Pest Megyi Hírlap, 1977. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-30 / 25. szám

8 "JsZűriati 1977. JANUAR 30., VASÄRNAP I a 1977. január 30. Va- »• sárnap, Martina nap­A nap kél 7.13 — nyug­szik 16.43 órakor. A hold kél 12.39 — nyug­szik 3.15 órakor. HOLNAP; £77­január Hétfő, Já­nos napja. A nap kél 7.12 — nyugszik 16.44 órakor. A hold kél 13.29 — nyug­szik 4.05 órakor. Nyugat felöl felszakadozik a felhőzet, nyugaton futó eső, ke­leten további eső. A délkeleti szél nyugatira fordul és meg­erősödik. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet: plusz 2— plusz 7 fok között. — Tovább folytatódik az idén a Pokolsziget és Tahi közötti Duna-híd felújítása. Az 1978-ban befejeződő re­konstrukciós munkálatok eb­ben az évben 34, jövőre 35 millió forintba kerülnek. — Sajtóbibliográfia. Szent­endrén a megyei könyvtár­ban elkészült a történelmi Pest megye összes sajtóter­mékét feldolgozó bibliográfia. Az első újság 1792-ben jelent meg, ekkor adta ki Kármán József Uránia című lapját Ambró Ferenc váci nyomdá­jában. Azóta több mint ezer kiadvány, különböző napi-, hetilap és folyóirat került az olvasók kezébe az elmúlt év­század alatt. — Járási klubok olimpiá­ja címmel, versenysorozatot hirdetett a napokban az érdi művelődési központ. Az ifjú­sági klubok tagjai ezekben a hetekben a teremsportokban, tavasszal a szabadtéri játé­kokban mérik össze erejüket. Közben kihívásos alapon szellemi vetélkedőkM is ren­deznek. Az eredményhirdetés júniusban lesz. Gyengén fizető négyesek Hétfőn: jutalomsorsolás — Húzás a Csepel Autógyárban A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 4. já­tékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négy találata 258 fogadónak volt, nyereményük egyenként 27 062 forint. Három találatot 14 418 fogadó ért el, nyereményük 242 forint. A kéttalálatos szelvények száma 334 507 darab, ezekre 13 fo­rintot fizetnek. Hétfőn a Népstadion sajtóter­mében rendezik a lottó januári jutalomsorsolását. A húzáson az 1. játékhét szelvényei között összesen 1290 tárgynyereményt sorsolnak ki. Főnyereményként két Zsiguli sze­mélygépkocsi és 20 ötvenezer fo­rintos vásárlási utalvány jut a legszerencsésebb szelvénytulajdo­nosoknak. Az igazgatóság összeállította a. lottósorsolások jövő havi menet­rendjét. Eszerint február 4-én Bu­dapesten, a Láng Gépgyár mű­velődési központjában, 11-én Ta­tabányán, 18-án Szigetszentmikló- son, a Csepel Autógyár művelő­dési központjában, 25-én pedig Perkátán húzzák a lottó esedékes heti nyerőszámait. TOLNAI LAJOS száznegyven evvel EZELŐTT, 1837. január 31-én született — és 73 éve, 1902. márciusában halt meg — Tolnai Lajos re­gényíró. Középiskoláinak elvégzése után a pesti református pap­nevelő intézetben tanult, majd néhány évig az ottani refor­mátus gimnázium tanára volt. 1860-ban jelentek meg első írá­sai. Arany János hatását tük­röző versei. Csaknem két év­tizeden át volt marosvásárhelyi lelkész, s ebben az időben írta legértékesebb műveit. írá­sainak határozott, harcos tár­sadalombírálata miatt egyre több támadás érte, s ezért 1884-ben kénytelen volt lemon­dani lelkészi állásáról. Ekkor Budapestre költözött, s néhány éven át kizárólag irodalmi te­vékenységet folytatott, majd polgári iskolai tanár, később igazgató lett. Szerkesztette az Irodalom el- mű folyóiratot, később a Ké­pes Családi Lapokat. A ma­gvar prózairodalomban a kri­tikai realizmus úttörőiéként tartjuk számon. Regényeiben éles kritikával ábrázolta a ki­egyezéskori Magyarország köz­életi és társadalmi visszássá­gait. Ismertebb müvei: A pol­gármester úr, Az új főisoán, Eladó birtokok, továbbá Sötét világ című önéletrajzi regé­nye. Könyvei közül több a fel- szabadulás után is megjelent. — Vadászidényben. A Pest megyei erdőkben a vadász- társaságok tagjai máris több vaddisznót lőttek ki, mint amennyire az idei szezonban összesen számítottak. Felmentés, választás a váci járási pártbizottságban Ülést tartott a váci járási pártbizottság, melyen részt vett Barinkat Oszkárné, az MSZMP Pest megyei Bizott­ságának titkára is. A járási pártbizottság elfogadta a párt­tagkönyvek cseréjéről szóló jelentést, valamint a pártpro paganda soron levő feladatai­ról és továbbfejlesztéséről szó­ló tájékoztatót. Ezután szemé­lyi kérdésekben döntött. Dr. Sági Lajost saját kéré­sére, érdemei elismerésével felmentette a pártbizottság ti kári funkciójából, mivél más fontos gazdasági vezető állás­ba kap kinevezést. A járási párt-végrahaj,tóbizottság elő­terjesztésére, a pártbizottság titkárnak választotta Spielen­berg László gépészmérnököt, aki éveken keresztül a szövet­kezeti mozgalomban dolgozott elnöke volt a Nagymarosi Vas- és Műszeripari Szövetke­zetnek. Ezt követően a járási pártbizottság gazdaságpoliti­kai, majd legutóbb a párt- és tömegszervezetek osztályát ve­zette. A járási pártbizottság a párt- és tömegszervezetek osz­tálya vezetőjének Peszeki Sán­dort, az őrbottyáni község) pártbizottság eddigi titkárát nevezte ki. Önkéntes rendőrök a közbiztonság szolgálatában Kilenc miniszteri elismerés Pest megyeieknek Az MMG Automatika Mű­vekben olaj- és gázvezetékhez készítettek műszereket a Szov­jetunió megrendelésére. Most készült el a Moszkvába vezető távvezeték Urgencs és Szara- tov közötti szakaszának irányí­tóközpontja. ELHUNYT POLINGER FERENCNÉ Polinger Ferencné Rostás Mária, a pilisi ÁFÉSZ volt személyzeti vezetője és pártalapszervezetének titkára, a Felszabadulási Jubileu­mi Emlékérem tulajdonosa, életé­nek 48. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása február 4-én dél­után 14 órakor lesz, Budapesten, a X. kerületi Üjköztemetőben. — Muflonok a Börzsöny­ben. Az eredetileg Szicíliában élő vadból az erdőgazdaságok 1970-ben 80-at telepítettek a Börzsönybe. Az állatok kitű­nően érzik magukat az észa­ki hegyvidék lankáin, szá­muk újabb telepítések nélkül is időköziben 360-ra nőtt. Trófeájuk még ma is külön­legesség a magyar vadászok között. Tegnap délelőtt, a Szamuely Tibor laktanyában rendezték meg Pest megye önkéntes rendőri csoportvezetőinek ta­nácskozását. Részt vett a meg­beszélésen Ladvánszky Ká­roly rendőr vezérőrnagy, a Belügyminisztérium főcsoport­főnök-helyettese'és Nagy Im­re, az MSZMP Pest megyei Bizottságának osztályvezető­helyettese is. Dr. Konti János rendőr ve­zérőrnagy, Pest megyei rend­őrfőkapitány beszámolójában elmondta: az utóbbi hét évben javult Pest megye közbizton­sága, s ennek megteremtésé­ben nem kis részt vállalt a csaknem háromezer önkéntes rendőr. Bizonyítja ezt az is, hogy az említett időszakban 1800 önkéntes társadalmi segí­tő kapott elismerést. A tanácskozáson a további­akban a jelenlevők a megol­dandó feladatokról és az ered­ményekről adtak számot. Ezután Pest megye rendőr- főkapitánya kitüntetéseket adott át. A Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát kapta Simon István (budai járás) és Bódis István (szent­endrei járás). A Közbiztonsági Érem arany fokozata kitünte­tésben részesült Házi Zoltán, a barlangi mentők vezetője és Lukács János, a Csepel Autó­gyár önkéntes rendőri csoport­jának tagja. A Közbiztonsági Érem ezüst fokozatát hárman, bronz fokozatát pedig ketten kapták meg. Kilencen része­sültek főkapitányi dicséretben és jutalomban. Hétfőn kezdődik a téliruliavásár A ruházati kereskedelem ha­gyományos téli vásárát, az őszi-téli szezonban visszama­radt cikkek kiárusítását, ja­nuár 31 és február 12 között rendezik meg. Nyugdíjasokkal a nyugdíjasokért Pályázati felhívás A Pedagógusok Szakszervezete nyugdíjastagozatának. kezdemé­nyezésére, az Oktatási Miniszté­riummal, valamint a SZOT Társa- sadalombiztosítási Főigazgatóságá­val együttesen, Nyugdíjasokkal a nyugdíjasokért címmel pályázatot hirdet a nyugdíjasok és család­jaik életkörülményeinek kedve­zőbb szintre emelése érdekében. A pályázók a következő téma­körökből választhatnak: Hogyan lehetne tovább is fenntartani a már nyugalom­ba vonult pedagógusokban az al­kotó kedvet? | Miként lehetne az eddigi le­hetőségeknél és gyakorlatnál jobban kifejezni a nyugdíjba vo­nuló pedagógusok megbecsülését mind a fiatalabb kollégák, mind a társadalom részéről? | Hogyan kellene megszervezni az idős pedagógusok számára a társadalmi életben való további tartalmas tevékenységet, közremű­ködést? O Mi módon lehetne hatható­sabb segítséget adni azok számára, akik koruknál és hely­zetüknél fogva mások támogatá­sára szorulnak? O Milyen szervezési felépítés a legalkalmasabb a nyugdíjas­tagozat jó munkájának kifejtésé­hez? A pályázaton részt vehetnek nyugdíjas pedagógusok, valamint a nyugdíjasok érdekében valami­lyen formában tevékenykedő ok­tatásügyi dolgozók, szakszervezeti tisztségviselők, aktívák. A pályázat nem jeligés, legalább tíz, de legfeljebb húsz gépelt ol­dal lehet. A pályázatot három pél­dányban kell beküldeni március l-ig a Pedagógusok Szakszerveze­te munkaügyi és szociális osztálya címére. (1417 Budapest, Gorkij fa­sor 10.) A pályázatra nem küld­hető be olyan munka, amely már pályázaton részt vett vagy nyom­tatásban megjelent. PÁLYÁD ÍJAK I. díj 3000,— Ft II. díj 2000,— Ft III. díj 1000,— Ft Az Oktatási Minisztérium, a Munkaügyi Minisztérium, és a SZOT Társadalombiztosítási Fő- igazgatósága 3000, 2000 és 1000 fo­rintos különdíjai és könyvjutal­mak. A bíráló bizottság a díjakat megoszthatja vagy felemelheti. A pályázat eredményéről a Pedagó­gusok Lapja ad tájékoztatást. A hétfőn kezdődő kéthetes vásárban országosan összesen 900—950 millió forint értékű árut kínálnak 20—40 százalé­kos — többségben 30—40 szá­zalékos kedvezménnyel. A vásár árvalapjának több­sége, 68—69 százaléka, csak­nem fele-fele arányban felső­konfekció termék, illetve di­vatdarabáru. A kereskedelmi szervek tájékoztatása szerint vidéken elsősorban a felső ru­házati termékekből, míg Bu­dapesten méteráruból és lakás­textiliából kerül az átlagosnál több forgalomba. A lábbelik közül főként az őszi-téli női félcipők, csizmák lesznek ol­csóbbak. NÉVADÓ A TANÄCSHÄZÄN A Pest megyei Tanács dísz­termében a hét végén 14 új­szülött névadóját rendezték meg, akiknek szülei tanácsi dolgozók. Az ünnepi műsort Halász Judit színművész sza­valata nyitotta meg, majd az anyakönyvvezető mondott kö­szöntőt, aki után óvodások üd­vözölték dallal, tánccal az új­szülötteket. Vörös Géza, a me­gyei tanács főtanácsosa a szak­szervezet és a társadalmi szer­vezetek nevében köszöntette a szülőket és a gyermekeket. A kedves és szép ünnepség vé­gén a KISZ-fiatalok és az út­törők a kék nyakkendő mel­lé kis virágcsokrokat és játék­szereket ajándékoztak a gyer­mekeknek. A megyei tanács vásárlási utalvánnyal köszön­tötte a szülőket. Közelgő tavasz? A belgrádi időjárás előrejelző naptár szerint már nem sok hideg napra számíthatunk az idén. Bár február közepére még hideg várható, de azután szinte egyenletesen melegszik, érkezik a tavasz. Mint mindig, ez alkalommal is felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy az előrejelzések Belgrád térségére vonatkoznak. Két-három nap eltérés tehát lehet a prognózisban és természetesen mi hűvösebb időre számíthatunk mint a délibb vidékeken. = *kü<l wv : <íer zúzmara. = kossava A es a műsora VASARNAP KOSSUTH RADIO 6.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás* jelentés. 6.10—7.20: Kellemes va­sárnapot! Zenés műsor. 7.20: Mú­zeumi híradó. 7.54: A Közönség- szolgálat tájékoztatója. 8.00: Hírek. Lapszemle. Időjárásjelentés. 8.05; Ütközben. 8.10: Külpolitikai ne­gyedóra. 8.25: Hallgatóink figyel­mébe! 8.26: Sándor Judit és Palócz László énekel. 9.01: Reklám. 9.04: Álmok, bolondságok, csodák. Ver­ses, zenés összeállítás. 9.29: Az MRT gyermekkórusa énekel. 9.45: Szerkesztői üzenetek. 9.54: Ütköz­ben. 10.00: Hírek. Időjárásjclentés. 10.03 : Belépés nemcsak tornacipő­ben ! Mozdulj! Riportműsor, 11.04: Zenés reklámturmix. 11.14: Vasár­napi koktél. Közben: 12.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás jelentés. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: A Va­sárnapi koktél folytatása. 13.00: Egy korty tenger. Fekete Gyula írása. 13.10: Jó ebédhez szól a nó­ta. 13.45: Rádiólexikon. 14.H5: Igor Ojsztrah hegedűestje a Zeneaka­démia nagytermében. 15.00: Hírek. Időjárásjelentés. 15.08: Ütközben. 115.4-0: Madrigálok. 15.50: A közgaz­dasági félműveltségről. Gálik Mi­hály jegyzete. 10.06: Remekírók — remekművek. Anyegin. Puskin el­beszélő költeményének rádióválto­zata. n. rész. 10.58: Hallgatóink fi­gyelmébe! 17.09: Hírek. Idő járás je­lentés. 17.05: Ütközben. 17.10: Szé­kely Mihály operafelvételeiből. 17.50: Kairói levél. Feladó: Únody György. 18.00: Népi zene. 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Esti Magazin. 18.40: Ütközben. 18.45: Sporthírek. Totó. 18.55: Aretha Franklin és Yves Montand énekel. 19.16: Rádiószínház. A talpsimoga­tó. Déry Tibor írása. 20.21: Az MRT szimfonikus zenekarának hangversenye. 22.00: Hírek. Időjá­rásjelentés. 22.10: Sporthírek. Totó. 22.20: Haydn: Philemon és Baucis. Egyfelvonásos opera. 23.11: Bach zongoraműveiből. 24.00: Hírek. Idő­járásjelentés. 0.10: Dzsesszíelvéte- lekből. 0.25: Himnusz. PETŐFI RADIO 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Az evangélikus egyház fél­órája. 7.30-: Peskó György orgonái. 8.00: Hírek. Lapszemle. Időjárásje- leiiíés. 8.05: Érdekességek a jövő­hét műsorából. 8.30: Hírek. 8.33; Miska bácsi lemezes ládája. 9.00: A BM Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. 9.43: Sláger- múzeum. 10.30: Hírek. 10.33: A Ma­gyar Rádió Karinthy Színpada. A Magyar humor és szatíra történe­te. I. rész. 11.31: Embermesék. Lengyel Nagy Anna műsora. 12.30: Hírek. 12.33: Régi magyar dalok és táncok. 12.58: A három autó. Me­sejáték. 13.45: Időjárás- és vízál­lásjelentés. 14.00: Táskarádió. 15.00: Én láttam, neked hogy tetszett? Szakáts Ildikó vitaműsora. 15.50: Mikrofon előtt az irodalmi szer­kesztő. Simon László műsora. 16.00-: A vasárnap sportja. 13.40: A Budapesti Koncertfúvószenekar játszik. 16.5«: Reklám. 17.00: ötórai tea. Közben: 17.30: Hírek. 18.00: Mit üzen a rádió? Kerényi Mária és Sipos Tamás műsora. 18.35: Nó­takedvelőknek. 19.20: Jó estét, gye­rekek! 19.30: Hírek. 19.33: Tudósí­tás a Magyarország—Svédország Európa Kupa teniszmérkőzésről. Sporthírek. Totó. 19.53: A Rádió Dalszínháza. A víg özvegy. Lehár Ferenc operettje két részben. 21.54: Boldizsár Iván jegyzete az UNES­CO közgyűléséről. 22.04: Nótaszó. 22.20: Filmsztárok énekelnek. 22.30: Hírek. 22.33: Kellemes pihenést! Szórakoztatózene éjfélig. 24.00: Hí­rek. Időjárásjelentés, 0.10; Műsor­zárás. 3. MŰSOR 8.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás­jelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.08: Budapest hangversenytermei­ből. Két zongoraverseny. 9.23: Ni­colai Gedda énekel. 10.00: Űj Zenei Üjság. 10.35: Zenekari muzsika. 12.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás­jelentés. 12.10: Müvészlemezek. 13.31: Világszínház. Tragédia ma­gyar nyelven, az Sophocles Elect- rájából. 14.56: Műsorismertetés. 15.00: Hírek. Időjárásjelentés. 15.08: Kíváncsiak klubja. Az Ifjúsági Rá­dió műsora. 16.03: Régi hangszerek világa. 16.17: Kis magyar néprajz. 16.22: Kodály dal játékaiból. 16.55: Hangfelvételek felső fokon. 17.45: Hajrá után kell a pihenés! Ernőd Pál riportja. 18.00: Hírek. 18.03: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. A Ko­dály vonósnégyes hangversenye. Közben: 18.48: Világlíra. Lator László műsora. 19.28: Hírek. 19.31: Romantikus muzsika. 20.07: Csak fiataloknak! 21.07: „Dokumentum­műsorok és dokumentumjátékok szemléje.” Az első év első napja. Bokor Péter dokumentumjátéka. 22.17: Zenei panoráma. 23.00: Hí­rek. Idő járás jelentés. 23.10: Műsor­zárás. TELEVÍZIÓ 8.54: Tévétorna. 9.00: Iskolatévé. Angol nyelvtanfolyam. 9.15: Fran­cia nyelvtanfolyam. 9.55: Hírek. 10.00: Történelem. Rend és béke (ism.). 10.35: Bozó. Francia rajz­filmsorozat. 10.45: A nagyhideghe- gyi síparadicsom. Riportfilm. 11.00: Mozdulj! Belépés nemcsak torna­cipőben. 12.00: Aprók tánca. Nép­táncműsor gyerekeknek. 13.33: Van egy ötleted? Játsszunk mate­matikát. X/4. rész. 13.55: Magyar- ország—Svédország. Európa Kupa teniszmérkőzés. Közvetítés Pécs­ről. 15.25: Rembrandt. V/5. rész: A bibliaábrázolás. Kenneth Clark so­rozata. 15.55: Pedagógusok fóru­ma. 16.40: Műsorainkat ajánljuk! 17.05: A Magyar Televíziőr Szabad- egyeteme. A Föld szerkezete. 17.55: Fő a feje. Nyilvános vetélkedő a Budapest Szállóból. Hl. rész. 18.25: Reklámműsor. 18.35: A Közönség- szolgálat tájékoztatója. 18.40: Esti mese. 18.50: Tévétorna. 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. 23.05: Családi ré­szek. Magyarul beszélő olasz— francia film. 21.40: Telesport. 23.25: Hírek. Tv, 20.05: Családi fészek Olasz—francia film. 1970-ben készült a neves francia rendezőnek, Francois Truffaut-nak ez a filmje. A történet folytatása a korábban már a televízióban is vetített filmnek, a Lopott csókoknak. Az előz­ményekben Antoine Doinel ifjúságáról, szerelméről kaptunk képet. Végigkísérhettük a főhős életútját egészen házasságkötéséig. A Családi fészek című filmben Antoine Doinel már boldog férj, családapa. Lát­szólag harmonikusan alakul az élete. Felesége szereti, kisfia szép, egészséges. De a házasélet kötöttségei, a családban rá váró kötelezett­ségek, a felelősség gondolkodásra készteti Antoine-t. ÍIETFO KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! Zenés mű­sor. 8.00: Hírek. Időjárás jelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: A mai nap kulturális programjából. S.25: Mit üzen a rádió? 9.00: Juhász Gyula versei. 9.10: A hét zenemű­ve. 9.40: Óvodások műsora. 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. 10.05: Is­kolarádió. Osztályfőnöki óra (ált isk. 8. oszt.). 10.20: Anyanyelvi mű­sor (ált. isk. 4. oszt.). 10.30: Bio­ritmus. Tudományos összeállítás. 10.50: Zenekari muzsika. 11.36: A Pickwick Klub. Charles Dickens regénye folytatásokban. XXH. rész. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Válaszo­lunk hallgatóinknak. 13.35: Ver­bunkosok, katonadalok. 14.00: Ezeregy délután. Közlekedési mű­sor kicsiknek. 14.30: Kóruspódium. 14.45: Peter Nero zongorázik. 15.00: Hírek. Idő járás jelentés. 15.10: Édes anyanyelvűnk. 15.15: Az élő népdal. Dr. Manga János műsora. 15.25: Fúvószene. 15.44: Forgács Júlia operaáriákat énekel. 15.58: Hallga­tóink figyelmébe! 16.00: Ütközben. 16.05: Szocialista brigádok akadé­miája. 16.35: Muzeális felvételeink­ből. 17.00: Hírek. Ütközben. 17.07: Filmzene. 17.17: A lövés. Puskin elbeszélésének rádióváltozata. 17.44: Hanglemez MK. 17.47: Üj le­mezeinkből. 18.25: Mai könyvaján­latunk. 18.28: Hallgatóink figyel­mébe! 18.30: Esti Magazin. 19.15: A zene nem ismer határokat. 20.00: A Rádiószínház bemutatója. Mózes hatodik könyve. Moldova György hangjátéka. 20.39: Hírek. 20.43: Szí­nes népi muzsika. 21.30: Mikrolánc. Petress István műsora. 22.00: Hí­rek. Időjárásjelentés. 22.15: Sport­hírek. 22.20: Palesztin végvárak. Önody György úti jegyzete, 22.30: Dietrich Fischer—Dieskau Mahler dalestje. 23.42: Gyöngy Pál operett- és filmzenéiből. Közben: 24.00: Hí­rek. Időjárás jelentés. 0.25: Him­nusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. Időjá­rásjelentés. 8.05: A Stúdió 11 ját­szik. 8.30: Hírek. 8.33: Angot asz- szony lánya. Részletek Lecoqu operettjéből. 9.30: Hírek. 9.33: Nép­szerű fúvósátiratok. 10.00—12.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Népda­lok. 12.30: Hírek. 12.33: A kis ka­csa és barátai — mesejáték. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00— 17.00: Kettőtől ötig ... A Rádió kí­vánságműsora. 17.00: ötödik sebes­ség. Ifjúság — politika — kultúra. Riportműsor. 18.00: Téli képek. Nagy Piroska riportja. 18.30: Hí­rek. 18.33: Haydn és Mozart kórus­műveiből. 18.43: Labirintus. Zenei rejtvények fiataloknak. 18.58: Rek­lám. 19.03: Jó estét, gyerekek! 19.10: A változó világkép. Élmé­nyek és nemzedékek. A mikrofon­nál: Ránki György történész. 19.40: Kapcsoljuk a Csepeli Munkásott­hont. Offenbach-est. Közben? 20.30: Hírek. 20.33: Az Ifjúsági rá­dió műsora. 21.40: Nóták. 22.30: Hí­rek. 22.33: Derűre is derű. 22.59: Tánczene éjfélig. 24.00: Hírek. Idő­járásjelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 14.00: Hírek. 14.03: Műsorismerte­tés. 14.05: Sosztakovics-művek. 15.30: Iskolarádió. Matematika­szakkör. 16.00: Hírek. 16.03: Tra- viata. Részletek Verdi operájából. 17.08: Láttuk, hallottuk. 17.23: A világgazdaság hírei. 18.05: a Zseb­rádiószínház bemutatója. Mikulás­virág. Vámos Miklós hangjátéka. 18.31: Huszonöt perc beat. 18.56: Leontyne Price énekel. 19.15: Isko­larádió. Angol nyelvvizsga-előké­szítő. 19.30: Hírek. 19.33: Kapcsol­juk az Erkel Színházat. A Magyar Állami Hangversenyzenekar Bee­thoven hangversenye. Közben: 20.25: Rákóczi. Epizódok Laczkó Géza regényéből. XIX. rész. 21.15: Dzsesszfelvételek. 21.40: Hangfel­vételek felső fokon. 22.30: A hét zeneműve. 23.00: Hírek. Időjárás­jelentés. 23.15: Műsorzárás. A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja Megjelenik - hétfő kivételével - naponta Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Of CT liirnvn UIDI AD FÖS7erkeszt6 LökÖÄ Zoltán. - Főszerkesztő-helyettes Sági Ágnes - Felelős kiadó: Cső llány Ferenc. - Szerkesztőség: 1951 Budapest Vili., Somogyi Béla u 6 (L0I IvICUf Cl niltLMl Kiadóhivatal: 1951 Budapest Vin., Blaha Lujza tér 3 - a szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja 343—ioo és »42—220. - Szerkesztő ségj titkárság «40—447 ________________________ _____________ FlöKSZERKESZTOSÉGEINK: Ceglédi Hírlap, 270) Cegléd Kossuth tér i Pf. 19 Telefon 11-400 - Gödöllő és Vidéke, 2100 Gödöllő Szabadság tér 1 Pf: 47 Tel 819« ­------------------------------------------------------------ Monor és Vidéke, 2201 Monor Kossuth u 78 Pf 51 Tel 157 - Nagykőrösi Hiradó, 2750 Nagykőrös, Hősök tere 7 Tel 398 Váci Napló, 260) Vác. Lenin u 45 Pf:32 Tel 10-095 A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda. Budapest - Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél * oosta hírlapüzleteiben a Posta Központi Hírlapirodánál. Budapest v. József nádor tér I Tel,: 180—850. Postacím. 1900 Budapest - Előfizetés) díj havonta 20 forint Index: 25064 HU ISSN 0133—0659

Next

/
Thumbnails
Contents