Pest Megyi Hírlap, 1977. május (21. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-19 / 116. szám

A művészetek megbecsülése, fejlesztése, támogatása társadalmunk lényegéből fakad Óvári Miklósnak, az MSZMP Központi Bizottsága titkárának felszólalása Befejeződött a Magyar Képzőművészek Szövetségének X. közgyűlése Megkoszorúzták Pcnedikt Ottó sírját Bemdikt Ottó, a magyar munkásmozgalom kiemelkedő .személyisége, nemzetközi te­kintélyű tudós születésének 80. évfordulója alkalmából szerdán a Mező Imre úti te­metőben megkoszorúzták sír­emlékét. Az MSZMP Központi Bi- »ttsága nevében Jánossy La- ' jós és Vass Henrik, a Magyar Tudományos Akadémia nevé­ben Bognár Géza és Petraso­vits Géza helyezte el a meg­emlékezés virágait Lerótták kegyeletüket hozzátartozói, fvolt munkatársai, harcostár­sai és tanítványai is. ’ r « » 1 Ünnepi könyvhét A Pest megyei megnyitó: Pilisvörösvárott ' / Ä hagyományoknak megfe­lelően az ünnepi könyvhét nemcsak a fővárosban, hanem vidéken is sokrétű programot, Változatos eseményeket ígér. Az országos vidéki megnyitó színhelye ezúttal Békéscsaba lesz, május 28-án Garai Gábor Kossuth-díjas költő ünnepi beszédéyel kezdődik a prog­ram. Szerdán a MOM Szakasits Árpád művelődési házának nagytermében az elnöki és fő­titkári beszámolók, a szaktit­kári referátumok fölötti vitác val folytatta munkáját a Bevezetőjében Óvári Miklós tolmácsolta az MSZMP Köz­ponti Bizottságának üdvözletét, majd rámutatott: — A Magyar Szocialista Munkáspárt mindig nagy fi­gyelemmel, érdeklődéssel, a közös célért küzdő harcostár­saknak r kijáró tisztelettel kí­séri a művészeti életben dol­gozó szövetségek tevékenysé­gét. — Így van ez a jelen eset­ben is. Ez a figyelem és érdek­lődés nemcsak az ilyen jelen­tős tanácskozásoknak szól, ha­nem annak az alapvető kér­désnek is, hogy milyen ered­ményeket ér el kulturális éle­tünk, hogy a tanácskozásokon megfogalmazott gondolatok milyen alkotásokban öltenek testet. Magyar Képző- és Iparművé­szek Szövetségének X. közgyű­lése. A tanácskozáson felszó­lalt Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára is. sadalmunk tehát lényegéből fakadóan érdekelt a valóságot hitelesen feltáró, a szüntelen továbblépésre ösztönző, az em­bert formáló, a társadalmi fej­lődést segítő művészet kialakí­tásában. Óvári Miklós a kritika sze­repéről szólva »aláhúzta:, szi­lárd, tudományosan megalapo­zott világnézet nélkül a kriti­ka nem tudja betölteni azt a szerepét, hogy segítse a szocia­lista kultúra fejlődését, a kul­túra és a legszélesebb tömegek egymásra találását, egy olyan igazságos értékrend kialakítá­sát, amely összhangban van a szocialista társadalom céljai­val. Az elvszerű kritika segít a társadalomnak abban is, hogy élni tudjon és jól tudjon élni demokratikus jogaival. — Politikai rendszerünkben a szocialista demokráciának fontos intézményei az élet kü­lönböző területein működő tár­sadalmi szervezetek. E szerve­zetek szerepe és súlya minde­nekelőtt attól függ, hogy mennyire képesek ellátni fel­adataikat, mennyire tudnak él­ni a szocialista demokrácia nyújtotta lehetőségekkel. A művészeti szövetségek kong­resszuséi, közgyűlései azt bizo­nyítják, hogy a szövetségek egyre inkább betöltik hivatá­sukat. Az alkotó értelmiség fe­lelősségérzete, a szövetségek munkája a kulturális politika számára azt jelenti, hogy biz­ton haladhatunk tovább vá­lasztott utunkon, amelynek alapjait mér csaknem két évti­zede — összhangban a párt ál­talános politikai vonalával — a párt művelődéspolitikai irány­elvek rakták le — mondta be­fejezésül Óvári Miklós. Az alkotások nemcsak tükrözik - alakítják is a valóságot politika és művészet. A mi tár­r A Pest megyei megnyitót az idén Pilisvörösvárott rende­zik, május 26-án, ahol Len­gyel Sándor, az Oktatási Mi­nisztérium főosztályvezetője és Csák Gyula, József Attila- díjas író, a Magyar írók Szö­vetségének titkára méltatja majd az ünnepi könyvhét köz- Sművelődési jelentőségét. A megnyitó vendége lesz Bara- nyi Ferenc József Attila-díjas költő is. . Az egyhetes programsorozat keretében a megyei könyvtár harminc író—olvasó találkozót szervez a megye különböző településein. ’ Több író—olvasó találkozót rendez ez idő alatt a megye üzemeiben a Szakszervezetek Pest megyei Könyvtára is. , Pest megyében május 29-én, Szentendrén tartják a gyér- mekkönyvek ünnepét, s ez al­kalommal szinte teljes válasz­tékban mutatják be a legkiseb­beknek szóló irodalmat. A továbbiakban emlékezte­tett arra, hogy a párt XI. kongresszusa is elismeréssel nyugtázta a művészeti alkotó­munka eredményeit. A művé­szetek megbecsülése, fejleszté­se, támogatása társadalmunk lényegéből fakad — folytatta a Központi Bizottság titkára. — A cél — vagyis az emberi ha­ladás, népünk szolgálata — a politika és a művészet számá­ra ugyanaz. Az eszközök ter­mészetesen mások. A művé­szetek — bizonyos egyszerűsí­téssel szólva — azzal szolgál­ják a társadalmi fejlődést, hogy a. maguk sajátos eszkö­zeivel egyrészt tükrözik a va­lóságot, másrészt és éppen ez­által, alakítják is azt. Más szavakkal; nem azt mutatják meg az embereknek, hogy mi­lyenek, hanem azt is, hogy milyenek lehetnek. Ezzel tölti be a művészet semmi mással nem pótolható szerepét a tár­sadalom életében. A szocializ­mus először teremtett olyan társadalmi viszonyokat, ame­lyek között egymásra találhat Három nehéz óra — matematikából r Zöld szoknyás, fehér blúzos lányok, sötét öltönyös fiúk reggel 8-kor izgatottan ültek padjaikban a ráckevei Ady Endre gimnázium osztályter­meiben. A matematika érett­ségi tételek kidolgozására há­rom órájuk volt. Segédeszköz­ként csak a függvénytábláza­tot használhatták. Reggeli borítékbontás Már 8 óra előtt kézhez kapták a nem matematika szakos tanárok a lezárt, le­pecsételt borítékokat, melyek­nek mélyén lapultak azok a feladatlapok, amelyeket az érettségiző diákoknak kellett megoldaniuk. A gimnázium most végző 56 növendékéből 50-en írásbeliztek, a többiek pedig — mint egyetemi fel­vételi tárgyból — a jövő hé­ten adnak számot tudásukról. Az osztálytermekben feszült izgalommal dolgoztak. Hét példát kellett megoldaniuk, melyből az egyik a cosinus té­tel bizonyítása, a többi szá­molási, illetve logikai felad­vány. A tanárok igyekeztek, hogy mozgásukkal se zavar­ják a papírjuk fölé hajló ta­nulókat. Még egy utolsó el­lenőrzés és 11 órakor vala­mennyien bead iáik munkáju­kat. A sikerben bízva A feszültség feloldódott. Vigh Katalin a IV. A osztály tanulója így mesél írásbelijé­ről: — Nagyon izgultam mielőtt kezembe kaptam a . feladatla­pokat. Sokat készültünk az érettségire. Tulajdonképpen .^január óta az órákon is ilyen típusú példákat oldottunk meg. A mostani jobbára egy nehéz dolgozatíráshoz hasonlított. Én a humántárgyak iránt ér­deklődöm, ezért a matemati­ka kicsit nehezebben megy, de remélem, hogy a négyest sike­rült elérnem. Domin Zsuzsa Esztergomba jelentkezett a tanítóképzőbe. Kicsit zavart még a délelőtti írásbelitől. — A hét feladat közül hi­bátlanul csupán négyet oldot­tam meg. A másik három eredményében csak remény­kedem. Alex Lyubomir az ELTE bölcsészkarára adta be felvé­teli kérelmét történelem-szerb szakra. — Sokat készültem a mate­matika írásbelire. Bízom ben­ne, hogy sikerült. Olyan so­kat gyakoroltam, tanultam és annyi tárgyból, hogy lassan bizonyos vizsgarutinra tettem szert. ( A Átgondolt munka E beszélgetések után ellá­togattunk a tanári szobába is. Azok a tanárok, akikkel ott találkoztunk nem tanítanak matematikát. Az iskolába a szaktanárok be sem mentek. Ez előírás, hogy még véletle­nül se segíthessenek — csupa jószándékból — diákjaiknak. Akik benn ültek az írásbeli érettségin azt mondták, hogy a diákok rendkívül fegyel­mezetten és átgondoltan dol­goztak. Komolyan vették a végső számadást az elmúlt négy évben tanultakról. A munkák értékelését még nem készítették el, ez a szaktaná­rok feladata. K. É. Mind jelentősebb a feladata - * a szövetség területi szervezeteinek A vita során a résztvevők elismeréssel szóltak a szövet­ség területi szervezeteinek munkájáról, arról, hogy e szer­vezetek mind nagyobb szere­pet töltenek be a helyi, nem­egyszer országos jelentőségű kiállítások, szimjrozioriok meg­szervezésében, lebonyolításá­ban. Sokan foglalkoztak a szö­vetség nemzetközi tevékenysé­gének eredményeivel is. A hozzászólásokban hang­súlyt kapott a szövetség terü­leti szervezeteinek a helyi — megyei, városi — tanácsokkal való együttműködése, amely egyre inkább kulcsszerepet tölt be a művészek, a művészeti alkotások és a közönség kap­csolatának továbbfejlesztésé­ben. E kapcsolatok nyomán számos vidéki városban épül­tek új műteremlakások, ezzel is elősegítve a fiatal művészek letelepedését. Három Pest megyei résztvevő a vitában A vitában a szövetség Pest megyei szervezetének háíom tagja szólalt fel. Elsőként Gyurcsek Ferenc váci képzőművész elégedetten állapította meg, hogy az^ egész társadalom egyre fokozódó ér­deklődéssel fordul az egész művészeti élet és ezen belül a képzőművészek munkája felé. — A közművelődési törvény elvi és gyakorlati vonatkozás­ban is megszabta a feladatain­kat, amelyeknek maradékta­lanul eleget szeretnénk tenni — mondta. — Keressük azokat a formákat, amelyekkel köz­vetlenül is szolgálhatjuk a közművelődési célokat. Már kezdeti eredményekről is be­számolhatunk: a Szabadfog­lalkozású Képző- és Iparmű­vészek Szövetsége pártalap- szervezetének kezdeményezé­sére és támogatásával kiállí­tásokat szervezünk a Pest megyei üzemekben, tárlatve­zetéseket vállalunk, illetve az MSZMP Pest megyei Bizott­sága oktatási igazgatóságá­nak épületében folyamatosan rendezünk kamarakiállításo­kat. A gyakorlatban érezzük, tapasztaljuk, hogy államunk áldozatok árán is támogatja munkánkat. Ennek ellenére a művészek egy részénél ta­pasztalható a rossz szakmai közérzet, amelynek egyik legfontosabb okozója lehet, hogy még nem sikerült kiala­kítani az alkotócsoportokat. Ehhez a gondolathoz kap­csolódott Szuppán Irén gödi iparművész is, aki már tizen­egy éve tagja a szövetség vá­lasztmányának. — Képző- és Iparművé­szeinkben megvan az az erő, amelynek segítségével a Ma­gyar Képzőművészek Szövet­sége képes megoldani felada. tát. De szövetségünk vezetősé­-ir' gének meg kell teremtenie azokat a feltételeket, olyan szervezeti formákat, kell ki­alakítania, amelyekben együtt dolgozhatnak a különböző te­rületek alkotói. Gondoskodni kell arról is, hogy a korszerű és hasznos kezdeményezések megfelelő nyilvánosságot kap­janak a szövetségen belül, így könnyebben kialakulnak az egymást támogató álláspontok. Dr. Losonci Miklós, a Pest megyében élő művészeti író a magyar képzőművészet világ­jelenlétéről beszélt: — Nem hagyhatjuk figyel­men kívül — mondotta — azo­kat a tényeket, amelyek mű­vészeti törekvéseink vissz­hangját igazolják. Petár Dob- rovic, a Nyolcak egyik oldal­hajtása, a