Pest Megyi Hírlap, 1976. szeptember (20. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-26 / 228. szám

Október elején NIV-estek a Dózsa klubban A ceglédi Dózsa György Ifjúsági Klubban október 1— 4-ig naponta, este 19 órától megrendezik a népzenei, iro­dalmi, politikai dalesteket. Október 1-én, pénteken jazz- est lesz, neves művészek fel­léptével. Másnap este népze­nei, a harmadikon pedig iro­dalmi és zenei est kerül sorra. Október 4-én a politikai dal­esttel zárulnak a zenei napok, pol-beat énekesek, zenekarok, előadóművészek lépnek kö­zönség elé. Ládából üvegbe Paradicsomakció Egységáron paradicsomvá­sárlási akciót ' hirdetett a MÉK, három forintért mér­ték a befőzni való gyümölcs kilóját a ceglédi boltjaiban. A háziasszonyok a téli étrendet szívesen teszik változatossá saját eltevésű befőttekkel, szörpökkel, így hát örömmel vették, hogy olcsó áron para­dicsomlével is megtölthetik az üvegeiket. A konyhaművészet az utóbbi években észrevehe­tően korszerűsödik: nemcsak levesnek, mártásnak szánják a befőzött paradicsomot, ha­nem sok háztartásban tudják a módját, hogyan készülhet belőle kellemes ivóié, amely a téli vitaminskálát gazda­gíthatja. A számítások szerint több tonnányi paradicsomot dolgoztak fel a ceglédi asz- szonyok ezen az őszön. A MOHÁCS ELŐTTI MA­GYARORSZÁG című kiállí­tás, melyet a ceglédi Kossuth Múzeumban rendeztek a mo­hácsi csata 450. évfordulója alkalmából, egy heti hosszab­bítás után vasárnap szeptem­ber 26-án este zárja kapuit. Megjavítják, ismét pontos Cegléden, az Ábpád utcai szolgáltatóházban kapott he­lyet az órajavító részleg, amely a Kossuth szálló közeli kis helyiségéből költözött ide. A városból és vidékről is sokan felkeresik, garanciális vagy más javítást végeztetni. Az órások híre jó, a jelzett időre elkészítik a vállalt munkát, legyen bár öreg kakukkos óráról vagy csöpp „ékszer- óráról” szó. A PEST MEGYEJ HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XX. ÉVFOLYAM, 228. SZÄM 1976. SZEPTEMBER 26., VASÁRNAP KRESZ-park gyerekeknek Kevesebb baleset, sok szabálysértő Tevékeny a köziekedéshizton sági íanács Egyre nagyobb forgalmúak a város és a járás útjai. Mind több a személykocsi, emelke­dik a motorkerékpárok száma és segéd-motorkerékpárral is napról napra többen közleked­nek. Még kerékpárt is na­gyobb számban vásárolnak, mint néhány éve. Pontos szá­muk ismeretlen, csupán a városbeli megőrzőhelyek ada­tai alapján tudjuk, hogy 1970- ben havonta átlagosan 21 ezer biciklit őriztek, tavaly már 29 ezer 500-at. Ez is mutatja: joggal tartják Ceglédet a ke­rékpárosok városának. A járásban a közutak nagy része korszerűsödött az utóbbi években. A 4-es főút új sza­kasza elkészült az albertirsai Romantika Csárda és Kecs­késcsárda között, ezáltal el­kerülve Albertirsát, Cegléd- bercelt és Ceglédet. Az utak többsége szélesebb lett és új borítást kapott. A KRESZ- táblálc korszerűek, visszaverik a fényt. A szegélyjelző oszlo­pokon is fénylő pántlikák vannak. Cegléden — a lakosság szá­mához és a belterület nagysá­gához mérten — a megye vá­rosai közül a legrosszabb az utak állapota. ,A belterületi