Pest Megyi Hírlap, 1977. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-11 / 109. szám
1977. MÁJUS 11., SZERDA Smvct W xJUmw losonezi Pál látogatása, az OVHban és a Velencei-tónál Losonezi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke kedden látogatást tett az Országos Vízügyi Hivatalban. Meghallgatta dr. Gergely István államtitkárnak, az OVH elnökének beszámolóját a vízgazdálkodás időszerű kérdéseiről, ezek között is elsősorban a lakosság ellátásával kapcsolatos feladatokról, valamint az év eleji ár- és belvíz elleni védekezésről. Losonezi Pál ezután a Velencei-tóhoz látogatott, s elsőként az agárdi regionális szennyvíztisztító telepet tekintette meg, majd a gárdonyi tófelügyelőségre látogatott. Ezt követően Losonezi Pál a Nadap kirándulóhajó fedélzetén körutat tett a tavon, megszemlélte a déli part új létesítményeit. Elismerés újítóknak A MÉM és az ÉDOSZ által kiírt újítási verseny díjkiosztó ünnepségét kedden rendezték meg a MÉM-ben; az ünnepséget Kulcsár Mátyás, az ÉDOSZ titkára nyitotta meg, majd Kovács Sándor mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes értékelte a versenyt és átadta a díjakat. A kiváló feltaláló kitüntetés arany fokozatából 15-öt, az ezüst fokozatból négyet, a kiváló újító arany fokozatból 30-at, az ezüst fokozatból 45-öt, a bronz fokozatból pedig 52-t adtak át. Munkát kérnek, nem táppénzt Az egyedülálló rehabilitációs kezdeményezés tapasztalatai Vácott Az orvosi szótár szerint rehabilitáció az, amikor a veleszületett vagy szerzett betegségben szenvedő ember egészségét helyreállítják. A gyógyítás teljes sikeréhez azonban nem elegendő az orvos munkája. A beteget rehabilitálni kell társadalmilag is, értve alatta a foglalkozási, gazdasági és szociális szempontokat. Hogy hazánkban milyen sikerrel és aktivitással folyik ez a munka, arról szerzett lehangoló tapasztalatokat a váci orvosok egy maroknyi csoportja, amikor 1974-ben elemezték: miféle rehabilitációs tevékenység folyik Vác ipari és mezőgazdasági üzemeiben. A városban csak néhány vállalatnál működött rehabilitációs bizottság, s ezek is jóformán csak formális feladatokat láttak el. A csökkent munkaképességűek rendelkezésére álló helyek pedig nagyon szűkösek voltak: a portás, liftes és telefonkezelői állások között válogathattak. — Sajnos országosan sem jobb a helyzet — állapította meg dr. Fieszl Borbála reu- matológus főorvos —, pedig nem egy-két emberről van szó hazánkban, hanem több mint 100 ezerről. Nagyon sok olyan munkakör van, melyek betöltéséhez mondjuk úgy, hogy fizikai állóképesség kell, vagy amelyek foglalkozási ártalmakkal járnak. — Ha valaki egy idő után belerokkant munkájába, vagy baleset éri, mi történik vele? — Fenyegető jelek az egyre gyakoribb és hosszabb ideig tartó betegállományok és végül csökkent munkaképességűvé vagy munkaképtelenné kell nyilvánítanunk a beteget. Így a dolgozó kényszerpályára kerül, vagy elhelyezkedik valamilyen rosszul fizető, lebecsült, klasszikus rehabilitációs munkakörbe, vagy leszázalékolják, s ezzel egyidejűleg megszületik felette a társadalmi ítélet: csökkent értékű ember. Leszázalékolási hullám — Terjed a leszázalékolási hullám — tette hozzá keserűen az orvosnő — és ez egyelőre törvényszerű. A legfőbb ok, hogy sem a dolgozók, sem a gazdasági vezetők nem érdekeltek abban, hogy ez másként legyen. A betegeknek az a céljuk, hogy megkapják a viszonylag biztos megélhetést nyújtó rokkantsági nyugdíjat. Sajnos, a vezetőknek is egyszerűbb ily módon letudni dolgozóik további sorsát. Néhány orvos tehát ezeknek a tapasztalatoknak biztokában a vizsgálatok