gödöllői szecessziós műhelyben is dolgozott, a svéd Belmonte és a finn Liipo- la, az osztrák Pettenkofen Szolnok felfedezője. Mestrovi- csot is érintette szobrászati kultúránk, a török Tahsin és az indiai Amrita Sher-Gil mű­vészete is nálunk tört fel rác­kevei és dunahairaszti forrá­sokból. Nemcsak kaptunk a világtól kincseket, mi is sugá­roztunk. Először Munkácsy- művekkel kopogtattunk Euró­pában, s azóta csak fokoztuk képzőművészetünk jelenlétét a nagyvilágban. Nekünk földünk és népünk mesterműveket lét­rehozó tehetsége a szellemi nyersanyagunk. Nincs más kö­zös feladata kulturális kor­mányzatunknak, képzőmű­vészetünknek és kritikánk­nak, mint együttes energiával dolgozni azon, hogy minden új magyar alkotás egyetlen címzettje a nép, az emberiség és a holnap legyen — fejezte be felszólalását. Módosított alapszabály Vezetőségválasztás A közgyűlés résztvevői el­fogadták a szövetség módosí­tott alapszabályát. A kétnapos tanácskozás be­fejezéseként Kiss István ösz- szegezte a vitát. Utalt arra, hogy a hozzászólásokból és a kritikai • szemlélettel fölvetett problémákból egyaránt kicsen­dült a szövetség tagjainak tár­sadalmi felelősségtudata, ten- niakarása és a közös gondok megoldását segítő készsége, igyekezete. A közgyűlés megszavazta a nap folyamán előterjesztett határozati javaslatokat. Meg­választotta a szövetség veze­tő testületét — az 51 tagú választmányt —, amely a ha­gyományoknak megfelelően, későbbi időpontban, ugyan­csak szavazással dönti el, kik lesznek a szövetség vezető tisztségviselői a következő közgyűlésig.. . i HETI FILMJEGYZETi Száll.a kakukk fészkére Jack Nicholson (balról), a Száll a kakukk fészkére főszereplője Nemrég számoltunk be Ken Kesey világhírű regé­nye színpadi változatának bemutatójáról a Vígszínház­ban. Most pedig már itt a filmverzió is, amely 1976- ban nem«kevesebb mint öt Oscar-díjat kapott. (A leg­jobb rendezés: Milos For­man; a legjobb fériialakítás: Jack Nicholson; a legjobb női alakítás: Louise Fletcher; a legjobb vágó: Richard Chews; a legjobb forgató- könyv: Lawrence Hauben és Bo Gouldman). Sokak szemében az ilyen díjeső már-rniár gyanús. Né­ha valóban művészeten kívüli tényzők befolyásolják a film­világ talán legnagyobb jelen­tőségű (nem fesztiválokon osztott) díjának odaítélését. Ezúttal azonban még az öt díj is indokolt és valóban ér­tékeket jutalmazó. Miért? , Azért, mert Milos Formán­nak sikerült az, ami a leg­ritkább esetben sikerül egy jelentős epikai alkotás filmre adaptálásánál: meg tudta őrizni a regény értékeit, köz­vetíteni tudta gondolatait, át tudta adni megrázó mondani­valóját. Mindezt pedig úgy, hogy a sokat emlegetett hűt­len hűség tipikus példáját szolgáltatta. Vegyünk csak három példát ennek igazo­lására — de a talán leglé­nyegesebbeket. A regény, mint azt bizonyára sokezer olvasó tudja, egy a süketné­maságot az orvosi tanköny­vek leírásainak pontosságával szimuláló, mindenkit megté­vesztő indián szemével látja az eseményeket, ő meséli el a történeteket. Forman — és a forgatókönyvírók — .erről lemondanak. Az ő sepregető mániás Főnökük csak egyszer, egy drámai pillanatban szólal meg, amikor közösséget vál­lal McMurphyval, hiszen együtt viszik őket a „re- zegtetűbe”, az elektrosokk ke­zelésre. Itt tárja fel a sorsát — azaz egy szerencsétlen nép, az indiánok sorsát a modern amerikai társadalomban. A film tehát nem az ő valami­féle belső monológja, s ezzel is érezteti Forman, hogy ez más műfaj, amelyben más megoldások érvényesek. Az­tán: a regény Főnónije, Hat­ched főápolónő, jó ötvenes. Itt (Louise Fletcher hideg kék­szemű, elfojtott