úthálózat 120 kilométeréből csupán 38,2 kilométer a kiépí­tett. A belső forgalmi 'rendet zavarja a városközponton át­haladó hantházi vasútvonal. Megszüntetéséről már döntés született, a jövőben számolni kell ézzél,' forgalomázéfvézési és városfejlesztési szempont­ból. A közúti közlekedés biz­tonságosabbá vált az utób­bi években, javult az elő­írások betartása és a köz­lekedési morál, ez azon­ban korántsem jelenti azt, hogy nincs további javíta­nivaló, hiszen még mindig sok az erőszakos és az agresziv gép­Társadalmi összefogással Tegyünk többet a városért Détári István, a KÖZGÉP ceglédi gyárában a vegyes gép­szerelő műhely vezetője. A, vá­rosi tanács végrehajtó bizott­ságának és a Hamfias Nép­front városi bizottságának tag­ja hosszú idő óta. A népfront­mozgalomban a béke-, barát­ság munkabizottság vezetője­ként tevékenykedik. Eredmé­nyes társadalmi munikája elis­meréseként küldött volt a Ha- zafias Népfront VI. kongresz- szusán. Munkatársunk kérésé­re elmondotta, milyen felada­tok megoldásában kívánja hasznosítani a kongresszuson szerzett tapasztalatait. — Sarlós István főtitkár a kétnapos vita összefoglalójá­ban elmondotta, hogy sok ten­nivaló vár megoldásra az or­szágban. A szocialista társada­lom felépítését jelentősen meg­gyorsíthatja az önkéntes segít­ségnyújtás, az emberek társa­dalmi rrtunkája. Nekünk, ceg­lédieknek is meglesz a felada­tunk az elkövetkező években. Elsőrendű feladatunk városunk ötödik ötéves tervének mara­déktalan teljesítése és települé­sünk gondjainak lehetőség sze­rinti megoldása. — Elsősorban szűkébb kör­nyezetemmel, a vállalati kol­lektívával, a szocialista brigá­dokkal, a tömegszervezetekkel kell összehangolni, mi az a plusz, amit Ceglédért tehetünk. Sok olyan terület van, ahol megfelelő összefogással jelen­tős előrehaladást lehet elérni. A gyermekintézmények bőví­tésében, gyarapításában már vannak tapasztalataink. Ebben a tervciklusban szerepel egy nyolctantermes általános isko­la felépítése. Ez azonban nem elégíti ki a gyorsan fejlődő új lakótelep igényeit. Jó lenne, ha a város lakói, üzemei, intéz­ményei közös erővel megdup­láznák a termek számát. El­kelne ott mind a tizenhat osz­tály. — Ezenkívül van még sok más tennivaló is. A környezet- védelem valamennyiünk ügye. A köztisztaság javítása mind­nyájunkat érint. Játszóterek, pihenőparkok kellenek, rend­ben kell tartani, csinosítani a meglevőket. A fásítás ugyan­csak nagyon fontos, s nekünk tennünk kell a holnap városá­ért is. Ezek olyan célok, ame­lyekért minden városbeli buz- gólkodhat. A népfrontmoz­galom alkalmas arra, hogy ne­mes célok megvalósítására verbuváljon társakat. — Mozgalmunkban már most is sok lakóhelyét szerető ember dolgozik. Azt szeret­nénk, ha egyre bővülne ez a kör, ha mind többen hozzájá­rulnának környezetük szépíté­séhez, közös elgondolásaink valóra váltásához. — Számomra a várost fej­lesztő, gyarapító társadalmi munka folytatása az egyik leg­fontosabb népfrontfeladat. Szá­mos küldött társam mondta el ezzel kapcsolatos tapasztalatát, lakóhelye eredményeit. Az az egészséges lokálpatriotizmus, amely áthatotta szavaikat, az egész kongresszus meghitt, egyet akaró légköre hozzám ezt a célkitűzést hozta a leg­közelebb. (t.) járművezető. A közúti ellenőr­zések tapasztalata szerint gya­kori az ittas vezetés, a vezetői engedély nélkül közlekedő. A gyorshajtás ugyancsak elter­jedt. A vétkesekkel szemben minden esetben kellő szigorral járnak el. A balesetek száma 1971 óta csökken. 1975-ben 4,9 száza­lékkal volt kevesebb, mint az azt megelőző évben. Az idén az első félévben 13^8 százalé­kos csökkenés mutatkozott. A javulást elősegítette, hogy a városi-járási közlekedésbiz­tonsági tanács (KBl1), a rend­őrkapitányság közlekedésren­dészeti alosztálya — együtt­működve a KPM Közúti Igaz­gatóságával és a tanácsok szakigazgatási szerveivel — felmérte a balesetveszélyes he­lyeket és felszámolásukra megtette az intézkedéseket. Bevezették az állami tulaj­donban levő gépjárművek te­lephelyükön való műszaki el­lenőrzését. A tapasztalatok szerint elsősorban az idény­jellegű mezőgazdasági munkák során derül ki, hogy nem for­dítanak elég gondot a gépjár­műpark megfelelő karbantar­tására, műszaki állapotára. Mind a telephelyeken, mind a közúti ellenőrzések alkal­mával a rendőrség bevonja a rossz műszaki állapotú jár­művek rendszámát. Az 1974-ben megalakult KBT tanácskozó testületében helyet kaptak az állami, tár- sádalrrtr- és'^gaztíásági vezetők.' Rátermett, hozzáértő emberek vállalták ezt a fontos társa­dalmi tevékenységet. Megalakult hét szakbi­zottság, amelyekben össze­sen hetven társadalmi munkás dolgozik. Ezek közül különösen nagy feladatot oldott meg az ok­tatási szakbizottság, amely az új KRESZ ismertetésével, tan­folyamok és vizsgák szervezé­sével foglalkozott. Aktivistái elismerést érdemelnek tevé­keny és eredményes közremű­ködésükért. Az ifjúsági szak- bizottság az úttörő közlekedési csoportok megszervezését vál­lalta. A Bem József Szakmun­kásképző Intézetben bekap­csolódott a kismotorosok szak­körének működésébe. Elmé­leti és ügyességi versenyt szer veztek a diákok körében. Sok­oldalú feladatoknak tett eleget a sajtó- és propagandabizott­ság, amely széles körben is­mertette a KBT célkitűzéseit, mozgósította a lakosságot a szükséges ismeretek megszer­vezésére. A forgalomszervezé­si szakbizottság intézkedése­ket javasolt a 4-es út és az azt keresztező 311-es út balesetei­nek csökkentésére. Indítvá­nyuk alapján helyezi el- a városban ezekben a napokban a KPM Közúti Igazgatósága a másfél millió forintért vásá­rolt jelzőtáblákat. Ugyancsak a KBT kezdemé- 'nyezte és irányította Abony- ban a KRESZ-park építését. A kétszázezer forintos mun­kát főként társadalmi fel­ajánlásokból fedezték, igény­be véve a szocialista brigádok közreműködését is. Az össze­fogás tette lehetővé augusztus 20-i átadását. A tervek szerint a járás valamennyi községében 1980-ig játszó- és KRESZ- parkot építenek. Ezt az a felismerés teszi szük­ségessé, hogy már kisgyermek- korban el kell kezdeni a köz­lekedés szabályainak megis­mertetését. Ezt szolgálják az egymás után alakuló úttörő közlekedési rajok, amelyeket egyenruhával és felszereléssel a KBT lát el. Legközelebb szeptember 29-én JáSzkaraje- "riötí; alákltafiák ''Hasonló cső-" portot. Az általános és közép­iskolákban lebonyolított köz­lekedési verseny célja is a közlekedés rendjének alapos megismertetése. Az elmúlt évek eredmé­nyeit a napokban tárgyalta a városi és járási közlekedés- biztonsági tanács. A- továb­biakra feladatul tűzték az utak állapotának folyamatos javíttatását, az óvodai játszó­parkok építésének támogatá­sát, a testületi munka haté­konyságának növelését. Aján­lásokat tesznek az iskolák és a termelőüzemek közötti együttműködések kialakítására és még szélesebb körű propa­gandát fejtenek ki a jövőben. T. T. A Súgván Tsz földjein Szedésre éret! kukorica Silózzák a répafejet is A mezőgazdaságban minden évszak a feladatok egész sorát adja, de a legtöbb tenn való ősszel adódik. Ilyenkor kell betakarítani és elraktározni a termést, hozzá Kell látni a ta- iajmunkákhoz, szántáshoz, ve­téshez. talajerő visszapótlás­hoz — gondos gazda módjára. Ezen szorgoskodnak mos, az abonyi Ságvári Endre Terme­lőszövetkezetben is. Falus Ist­ván, üzemgazdász adott tájé­koztatást arról, hogy hol tarta­nak, s mi minden van még hátra a tél beköszöntéig. Az őszi búza és árpa vetését szeptember végén kezdik meg. Búzából 1557 hektárnyi kerül a földbe, árpát 422 hektáron vet­nek. A tavaszi vetésekhez több mint 1700 hektár földet mun­káinak meg — ebből 500 hek­tár már készen van. Jelentős területen végezték él a szerves- trágyázást. Az abonyi termelő- szövetkezetek szakosodása foly­tán a Ságvári Tsz KITE-rend- szerben cukorrépát ültetett az idén 400 hektáron. A répater­mesztést teljesen gépesítették es szeptember 7-én kezdték meg a kitermelést. A munkát az esőzés hátráltatta, emiatt többször félbe kellett hagy­niuk. Terméseredményüket be­folyásolja, hogy amikor kellett volna, nem volt csapadék, most viszont sok van. A termést a Szolnoki Cukorgyár veszi át, szállítási gondja nincsen a gazdaságnak. Kukoricából 800 hektár ter­mése vár betakarításra. Ezt valószínű, három hét múlva kezdhetik meg. Kedvező ered­ményre számítanak, bár a ta­valyihoz hasonló, kimagasló eredményt nem várnak. Gép és ember készen áll a kukori­ca szedéséhez, a termény el­helyezése sem lesz gond, mivel, a korábbiak mellé még két tá­rolót építettek. Folyamatban van a silókukorica betakarítá­sa és feldolgozása. Ezt a koráb­binál is nagyobb gonddal vég­zik, mert a szálastakarmány a szárazság miatt gyengébben termett, pótlásáról ezzel is gondoskodnak. Népes a jószág­állomány, kell az ele jég. A ré­pafejeket is felhasználják a si­lókészítéshez. A Ságvári Tsz-ben a hét ele­jén megkezdték a szüretet. Az előzetes becslések szerint hek­táronként 60 mázsa szőlőt vár­hatnak, a must pedig 15—17 fokos. A közös gazdaság a szü­rethez segítséget vesz igénybe: a helyi Somogyi Imre Általá­nos Iskola tanulói segítkez- nek. A szőlőt helyben dolgoz­zák fel. Gyuráki Fe:enc Tért hódít a tömegsport A nyári spartakiád második fordulója A Volán 1. Vállalat 11. üzemegységének alapszervezeti párttitkára, Öcsai Sándor és Egervári György, a szakszer­vezeti bizottság sportfelelőse számolt be üzemegységük tö­megsportéletéről : — Részt veszünk a városi asztalitenisz csapatbajnokság­ban, a II. osztályban jelenleg a 3. helyen állunk. Emellett ott vagyunk a kispályás labda­rúgó-bajnokság mezőnyében is, s beneveztünk a napokban kezdődő sakk- és kézilabda- küzdelmekre is. Összesen het­venen vesznek részt- a külön-; böző tömegsport-rendezvénye­kén. ' Legtöbbször az időpont kiválasztása a legnehezebb, hiszen a munkánk jellegének megfelelően igen sokan, sok­szor Cegléden kívül tevékeny­kednek — mondotta Egervári György. — Az előző évekhez képest dolgozóik mégis több verse­nyen vesznek részt. Minek kö­szönhető ez a fellendülés? — kérdeztük Öcsai Sándort. — Nagyvállalatunk a hon­védelmi tömegsportban tevé­kenykedik elsősorban, klu­bunk, a Volán HKL a járás határain kívül is elismert már. A többi sportágban magunk szeretnénk aktívabbá, jobbá tenni a tömegsportot, nagyobb gondot fordítunk a testedzés Külön a pirosat, külön a feliéret e formájára, mint azt régeb­ben tettük. A kezdeti lépések jók, remélem, ez a továbbiak­ban még javulni fog. Ha a kézilabdapálya elkészül — a földmunkát már el is végez­tük — még több eredményt tudunk felmutatni. — Milyen. rendezvényük volt még? — A műszak és a forgalom vízilabda-mérkőzése sokáig emlékezetes marad. Vala­mennyien mentőövként fel­pumpált autókerék-belsö gu­mival a derekukon szálltak vízre, úgy játszottak. Ebből szá­mos mulatságos helyzet adó­dott, de erőpróba is volt, Min­denki jól érezte magát, bizo­nyítja, hogy további mérkő­zések szervezését is kérik a dolgozók. A napokban rendezték meg a 11. üzemegység házi asztali­tenisz-bajnokságát. Az egyéni verseny első nyolc helyezettje tiszteletdíjban részesült, a csa­patbajnokság győztese pedig serleget kapott. A végeredmény: Egyéniben: 1. Juhász Gyula (Nagykőrös), 2. Öcsai Attila (Cegléd), 3. Veszprémi Endre (Abony), 4. Hegedűs László (Cegléd). Csapatban: 1. Cegléd 30, 2. Nagykőrös 16, 3. Nagykáta 14 ponttal. ★ Sikert aratott a jubileumi nyári spartakiád II. fordulója is Dánszentmiklóson, ahol a hat sportágban összesen 244-en vettek részt, köztük 53 nő és 191 férfi dolgozó. Az összetett pontverseny végeredménye: Férfi: 1. Dánszentmiklós 357, 2. Albertirsa 160, 3. Ceg- lédbercel 61, 4. Mikebuda 18 pontiak Női: 1. Albertirsa 110, 2. Dánszentmiklós 108, 3. Cegléd- bercel 32, 4. Mikebuda 6 pont­tal. Csemőben 152-en indultak a versenyeken. A pontversenyben: 1. Nyárs­apát 341. 2. Csemő 151, 3. Kő­cser 102, 4. Ceglédi Állami Tangazdaság 20 pont. U. L. A ceglédi határban ezekben a napokban sokan szüretelnek. A must minősége a tavalyi­nál lényegesen jobb, magasabb a cukortartalma, ám a májusi fagy és a nyári jégverés ellátta a szőlő baját, az átlagosnál kisebb a termés. A képen: érkezik a must a Szív utcai átvevő­telepre á kistermelőktől, hétvégi telkek tulajdonosaitól. Mintavétel után külön gyűjtik a színeset, külön a fehéret, Apáti-Tólli Sándor felvétele GYÁREGYSÉGÜNKBE FELVESZÜNK FÉRFI- ÉS NŐI SEGÉDMUNKÁSOKAT. VALAMINT PORTÁSOKAT. Fizetés a kollektív szerződésben foglaltak szerint. Érdeklődni lehet: „Penomah” Ceglédi Gyára, Cegléd IV., Dohány u. 4.

Next

/
Thumbnails
Contents