Pest Megyi Hírlap, 1976. november (20. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-17 / 272. szám

1976. NOVEMBER 17., SZERDA %Mdan Todor Zsivkov Új-Delhiben Fakhruddtn Ali Ahmed in­diai köztársasági elnök meg­hívására kedden egyhetes in- diaii látogatásra Ü j-Delhibe érkezett Todor Zsivkov bol­gár államfő, a BPK KB első titkára. A repülőtéren Fakh- ruddin Ali Ahmed, Indira Gandhi miniszterelnök, J. B. Csevan külügyminiszter és más hivatalos személyiségek fogadták a bolgár küldöttsé­get, melynek tagja többek kö­zött Petr Mladenov külügy- és Ivan Nedev külkereskedelmi miniszter is. Quebec ünnepel A kanadai francia nyelvű tartomány, Quebec független­ségét követelő párt választási sikere nyomán a központi kor­mány ígéretet tett: Quebec la­kossága három éven belül nép­szavazással dönthet jövőjéről. A képen: Montrealban, a tar­tomány legnagyobb városában örömünnepet ülnek a függet­lenség hívet A SPANYOL cortesben ked­den délután megkezdődött a vita a kormány alkotmány­módosító törvénytervezetéről. Hivatalos körökben közölték, hogy Adolfo Suarez minisz­terelnök nem szólal fel a vi- tábanu Leonyid Brezsnyev jugoszláviai látogatásának második napja (Folytatás az 1. oldalról.) A tárgyalásokon — az eddi­giekhez hasonlóan — a két or­szág és a két párt kapcsolatai­ról, valamint a nemzetközi helyzet és a nemzetközi kom­munista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről volt szó. A szívélyes légkörben, a ha­gyományos őszinteség és a köl­csönös bizalom szellemében folytatott megbeszélésen az SZKP és a JKSZ vezetői meg­vitatva a Szovjetunió Kommu­nista Pártja és a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége kö­zötti kapcsolatok sokoldalú fejlesztésének és elmélyítésé­nek kérdéseit, kifejezték egy­öntetű véleményüket, hogy a két párt együttműködésének bővítése a Szovjetunió és Ju­goszlávia népei közötti testvé­ri barátság további erősítésé­nek szilárd alapja. Leonyid Brezsnyev és Jo- szip Broz Tito folytatva a vé- ] leménycserét a nemzetközi ! ENSZ, Biztonsági Tanács Az USA megakadályozta a VSZK felvételét A Biztonsági Tanács hét­fő esti ülésén az Egyesült Ál­lamok megvétózta a Vietna­mi Szocialista Köztársaság ENSZ-felvételét javasló ha­tározat elfogadását. A testület többi tizennégy tagja egyöntetűen Vietnam felvétele mellett állt ki, sígy az Egyesült Államok, mely már a tavalyi ülésszak ide­jén kétszer is a VDK és a DVK felvétele ellen szava­zott, elutasító magatartásával diplomáciai elszigeteltségbe került a Biztonsági Tanács­ban. A szavazást megelőző két­napos vita során több mint harminc ország szorgalmazta a Vietnami Szocialista Köz­társaság felvételét a világszer­vezetbe. William Scranton amerikai nagykövet kategorikus „nem”. jét azzal indokolta, hogy Vietnam az Egyesült Államo­kat „nem kielégítő” álláspon­tot foglal el a vietnami hábo­rúban eltűnt amerikai kato­nák felkutatásában. Dinh Ba Thi nagyikövet, Vietnam ál­landó ENSZ megfigyelője visszautasította Scranton vád­jait. A vietnami diplomata felhívta a Biztonsági Tanács figyelmét arra, hogy kormá­nya többször is bizonyságát adta jó akaratának. Az azo­nosítható amerikai katonák névsorát átadták az amerikai hatóságoknak, Vietnamban különbizottság foglalkozik a további kutatással. Ugyanak­kor hogyan viszonyul az Egyesült Államok a háború­ban eltűnt, meggyilkolt, meg­nyomorított vietnamiak ez­reinek problémájához — tet­te fel a kérdést a vietnami h Olasz Szocialista Párt is a nemzeti cgységkormány megalakítását szorgalmazza Az Olasz Szocialista Párt Központi Bizottsága összeült Rómában, először azóta, hogy nyáron, a választási eredmé­nyek hatására cserét határo­zott el a párt élén. Az ülésen Bettino Craxi főtitkár több órás beszámolója vázolta az olasz baloldal második pártjá­nak politikai állásfoglalását a jelenlegi és a távlati helyzetet illetően. nyugat-európai szocialista és szociáldemokrata pártokkal alkot közös frontot. nagykövet. Dinh Ba Thi hangsúlyozta: hazája a béke és a barátság politikáját foly­tatja, s biztosítani kell szá­mára ezt a jogot, hogy poli­tikájának megfelelő szerepet játszhasson az ENSZ keretein belül. A Biztonsági Tanács úgy döntött, hogy a Vietnam fel­vételéről folytatott vitáról szóló beszámolót a közgyűlés ülésszakának plenáris ülése elé terjeszti. ★ Az ENSZ közgyűlése hétfő este megkezdte a vitát a Pa­lesztinái kérdésről. ★ Shirley Amerasinghe, az ENSZ-közgyűlés jelenlegi el­nöke (Srí Lanka állandó kép­viselője a világszervezetnél) hétfőn bejelentette, szívesen jelölteti magát az ENSZ fő­titkárának posztjára, ha Kurt Waldheim megbízatásának lejárta után a Biztonsági Ta­nácsnak nehézségei támadnak a főtitkári tisztség betöltésé­nél. Ismeretes, hogy Waldheim már közölte, hogy kész új­ból elvállalni a világszerve­zet főtitkári posztját. Lapzártakor érkezett: A Benin Népi Köztársaság, a Líbiai Arab Köztársaság és a Tanzániai Egyesült Köztár­saság ENSZ-képviselöi levelet intéztek az ENSZ Biztonsági Tanácsénak elnökéhez. Ebben kérték, hogy a Biztonsági Ta­nács vizsgáiig a meg újból az Angolai Népi Köztársaság ENSZ -tagfel vételi kérelmét. Kérik, hogy sürgősen hívják össze a tanács ülését a kérdés megvitatására. Az ENSZ közgyűlése kedden egyhangúlag jóváhagyta az ENSZ és az Afrikai Egység- Bzsrvezjet közötti együttműkö­déséről szóló határozatot. A határozat leszögezi: az ENSZ- nek határozott szándéka, hogy szoros együttműködésben az AESZ-szel, fokozza az Afrika déli részén kialakult veszélyes helyzet rendezésére irányuló erőfeszítéseket. kapcsolatok egyes időszerű problémáiról, hangsúlyozták az SZKP és a JKSZ törekvését arra, hogy az európai kommu­nista és munkáspártok berlini értekezlete határozatainak szellemében cselekedve előse­gítse a kommunista mozgalom egységének erősítését a bé­kéért, a népek biztonságáért és a társadalmi haladásért vívott harcban. A megbeszélések után Tito elnök egy legújabb típusú Zasztava gépkocsit ajándéko­zott az SZKP KB főtitkárának. A látogatás második napja ba­ráti vacsorával zárult, melyen Ti tón és Brezsr.yeven kívül ott voltak a megbeszéléseken részt vevő szovjet és jugoszláv sze­mélyiségek is. Leonyid Brezsnyev és Joszip Broz Tito kedden este vissza­tért Belgrádba. A szovjet—jugoszláv legfel­sőbb szintű találkozón a záró­megbeszélést ma délelőtt tart­ják. Ezt követően, a déli órák­ban, Leonyid Brezsnyev és kí­sérete elutazik Jugoszláviából. Carter bízik a SALT-tárgyalások eredményességében Biztatónak találja Leonyid Brezsnyevnek az új SALT- egyezmény szükségességéről tett kijelentéseit, s bízik ben­ne, hogy a beiktatásáig hátra­lévő időszakban is eredménye­sek lesznek a SALT-tárgyalá- sok — jelentette ki hétfői saj­tóértekezletén James Carter, az Egyesült Államok két hete megválasztott leendő elnöke. Az új elnök kijelentette: megegyezést fog szorgalmazni az atomfegyer előállítására is alkalmas nukleáris berendezé­sek