Pest Megyi Hírlap, 1977. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-20 / 43. szám

Háromszoros kiváló brigád Jcbö munkaszervezéssel még többéi tehetnének Valamennyien tanulnak A vecsési Rákóczi brigád a VIZÉP legrégibb brigádjai közé tartozik. Tulajdonkép­pen már elért mindent, amit egy szocialista kollektíva el­érhet, a különlböző fokozato­kat, s háromszor egymás után a vállalat kiváló brigádja cí­met is. Ez pedig nagyon nagy teljesítmény. Aki azt gondolja ezek után, hogy a Rákóczi brigád' felett felhőtlen az ég, téved. A VI- ZÉP-nél is állandó a fluk­tuáció, a munkások ott is gyakran cserélnek, ha nem is munkahelyet, de az üze­men belül, munkacsarnokot, következtésképp könnyen elő­fordul, hogy egy-egy kiváló brigád há­rom-négy tagja rövid időn belül megválik társaitól, mert az üzem, a gyár ér­deke úgy kívánja. Ez a veszély fenyegeti a Rá­kóczi brigádot is, ezért félti jövőjüket Krausz István mű­vezető, brigádvezető. A főda­rabszerelők 8 tagú brigádja hatalmas gépeket újít fel. A hajrá számára sem ismeret­len fogalom, de nem szerve­zési okokból, hanem kény­szerűségből hajrázik: a kot­rógépek egész - ben a folyók, vizek medrében végzik nél­külözhetetlen munkájukat, és csak télen állhatnak be a VI- ZÉP vecsési üzemébe. A sok-sok gépnek viszony­lag kévés a hely, és az alkat- I részeilátás sem mindig tökéle­tes. Szóval, a 118—120 szá­zalék, amit a brigád tagjai teljesítenek, bizony, sokszor | erőn felüli munkát kíván tő- ( lük. Persze, tanulásban, tár- | sadalmi munkában, sport- i ban szintén helytállnak. Akad köztük olyan, aki mar­xista egyetemre jár, van, aki gimnáziumba, de valamilyen politikai, szakszervezeti tan­folyamon mindenki részt vesz. Ott. vannak, lia társadalmi munkát kell végezni, óvodák­ban vízcsapot szerelnek, Ki mit tud?-on lépnek fel, vetél­kednek, kiállításokra járnak a művelődési házba, több szín­házbérlettel rendelkeznek. A VIZÉP-nél nagyon jó hagyo­mány: havonta egy-egy szo­cialista brigád klubdélutánt rendez, melyre meghívja a többi brigádot. A remek han­gulatú rendezvényeken köze­lebb kerülnek egymáshoz, több közös problémát találnak. Ezeken a klubdélutánokon mindig részt vesznek a há­romszoros kiváló brigád tag­jai. Szeretnek sportolni is, kis­pályás labdarúgásban, cél­lövésben, sakkban, aszta­liteniszben mindig ott ta­lálhatók az elsők között. A sáros cipők arról árul­kodnak, hogy Pokorny Róbert, az üllői általános iskola igaz­gatója nemcsak a kényelmes irodában tölti az idejét. Egy­mástól távoleső, hat málla­dozó, rogyadozó épületben ta- ! nítanak, az egész nap igény­be vett szükség tornaterem a hetedik. Az új iskola szépen haladó építkezését látva, az igazgató örül minden újonnan felrakott téglasornak. Megtudjuk tőle, hogy az új iskola építésére felajánlott 1973 napos társadalmi munkát a község három népes óvodá­jából iskolába kerülő aprósá­gok szüleinek felajánlása majd még kiegészíti. — És még ki tudja most, hogy hol és mennyi a rejtett tartalék — mondja. — Nagy segítséget nyújt, szocialista Egy-egy bajnokság a VI- ZÉP-nél mindig mozgósítja szinte az egész üzemet. Krausz István, alá a szakszervezeti bi­zottság sportfelelőse, öröm­mel mondja el a történeteket a sport szieretetéről; az iga­zolt sportolók szinte betegei annak, hogy nem vehetnek részt az üzemi bajnokság­ban, mert az tömegsport. Elérte a csúcspontját a bri­gádmozgalom? A brigád tag­jai szerint nem. Jobb munka­szervezéssel többet lehetne elérniük. Példa erre az üzem­ben a parkírozóhely éipítése. Ha valaki odafigyelne szerve­zésére, néhány brigád már befejezte volna. Érdemes az üzem vezetőinek, a brigád­mozgalom gazdáinak ilyesmi­re jobban ügyelniük. Sz. A. szerződés