Pest Megyi Hírlap, 1976. december (20. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-25 / 305. szám
I 1976. DECEMBER 25., SZOMBAT »»»»»» XfÚMan ««««« ■rak. • 25-1 SZAMANAK ÜNNEPI MELLÉKLETE Nekünk, laikusok nak, azaz tíz- és száz millióknak, semmit sem mond az An.au név. A szakemberek nek, azaz néhány ezernek a földtekén, sokat. Itt, e Kaspi-tengeren túli, Ashabad melletti te rületen tárták fel Anau romvárost, az emberi tör ténelem időben azonosítha tó legősibb pásztomép-tele pülését. Időszámításunk előtt 3500 körül éltek itt azok, akik ránkhagyták épületeik marad ványait, eszközeik sorát, a tar tott, tenyésztett állatok csont tömegét, megélhetésük, mes terségük ötezer esztendővel dacoló emlékét. A feltárás le írója, Pumpelly szerint negy venöt, láb, azaz tizennégy mé ter mélységben feküdt mind az, ami hírt adott a valamiko ri pásztorokról. Azokról, akik nemcsak befogták, s őrizték a vadon élő állatokat addig, míg el nem fogyasztották azokat, hanem tudatosain, ma úgy mondanánk, tervszerűen ne velték, szaporították jak-, juh- és szarvasmarhakincsüket. Több, mint ötezer esztendő, s tizennégy méteres földtakaró. Milyen furcsa arány! Egy-egy év, ha megengedjük a földraj zi környezettől, az időjárási viszonyoktól függetlenített át lagolást, 2,8 milliméterrel nö velte a feledés, az elmúlás, az elrejtés, a megőrzés palástját. Ugye, semmiség. Lefújható, egyetlen mozdulattal letöröl hető porréteg. Mégis, öt évez red páncélnál, betonnál hatá sosabban védő, óvó homokkal terítette be volt pásztorok akaratlan és' kéretlen öröksé gét. Miért hagyták sorsára azt, ami hosszú ideig a mindenük, otthonuk, megélhetési forrá suk, holnapjuk ígérete, teg nap j,uk prizője. volt. , Hódítók törtek nyájaikra, városukra? A nap tüze fölégette legelői ket? Betegség, járvány ragad ta ed soraik javát? Állataikat tizedelte megfejthetetlen, megái líth atatlian kór? Föl hagytak őseik bölcsességével, hogy a pásztor nyírni szokta, s nem nyúzná a juhot, s fölélték, becserélték más javakra azt, ami a jövendőt biztonságossá tette, s a bizonytalantól meg futottak? Avagy a pásztorok arra méltatlanokat emeltek pásztoraikká, kik azt vallot ták, hogy nem birgével, ha nem bőrrel kell kereskedni, s elfeledték, ha nincs birge, bőr sem lesz? Pásztorok, pásztorok Legtöbbször keservesen, nem egy, ízben mások méltiatlain- kodását is elszenvedve. A pásztortól fia megtanulhatja a mesterséget, a pásztorok pász torainak nincs ilyen könnyű vagy egyszerű dolga. A lábas jószág nyáját terelni, gondoz ná, legeltetni, fejni, nyírni sem csekély mesterségbeli tudás, ám minőségében más az, ami emberek közösségének irányí tásához igényelltetik. Az egyik is, a másik is magába foglal ja a felelősséget, mértékük azonban összehasonlítlratatlan. S ez, a felelősség össze nem vethető aránya adja meg a pásztorok pásztorainak közös ségen belüli meghatározó sze repéit Legősibb mesterségünk a pásztorkodás, az állattartás és -tenyésztés, „majd a földműve lés. Meglehet, innét, az ezer évek mögé vesző múltból ered a magyarázata annak, hogy szinte minden nép legfonto sabb jelképévé emelte a pász tort és a magvetőt. E két alak sokféle köntösbe öltözött, de legyen bár ruházata bíbor vagy daróc, alatta az maradt, aki: az állandósággal társuló folytonosság megjelenítője. Annak megtestesítője, hogy nyáj és pásztor, föld és mag vető elválaszthatatlan. Velük bukkan fel a földtörténet szín padán a tervező ember, az, aki gondozza, szaporítja állatait, hogy holnap meg azután is le gyen tej, hús, bőr és szőrme, aki vet, hogy majd arathasson. A véletlennel szembeszálló ember új, minden addigit fe lülmúló szerepe ez, azé, aki döntéseivel nem a már bekö vetkezett helyzetet kísérli meg korrigálni, hanem azt formál ja, ami bekövetkezhet. Tervez, mart a holnapot is a magáé nak tartja, s tervei szerint cse lekszik, mert már fölfogja: utódaié a holnapután. Minden bizonnyal Anau la kói mai szemmel nézve kez detleges, mondhatni, primitív