kivitelének korlátozására. A nepáli király Taskentbe érkezett Birendra nepáli király, úton Moszkva felé, kedden Szovjet-' Üzbegisztán fővárosálba, Tas­kentbe érkezett Az uralkodót a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsának elnöksége és a szov­jet kormány hívta meg hiva­talos látogatásra. Az uralko­dót, aki feleségével érkezett a Szovjetunióba, elkísérte útjá­ra Krisna Radzs Arial külügy­miniszter is. CARDOSO volt mezőgazda- sági miniszter, aki ellen hét­főn pokolgépes merényletet követtek el, a lisszaboni tv- hírádónak adott nyilatkoza­tában élesen bírálta a hatósá­gokat, mert nem lépnek fel erélyesen a szélsőjobboldali terroristákkal szemben és nem göngyölítik fél hálózatukat. Támadás Mozambik ellen A Zimbabwei Hazafias Front vezetői elutasították Genfben a brit kompromisszumos javaslatokat Craxi beszámolójában erő­sen bírálta az Andreotti­kormányt, mint olyan megol­dást, amely nem megfelelő, nem képvisel tartós és szilárd egyensúlyi helyzetet a válasz­tások utáni új erőviszonyok között, és nem felel meg an­nak a válságos helyzetnek, amely jelenleg Olaszországban van. Craxi a válság megoldá­sára képes nemzeti egység­kormány alakítására tett ja­vaslatot. A nemzeti egységkormány a kommunista párt célkitűzése is. Craxi szoros nézetazonos­ságot és akcióegységet javasolt a baloldal két vezető pártja között. Nyomatékosan hangsú­lyozta azonban a két pártot el­választó különbségeket is: ön­állóságot igényelt saját pártjá­nak, távlatilag elutasította a történelmi kompromisszum stratégiáját, és az OKP által hirdetett szocializmustól „elté­rő" társadalmat jelölt meg az OSZP végső céljaként. „A kommunistákkal való szoros akcióegység nem mehet túl pillanatnyi közös célkitűzések keresésén" — jelentette ki. Mint mondotta, az OSZP a Genfben kedden újabb ple­náris ülést tartott a Rhode­sia jövőjével foglalkozó kon­ferencia. Az ülésen Joshia Nkomo és Robert Mugabe, a Zimbabwei Hazafias Front vezetői elutasították Ivor Ri- chardnak, a konferencia brit elnökének kompromisszumos javaslatait. A plenáris ülést követő sajtóértekezleten Nkomo és Mugabe elitélte a brit kor­mány tárgyalási taktikáját. E taktika célja — hangsú­lyozta — az afrikai küldött­ségek közötti véleménykü­lönbségek indokolatlan hang- súlyozása, valamint az, hogy az ország és a nép sorsát ön­kényesen döntsék el. Nkomo és Mugabe rámutatott: Nagy- Britaruniának nincs szándéká­ban, hogy siettesse a hatalom átadását Rhodesiában a zim­babwei nép törvényes képvi­selőinek. Megállapították azt is, hogy az Ivor Richard ál­tal előterjesztett javaslat za­varos és kitér a fő kérdés, a függetlenség időpontjának ki­tűzése elől. Mint ismeretes, az afrikai felszabadító mozgalmak, köz­tük a Hazafias Front vezetői közös programmal érkeztek Genfbe, s ebben a független Zimbabwe létrejöttének nap­jául 1977 szeptember 1-ét ja­vasolják. Az afrikaiak által benyújtott részletes terv ugyanakkor számol a rende­zésre váró kérdések megoldá­sának esetleges elhúzódásá­val és beleegyezett abba, hogy ezt a határidőt 1977. decem­ber elsejéig kitolják. A keddi ülést követően a konferencia munkáját meg­határozatlan időre elnapolták. ★ Minden jel arra mutat, hogy a rhodesiai dráma új felvo­nása vette kezdetét. A hír- ügynökségek egybehangzó je­lentései szerint a rhodesiai telepesrezsim katonai alaku­latai, tüzérségi előkészítés után és a légierő aktív tá­mogatásával ismét agressziót indítottak a szomszédos Mo­zambik ellen. Smithék, hang­zanak a jelentések, ezúttal először vetették be dédelge­tett elit fegyvernemüket, az ej tőemy ősöket. Néhány hónap alatt ez im­már a harmadik véres táma­dás Mozambik ellen. Az első­re 1976 augusztusában került sor. Smith csapatai Urntali térségében egyszerűen átzú­dultak a határon és nagy tér­ségben, a földön és a levegő­ben, gyakorlatilag mindent és mindenkit elpusztítottak, aki útjukba került. Másodszor 1976. november elsején ismétlődött meg ugyanez, ugyanígy — legfel­jebb azzal a különbséggel, hogy a mozambiki hatóságok akkor már megerősítették Te­te és Gaza határ menti kato­nai és milicista egységeit és a védekezés hatékonyabbá vált. Most pedig bekövetke­zett a harmadik akció. Miért? A Smith-kabinet ürügye természetesen az, hogy Mo­zambik területén rhodesiai gerillatáborok vannak. Ez olyan tény, amit az afrikai mozgalmak képviselői sem ta­gadnak. Csakhogy a Rhodesia körüli országokban összesen tizenhatezer gerilla állomáso­zik és ezek viszonylag törpe kisebbsége Mozambikban. Rá­adásul a támadás már csak azért sem irányulhat e tábo­' Vendégünk: Urho Kekkonen Urho Kekkonen, a Finn Köztársaság elnöke 1900. szeptember 3-án, a közép­finnországi Pielavesi község­ben született. Középiskolai ta­nulmányai elvégzése után, 1919-ben beiratkozott a hel­sinki egyetem jogi karára, s hamarosan egyik vezetője lett a finn nemzeti diákmozga­lomnak, 1926-ban általánost jogtudományi diplomát szer­zett. Huszonhét éves korában a községek szövetségének jogtanácsosa, 1928-ban ügyvé­di vizsgát tett. 1936-ban a jogtudományok doktora lett. 1936-tól 1956-ig — elnökké választásáig — egyfolytában parlamenti képviselő. 1946— 47-ben a parlament első al- elnöke, 1948—1950-ben elnöke. Az 1936-tól 1956-ig eltelt húsz esztendőben különféle poszto­kon vett részt a finn kormány tevékenységében. Vezette az igazságügyi, a belügyi, a kül­ügyi tárcát, s öt alkalommal volt az ország miniszterelnö­ke. 1956-ban köztársasági el­nökké választották, s ezt a tisztet azóta is betölti. Közéleti tevékenysége mel­lett számos jogi és politikai könyvet is írt. Kimagasló ér­demeiért több pgyetem — köztük 1969-ben a budapesti Eötvös Loránd Tudomány- egyetem — díszdoktorává avatta. Számos finn és kül­földi kitüntetés, így a Magyar Népköztársaság Zászlórendje gyémántokkal ékesített I. fo­kozatának birtokosa is. A finn politika alakításá­ban játszott nagy fontosságú szerepe mellett döntő érde­mei vannak az ország pozitív nemzetközi tevékenységének, a Szovjetunióval való baráti viszonynak és együttműködés­nek a kialakításában. Paasi- kivi miniszterelnök, majd ál­lamelnök legközvetlenebb munkatársaként részese és kimunkálója, majd továbbfej­lesztője volt ennek a külpoli­tikai iránynak, amelyet azóta is Paasikivi—Kekkonen vonal­Nyugalom • »* '«***■*» : «5 ként emlegetnek. Kekkonen elnök neve öszeforrt a békés egymás mellett élés politiká­jával. Ez irányú tevékenysé­gének betetőzése volt az euró­pai biztonsági és együttműkö­dési konferencia előkészítésé­ben és lebonyolításában vál­lalt kiemelkedő szerepe. Elnöki minőségében 1963- ban nem hivatalos, 1969-ben pedig hivatalos látogatást tett Magyarországon. 1975-ben ju­goszláviai útja alkalmával kétszer is megszakította útját Budapesten, ahol hasznos eszmecserét folytatva ismét találkozott Kádár Jánossal, az MSZMP Központi Bizottságá­nak első titkárával és Loson- czi Pállal, a Magyar Népköz- társaság Elnöki Tanácsának elnökével. Az elnök egyébként egész életében aktívan sportolt. Ifjú korában Finnország ma­gasugró csúcstartója is volt. Ma is rendszeresen fut és síel. Hazánkban is sportem­berként járt először 1929-ben. Bejrutban Bejrút lakossága kedden — 19 hónap óta először — ébredt nyugodt reggelre. A fegyver­ropogást és ágyúdörgést a megélénkült utcai forgalom zaja, gépkocsik motorjának berregése váltotta feL A UPI tudósítója szerint egy nyugat-bejrúti lakos ami­att panaszkodott neki, hogy az éjszaka sokan nem tudtak aludni — hiányzott nekik a hónapok óta megszokott zaj. A libanoni főváros mindkét szektorában ismét kinyitottak a kiskereskedők. Megnyitották rok ellen, mert mind augusz­tusban, mind november elején az akció egész jellege a válo­gatás nélküli pusztítás volt. Smithék azt állítják, hogy a táborok „a határ közeleoerí’ helyezkednek el, csapataik pe­dig a nyáron nyolcvan, no­vember elején mintegy negy­venöt kilométer melységben hatoltak mozambiki területre. Mi az igazi ok? Vitathatat­lanul mindhárom esetben a sarokba szorított fajüldöző ki­sebbség kétségbeesett katonai erőfitogtatása. Augusztusban azért, mert altkor a Kissinger- terv elfogadására szerette vol­na Smith ily módon „rábeszél­ni” az afrikai mozgalmakat és országokat. November elején azért, hogy a genfi tárgyalá­sokon „tekintélyt” biztosítson a függetlenség elodázását eről­tető telepesalláspontnak — most pedig azért, hogy a ma­ga javára mozdítsa el a holt­pontról a konferenciát. Arról a holtpontról, amit éppen a rezzenetlenül merev rhodesiai magatartás okozott: Smithék makacsul ragaszkodnak a két évhez, amikor — mint ez Nkomo legújabb nyilatkozatá­ból kiderül — az afrikaiak az angolok által javasolt másfél évet sem fogadhatják eL Azt mondják, ha egy ember magányosan baktat az erdő­ben, félelmében hangoskodik. Smith és rezsimje valami ilyesmit művel a számára valóban egyre félelmetesebb afrikai dzsungelben. kapuikat az iskolák is. Már korán reggel nagy volt a for­galom a két szektor közötti legfontosabb átkelőhelyen, a múzeumnegyedben. Az utcá­kon nyugodtan sétálgatnak a járókelők. Bejrútban a hétfőn reggel bevonult „zöldsisakosok” szá­mát 3000 fővel 11 200 főre emelték. A békefenntartó kon­tingensek kedden megszilárdí­tották 24 órával korábban el­foglalt állásaikat. A UPI úgy tudja, hogy ar, arabközi biztonsági erők most északi irányban Tripoli, déli irányban Szidon térségét ve­szik ellenőrzésük alá. Felada­tukhoz tartozik az országot észak—déli irányban átszelő legfontosabb közutak újbóli megnyitása. Görögország Az ellenzéki pártok együttműködéséről A Görög Kommunista Párt Központi Bizottságának ülésé­ről kiadott közlemény megál­lapítja: a Görög Kommunista Párt pozitívan Ítéli meg And- reasz Papandreunak, a Pán- heltén Szocialista Mozgalom vezetőjének azt a javaslatát, hogy a görög parlamentben hozzák létre valamennyi el­lenzéki párt demokratikus együttműködését. A központi bizottság a jelenlegi görögor­szági helyzetet úgy értékeli, hogy azt antidemokratikus in­tézkedések és törvények jel­lemzik: folynak a letartózta­tások; kibontakozik a kom­munista- és szovjetellenes kampány: aktivizálódnak a különböző juntabarát csopor­tosulások és az államappará­tus egyedül a kormánypárt eszközévé válik. A BELGA minisztertanács kedden hozzájárult ahhoz, hogy a Palesztin Felszabadítá- si Szervezet állandó irodát nyisson Brüsszelben. A

Next

/
Thumbnails
Contents