alapján, 1975- ben szükségesnek látta, hogy — társadalmi munkában — létrehozzon egy városi rehabilitációs bizottságot, amely segíti az üzemi bizottságok munkáját, összehangolja tevékenységüket és figyelemmel kíséri a betegek útját. Nézzük meg. hogy ez az eddig egyedülálló kezdeményezés két év alatt milyen eredményeket hozott! A rehabilitációs központ a városi kórház segítségével két év alatt megszervezte, számos területen, a rehabilitációs kezelést, illetve utógondozást, rendszeres szűrővizsgálatokat vezettek be a károsodások korai felismerésére és az országban legelsőnek több munkahelyen bevezették az üzemi tornát. A város 36 üzeméből 20-ban ismét megalakultak a rehabilitációs bizottságok. Tizenkét helyen azért nem történt meg, mert a vállalati központ Budapesten van, és négynél a foglalkoztatottak alacsony száma miatt nem volt érdemes létrehozni. Az üzemi bizottságok feladata egyelőre az, hogy megfelelő helyet találjanak az egészségileg károsodott dolgozóknak az üzemen belül vagy — a központ segítségévei — más vállalatoknál. A városi rehabilitációs bizottság már kidolgozott egy olyan, számítógépre vihető nyilvántartási rendszert, amelynek segítségével folyamatosan számba vehetik az ipari és mezőgazdasági üzemekben dolgozó rehabilitáltakat, illetve az arra várókat és a számukra megfelelő munkahelyet. Üzem is kellene Itt álljunk meg egy pillanatra. A mezőgazdasági üzemekben a csoport felmérései szerint — tudatos rehabilitációval nem találkoztak. A legtöbb helyen nincs üzemorvos, holott a munkaalkalmassági vizsgálatoktól a munkaköri ártalmakat okozó tényezők rendszeres orvosi ellenői-zé- séig nagy szükség lenne rájuk. A vizsgálat során az is kiderült, hogy éppen a termelőszövetkezetek melléküzemágaiban lényegesen több rehabilitációs részleg vagy célüzem kialakítására adott a lehetőség, mint az ipari üzemekben. A helyzet tisitázása egyúttal módot adott a célok meghatározására. A legsürgetőbb feladat: hasznos és értelmes munkahelyek létrehozása, valamint az átképzés lehetőségének megteremtése, mégpedig úgy, hogy mind a vállalat, mind a dolgozó érdekelt legyen a rehabilitációban. Az általános megfogalmazáson túl, már konkrét lépéseket is tettek, felvették a kapcsolatot a váci szakmunkás- képző intézettel, s vizsgálják, hogy mely szakmában lehet a csökkent munkaképességűek számára képzést indítani. Egy vagy több önálló, esetleg ipari létesítményen belüli, rehabilitációs célüzemet is szeretnének létrehozni. Ehhez nyújt immár anyagi alapot az az újabb rendelkezés, hogy minden vállalat a bérkeret két ezrelékének megfelelő összeget felhasználhat ilyen célokra. Ez önmagában, elaprózva, nem nagy pénz, de ha több vállalat közösen él vele, nyomban megnő az értéke Szükségesnek tartják az üzemorvosi hálózat szélesítését is, és ami még ennél is lényegesebb, az üzemorvosok szerepének növelését. Nem elég, ha az üzemorvos megállapítja az egészség károsodását, a megfelelő munkahely megállapításában és megkeresésében is sokat segíthet. Lemérhető haladás: az integráció bevezetése óta az üzem- és körzeti orvosok szoros kapcsolatot tartanak a kórház orvosaival, betegeiket személyesen konzultálják a kórházban is és rendszeres továbbképzésen vesznek részt. Ugyanakkor a kórházi főorvosok területi munkát is végeznek az üzemekben és a körzetekben, valamint szaktanácsokkal segítik a kollégákat. Ahhoz azonban, hogy a váci kezdeményezés teljes sikerrel járjon, számos módosítás szükséges magában a rehabilitáció rendszerében. Az orvosok tapasztalatai szerint például: az éppenhogy felgyógyult dolgozó teljes foglalkoztatási