Pest Megyi Hírlap, 1976. október (20. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-15 / 244. szám

2

1976. OKTOBER 15., FENTEK

%/fíAan

TANÁCSKOZIK az országgyűlés

(Folytatás az 1. oldalról.)

Amikor a gazdasági szerveretek és más, nem közvetlenül a művelődésügyhöz tartozó intézmények közművelődési felelősségét és feladatait emlegetjük, akkor természetesen egy pillanatig sem gondoljuk, hogy eredeti rendeltetésük szerinti tevékenységüket kellene felcserélniük közművelődéssel, hárem inkább, hogy a közművelődés programjának rájuk és bennük is érvényesülő hatásaként mindinkább tudjanak megfelelni eredeti rendeltetésüknek.

Éppen ezért elutasítunk mindenféle formális megoldást. Nem szeretnénk, ha a bürokrata észjárása mozgatná ezt az ügyet.

— A közművelődési tevékenységben alapvető feladatai vannak az állami szerveknek. Nyilvánvaló, hogy az állam feladata a közművelődési ellátás döntő részének megteremtése és fejlesztése, a közművelődés személyi és anyagi feltételeinek biztosítása és a tevékenység egészének irányítása. Ugyanakkor nyilvánvaló a

közművelődés társadalmi jellege, s természetesen, hogy szervezésében, bizonyos fokig feltételeinek biztosításában is jelentős szerepet vállalnak ezután is a különböző társadalmi szervezetek és érdekképviseleti szervek. Ezért különösen fontos törekvése a törvényjavaslatnak, hogy jobban lehetővé tegye a tevékenység és a feltételek biztosításának összehangolását

— Az állami szervek feladatainak és felelősségének a hangsúlyozott kiemelése nem jelenti a közművelődés államosítását. Ellenkezőleg, azt a célt szolgálja, hogy a szak- szervezetekben, a Kommunista Ifjúsági Szövetségben, a Hazafias Népfrontban és más fontos társadalmi szervezetekben és mozgalmakban felhalmozott óriási és értékes közművelődési kapacitást segítse a társadalom érdekeinek megfelelően még hatásosabban érvényesíteni. A közművelődés elvi és szemléleti egysége megköveteli a kulturális élet irányításának decentralizálásával együtt az irányítás egységét is.

Középpontban a munkások és a fiatalok

A törvényjavaslat egésze, annak szelleme a közművelődési tevékenység társadalmi megbecsülését kívánja elősegíteni. Ez idő szerint a közművelődés társadalmi megbecsülésével az eredmények ellenére sem lehetünk elégedettek. Ennek részint értelmezésbeli oks^van és a szemléletben mutatkozik meg, részint pedig a személyi és anyagi ellátottság elégtelenségében keresendő az ok. A törvény egésze a hivatott feloldani az előbbi, a szemléletbeli ellentmondásokat, a közművelődés személyi és anyagi ellátottságának fokozatos javítását pedig azok az egyes rendelkezések, amelyek a törvényjavaslatban is helyet kaptak, de amelyek egyéb intézkedések sorát követelik a továbbiakban olyan mértékben, ahogyan ezt az ország anyagi fejlődése lehetővé teszi nem utolsósorban a kultúra segítségével. Két fontos feladatnak a megoldásán már most is, az eddig tett eredményes lépéseket folytatva határozottabban kell munkálkodnunk. A munkások és az ifjúság művelődéséről van szó. Mintha mai tanácskozásunk résztvevője lenne „a dolgozó nép okos gyülekezetében” József Attila, aki azt írta: „a jövő kultúráját az az osztály fogja megalkotni, amely a jövőt teremti. Ez az osztály a proletáriátus”. Ez a gondolat szól az ifjúságról is, hiszen a jövőt említi benne.

A törvényjavaslat előkészítésével párhuzamosan olyan jelentős dokumentumok születtek már eddig is, mint a közművelődés távlati fejlesztésének 1990-ig szóló irányelvei, amely a közművelődés ellátási .szintjeit, s a kiemelt fejlesztési feladatokat határozza meg. Ugyancsak a közelmúltban fogadta el az Elnöki Tanács az új könyvtári törvényerejű rendeletet, és az Oktatási Minisztériummal együtt most dolgozunk egy irányelv kiadásán, amely a kis települések ellátását, illetőleg korszerűbb közművelődési ellátottságát kívánja elősegíteni, és az ún. komplex közművelődési intézmények telepítésére, építésére, szervezeti megoldásaira ad iránymutatást.

Sok és csak lassan érlelődő eredményekkel kecsegtető munka vár ezenkívül is ránk, például a szocialista brigádok művelődési tevékenységének javítása, megújítása érdekében; a művelődési otthonok korszerűbb tevékenységének kialakításában; a közművelődésben dolgozók helyzetének javításában, illetve képzésük és továbbképzésük folyamatos fejlesztésében, a különböző művelődési intézmények és szervezetek munkájának összehangolásában, munkájuk tervszerűbbé tételében.

A kulturális kormányzatnak még nagyobb figyelmet kell fordítania a nemzeti kultúrát magas fokon kifejező ún. reprezentatív művészeti intézményekre. Itt elsősorban a Nemzeti Színházra, a Magyar Állami Operaházra, a Zene- akadémiára és Budapest hangversenyéletére, a Szépművészeti Múzeumra gondolok. Az ország jövőbeli lehetőségeihez mérten fokozottabban kell gondoskodnunk működésük szellemi és anyagi feltételeiről. Ha arra gondolunk, hogy pl. az Állami Operaháznak évente közel nyolcszázezer látogatója van, akkor ez jelzi, hogy nem szűk rétegek extrém igényeinek a kielégítéséről van itt szó. Ilyen szempontok szerint kell végig gondolnunk újra irodalmunk, színház- és zeneművészetünk, egész filmgyártásunk, képző- és iparművészetünk, környezetkultúránk helyzetét

>

Egységes szemlélet alapján

A továbbiakban arról szólt a miniszter, hogy a törvény végrehajtása érdekében a Kulturális Minisztériumnak jobb színvonalon kell betöltenie a kulturális ágazatban kapott szerepkörét. Rámutatott többi cözött, hogy ha kulturális területen külső, belső, vagy ;gyéb okokból rövid időre fel- íalmozódnak a feszültségek, a negoldást nem segíti a helyzet akargatása, hanem csak a nég jobb, a valóságnak még nkább megfelelő társadalmi inismeret. Ehhez pedig torzulásoktól mentes nyilvánosságra és nyíltságra van szükség. Arra, hogy az ellentmondások és a hibák ellen felgyülemlett, tisztességes indítékból származó indulatokat a szocva- izmust, tehát a társadalmi haladást szolgáló energiává lehessen változtatni. Az ilyen magatartásnak azonban nagyon fontos előfeltétele, hogy

vívmányainkon, társadalmunk elért szocialista egységének megtartásán, az egység további erősítésén kell alapulnia. Minden kérdés feltevőjének, kutatójának tisztában kell lennie azzal az óriási felelősséggel, amellyel ezért a gigászi küzdelmekben kivívott társadalmi egységért tartozik. Tisztában kell lennie azzal, hogy a munkásosztály, következésképpen az egész társadalom érdekeit kockáztatja, aki túlhaladott helyzetek, akkor esetleg helyénvaló teóriáit és gyakorlatát akarja normaként alkalmazni, mai problémák megoldására.

Tudjuk persze, hogy egységünk, benne a kultúra egysége nem idilli. Tele van feszítő, szükségszerűen létező ellentmondásokkal. De mégis valóságos szocialista alapokon álló reális egység, amelyben

minden ellentmondást úgy kell megoldani, hogy az további haladásunkat szolgálja. Az egységnek ez a szemlélete megengedi, sőt kívánatosnak tartja a fő kérdésekben kialakult egyetértés alapján a tisztázó vitákat. Csakis azok képesek belátni a különböző megközelítési módokat hordozó viták szükségességét, akik komolyan veszik az egység követelményeit és realitásait.

Elutasítjuk az elvont ideálok mércéjét. Amikor ezt tesszük, nem a mindenkori helyzet igazolására« törekszünk. Nem hisszük és nem hirdetjük, hogy kulturális életünkben minden úgy jó, ahogyan van. Csupán

— s ez a csupán nem kevés!

— abban törekszünk egyetértést kialakítani, hogy van megbízható, bevált politikáik, amelynek elválaszthatatlan és nem önkényesen cserélgethető része a kulturális politika, és amely éppen azzal tudott alkotó energiákat felszabadítani, hogy hangsúlyozta az emberek jogát és felelősségét a szocializmus építésében. Azzal, hogy a szocialista demokrácia intézményeivel az állampolgárokat a szocialista építés gondolkodó, cselekvő résztvevőivé avatta. Amivel elérte ez a politika, hogy azol; is, akikben még nem tudatosodott világnézetünk, társadalmi programunk valamennyi célja, egy közös célt, a szocializmust meggyőződéssel vállalták.

Ha most megkérdezik, hogy manapság nehezebb-e eligazodni kulturális' viszonyaink között, mint néhány évvel korábban, akkor azt kell mondanunk, hogy igen. De hozzátehetjük azt is, hogy nem azért, mert leromlottunk, hanem mert emelkedtünk a feszültségek, nehezedő körülmények nyomása ellenére. Hogy az ebből fakadó, itt-ott megmutatkozó zavarodottságon úrrá legyünk, a kultúra munkásainak tisztázniuk kell néhány, a megváltozott viszonyokhoz kapcsolódó, azokat kifejező elvi kérdést.

A válaszok keresése közben él kell kerülni a történelmünkben oly sok bajjal járó egyoldalúságokat. Nem szabad, hogy eközben igaz értékeinkből akárcsak egy is veszendőbe menjen. Kerülni kell az illuzórikus megoldásokat, de azt is, hogy az illúzióktól vett fájdalmas bácsá, a szocialista eszmények, a perspektíva elvesztését jelentse akárcsak szűk körben is. Még kevésbé megengedhető, hogy kevesek távlatvesztésből, s a vele járó vereségélményből adódó hangulata igazolásul szolgáljon a létező szocializmus vívmányainak, köztük kulturális vívmányainak rela- tivizálásához, negatív átértékeléséhez. Nem kevés baj származna ugyanis abból sem, ha problémáink láttán elragadna bennünket a türelmetlenség.

Amikor türelemről beszélünk, nem tűrésre buzdítunk. Nem beletörődésre, nem a hibák jóváhagyására késztetünk. Csak a terméketlen türelmetlenség ellen szólunk, a felzú- dulók ellen beszélünk, akik az eleven, mindennapi, gondjaikkal küzdő embereket zavaró körülményeknek tekintik, a nagy tervek megvalósításában.

A miniszter ezután az elismerés, tisztelet hangján szólt a közművelődésnek elkötelezett, munkájukat emberségeGYORI IMRE:

sen, hozzáértően, jól végző hivatásos népművelőkről. Azokról, akik gyakran nagyon rossz környezeti feltételek és nehéz személyes körülmények között végzik munkájukat. Akik nélkül, bármennyire egyetemes üggyé válik is a művelődés, nincs kulturális élet hazánkban, akiknek adósai vagyunk a nagyobb, megérdemelt megbecsüléssel, anyagi helyzetük javításával, jobb képzési és továbbképzési feltételek megteremtésével. Ezeket az adósságokat a közművelődési törvény elfogadása után teljesítőképességünk arányában el kell kezdeni törleszteni.

Végezetül Pozsgay Imre a kormány nevében kérte az országgyűlést, hogy fogadja el a törvényjavaslatot, s a képviselőket, hogy a törvény végrehajtásának támogatásával ébresszenek tiszteletet az állampolgárokban az itt megfogalmazott célok iránt.

Egyre bővülő lehetőségek a személyiség sokoldalú fejlődéséhez

Voltak értékes kezdeményezések a közművelődési jogalkotás területén már korábban is, de most — a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1974. márciusi határozata és IX. kongresszusának állásfoglalása nyomán — vált időszerűvé mindannak részletesebb kifejtése, külön törvény beiktatása, amit alkotmányunk a közművelődésről leszögezett. Időszerűségén azt értem: eredményeink most tették lehetővé, feladataink pedig szükségessé, hogy a közművelődés ügyét legfelsőbb államhatalmi szervünk, a tisztelt országgyűlés a törvény megalkotásával is segítse —, kezdte hozzászólását Győri Imre, majd így folytatta:

A közművelődés ügyének előtérbe kerülésében társadalmunknak — s általában a szocialista társadalmaknak — egy mélyebb, általánosabb törvényszerűsége jut kifejezésre. Az a felmérés tükröződik benne, hogy a szocializmus felépítésének egész történeti folyamata elválaszthatatlan a lenini kulturális forradalomtól.

— Népünk kulturális színvonalának emelése, politikai, gazdasági, társadalmi céljaink megvalósításának eddig is szerves, nélkülözhetetlen része volt. A kulturális forradalom további kibontakoztatása még fokozottabb jelentőségre tesz szert a fejlett szocialista társadalom építésében, népünk nagy, hosszú távú szervezeti programjának valóra váltásában. Társadalmi fejlődésünk eredményeként joggal állapíthatta meg a párt IX. kongresz- szusán elfogadott programnyilatkozat, hogy „A szocialista állam feladatai közül előtérbe kerül a gazdasági szervező, irányító, valamint a kulturális és nevelőtevékenység.” Az előttünk fekvő törvényjavaslat, amely megszabja a közművelődésnek, ennek a sokrétű és társadalmunk egészére kiható tevékenységünk tartalmát és kereteit, ebben betölti kulturális nevelő funkcióját.

A két világrendszer versenye a knltura tükrében

Ezután Győri Imre, a mai a rendszer ellenében, a „másik tőkés társadalomra jellemző kultúra” talaján —és csak elit- és tömegkultúra kettőssé- nagy ellenállással megküzdő, géről szólt.

— Az egyik oldalon — mondotta — a társadalmat félrevezető reklám- és szórakoztatóipar, a giccs és a művészeti álforradalmak, a lealacsonyító, brutalitás és pornográfia óriási apparátusokkal terjesztett „tömegkultúra” áll, míg a másikon a kevesek számára hozzáférhető elit kultúra, amelynek tudománya és művészete csak torzító, öszetört tükörben képes láttatni az embert. Van, születik, kulturális érték — szocialista érték is — ezekben a társadalmakban, de

viszonylag szűk rétegekhez juthat el.

Ezzel a történelmileg dekadens tendenciával szemben — hangsúlyozta —, a szocializmus az anyagi kultúra, a gazdasági-termelési kultúra, másfelől a legtágabb értelemben vett szellemi kultúra ösz- szekapcsolására, ezzel együtt az elit és tömegkultúra kettősségének felszámolására hivatott társadalom. A szocializmus csaknem hat évtizedes léte, fejlődése történelmi és egyetemes érvénnyel bizonyította ezt a hivatottságot. Ha a két világrendszer versenyéről beszélünk életmódban, ez nem az egy úton igyekvők „ki kit előz meg” kérdése. Más minőségek más törvény ereje mérkőzik itt. A szocialista kultúra nem választja el külön a termelő s a fogyasztó, a dolgozó és pihenő, a művelődő és a szórakozó embert: felöleli a világnézet, az erkölcs, a közgondolkodás, az életmód, az ízlés mindennapi világát, áthatja a tömegek hétköznapi életét is. A szocialista kulturális politika egységesen szemléli a sokrétű emberi tevékenységet, s egyre bővülő lehetőségeket teremt a személyiség sokoldalú fejlődéséhez.

Ezután Győri Imre azokra emlékeztetett, akik a maguk történelmi felételei közt kapcsolták össze a társadalmi haladást és a magyar nép művelődésének ügyét, Bessenyei Györgyre, Csokonai Vitéz Mi- hályra, Széchenyi Istvánra, Kossuthra, Eötvösre, Petőfire, Adyra, a Tanácsköztársaság, az illegális és legális rrounkás- mozgalom népet szerető értelmiségére.

Három évtized eredményei adták az alapot

Beszédének további részében a felszabadulás utáni évek kulturális forradalmának történelmi eredményeit elemezte.

— Az, hogy ma közművelődési törvényjavaslat fölött vitázhatunk — mondotta —, nem választható el ezektől az eredményektől, történelmi fejlődésünktől, de nem is csak ezekre vezethető vissza. A szocializmus alapjainak megteremtését követő politikai,

társadalmi, gazdasági fejlődés, az életszínvonal-emelkedés jelentősen javították a művelődés és a művelődök anyagi feltételeit. Ugyanakkor szocialista társadalmunk közéletének és közösségi életének fejlődése meghozta egyszersmind a véleménynyilvánításihoz szükséges műveltség, látókör, magatartás, kifejező- készség növekvő igényét is.

A közművelődés kategóriája — és így szerepel ez az előttünk fekvő törvénytérvezet- ben is: összekapcsolja a kulturális élet különböző oldalait, egységbe foglalja a politikai, az ideológiai, a szakmai és az általános műveltséget, kiegészítőén és teljes joggal idekapcsolva a szocialista erkölcs, életmód, életforma, a szocia’ista fogyasztás kultúráját is. Ezt összekapcsolja a termeléssel, a közösségi élettel, a közélettel, a szocialista demokratizmussal, az örökölt társadalmi feltételkülönbségek, egyenlőtlenségek, a fizikai és szellemi munka közti különbségek csökkentésének társadalompolitikai gyakorlatával. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ma már nem csupán népművelésről van szó, hogy ma már a tömegek tudatos, önkéntes, aktív tevékenysége, művelődése mint történelmileg újszerű tényező lépett a továbbra is szükséges fejlesztendő kultúraterjesztés és -befogadás mellé.

Egész társadalmunk fejlődésének — folytatta felszólalását — egyik kulcskérdése és nélkülözhetetlen feltétele a tűrést megyei képviselők padsorai az ülésteremben.

dati viszonyok gyorsabb, erő-