körülmények között éltek, s gazdálkodási lehetőségeik sem voltak tágra szabottak. Ter mészetes úton létrejött, s mes terségesen kialakított rendhez kellett igazodniuk, s mert a rend szervezettség, a szerve zettség pedig irányítás, azaz vezetés, feltételezhető: sok dologban akkor is engedelmes kedniük kelteit, ha ebben az engedelmességben nem fogták fel egyéni érdekeiket, a szük ségszerűséget, a közösség álta lános hasznát. Aligha alapta lan okoskodás: voltak pászto rok Aniauban, akik mindenki nél jobban értették mestersé güket, a részt, ám nem tud tak, vagy nem akartak az egész méreteiben, azaz a pász tomép közössége szemszögéből gondolkozni, megfontolni, dönteni. Jó pásztorok, de a pásztorok pásztoraiként már nem jók, vagy nem egészen jók, vannak náluk alkalma sabbak. Őket azonban koránt sem egyszerű meglelni. Hiszen nyájaik, állataik nem tűnnek ki különlegességükkel, gondo zójuk, gondozóik munkája sem szembeszökő, legtöbbször átla gos. Ami mégis mássá teszi őket, az képességük1 az össze függések meglátására,, fölfedé sére, ember és állat, ember és természet, állat és természet viszonyának a jövőbeni dönté seket befolyásoló tanulmányo zására. Igazságaik, következte téseik, tanácsaik egy kívül álló számára kézenfekvőnek tűnhetnének, de hol van Anauban olyan ember, aki mindenen kívül áll? A város ban található összes emberi lény érintettje valamennyi döntésnek, azaz, ha különböző előjellel is, de elfogult. Amiből törvényszerűen származik az is, hogy a pásztorok pásztorai szintén elfogultak. A kérdés, a nagy kérdés: elfogultságuk személyes-e, vagy a szükség- szerű melletti elkötelezettség? Tovább bonyolítva képzele tünk játékát, azt a kérdést sem kerülhetjük el, hogy az anaui pásztorok pásztorainak, aziaz vezetőinek módjukban áEt-e fölismeréseiket, követ keztetéseiket, döntéseiket ke resztülvinni, azaz volt-e ehhez elegendő hatalmuk? S ha igen, miként, jól, rosszul, türelme sen vagy 'türelmetlenül, lépés ről lépésre, esetleg minden ko rábbi hagyományokon átgázol va éltek azzal? Ugyanahhoz a célhoz sokféle módon lehet elindulni és menni, s mert a választás lehetőséget .adott, a melléfogásé, a tévedésé sem kizárt. Kilépve egy pillanat ra Anau köréből: Max Weber megfogalmazása szerint „a ha talom az a lehetőség, hogy va lamely társadalmi viszony ke retében ellenállás esetén is ér vényre juttathassuk saját aka ratunkat, függetlenül attól, hogy mi ennek a lehetőség nek az alapja." A pásztorok pásztorainak tehát — Anau ban éppúgy, mint minden ké sőbbi Anauban — azzal a ké peséggel is kell — kellene — rendelkezniük, hogy fölismer jék, akaratuk meddig egészsé ges, bárha ellenállásba ütkö zik is, s mikor lépi tűi a kö zösség érdekei vonta határt, mégha esetleg ezt nem jelzi is ellenállás. 'Egy ember erre rit kán képes — s minél bonyo lultabb az, amiben dönt, hatá roz, annál kisebb az eshetősé ge a tévedés elkerülésének —, emberek bizonyos közösségié azonban, így a pásztornépek törzsi tanácsa, legtöbbször igen. Pontosan azért, mert e törzsi tanácsban a sokat ta pasztaltak, az öregek, a dolgo kat legjobban értők, a tanul tak, a tehetségesek, az isme reteiket folytonosan gyarapí tók foglalnak helyet. Rangjuk demokratikus kiválasztódás következménye, méltóságuk azonban már tetteiktől függ. Döntésre való jogukat a töb biek nem vitatják, hiszen ők adták, döntéseik helyességét viszont a hatások, a következ mények minősítik. Jól öldoz, ki jól köt. E bölcsesség persze csak akkor igaz, ha hozzátold- juk: kötni meg kell tanulni. Sejti az olvasó: Anau ürü gyén már korántsem a vala mikori anaubeli állapotokon meditálunk. Hanem napjaink mélyre nyúló és mélyen hús ba vágó kérdésein, a mai pásztorok pásztorain. A veze tés szocializmusbeli gondjain töprengve azonban megkerül hetetlen a kérdés: kik a cím zettjei e sokat, s joggal emle getett vezetésinek? Hód húzzuk meg a határvonalat vezetők és vezetettek, pásztorok és pász torok pásztorai között? Vam-e egyáltalán ilyen határvonal? Mert hiszen egyre inkább nö vekszik az emberek kölcsönös függése, azaz mind gyakrab ban megtörténik, hogy ugyan az az ember bizonyos helyze tekben veze tő, másikban ' vezetett; egyik ügyben a nyájjal, a másikban viszont már a pásztorokkal van dolga. Hamis irányba indítana el az a gondodat, hogy a vezetés a tisztséggel egyenlő. A tiszt ség a vezetés egyik formája, deinem kizárólagos lehetősége. A szocialista társadalom sok fajta tisztséget ismer, e tiszt ségek némelyike nagy hata lommal, bizonyos csoportja vi szont semmiféle hatalommal nem jár. Ráadásul a látszat még a hatalom mértékeit is összezavarja, hiszen mennyi vel több a bíró „hatalma”, .mint a tanácselnöké, a gyár- igazgatóé. Arról sem feledkez hetünk el, hogy sok évszáza dos keserű tapasztalatok miatt a szocializmus nem képes né hány évtized alatt a vezetés ről alkotott képet átformálni. Az ókori Róma polgárai, ami kor egy-egy senatus consul- turn (a szenátus határozata) kezdetű szöveget közöltek ve lük, azzal válaszoltak: Senato- res bont viri, senatus autem bestia, azaz a szenátorok de rék emberek, a szenátus azon ban barom. Mekkora távolság már ez Anautól s az Anauk- tól, a törzsek nyűt hatalmi szerkezetétől, s még mekkorá ra növekszik, amikor a hata lom, a politika a kevesek isten adta jogává örökletes tulajdo nává válik! Miért higgyük, hogy néhány év, akár néhány évtized alatt eltűnik az a gya nakvás, mely mindenféle ki emelkedést kísért, mély a ma gyar paraszt szemében a poli tikát úri huncutságként, a munkás szemében a hatalmat elnyomásként és kizsákmá nyolásként jelenítette meg? Olykor mégis, mintha ezt hin nék, úgy teszünk, úgy cselek szünk, figyelmen kívül hagy va azt a Lenin megfogalmazta útmutatást, hogy: „minden kor viszonyai annyira sajátosak, mindenkor kor annyira indi viduális állapot, hogy csakis benne és belőle kell és lehet ítéletet mondani róla”. A ha talom ugyanis — képletessé günkhöz visszatérve: a pászto rok pásztorsága — nem attól válik közös tulajdonunkká, hogy azt kinyilvánítják vagy ki nyilvánítjuk, hanem gyakorlá sának módjától, mi kéntjétől, s nem ke vésbé hatásosságától. Ha valakinek csak mondják, hogy gya korolja a hatalmat, de ennek sem felté teleit, sem értelmét nem te remtik meg, akkor aligha követi a biztatást. S eb ben az esetben nem az ösztökélés megismétlése — esetleg mind türelmetlenebb hajtogatása — ígéri a válto zást, hanem a lehetőségek át vizsgálása, bővítése, elérhető vé tétele. Talán furcsán hang zik, de igaz: érvényes ez a hatalmat már gyakorlókra is, de általában, mindenfajta ve zetésre. Az ő számukra szin tén feltételek kellenek, s ezt a közösség egészének kötelme megteremteni. Nyáj nélkül nem pásztói- a pásztor, ám pásztorok pásztorai sem azok, ha se nyáj, se legiedő, se akol. Feltótedrenidszerek bonyolult szövevénye éhül ki, s e kiépü lés mértéke, léptéke határozza meg, mikor meddig juthatunk, mit vállalhatunk reális cél ként, s mi az, ami még távo labb marad. Sűrűn edvész szem elől e törvényszerűség, s úgy teszünk — hol mint pász torok, hol mint pásztorok pásztorai —, akár az egyszeri atyafi, ki torban dalolt s lag- ziban sírt. A feltételektől függetlenítve kérünk számon dolgokat az egyik vagy másik fájta vezetésen, majd percet sem vesztegetünk arra, amihez adottak voltak a feltételek. Az elvárhatóval eilentéses visel kedés az egyszeri atyafi eseté ben csak megütközést keltett, ám az elvárható és az el nem várható csereberélgetése meg zavarja a pásztorokat is, s az ő pásztoraikat úgyszintén. A zavarokon azonban nem úgy lehet úrrá lenni, hogy átcím kézi ap elvárhatót el nem vár- . hatóvá, s fordítva, hanem éles szétválasztásukkal. Azaz kötelességekhez jogok, s jo gokhoz kötelességek társításá val, s nem hol a puszta köte lességek, hol csupán a jogok hangoztatásával. ................................................................. A legújabbak Az idén — ötödik ötéves tervünk első esztendeje- | ji ben— számos új üzemmel gazdagodott Pest megye. Kö- | i / = zülük ezúttal olyanokat választottunk ki, amelyek már | működőképesek, de még tart a próbaüzem, jövőre azon- | ban már többségük teljes kapacitással dolgozhat, illetve = év végéig elkészül. Bertolt Brecht írja: „Az igazságtalanság miatt érzett haragtól is bereked a hang.” Gondolunk-e erre, s eleget? Mérlegelj ük-e, hogy amikor általában fordul a kritika nyílhegye pásztorok pásztorai felé, így vélve megkímélni azokat, akik rászolgáltak a korholásra, kárhoztatásra, va lójában egy vagy néhány mi att a többit, a sokat is sebek kel fenyegetjük? Számotve- tünk-e kellő módon azzal, hogy sűrűn a legjobb döntés, a leghatásosabb intézkedés is azért fenekük meg homokpad- ra futott hajóként, mert a pásztorok legyintenek pászto raikra, s mennek a maguk fe je, nyája után, vagy éppen hagyják nyájukat bitangolni, míg ők a fa hűvösében heve- rósznek? Értjük-e igazán azt a nagyon bonyolult működési és hatásmechanizmust, melyet vezetés, irányítás címén létre hoztunk, mely nagyon demok ratikus, valóban ígérete a fej lett szocialista társadalom új fajta viszonyainak, ám ma még ezerféle ellentmondással terhes, nemcsak szubjektív, ha nem objektív okokból is gá tolt? Valaki azt kérdezte tőlem, nem furcsa, hogy sokan irigy- lik a vezetők — s érdekes, ilyenkor a javadalmazással nem járó tisztségek betöltői egyszeriben nem számítanak vezetőknek — jövedelmét, s ennek nyomán életkörülmé nyeit, de még nem akadt sen ki, aki munkájukat, felelőssé güket, leterheltségüket kíván ta volna meg? Furcsa való ban. Gondolkodásbeli torzulás, s meglehet, következménye a vezetést, a vezetőket — most már megint mindenfajta tiszt séget értve, rajta — övező túl szemérmes hallgatásnak. An nak, hogy többségükről csak szűk környezetük tudja, mit Befejezés előtt áll örbottyánban az ország legnagyobb telje sítményű téglagyárának építése. A gépek működését most han golják össze, a próbagyártás során már több mint egymillió téglát égettek. A Pest megyei Műanyagipari Vállalat két esztendeje kezdte meg zsámbéki gyáregységének építését, 16 ezer négyzetméter nyi területen. A nemrég elkészült csarnokban — szociális fog lalkoztatóként — fröccsöntő üzemet rendeztek be, termékeiket a könnyűipar részére szállítják. Novemberben adták át rendeltetésének a Pest megyei 4. szá mú Sütőipari Vállalat dabasi üzemét. Jelenleg még a próba üzem tart, a délutános műszakban azonban naponta 10 ezer zsemlyét sütnek olyan adalékanyaggal és technológiával, hogy a termék a kisütés után 14—16 órával is frissnek tűnik. rfiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiifiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiliiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiniiiiiiiiiim csinál, a tágabb környezet már csupán annyit, hogy ve zet, s a még szélesebb nyilvá nosság pusztán azt, az illető vezető. Imádságos könyvből ■ is imádkoznak más ellen, s mint ha olykor rátévednénk erre a sehová sem vezető útra, mert hiszen, aki ellen „imádko zunk”, az szintén megteheti ugyanezt, miránk gondolva: Anau pásztorai nem úgy él tek, dolgoztak, alkottak, ter vezitek, hogy a jövendő évez redek majd szemügyre veszik mindazt, amit ők hátra hagy nak, s minősítik, ezt fontos nak, azt mellékesnek tartva. Ez aligha érdekelte őket, mert ahhoz, hogy az emberiségnek múltja legyen, évszázadok sem voltak elegendők, évezre dek kellettek. Nekik az az igazság nyújtotta az eligazo dást, hogy verekedő pásztorok közt búcsút ül a farkas. Nem egymásra, hanem a farkasra, a bajra ügyeltek. Tudták: csak közösen tarthatják távol. Ezért úgy hiszem, mert hinni aka rom, hogy nem űzte el őket senki és semmi, ragály sem támadta meg városuk lakóit, s jószágaikat, balga bölcsek ta nácsaira ugyancsak nem hall gattak. Fölkerekedtek, s men tek, mert szebb tájra, dúsiabb legelőkre leltek, tisztább vi zekre, fényesebb égre, s ott építették fel úi városukat. Mészáros Ottó