időben történő munkába állítása (akár könnyebb munkakörben is) megnöveli a visszaesés veszélyét. Ennek elkerülésére kellene terjeszteni a résztáppénzállomány rendszerét. Tehát, hagy a beteg teljes felgyógyulásáig fél napot dolgozhasson és fél napra táppénzt kapjon. Ök, 300 ezren Az égető munkaerőhiány és az erkölcsileg is romboló hatású leszázalékolás-hullám mindenképpen sürgető változásokat követel. És ez nemcsak egy város gondja. Nem lehet és nem szabad emberekről lemondani azért, mert születésüktől fogva, baleset következtében vagy foglalkozási ártalom miatt egy-egy munka ellátására más nem képesek. Hazánkban legalább 300 ezer emberről van szó. Hámor Szilvia A paragrafusok szellemében — rugalmasan A vb-titkárok a tanácsigazgatási munkában Már nemcsak' a szakmai körök, hanem az állampolgárok is ismerik a vb-titkárok fontos szerepét a tanácsok munkájában. A tanácsok, a végrehajtó bizottságok tevékenységének szervezése mellett alapvető feladatuk a hatósági ügyintézés eredményességének elősegítése, a szocialista törvényesség megtartatása. Ezen túlmenően a nagyközségekben és községekben vezetik a tanács hivatali szervezetét. Városokban osztoznak tisztség- viselő társaik felügyeleti munkájában. Vannak sajátos feladatai is a megyei tanács vb-titkárá- nak: részt vesz a járási hivatalok irányításában, elbírálja a megyei szakigazgatási szervek másodfokú döntései ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmeket. E feladatai között is talán a legfontosabb: rendszeres és tartalmas kapcsolatot tartani a helyi tanácsok vb-titkáraival és segíteni munkájukat. E kapcsolatnak Pest megyében immár évtizedes hagyományú fórumai : a negyedévenként megtartott városi vb-titkári értekezletek. Az első negyedévi soros tanácskozásnak volt néhány újszerű vonása is. Az egyik, hogy színhelye nem a megyei vb-tit- kár irodája volt, hanem a megye egyik nagy hagyományokkal rendelkező, fontos városa, Cegléd. A másik újítás, hogy a városi tisztségviselőkkel együtt két járás — a dabasi és a monori — nagyközségeinek Arcán barázdát hagy a korom ötvennégy éves korát meghazudtoló fürgeséggel lépked felfelé a magasba. Sonkután Gyulának, a Pest megyei Kéményseprő, Csérépkálya és Gázszerelő Vállalat körzeti kéményseprőjének 18 éve „magasbéli” úticélja a kémény, Nagymarostól Gödig. Körülbelül harminc kilométeres körzetben 1400 ház, 4 ezer 200 kéményét tisztítja rendszeresen. Ezenkívül üzemek, középületek, gyárak kéményét is karbantartja, sőt ügyel a tűzrendészet! állapotukra is. A zömök, vígkedélyű férfi a mondás szerint sokaknak és sokszor hoz szerencsét, hiszen gyakorta látják a szokolyai, a váci, a gödi és verőcemarosi lakosok. Amikor egyik reggel találkoztunk, még tiszta, vakítóan fehér volt a szájkendője, az arcán és kezén is alig látszott knromszemcse. Düftinkabátos vállát az egy kiló tíz dekás kaparó húzta, meg a táska, amit nyugodtan nevezhetnénk mini irodának, hiszen sok-sok nyugtát és kéményseprődíjat visz benne. A karján kötegnyi drót és kötél, rajta a négykilós acélgolyó, Derékszíjában kefe lapul. A papucs helyett bakancsot visel. — Már nincs húsfüstölő kémény, amibe csak mezítláb volt szabad bemászni. A kémény szájánál lerúgtuk a papucsot és leereszkedtünk a négyméteres kis létrán. Ehelyett korszakunk már teremtett újabb romantikát. A gyári rókatorkokból tisztíthatom ki az égésterméket. A váci Hajó- és Darugyáréból nemrég 12 köbmétert hordtam ki. — Mi a legnehezebb a munkájában? — Nekem a hideg az ellenségem. Kemény dolog mínuszban apparáttal kiégetni a le- szurkosodott kéményeket. Az újaknál pedig elvégezni