Pest Megyi Hírlap, 1976. november (20. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-05 / 262. szám
2 1376. NOVEMBER 5.. PÉNTEK Libanoni esélyek A sokat szenvedett Libanonban az Arab Liga által két hete elrendelt tűzszünet ellenére is változatlanul feszült a helyzet A jobboldali keresztény érők fegyveresei — az ország déli részén nyílt izraeli támogatással — összecsapásokat provokálnak ki annak érdekében, hogy az arabközi békefenntartó haderő megérkeztéig megjavítsák katonai pozícióikat. A 30 ezer főre tervezett arabközi békehaderő felfejlődése pedig késik. Eliasz Szárkisz libanoni elnök erről a kérdésről beható tanácskozásokat folytat az Arab Liga külömnegbízottjá- val, valamint Szíria és Szaúd-Arábia képviselőivel. Hírügynökségi jelentések szerint az elkövetkező 48 órán belül várható, hogy Szírián keresztül megérkeznek Liba-' nonba'a szaúd-arábiai és szu- dáni kontingensek első egységei. A békefenntartó haderő felállításával kapcsolatos huzavonát a libanoni jobboldal — az ebben mélységesen érdekelt Izrael aktív támogatásával — a tűzszünet megtorpedózására szeretné felhasználni. Egyes jobboldali vezetők ugyanis azt vélik, hogy a kairói csúcsértekezlet döntései „kivették a kezükből a katonai győzelmet*’. Ez azonban m-erő illúzió, mert a libanoni haladó erők és a velük szövetséges palesztin ellenállási mozgalom még mindig nagy tartalékokkal rendelkeznek, s a harc folytatása csak további értelmetlen áldozatokkal szaporította volna a polgárháború félszáz ezres hullahegyét. Elsősorban azért lenne fontos, hogy sürgősen érvényt szerezzenek az Arab Liga tűzszünetének. Annak ellenére kell ezt szorgalmazni, hogy tudjuk: a legújabb libanoni béketerv a legreakciósabb arab ország, az olajdollárok zsákját birtokló és az USA közel-keleti érdekeit pártoló Szaúd-Arábia égisze alatt jött létre. A szerzők eredeti indítékait most nem boncolgatva, a terv közvetlen céljára — a libanoni mészárszék megszüntetésére — kell összpontosítani a figyelmet. Mert ennék alternatívája: a palesztin ellenállási mozgalom elvérzése és az arab egység további súlyos korróziója. Ideje már pontot tenni a véres libanoni kitérőre, amely a közel-keleti válság egyik mellékterméke. Éppen annak érdekében, hogy az arab országok rendezzék soraikat és szembenézzenek a fő problémával, az izraeli agresszió következményeinek felszámolásával. ENSZ közgyűlés Befejeződött az általános vita az apartheidről Szerdán este befejeződött az ENSZ-tközgyűlés általános vitája az apartheidről. 90 ország ENSZ-kép viselő je szólalt fel, elítélve a dél-afrikai fajüldöző rezsim apartheid- politikáját és bírálva a tőkés államokat, különösen a NA- TO-tagországokat, amelyek a világköz vélemény tiltakozása ellenére, továbbra is támogatják a fajüldöző rendszereket. Musztafa Medani szudánd ENSZ-nagykövet beszédében rámutatott arra, hogy Pretoria csak a nyugati államok katonai és pénzügyi támogatásával képes fenntartani uralmát. BECS-EKHT A NATD-országok álláspontjának lengyel bírálata A közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről folyó tárgyalások résztvevői csütörtökön a bécsi Hofburg épületében újabb plenáris ülést tartottak. Wolfgang Behrends nagykövet, az NSZK küldöttségének vezetője elnökölt és dr. Sla- womir Dabrowa nagykövet, a lengyel delegáció vezetője szólalt fel. Az ülés után rendezett sajtótájékoztatón a lengyel küldöttség szóvivője elmondja, hogy Dabrowa nagykövet sík- raszállt a bécsi tárgyalások előrehaladásáért. A lengyel delegációvezető felszólalásában hivatkozott a négy szocialista országnak: Csehszlovákiának, Lengyelországnak, a Német Demokratikus Köztársaságnak és a Szovjetuniónak ez év februárjában előterjesztett javaslatára, amely pozitívan hozzá kívánt