Pest Megyi Hírlap, 1977. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-23 / 19. szám

PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXI. ÉVFOLYAM 19. SZÄM Ára 1 forint 1977. JANUÁR 23., VASÁRNAP Egyenletesebb szállítás, gépesített rakodás Megteremtik a hatékonyabb munka feltételeit a Volán 1~nél Ellentmondásos évet zárt termelési eredményeit tekintve a Volán Tröszt, 1976-ban. Az utasfuvarozás 0,7 százalékkal, ezen belül a Volán Taxi for­galma öt százalékkal maradt el a tervtől, ezzel szemben az egész országot behálózó teher­fuvarozás 4,9 százalékkal túl­teljesítette az előirányzottaikat. A tröszt egyik üzeme, a Pest megyében is dolgozó Vo­lán 1. számú Vállalat, — amely csaknem teljes egészé­ben teherfuvarozást végez — Znrszámadás előli jó esztendőt hagyott maga mö­gött: árbevételi tervét kilenc­millió forinttal túlteljesí­tette. Mártha László, kereskedelmi főosztályvezető a vállalat munkájáról, idei terveiről a következőket mondta: — Az utóbbi évek ütemé­nek megfelelően az idén is 2— 3 százalékkal növeli cégünk gépkocsiállományát, elsősor­ban Skodákat és Rábákat vásá­rolunk. A teherszállítás utób­bi években kialakult koncep­ciójának megfelelően nagy raksúlyú gépkocsikat szerzünk be, mivel a kis teherautók fut­tatása nem kifizetődő — sok­szor személyszállításra veszik igénybe. Az a távlati elképze­lés, hogy ezeket a járműveket a gyárak, majd saját maguk­nak szerzik be. A gépkocsipark bővítésén kívül növelik a rakodógé­pek számát is. — A vasúti vagonok ki- és át­rakásánál a munka könnyíté­séért és hatékonyabbá téte­léért az eddigi 92 autó- és for­gódaruhoz, újabb húszat vásá­rolunk. Az elektromos- és Die­sel-targoncákból is többet szer­zünk be. — Szinte állandó gondja a Volánnak az egyenlőtlen kapa­citáskihasználás. Májustól ok­tóberig a betakarítások idején nincs megállás, ugyanakkor az első negyedévben kevés a szál­lítási megrendelés. A kiegyen­súlyozatlan szállítási feladatok azt eredményezik, hogy ilyen­kor januárban több száz gép­kocsi áll kihasználatlanul a garázsokban, míg a nyári idő­szakban például az építőipari fuvarmegrendeléseket nem tudjuk teljesíteni. A probléma megoldására — mint nemrégi­ben a tröszt egyik vezetője is­mertette — már tavaly augusz­tustól készül a vállalat. Meg­kerestük a íjagyfuvarozekat, sőt a különböző tárcák illeté­keseit is. A trösztnek az az ál­láspontja, hogy néhány esetben időszakos kedvezményekkel is ösz­tönözni kellene a fuvaroz­ta tókat a holtszezonbeli szállításokra, mert különben az előszállítási szankciók miatt erre nem vál­lalkoznak. — Visszatérve közelebbről a megyére jelenleg Monoron új tárolóhelyet építünk, amely várhatóan 1978-ra készül el. A ceglédi telepet bővítjük, az ér­dit és a vácit korszerűsítjük. Ezenkívül a ceglédi telep újabb 25 billenős kocsit kap ebben az évben. VersenyváHaMsokkal a Nagy Októberi Forradalom jubileumára A SZOT elnökségének levele a magyar dolgozókhoz Dolgozótársaink! Elvtársak! Az idei esztendő első nap­jaiban országszerte sok értékes munkaverseny-vállalás szüle­tett a munkások, az üzemi dolgozók kezdeményezésére. Vasasok, bányászok és vasuta­sok, a kőolajipar és az élel­miszeripar dolgozói, építőipari és könnyűipari szocialista bri­gádok tettek felajánlásokat. Kiemelkedő jelentőségű a Csepel Vas- és Fémművek kö­zösségének felhívása az 1977. évi termelési feladatok terv­szerű teljesítésére, a munka Pest megyei üzemek is csatlakoztak a felhíváshoz A megyei vállalatok közül a Dunai Cement- és Mészmű a napokban csatlakozott a cse­peli felhíváshoz. A DCM-et a felszabadulási és kongresz- szusi versenyben elért ered­ményeiért már 1975-ben a Cementipari Művek több gyá­rával együtt kongresszusi zászlóval tüntették ki. Az idei kettős évfordulóra történő fel­ajánlás tehát az eddigi hagyo­mányok folytatását jelenti. Az üzem a termelési, gazdálkodá­si feladatok teljesítésén túl vállalja az idén az energiafel- .lasznáiás csökkentését, mind a bázis-, mind a tervidőszak­hoz képest. A munkaverseny­hez csatlakozó brigádok ga­rantálják a 100 ezer tonnás tőkésexport határidőre törté­nő teljesítését, továbbá elha­tározták, hogy az üzem bá­nyájában is megszervezik a Dolgozz Hibátlanul munka- rendszert. A DCM dolgozói Két kommunista műszakot tar­tanak ebben az évben, amely­nek bevételét a vállalat klubjának bővítésére, illetve Vác egyik kulturális vagy szociális létesítményének kor­szerűsítésére adnak át. A szo­cialista brigádok konkrét vál­lalásaikat a február 4-i mun­kásgyűlésen ismertetik majd a vállalat kollektívája előtt. Százhalombattán a Duna- menti Hőerőmű dolgozói az országos mozgalom kezdeté­vel szinte egy időben ugyan­csak munka versenyt hirdet­tek. A vállalat vezetősége ál­tal kibocsátott felhívások megismertetik a brigádokkal az üzem műszaki-gazdasági tervét, a pártbizottság cselek­vési programját, a munka- és üzemszervezési intézkedéseket, sőt az újítási feladattervet is. és a dolgozók e dokumentu­mok alapján tehetnék fel­ajánlásokat az elkövetkezen­dő időben. Az idei versenyt első ízben egyéni vállalások alapján szervezik meg. A vál­lalásokat azok jelentőségének megfelelően a verseny meg­kezdésekor minősíteni fogja a vállalat vezetése. A Lenfonó- és Szövőipari Vállalat szocialista brigádve­zetőinek tanácskozásán már az év első naojaiban elhatá­rozták, hogy az 1917-es Októ­beri Forradalom évfordulójára versenyt kezdeményeznek. Legfőbb feladatoknak a feszí­tett terv teljesítése mellett a minőség javítását és a seleit mennyiségének csökkentését tartották a tanácskozás részt­vevői. A célkitűzések pontos meghatározására ennél a vál­lalatnál is februárban kerül sor. A váci Fortéban az ifjúsá­gi szocialista brigádok már ugyancsak a csepeli felhívás előtt jelezték, hogy az évfor­duló tiszteletére külön fel­ajánlásokat tesznek. A Csepel Autógyárban elő­ször január 3-án a munkás- gyűlésen foglalkoztak az Ok­tóberi Forradalom jubileumá­nak méltó megünneplésével. Még ekkor elfogadták a dol­gozók azt a javaslatot, hogy oz idei tervet már december 20-ra befejezik. Most a má­sik csepeli üzem felhívására úiabb intézkedések kidolgozá­sát kezditek meg annak érde­kében, hogy az egyre többet hangoztatott jelszónak meg­felelően 1977 valóban a mi­nőség javításának éve legyen. B. E. minőségének és hatékonysá­gának javítására, a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának méltó meg­ünneplésére. A Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége üdvözli a kezdeményezőket, és ajánl­ja a szocialista brigádoknak, az ipari és mezőgazdasági üze­mek dolgozóinak, hogy köves­sék a csepeliek és a többiek példáját. Meggyőződésünk, hogy a kibontakozó munka­verseny segítheti az 1977. évi gazdasági és társadalmi fel­adataink megvalósítását, elő­mozdíthatja a jó minőségű termékek gyártását, a nagy ér­tékű termelőberendezések jobb kihasználását, az ésszerű gaz­dálkodást, a jobb munka- és üzemszervezést, * a munkafe­gyelem erősödését, további boldogulásunknak, az életkö­rülmények javításának anya­gi megalapozását. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére indított munkaver­senyben megnyilvánul a dol­gozók alkotásvágya, a haza szeretete, a szocialista építő­munkában érzett felelőssége, a szovjet nép iránti szeretete. A Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége köszön­ti a munkaverseny-mozgalom minden részvevőjét, és ered­ményes munkát, további sike­reket kíván nemes céljuk meg­valósításához. A Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége SZOBTOL CSEPELIG A DUNÁN Átkelés egész évben A Duna 200 kilométeres sza­kaszán Szabtál a Csepel-sziget déli csücskéig a Pest megyei Kishajózási és Javító Vállalat kompjai bonyolítják le az át­kelést a keleti és nyugati part között. A vállalat évente há­rom és félmillió személyt és mintegy 600 ezer tonna súlyú gépkocsit szállít át a folyón. A túlnyomórészt hajókezelők­ből, révmatrózokból és gépke­zelőkből álló 350 főnyi legény­ség egyik vezetőjét, Egri Miklós főkönyvelőt a múlt évi forga­lomról és az idei hajózási idény várható alakulásáról kérdez­tük meg. — Mindenekelőtt nálunk nem idénymunka a hajóztatás — a forgalmat csak akkor ál­lítjuk le, ha a Duna jegesedése meghaladja az 50 százalékot, így ebben az évben is még csak két napot szünetelt a for­galom. Ez elsősorban lakossági igény, de tervfeladatunkat is csak így tudjuk teljesíteni, vál­lalatunk összbevételének há­romnegyede származik a/ vizi- szállításból. Dolgozóink ezek­ben a kemény téli napokban mínusz 101—15 fokon is szol­gálatot tartanak. — Tavaly a termelés össz- volumenének egynegyedét adó V ezetéképítők Télen is dolgoznak a Százhalombattától Albertfalváig húzódó 220 kilovoltos, kétszer háromfázisú vezetéken az Országos Villamos távvezeték Vállalat szakemberei. A munká­latokat 1977. végére fejezik be. Képünkön: a Petőfi szocialista brigád munka közben. Nagy Iván (elvétele kiegészítő ipari jellegű tevé­kenységünk némileg elmaradt a várttól, de ezt pótolta a sze­mélyforgalomból származó 600 ezer forintos többlet. 1976-os mérlegünk tehát egyensúlyban maradt, teljesítettük az elő­irányzottakat. — A horányi 50 dolgozót foglalkoztató üzemünkben el­sősorban saját hajóinkat javí­tottuk, de ezen kívül tavaly többek között a dunaújvárosi révhez építettünk egy húsz személyes kompot. A BKV-nak kikötőpontokat és hidakat gyártottunk, elkészült továbbá egy 20 személyes kishajó is, amely a kerékzátonyi átkelő­helyen teljesít majd szolgála­tot. — 1977-ben újabb két 60 személyes 150 lóerős vontató­hajót gyártunk vállalatunk ré­szére. Ez az északi Duna sza­kaszon bonyolítja majd le a forgalmat. Gazdálkodásunkat meghatározza, hogy január 1-től nem növelhetjük a lét­számot, az idei két százalék­kal magasabb tervet tehát nem lesz könnyű teljesíteni. A vál­lalat vezetősége összességében még is azt kívánja elérni, hogy az állami dotációt az ön­költségi árak és a munkabér emelkedése ellenére ne kelljen növelni. Új u'.ak a Dunakanyarban Jelentősen megnövekedett a Dunakanyar idegenforgalma: évente csaknem 4 millióan lá­togatják festői tájait. Az útvo­nalak azonban már korszerűt­lenek, s különösen a hétvégi napokon olyan zsúfoltak, hogy csak lépésben haladhatnak a járművek. A jobb parton ha­marosan javul a helyzet, ugyanis a 11-es műút Szentend­re — visegrádi szakaszának tehermentesítésére utat építe­nek a Pilisben. A tervek sze­rint a Szentendre—pilisszent- lászlói út folytatásaként a köz­ségtől a Lepence patak völ­gyében Visegrádig húzódó er­dei feltáró utat teszik alkal­massá a közúti forgalom szá­mára. A 10,5 kilométer hosszú szakaszt kétsávos, asztfaltbo- rítású úttá építik ki, amely a nyáron átadásra kerülő viseg­rádi melegvizű strandnál csat­lakozik a 11-es műúthoz. A mintegy 50 millió forintos be­ruházással készülő útszakaszt jövőre adják át rendeltetésé­nek. P est megyében február 15-ig 101 termelőszö­vetkezet, hét szakszö­vetkezet és egy halászati termelőszövetkezet 'hívja össze tagságát, teszi mér­legre tavalyi gazdálkodá­sát, bocsátja vitára a ter­veket. A mezőgazdaság ötödik ötéves tervében cé­lul tűzött feladat szerint az idei, a második eszten­dőben a mezőgazdasági termelés 7—8 százalékos növelése szükséges, ami annyit tesz, hogy a terme­lőszövetkezeteknek 8—10 százailékkal nagyobb érté­ket kell termelniük. A szántóföldi növénytermesz­tés egynéhány ágazatának mintájára kimagasló ered­ményeket fölmutatni a zöldség- és gyümölcster­mesztésben, a tejtermelés­ben. És hosszan sorolhat­nánk még: mi mindenben kell előbbre lépni, említ­hetnénk a munkaszerve­zést, a háztáji termelés és a nagyüzemi gazdálkodás összehangolását, a termelés és a fölvásárlás, illetve az ellátás integrálását... Szombaton megérkezett szerkesztőségünkbe az első meghívó: az abonyi Üj Vi­lág Termelőszövetkezet ve­zetősége nevében Mészáros Gyula tsz-elnök közli ve­lünk, hogy január 29-én. szombaton tartják zár­számadó és tervtárgyaló közgyűlésüket. Egy mon­dat a nyomtatott invitáció hátoldaláról: „A közgyűlés anyagát valamennyi ta­gunknak előzetesen meg­küldjük, kérjük annak szi­ves tanulmányozását." Szerencsére egyáltalán nem ritka ez a gyakorlat, a legtöbb Pest megyei gazda­ságban közérthető tájé­koztatót kap kézhez a tag­ság — idejekorán! —, hall­ván a beszámolót nem érzi úgy: a főkönyvi titkok tu­dói kirekesztették a dönte­ni j9gosultak köréből. Így a tagság fölkészülhet a kollektív döntés felelős­ségteljes feladatára, átgon­dolhatja a közösség dolgait, hogy ekként is módjában álljon gyarapítani szövet­kezetét. hogy a számadás, a számvetés közgyűlése egyszersmind a közös al­kotómunka fóruma legyen. A. Z. zárszámadó közgyűlés szín­tere egyben az idei tervek szülőotthona is. Az 1977-es esztendőben kötelező elő­ször a számadással egyide­jűleg a tervek megtárgya­lását is a közgyűlés napi­rendjére tűzni. A zárszám­adó és a tervtárgyaló köz­gyűlések között nem telnek el hetek. Amikor a gépműhelyek­ben a tavaszi munkákra, a következő termelési pe­riódus megpróbáltatásaira készítik elő a masinákat, a papíron is kibontakoznak a tavasztól őszig szinte sza­kadatlanul csúcsteljesít­ményre késztetett gazdasá­gok tervei. E zekben a napokban, a tél derekán csöndes a határ, de annál éién- kebb az élet, lázasulóbb a munkatempó a mezei gaz- dálkozás kevésbé látványos terepén: a köny velőség ben. Statisztikai adalékká, mu­tatóvá változik-merevül itt a földművelő aggodalom, törekvés, törődés, az igye­kezet. Egy-egy termésered­mény, a hús-, a tejtermelés szintjét jellemző számadat: az agrármérnöki, állatorvo­si, szakmunkási tudás és szorgalom kalkulusa. Csakhogy ezek az érdem­jegyek önmagukban nem állnak meg, mert hiába a szorgalom, a felkészültség, ha nem kedvez az időjá­rás, hogy a legfon wabb tényezőt említsük. Persze, az országos helyzetkép mércéje mégis csak lehető­vé teszi az igazságos érté­kelést, hiszen a nagyjában- egészében hasonló körül­mények közepette gazdál­kodó termelőszövetkezetek közötti eredményeltérés vi­tathatatlanul jelzi a dicsé­retes fejlődés tényét, avagy az elmaradást, hiszen az időjárás, avagy a gazdasági széljárás egyformán segíti, készteti nagyobb erőfeszí­tésre az egész mezőnyt. Jobban mondva a megter­helés kiállása képességtől, kondíciótól függ. Az egyéb­ként egyazon súlycsoportba tartozó — hasonló nagysá­gú, termőhelyi és pénzügyi adottságú termelőszövet­kezetek — között is lehet­nek és lesznek is eltérések a számvetéskor, midőn a gazdálkodás esztendőnyi históriáját visszapergetik, értékelik.. A zárszámadó közgyűlé­sek az idén talán ve­szítenek ünnepélyes­ségükből, s nem csupán azért, mert küzdelmes évet tudhatunk magunk mögött, mert igencsak megérződik a tavalyi nyár hathetes aszálya, a szigorodó gaz­dálkodási feltételek állítot­ta megterhelés a mezei gazdálkodás eredményessé­gen. Országos átlagban a szövetkezetek egyharmada növelte csupán nyereségét, a tsz-ek nagyobb részében mérséklődött, apadt a ha­szon. Ezzel együtt eredményes év volt a tavalyi: több bú­za termett az országban, mint valaha, s ha e rekord megyei szinten nem is hoz­ta például az 1974-es év eredményének túlszárnya­lását, de más, s alighanem jóval nehezebb terepén a gazdálkodásnak éppen Pest megye emelkedik magasan az országos átlag fölé: mint a napokban lapunk is beszámolt róla, 3900 liter fölé emelkedett, elérvén a gazdaságosság mércéjét a tehenenkénti éves tejátlag. Hogy miért lennének hát kevésbé ünnepiek a soron következő zárszámadások? Nemigen lesz idő hosszas szónoklatokra, merthogy a

Next

/
Thumbnails
Contents