Pest Megyi Hírlap, 1977. március (21. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-13 / 61. szám

Megemlékezés és koszorúzás az évfordulón A hagyományok szerint, a KISZ városi bizottsága és a helyi népfrontbizottság az idén is megemlékezik az 1848. március 15-i forradalomról és az azt követő szabadságharc­ról. Az évforduló napján, dél­után fél 2-kor, az általános és középiskolák, valamint az üzemek KISZ-szervezetei a Báthory utcai Petőfi-ház előtt tartanak koszorúzási ün­nepséget. Beszédet mond Ist­ván Kálmán, a Hazafias Nép­front városi bizottságának tit­kára. Délután fél 3-kor koszorú­zási ünnepség kezdődik az 1848—49-es szabadságharc váci csatái helyén, a Hétká­polnánál felállított emlékmű előtt is. Ünnepi megemléke­zést Vissnyi István, a városi pártbizottság osztályvezetője mond. XXI. ÉVFOLYAM, 61. SZÄM 1977. MÁRCIUS 13., VASÄRNAP Vízmű - hétezer köfeméleres kapacitással Azéw végén már üzemei Jelentős rekonstrukció Kétszázhatvanmillió forin­tos költségvetéssel dolgozik az V. ötéves tervidőszakban a Dunamenti Regionális Vízmű­Lesz szeg Intézkedtek, de gyors A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság vizsgálatot folytatott a kötőelemellátási helyzettel kapcsolatban. Ezek az elemek — csavar, csavaranya, csavar­tartozék, szeg, szegecs — lé­nyeges szükségletet elégítenek ki, bár értékük a társadalmi termelésen belül elég kicsi. A felmérés során megállapí­tották. hogy a vizsgált ötéves tervidőszak utolsó esztendejé­ben. a felhasználható igények 25 százalékkal növekedtek. Ezt az emelkedést a gyártó válla­latok termelése — elsősorban a szükséges fejlesztések elma­radása. illetve a megvalósult beruházások alacsony haté­konysága miatt — nem követ­te. A Lenin Kohászati Művek­ben például a kötőelemgyártá­son képződő fejlesztési alapnak csak mintegy 15 százalékát fordították a csavargyártés fej­lesztésére, a Csavaripari Vál­lalatnál pedig a IV. ötéves tervidőszakban megvalósított mintegy 450 millió forintos be­ruházás eredménye nem je­lentkezik a termelés volume­nében. A rendelkezésre álló termelő gépek és berendezések kihasználtsága alacsony, alig haladja meg az egy-műszakot A forgalmazással kapcsolat­ban megállapították, hogy fej­lődés helyett, visszalépés kö­vetkezett be, továbbá a kötő- elemhiányok áthidalására, két és félszeresére emelkedett a? importbeszerzés. A gyártás és a forgalmazás szempontjából legfontosabb vállalatok a kötőelem-ellátás és csavar? megoldás nem várható helyzetének javítására kijelöl­ték a tennivalókat. A gyártás sál kapcsolatban a Lenin Ko­hászati Művek komplex beru­házás megkezdését tervezi. A Csavaripari Vállalat a fejlesz­tés során kiforrott konstrukció­jú, korszerű, nagy termelé­kenységű gépeket és berende­zéseket kíván beszerezni. A Salgótarjáni Kohászati üzem és a Csavarlpari Vállalat a meglevő gépállomány és azon belül elsősorban a korszerű, nagy értékű gépek és berende­zések hasznos időalapjának jobb kihasználását irányozta elő. A Kohó- és Gépipari Minisz­térium, valamint a Belkereske­delmi Minisztérium szükséges­nek tartja, hogy a forgalmazás eddigi gyakorlata helyett, ha­tékonyabb kereskedelmi szer­vezettel, módszerekkel elégít­sék ki a keresletet. A SZOBI ÁFÉSZ értesíti a t. épittetőkei, hogy a verőcemarost és vámosmikolai TÜZÉP-te'epaken március 30-ig megvásárolt építési csnyagokat — 10 033 forinton felüli vásárlás esetén — díjtebnu! házhoz számíttatja Érdemes élni ezzel a lehetőséggel! és Vízgazdálkodási Vállalat. Az összeg jelentős részét, 18S mil­lió forintot, építkezésekre, a többit gépek vásárlására, ter­vezésre és kisajátításra for­dítják. Távvezeték A vállalat legfontosabb fel­adata a működési területén le­vő települések vízellátása. E feladat teljesítése érdekében Vácott megkezdődött a déli vízmű építése, amelynek végle­ges üzembe helyezése az év vé­gérd várható, napi 7 ezer köb­méteres kapacitással. A tervidőszak második felé­ben a verőcei vízmüvet bővíti a vállalat, de előtte a Buki- szigeten vízkutatási munkát végez. A