járulni az Európában megvalósítandó katonai enyhüléshez. A szocialista országok javaslatukkal megteremtették asz alapját annak, hogy Bécsben kompromisszumos megoldás jöjjön létre. Ugyanakkor a NATO-országok nem mutatnak erre hajlandóságot. A szocialista országok lépését mindeddig nem viszonozták hasonló javaslattal, kompromisszumra való készséggel — mondotta. Dabrowa végezetül bírálta a NATO-országoknak az úgynevezett „közös platform”-ra vonatkozó elfogadhatatlan álláspontját, és hangsúlyozta: a nyugati országok már az első szakaszban vállaljanak kötelezettséget arra, hogy a redukálás második szakaszában mikortól és milyen mértékben csökkentik fegyveres erőiket. A legközelebbi plenáris tanácskozást november 11-én rendezik. A SPANYOL hatóGágok katonaságot vetettek be a madridi autóbuszköziekedési dolgozók egy hete tartó sztrájkjának letörésére. Hírügynökségek szerint csütörtökön katonai és rendőri alakulatok fegyveres erőszakkal próbálták a dolgozókat a munka felvételére kényszeríteni. Muffak Al-Allaf, Szíria ENSZ-nagykövete, súlyos aggodalmának adott hangot Izrael és Dál-Afriika együttműködése miatt, amely komoly fenyegetést jelent a nemzetközi békére és biztonságra. Ladislav Smid, Csehszlovákia állandó ENSZ-képviselője leszögezte, hogy a faj üldözés az alapvető emberi jogoknak és az ENSZ alapokmányának legdurvább megsértését jelenti. Csehszlovákia és a többi szocialista ország a jövőben is minden támogatást és segítséget megad a kolonializmus, rasszizmus és fajüldözés ellen harcoló dél-afrikai népeknek. Felszólalt a vitában Stephen Hess amerikai kongresszusi képviselő, aki arról próbálta meggyőzni hallgatóságát, hogy az Egyesült Államok minden befolyását felhasználva „békés változásra, az egyenlőség megteremtésére törekszik Dél- Afrikában”. Az amerikai körök gazdasági érdekei fölött érzett aggodalom csendült ki beszédéből, amikor Hess — Kissinger új afrikai politikának jegyében — sürgős változtatásokra ösztökélte a Pretoria! kormányzatot. Az ENSZ-közgyűlés valószínűleg ma szavaz arról a határozattervezetről, amely az apartheidellenes vita alapjául szolgált. Genfi javaslatok és a rhodesiai agresszió CSAK RÖVIDÍN... VISSZAÉRKEZETT Prágába a csehszlovák küldöttség, amely Lubomir Strougalnak, a csehszlovák kormány elnökének vezetésével hivatalos baráti látogatást tett a Lengyel Népköztársaságban. A ROMÁN NAGY NEMZETGYŰLÉS csütörtökön megkezdett ülésszakán Mihai Marinescu miniszterelnök-helyettes, az Állami Tervbizottság elnöke terjesztette elő Románia 1977. évi egységes népgazdaság-fejlesztési tervének javaslatát. PÁRIZSBAN szerdán megkezdődtek és csütörtökön, folytatódtak a hivatalos megbeszélések Nguyen Co Thach vietnami - külügyminiszter- helyettes és francia partnerei között. ANTONIO MAIDANÁT, a Paraguayi Kommunista Párt Központi Bizottságának elnökét. Julio Rojast, Alfredo Al- cortát és Ananias Maidana Pa- laciost, a központi bizottság tagjait ismét a paraguayi főváros, Asunción rendőrkapitányságának börtönébe szállították. A hazafiakat október közepén az emboscadai koncentrációs táborba vitték. A Paraguayi Kommunista Párt vezetői 18 hónapja vannak letartóztatásban. ÜLÉST TARTOTT Helsinkiben a Finn Kommunista Párt KB Politikai Bizottsága. Elítélte a munkáltatóknak és a kormánynak azt a törekvését, hogy egyfelől az áremelések politikáját folytassa, másfelől pedig elutasítsa a béremelési követeléseket. ANDREOTTI kormányfő elnökletével több mint 12 órás, éjszakába nyúló ülést tartott az olasz kormány, hogy meghatározza további gazdasági intézkedéseit a súlyos válság- helyzet enyhítésére. Bár hivatalos tájékoztatás nem történt, kiszivárgott értesülések szerint a kormány újabb megszorító intézkedéseket tervez. Genfben csütörtökön újabb | tanácskozást tartottak az afri- j kai felszabadító mozgalmak képviselői és a rhodesiai fehér- telepes kormány küldöttsége, amelyet ezúttal Smith távol- létében Hilary Squires igazságügyminiszter vezetett. Az ülésen Ivor Richard, a konferencia brit elnöke közölte, hogy Nagy-Brítannia 1978. ■március 1-ét javasolja Rhodesia függetlenné válásának napjául. Ez az időpont pontosan az afrikai felszabadító mozgalmak által javasolt 1977 szeptember 1, valamint a Kás&in- ger-tervben előirányzott kétéves határidő között van. A kompromisszumos brit javaslatot mind a fölszabadító mozgalmiak, mind pedig a rhode- siar kormány képviselői elutasították. A csütörtöki ülésen Muzo- rewa püspök, az afrikai felszabadító mozgalmak egyik vezetője javasolta, hogy Géniben 14 napon belül szervezzék meg a népszavazást, amelyen Rhodesia lakossága az „egy ember egy szavazat” elve alapján döntene az ország függetlenné válásának időpontjáról. Muzo- rewa tervével kapcsolatosan a felszabadító mozgalmak még nem alakítottak ki egységes álláspontot. Armando Guebuza mozambiki belügyminiszter Tanzániába látogatott, hogy tájékoztassa Julius Nyerere elnököt a Smith-rezsim legutóbbi agressziójáról. A belügyminiszter nyilatkozatot adott a Daily News című félhivatalos tanzániai kor- mányLapnak, a rhodesiai fehér telepesek a genfi tárgyalások idején támadtak Moznmbikra, s agressziójuk világosan bizonyítja, hogy valójában nem akarnak a hatalomátadásról tárgyalni — hangsúlyozta a belügyminisztér. A rhodesiai fajüldöző rezsim egységei az utóbbi 48 órában folytatták Mozsmibik elleni támadásukat. Aliig félfegyverzett rhodesiai csapatok Gaza és Tete tartományok után most behatoltak Manica tartományba is. Megkísérelték elfoglalni a stratégiai fontosságú Machi- panda városát. A mozambiki népi fegyveres erők két helyen a haláron túlra szorították vissza, egy helyen pedig megállították a rhodesiai csapatokot. Az AFP jól értesült Dar Es Saalam-i forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy szombaton és vasárnap újabb csúcstalálkozóra jönnek össze a tanzániai fővárosban a „frontországok’* államfői. A rhodesiai helyzetről, a többségi uralom megteremtéséről tárgyalnak majd. ÚJ-DELHI Az alkotmánymódosítás napjai Az Indiai parlament alsóháza kedden hozzájárult az alkotmány minden eddiginél átfogóbb módosításához. A küldöttek egyhetes vita után 366 szavazattal, 4 ellenében, fogadták el a kormány által előterjesztett törvényjavaslatot. A reakciós pártok bojkottáliák a parlamenti vitát. A törvényjavaslatot a jövő héten terjesztik a parlament felsőházit elé. Az alkotmánymódosítás értelmében Indiát ezentúl „szuverén, szocialista, világi, demokratikus köztársaságként” tüntetik fel. Növekszik a parlament szerepe, erősödik szuverenitása. Döntéseit ezentúl nem vonhatják kétségbe sem a szövetségi államok bíróságai, sem pedig a legfelsőbb bíróság. Az alkotmánymódosítás egyik cikkelye felhatalmazza a központi kormányt, hogy bármelyik szövetségi államban fegyveres erőiekéi avatkozzék be a rend és a törvényesség fenntartása végett. Az Indiai Kommunista Párt támogatásáról biztosította a törvényjavaslatot. A párt küldöttei a vita során rámutattak, hogy alapvető rendelkezései összhangban vannak az ország érdekeivel. Miként Radzsesvara Rao, a párt országos tanácsának főtitkára «jelentette: elítélik bizonyos körök próbálkozásait, amelyekkel a törvényjavaslat elfogadását kívánják meghiúsítani. Az IKP azonban felhívta a kormány figyelmét a nyugtalanító áremelkedésekre, követelte a bérezéssel és a szakszervezeti jogokkal kapcsolatos hivatalos álláspont felülvizsgálatát, valamint szigorú intézkedéseket azokkal szemben, akik a családtervezés során felelőtlen módszereket