Pest Megyi Hírlap, 1976. október (20. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-17 / 246. szám
1 2 1976. OKTÓBER 17., VASÁRNAP Düsseldorf NKP-plénum a további föladatokról Szombaton Düsseldorfban megkezdődött a Német Kommunista Párt vezetőségének teljes ülése, amely az október 3-án megtartott parlamenti választások eredményeit és az NKP további feladatait vitatja meg. Az ülésen Herbert Mies, a párt elnöke tartott beszámolót. A plénumon megtárgyalták a párt taglétszámának növelésére 1977-ben indítandó széles körű kampány előkészítésének kérdéseit is. Ma: az M választópolgárai az urnák előtt Minden előkésKület megtörtént a vasárnap megtartandó választásokra a Német Demokratikus Közlársagban. A népi kamarába — az ország törvény- hozásába — 67 választókerületben 500 képviselőt, a megyék és Berlin helyi hatalmi szerveibe pedig öSszsen 2840 tanácstagot választanak. A népi kamara képviselőjelöltjeinek száma 591, a megyei tanácsok és Berlin képviselőtestületének jelöltjei 3500. Mindazok a jelöltek, akik nem jutnak mandátumhoz, de megkapják a szavazatoknak Mini csúcs Ríjad ban A rljadi hatos csúcsértekezletre — amelyen Egyiptom, Szaúd- Arábia, Szíria, Kuwait, Libanon államfője és a Palesztinái FeL. szabaditási Szervezet VH-elnökc vesz részt — az érdekeltek már útban vannak. A mini csúcs létrejötte teljesen befagyasztotta azokat az előkészületeket, amelyek Kairóban az arab államfők hétfőre tervezett értekezletét lettek volna hivatottak megalapozni. Az arab külügyminiszteri konferencia nem sokkal az után, hogy szombaton is összeült, elnapolta tanácskozását, mert úgy döntöttek, hogy Kairóban maradva figyelik a szaúdi fővárosban zajló eseményeket, A hatos csúcstalálkozó megrendezése mindenképpen az utóbbi idők legfontosabb közel-keleti politikai fejleménye, hisz a Kairóban tervezett csúcsértekezlet az álláspontok megismétlésén kívül alig ígért többet... Hogy a mind katájsztrofálii- sabb kilátású iibanonii krízis, és általiéban a közel-keleti válság újabb és újabb gubancai sürgetően követelték egy részleges arab csúcskonferencia tető alá hozását, azt ma már nem vonják kétségbe sehol az arab Keleten, hiszen az arab egység 1976-ra elérte mélypontját. A véres libanoni polgárháború önmagában is külön fejezet lehetne a Közel-Kelet viharos történetében, de szerteágazó hatásai miatt mégsem választható el a térség, mint . a világpolitika egyik leggyúlékonyabb válsággócának problémáitól. Pontosabban, ahogy ezt a Szovjetunió is megfogalmazta néhány hete: a Libanonban másfél év óta zajló tragédia nem következett volna be, ha nincsenek megoldai- la és állandó potenciális robbanóanyagot jelentő problémák a Közel-Keleten. A két .alapkérdés: az. Izrael .által c megszállt arab területek, ügye és a palesztin nép sorsa közül, most ismét az utóbbi, a huszonhat esztendeje folyvást na- pinenden levő élezte ki az arab világ súlyos ellentéteit. Jól tudjuk, hogy Libanon utolsó bázisa és menedéke a Palesztinái mozgalomnak, s jól emlékezünk még a hat évvel ezelőtti szeptemberre, amikor Jordániából több tízezer áldozatot hátrahagyva menekülnie kellett a hazáját jogosan, de hasztalan követelő nép fegyveres erőinek. Természetszerű, hogy amikor Libanon- ' ban a palesztinok és a velük szövetséges mohamedán hala- ; dó erők élet-halál harcot vív- 1‘ fiaik a minden külső segítséget, *r és sajnálatosan Szíria egyre erősebb katonai támogatását is megkapó keresztény jobboldal ellen, erőteljesen szélesednek és mélyülnek az arab világot megosztó törésvonalak, polarizálódnak — adott érdekeiknek megfelelően — a különböző arab erők. Vannak, akik eddig a palesztinok barátainak nevezték magukat, és most felmorzsolásukra törnek, mások, akik sokszor nehezítették, akadályozták a mozgalom nehéz ' küzdelmét éppen most állnak ki