nagy területen működő vállalatra tartozik Gödöllő, Szentendre és a pilisi községek, továbbá Verőcemaros és Nagy­maros vízellátása is. A két utóbbi helyen a következő években ivóvíz-távvezetéket építenek. Bővítés A vállalat 1980-ig bővíti ze- begényi és fóti, ma már kis kapacitásúnak bizonyuló víz­müvét. SETAGALOPP? Ä gólkirály góljára várva... Bakony Vegyészben játszik égy keménykötésű hátvéd, Kissnek hívják, aki nagy rom­boló. — A hatpontos előny után, a szurkolók közül néhányan már páholyról, sétagaloppról beszélnek. Ez nyilván túlzás, de az előny valóban jelentős. Mely csapatok lehetnek még veszélyesek a Híradásra? — Szerintem, elsősorban a Rákóczi. De mi továbbra is igyekszünk megőrizni jelenle­gi pozíciónkat. A közönség is sokat segített eddig, a szur­kolók közül néhányan, például a Vízműből és a kisváoi fb- cicsapatból, legutóbb még Szombathelyre is eljöttek ve­lünk. B. E. Orvosi ügyelet Hétfőn dr. Kleiner Lenke, kedden dr. Pap Miklós, szer­dán dr. Molnár János, csütör­tökön dr. Vajta Gábor, pénte­ken dr. Bea János, szombaton és vasárnap dr. Bénik Gyula tart ügyeletes orvosi szolgála­tot Vácott a Köztársaság útja 30. szám alatti körzeti orvosi rendelőben. Az ügyeletes or­vosok a 11—109-es telefonszá­mon is felhívhatók. A beosztás hétközben meg­változhat. Vasárnaponként, reggel 7- től este 7-ig, fogorvosi ügyele­tet is tartanak a Szönyi Tibor \ Kórházban. Megkezdődik a váci szenny­víztisztító-telep rekonstrukció­ja is. A tisztított víz mennyisé­gét, pénze nem lévén rá, nem tudja növelni a vállalat, csak a szennyvízgyűjtő-hálózat szállí­tókapacitásának bővítését és az előülepítő medence építését térveri. • • UgyviíeTgépesítés A vállalat évek óta helyiség­gondokkal küzd. A dolgozók elhelyezése régi problémája a Vízműnek. Az ügyvitel gépesí­tésének bevezetése is csak az új épületekben képzelhető el. Az irodaépítési tilalorrf alóli mentességet az Országos Terv­hivataltól megkapta a vállalat, s jelenleg már a kivitelezési tervet készítik. Az építést jövő tavasszal kezdik meg, és várhatóan már 1978. végére elkészül a Duna- menti Regionális Vízmű- és Vízgazdálkodási Vállalat új irodaépülete. Szód, Egyesült Virágzó Tsz Brigádvállalások A sződi Egyesült Virágzó Termelőszövetkezet szocialista brigádjai is csatlakoztak az országos munkaversenyhez. Egyebek között azt vállalták, hogy az idén 10 százalékkal több mezőgazdasági terméket termelnek, mint 1975-ben. A traktorosok megfogadták, hogy a hektáronkénti műve­lési költséget 10 százalékkal csökkentik. Exportra is A Vas- és Műszeripari Szövetkezet nagymarosi üzemében egyebek között váltóáramú feszülíségstabilizátorckat is gyár­tanak. A termék egy részét külföldi megrendelőknek szállít­ják. Képünkön: Schein József beállítja a műszert. Ifi. Fekete József felvétele Szakmai minimumvizsga Művelődési bizot Az első műszaki konferencia A Pamutfonóipari Vállalat váci gyárában (PICE) 34 dol­gozó készül a március 15-re ki­tűzött minimumvizsgára. A vizsgafeladat általános kérdé­sekből, anyagismeretből és a dolgozó munkakörével kapcso­latos kérdésekből áll. A felkészüléshez sok segítsé­get adnak a gyár művezetői. ☆ A Vám utcai üzemben ki­lenctagú művelődési bizottság alakult, melynek irányítója Kovács Istvánná személyzeti vezető. A bizottság összehangolja a gazdasági és társadalmi szer­vek közművelődési munkáját. Tagjai között megtalálhatók a hivatásból is közművelődéssel foglalkozókon kívül, a párt-, a KISZ- és a szakszervezet képviselői is. ☆ Az idei első műszaki kon­ferencián a gyár előtt álló fel­adatokat tárgyalták meg. A múlt esztendő szép eredményei jó alapot szolgáltattak a mű­szakiak párbedészédéhez. A Karácsonyi György fő­mérnök vezette konferencia azokat a műszaki intézkedése­ket helyezte előtérbe, amelyek az élőmunka hatékonyságát fokozzák, például a nagyobb átmérőjű elöfonalcsévék ké­szítését, valamint a cérnázó- ban a nagyobb előtételek al­kalmazását (p.) A két részre osztott (Püspök- Vác és Káptalan-Vác) városnak 1848-ban 13 ezer la­kosa