alapján, a Ganz- MÁVAG is: lehetővé tesai községünk bejáró dolgozóinak, hogy az Üllőn már valóságos mozgalommá vált társadalmi összefogásba bekacsolódhas­sanak. Az iskola 5—8. osztá­lyos tanulóit évenként egyszer szívesen látja gyárlátogatáson a szocialista nagyüzem, kü­lönböző szakmák és a fizikai munka megismertetése céljá­ból. Autóbuszról és alapos felkészültséggel rendelkező kí­sérőről a vállalat gondosko­dik. A Ganz-MÁVAG életé­vel foglalkozó filmeket, pro­pagandaanyagot, a jól dolgo­zó fiatalok fényképeit kész­séggel bocsátja az iskola ren­delkezésére. Ellenszolgáltatás­ként mi. félévenként, üzemi és KISZ-rendezvényeiken igyekszünk minél színvonala­sabb műsorokkal szerepelni. i-i A mzmvm IS SEGÍT Rzidőjárás • • Ügyeletes orvos Gombán, Bényén és Káván: dr. Pénzes János (Gomba, Baj­csy Zs. u. 3.), Gyomron és Pé­teriben: központi ügyelet (Gyömrő, Steinmetz kapitány u. 12., telefon: 26), Monoton és Monori-erdőn: központi ügye­let, dr. Rados Mária (Monor, Petőfi Sándor u. 30., telefon: 407), Maglódon és Ecseren: dr. Gábor Zsuzsa (Maglód), Pili­sen, Nyáregyházán, Csévba- raszton és Vasadon: dr. Illa- nicz Elemér (Pilis, Rákóczi u. 13.), Sülysápon, Üriban és Mondén: dr. Papp Gusztáv (Sülysáp), Üllőn: dr. Koncz Lajos, Vecsésen: dr. Végh Ka­talin tart ügyeletet. Ügyeletes gyógyszertár: Mo- noron a főtéri, Vecsésen a Já­nos utcai. Ügyeletes állatorvos: dr. Bu­gár József, Vecsés, állami gaz­daság. Beteg állatok bejelentése a járás területén: vasárnap reg­gel 8-tól 16 óráig (13-tól 15-ig ebédszünet) Monoron, a főtéri gyógyszertárban, egyéb idő­pontban az ügyeletes állator­vos címén. — Az iskola gyakorlati fog­lalkozásához szemléltető eszr közöket, szerszámokat, szük­ség esetén szakembert is küld a gyár. Negyedévenként komplex brigád látogat az is­kolába, és elvégzi a kisebb javításokat, szereléseiket. — Reális lehetőség van arra — mondja befejezésül az igaz­gató —, hogy a szocialista szerződésben foglalt vállalá­sok maradéktalanul megvaló­suljanak, hiszen az önzetlen segítő szándék, a hatékony cselekvőkészség hatalmas erő­forrás. Üllőn az iskolaépítésben er­re támaszkodnak. Kiss Sándor Még mindig kíváncsi, érdeklődő Tál a kilencvenkilencediken Nyugalom, családi kör Űri, Szentistváni utca 16. Takaros új ház, a szobák­ban szép bútorok, központi fűtés, sok-sok virág ... Szabó Imréék laknak itt. A férj Pestre jár. délutános, a fele­ség, aki nem sokkal ezelőtt ért haza, a KELTEX helyi szövőüzemében dolgoz’k. Két kislányuk, a 12 éves Éva és a 9 éves Gyöngyike, iskolai fü­zeteit, könyveit rendezgeti. A családdal él a nagymama, özv. Fazekas Antalné, aki — túl a 99. évén — a századik­hoz közeledik. ★ — Hogyan telnek napjai? — Napköziben olvasgatok, rádiózok, este rövid ideig tele­víziót nézek. Szobája asztalán a legfris­sebb Űj Tükör, Ludas Matyi, napilapok. — Mama inkább a színes újságokat forgatja. Igaz, a Pest megyei Hírlapot is át­böngészi mindennap. A bal­eseti tudósításokkal kezdi, de minden más is érdekli őt — monja Szabó Imréné, aki az idős asszony legfiatalabb uno­kája. Évike, a dédunoka: — Karácsonyi ajándékul az Egri csillagokat kaptuk meg. Természetesen, dédinek is oda­adtuk. — És hol tart a könyvben? — Hol? — kérdez vissza, s magától érthetődé természe­tességgel mondja: — Már vé­gigolvastam. — Tetszett? — Nagyon jó volt. A televízióban a népitánc- műsorokat és a Nótaszót ked­veli. vasárnap délelőttönként dédunokáival együtt nézi az Aprók táncát, szívesen hall­gatja a rádióban a Szabó csa­ládot. ★ — Mi a hosszú élet titka? Széttárja karját, nevet: — Én nem tudom. Aztán komoly tekintettel hozzáteszi: — Mindig dolgoztam, so­kat dolgoztam. Barázdált, kedves, szere­tetteljes