a füstnyomópróbát. Aztán meg kérdezem én, utánam tudna-e mászni az ötven méter magas kémény belsejébe? A fekete sapkás ember mutatja a keze és arca ráncaiba beleivódott kormot. — Hiába súrolom habkővel, ultrával, már nem tisztul ki rendesen. Nekem letagadhatatlan a szakmám. De nem bánom, mert nagyon szeretem a saját magam választotta és oly nehezen megszerzett mesterséget. Sokan voltunk testvérek, a szüleim szegények, s örültem, hogy szakmunkás válhatott belőlem. — A téli főszezont nyaranta piheni ki? — Nem vagyok én még vén ember, hogy henyélgessek! Nyáron cserépkályhát rakok, gyárkéményeket takarítok. — Rekedt a hangja. Ez már foglalkozási ártalom? — Gondolom. A szájkendő ellenére rengeteg kormot nyelek. De ne higgye, hogy munkaidő alatt le lehet öblíteni. Esetleg otthon, amikor a saját munkaruhámat mosom. Nem akarom az asszonyra bízni, mert nagyon nehéz a koromtól megszabadítani a kelmét. — Családjában van-e szakmai utánpótlás? — Nincs. A feleségem főzőnő a Dunakeszi Konzervgyárban, két fiunk pedig szobafestést és mázolást tanult. Nem bántam én, milyen szakmát választanak, csak szeressék, és becsüljék, amit csinálnak! U. Gy. vb-titkárai is ott ültek a tár- I gyalóasztalnál. És végül: aktív résztvevőként jelen voltak a pártirányításban közreműködő és a főfelügyeletet gyakorló politikai szervnek, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának és a törvényesség szakavatott őrének, az ügyészségnek a képviselői is. Számot tarthat-e az olvasó- közönség érdeklődésére, hogy miről tárgyaltak e csaknem négyórás szakmai tanácskozás résztvevői? Ügy véljük, igen, hiszen az állampolgárok életviszonyait, a nép államáról alkotott véleményét, társadalmi közérzetét érinti, hogy gyors, törvényes, eredményes-e a tanácsi ügyintézés A javaslatok közérdekűsége Nem véletlen, hogy sok szó esett a megbeszélésen a közérdekű bejelentésekről, javaslatokról szóló új törvényről. A tanácsi szervek eddig is igyekeztek szakszerűen és lelkiismeretesen elintézni azokat az egy-egy települést, vagy egy állampolgárt érintő panaszokat, bejelentéseket, amelyeket testületi tanácskozásokon, falugyűléseken, fogadóórákon és más alkalmakkor hoztak tudomásukra. Mégis, az új törvény jó néhány figyelemre méltó változást hozott. Egyértelműen különválasztja a lakosság közérdekű bejelentéseinek, javaslatainak intézési rendjét a bíróságok, ügyészségek, államigazgatási szervek hatáskörébe tartozó hatósági ügyekétől. Megszabja, hogy a közérdekű bejelentésről, javaslatról kinek kell döntenie és a nem megfelelő állásfoglalás ellen a javaslattevő, bejelentő kihez fordulhat orvoslásért. Világosan kimondja: a különböző állami, társadalmi és szövetkezeti szervek vezetőinek nemcsak erkölcsi, hanem — ha kell, fegyelmi, anyagi felelősségrevonással is kikényszeríthető — munkaköri kötelessége a bejelentések, javaslatok érdemi és határidőre való elintézése, s erről a javas- lattevő értesítése. Ugyanakkor a törvény gátat vet a névtelen, alaptalan, esetenként egyszerre sok csatornán útnak indított panaszkodásoknak, melyek ma még gyakran elrabolják az ügyintézők, a vezetők idejét, energiáját, a jogos ügyek körültekintő intézésétől. A vb-titkári értekezleten szó esett arról is, hogy az új panasztörvény végrehajtásáról a tanácsi munkában még főhatósági iránymutatás is napvilágot lát. Addig is minden tanácsi vezetőnek, ügyintézőnek e törvény tételeit és szellemét egyaránt érvényre kell juttatnia munkájában. Az ügyfelek szolgálatában Hasonlóképpen a szocialista jellegű tanácsi ügyintézést kérték 'számon a tanácskozás résztvevői egymástól — és