alkalmaznak. A parlamenti vitától függetlenül — de ezzel egy időben — a kommunista párt országos tanácsa határozatban szólított fel az összes hazafias erőknek az indiai reakció veszélyes offenzívája elleni mozgósítására. A határozat kiemelte, hogy a legmagasabb közigazgatási szervekben is beépült reakciós erők offenzívája a rendkívüli állapot, azaz 1975 júniusa óta elért pozitív eredmények ellen irányul. Az indiai kormány az elmúlt időben hathatós intézkedéseket foganatosított a gazdasági stabilitás érdekében. Ennek látványos jele volt, hogy az indiai tartalék bank ideiglenesen beszüntette az indiai rúpiának font sterlingre, dollárra, nyugatnémet márkára és japán jenre való átváltását. Az intézkedésre azért volt szükség, mert indiai vélemény szerint a nyugati valutatőzsdéken jelenleg áttekinthetetlen a helyzet. A családtervezéssel kapcsolatban szintén eredményesnek bizonyultak a kormány intézkedései. Nemzetközi adatok szerint is lelassult Indiában a lakosság növekedése a korábbi évekhez viszonyítva. Mindez természetesen csak kezdeti eredmény, de biztató. A kormány azonban jól tudja, hogy a reakció épp’ ezen a területen próbál támadásba lendülni és igyekszik az ország népét megtéveszteni. Az indiai alkotmány kiegészítését célzó törvényjavaslat a társadalmi-gazdasági élet továbbfejlesztését gátló tényezők megszüntetésére irányul és egyúttal a demokrácia kiteljesedését is jelenti. De NOVEMBER 7-ÉN Díszszemle, felvonulás Moszkvában November 7-én, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 59. évfordulóján Moszkvában, a Vörös téren díszszemlét tartanak a moszkvai helyőrség csapatai és felvonulást rendeznek a szovjet főváros dolgozóinak képviselői. Dmitrij Usztyinov marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere fogadja a díszszemlét, melynek parancsnoka Vlagyimir Govorov vezérezredes, a moszkvai kator nai körzet parancsnoka. Közlemény Andrej Gromiko és Iszmail Falum találkozójáról Szófiában november 3-án és 4-én, az előzetes megállapodás értelmében, Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere találkozott Iszmail Fahmival, az Egyiptomi Arab Köztársaság miniszterelnök-helyettesével és külügyminiszterével. A találkozón a kölcsönös érdeklődésre számot tartó' kérdéseket vitatták meg. A fő figyelmet a közel-keleti helyzet alakulására, a genfi békekonferencia legrövidebb időn belüli felújításának szükségességére és a Szovjetunió ezzel kapcsolatos, közelmúltban tett javaslatára fordították. A véleménycsere során kiviláglott, hogy mind a Szovjetunió, mind az Egyiptomi Arab Köztársaság a genfi konferencia munkájának legrövidebb időn belüli felújítása mellett van. A találkozón áttekintették a Szovjetunió és az EAK közötti kétoldalú kapcsolatok kérdéseit is. A miniszterek kölcsönösen kifejtették kormányuk nézeteit a szovjet— egyiptomi kapcsolatok jelenlegi állásáról és fejlődésük távlatairól. Megállapodtak abban, hogy a közös érdeklődésre számot- tartó kérdésekről folytatni fogják a véleménycserét. ★ Petr Mladenov bolgár külügyminiszter csütörtök délután a szófiai Bojana kormányrezidencián hivatalos megbeszélést tartott Andrej Gromikóval. Ugyancsak a szófiai Bojana kormányrezidencián Todor Zsivkov bolgár államfő csütörtökön este átnyújtotta a Georgi Dimitrov Érdemrendet a szovjet diplomácia vezetőjének. Amerika — a választások után James Carter, az Egyesült Államok új elnöke 77 nap múlva veszi át hivatalát, de az őrségváltás előkészítése már órákkal a választási győzelem után megkezdődött Carter szerdán szülővárosában, Plainsben tanácskozott múnlfótársaiyal, .akiit már június óta dolgoznak a Carter- kormány programján. Az elnök Jurij Komyilov, a TASZSZ szemleírója szerint, politikai megfigyelők, a nemzetközi sajtóorgánumok az amerikai választások menetét kommentálva és a megválasztott amerikai elnök kijelentéseit elemezve különböző következtetéseket vonnak le Washington jövőbeni külpolitikai irányvonaláról, az amerikai—szovjet kapcsolatok távlatairól. Érthető, hogy világszerte miért szentelnek oly nagy figyelmet a szovjet—amerikai kapcsolatoknak — hangsúlyozza J. Kornyilov. A leghatalmasabb szocialista államnak és a kapitalizmus legerősebb országának kölcsönös mivel az ellenzék elutasító álláspontra helyezkedett, a kormány kénytelen továbbra is fenntartani a 16 hónappal ezelőtt bevezetett rendkívüli állapotot, sőt most javasolta, hogy a jelenlegi parlamenti ciklust hatról hét évre hosz- szabbítsák meg, s így képviselőházi választásokra 1978 előtt nem kerül sor az országban. Miként Hari Ramacsandra Gokhale igazságügy-miniszter mondotta a parlamentben: „India nemzetbiztonságát változatlanul fenyegetik azok a nem gyengülő, felforgató erők, amelyek Gandhi miniszterelnök-asszonyt tavaly júniusban az országos szükségállapot bevezetésére kényszerítették. Ennek következtében nem érett meg az idő arra, hogy a választásokat megejtsék, nem alakult ki olyan helyzet, amelyben megkövetelnék a szavazást az ország magasabb érdekei.” Történelmi napokat él India — a belső reakció ellenállását fékentartva. de jól tudva, hogy azokat külső erők is támogatják. A moszkvai Izvesztyija hírmagyarázója irta kedden: a nyugati hatalmak növelik katonai jelenlétüket az Indiai-óceánon, növelik haditengerészeti erőiket a térségben. Minden bizonnyal e hadihajók rendeltetése nemcsak az erőfitogtatás... Alacs B. Tamás kapcsolatairól van szó, két olyan országról, amely a világ ipari termelésének csaknem felét állítja elő, és amely a rakéta-nukleáris potenciál legnagyobb részét tartja ellenőrzés alatt, az ENSZ biztonsági Tanácsának két állandó tagjáról. Mindez a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat nem juttatja semmiféle különleges előnyhöz, sőt, különleges felelősséget ró rájuk a világbéke ügyéért, a háború megakadályozásáért A Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok jelentős mértékben befolyásolják a nemzetközi viszonyok helyzetét és alakulását. Eltekintve attól, hogy az Egyesült Államok november 2-án megválasztott elnöke a választási hadjárat során általános és ellentmondásos jellegű kijelentéseket is tett és feltehetően választási meggondolásokból fakadó, taktikai fenntartásokat hangoztatott, lényegét tekintve hitet tett a békepolitika folytatása mellett, síkraszállt a nemzetközi légkör megjavításáért, a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatok fejlesztéséért. A kongresszus „Üj személyek, de a lényeg a régi” — így értékelik washingtoni megfigyelők a november 2-i amerikai kongresszusi választások eredményeit, jelentette a TASZSZ- hírügynökség. A kongresszusban valóban nem változott meg a két legnagyobb polgári párt — a demokrata és a köztársasági párt — erőviszonya. A kongresszus ugyanaltkor továbbra is a „gazdagok klubja” marad. A 16 új szenátor közül legalább hat milliomos, vagy rendkívül jómódú. A néger választópolgárolt számának növekedése ellenére az Egyesült Államok szenátusában mindössze egyetlen néger szenátor marad. A képviselőházban 435 kongresszusi tag közül is csak 17.a néger. A .szenátusban a korábbiakhoz hasonlóan, most sem választottak be egyetlen nőt sem, a képviselőházba pedig számuk 18-ról 16-ra csökkent. Tehát a bőr színe és a nemeit szerinti megkülönböztetés továbbra is jellemző vonása marad az úgynevezett amerikai demokráciának. Az amerikai törvényhozó testület januárban hivatalba lépő új tagjainak, az előzőkhöz hasonlóan, szembe kell nézniük a legsúlyosabb belső szociális problémákkal.