érzelmi éle­tű, saját lelki szadizmusát ta­lán nem is tudatosító, mégis élvező alakításában) egy har­minc és negyven közötti még javában n ö Ratchedes látunk, s ezzel az egész cso(- portterápiás kezelés, az ápol­tak lelkében való kéjelgő váj- kálás még visszateszi tóbbá még Undorítóbbá válik. S á harmadik: ez a McMurphj egy pillanatra sem válik hol­mi vagabund megváltóvá, link striciből nem magasztosul egy testileg-lelkileg megnyomorí­tott kis közösség népvezérévé. Labilis erkölcsű, gátlástalai vagány marad ez a McMurphy, s az benne a mélységesen emberi és mélységesen igaz, hogy még ilyenként, ilyen nein rokonszenves hősként is mér­hetetlenül különb, emberibb, értékesebb, még így is több benne a humánum és a jeliéin, mint az egész elátkozott in­tézet minden lakójában, orr vosában, ápolójában. Forman és színészei nem egy regény betű szerinti át­emelésére törekedtek, hanem arra, hogy az azóta sajnos a regény figuráinak sorsára ju­tott Kesey gondolatát sugá- roztassák ki. Ez pedig sike­rült. A film befejező tíz per­ce megrázó, szinte sokkoló hatású, pedig Forman soha nem akar szándékosan, erőlte- tetten sokkírozni. Sőt: a film­nek humora van, bár ez a humor néha hátborzongatói. Egyes részei — a tévémeccs „közvetítése”, a hajókirándu­lás, az éjszakai tivornya, az első elektrosokk Jtezelés, a ko­sárlabdameccs, a csoportos terápiás foglalkozások — mesterien megcsináltak. S hogy milyen kvalitású rende­ző munkája ez a film, arra csak egyetlen aspektust em­lítsünk: valamennyi szereplő egészen kiemelkedőt nyújt, s szinte csak azért jobb Nichol­son vagy Fletcher, mint az epizódisták, mert nekik hosz- szabb a szerepük. A legkisebb mellékfigura is remekül meg van csinálva. Példa erre többek között a két „lány’’ alakja, vagy az éjszakai ügye­letes ápoló, — nem is beszél­ve az ápoltakról, akiknek mindegyike önmagában töké­letesen megformált jellem. Nagy. film, emlékzetes él­mény a Száll a kakukk fész­kére; annak is, aki nem ol­vasta a könyvet vagy nem látta a színpadi előadást, — de annak talán még inkább, aki mind a két változatot is­meri már. Az éjszaka a betyároké Vagy talán a csendőröké. Esetleg mindkettőjüké, mivel a betyárok és a csendőrök elég nyíltan összejátszanak ebben a bolgár filmben, me­lyet Vili Cancov írt és rén- dezett. A történet eléggé meg­határozatlan korban játszódik, de leginkább a század első évtizedére gyanakodhatunk, hiszen a film egyik fontos szereplője automobilon érke­zik a cselekmény színhelyére, egy másik fontos figura pe­dig amolyan falusi ezermester és feltaláló, aki repülőgépet fabrikál, mely külsőre erősen hasonlít a Blériot-téle masi­nához — csak éppen motor nincs még benne (és nem is lesz, mert a felbőszült parasz­tok egy szép napon felgyújt­ják). E technikai „újdonsá­gokon" kívül van a film­ben ádáz lelkületű betyár, ádáz lelkületű limonádéhami­sító asszony (a betyár húga), fondor lelkületű csendőrpa­rancsnok, jámbor lelkületű orvos (azaz felcser), áldozatos lelkületű tanítónő (ez utóbbi a film végén egy tűzharcban halálos sebet kap, majd kisvár­tatva feltámad és újra taní­tónőként jelentkezik a falu­siak előtt). Vannak még cso­dák ... y • .Küldetés Kása Ferenc, a kitűnő ren­dező portréfilmet forgatott Balczó Andrásról, minden idők legnagyobb öttusázójá­ról. Ez önmagában véve is ' ".v ’-^esség: de a fjim több ennél, mert tulajdonképpen kettős vallomás: Kásáé egy maximálisan etikus magatar­tásformáról, mint ideáljáról, és Balczóé egy életútról, mely egyetlen szenvedély bűvöleté­ben állt és áll Takács István t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents