Pest Megyi Hírlap, 1976. december (20. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-23 / 303. szám
“kMüoi* *976. DECEMBER 23., CSÜTÖRTÖK Spanyolország Letartóztatták Carríllót! A spanyol hatóságok szerdán Madridban letartóztatták San tiago Carríllót, a Spanyol Kommunista Párt főtitkárát — jelentették a nyugati hírszol gálati irodák az Europa Press spanyol hírügynökségre hivat kozva. Santiago Carrillo február óta Illegalitásban élt Spanyolor szágban, miután a madridi kormány megtagadta tőle a be utazási engedélyt. December 10-én a főtitkár váratlanul megjelent a nyilvánosság előtt és sajtóértekezleten ismertette pártjának választási stratégiá ját, valamint a népszavazással kapcsolatos álláspontját. Az AFP gyorshíre szerint a Spanyol KP szóvivője meg erősítette a főtitkár letartózta tásának hírét. A madridi kormány szóvivő je bejelentette, Santiago Carri- lot szerda délután a spanyol fő város egyik utcáján tartóztat ták le detektívek. A főtitkárt kihallgatásra a biztonsági rend őrség főparancsnokságára szál lították. A Spanyol Kommunista Párt Végrehajtó Bizottsága szerdáin este felhívással for dult a spanyol dolgozókhoz és a nemzetközi közvéleményhez, hogy követeljék Santiago Car- ' rillo haladéktalan szabadon bocsátását. A Spanyol KP főtitkárának letartóztatása kiváltotta az egész demokratikus ellenzék, sőt, még a „civilizált’ jobbol dal tiltakozását is. A demok ratikus koordináción kívül álló Jósé Maria Gil Robles, a spanyol kereszténydemokra ták isimért vezetője szerda es tére sürgős tanácskozásra szó lította fel a politikai vezető ket. IJjabb egy nappal meghosszabbították az ENSZ-közgyűlés 31. ülésszakát Az ENSZ-közgyűlés 31. ülés szaka kedd este a gyermekek i emzetközi évének nyilvánítot ta az 1977-es évet. Az erre vo natkozó határozatot a közgyű lés gazdasági és pénzügyi bi zottságának ajánlására egy hangúlag fogadták eL A közgyűlés 120 szavazattal, ellenszavazat nélkül és 7 tar tózkodással határozatot foga dott el a tengerparttal nem rendelkező fejlődő országok megsegítésére vonatkozóan is. A határozat felhívja a tagor szágokat, hogy kereskedelmük ben különleges figyelmet for dítsanak ezekre az országokra, áruikat kedvezményes elbírá lásban részesítsék, nyújtsanak az illető országoknak műszaki és pénzügyi segítséget. Lapzártakor érkezett: Újabb egy nappal meghosz- szabbítottáfc az ENSZ-közgyű lés 31. ülésszakát. Az eredeti tervek szerint kedden kellett volna ljefejeződnie az idei ülésszaknak, több, még le nem tárgyalt napirendi pont, köztük igazgatási és költség vetési problémák rendezetlen sége miatt azonban két ízben is egy-etgy nappal meg kellett hosszabbítani az ülésszakot. A Szovjetunió nyugati külkereskedelméről Nemzetközi sajtóértekezlet Moszkvában A Szovjetunió külkereske delmi forgalma az iparilag fej lett tőkés országokkal a IX. ötéves terv időszakában egé szében több, mint háromszoro sára nőtt — jelentette ki Alek- saej Nyikolajevics Manzsulo, szovjet külkereskedelmi mi niszterhelyettes, szerdán Moszk vában megtartott nemzetközi sa j tóértekezletén. Hozzáfűzte: még jelentős kihasználatlan le hetőségek is vannak ezen a te rületen. A szovjet exportra ki vetett mennyiségi korlátozások és a Szovjetunióba irányuló tő kés szállításokra vonatkozó tilalmak eltörlése jelentősen elősegítené a kapcsolatok to vábbi javulását. Kérdésekre válaszolva a külkereskedelmi miniszterhe lyettes elmondta, hogy termé szetesen a Szovjetuniónak is vannak külföldi, a kereskedel mi együttműködés során ke letkezett adósságai. Felhívta azonban a figyelmet arra is, Közel-keleti rébuszok AZ ELMÚLT NAPOKBAN felgyorsultak a közel-keleti események, de véleményünk szerint mindezek nyomán csak még bonyolultabbá vált a problémakör áttekintése: az események és a nyilatkozatok róbuszoknak is hatnak. A talány fix pontja, hogy Waldheim ENSZ-főtitikár az ENSZ székházában kedden befejezte tárgyalásait a közel- keleti kofliktusban érintett országok képviselőivé!. Tár gyalt Jordánia, Egyiptom, Izrael, Szíria nagyköveteivel és a Palesztinái Falszabadí- tási Szervezet ENSZ-megfi- gyelő csoportjának vezetőjé vel. Ennek eredményeként sor kerül Waldheim január végi közel-keleti kőrútjára. Az már azonban talány, hogy miként jelenthette ki az ENSZ főtitkára legutóbbi nyi latkozatában, hogy a közel- keleti kérdés átfogó rendezé sének kilátásai jelenleg job bak, mint valaha voltak és ezért lehet a genfi tárgyalá sokat késő tavasszal újra kezdeni. A WALDHEIM-NYILAT- KOZATTAL szinte egy idő ben Faruk Kaödumi, a PFSZ politikai osztályának vezetője egy bejrúti hetilapnak adott nyilatkozatában azzal vádolta a cionista és az amerikai pro pagandát, hogy félrevezették a világ közvéleményét, ami kor az 1977-es esztendőt a közel-keleti rendezés évének kiáltották ki. Ezt azzal indo kolta, hogy Izrael makacssá ga változatlan... Nem feledkezhetünk el a nyersola j termelő országok ér tekezletén bekövetkezett fej leményekről sem. Ugyanis a hivatalos panaszok ellenére az Európai Gazdasági Közösség vezető köreiben igen elégedet tek azzal, hogy megbomlott az OPEC egysége. Mindezt Abdel Karim iraki kőolaj- és bánya- ügyi miniszter így fogalmazta meg: Szaúd-Arábia igyekszik arra rávenni az OPEC-et, hogy engedjen a kőolaj- m-onopó!iumok és az imperia listák által az árrögzítés ál landóvá tételére irányuló nyo másnak. Ezzel szerinte hatás talanná akarja tenni Ríjad az ölni fegyvert. így erősen kérdőjeles Szaúd-Arábia hivatalos beje lentése, mely szerint az ál tala kitermelt kőolajat min dig és minden körülmények között politikai fegyverként akarja felhasználni, ha ez az arab érdekeket szolgálja. Figyelembe kell venni a Washington Post azon értesü lését is, hogy Szaúd-Arábia már előre közölte: olaj politi kája fejében az izraeli csapa toknak a megszállt arab terü letekről való kivonását és a palesztin állam létrehozását várja. Ez egyezik az új USA- kormányzat új kezdetet ígérő közel-keleti politikájával. KÉTSÉRTELEN, hogy a kedden létrejött egyiptomi—- szíriai uniótervek kapcsán e két állam a genfi konferencia munkájának felújítását legké sőbb márciusra szeretné tető alá hozni, s ennek érdekében közös akciókat tervez. Fahmi egyiptomi külügyminiszter szavai szerint Damaszkusszal igen sok konkrét lépésben tör tént megegyezés, ami az elkö vetkezendő időszakban köve tendő taktikát és a távlati stratégiát illeti. Bejelentette, hogy az arab országok egy szerre dolgoznak a béke ter vein és azokon a katonai ter veken, amelyek a béke-erőfe szítések kudarca esetén kerül nek előtérbe. 1 Már mindenki által elfoga dott vélemény, hogy az izraeli kormányválság, amely az iz raeli választások előrehozását eredményezi, nyílt kísérlet a békekezdeményezések megtor- nedózására, ugyanis meg hosszabbítja azt az időt, ami kor politikai stagnálás van a térségben. Épp ezért a legkomolyabban kell venni az arab országok kommunista és munkás p á rt iam ak e héten Bagdadban publikált közös nyilatkozatát, mely sürgeti az imnerializmus és a cionizmus elleni harc fokozását, a talányos lépéseik, talányos nyilatkozatok mögött megbúvó zavarkeltők leleple zését, s hangsúlyozza az arab nemzeti felszabadítás! mozga lom és a Szovjetunió, vala mint a többi szocialista ország közötti kapcsolatok erősítésé nek és elmélyítésének szük ségességét. Alacs B. Tamás hogy a hitelek felvétele a nemzetközi kereskedelem vele járója, hiszen a nagyberuházá sok megvalósítása, hatalmas termelőüzemekhez szükséges drága berendezések beszerzése csak ezek felvételével oldható meg. Ezeket elkerülni egyet len jelentős külkereskedelmet folytató ország sem tudja. A Szovjetunió is él ezzel a le hetőséggel, de felvett hiteleit mindig pontosan, határidőre törleszti, miközben maga is nyújt kölcsönt más országok nak, hogy árukat tudjanak vá sárolni tőle. A. Ny. Manzsulo végül kitért a nemzetközi olajárak sokat vitatott kérdésére is. Kijelen tette. hogy a Szovjetunió is tartja magát a világpiaci áron történő kereskedés elvéhez, ez azt jelenti, hogy az OPEC- tagországok legutóbbi tanács kozásán az olajáremelésről hozott döntés befolyásolni fog ja a Szovjetunió által a világ piacon, tőkés partnereknek el adott kőolaj árát is. Elismerte, hogy a kőolaj árának emelé sét a tőkés világban tapasztal ható, az ipari késztermékek, gépek, berendezések áremelke dése indokolttá tette, de hoz záfűzte, hogy az olajár emelé sének káros hatásai is vannak és semmiképpen sem segíti elő a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok stabilizálódását. HIVATALOS BEJELENTÉS szerint 1977. márciusára hív ták össze az el nem kötelezett országok állandó koordinációs irodájának ülésszakát. A fó rum külügyminiszteri szinten Új-Delhiben, s elsősorban gaz dasági kérdésekkel foglalkozik majd. Vietnami testvérpártunk nagyon gondosan dolgozta ki a szocialista fejlődés iránpnalát Biszku Béla nyilatkozata a kongresszusról és a Ho Si Minh városi látogatásról A Hanoiban járt MSZMP-küldöttség hazaérkezése után Biszku Béla, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára, a delegáció vezetője nyilatkozatot adott a Vietnami Szocialista Köztársaságban töltött napokról. Naigy várakozással tekintet tünk útunk elé, mivel a több mint másfél évvel ezelőtt fel szabadult s azóta már egysé ges Vietnamban ezúttal járt először hivatalos magyar párt- küldöttség, amely a Vietnami Kommunista Párt IV. kong resszusán vett részt. A legmé lyebb benyomást ránk maga a kongresszus, s annak gon dosan kidolgozott politikai irányvonala tette — A III. kongresszust tizen hat esztendővel ezelőtt tartot ták, s e mostani tanácskozás jól demonstrálta a felszaba dult Vietnam jelenlegi hely zetét. Beszámoló hangzott el arról, hogyan győzték le az amerikai agresszorokat, ho gyan küzdött a hős vietnami nép az ország felszabadítá sáért, s mi a párt feladata a jelenlegi helyzetben. Történelmi jelentőségű tény, hogy Vietnam felszabadult — hiszen először fordult elő, hogy az Egyesült Államok ka tonai vereséget szenvedett s történelmi jelentőségű ese mény volt e kongresszus ma ga is. Tükrözte azt, hogy sza bad, független lett a nép egyesítette a két országrészt, s a szocializmus útjára lépett. — Északon és délen ma még nem azonosak a körülmények, mert — mint ismeretes — északon korábban is a szó- delegációnk Ho Si Minh-vá- rosban járt —, hogy kommu nisták, a szocialista országok testvérpártjainak küldöttei a megdöntött Thieu egykori pa lotájában találkoztak és folytattak eszmecserét. — Jártunk rádiókat és tele víziókat gyártó üzemben és egy textilgyárban, ahoi na gyon fegyelmezetten dolgoz nak a munkásemberek — folytatta. Mindenütt azt ta pasztalhattuk és érzékelhet tük, hogy vietnami testvé reink felszabadult országban élnek, a szocialista építés út- I ján járnak, s bizakodóan te- j kintenek a jövőbe — mond- befejezésül Biszku Béla, Carter katonai tervei James Carter, megválasz tott amerikai elnök kedden Harold Brownt nevezte ki hadügyminiszterévé. Az ebből az alkalomból tartott sajtóér tekezleten az újságírók több kérdést tettek fel Cartemek a katonai kiadásokkal és a Dél- Koreában állomásozó ameri kai csapatokkal kapcsolatban. A január 20-án hivatalba lépő elnök ismét kijelentette, hogy ki akarja vonni Dél- Koreából az amerikai száraz földi egységeket és hogy öt hét milliárd dollárral csök kenteni kívánja a hadügyi költségvetést bizonyos éssze rűsítések, többek között a ÁPRILIS ELSEJÉTŐL Megszűnik az EGK marhahús-behozatali tilalma .itt Brüsszelben jóváhagyta az EGK miniszteri tanácsa a marhahús-behozatali tilalom megszüntetését. Az importot április elsejével szabadítják fel, de bizonyos megkötöttsé geket továbbra is fenntarta nak és különböző árszabályo zási intézkedésekkel biztosít ják a közös piaci érdekek vé delmét. Az EGK bizottsága már korábban bejelentette a behozatali tilalom feloldását, arra hivatkozva, hogy a túl termelés veszélye megszűnt. Az 1974-ben bevezetett intéz kedés ellentétes volt a nem zetközi kereskedelem szabá lyaival és súlyosan sértette számos ország, köztük Ma gyarország érdekeit is. A jövő év első negyedére a miniszteri tanács átmeneti in tézkedésként engedélyezte ki sebb tétel hús behozatalát. A második negyedévtől kezdve a marhahús importja felszaba dult, a fagyasztott hús feldol gozásra történő behozatalára 75 ezer tonnás felső határt szabtak meg s ezenkívül 2Ö0 ezer növendékmarhát is im portálhatnak a közös piaci tagállamokba, elsősorban Olaszországba, további hizla lás céljaira. Ember - világ - politika Társadalmi-politikai könyvnapok Lengyelországban Beszélgetés Stanislaw Mojkowskival, a Kiadói Munkásszövetkezet vezetőségének elnökével Lengyelországban már hosszú ideje a fon tos politikai-kulturális események sorába tar toznak a novemberben rendezett társadalmi és politikai könyvnapok. A Polska Agencja 1 nterpress sajtóiroda kép viselője beszélgetést folytatott erről Stanislaw Mojkowskival, a Prasa—Ksiazka—Ruch Ki adói Munkásszövetkezet, a tömeges könyv- és társadalmi-politikai sajtótermékek hálózatá nak elnökével. • Milyen Jellege volt az idei társadalmi és poli tikai könyvnapoknak? — E napokat az idén rendeztük meg tized szer. Így tehát nemcsak gyakorlati, hanem mintegy jubileumi jellegük is volt. Idei kü lönleges jelentőségüket az magyarázza, hogy Lengyelország életének fontos időszakában: a Lengyel Egyesült Munkáspárt VII. kongresz- szusi határozatai megvalósításának első esz tendejében zajlottak le... Az „Ember — világ —politika” dekád jaként is ismert napok ebben az esztendőben a nemzetközi könyvtári és ol vasómozgalmi évre estek. Mindez rányomta bélyegét a társadalmi és politikai könyvnapok jellegére, programjára és megrendezés! for máira. • Milyenek voltak az idei dekád programszerű céljai? — A legkülönbözőbb társadalmi rétegeket képviselő sok millió lengyel olvasó kapcsola ta a társadalmi-politikai irodalommal állandó jellegű, s nem korlátozódik az említett tíz no vemberi napra. A dekád célul tűzte ki, hogy megvonja a társadalmi, politikai, közgazdasá gi könyvi erjesztés egész évi tapasztalatainak mérlegét, s hogy összegyűjtse az olvasók vé leményét az e téren megnyilvánuló érdeklő désről és szükségletekről, valamint az, hogy tovább emelje a könyvtárosok, könyvesbolti eladók, kiadók és könyvterjesztők aktivitását. Az idei társadalmi és politikai könyvnapok • során Lengyelországban szép számú kiadvány került az érdeklődők kezébe. A kiadványok katalógusa — nem számítva a sajtó terjedel mes cikkeit — több ezer publikációt tartal maz. Egyedül 1975-ben 1600-nál .több társa dalmi-irodalmi kiadványt jelentettünk meg öt milliót meghaladó példányszámban. A könyv napok céljai szorosan kapcsolódtak a LEMP VII. kongresszusi határozatainak, valamint az ezt követő plénumok anyagainak népszerűsí téséhez, az egész társadalom életének ritmu sához és légköréhez. Ezenkívül e napok célja volt még, hogy a népszerűsítés, terjesztés for máit, módszereit gazdagabbá, változatosabbá tegye. Fontos volt számunkra, hogy terjesz- szük a marxi—lenini eszméket, hogy olva sóinkhoz közelebb hozzuk a Szovjetunió és az egész szocialista közösség népeinek munkáját és életét. • Milyenek voltak az idei társadalmi és politikai könyvnapok torjesztésl formái? — A dekád számos rendezvényét az előző könyvnapok tapasztalatainak felhasználásával rendeztük meg. A Prasa—Ksiazka—Ruch Ki adói Munkásszövetkezet intézményeiben könyvvásárokat tartottunk, amelyeket író— olvasó találkozókkal kötöttünk egybe, számo" társadalmi-politikai tematikájú ki mit tud versenyt is szerveztünk. Érdemes megjegyez ni, hogy Lengyelország egész területén több ezer vitaklub működik, amelyek érdeklődési körébe, beletartozik a társadalmi-politikai te matika is. A dekád idején ezeknek tevékeny sége fellendült, s az olvasóknak a társadalmi politikai könyvvel való kapcsolatában sok úf közvetlen formát kezdeményeztek. fegyverrendszerek szabvá nyosítása révén. Dél-Koreát illetően Carter úgy válaszolt, hogy az ame rikai csapatok kivonását „na gyon lassan, módszeresen és gondosan” kell végrehajtani, s az ügyben konzultálni kell Szöullal és Tokióval is. Kö zölte, hogy hivatalba lépése után felül fogják vizsgálni az Egyesült Államok hadügyi ap parátusának szervezeti felépí tését. ' CSAK RÖVIDEN... KÜLDÖTTSÉG ÉLÉN hiva talos látogatásra Líbiába érke zett Todor Zsivtkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a Bolgár Államtanács elnöke. KURT WALDHEIM, az ENSZ főtitkára megbeszélése ket folytatott liter Turkmen- nel, Törökország állandó ENSZ-képviselőjéveL A két diplomata a ciprusi helyzetről tanácskozott. NYOLC BALOLDALI letar tóztatott chilei személy tűnt el ebben a hónapban. Az eltűntek között van Luis Corvalánnak, a Chilei Kommunista Párt fő titkárának egykori magántit kára is. A VILÁGBANK, két rész letben összesen 61 millió dol lár hitelt nyújt a chilei fasisz ta juntának. Az erről szóló ha tározatot több észak-, és nyug- gat-európai állam képviselői nek, tartózkodása, illetve ellen szavazata ellenére fogadták el. BERLINBEN hivatalosan be jelentették, hogy megvonták a működési engedélyt Lothar Loewe-től, a nyugatnémet ARD televízió NDK-beli tudó sítójától és felszólították, hogy 48 órán belül hagyja el a Né met Demokratikus Köztársasá got. JOSHUA NKOMO, a Füg getlen Zimbabwéért küzdő Ha zafias Front egyik vezetője szerdán Saldsburyben nyilatko zatban követelte: indítsanak nemzetközi vizsgálatot egy rhodesiat teaültetvényen elkö vetett tömegmészárlás körül ményeinek kiderítésére. Va- sámaip eddig ismeretlen körül mények között meggyilkoltak 27 néger mezőgazdasági mun kást. Nkomo meggyőződése hogy a vérengzést a Smith-re- zsim zsoldosai követték el. A SVÁJCI HATÓSÁGOK úgy döntöttek, hogy kiutasít ják és Hollandiába toloncolják a 77 éves Peter Mentet, a mil liomos náci háborús bűnöst. A több száz zsidó hn'áláért fele lős holland műgyűjtő Amster damból november 15 .én, egy naopal tervezett letartóztatása előtt menekült Zürichbe PORTUGÁLIÁBAN folyta tódik a földreform keretében létrehozott mezőgazdasági ter melőszövetkezetek tőkés nor mák szerinti átszervazsse. JUAN CARLOS BLANCO uruguayi külügyminiszter be nyújtotta lemóndását Mendez köztársasági elnöknek. A le mondásnak az lehet az oka, kegy Blanco néhány kérdésben nem értett egyet a kormány többi tagjával. ciailizmusit építették, délen pe dig a társadalmi viszonyok jelenleg is különbözőek. Viet nami tesitvérpártunk — az el térő körülményeket is figye lembe véve — nagyon gondo san dolgozta ki a szocialista fejlődés politikai irányvona lát. A kongresszuson megfo galmazott határozatok biztosí tékát adják annak, hogy erős, fejlett Vietnami Szocialista Köztársaság jöjjön létje. Ehhez a feltételek adottak, Biszku Béla elmondta: jel- j képnek is beillik — midőn