arca láttán, alig hi­hető, hogy századik évéhez közeledik. Korán kezdte a munkát, gyerekfejjel, marok- szedőként, urasági aratások­ban görnyedt. Alig volt 16 éves, amikor férjhez ment. öt gyermekinek adott életet. Ke­vés föld, sok munka, piaco­zás ... — Istenem, de sokszor is kötöttünk batyut, gyalog téve meg a sülyi vasútállomásig az öt kilométeres utat. s on­nan vonatoztunk Pestre... Hogy a piacra időben odaérjünk, már hajnali egy órakor útra­keltünk. Öszidőben, sokszor szakadó, csőben cipeltük a ba­tyut, sötét, sáros utakon, át­ázva értünk a piacra. Öt gyermeke közül már csak a 75 éves István él, férje 30 évvel ezelőtt halt meg. ★ özv. Fazekas Antalné, aldt Úriban örzse néninek ismer, szólít mindenki, nyugalma­san, családi körben él. Szereti dédunokáit, azok is szeretik őt. Igaz, hallása nem a régi, hangosan beszélgetünk, lábát is fájlalja. — Ha hívjuk, Sass doktor úr készségesen eljön mindig, kedves szavai is megnyugtat­ják a mamát — mondja Sza­bó Imréné. A fiatalasszonytól tudjuk meg azt is, hogy ebéd után, de inkább csak szombaton, vasárnap, egy-egy frissítő fe­Zárszáma dás Gombán Okulnak a hibákból Új vezetőséget választott a tagság A közgyűlés a beszámolót egyhangúlag elfogadta Péter László felvétele Mozgalmas az élet mostaná­ban a járás közös gazdaságai­ban. A legtöbb termelőszövet­kezet ugyanis ezekben a na­pokban tartja vagy tartotta meg zárszámadó és tervtár­gyaló közgyűlését. Régebben általában körülbelül azonosan került sor az előző évi munka mérlegelésére, az új felada­tok megbeszélésére és — az eredménytől függetlenül — a nagy vigalomra. Ma már nem divatosaik a zárszámadási mu­latságok. Az okán talán érde­mesebb lenne hosszabban el­meditálnunk, hiszen nyilván nemcsak arról van szó, hogy jut-e pénz rá, hanem a meg­változott szemléletről is. Ré­gebben a legtöbb helyen a tsz elnökét tekintették gazdának, akinek mindenképpen illik megvendégelnie év végén a dolgozókat. Sok pénzbe került. Azóta azonban már megtanul­ták a termelőszövetkezet tag­jai, hogy valójában ők az iga­zi gazdái a közös vagyonnak, a sajátjukat pazarolják, ha gondatlanok és a magúikéval takarékoskodnak, ha gondo­sak. Ez a szemlélet tükröződött egyébként valamennyi zár­számadáson, melyen részt vet­tünk. k A gombai Fáy András Ter­melőszövettkezet közgyűlését, amelj’en jelen volt Skribek József, a járási pártbizottság párt- és tömegszervezetek osztályának vezetője, brigád- értekezletek előzték meg, s azokon már minden dolgozó részletes tájékoztatást kapott a várható eredményekről, az évközi gondok, problémák okairól, egyben megbeszélték azt is, hogy az eddigiekből !e- vonva a tanulságot, miként lehetséges az előrelépés? MOZIK Ecser: Herkulesfürdői em­lék. Gomba: Elszakadás. Gyömrő: Csillag a földön, I— II. H: Éjfélkor indul útjára a gyönyör. Maglód: Hogyan fojt­suk vízbe? H: A cél kiválasz­ketekávét is elfogyaszt a nagy­mami. Fazekas néni télidőben nem mozdul ki a lakásból, ám, ha jó az idő, az udvarban sétál, nézelődik. Kíváncsi, érdeklő­dő, szívesén beszélget minden­kivel. Családtagjai. rokonai gyakran meglátogatják őt. Ko­rán kel. — Hét órakor, amikor a déd­unokák az iskolába készülőd­nek. fönt vagyok én is. Este nyolc óra körül fekszem le. k Elköszönünk a vendégszere­tő családtól, az idős asszony­tól. — Köszönöm, igazán örü­lök, hogy meglátogattak — mondja búcsúzóul. Jandó István A gombai közös gazdaság 5 millió 158 ezer forint veszte­séggel és alaphiánnyal zárta az évet. A vezetőség őszinte, önkritikus beszámolója rész­letesen taglalta a rossz gazda­sági eredmény és a keletke­zett veszteség okait, mi azon­ban csak az általános összeg­zést ismertetjük. Nyilván ez is tanulságos lehet. A szélsőséges időjárás rend­kívül sok gondot okozott. A legnagyobb kár a kukoricát érte, 20 mázsával termett ke­vesebbet holdanként a terve­zettnél. Mivel összesen ezer hektáron termelték ezt a nö­vényt, a veszteség döntően be­folyásolta az eredményt. To­vábbi gondokat okozott, hogy a kialakított vetésszerkezet­ben túlsúlyban voltak a csak őszre beérő növények, ame­lyeknek begyűjtése még átla­gos időjárási viszonyok köze­tása, I—II. Mende: A cél ki­választása, I—II. H: Hogyan fojtsuk vízbe? Monor: Kerge dolgok. H: A cigány tábor az égbe megy. Nyáregyháza: Kí­sértet Lublón. H: Olcsó regény. Pilis: A fehér csuklya. H: A kék katona. Sülysáp: A gerol- steini kaland. Úri v—h: Tótá­gas. Üllő: A kék katona. H: Piknik a Sasok Hegyén. Ve­csés: Régi idők rockzenéje. H: Öz, a csodák csodája. MŰVELŐDÉSI HAZAK Gyomron, 17 órától: ifjúsági klubfoglalkozás, 18-tól: Ki tud többet? — játéktanulás, hét­főn 16-tól: zenetanfolyam, 18.30-tól: vidám zenés est, közreműködik: Lehoczky Zsu­zsa, Felföldi Anikó, Szegedi Molnár Géza, Király Ákos, Szikora Jenő. Konferál: Ján­osé Péter. Maglódon, 18-tól: ötórai tea, holnap, 18-tól: a pávakör és az irodalmi színpad próbája. Mend én, 10-től 12-ig a fotószakkör, 18-tól 21-ig az ifjúsági klub összejövetele, hétfőn. 18-tól 20-ig: a pávakör próbája. . Üllő, 100 néző. Vezette: Hö- römpő (Fehér). Az első mérkőzésen, Gyom­ron, 1:0-ra az üllőiek győztek. Ezen a találkozón is ők kezd­tek jobban, s a 10. percben, ■Házler révén, vezetést szerez­tek. Tóth S., a hazaiak közép­csatára kétszer, gólhelyzetben hibázott. A félidő további ré­szében kiegyenlített küzdelem folyt, de egyik csapat sem tu­dott gólt elérni. Szünet után, a 60. percben pette is nagy feladatot jelen­teit volna. Az eleve feszített terv teljesítését megnehezítet­te az is, hogy az év eleji ár­változások mintegy három­millió forinttal emelték a költségeket. A közös gazdaság több mint 4 millió forint hi­teltörlesztésének esedékessége egyébként szintén determi­nálta azokat az eredménye­ket, amelyeket el kellett vol­na érniük. Végezetül, de nem utolsó sorban — hangsúlyozta a be­számoló —, a rossz gazdasági eredmények egyik oka az irá­nyítás lazaságában, az üzem- és munkaszervezés hiányossá­gában is keresendő. k A beszámolót követő hozzá­szólásokból kiderült, a terme­lőszövetkezet tagjai a legtöbb kérdésben egyetértenek a ve­zetőség megállapításaival, s arra törekednek, hogy a hi­bákból okulva, a lehetőségek­hez mérten, a legjobb ered­ményt érjék el. Mivel a közös gazdaság ve­zetőségének négyéves mandá­tuma lejárt, a közgyűlésnek új irányító gárdát kellett vá­lasztania. A szavazás döntése szerint a gombai Fáy András Terme­lőszövetkezet új elnöke Szá- szik Károly, elnökhelyettese pedik dr. Szabolcs István lett. V. J. GYÖMRŐ Kétmillió forint - utak felújítására A gyömrői nagykÖKSéigii tla- nács az idén kétmillió forin­tot fordít az utak, hidak fel­újítására: a Pest megyei Üt­és Hídépítő Vállalattól már megrendelte a munkát. A tervek szerint, felújítják a Táncsics Mihály utcát, a Steinmetz kapitány utcától a Mendei utcáig, valamint a Széchenyi utcát, a TÜZÉP-te- lepig. Tóth S.-t a játékvezető után- rúgásért kiálította. Kacsándi fejesgóllal növelte az előnyt, majd nagy fölénybe került a vendég gyomrai csapat, de csatárai a legbiztosabb gól­helyzetekben is hibáztak, ma­radt 2:0, az üllőiek javára. Végeredményben, 3:0 össze­sített gólaránnyal, az üllőiek jutottak a megyei MNK leg­jobb 64 csapata közé, ők ját­szanak február 27-én Cegléd- bercellel. (S.) A mai és a Misám kuiíurális program MNK-mérkőzés Az üllői labdarúgók jutottak tovább /

Next

/
Thumbnails
Contents