volt. Mindkét résznek kü­lön bírája, önálló tanácsa ma­ga hozhatott határozatokat, ad­hatott ki utasításokat, melyek nemegyszer a városban zavart okoztak. A bakter még órákat kiáltott az éjszakai utcákon, ahol büntetés kilátásba helye­zésével, dohányozni tilos volt. Az utak rosszak, tengelyig sárosak voltak, a tanácsház előtt hurkasütő bódé árasztot­ta a finom illatokat, a tanács­ház tere piacnak adott helyet, körben azok a házak álltak, melyek máig is megvannak. A Mártírok útján lévő, akkor még egyemeletes (a mai hon­védségi klub) épületben kato­nai fiúnevelő intézetet lehetett találni, 70 újonccal és 32 ob­sitossal. A február 23-án kitört pári­zsi forradalom szele már idáig elért, de a március 13-i bécsi forradalomról még nem tudtak a váciak. A hírt, a pesti ese­meuyeK mrevei egy ura, a már­cius 15-én, Pestről érkező fél­ötös vonattal jött fiatalember hozta meg. (Sajnos, nevét a krónikák nem jegyezték fel.) Egyenesen a mai SZTK-iroda- ház földszintjén levő Stein- hauer féle Füstös Kávéházba ment ott fellépettt a biliárd­asztalra és felolvasta a magá­val hozott nyomtatványról a tizenkét pontot, majd elszaval­ta a Nemzeti dalt. Petőfi ver­sének refrénjét éppen úgy utá­na mondta a kávéház közönsé­ge, mint Pesten a tömeg, ami­kor a költő előadásában hang­zott el. /,' stére ünneplőbe öltözött csoportok jelentek meg az utcákon, főként a mai Március 15. téren, a hajóállomáson és a vasútállomáson. Megtárgyal­ták a Pesten történteket, és várták az újabb híreket. Késő éjszakáig feketéllett az utca a járókelőktől. Másnap, március 16-án, elő­ször a tanácsház épületén je­lent meg a nemzetiszínü zászló, utána a többi intéz­mény zászlórúdjain, majd a házak is zászlódíszbe öltöztek. Megszervezték a nemzetőrsé­get, melynek tagjai vigyáztak a rendre. Szálláshelyük az 1845-től üresen álló püspöki palota volt, melyet Forradal­mi Csarnoknak neveztek el s melynek nagy udvarán gya­korlatoztak. Amikor a haza veszélybe ke­rült, a kormány az országban alakult eme nemzetőrségre tá­maszkodott, ebből nőtt ki a nemzeti hadsereg, melynek tagjait Kisfaludy Károly Az élet korai című költeményéből honvédoknak nevezték el. Vác- ról százötvenheien jelentkez­tek az elsők között honvédnak. Névsoruk egy része még ma is fellelhető. JZrónikánkhoz tartozik még: a szabadságharc leverése után, Vácon avatták fel az or­szág első honvédemlékművét. M. Gy. Divatos ballonkabátok nagy választékban kaphatók a MCI DUNÄ-KANYAB ÁRUHÁZÁBAN Bébi és lányka ballonkabátok 254 Ft-tól 551 Ft-ig AAk, űS Vác, Széchenyi u. 34—36. Bakfis ballonkabátok 807 Ft-tól 1010 Ft-ig Női ballonkabátok 724 Ft-tól 1200 Ft-ig Férfi ballonkabátok 668 Ft-tól 1210 Ft-ig Kitűnően sikerült a tavaszi rajt a Váci Híradás labdarú­gócsapatának: az NB Ili. Északnyugati csoportjának él­lovasa három mérkőzésen, há­romszor nyert, és győzelmei vei sikerült még inkább meg ­előznie riválisait. A legutóbbi mérkőzésen Bednarik akkora gólt lőtt, hogy arra még hó­napok múlva is emlékezni fognak a szurkolók, az újonc Friedmann pedig okos lövés­sel döntötte el végül is a két pont sorsát. A csapatban és a nézők kö­zött bizakodó a hangulat, de mi mégis a középcsatárt, Tóíít Ferencet, a csoport őszi gólki­rályát kerestük meg, aki ta­vasszal még egyszer sem ter­helte meg az ellenfél hálóját — Miért? — Űgv érzem, az utóbbi mérkőzéseken szorosabban fogtak, mint korábban, sokszor ketten is álltak közvetlenül mellettem. De ami a legfonto­sabb. sajnos, nekem még úgy. igazán, nem ment a tavaszi bajnoki meccseken a foci. — Most, vasárnap, Ajkán, a Bányász ellen, vajon sikerül-e bevenni Zelenik kapuját? — Valamelyikünknek, re­mélem, igen. Ősszel én is jói boldogultam, a Bányász ellen, két gólt lőttem. Most eggyel is elégedett lennék. — Kit tart egyébként a cso­port legjobb kapusának és a. legkellemetlenebb hátvédjé­nek? — Az az igazság, hogy a váci Lukácson kívül nincs igazán jó kapus, viszont a Százhúszon ki lene esztendeje történt Zászlódíszben ünnepelt a város

Next

/
Thumbnails
Contents