Pest Megyi Hírlap, 1976. október (20. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-16 / 245. szám
Szocialista brigádvezetok tanfolyama A munkahelyi közösségek megismerésének feltételei címmel október 19-én, kedden előadást tartanak a szocialista brigádvezetők tanfolyama hallgatóinak, a Madách Imre Művelődési Központban. Ismerd meg hazádat! Diavetítéssel — a Dunántúlról Üj sorozatot indít a Dunakanyar Fotoklub Baráti Köre, Ismerd meg hazádat címmel. Október 18-án, hétfőn este hat óraikor, ár. Tahin Gyulámé tanárnő, e sorozat első előadásaként, színes diavetítéssel egybekötött ismer te tót tart a Dunántúlról. A lakosság bevonásával Mit teszünk a környezetvédelemért? Rajz- és plakátkiállítás, üzemlátogatás, előadások A Váci városi Tanács műszaki- és közlekedési osztályának felmérései, a KÖJÁL jegyzőkönyvek arról tanúskodnak, hogy nálunk is időszerű foglalkozni a környezet- védelemmel. Nem múlik el hét anélkül, hogy a fővárosi lapok, a rádió, televízió ne foglalkozna a DCM cementporával. Többször interpelláltak a kisváciak a Köztársaság úti üzem kéményfüstje miatt. Vegyi anyagokkal foglalkozó vállalataink tekintélyes mennyiségű szennyező, mérgező anyagot irányítanak a Dunába. A Hazafias Népfront városi bizottságának kezdeményezésére, Vác is bekapcsolódik a Budapest és Pest megye környezetvédelméért címmel kezdeményezett októberi akcióba, melynek mottója: A Magyar Zenélni tanulnak Vácon, az állami zeneiskolában, különböző tanszakokon sajátíthatják el a tanulók a zenélés elméleti és gyakorlati tudományát. Zászkaliczky Tamás zenetanár orgonálni tanítja diákjait. Ifj. Fekete József felvétele PALI A - TÁRSADALMI MUNKÁVAL Tömegsport a fóti termelőszövetkezetben Sikeresen szervez a bizottság A főt—csoimiádi Vörösmarty Termelőszövetkezetben tavaly alakították meg a tömegsport- bizottsáigot. Vezetője Dudás Sándor, aki egyébként is gyakorlott a sportrendezvények szervezésében, hiszen régóta vezetőségi tagja a fóti sportegyesületnek. A szövetkezeti tömegsport- bizottság tevékenységének máris van eredménye: 500 óra társadalmi munkával építették meg a kézilabda-pályát, s a szövetkezet 50 ezer forintért vásárolt különböző sporteszközöket. A mezőgazdasági munka sajátja, hogy nyárén nincs idő a sportra, de télen aninál több. Már most elkezdődött a kispályás labdarúgás az őszi kupáért. Nyolc csapat versenyez érte. Harmincam sakkoznak rendszeresen, körülbelül ugyanannyian asztaliteniszeznek. Azon lehet vitázni, hogy sport-e a biliárd, de hogy kellemes, időtöltés, azon nem, ezért van annak is sok barátja a fóti téetszbem. S. L. ASZTALITENISZ Harmadszor is 9:7 A Gödi TK IH-as asztalitenisz csapata harmadszor szenvedett vereséget 9—7 arányban. Legutóbb a Váci Egészségügy vett revánsot a tavaszi vereségért a gödi csapaton,. A szakosztály jelenleg, 8 ponttal, a hatodik helyen áll, s mivel a kieséstől nem kell tartania, Kárpáti Imre edző bátran kísérletezik. Többen kaptak játéklehetőséget a megyei felnőtt és serdülő csapatból, de a bizonyítás még nem sikerült. A rossz sorozatot, október 31-én, győzelemmel szeretnék feledtetni, a Dorog elleni bajnoki mérkőzésen. Vasárnapi labdarúgóműsor A járási labdarúgó-bajnokság következő fordulóját holnap, október 17-én játsszák a csapatok. Az ifúságiak 12, a felnőttek fél kettőkor kezdik a mérkőzéseket. I. OSZTÁLY: Váchartyán— Vácduka (v. Budai, Lózs J.) Sződliget—Kösd (v. Emődi, 'tóth L.), Dunakeszi—Püspökszilágy (v. Debre, Sinkó), Nagymaros—Szokolya (v. Varga, Petyerák), Szob—VáciVas- utas (v. gödöllői hármas), Göd —Letkés (v. Gyurfesik J., , Styevkó), Vácrátót—Esze Tamás (v. Várszegi, Petrovits). IJ. OSZTÁLY: DCM—Fót II. (v. Kiss J.), Penc—Kóspallag ív. Brusznyiczki), Sződ—őr- bottyán (v. Petró), Zebegény— Verőce II. (v. Pintér F.), Perő- csény—Fóti VSC (v. Mohácsi, Hartai), Márianosztra—Ivolydamásd (v. Heincz, Nagy L.), Vámosmikola—Kemence (v. Nagy M.). Rád csapata szabadnapos. A Galgahévíz—Túra mérkőzésre Gyurcsik M. és Gyetván a gödöllői járásba utazik. AZ I. osztalyü járási labdarügö-bajnoksag Népköztársaságban az emberi környezet védelme az egész társadalom érdeke és feladata. Október 24-én, vasárnap, a Madách Imre Művelődési Központban lesz a helyi környezetvédelmi hét megnyitása, s egyidejűleg, ugyanott megnyílik a Környezetvédelem Pest megyében című rajz- és plakátkiállítás. A hónap utolsó napjaiban a rendezőbizottság látogatást szervez több olyan üzemben, amely különösképpen sokat tehet az akció sikeréért. Október 30-án, szombaton, délelőtt 10 órától három előadás hangzik el a művelődési központban: Budapest és Pest megye természetvédelmi értékei (Balázs István, a Pest megyei Természetvédelmi Bizottság titkára), A környezet hatása az emberre (dr. Vajta Gábor orvos, a HNF váci környezetvédelmi bizottságának elnöke) és Környezetünk védelme (Csuka János, a HNF váci környezetvédelmi bizottságának tagja). A hónap utolsó két napján környezetvédelmi társadalmi munkanapokat szerveznek Vácott, a lakosság széleskörű bevonásával. P. R. A P E STo MEGYEI H.RLAP KÜlöNK.APASA gg| A VÁCI JAR A S ES VAC VAR OS R E S Z E R E különkiadása XX. ÉVFOLYAM, 245. SZÁM 1976. OKTÓBER 16., SZOMBAT Tizenhárommillió forint sorsa Turistaház, kemping, munkásmozgalmi múzeum Tájékoztató a DIB-támogatásról A Dunakanyar Balparti Járási Területi Bizottságának 'műszaki-fejlesztési, ellátási- szolgáltatási, kulturális-közegészségügyi szakbizottságai a közelmúltban értekezleteken vitatták meg a tervidőszakkal kapcsolatos, s azon belül az 1977. évi feladatokat, egyben értékelték, hogy a Dunakanyar Intéző Bizottság által e terület rendelkezésére bocsátott 13 millió forint értékű támogatással miként sáfárkodtak; a balparti terület mivel gazdagodott, s az új létesítmények megfelelően szolgal- ják-e a tervszerű fejlesztést? Miegtudtuk, hogy tovább Vác a hazai lapokban A Népszava, Béremelés, kitüntetés — csak egyetértésükkel címmel, beszámolt arról, hogy a bizalmiak megnövekedett jog- és hatásköre miképpen érvényesül a Váci Kötöttárugyárban. A Nógrád című megyei lap hírül adta, hogy a közelmúltban salgótarjáni nyomdász- fiatalok látogattak Vácra, és találkoztak a Pest megyei Nyomda Vállalat ifjúmunkásaival. A Pajtás közölte Kormos Józsefné váci édesanya levelét, amelyben leírta, hogy a helyi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói, miként segítették beteg gyermekének tanulását. A Rába, a Győri Vagon- és Gépgyár üzemi lapja beszámolt a váci városi pártbizottság gazdaságpolitikai osztálya mellett működő munkaversenybizottság győri tapasztalatcseréjéről. A Magyar Nemzet kritikusa nagy elismeréssel írt az idei zenei viláignap alkalmából, Vácott rendezett ünnepi hangversenyről és a Vox Humana Kórus kitüntetéséről. A Kisiparos Újság megemlékezett a 80 esztendős korában elhunyt Vajta Jánosról, Vác egyik köztiszteletben állt lakójáról, a KIOSZ körzeti csoportjának volt aktív munkatársáról. A Megafon című üzemi újság közölte Szabó Ernő Álom- fejtés című vidám írását, amely arról szólt, hogy a szerző. hogyan találkozott Vác utcáin a minap egy csacsdfogat- tal. (—pr—) gyarapítják Nagybörzsönyben a DIB-táimogatással létesült tájmúzeumot. Tárgyalásokat folytatnak a rudabányai bányászati múzeummal. hogy megszerezzék a nagybörzsönyi bányaműveléssel kapcsolatos bányászati eszközöket, az alapítólevelet, s más értékes dokumentumokat, pecséteket. A napokban döntöttek arról is, hogy Börzsönyben, a Nagy- irtáson, a Ganz—iVIÁVAG által eddig üzemeltetett egyszerű turistaház helyett korszerű, 150 személy befogadására alkalmas turistaházal 150 embernek elegendő kempinget létesítsenek. Ehhez 10 millió forint szükséges. A DIB intézőbizottsága is támogatja ezt a jövőre kezdődő építkezést, ami azért, is esik szerencsés időpontra, mert megkezdődött a Nagy- börzsöny—Kiisinóei között útfelújítás: a jobb út megköny- nyiti a turistaházhoz való eljutást. A Dunakanyar Balparti Járási Területi Bizottság 1977. évi feladattervében szerepel Királyrét térségének fejlesztése. A kirándulók, az odalátogató diákcsopjortok régi kívánságát valósítják meg azzal, hogy a Várhegyen 15 méter magas, s a börzsönyligeti Gál-hegyen 10 méteres, teraszos kilátót építenek. Az erdészet dolgozói is segítik a terv mégvalósítását. Nagybörzsöny főterét a közelmúltban másfél millió forintos költséggel rendezték. Háromszázötven ezer forintos támogatással, még az idén megépül ugyanott a tájba illő, zsindelytetős autóbuszváróterem. Végül megemlítjük, hogy Vámosmikolán szintén, még az idén átadják rendeltetésének a DIB támogatásával létesített munkásmozgalmi múzeumot, mely a korábban felavatott szoborral együt: megismerteti az útókort az ellenállási mozgalomban résztvevők harcaival, azokkal, akik 32 évvel ezelőtt segítették és meggyorsították Börzsöny-vidék felszabadítását. Papp Rezső Vándorboltok a kistermelők ellátására Az Agrotröszt hálózata az idén a tavalyinál mintegy 10— 15 százalékkal több árut hoz forgalomba a kistermelőik ellátására. A kisüzemi gépekből tovább jaivulit az ellátás: 1976- ban, eddig mintegy 130—150 millió forint értékű kisgépet értékesítettek. Az év hátralevő részében is folyamatos lesz az ellátás, Együttesen, megbecsüléssel Hogy ne kallódjanak el... /. Állasa a 9. forduló UTÁN 1. Váci Vasutas 7 1 1 24-10 15 2. Esze Tamás 7 1 1 16- 8 15 3. Szob 5 3 1 23-11 13 4. Gödi TK 5 2 2 18-10 12 5. Váchartyán 5 2 2 19-17 12 6. Verőcemaros 4 2 3 12- 8 10 7. Szokolya 3 3 3 21-18 9 8. Dunakeszi 4 — 5 22-18 8 9. Vácrátót 3 2 4 20-23 8 10. Püspökszilágy 3 2 4 20-27 8 11.I.etkés 3 1 5 16-18 7 12. Sződliget 2 3 4 13-18 7 1 13. Kösd 3 — 6 14-24 6 14. Püspökhatvan 1 3 5 8-16 5 15. Nagymaros 2 1 6 11-22 5 16. Vácduka 1 2 6 11-20 4 Az olvasás óra menete egyre akadozik. A sarokban az egyik kisfiú cipőjét fűzi, a másik vécére kéredzkedik, az egész osztály, izeg-mozog. Az elkalandozó tekintetek csak az „Osztály, vigyázz!”-!a rezdül- nek meg. Mire az utolsó gyerek is felkászálódik a pádból, közösen mondani kezdik a versikét: „Nyuszi fülét hegyezi, / két bajszát megpödri, / répát eszik rop, rop, rop, / nagyot ugrik hopp, hopp, hopp.” El is játsz- szák a mondóka minden sorát, bár néhányan nehezen utánozzák, mit csinál a tapsifüles. Az egyik kislány csak imitálni tudja az ugrást, és nehezen emeli fel a karját is, hogy megpödörje orra alatt a levegőt, egy másik alig motyog valamit, csak némán végig gesztikulálja a verset. A kisegítő iskola értelmi fogyatékos elsősei között egykét mozgássérült és beszédhibás kisdiák is tanul. Eltaszítás vagy agyondédelgetés A kisegítő iskola középső állomás a gyógypedagógiai intézet és az általános iskola között. A gyerek útja többnyire az általánosból vezet ide, a megyei áthelyező bizottságok javaslatára. Egy nyolcéves fiú irataiból ezt olvashatjuk: „Az életkorának megfelelő fejlettségtől elmaradt. Mozgászavaros, járása bizonytalan. Az orvosi vélemény szerint, izomsorvadása van, amely miatt háromszor műtötték meg a lábát, önbizalma nincs, gátlásos. Beszédhibás. A hét napjait csak rávezetéssel tudja megmondani, az órát nem ismeri.” Ebből a rövid diagnózisból is ltáható, hogy a született betegség nem egyszer a nevelés során további lelki sérülésekkel is súlyosbodik. Ennek számos oka közül az egyik legfontosabb: a szülők nem megfelelő viszonya gyerekeikhez. Vagy eltaszítják vagy agyondédelgetik őket. Ritka a középút. Azok a gyerekek, akik ide kerülnek, sokszor évekig sikerélmény nélkül, kínlódva, bukdácsolva végeznek el néhány osztályt az általánosban. A kisegítő iskola pedagógiai célja éppen az, hogy együttesen, kisebb követelményeket teljesítve, de megbecsüléssel tanulhassanak. Csúfolódás, kiközösítés, magukra maradás nélkül. Az általános iskolából a kisegítők felé vezető út szinte teljesen egyirányú, csak elvétve fordul elő visszafelé mozgás. De a cél nem is gyors, felzárkóztató program teljesítése, hanem az, hogy ezek a gyerekek az iskola elvégzése után megállják helyüket a munkában. At kell állni A váci kisegítő iskola igazgatója, Pelczéder Tibor azt vallja, hogy az Ilyen intézményekben tanító pedagógusoknak át kell állniuk tempóban, türelemben és követelményrendszerben egyaránt, át kell állniuk, hogy megőrizzék a gyerekek örömét, kedvét, lelkesedését a játékban és a tanulásban. A váci iskola azok közé az oktatási intézmények közé tartozik, amelyek falain belül átgondolt nevelési koncepció alapján tanítanak. Az iskola igazgatója pedig nem a különböző tanulmányi átlagoknak örül leginkább, hanem egy sajátos nevelési eredménynek, annak, hogy gyerekeik nem kárörvendőek és irigyek, hanem összetartanak. Ügyesség és erő Az előbb említett nevelési koncepcióban abból indultak ki a pedagógusok, hogy ezek a gyerekek idővel fizikai munkásként fognak elhelyezkedni, az oktatás feladata tehát az, hogy a diákoknak elsősorban az ilyen munkához szükséges adottságait, ügyességüket és fizikai erejüket fejlessze. Ez a felfogás magyarázza a testnevelésnek és a gyakorlati foglalkozásnak az átlagosnál nagyobb szerepét. Nem véletlen, hogy Vácott rendezték meg először, 1975- ben, a kisegítő iskolák országos sporttalálkozóját. A váci lányok évek óta országos hírű eredményeket érnek el zsinórlabdában, atlétikában és kézilabdában. Az iskolában bábszakkör is működik, a kézügyesség és beszédkészség javításának szándékával. Ugyanezt a célt szolgálja a versmondó és színjátszó szakkör tevékenysége is, amelynek előadói már nem egy üzem; és tanácsi rendezvényen szerepeltek. Babus Endre (Folytatjuk) , a raktári készlet érteke hozzávetőleg 160—170 millió forint, s ebből kielégítik az igényeket. Elegendő daráló, prés., villanymotoros szivattyú, háztáji fejőgép baromfietető és -itató áll a kistermelők rendelkezésére. Továbbra is hiány mutatkozik viszont kistraktorokból, motoros kerti gépekből és robbanómotoros fűnyírókból. A háztáji termelők az idén előnyösebb helyzetben vannak azért is, mert tovább javult a vegyiamyag-ellátás. Eddig mintegy 45 ezer tonna műtrágyát vásároltak a kistermelők. Az Agrotröszt igyekszik az eddiginél folyamatosabbá tenni a kistermelők kiszolgálását. Miután kevés a bolt, különösen a szakbolt, a jövőben, addig is, amíg elészülnek az új üzletek, bővítik a vándorbolt- háldzalot. A helyi piacokon és a mezőgazdasági központokban az Agrroker-vállalatok mozgóboltjai időről időre megjelennek majd, és nemcsak árukkal, hanem szaktanáccsal is ellátják a termelőket. Piaci jelentés Vácott a pénteki piacon a burgonyát a termelőszöve.- kezeti árusok 4,80-ért, az őstermelők 9 forintért adták. A zöldbab 16—20, a zöldborsó 20—24, a fehérbab 20—26 forintért kelt el. A kelkáposzta 5, a piroskáposzta 6, a fejes káposzta 3,80, a savanyított káposzta 12 forintba kerüli kilónként. A karfiol kilójá. 3—6 forintért adták. A zöldség kilóra 12, a sárgarépa 4— 6, csomóra 5—7 forint volt. A sóskát 20-ért, a spenutot 16 forintért, csomóra 2 forintén árulták. Az uborka kilója 4— 10 forintba került. A saláta darabját 2—4, a retek csomóját 2,50-ért lehetett venni. A sampinyon gombát és a tino- rut 25 forintos kilónkénti áron, a galambgombát 30 fo rintért mérték. A szőlő 16—20, az alma 8—12 forintba került kilónként. A körte kilója 10—14, a csipkéé 8—10 forintért kelt el. A diót héjasán 22, tisztítva 70 forintért adták. Láttunk mandulát, 16 forintért mérték kilóját. Az őstermelők a vágott kacsát 200—250, a libát 55 forintos kilónkénti áron kínálták. Az élő csirkét kilóra 30 forintért merték. A tojás ára 2 forint volt. I l