Pest Megyi Hírlap, 1976. október (20. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-31 / 258. szám

1976. OKTÓBER 31., VASÁRNAP TV FIGYELŐ Hofi. Fogadást lehetne kötni ' rá, hogy a péntek esti Hofi- műsor minden előfizető heti programjában a kipipáltak kö- ' zott szerepelt. Hofit nem lehet j kihagyni; Hofit nézni és hall- ! gatni kell! Egy lelkes és a humor iránt érdeklődő esztéta — sajnos, l ilyenek nagyon kevesen van­nak —, egyszer bizonyára vizs­gálat alá veszi majd ezt a Hofi-jelenséget. Bebizonyítja, hogy e beskatulyázhatatlannak tűnő színpadi figura őseit oft kell keresni valahol a vásári komédiások, énekmondók — netalán udvari bolondok — tarka családjában, amely fa­mília gyökere később sem sza­kadt meg: a klasszikus kaba­ré szabadszájú ki- és oldalt- beszélőiben élt tovább. Egy biztos: manapság szinte teljesen kiveszett az efféle, sem az írott szöveghez, sem a beállított játékhoz neip ragasz­kodó „előadó”; hosszú évek óta csak Hofi mer és tud így, naprakész politikai ismeretek birtokában improvizálni. Mint azt a péntek esti tele­víziós felvétel is kitűnően be­bizonyította, a vásári komé­diások. énekmondók kései utó­dát nem tette kényelmesebbé páratlanul nagy, országos nép­szerűsége, hanem még inkább arra sarkallta, hogy a koráb­biaknál is szellemesebb, ak­tuálisabb műsorral álljon elő. Egy-két olcsóbb humorú ki­szólásától eltekintve, mindvé­gig tudott olyat mondani, ami legalább annyira meghökken­tette. mint megnevettette a nézőt. „Tűnődéseinek” alap­helyzetéből, a maszekba vál­lalt csatornaépítésből kiindul­va, úgy haladt sztoriról szto­rira, hogy a nevetéstől fuldo­kolva ismételgethettük: mi­lyen igaza van! Ahogy már annyiszor, ezút­tal is megjósolható: jó pár na­pig szóbeszéd tárgya lesz majd ez a Mikroszkóp Színpadon felvett odamondogatás. Nem rossz téma; igazán újranevet­ni. újratűnődni való téma ... Tojáspatkoló. Végignézve a televízió népművészeti vetél­kedőjének második jelentkezé­sét, kissé csalódottan állapít­hatjuk meg, hogy e sorozatnak jobb a címe, mint maga a so­rozat­Mint a képernyőn mostaná­ban látható vetélkedők, ez is a tudom-nemtudom helyzet­re — vagyis a lexikális isme­retekre — épít, s nem annyira magára a helyszínen kialakuló játékra. Nem tudni, milyen lesz majd a legeslegújabb — pénteken este bekonferált — vetélkedő, a Fő a fejem, de nagyon örül­nénk, ha ötletesebb, kevésbé könyvszagú lenne. Eltűnt mŰSOTOk. A néző né­ha eltűnődik: hová lett ez vagy az, újságban, képernyőn egy­aránt beharangozott sorozat. Miért nem folytatódnak pél­dául azok a tízpercek, ame­lyekben Vértessy Sándor akart egy-egy közérdekű témáról szólni; s épp így, miért állt le Kalmár György sorozata, amelyben egy-egy fiatal val­lott volna önmagáról meg ar­ról, hogyan érzi magát szű­kéből, tágabb környezetében. Egyszer vagy kétszer iktat­ták csak programba ezeket a tíz, tizenöt perceket — aztán eltűntek... Nemi ártana persze, ha nem­csak egy-egy ilyen kezdemé­nyezésről kapna hírt a néző, hanem arról is: miért nem si­került — vagy miért vélik úgy, hogy nem sikerült — né­mely új sorozat. Szocialista szerződést kötött a Ganz Mérőműszer Művek Árammérőgyárának Béke szo­cialista brigádja a Gödöllői Városi Tanács VB művelődési osztályával, valamint a járási hivatal művelődési osztályá­val, hogy a brigád tagjai kör­nyezetvédelmi-ismeretterjesztő előadásokat tartanak» a város és a járás általános iskoláiban. A szeptember 22-én kötött szerződésnek megfelelően a Béke szocialista brigád már meg is tartotta az előadásokat a 7. és a 8. osztályos tanulók­nak. Filmfesztivál és ünnepi könyvhét A szovjet művészet seregszemléje 'Novemberben legújabb film­jeivel és irodalmi alkotásaival mutatkozik