Pest Megyi Hírlap, 1977. május (21. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-11 / 109. szám

1977. MÁJUS 11., SZERDA Közéleti emberként munkálkodnak Szocialista brigád a szigetmonostori iskolában i Pedagógusok szocialista bri­gádot hoztak létre a szigetmo­nostori általános iskolában. A félévi tantestületi értekezleten határozták el és jelentették be a brigáddá alakulást. A bejelen­tés azért feltűnő, mert ritkán hallani ilyesmiről. Üzemekben, gyárakban égy-egy munkás­kollektíva szocialista brigáddá válása mindennapos eset. Tel­jesítményüket, különböző fel­ajánlásaikat pontosan lehet ellenőrizni, értékelni. De ho- gjftn lehet mérni egy oktató­nevelő kollektíva eredményes munkáját? Hogyan lehet ki­mondani első nekirugaszkodás­ra, hogy mi már szocialista brigád vagyunk? Milyen ered­mények alapján jutottak el er­re a fokra? Ki értékelte ilyen magasra a végzett munkát? A felsőbb szervek, vagy csak ma­ga a tantestület? Kidolgoz­ták-e egyáltalán a pedagógu­sok szocialista brigádmozgal­mának feltételeit, lehetőségeit? Hogyan fogadják az illetéke­sek a kezdeményezést? Ezer­nyi nyitott, válaszra váró kér­dés. * Érvek és indítékok ' — Az iskolában alakult pe­dagógus szocialista brigádról - szeretnék írni — mondom Ho­moki Ottó igazgatónak. — Könnyebb témát is vá­laszthatott volna — felel, de néhány perc múlva az igazga­tói iroda benépesül: pedagógu­sokkal beszélgetünk, vitatko­zunk a brigáddá alakulás tör­ténetéről. Érvek, ellenérvek pergőtüzében próbáljuk meg­fogalmazni a kezdeményezés indítékait, a brigád létét bizo­nyító okokat, a kibontakozás lehetőségeit. Horváth László igazgatóhelyettes — a brigád megalakításának ötletadója —, Virág Ferencné, Varga Imre, a pedagógusoktól megszokott hévvel, temperamentummal magyarázzák az új kollektíva szükségességét, a kezdeménye­zés életrevalóságát. — Tizenkét tagja van a tan­testületnek — mondja az igaz­gatóhelyettes — és úgy érez­zük, jó kollektíva kovácsoló­dott össze. Mindenki egyfor­mán húz, segítik ( egymást a kollégák, nem lóg ki senki a sorból. Mind az iskolában, mind a magánéletben példa­mutató magatartás, életvitel jellemzi az itt dolgozó pedagó­gusokat. Négyen tanulnak to­vább marxista egyetemen, sza­kosítón, pedagógiai főiskolán, de a többiek is különböző tan­folyamokra, továbbképzésekre járnak. A többség fiatal Virág Ferencné orosz—test­nevelő szakos tanár, második éve tanít Szigetmonostoron. A férjével együtt Nógrádból jött a községbe. — A tantestület fele tavaly került ide — mondja a tanár­nő. — Állítólag régebben rossz volt a légkör az iskolában, so­kat zsörtölődtek az emberek. Most a tanárok többsége fia­tal: 25—35 év közöttiek va­gyunk. Ez a fiatalság egészsé­ges versenyszellemet, lendüle­tet jelent a munkában, min­denki tudása javát adja. Na­gyon sok társadalmi munkát végzünk, számos szakköri fog­lalkozást vezetünk minden fi­zetség nélkül. A különböző ta­nulmányi versenyekre, vetél­kedőkre igyekszünk jól felké­szíteni tanulóinkat és járási szinten is szép eredményeket érnek el. De mi magunk is versenyzünk. A megyei peda­gógus sportvetélkedőn például a járási csapat zöme a mi is­kolánkból került ki. Aztán vég nélkül sorolják mindazt, amit a gyerekekért, az iskoláért, a közösségért tet­tek. A tél; időszakban a klub­könyvtárban a község asszo­nyainak, lányainak heti egy al­kalommal tornaórát tartottak. Minden kolléganő részt vett a foglalkozásokon, hogy példát mutassanak a helybelieknek. A járási tanulmányi versenyt itt rendezték az iskolában, tú­raevezős klub működük a könyvtárban, Ki mit gyűjt- kiállításra készülnek, nemzeti ünnepeinken Pócsmegyeren is ez az iskola ad ünnepi műsort. A Pest megyei Kishajózási Vállalattal nemcsak szocialista szerződést kötöttek, de az együttműködés évek óta hasz­nos és gyümölcsöző. Nekik is van egyenruhás úttörő tűzoltó­rajuk. A gyenge tanulóknak pótló foglalkozásokat, korrepe­tálásokat tartanak társadalmi munkában, két község — Pócsmegyer és Szigetmonostor — kulturális és politikai köz­életében fontos szerepet játsza­nak mindannyian. Ésszerű és indokolt „Nyugtalan emberek va­gyunk, mindig kitalálunk va­lamit.” „Nálunk nincs olyan, hogy letelt a munkaidő.” „Es­ti órarendje is van az embe­reknek.” „A paragrafusok, rendeletek, tantervek sok min­dent előírnak, de mi meg is csináljuk!” Ilyen és ehhez hasonló mondatok hangzanak el a be­szélgetés során, s talán Varga Imre tanár, a községi klub­könyvtár igazgatója sommázza tőmondatban igazán a lénye­get: — Közéletiség. Ez jellemző ránk. -Az iskolában és kint az életben is. Az iskola eredményei, a tan­testület sokoldalú, szerteágazó közéleti tevékenysége alapján valóban ésszerű és indokolt szocialista brigádba tömörülni. De mi újat ad ez az elnevezés a tantestületnek? A társadalmi kitárulkozás, a közéletiség, az oktató, nevelő munka színvo­nalának növelése eddig is fel­adatuk volt. Tulajdonképpen terveik, felajánlásaik nem ter­jednek túl a rendtartásban előírt kötelességeken. Viszont magasabb hőfokon, gazdagabb tartalommal végzik mindazt, amit eddig csináltak. Mindenesetre a kezdeménye­zés dicséretes: szocialista mó­don tanítanak, dolgoznak és élnek. Szélesre tárják az iskola kapuját. Közéleti emberekként munkálkodnak. Bátran fogal­mazzák; kollektívájuk méltó a szocialista brigád névre. Kiss György Mihály — Szerződést kötött a szentendrei Szabadtéri Nép­rajzi Múzeum és a Pest me­gyei Művelődési Központ és Könyvtár; ennek értelmében havi egy alkalommal vetített­képes előadást tartanak a múzeum munkatársai a me­gyei intézmény gyermek- könyvtárában. Gyáli és budakalászi diák festők Pedagógus képzőművészeti kiállítás a Mezőgazdasági Múzeumban Barna Miklós életműve — Olly Ritterband mozaikjai Több országos és Pest me­gyei tanulsággal szolgál a Me­zőgazdasági Múzeumban jú­nius 27-ig látható kiállítás, mely egyszerre látja vendé­gül a pedagógus képzőművé­szek alkotásait és az általános iskolások rajzait hazánk me­zőgazdaságáról — tájairól és az évszakokról. Az együttes jelenlét dicsérendő, érezzük, hogy rajztanáraink figyelem­mel ápolják az új hajtásokat, miközben maguk is alkot­nak. Egyre többen, egyre na­gyobb eredménnyel. A kiállí­tás tisztes értékeket vonul­tat fel mind a felnőttek, mind a gyerekek korosztályában. Éppen az anyagtorlódás miatt ezúttal csak akvarell- és guaehe képeket kértek a pe­dagógus képzőművészektől. Ez érthető. Az már kevésbé, hogy ez a gyűjtés ötletszerű, csupán a Székely Bertalan Képzőművész Csoport tagjai­nak munkáira korlátozódik. Itt lenne az ideje nagyobb körképben bemutatni az álta­lános és középiskolában mű­ködő festők és szobrászok munkásságát. Ez az egyik or­szágos tanulság. Pest megyei tájak jelennek meg, Süly­sáp, Nagymaros, Visegrá d. Különösen Juhász Erika köz­reműködése kifogástalan, aki ezúttal is felkészültségével tű­nik ki, remekül érzékelteti a ! nagymarosi házak színvilá­gát. Pest megyei alkotó azon­ban érthetetlenül nem szere­pel, s éppen a váci kiállítás átlagmdnősége nyomán álla­píthatjuk meg tárgyilagosan; ez a szűkítés nem indokolt. Akinek örülhetünk, az Gop- csa Paula. Ö Juhász Erikához hasonlóan megfontolt és érett festői minőséggel jelentke­zett Barna Miklós: 1930. szeptember Ami. a gyerekeket illeti: ők tehetségesek, csak legyen ta­nár, aki pallérozza lehetősé­geiket. Ahol ezt teszik, ott azonnal megmutatkoznak az eredmények. Most Kunszent- miklós, Kecel, Komló finisei, Pest megyéből Gyál és Buda­kalász. Miért e két település? Azért, mert ott a nevelők is fáradhatatlanok, nemcsak a gyerekek tehetségesek. Nem ártana erőteljesebben figyelni a pályázatokat, hiszen ez is a tehetségápolás egyik formá­ja. A budakalászi nyolcéves emberkék, Horváth Péter, Vastag Gabriella, Török Zsu­zsa, Herczeg Zoltán, Ecsy László és a tizenegy éves gyá­li Karácsonyi Erika bátran idézik a nyári mezőt, a trak­tort, a holdat. Vajnárovics Erika mindössze kilencéves, Budakaiásznak és önmagá­nak szerzett dicsőséget a meg­érdemelt II. díjjal. Forradalmi gondolatok — szénrajzban A Műcsarnokban május 29- ig tekinthetjük meg Barna Miklós festőművész kiállítá­sát. Életútja, életműve is egyedi. Barna Miklós a Ta­nácsköztársaság idején köte­lezte el magát egy életre a munkásmozgalommal. Így emigrált Czigány Dezső és Vaszary János egykori tanít­ványa először Párizsba, ké­sőbb a Szovjetunióba. Azzal az Uitz Bélával került szoro­sabb kapcsolatba 1923-ban, aki az aktivista eseménytől eltávolodva egy embert át­alakító közösségi művészet irányába fordult. Barna Mik­lós is elsősorban szolgálni akart csillogás helyett. Meg­maradt következetesen a for­radalmi gondolat mesgyéjén, szénrajzok sorozatával kísér­te a Kommunista Kiáltvány eszméit, a magyar munkás- mozgalom történetét, közte a ceglédi asszonyok tüntetését. Szolidáris lelkülete nemcsak az Internacionálé szöveges dallamát költötte át képsoro­zatra, hanem rajzokban örö­kítette meg a vietnami tragé­diát is. Fegyelmezett, puritán művész Barna Miklós, eszkö­zeiben is szerény. Mindent a szénrajz monokron szürkesé­gére bíz, s megoldásai sem változatosak. Ez csak akikor okoz némi problémát, amikor negatív figurát ábrázol, mert a formák hasonlósága ilyen­kor zavaró. Mindent összegez­ve azonban; következetes és egyedi életművet ismerhet­tünk meg Barna Miklós el­kötelezett törekvéseiben. A széppé álmodott holnap mestere SZÍNHÁZI estek Kakukkfészek Bemutató a Vígszínházban Az elmegyógyintézeti történe­tek mindig nagy érdeklődésre számít­hatnak. Riasztó, borzongató, mégis kí­váncsisággal szemlélt világról tudósí­tanak. Ken Kesey amerikai író ezt a vilá­got vette alapul, amikor — vagy tizen­öt éve — megírta Száll a kakukk fész­kére című, azóta híressé vált regényét. Nem másodkézből szerezte élményeit: maga is beállt ápolónak egy elme­gyógyintézetbe, s így amit leírt, már csak a dolog hitelességét tekintve is ér­dekes volt. De annál sokkal többet ad a regény, mint amit számos hasonló könyv, film elmondott már a zárt inté­zetek, az elmeosztályok világáról, éle­téről, az idegbetegségek, elmezavarok, skizofréniák variációiról. Kesey ugyan­is meglát valamit ebben a néha való­ban ijesztő világban: meglátja benne a kortárs amerikai társadalom abszurdu­mig vitt modelljét. Más szóval: úgy lát­ja, hogy a zárt intézetek tulajdonkép­pen csak tükrözik, sűrítetten tartal­mazzák mindazt, ami a „kinti” társa­dalomban is megvan, s akik ezekbe a steril intézményekbe kerülnek, tulaj­donképpen a külvilág okozta sérülések miatt kerülnek oda, s mivel bent is a külvilág szisztémája szerint épül fel minden, így sohasem gyógyulhatnak ki egészen, mert nem a betegséget kiváltó okok — tehát a társadalomból eredő kórokozók — ellen kezelik őket, hanem azzal a céllal, hogy beletörődjenek, be- lenyomorodjanak a társadalom által létrehozott viszonyokba, körülmények­be. Akklimatizálás, egy atjott társada­lom igényeihez való — ha kell, kímé­letlen eszközökkel végrehajtott — iga­zítás tehát Ken Kesey szerint ezeknek az intézeteknek a feladata. S mivel maga az a társadalom dehumanizált, ezért dehumanizált módszerekkel kell dolgozni az intézetekben is, hogy meg­törjék azokat, akikben van még egy kis nyoma a humánumnak. Kesey regényében — melynek nagy formai bravúrja, hogy az eseményeket, a figurákat egy indián, Bromden, az­az Seprű Főnök szemével látjuk — az intézet feltétlen ura és parancsolója egy ápolónő, Ratched nővér, a Fő né­ni. Ez a látszólag jóságos, de valójában kegyetlen — szinte fasiszta — módsze­rekkel dolgozó nő megtör minden el­lenállást, minden beteget a saját el­képzelései szerint formál át, s akiben még felfedez egy csepp egyéniséget, azt addig üldözi, míg ez az egy csepp egyé­niség is ki nem vész belőle. Amikor egy köztyrvényes bűnöző, bizonyos McMurphy odakerül az osztályra, s fittyet hány a Fő néni szabályaira, émelyítően álszent módszereire, s meg­próbál a maga — egyáltalán nem fe­hér bárány — egyénisége szerint élni, világossá válik, hogy vagy ő törik meg. vagy a Fő néni vall kudarcot. McMur­phy végül is a Fó néni áldozata lesz, de addigra már elindított valamit az em­berekben, már kinyitotta a szemüket, s legalább Bromdent kilódította a kö­zöny. a beletörődés, az egyéniség és em­berség elvesztése felé.vezető sínről. Színpadi változatot Dale Wasser­mann írt a regényből. A háromfelvo- násos dramatizálás igyekszik minden lényeges vonást megőrizni a regényből, s tulajdonképpen igen becsületes, pon­tos és nagy rutinú színpadi adantáció- ról van szó. Talán csak a második fel­vonás túlméretezett és kevésbé feszült, s mintha a Főnővér alakja kapna ki­sebb hangsúlyt a regényhez képest. De az a különös világ, és az a különös mo- dellszerűség. ami a regényben benne- volt, fő vonásaiban jól ielenik meg az adaptációban. Sőt, az életszerűség jó­val erősebb vonásokat kap, mint a té­ma modell volta. A Vígszínházban Kapás Dezső ren­dezése korrekt, tehetséges, gondos mun­ka. A díszlet (Drégely László tervezte) segítségével pontosan és néha hátbor­zongató hitelességgel teremti meg egy elmegyógyintézet légkörét, s igen jól egyéníti a mellékszereplőket is, akik pedig ebben az esetben igen fontosak. Köztük található az előadás talán leg­egységesebb két alakítása is: Kern András anyakomplexussal vívódó Bil­ly Bibbitje és Szatmári István mániás depressziós Scanlonja. De nem sokkal marad el mögöttük Balázsovits Lajos (Dale Harding). Balázs Péter (Ches- wick), vagy a Fő néni egy korábbi ál­dozata, Ruckly szerepében, Szilágyi Ist­ván. A három főszerep megoldása már nem ennyire egységes. Béres Ilona, mint Fő néni, az alak hidegen kiszá­mított, mosolygós veszedelmességét ki­tűnően, de egyébként jobban hangsú­lyozza, mint egyénisége kegyetlen, sza­dista, ugyanakkor bizonytalan, sebez­hető vonásait. Így kissé kevésbé félel­metes, mint szükséges lenne. Bromden a darabban is egyfajta narrátor szere­pét tölti be. Kevés, de nagyon jelentős szövege van. Bujtor István a szerep­ben inkább csak a figura küllemét, ha­talmas fizikumát „hozza”. Koncz Gá­bor McMurphyként, mint fékezhetetlen és gátlástalan vagány kitűnő. Mint fo­kozatosan a Fő néni áldozatává váló, ám mégsem összeroppanó, botcsinálta vezéregyéniség már kevésbé meggyőző. Itt előbújnak más szerepekben látott megoldásai, illetve azok a színészi al­kati különbségek, melyek őt ettől a McMurphytól elválasztják. Sikerületlen vagy lagymatag pro­dukció lenne tehát a Kakukkfészek? Nem, egyáltalán nem az. Jó színház, ki­emelkedő előadás, figyelemre méltó ala­kításokkal! De az a plusz hiányzik be­lőle, ami igazán nagy előadássá tehet­né. Hogy ez mi? Egy kicsit több ke­ménység, egy kicsit kíméletlenebb sti­lus. Az, hogy ne csak megindítson, ha­nem jobban sokkírozzon is az előadás. Takács István Kimeríthetetlen változato­kat produkál az élet Olly Ritterbrand, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének kiál­lítója Erdélyben született, Dá­niában él. A háború sodorta oda az auschwitzi pokolból. Ma is kifogástalanul beszél magyarul, de a művészete az emberiségé., Steen Golding szavai helytállók; eszményi világot épít műveiben. A szép­ség hajthatatlan ellentáma­dása, minden brutalitás elle­nében. Mozaikokat, üvegre­liefeket, grafikákat készít táb­lakép méretben. Emberi lép­ték ez, a kép közvetlen beszé­de. Nagyon szemérmesen rej­ti el bánatát, esztétikummá oldja. Műveiben mindig eléri önmaga magaslatát. Rejtett fájdalma éppen rejtett mély­sége miatt rokonszenves, szebbnek álmodja művekkel a holnapot, mint amilyen if­júsága volt. Tisztelettel pa­rancsol ökonómiája, mely a szerkesztett életvitel szigorú­ságával jutott el a Kétség be­esés-tői az emberi évszakokat lendítő üvegreliefek méltó­ságteljes színünnepéig. Losonci Miklós November 22-én nyílik Diák festők seregszemléje Ráckevén Ady Endre születésének 100. vén. Egy első, két második, évfordulója alkalmából ren­dezik meg a diák festők orszá­gos tárlatát Ráckevén, a költő nevét viselő gimnáziumban. Valamennyi középiskola és' szakmunkástanuló-intézet há­rom művel vehet részt a tár­laton, a tanulóknak Ady End­re verseihez kell illusztrációt készíteníök. A tárlatot novem­ber 22-én nyitják meg Rácke­három harmadik helyezettet díjaznak és további négy arra érdemes diák alkotót jutalom­ban részesítenek. A díjban nem részesült jó munkák ké­szítőit Ady-metszettel jutal­mazzák. A pályaműn kákát szeptember 15-ig kell elkülde­ni a ráckevei gimnázium cí­mére. A miskolci fesztivál díjasai Kedden befejeződött a 17- iik alkalommal rendezett mis­kolci filmfesztivál, az idén a rövidfilmek kerülték zsűri elé. A benevezett százhar­mincöt alkotásból az előzsüri hatvanötöt tartott alkalmas­nak arra, hogy a versenyben részt vegyen. A fesztivál záróünnepségén dr. Ortutay Gyula elnök is­mertette a zsűri elöntését és átadta a díjakat a nyertesek­nek. A SZOT nagydíját Huszá- rik Zoltán A piacere, Miskolc város díját Macskássy Kati Nekem az élet teccik nagyon, Borsod megye díját Csőké Jó­zsef . Pedig... című alkotása kapta. j Kategóriadíjat nyert hír­adóriportért (megosztva) Zom- bori Katalin Nevelőszülők és Szobolits Béla Parasztcsilla­gász dokumentumfilmért. Gyarmathy Lívia Magányo­sok klubja riportfilmért, Ma­gyar József Tűzben hosszú dokumentumfilmért, Ember Judit Tantörténet, népsze­rű-tudományos filmért, Bod- rossy Félix Égimáglya animá­ciós fűmért, Foky Ottó Báb­film. Operatőri díjat Ne- ményi Ferenc A teljes kép és Kié a művészet, valamint Nankura Péter A pincéré ké­szítéséért kapott. A kritiku­sok díját Huszárik Zoltánnak ítélték. k

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents