Pest Megyi Hírlap, 1977. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-18 / 115. szám
1977. MÁJUS 18., SZERDA KSUrUm Élnek itt vagy Iaknak ? Gondolatok és emberek a munkásszállón Énekelve a társadalmi fejlődés új sajátosságait Ülést tartott az országgyűlés kulturális bizottsága Á jövő történészei valószínűleg nehezen tudják majd rekonstruálni, hogy milyenek is voltak a XX. század utolsó negyedében azok az intézmények, amelyekben egymás számára idegen emberek laktak, negyed-hatod magukkal évekig egy szobában — önként. Viszonylag önként. Pedig nem kis horderejű jelenségről van szó. Hiszen például Budapesten csaknem százezer ember lakik munkásszállón. De milyenek is ezek az intézmények? Nehéz általános képet alkotni. Mondhatnánk: jól felszereltek, hiszen főzési, mosási, tisztálkodási lehetőség mindenütt van, és televízió is, több helyen találunk rádiót és néhol házi könyvtárat. Persze, azt is mondhatnánk, hogy nem jók a szállók: sok helyen hiányzik a külön étkező, rosszak a mosási és tisztálkodási feltételek, szép számmal találunk vaságyakat, a szobák többsége négynél több személyes. Tarka kép: a korszerűtől a szükségmegoldásig. Ne lőj szöget a falakba! Százhalombatta, Dunai Hőerőmű Vállalat férfiszállója: három-néigy ágyas szobák, egyenheverők egyenterítőkkel, az egyenasztalok mellett egyenszékek, fehérre meszelt üres falak. Legalább egy hiányos öltözetű maneken képét látnám kirakva. Magam sem tudom, melyik szobában jártam már. És a lakók? Egyenegyéniségek? Aligha. De a szabályok tiltják az egyé- nieskedést, hogy képet, virágtartót, könyvespolcot tegyenek a falakra. S persze azt is, hogy a szobában egyenek, de hát étkezőhelyiség nincs, ruhát is tilos a szobában szárítani, csakhogy szárító sincs és a mosókonyha-zu- » hanyozóból lábakelhet az ingnek, farmernadrágnak. A beépített szekrényeket néhány napos szállodai tartózkodásra méretezték. Élni is lehet itt, vagy csak lakni? Kis közösség van itt, vagy csak 90 ember? Az egfik emeleti szobában két fiatalembert találok. Kész lázadás az asztalra helyezett könyvespolc. Cseresznyák János kazángépésznek Érden van állandó lakása. A gimnáziumi érettségi után dolgozott szállítási vállalatnál, volt pincér is, aztán elvégezte a gé- pésztanfolyamot és most már három éve a DHV dolgozója, azóta lakik munkásszállón. — Alig hiszem, hogy itt valaki otthon érezheti magát — mondja. — Itt lakom és kész. Nem a legjobbak a feltételek, de hozzáteszem, hogy ebben a lakók is hibásak. Látta a tévészobát: ételmaradék, papír- hulladék, csikkek. Hiába takarítanak, estére nyoma sincs a tisztaságnak. — Sokfélék az emberek, ezért nem is haverkodom senkivel, többnyire csak látásból ismerem a lakókat. Műszak után alszom, meg olvasgatok és tánulgatok is. Ha nagyon ráérek, a motorkerékpáromat bütykölöm vagy Pestre megyek moziba. A művelődési ház szakköreibe nem tudok járni, mert folyamatos üzemben dolgozom. Terveim? Szeretnék szakmailag feljebb kerülni, és álmom: a lakás, — Engem is a lakás hozott ide — kapcsolódik a beszélgetésbe a másik fiatalember, Gyarmati Attila. — Nógrád megyében lakom, otthon a mezőgazdaságban dolgoztam, növényvédő gépésztechnikus vagyok. A végzettségemet itt nemigen tudják figyelembe venni, ezért beiratkoztam egy tanfolyamra. Ez heti két délutánomat lefoglalja, a többi napon tanulok, bemegyek a városba sétálni vagy Pestre moziba. A szabadnapokon pedig hazautazom. Ideiglenes évtized Százhalombatta a fiataloknak valóban az ígéret földje, minden igénylőnek tudnak szállást adni és még az idén az ERBE felvonulási épületeiből két házaspári szállót is kialakítanak a meglévő mellé. S az erőmű megalakulása óta körülbelül kilencszáz munkáslakást építettek. Budapesten visz keresztül az út. Rövid kitérő a BKV egyik IX. kerületi munkás- szállójára. A körülmények semmivel sem jobbak, mint Százhalombattán, sőt itt még emeletes ágyakat is láthatunk, s a gondnok rendfenntartó szigora lecsap minden lazításra. A 115-ös szoba egyik lakója, Szalay László Fótról jött, állami gondozott volt. Betanított munkás. — Nekem jó itt. Egyéves koromtól megszoktam, hogy nagyobb közösségben élek, meg a szabályok alig különböznek az intézetitől. Általában 2600 forintot keresek. Amit meg tudnék spórolni, azt -rögtön elköltőm. Megveszem, ami megtetszik, Doxa órát, rádiót, magnót meg ilyesmit. Távolabbi konkrét célom nincs, szeretnék jobban élni, ezért iratkoztam be a közgazdasági szakközépiskolába. Szórakozni ritkán járok, lefoglal a tanulás, de ha marad időm, akkor olvasok. A szállónak van egy kis könyvtára, de én inkább megveszem, amit el akarok olvasni. A könyveimet a műhely szer- számosszekrényében tartom. Egyszer talán a magam ura leszek, lakással. Még hosszú ideig bizonyára csak álom ez. A munkás- szállón lakók kétharmadrésze 30 éven aluli. És nem könnyű összegyűjteni — még Lacinál ésszerűbb beosztással sem — a lakásbelépőhöz szükséges 35—50 ezer forintot. S ha meg is volna a pénz? A lakás- kiutalásoknak mindössze 1—2 százalékát kapják az egyedülállók. Marad a nősülés albérletre hatszázért—ezerért, vagy marad a munkásszálló, amelyet az itt élők jelentős része nem átmenetileg vesz igénybe, hanem lakásként. Tervek nélkül Vác, a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat Damjanich utcai munkásszállója: együtt a múlt és a jelen. Omladozó barakképület, rajta kopott tábla, kétarasznyi ablakok: ez a múlt, a lebontásra ítélt szálló. Mellette korszerű épület a jelen. Bár ez a korszerűség csak viszonylagos: a főző- fülkóben két resó, a kultúrterem inkább szoba, minden lehetőség egy televízió, van három- és több, hatágyas szoba is, vaságyak, vas öltözőszekrények. A gondnok Gödöllőre ment, így a takarító nénit kérdezem: hogy élnek itt az emberek? Különös reflexszel azt kezdi sorolni, amit nem szabad: tilos este tíz után a szobában rádiót hallgatni, italt, vendéget behozni, tizenegyre mindenkinek haza kell jönnie. A lakók többsége törzsvendég a szállón, akik általában fizetéskor utaznak a családjukhoz Szabolcsba, ] Nógrádba, Hevesbe és néhá- I nyan a mi megyénk községeibe. A PÁÉV-nek még egy munkásszállója van Vácott. Az ügyeletes nénit a portán találom, a beírófüzetet lapozgatja, mármint a későn hazajövök füzetét, amelybe bejegyzik az este tizenegy után érkezők nevét, a szóbeli, írásbeli figyelmeztetéseket. A szállón lakó 44 ember közül sokan vannak, akik tíz-tizen- négy éve töltik itt mindennapjaikat. Amint végigsétálok a szobákon, szinte nem tudom megkülönböztetni az ágyakat, szekrényeket, asztalokat és a csupasz falakat az előbbiektől. Az egyik emeleti szobában különös látvány fogad : furnérlemezből iparművészeti gondossággal kivágott hatágú csillár fekszik az ágyon. Készítője és tulajdonosa Zubor Károly bosszankodik, hogy a piacon nem tudta eladni, sokallták érte az ötszáz forintot, hát nem adta. Zubor Károly tizenegyedik éve lakik munkásszállón, akkor vált el a feleségétől. Két gyerekét és a szüleit tartja el, akik Tiszafüreden laknak. Havonta kétezer forintot küld az öregeknek, ő maga csak öthetenként látogat haza, mert sok pénz az utazás és üres kézzel sem mehet. Meg a szabadnapokra mindig van egy kis maszekmunka, csak így jön össze a havi négy és fél ezer. A hétköznapok szívós egyformasággal peregnek: hajnali ébresztő, nép (jelire bekap valamit, aztán betonozás, csatornázás, aknaépítés. Műszak után vagy két korsó sör, bevásárlás, főzés. Este többnyire egyedül van a szobában. A többiek? Ki tudja, merre. Zubor Károly ezt az időt használja ki barkácsolásra, ilyenkor senkit sem zavar. Igazi otthont! Hát igen. Munkásszállón lakni különleges élethelyzet. És a szállók feladata a valóságban ma már nem az, hogy átmeneti szállást adjanak, hanem rövidebb-hosszabb ideig otthont is a lakóknak. S ez nem kizárólag pénzkérdés, illetve nem sok pénzt igényel. Az otthonosság közérzetét kellene megteremteni a szobákban, s a szinte mindenhol megtalálható klubhelyiségekben kötetlen formában, de tartalmas művelődési lehetőségeket teremteni. Csakhogy ma még a munkásszállókat főképpen a vállalati gondnokságok érzik sajátjuknak, pedig érdemes lenne a szak- szervezetek aktivistáinak és a népművelőknek is jobban odafigyelni. Kriszt György A közönség és a színház új minőségű kapcsolatának megteremtésében jelölte meg színházművészetünk elmúlt öt évének legjelentősebb eredményét a Kulturális Minisztérium, s e megállapítással egyetérve vonta meg Thália műhelyeinek fél évtizedes mérlegét keddi ülésén az országgyűlés kulturális bizottsága. Az Ortutay Gyula elnökletével megtartott tanácskozáson részt vett Raffai Sarolta, az országgyűlés alelnö- ke, Orbán László, az Országos Közművelődési Tanács elnöke, Várkonyi Zoltán, a Színház- és Filmművészeti Főiskola rektora és Kazimir Károly, a Színházművészeti Szövetség főtitkára. A Kulturális Minisztériumnak a témát sokoldalúan tárgyaló vitaanyaga — amelyhez Tóth Dezső miniszterhelyettes fűzött szóbeli kiegészítőt, egyebek közt megállapította: örvendetes tény, hogy a fokozódó színházszervező tevékenység egy széles értelemben vett közművelődési rendbe kapcsolta be a színházat, o közönség új rétegeit, üzemi munkásokat, falusi dolgozókat, fiatalokat nyerve meg számára. 1970-től 1972-ig egyértelmű a föllendülés, a színház élénk gondolatisággal, színvonalasan reagált a társadalmi fejlődés új sajátosságaira. 1973 és 1974 körül némi visszaesés volt tapasztalható, s 1975 felé közeledve ismét jellemzőbbé vált a politikusabb darabválasztás, a színpad ismét problémaérzékeny jelzőt kapott. Ebből adódó a következtetés: színházainknak olyan új gondolati tartalmakkal, művészi megoldásokkal, színi formákkal kell jelentkezniük, amelyek igazán átütő vonzerőt gyakorolnak, hatékonyabban kell betölteniük a szellemi-művészeti életet szervező szerepüket, gyakrabban kell szót adniuk a társadalmi önvizsgálatnak. Az előterjesztést követő vitában több kérdés hangzott el a Déryné és a 25. Színház