be a szovjet művé­szet. A szovjet filmek feszti­váljának ünnepi eseményei no­vember 3-án kezdődnek; este az Uránia Filmszínházban tart­ják a Prémium című film ün­nepi bemutatóját. Hazánk irodalmi, művészeti és tudományos életében több mint három évtizede jelen vannak, s egyre jelentősebb szerepet töltenek be a szovjet szerzők művei. Csupán 1960 és 1975 között orosz és szovjet szerzőktől 2826 művet fordítot­tak magyar nyelvre, ezek össz- példányszáma meghaladja a 30 milliót. A november 5-én kez­dődő szovjet könyv ünnepi he­te nem csupán a szovjet kiadá­sú orosz nyelvű kiadványok ünnepe, hanem azé a fordítás­irodalomé is, amely a szovjet ideológiai élet, az irodalom és a művészet, a tudomány és a technika igazi értékeit tolmá­csolja és közvetíti a magyar olvasóközönségnek. Az Állami Könyvterjesztő Vállalat november 5-től 15-ig könyv>kiállítást rendez a Szov­jet Kultúra és Tudomány Há­zában. Most a brigád — a kedvező tapasztalatok alapján — felhí­vással fordul a megye szocia­lista brigádjaihoz, hogy csatla­kozzanak ke» deményezésük- höz. Minden bizonnyal hasznos lenne, ha a tanulók figyelmét megyeszerte felhívnák a kör­nyezetvédelem céljára, lehető­ségeire és mindarra, ami közös érdekünk és közös előnyünk ebben a tevékenységben. A Gödöllőn kötött szerződés­ben az iskolák vállalták, hogy színes műsorokkal teszik han­gulatosabbá a Béke szocialista brigád rendezvényeit. Akácz László KEZDEMÉNYEZI: A BÉKE BRIGÁD J Környezetvédelem - iskolásoknak Az égi bányász Robbanás szakítja szét a pá­rafüggönyt és a Csódi-hegy ol­dalából kiszakad egy darab. Sziklák bukfenceznek a száz­méteres mélység felé, maguk­kal sodorva millió követ. S mire a hegy fölött szétoszlik a por és füst, odalent a bá­nyaudvaron mozdulatlan kő­halom hever. — Andezit. Ölég kemény. Partnak, gátnak, padkanak meg különösen az — szólal meg Trapp János. — Elsőnek mi. kőfejtők megyünk a szik­lára: a köveik egy részét a rob­bantás csak meglazítja. Így az omlásveszély miatt nem sza­bad alatta dolgozni. Mi felme- gyünk és szép sorjában lefejt­jük a megmozdult darabokat, van köztük több mázsás is. „Egy ember semmi a sziklán” A szikla körül fel-feltűnik a két robbantómester. Ellenőrzik, hogy nem maradt-e „éles” gyu­tacs, aztán felszedik a kábelt és néhány perc múlva „lekürtö- lik” a robbantást. Éled a bá­nya: megmozdulnak a marko­lók, dömperek és emberek buk­kannak elő a fedezékekből. Schwarcz Mátyás bányamester búcsúzik, mert odalent vár­ják az irodában. A kézfogás­hoz még hozzáteszi: „évente 260 000 tonna követ termelünk ki, koptatjuk a hegyet rende­sen”. Mi is indultunk ebédelni, fölfelé a hegyoldalba. A bánya felső szintjén ku­porog a barakk: az ajtóban vi- zeslkanna, körben padok, a fa­lakon pufajkák, biztonsági övék, az egyik sarokban sű­rített. levegős fejtőkalapács, úgy mondják 26 kiló, a túlol­dalon karvastag kötelek. A barakk tizenhét ember tartózkodási helye: a négy­szeres ezüstfokozatot elérő Má­jus 1. szocialista brigádé. Vala­mennyien legalább 20 éve dol­goznak a kőbányában, de Fo­dor József robbantómester, brigádvezető már 26. évet töl­ti a Csódi-hegyen és Trapp Já­nos is 24. éve fejti a sziklát. Annak is elmúlt már 10 éve, hogy együtt van a brigád. — Egy ember semmi a szik­lán — magyarázza Trapp Já­nos. — Legalább kettő, de in­kább három van együtt. Na­gyon kell ismerni egymást, a mozdulatból látni kell, hogy mit akar a másik, aztán rög­tön oda van a kéz, vagy a láb. Ügy 109—105 méter magasan fejtünk a bányaudvar fölött. Ilyenkor, napsütésben még bír- ha-tóbb, de ha esik, havazik, meg fagy, az komisz dolog. Né­ha a szél is lezavar minket a szikláról: mogyorónyi köveket csapdos az ember arcába. De szerencsére mióta