ön- maguktól, amikor az ügyfélfogadás és a hatósági ügyintézés színvonalának emelését szolgáló megyei tanácselnöki utasítás betartásáról beszéltek. Tavaly nyáron minden tanácsnál az állampolgárok munkaidejéhez, a vonatok és autóbuszok menetrendjéhez igazították az ügyfélfogadási időt. A tanácsok vezetése — a Közalkalmazottak Szakszervezetével együttműködve — tíz nagyüzemben rendszeresen kihelyezett fogadóórát tart. Vácott, és Gödöllőn közkedveltek a lakótelepi fogadóórák. A városokban és több nagyközségben ügyfélszolgálati irodák tájékoztatják az állampolgárt arról; milyen ügyét hol intézik el, s milyen iratokat kell kérelméhez csatolnia, stb. A megyei tanácselnöki utasítás értelmében az ügyfelek személyes meghallgatásánál, a helyszíni szemléknél, az írásbeli bizonylatok, igazolások beszerzésénél az ügyfelek munkamulasztásának a legszükségesebb mértékre Való csökkentésére, s az ésszerűsítésre törekvés jellemzi a tanácsi munkát. A tagadhatatlan fejlődés ellenére azonban még találunk hibát a tanácsi íróasztal mindkét oldalán. Találkozunk még — szerencsére — egyre ritkábban — hivatalos- kodó, körülményeskedő, udvariatlan ügyintézőkkel. Ugyanakkor a munkaideje után, vagy szombaton hivatali szobájában ügyfélre váró tanácsi tisztviselőre nem sokan nyitják rá az ajtót. Ennek több oka lehet. Egyes üzemek vezetőihöz, társadalmi szerveihez talán még nem jutott el az ügyfél- fogadás új rendjéről szóló tájékoztatás; tehát sürgős intézkedésre van szükség. Az is lehet azonban, hogy néhány munkahelyi vezető még nem ellenőrzi megfelelően, hogy az állampolgári jogaira hivatkozó, a munkaidőben eltávozó dolgozó ténylegesen halaszthatatlan, csak abban az időpontban intézhető hivatalos ügy miatt van-e távol. Értekezletek munkaidő után Hasonló társadalompolitikai célt szolgál a tavaly év végén — a munkaidő jobb kihasználása, a társadalmi és más rendezvények számának indokolt'' csökkentése, az azonos témájú és azonos résztvevőkkel rendezett értekezletek megszüntetése érdekében — kiadott megyei tanácselnöki utasítás. Ebben többek között a helyi tanács és vb-ülések kora délutáni kezdéséről, a falugyűlések, ünnepi megemlékezések és egyéb mozgalmi jellegű rendezvények munkaidőn kívüli megszervezéséről intézkedett. Néhány vb-titkár úgy vetette fel a kérdést, hogy a rendezvények, ülések későbbi kezdése a látogatottságot, az aktivitást veszélyezteti. A többség véleménye azonban az volt, hogy gondosabb szervezéssel a napirend átgondolt előterjesztésével, aktív ülésvezetéssel a délutáni tanácskozások is vonzóvá, érdekessé tehetők. A fentiek elhanyagolása viszont még délelőtt is elkedvetleníti, érdektelenné teszi a résztvevőket. Az egyik közös tanácsú nagyközség vb-tit- kárának felszólalásából az tűnt ki, hogy a tanács- és vb-ülések időpontjának meghatározásánál nem alkalmazták az utasítás szellemét, amely a közlekedési lehetőségekhez igazodó üléskezdést teszi lehetővé. Számos témakörben A vb-titkári értekezleten számos más érdekes téma is napirendre került. így — egy országos tanácskozáson elhangzott miniszterhelyettesi tájékoztatás alapján — a jogszabályalkotás középtávú programjának eddigi megvalósulásáról és a várható új törvényekről, a jogszabályok tekintélyének növeléséről, a méltányosság és a törvényesség együttes alkalmazásának módozatairól, a nagyközségi egységes szakigazgatási szervek adományozási jogkörének célszerű megosztásáról, a közmű- fejlesztési hozzájárulásról kiadott új jogszabály helyes értelmezéséről és számos más közérdekű témáról esett szó. Dr. Csalótzky György, a Pest megyei Tanács vb-titkára Á 1