mellette. Mindegyikre elmondható. hogy a körülmények hatására változtatta, s változtatja véleményét, elébe helyezve saját érdekeit, a palesztinok és az egész arab világ valódi érdekeinek. Kairó például ismét masát ^ tünteti fel a palesztin mozgalom legfőbb védelmezőjének, felhasználva azt, hogy a PFSZ szorult helyzetében minden segítséget örömest fogad el, pedig Szadaték most sincsenek tekintettel a számkivetett nép igazi érdekeire, mint amikor megkötötték az arab ügyet eláruló, s így a palesztinokat is jobban kiszolgáltató külön- békéjüket Izraellel. Hasonló partikuláris érdekek vezették Jordániát, amikor hosszú ideje tartó rossz kapcsolat?.^ akar változtatni Szíriával. Husszein király nyilván reméli, hogy Szíria révén megvalósul, amit önerőből nem érhetett el: nevezetesen, hogy a meggyengült palesztin ai mozgalom élére új veze'ögár- da kerül, amely tMán elismeri a jordán uralkodó jogait az ország^b^n élő több mUMó »'a- f°lPtt. *>rp ngvanis a „fekete nem felejtő Arafaték nem hajlandók. No, és a távolabb eső, de gazdaságuk révén jelentős hatású arab államok taktikája és véleménye sem változatlan. A mindig is reakciós, Amerika- barát szaúdi vezetés, például szeretné összebékíteni Kairót és Damaszkuszt, mert azt reméli, hogy Washington hajlandó lesz nagyobb nyomást gyakorolni Izraelre a megszállt területek kiürítéséért, ha Szíria is felsorakozik Egyiptom mellé az „engedékenyek csapatába”. Ezért sürgette Kha- led király az arab kiscsúcsot. nemcsak politikai, hanem gazdasági befolyását is latba vetve. Gyökeresen különbözik ettől Irak és Líbia állásfoglalása, amely nagyon reálisan értékelve a helyzetet, ismételten rámutat annak veszélyére, hogy a libanoni balodat és palesztinok elleni háború csakis az imperialista tendenciák megerősödéséhez vezet, s így természetesen Izrael kezére játsszák. Avar Károly legalább a felét — az NDK új válaszási törvénye alapján — széles jogkörrel pótképviselőkként, illetve póttanácstagokként vesznek részt a hatalmi szervek munkájában, s például tagjai lesznek a népi kamara, illetve a tanácsok állandó bizottságainak. A választások politikai tartalmát péntek délután nagy- gyűlési beszédében összegezte Karl-Marx-Stadtban Erich Honecker. (Erről tegnapi lapunkban beszámoltunk.) Ho- necker a karl-miarx-stadti választók között — a Fritz Heckert Szerszámgépgyárban lefolyt beszélgetésen — egyébként síkraszállt a teljesitmé- nyek fokozása mellett, hangsúlyozta a szocialista országok gazdasági integrációjáriak nagy fontosságát, és foglalkozott a Német Szövetségi Köztársaságban október 3-án megtartott választások eredményeivel is. Kijelentette: „A vélosztások eredményei azt mutatják, hogy a szövetségi köztársaság választói az enyhülés és a két német állam közötti kapcsolatok normalizálása politikájának folytatása mellett vannak” ★ Valerij Bikovszkij ezredes és Vlagyimir Akszjonov, a Szojuz —22 űrhajó két utasa 5 napos NDK-beli látogatás után szombaton Berlinből hazautazott a Szovjetunióba. Búcsúztatásukon a schöne féld: repülőtéren megjelent Ei' eh Honecker, a NSZEP KB főtitkára. Elmaradt az összekapcsolás Visszatér a Szojuz—23 A TASZSZ különtudósítója jelenti a repülésirányító földi központból: Moszkvai idő szerint szombaton, hajnali három órakor befejeződött Vjacseszlav Zu- dov és Valerij Rozsgyeszt venszkij űrhajósoknak a Szojuz—23 űrhajó fedélzetén végzett második munkanapja. A második nap programja szerint az űrhajósok elvégezték a tervbe vett munkát. Péntek este 21.58 órakor a Szojuz—23 űrhajót a Szal- jut—5 űrállomáshoz való autó - matikus közeledés rendszerére állították át. A közelítést irányitó rendszerek nem a számításoknak megfelelően működtek, s emiatt elálltak a Szál jut—5 űrállomással való összekapcsolástól. Az űrhajósok befejezik repülésüket, és a Földre való visszatérésre készülnek. A Szál jut—5 tudományos űrállomás automatikus rendszerben folytatja repülését. KIM IR SZÉN főtitkár elnökletével ülést tartott a Koreai Munkapárt Központi Bizottsága. A plénumon értékelték az 1976. évi mezőgazda- sági termelés eredményeit, s megvitatták a gabonatermelés további növelésének kérdését. Határozatot hoztak a népgazdaság víllamosenergia-szük- ségletének kielégítéséről. MA ÜJABB CSÚCSTALÁLKOZÓT tartanak Lusakában az afrikai „frontállamok” — Angola, Botswana, Mozambik, Tanzánia és Zambia — államfői. AZ ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn, közép-európai idő szerint 20 órakor folytatja a namibiai kérdés pénteken elnapolt vitáját. Az Izraeli Kommunista Párt XXVIII. kongresszusának tézisei „A békéért, a megszállás ellen, a demokráciáért és a munkások jogaiért folytatott harc egységéért” címmel Izraelben közzétették az Izraeli Kommunista Párt XXVIII. kongresszusának téziseit. A kongreszust 1976. decemberére hívták össze. A párt a tézisekben aláhúzza: a közel-keleti válság megoldása elképzelhetetlen az izraeli csapatoknak az 1967- ben elfoglalt összes arab területekről való kivonása nélkül, elképzelhetetlen annak elismerése nélkül, hogy a Palesztinái arab népnek elidegeníthetetlen joga van az ön- rendelkezésre és Izrael szomszédságában az önálló államalakításra. A tézisek hangsúlyozzák: a közel-keleti válság megoldása lehetetlen a közel- keleti államok függetlenségének és biztonságának szavatolása nélküL A Palesztinái Felszabadítási Mozgalomnak mint a Palesztinái arab nép általánosan elismert képviselőjének részt, kell venni a közel-keleti konfliktus politikai rendezésének kidolgozásában és a rendezést a genfi konferencia keretében kell megoldani. A tézisek rámutatnak: a Szovjetunió nagyban hozzájárult a közel-keleti igazságos és tartós béke megteremtéséért vívott harchoz. A szovjet békeprogram megfelel a térségben élő összes nép, a béke és a haladás érdekeinek. Hét nap krónikája Zimbabwei kérdőjelek Pekingi és kantom hírek — A francia kill- és belpolitikáról A héten Közel-Kelet helyzetére egyfelől a diplomáciai erőfeszítések fokozódása, másfelől a libanoni harcok súlyosbodása volt a jellemző. Az Arab Liga által szorgalmazott nagyobb csúcskonferenciára Kairóban aligha kerülhet sor. Eközben a szír csapatok újabb támadásra indultak a palesztinok és a libanoni baloldali erők ellen. Szidón, Tripoli és Bej rút térsége volt a leghevesebb ütközetek színhelye. (A kairói csúcsot „befagyasztó” rijadi minicsúcsról külön kommentárban számolunk be.) Egy másik konferencia dolgában is jobbról-balról záporoztak nyilatkozatok: Crosland brit külügyminiszter ragaszkodik ahhoz, hogy Genfben október 25-én kezdődjék az az értekezlet, amelynek célja egy rhodesiai (zimbabwei) átmeneti kormány létrehozása. A részvevőket már október 21-re a svájci városba kérette. A Zimbabwei Hazafias Front vezetői. Joshua Nkomo és Robert Mugabe viszont követelték, hogy legalább két héttel halasszák el a konferenciát. A szabadságjogok érvényesülését követelik Rhodesiában, a politikai foglyok szabadon bocsátását, ennek következtében alakulhat ki kedvező légkör a tárgyalásokhoz. Afrika sorsát közvetve Is befolyásolni képes a szovjet— Joshua Nkomo, a Zimbabwei Hazafias Front mérsékelt szárnyának vezetője a lusakai repülőtéren újságírók előtt bejelentette, hogy Nagy-Britannia a rhodesiai átmeneti kormány megalakításával foglalkozó genfi konferenciát három nappal elhalasztotta. angolai együttműködés, amelyet az e héten véget ért Neto látogatás során aláíft szerződések, együttműködési megállapodások bővíteni fognak. Szerdán a Daily Telegraph című angol lap közölte pe„ kingi tudósítójának „hitelt érdemlő forrásokra” hivatkozó jelentését, amely szerint letartóztatták a Kínai Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának négy tagját: Csiang Csin- get (Mao Ce tung özvegyét) és — feltételezések szerint — Vang Hung-vent, a KKP KB aletnökét, Csang Csun-csiaót az államtanács alelnökét és Jao Ven-jüant. Valamennyien az úgynevezett ..snnghaji csoporthoz” tartoznak, és a londoni lap jelentése szerint azzal a váddal tartóztatták le őket, hogy államcsíny végrehajtását tervezték. Pénteken megnyílt a kantoni őszi vásár. Az Üj-Kína hírügynökség beszámolója szerint a vásárt díszítő transzparenseken a következő jelszavak olvashatók: „Vigyük győzelemre Mao elnök forradalmi irányvonalát!” „Zárkózzunk fel a Kua Huo-feng vezette Központi Bizottság mellett!” A vásár megnyitása alkalmából több mint hatezer ember részvételével nagyszabású fogadásokat tartottak. A vendégeket a vásár igazgatója, Lin Liming üdvözölte, aki egyben tiangtung tartomány forradalmi bizottságának alelnöke. Az alelnök egyebek között kijelentette: „Mao elnök örökké élni fog szívünkben. Eltökélt szándékunk, hogy gyászunkból erőt kovácsolunk és szorosan felzárkózunk a párt Hua Kuo- feng vezette Központi Bizottsága mellett és megvalósítjuk Mao elnök Örökségét. Tovább mélyítjük Teng Hsziao-ping bírálatát és továbbra is visszaverjük a jobboldali elhajló törekvéseket”. Európai viszonylatban figyelmet érdemelt Giscard d’Estaing francia köztársasági elnök nyilatkozata, amely a moszkvai televízióban hangzott el. Az enyhülésnek — mondotta — többnek kell lennie a háború hiányánál. Nem csupán a konfliktusok megakadályozása, hanem pozitív akció, a népek közös munkájának keresése és ezért fejt ki Franciaország együttműködést a Szovjetunióval. A francia államfő kijek.itétte, hogy a Az SZKP Központi Bizottságának november 7-i je'szavai Moszkvában közzétették az SZKP Központi Bizottsága hagyományos felhívásait a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 59. évfordulójára. „Éljen a Nagy Október, amely a világtörténelem új szakaszát nyitotta meg — a világ forradalmi megújulása, a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet korszakát!” „Éljen a marxizmus— leninizmus, az örök érvényű forradalmi internacionalista tanítás, az imperializmus ellen, a szocializmus és a kommunizmus győzelméért a világ dolgozói által folytatott harc zászlaja!” — hangoztatják a felhívások. Az SZKP KB felhívta a Szovjetunió dolgozóit, hogy harcoljanak a pánt XXV. kongresszusa történelmi határozatainak, a X. ötéves terv programjának megvalósításáért. A dokumentum élteti a szovjet népet, az ország munkásosztályát, a kolhozparasztságot, az értelmiséget, aj fegyveres erőket. Az egyik jelszó a Szovjetunió lenini kommunista pártját élteti. Az SZKP Központi Bizottsága „testvéri üdvözletét küldi a kommunista és munkáspártoknak, a munkásosztály és minden dolgozó marxista—leninista harci élcsapatának, az imperializmus ellen, a békéért, a demokráciáért, a nemzeti függetlenségért és a szocializmusért küzdő rendíthetetlen harcosoknak”. A dokumentum élteti „a proletár internacionalizmust, a nemzetközi munkásosztály kipróbált és hathatós fegyverét”. „Erősödjék a világ kommunistáinak egysége és össze- forrottsága a marxizmus—leninizmus, a proletár internacionalizmus szilárd alapján!” A jelszavak felhívják Európa kommunistáit, hogy harcoljanak a kommunista és munkáspártok berlini értekezletén kitűzött célok megvalósításáért. A felhívások testvári . üdvözletét tolmácséinak á szocialista országok népeinek. „Fejlődjék és erősödjék a szocialista világrendszer — a nemzetközi munkásosztály hatalmas történelmi vívmánya, az antiimperialista harc döntő ereje, a béke, a demokrácia és a társadalmi haladás támaisza!” Az SZKP KB felhívásai éltetik a szocialista közösséghez tartozó országok népeinek egységét és összeforrottságát. „Erősödjék a szocialista országok kommunista pártjainak megbonthatatlan harci szövetsége a marxizmus—leninizmus, a proletár internacionalizmus kipróbált elvei alapján!” A dokumentum testvéri üdvözletei küld Vietnam, Laosz, Angola, Mozambik, Bissau- Guinea, a Zöldfoki-szigetek népének. „Erősödjék a forradalmi erők — a szocialista vi- I lágrendszer, a nemzetközi munkásmozgalom, a népek nemzeti és társadalmi felszabadításáért harcolók hatalmai szövetsége!” Az SZKP testvéri üdvözletét küldi a chilei munkásosztálynak, Chile valamennyi dolgozójának és demokratájának. A dokumentum felhívja a világ népeit, hogy erősítsék szolidaritásukat a chilei hazafiakkal, sokszorozzák meg erőfeszítéseiket abban a harcban, amely a Közel-Kelet valamennyi állama és népe igazságos és tartós békéjének megteremtéséért, az arab országok belügyeibe való imperialista beavatkozás ellen, az izraeli agresszió következményeinek teljes felszámolásáért folyik. A jelszavak felszólítják a világ népeit, hogy harcoljanak a nemzetközi feszültség enyhülésének elmélyítéséért, annak az eltérő társadalmi rendszerű államok közötti kölcsönösen előnyös együttműködés konkrét formáiban történő megtestesítéséért. „Európai országok népei! Állhatatosan küzdjetek az európai biztonsági értekezlet záródokumentumának teljes életbe léptetéséért, azért, hogy Európa a béke, a biztonság, az együttműködés és a társadalmi haladás földrészévé váljék!” — hangoztatja a dokumentum. A jelszavak a ciprusi népnek, a portugál dolgozóknak, a haladó spanyol erőknek szóló forró üdvözleteket tartalmaznak. „Éljen a Szovjetunió lenini külpolitikája — a népek békéjének és barátságának, az imperializmus, a reakció és a háború ellen küzdő valameny- nyí erő tömörítésének politikája! Öltsön teljes mértékben testet az SZKP XXV. kongresszusa által a békéért és a nemzetközi együttműködésért, a népek szabadságáért és függetlenségéért folytatódó harcra kidolgozott program!" — hirdeti a dokumentum. helsinki záróokmányban foglaltak megvalósításában lehetséges a haladás, és erről kíván tárgyalni Leonyid Brezsnyev- vel, ezenkívül ez lesz a témája a lengyel vezetőkkel a hét végén sorra kerülő megbeszéléseknek. (Giscard d’Estaing úgynevezett magánlátogatásra utazott Lengyelországba, egyben ez lehetőséget ad az Edward Gierekkel való eszmecserére is.) A francia belpolitikai és gardasági helyzet ugyanakkor igen feszült. A francia frank árfolyama csökkent, ami a tőzsde ítéletét fejezi ki: a bizalmatlanságot a Barre-kor- mány tervezett intézkedéseivel szemben, A baloldali pártok és a szakszervezetek elutasítják a „nadrágszíj-meghúzást”. 53 képviselő a Bourbon-palotában bizalmatlansági indítványt terjesztett be. Ennek ugyan valő. színűleg nem lesz kormánybuktató ' hatása, hiszen a "aulie-ista alkotmány szerint nem a szavazásban részt vevők többsége kell a bizalmatlanság kimondásához, hanem a nemzetgyűlés abszolút többsége. . Az pedig nyilvánvalóan nincs meg. A keddi szavazás így inkább jelképes lesz, a baloldal kiállását fogja demonstrálni. Rómában is viharosan fogadják az Andreotti-programot. A három nagy szakszervezet még nem döntött, felszólítsák-e a munkásságot az általános sztrájkra a takarékossági program módosításáért. A kommunistákhoz közelálló és a legnagyobb szakszervezeti szövetség, a CGIL a kormány tervének feltételes támogatása mellett döntött. Ha az intézkedések valóban ösztönzik a beruházásokat és biztosítják a munkaalkalmat az olasz dolgozók millió számára, akkor a CGIL támogatja majd a tervet. Pálfy József Az ENSZ több ízben meghirdetett kereskedelmi embargója ellenére rendszeresen haladnak át rhodesiai árukkal megrakott szerelvények Victoria Falls vasútállomáson. Zambia és Rhodesia határán. A rhodesiai exportcikkek Zambia és Zaire közreműködésével jutnak el rendeltetési helyükre. á f