Pest Megyi Hírlap, 1977. június (21. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-14 / 138. szám
« 1977. JÜNIUS 14., KEDD Látványos bemutató Társadalmi munka is segíti a honvédelmi nevelést Országos bajnok a nagykőt ai csap at Vasárnap már a reggeli órák. ban 30 fok közelébe kúszott a hőmérő higanyszála, de ennek ellenére mintegy 15 ezer ember szorongott a nagykátai labdarúgópályán, ahol színes és látványos programot ígért az ifjúsági honvédelmi sportnap. Nem sokkal 9 óra után felvo. nultak a pályára a versenyzők. Ott lépkedtek az úttörő és Ifjú Gárda díszszakaszainak tagjai, az MHSZ és a Magyar Néphadsereg képviselői, katonái. Szászi Béla alezredes, az MHSZ Pest megyei vezetőségének titkára nyitotta meg az ünnepséget, majd Árokszállási István, a nagykátai járási pártbizottság titkára beszélt arról az áldozatos munkáról, melynek célja a lakosság honvédelmi nevelése. Ezt igazolandó elmondta a nagykátai példát: az utóbbi két és fél évben felépült az MHSZ járási székháza és a fedettpályás versenylóién A beruházások értéke elérte a 8 millió forintot, de ennek az összegnek a 40—50 százalékát a helybeliek társadalmi munkával teremtették elő. Orsóban a Zlin Alighogy elvonultak a csapatok a versenyek színhelyére, már feltűnt a pálya fölött a Zlin típusú egyszemélyes motoros repülőgép. Vezetője Farkas Gyula, aki egyébként a Csepel Vas- és Fémművek technikusa, bemutatott mindent, amit az okos masina és pilótája tud. Orsó, leborítás, legyező, amerikai forduló, bukfenc, nyolcas. Ezek variációja után gépével száz méteres magasságban repült el a pálya fölött. Még alig ocsúdtak fel a nézők, amikor hatalmas zúgással feltűnt egy MI—1 típusú helikopter. Különféle helyzetváltoztatások után lassú mozgással ereszkedett a füves talaj közelébe, majd elröppent a helyszínről A környéken ritkaságszámRádió irányítja a modellt. ba menő ilyen légiparádé után a modellezők következtek. A bemutatót Takács Béla, az MHSZ Pest megyei vezetőségének modellező főelőadója irányította, aki hajómodelljé- vei gyorsasági Európa-bajnok- ságot is nyert már. Különösen érdekes volt Németh László szerszámkészítő vitorlázó repülő modelljének ügyes mozgása. Százados harcjátékok Feltétlenül szót érdemel a pályamelléki sátrakban berendezett MHSZ-kiállítás, ahol sportpuskákat, repülőmodelle- ket, tablókat, morzekészülé- ket és egy valódi vitorlázó gépet tekinthettek meg az érdeklődők. Nagy sikert aratott az MHSZ Zrínyi Miklós haditorna klubjának műsora XV. századbeli harcjátékokkal szórakoztatták a közönséget. Chmelly Ödön, a nagykátai Bartók Béla járási művelődési központ igazgatója nagy igazságot mondott ki, amikor a hangosbeszélőn a sport, ezen- belül az Edzett ifjúságért mozgalomról beszélt: ha csupán 20—25 fiatalt megnyerünk a Nagy Iván felvételei repülő, az ejtőernyős sportnak, akkor már értelme volt a mai napnak. A légibemutató ejtőernyős ugrásokkal fejeződött be. Nehéz terepen Közben a Nagykáta környéki helyszíneken teljes erővel folyta* a honvédelmi versenyek. A tartalékosok honvédelmi versenyét például az erdőben tartották, hat kilométerre Nagykátától. A járások és a városok csapatai két korcsoportban indultak, feladatuk egy 3800 méteres, nehéz akadályokkal tarkított pálya megtétele volt. A különböző állomásokon elméleti kérdésekre kellett válaszolniuk, majd háromfajta gránáthajításból, kispuska lövészetből vizsgáztak. A versenyek a késő délutáni órákban fejeződtek be. ☆ Szép sikert értek el vasárnap a Pest megyei fiatalok Győrött is, ahol ekkor fejeződött be a sorkötelesek háromnapos általános honvédelmi versenye. Az országos bajnoki címet a nagykátai csapat nyerte el. V. F. Nem is gondolkodnak, miként élnek... Vitázzunk, hogy változtathassunk Főiskolás barátomtól nemrégiben megkérdeztem: mit jelent szerinte szocialista módon dolgozni és élni. Gondolkodás nélkül válaszolt egy Lenin-idézettel: „Először bizonyítsd be, hogy tudsz ingyen dolgozni a társadalom érdekében, a dolgozók összessége érdekében, hogy tudsz forradalmi módon dolgozni, hogy emelni tudod a munka termelékenységét, hogy amit csinálsz az mintaszerű...” „ A felnőit nehezebben tanul A ceglédi konzervüzem megszokott képét mutatja. Fehér köpenyes, gumicsizmás lányok és asszonyok sietnek. Hosszú szalagokon kanyarodnak az üvegek, csalamádét töltenek beléjük. Itt találkozom Ma- gony Istvánnéval, aki 1968 óta dolgozik az üzemben. Jó munkaerőnek tartják. — Most szárazáru-átadó vagyok — mondja. — Petrezselymet, paszternákot, burgonyát dolgozunk fel. Én könyvelem el, amit a raktárból kiadunk és beveszünk... — Mióta dolgozik? — kérdezem. • — Tizennégy éves korom óta. — Hallottam, hogy brigádvezető és szakszervezeti bizalmi. — Nem olyan nagy dolog az, mert összetartó a kollektívánk. Nem kell társaimat kétszer kérni. A közelmúltban készült el az új ebédlőnk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a munkában volt némi lemaradás. Szóltunk a dolgozóknak és jött is, aki tudott. A sok társadalmi munkának köszönhető, hogy ma már kulturált körülmények között étkezhetünk — Van-e elég szabad ideje? — Elég, zsúfolt programom van. Természetesen első a tanulás, ami felnőtt fejjel nehezebb. Pedig szakismeretek nélkül már nem él meg az ember a mai világban. Aztán nekem elég sok mindent kell pótolnom. Befejeztem a nyolcadik osztályt, ősztől pedig a szakmunkásképzőbe jelentkeztem. És ott van a háztartás. — Otthon? — Építkezünk. Kettőnk keresetét — a férjem traktoros a Kossuth Termelőszövetkezetben — szépen beosztjuk. Lassacskán jut mindenre. — Hóvá járnak szórakozni? — Ha jut rá idő, elmegyünk színházba voltunk cirkuszban is ... — Hobbi? — Nagyon szeretek olvasni, főként szépirodalmat. — ön szerint mit takar ez a kifejezés: szocialista életmód? — Ezen még nem gondolkoztam ... Azt hiszem, a jó munkát, hogy a közösségért is tenni kell valamit. Nemcsak a saját érdeket kell nézni... És képeznie is kell magát az embernek ... Valami ilyesféle. Négy korsó ebédidőig Sör- és pálinkaszag terjeng a levegőben. Az asztalnál lassan már középkorúnak titulálható két férfi ül, előttük söröskorsók és stampedlik. Egyikük alacsony, köpcös orra hegyén vékony fémkeretes szemüveg, amelyet időnként idegesen babrál. Mindkettőjükön kopott munkaruha. Tizenkét perccel múlt délelőtt tíz óra. — Öregem, kutya legyek, ha meg nem iszom ezt a négy korsót az ebédidőig — mondja a köpcös, s teátrális mozdulataiból látszik, hogy nem beszél csak úgy a levegőbe. Madár vagy te ahhoz, picinyem — feleli a hosszú, izmos, s gyors mozdulattal leöblíti a torkát egy féldecivel. Teljesen nyilvánvaló, hogy nem az első volt, de az is világos: nem az utolsó. Amint a főváros felé haladok, látom: ott hevernek munkakabátjukon az éppenhogy elkészült — még meleg aszfalton. Ebédidő van. Karjukat szétvetve alszanak. Az aszfalSorok ä szabadságról, a szocializmusról Aczél György új kötete A szabadság jelene, jövője a szocializmus — címmel gyűjtötte kötetbe a Kossuth Könyvkiadó Aczél Györgynek az utóbbi három esztendőben elhangzott, megjelent legfontosabb beszédeit, írásait. Harmonikusan csatlakozik hozzájuk a kötetben az 1975-ös gyorskiadásban már közreadott — Egy elmaradt vita helyett című — nagyszabású interjúsorozat. Ezt a szocializmus magyarországi építésének különböző kérdéseiről készítette vele Jacques De Bonis, a France Nouvelle szerkesztője, miután Alain Peyrefitte jobboldali francia politikus, az UDR akkori főtitkára visszalépett az Aczél György- gyel tervezett nyilvános televíziós vitától. „Peyrefitte úr megfutamodott” szögezte le árkor, 1973-ban a tanulságot Roland Leroy, a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára. Nyilvánvalóan a francia polgári politikus, aki megelőzően felelőtlenül rágalmazta hazánkat, nem merte vállalni, hogy szembeszálljon az érvekkel, a tényekkel. Mert ennek a — két esztendeje már lapunkban is értékelt — interjúsorozatnak éppúgy, mint Aczél György többi megnyilvánulásának alapvető jellegzetessége a konkrétumokra épített, szigorú logikával végigvezetett érvelés. A szó szoros értelmében vett vita, amely tiszteletben tartja az ellenfél nézeteit, de nem tűri a tények elferdítését. Olyan emberről van szó, aki tudja, hogy a nézetek közelítése csakis vitákban lehetséges, sőt, még az azonos szemléletűek, világnézetűek között is szükségesnek ítélj a vitákat egyes részkérdésekben. „A nézetkülönbségekről nem hallgatni, hanem vitázni kell, nincs helye a hétköznapi nyugalom, a rossz, szellemi tespedéshez vezető langyos békesség őrzésének” — mondotta az MTA tavalyi közgyűlésének zárt ülésén. Éppígy a vitaszellemre buzdította az írókat is a Magyar írók Szövetsége közgyűlésén, de az egészséges, a becsületes vitákra, „amelyekben nem egymást akarjuk legyőzni, hanem saját korlátáinkat akarjuk meghaladni, az igazság teljesebb, több oldalú megközelítése érdekében”. A személyes indulatok és ellenszenvek nélküli érvelésre ösztönöznek a kötet sorai. Mindenütt a javítás, az előrehaladás szándékával és biztosításával. Csakis ez lehet ugyanis a lényege a nézetek ütköztetésének, nem pedig valamiféle Hyde-park, amelynek nincs semmiféle konzekvenciája. Ezt üzeni a forrhális szabadságjogok külföldi szószólóinak és sugallH ja hazai közvéleményünknek, a kulturális, a politikai közélet minden résztvevőjének, vezetőjének. isz a szabadság — s a tartozékaként számon tartott vitaszellem — emberformáló erejében. Sőt: szenvedélyesen hisz, ezért is a kötetnek talán a legfölemelőbb írása, amelynek címéül Gramsci szép kifejezését választotta: „Mivé lehet az ember?”. Mert végül is minden harcnak, minden küzdelemnek, társadalmi fejlődésnek ez a legfőbb kérdése és célja. Ö hisz az emberben, akiért — és akivel! — minden törekvéseinket meg kell és meg lehet valósítani. Tudja, hogy „az ember eredendően se nem rossz, se nem jó, a társadalmi viszonyok összessége alakítja személyiségét. A társadalom haladása, amelyet a gondolkodni képes ember valósít meg, teljesít ki, egyben az ember haladása”. E szavakat a szocialista humanizmus hatja át (rendszerünk lényege), amely — mint írja — „nem járuléka, hanem nélkülözhetetlen eleme a marxista—leninista meggyőződésünknek” ... „Az emberek alakíthatóságához fűzött szilárd meggyőződés nélkül nem lehet forradalmi harcot folytatni.” Mivé lehet az ember? — gondolkodunk mi is a szerzővel, s „nyughatatlan humanizmussal” áthatott szavaira hajlamosak lennénk messzire csapongani. Ám mi sem áll távolabb tőle, mint az irreális álmodozás, mivel „olyan időszakban élünk, amikor a munkánkhoz nem elég a föllángolás, a nekibuzdulás, hanem mindenekelőtt következetességre és állhatatosságra van szükség”. A valóságérzék, a jelenlegi lehetőségeinkre való figyelmeztetés, a „van” és a „kell” közötti reális különbségtétel minden megnyilvánulásában pontosan nyomon követhető. A cikkek, beszédek alaphangjában éppen úgy, mint helyenként az erre utaló konkrét megfogalmazásokban. A fejlett szocializmus építéséről szóló tanulmányában (a Béke és Szocializmus 1976. 3. sz.) például nagy határozottsággal szögezi le: „... pártunk nem vágyálmokra, hanem reális tényekre, a társadalmi fejlődés objektív törvényeire alapozza munkáját. Abból indulunk ki, hogy sohasem szabad összetéveszteni a valóságot elérendő céljainkkal, de természetesen tudjuk azt is, hogy céltudatos törekvésünk szintén realitás, a fejlődés lényeges mozgatóereje”. gyanez a reálpolitikus szólal meg akkor is, amikor egy előadásában (Számvetés után, munka közben -r- 1975.) szinte csak fennhangon gondolkodik napi dolgainkról, a politika elméletéről és gyakorlatáról. Tudván tudva. hogy „a politikai irányvonalhoz nemcsak dz elvek tartoznak — elválaszthatatlanul hozzátartoznak az irányítási módszerek is”. És ebben kapcsolódik megintcsak szervesen a kötet címében fölvetett gondolatkörbe, a szocializmus és a szabadság, összetartozásába, mert — mint hangoztatja — „a nép akkor tudja igazán magáénak a szocializmust és ismeri fel demokráciájának lényegét, ha nem csupán tárgya, hanem alanya is a társadalom igazgatásának”. Erre az „alanyra” utal minduntalan a kötet valamennyi cikke, tanulmánya, beszéde. Az elért eredmények rögzítésével, de ugyanakkor „alkotó elégedetlenséggel” is — mikor, mit kíván az adott helyzet. Miként valósítható ez meg — arra igyekszik feleleteket keresni, választ adni mindennapi életünk számos területéről Aczél György kötete. Nemcsak a szorosabban vett működési területét, a közművelődést, a tudományos és kulturális, ideológiai életet érinti, hanem közvetve és közvetlenül is a mai magyar valóság, társadalmi fejlődésünk minden lényeges kérdése szerepel a lapokon, amelyek részletes elemzésére természetesen nem lehet alkalmas a hírlapi recenzió. K U ét általánosabb megjegyzés azonban még idekívánkozik. Mindkettő az írások, beszédek hatékonyságára utal. Érvelési módját, szavai, gondolatai élvezhetőségét ugyanis rendkívülien fokozza a történelmi összehasonlítások, példák mellett számos irodalmi idézet, művészeti megnyilvánulás fölemlítése. A szerző gondolatainak természetes segítőiként használja ezeket, merít az emberiség kulturális értékeinek gazdag örökségéből. Ezzel akarva-akaratlanul dokumentálja, hogy ez az örökség mennyire élő, ható erő lehet napjaink társadalmi továbbhaladásában is. A cikkek, beszédek olvasmányossága is nagymértékben múlik ezen. Bárhová készültek — akár a Tudományos Akadémiára, akár egynapilap interjújaként, akár filozófiai folyóiratba —, közös jellemzőjük a szélesebb körnek szóló közvetlen, közérthető hangnem. Felelős államférfi, tudós politikus mondja el véleményét számtalan kérdésben, mégis leginkább azt érezzük, hogy — a szó legnemesebb értelmében — egy propagandista beszél hozzánk. Amint arra a párt Központi Bizottságának tavaly októberi határozata fölszólít, miszerint a propagandista: „bontakoztassa ki eszméink jellemformáló hatásait, alakítsa a kommunisták személyiségét”. Ehhez segít hozzá Aczél Gyöbgy új kötete a szabadságról, amelyben jelenünket és jövőnket, a szocializmust járja gondolkodva körül. Lőkös Zoltán ton, amit társaik terítettek délelőtt... Akár a fogaskerekek Olaj- és fémszag terjeng a forgácsolóműhelyben, az esztergályosok a pörgő kerekek fölé hajlanak, szinte érzi az ember, amint a tokmányba fogott anyagba hasít a kés... A Magyar Gördülőcsapágy .Művek diósdi gyárának régi esztergacsarnoka a helyszín. Sötét, barátságtalan ez a műhely, különösen azoknak, akik már jártak a szemköztiben, amit most készítenek s ahol szeptembertől dolgoznak majd. — Gépbeállítóként dolgozom a műhelyben, 15 éve jöttem a gyárba — válaszol kérdésemre Garbacz István, akit főnökei, munkatársai kiváló, megbízható munkásnak tartanak. Az irodalmat — ő mondta —, no meg a zenét nem nagyon ismeri, de annál inkább a gépeket. — Nem olyan ördöngösség az. Minden fogaskeréknek, alkatrésznek adott a helye. Itt a gyárban egymásra vagyunk utalva, hiszen munkánk, miként az említett fogaskerekek, szorosan illeszkednék egymáshoz. Ha lemarad egyikőnk, lemarad másikunk is. — Azt mondják, sokat túlóráznak?! — Nálunk mindenki a rekonstrukcióról beszél, új gépekről, jobb munkakörülményekről. De nézzen csak ki az aj ión! Szemben már megpillanthatja az új csarnokot, korszerű, könnyen kezelhető gépekkel van teli. Hát ezért túlórázunk és tudjuk: értelme van a munkánknak. — Bizonyára brigádban dolgozik? — Igen. Sajátos, de jó kollektíva ez, tudniillik nyolcunk között én vagyok az egyetlen férfi. A többiek színházba is járnak, de engem. még “nem Vettek rá eddig... Inkább otthon dolgozgatok. — Tanul? — Már nem, három éve tettem le a lakatosvizsgát. — Milyen tervei vannak? — Szeretném, ha most még ipari tanuló gyerekeim megtalálnák a számításukat, ió munkások lennének. — ön szerint a szocialista társadalomban hogyan kell élnie az embernek? — ... Nehezet kérdezett, nem is tudom ... Talán szépen és csendesen: Az ügyes és a pancser K. J. már nem túl fiatal ember, néhány éve van csak a nyugdíjig. Boltvezető az egyik főváros környéki üzletben. Tíz éve bérelt egy telket a soroksári Duna-ág partján, amit néhány éve, minthogy kötelezte a tanács, megvásárolt. Régen invitál: nézzem meg. — Na, meglepődtél, ugye — mondta, amikor végül is meglátogattam. — Háromévi munkám gyümölcse. De nem volt se éjjelem, se nappalom. Minden szombat-vasárnap itt gürcöltem. Építőanyag? Megszerezték a barátok — némi ellenszolgáltatásért. Munkás is akadt, csak egy kis csúszópénz kellett hozzá. Lenézően elmosolyodik, amikor átpillant a bukszus- bokrokkal beültetett kerítésen. — Nézd meg azt a pancsert — mutat a szomszédos szerény faházra. — Az ilyen nem él meg a mai világban. öt vagy hat éve csinálja azt a kis viskót Később motorcsónakján kör- bevisz a folyón, s lelkesen mutogatja a természet szépségeit, a valóban lenyűgöző tájat.-sir Tavasszal a szocialista életmódról vitatkoztak Pest megye párttagjai és a KISZ-fia- talok. Sokan feltették a kérdést: vajon valóban szükség van-e ezekre az eszmecserékre? A felsorolt példák és más esetek sora igazolja: feltétlenül. Beszélnünk kell dolgainkról, hogy tudatosan törekedhessünk a változtatásra, hiszen sokan nem is gondolják át, mi módon élnek, s mi módon kellene élniük. Virág Ferenc i