összevonásáról. Tótih Dezső válaszában elmondotta, hogy az új színháztól — amelynek programján most dolgoznak — korszerűbb műsorpolitikát és játszási struktúrát, hatékonyabb, új formák kialakítását várják. A Déryné Színház tevékenységét már csak azért is át kell szervezni — ha az erejét már-már meghaladó, évi 1800-as előadásszámot nem is vesszük figyelembe —, mert a kultúra terjesztőjévé vált a televízió, a javuló közlekedés lerövidítette a színház és a falu közti távolságot, s több tájelőadást vállaltak a vidéki városok társulatai is. A 25. Színház, amelynek karaktere értékes színfoltjává lett a fővárosi színházi életnek, s figyelemre méltó tájolási kezdeményezései is voltak, technikailag szorult már fejlesztésre. Így a két színház értékeit összegezendő született az összevonásról határozó döntés. A vitában hangot kapott az a vélemény, hogy állandó helyiséget kellene biztosítani Budapesten a vidéki színházak rendszeres, egy-egy társulat akár kéthónapos vendégjátékára is; nem egy produkciójuk érdemli meg a nagyobb, az országos nyilvánosságot. A vitában kifejtette véleményét: Petrovics Emil, Gyurkó László, Király István, Sólyomi Gyuláné, Szászi Gábor, Hegyi Imre, Raffai Sarolta és Ortutay Gyula országgyűlési képviselő. 3 Felmentés - választás a gödöllői járási pártbizottságon Az MSZMP gödöllői járási bizottsága kedden ülést tartott. Ezen megjelent Komáromi János, a megyei pártbizottság osztályvezetője is. Nyiry Tibornak, a pártbizottság propaganda- és művelődési osztálya vezetőjének előterjesztésében megtárgyalták és elfogadták A párttagság marxista—leninista felkészültsége, a pártpropaganda tapasztalatai a járásban című jelentést, majd feladattervben rögzítették az ezzel kapcsolatos soron következő teendőket. Személyi kérdésekben1 is döntött a járási pártbizottság. Járjapka Józsefet, saját kérelmére, érdemeinek elismerésével, pártbizottsági tagságának érintetlenül hagyásával, felmentették titkári funkciójából és vb-tagsága alól. Pécsy Pálnét, Kistarcsa nagyközség pártbizottságának titkárát megválasztották a pártbizottság és a végrehajtó bizottság tagjának, a járási pártbizottság titkárának. Dancsó Mihályt kooptálták a pártbizottság tagjai sorába. Tudós és forradalmár Benedikt Ottó születésének évfordulójára MA LENNE 80 ESZTENDŐS. Két évvel ezelőtt, az MSZMP XI. kongresszusán teljes szellemi frisseséggel tett felszólalásában is életének két fő vonulatát, a nagy képzettségű tudományos dolgozó és a kommunista együvé tartozó kettősségét bizonyította. Egyik kiegé_ szító javaslata a tudomány termelőerővé válása, a tudományos-technikai forradalom gyorsabb ütemű kibontakozása mellett adta le a voksot. A másikban politikai, társadalmi és gazdasági előrehaladásunk egyik alapkérdése, az üzemi demokrácia lehetőségeinek ki- teljesítése mellett állt ki. S mindkét javaslatát összefűzte a munkásosztályban és a párt politikájában való töretlen, őszinte hite. Már korán eljegyezte magát a forradalmi mozgalommal, anyai ágon az osztrák szociáldemokrácia egyes vezetőihez is rokonság fűzte. Azonban az igazi vízválasztó életében — mint annyi máséban nemzedékéből — az első világháború és a forradalmak voltak. Történelmet csinált, amikor szabadságos katonatisztként gyújtó hatású beszédével megakadályozta egy katonaszerelvény frontra indítását. Nyilvánvaló volt, hogy 1918-ban a Kommunisták Magyarországi Pártját választja tevékenysége színteréül. ÉLETE ELSŐ IDŐSZAKÁT döntően a politika, a forradalmi cselekvés tudatos vállalása uralta. A Tanácsköztársaság idején a magyar párt bécsi politikai megbízottja, majd az utolsó három hétben Kun Béla személyes titkára. A proletárforradalom leverése után — nem minden viszontagság és meghurcoltatás nélkül — sikerült Bécsbe szöknie, ahol hamarosan az Osztrák Kommunista Párt egyik vezetője, a politikai bizottság tagja lett. S miközben részt vesz a legforradalmibb munkásmozgalomban, egyben elvégzi a bécsi műszaki egyetemet is. A politikai tevékenységgel párhuzamos és egyre jelentősebbé váló mérnöki-konstruktőri tevékenysége miatt következik be élete második nagy fordulata. A Komintern hozzájárulásával, a szovjet kormány meghívására egy fontos találmánya (villanymozdony újfajta vontató motorja) bevezetésére Moszkvába utazik. Az eddig főfoglalkozású forradalmár műszaki tudományokkal kezd foglalkozni. Egyetemi tanár, a tudományok doktora, elismert szaktekintély lesz új hazájában. 1955-BEN JÖTT HAZA, a Műegyetem tanszékvezető tanáraként munkásságáért Kos- suth-díjjal és akadémiai tagsággal jutalmazták. Már 69 éves, amikor őt nevezték ki az Automatizálási Kutató Intézet igazgatójává — közmegelégedésre. A XI. kongresszuson Kádár János, az MSZMP KB első titkára vitazáró beszédében felhívta a figyelmet Benedikt Ottó kongresz- szusi felszólalásában is tükröződő életének, harcainak nem halkuló jelentőségére: „a régi forradalmárok kritikus, konkrét, elvi, nyílt stílusát képviselte: megmondta, mivel ért egyet, minek örül; kifogásolta, amit nem vettek figyelembe, és általános értékelést is adott. Ötvenkét év harca után is úgy állt ide elénk, mint amikor elkezdte küzdelmét a munkás- osztály ügyéért. Ma is sok szó esett róla, hogy tanuljunk egymástól. Azt tudnám ajánlani, hogy tanuljuk meg a régi forradalmárok nemzedékétől ezt az ifjúi lelkesedést és tüzet!” D. M. Az emberért A mi társadalmunk kol- lektivista és humanista társadalom, amely az ember felemelését, képességei és egyénisége teljes kibontakoztatását tűzte ki célul. A szocialista-kommunista eszmén kívül voltak hasonló törekvések a történelemben, de a szocialista társadalom első, amely e nemes törekvéseket nem egyszerűen óhajtja, de meg is teremti számára a gazdasági-társadalmi feltételeket is. „A tiszteld felebarátodat” nemes eszme, de vajon érvénye- sülhet-e ez, ahol a társadalmi-gazdasági ellentétek dominálnak. Nem érvényesülhet, csupán jószándékú emberek jámbor óhaja marad. Évszázadok példája ezt bizonyítja. De vajon elvárható-e már ma a szocialista társadalomtól a teljes emberi harmónia, a maradéktalan kölcsönös tisztelet, a kölcsönös segítés és becsülés? A napi tapasztalat sajnos még azt mutatja, hogy messze vagyunk ettől a nemes céltól, mindenfelé sok még az önzés, a mások érdekeivel való nem törődés, a közösség érdekeinek háttérbe szorítása, még nem tiszteljük ma sem eléggé „felebarátainkat”. De hát az új társadalom történelmileg még csak az első lépéseket teszi, még a politikai célok között is most a párt XI. kongresszusa alkalmával jelent meg a fejlett szocializmus építésének jelszava. De ki tagadhatná azonban azt, hogy a társadalmi-gazdasági viszonyok szocialista átformálásával együtt társadalmi méretekben is nem terjed egyre rohamosabban az új társadalom emberét jellemző magatartás: az önzetlenség, a köz ügyéért vállalt áldozatkészség, embertársaink becsülése, egymás érdekeinek tiszteletben tartása és — ami a legfontosabb — a szocialista jellegű munka, ami anyagi alapja mindannak, amit új erkölcsiségnek nevezünk. JTl kell fogadnunk min- den embert úgy, ahogyan van. Ez azonban csak az első lépés. A kommunista eszme nemcsak magyarázza, de meg is akarja — és meg is fogja — változtatni a világot. Noha néhány évtizede él még csak hazánkban ez a társadalmi rendszer, de máris korszakos változások történtek az élet minden területén. De ki állítja, hogy ez már a cél? Ettől még messze tartunk! De ki tagadná a tényeket, az eddig elért eredményeket? Csak az elvakult ember, meg aki nem akarja látni! S amikor tényként kell számolnunk társadalmunk és benne az egyes ember tudati-magatartási állapotával, akkor ez nem azt jelenti, hogy a gazdaság, a társadalom átformálásáért vívott harccal egy időben nem küzdünk az ember szocialistává formálásáért. A mi nézetünk és a mi tapasztalatunk nem fogadja el azt a gyakorlatot, hogy az ember egycsapásra megváltoztatható. Ez is csak a társadalom átalakításának folyamatában történhet. ]V| ikor küzdünk az egyes ember hibái ellen, hogy levetkőzze a hozzá méltatlan magatartást, s valóban magatartásban mindinkább napjaink tisztessége, a szocialista gyakorlat domináljon, akkor vajon küzdünk-e eléggé magáért az emberért? Az ember átalakulására természetesen o legmélyebb hatást maga a szocialista építésben való részvétel, a közösségben kifejtett munka gyakorolja. E munka minőségétől függ az ember egyéni magatartása is. Nem véletlen, hanem törvényszerű, hogy a legáldozatkészebb, leg- fegyelmezettebb, legpéldamutatóbb emberek azok, akik a munkában is ilyenek. A szocialista brigád nemes mozgalma tíz- és százezrével tanítja az új életre az embereket. De a brigádmozgalomba a társadalom kisebb fele tartozik. viszont az egész társadalmat kell szocialistává tennünk. Ne feledjük azonban, hogy nemcsak a termelő, de a politikai kollektívának is óriási a nevelő hatása — a pártnak, a szakszervezetnek, az ifjúsági mozgalmaknak, a szövetkezetnek. Ezek viszont már a társadalom nagyobb felét átfogják, s a napi politikai gyakorlatnak is óriási a nevelő ereje. I ényeges mindezekkel kapcsolatban még egy tényező: o példa ereje, önmagában persze a példa- mutatás nem elegendő nevelő erő, de — hogy úgy mondjuk — minta és, ha sokan mutatnak példát, azaz: mind többen élnek szocialista módon, az szüntelen hatással van az egész társadalomra, amely a maga szabályozó eszközeivel szintén az új ember társadalmi méretű kialakulása irányába hat. Sokszor csodálkozunk, amikor a rádióban, a ívben vagy újságírói munkája során — a régi világban úgynevezett egyszerű emberek szavát hallgatja. Mennyit tudnak ők a világról, mekkorát változott a sorsuk! Olyan magabiztosan járnak-kelnek közügyekben, mint régen a főispán, azzal a különbséggel, hogy nem úri huncutságon törik a fejüket, hanem dolgozótársaikat szolgálják. Ha más semmi se történt volna ebben az országban az elmúlt 32 év alatt, ez önmagában is mutatja, mekkorát változott maga az ember ... Rácz Lajos i k 1 k