együtt va­gyunk még nem volt baleset. ismerni kell a sziklát. „Suszter lettem volna” Kell. Itt minden mozdulat határozott, a feltételes mód már önmagában veszélyes. Itt a kő, a bánya parancsol. Ke­ményre csiszolja az embereket. Azon' kapom magam, hogy a környező hegyekben, a tájban gyönyörködöm, de kimondani szégyellem, hiszen nekem mindez élmény, kirándulás. Nekik napi nyolc órai kőfejtés. Vasalt zakómban olyan lehetek köztük mint egy tévedés. Vo­gel Feri bácsi meg is jegyzi: „ilyenkor jó időben gyakran akad vendég, de amikor jég van a hó alatt és a szöges ba­kancs sem tud kapaszkodni, akkor nem látni idegent”. Vége az ebédnek. Hallom: te ide mész, te meg oda. En Trapp Jánossal szeretnék tar­tani. Megmér a szemével: — Asztán fel mer oda jönni? — válasz helyett megindulok. Egy darabig szótlanul megyünk. Mögöttünk Vogel bácsi, csak úgy előre böki a szót: — Ne­héz kenyér ez! — Szép nyelv ez a magyar (gondolom most, akikor a billegő szikladarabo­kon kerestem a biztonságosabb lépést), szép: nehéz kenyér — nehéz munka, munka és ke­nyér ugyanazt jelentheti. — Miért választotta a kőbányát? — fordulok Trapp János felé. Megáll, az arcomba fürkész, hogy mit akarhatok. Két ujjá- val megemeli a sildes sapkát, a harmadikkal megvakargatja alatta a fejét. Visszateszi a sapkát, aztán elindul, és csak percek múlva szólal mag: — Itt születtem Dunabog- dányban, itt nőttem fel. Apám­nak földje volt, úgy tíz kis- hold. Én akartam tanulni. Leg­szívesebben suszter lettem vol­na, de a bátyám is hívott: menjek vele asztalosnak. Ne­kem az is jó lett volna. De az apám azt mondta: egyik fiú­nak itt kell maradni a földbe — visszanéz, elhallgat, mintha csak Vogel bácsit nézné, hogy lépést tart-e. — Szóval apám belépett a tsz-be a földdel, en­gem nem vettek fel mer sem­mim se volt. Nohát se föld, se szakma. Gyerekkoromban meg sokat nézelődtem itt a hegyen, tetszett, ahogy a hatalmas gambik megindulnak. Hát ide jöttem, itt is öregedtem meg 58 éves vagyok. Látja már megérzem fölfelé az utat. Megint megállunk. Most jön a neheze. Itt már fű se nő, meztelen a szikla kiszögeülé- sek alatt néhol 20 méter szá­ri MEZŐGÉP érdi gyárában Hogyan születik a kulturált munka? Néhány héttel ezelőtt, a | parlament őszi ülésszakán; Antal Imre, Érd nagyközség országgyűlési képviselője isle-1 adta voksát a közművelődési törvényre. De vajon ugyanígy szavazott-e Antal Imre, mint a MEZŐGÉP érdi gyárának igazgatója? Amikor megkér­deztem tőle, vendégségbe in­vitált: jöjjön el hozzánk, néz­zen körül a gyárban, beszél­gessen az emberekkel. Éltem a meghívással, ám a vendégség nem a közműve­lődéssel kezdődött. Az igazga­tó éppen holland szakembert kalauzolt a gyárban, akit új termékük, a baromfifeldolgo­zó gépsor híre hozott el ide. Elismerően szólt a látottakról s arról is, hogy milyen kul­turáltan dolgoznak itt a munkások. Tanuló munkások — Nos? — kérdezte Antal Imre, amikor a külföldi ven­dég eltávozott — a látottak alapján igaznak tartja az el­hangzott véleményt? Akkor vegyük úgy, hogy eddig is már a közművelődésről be­szélgettünk. A kulturált mun­ka ugyanis nem magától szü­letik, annak eredménye, hogy a mi munkásaink évek óta szívesen tanulnak. A több tu­dás pedig nemcsak jobb mun­kát, hanem kulturáltabb mun­kamorált is eredményez... — Jelenleg négyen pótolják az általános iskola hiányzó osztályait. Tavaly ugyanezt tizen végezték el. Rajtuk kí­vül még legfeljebb négy-öt embernek van ilyen adóssága. A gyár tankönyveket, tansze­reket és munkaidő-kedvez­ményt biztosít számukra. Munkások valamennyien. És a harminc, középiskolába járó dolgozónk közül is huszon­kettő munkás. Közülük arra a tizennégyre vagyunk a leg­büszkébbek, akik a szakmun­kások hároméves szakközép­iskoláját végzik. Aztán Kiss József lakatosra, aki jelenleg a műszaki egyetem gépész- mérnöki karának harmadéves hallgatója. Több tudás — nagyobb jövedelem Az iskolai rendszerű okta­tási formák mellett a külön­böző tanfolyamok egész sora egészíti ki az önművelés le­hetőségét. Művezetői tanfo­lyamra például öt munkásem­ber jár. A hegesztői tanfolya­mat nyolcán végzik. Műszaki továbbképző szakosítóra né­gyen járnak. Van, aki a mű­száki rajzot, van aki a kal­kulátorszakmát tanulja. — Mindez nemcsak a gyár­nak hasznos — mondta az igazgató —, hanem személy szerint azoknak is, akik si­kerrel fejezik be tanulmá­nyaikat. Egyetlen példát em­lítek csupán. Tóth Lászlóné betanított munkás a közel­múltban fejezte be a kétezer- százhatvan órás ív- és láng- hegesztő tanfolyamot. Koráb­ban kilenc forint ötven fillér volt az órabére. A tanfolyam sikeres elvégzése után ezt ti­zenegy forintra emeltük. Ám úgy tűnik, ezt is kevesli, mert most meg szakközépiskolába jár, amelynek a befejezése megintcsak előbbrelépést biz­tosít számára. Valóban, a nagyobb tudás nem csupán a mindennapi munkában térül vissza sok­szorosan. hanem a dolgozók egyéni életének a gazdagodá­sában is. Klub és könyvtár A gyárban százhatvan fia­tal dolgozik. Ez szinte szük­ségszerűen előírta a vezetés­nek a fokozottabb gondosko­dást. Ezért született olyan ha­tározat immár esztendeje, hogy klubot biztosítanak a fiatalok számára. Berendezé­sére ötvenezer forintot fordí­tottak. A programok — ame­lyet nemegyszer az érdi mű­velődési központtal közösen rendeznek — egyre sokszí­nűbbek. Ismeretterjesztő elő­adások, író—olvasó találko­zók, klubestek, amelyre meg­hívják a szomszédos Érdi Ru­haipari Szövetkezet dolgozóit, vonzzák ide a fiatalokat. — A klubban ugyanakkor gyakran találkoznak egymás­sal gyárunk szocialista bri­gádjai is — tette még hozzá Antal Imre. — S ez nagyon jó dolog. Jelenleg a tizenhét szocialista prigád dolgozóink hatvan százalékát tömöríti. A klubban helyezték el a hatszáz kötetes letéti könyv­tárat is. Most azt terve­zik, hogy két, rövidesen fel­szabaduló irodából önálló könyvtárat alakítanak ki. — Ami örvendetes — mon­dotta az igazgató —, nagyon jó kapcsolat van kialakulóban gyárunk és az érdi művelődé­si központ között. Tavaly pél­dául, az érdi szocialista bri­gádok vetélkedőjén, amelyet a művelődési központ szervezett, a három első helyet a mi bri­gádjaink szerezték meg. Ami gyárunk dolgozói voltak azok, akik egy kommunista műszak keresetét a művelődési köz­pont korszerűsítésére ajánlot­ták fel. Ugyanakkor egyre több (brigádunk kollektive vesz réiszt a művelődési köz­pont rendezvényein. Mindez bizonyít. Azt bizo­nyítja, hogy a munkások mű­velődésének segítése közügy itt, a MEZŐGÉP érdi gyárá­ban. És bizonyítja azt is, hogy nemcsak Antal Imre, a képvi­selő szavazott a közművelődé­si törvényre, hanem Antal Im­re, az igazgató is. Prukner Pál Pásztorfaragások Kézenfekvő, hogy a művé­szeteket elsősorban a műalko­tásokból ismerhetjük meg, és ez érvényes a népművészet A szerző felvétele kadék van. (Fel mer oda jön­ni? — gondoltam.) Trapp bácsi előre indul, néha le-lenyújtja a kezét, ha kvarcognak lábam alatt a szikladarabok: „No jöj­jön csak” — biztat. Felérünk az alig néhány négyzetméter­nyi tetőre, alattunk a százmé­teres mélység. Az öreg meg se áll. Készülődik: felteszi a biz­tonsági si akot (dróttal rögzíti az álla alatt), a hegybe vert vasoszlooról lefejti a kötelet és a derekára rögzíti, fölemeli a pajszert és felém fordul: — Egyszer hűtlen voltam a bányához. Elmentem a papír­gyárba. A körülmények sokkal jobbak voltak és a pénz se volt sakkal kevesebb. Mégis vissza­jöttem. Lehet, hogy a szíveim is húzott, de leginkább az asszony betegsége miatt. Nekünk nincs gyerekünk, az asszonyt meg nem lehetett magára hagyni, nem bírt meg a házzal, a te­lekkel. így. amikor itt délután hazamegyek mindig tudok egy keveset végezni a földbe is. Nem nagy az egész, úgv másfél hold, de van vele munka. És a háztartásiban is kell segíteni. Ma reggel még rendbe tettem a lakást, mielőtt elindultam, aztán szóltam a szomszédasz- szonynak: nézzen időnként az asszonyra. Nagyon nem jól van. No. látja nem tudtam én magának semmi történetet ad­ni. „Meg kell még azt élni” Közben Vogel bácsi is fel­szerelt és a két öreg megin­dult a kötélen lefelé a szikla oldalánál. Mintha csak mérték volna olyan egyforma magas­ságban támaszkodtak meg. Alattuk a semmi. A két paj- szer megbökdöste az egyik ki­álló szikladarabot. Mindketten egyszerre csóválták a fejüket. Feljebb kúsztak. Bóiintás. Meg­húzták a pajszert és megmoz­dult a szabálytalan sokszögű idom. Ismét lazítottak a kö­vön, aztán visszaereszkedtek. Üjabb fogás és a több mázsás kő előbb lustán mozdult, csú­szott egyet, majd egyre gyor­sulva elindult lefelé, még megpattant egy kiálló sziklán, aztán nagyot puffant a bánya­udvaron. Ahogy csöndesen ringatva el­indult velem a személykocsi, óvatos kanyarokkal a hegyol­dalon, úgy éreztem: nem kér­deztem meg mindent. Vannak kérdések amiket nem mindig lehet feltenni: Szórakozás? Ki- kapcsolódás? Szeret olvasni? Járt már színházba? Mi a ked­venc időtöltése? Üdülni volt már? Mit fog csinálni, ha ■nyugdíjba megy? Igen. Ezt az utolsó kérdést azért feltettem. — Az még két év. ki tudja hány nap itt a sziklán. Meg kell még azt élni — volt a vá­lasz. Emlékeim között megmarad Trapp János 58 éves kőfejtő, akii 24. éve dolgozik a Közép- dunavölgvi Vízügyi Vállalat Dunabogdányi Kőbánya Üze­mében. Ott a sziklatetőn aka­raterejét. munkaszeretetét és emberségét adta — nem is a történetét kerestem. Kriszt György esetében is. Manga János a rádió adásaiból is ismert — néprajzkutató most megjelent Magyar pászlorfarug&sok című könyvében egy sajátos népi csoport, a pásztorok faragó­tevékenységének a megismer­tetését adja. Azonban nem elégszik meg csupán a faragá­sok, faragványok bemutatásá­val. Részletesen elemzi a pász­torok társadalmát, a pásztor­emberek élemódját, hiedelem- világát. A pásztorok — kanászok, juhászok, gulyások, csikósok — a paraszti társadalomnak egy sajátos, különálló rétegét alkották, a régi külterjes ál­lattenyésztési mód teremtette meg létük alapját. Az ország egyes vidékein más-más állat­fajta tenyésztése került előtér­be, így lettek nevesek a ba­konyi és somogyi kanászok, a kiskunsági gulyások, hortobá­gyi csikósok, nógrádi juhá­szok. Megjegyezzük, hogy Pest megye mai területén kiterjedt, nagyobb pásztorrétegről nem­igen beszélhetünk, itt inkább a Cserhát tájain meg a Kis­kunsággal érintkező területe­ken éltek. Az ismertetett népművészeti, alkotások nagy része mintegy 200—100 éves múltra tekint vissza. Keletkezésüket tekint­ve nagyrészt használati esz­közök : pásztorbotok, ostor­nyelek, különféle tartók. Eze­ket különböző motívumokkal díszítették Az alakos ábrázo­lásokat, a jeleneteket a pász­toréletből vették. A könyv nagy érdeme, hogy elemezve az egyes tárgycsopor­tokat és a motívumokat, be­mutatja, hogyan tükröződik ezekben e nem könnyű sorsú, az élet, a természet mostoha- ságainak kitett emberek élete. Végső következtetésként azt mondhatnánk: egy réteg, egy népcsoport életét nemcsak a korabeli írások tudják meg­mutatni, hanem annál hite­lesebb tanúk sokszor azok, amiket kezük munkájával, fantáziájuk segítségével ké-* szítettek. Dr. Sasvári László i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents