Pest Megyi Hírlap, 1976. szeptember (20. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-26 / 228. szám

V/tírfíIJ> 1976. SZEPTEMBER 26., VASÁRNAP Csuka Zoltán köszöntése Könyvtáravatás Érdligeten 1971. április l Nem mindennapi esemény színhelye volt tegnap este Csuka Zoltán József Attila-díjas költő érd­liget' háza. Több szá­zan jöttek el ide, hogy koszöntsék 75. szüle­tésnapja és műfordí­tói munkássága 50. évfordulója alkalmá­ból. Es azért is, hogy részesei lehessenek Érdliget új könyvtá­ra ünnepélyes felava­tásának, amelynek létrehozója maga a költő volt. Az ünnep­ségen megjelent Vi- tomir Gasparovic, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársa­ság magyarországi nagykövete, dr. Mar­cali László kulturá­lis miniszterhelyet­tes, Barinkai Oszkár- né, a Pest megyei pártbizottság titkára, dr. Csicsay Iván, a megyei tanács elnök­helyettese, Dobozy Imre, a Magyar írek Szövetségének elnöke, Gustav Krklec, a Jugoszláv írószövetség elnöke, dr. Szeli István, az újvidéki Hungarológiai Intézet igazgatója, valamint a járás és a nagyközség vezetői, ivók, költőle, műfordítók Jugoszlá­viából és a magyar kulturális élet sok más képviselője. I :—------- Sárd utca 35. I Erdlijjít Tegnap még r *--------------- két lakóházat őrzött Borsos Miklós kő Ma­donnája a sok virágú kertben. A nagyobbik házra több mint három évtizede került fel az írás, Napsugár-ház, a költő­nek az életről vallott hitval­lásaként : legyen bármilyen felhős is az ég, egyszer újra előbukkan a nápsugár, hogy fényével és melegével bera­gyogja az emberek életét. A másik házra alig néhány nap­ja szegezték fel Domonkos Béla szobrászművész rézdom- borításái, amely egy nagy, nyitott könyvet ábrázol, s egyik oldalán szerbül, a má­sikon magyarul olvasható a híres madáchi mondás: Küzdj és bízva bízzál! Ez az épület tegnap este óta könyvtár. A Jószomszédság könyvtára, amelyet Csulca Zoltán költő és műfordító alapított s ado­mányozott az ország legna­gyobb településének, a negy­venháromezer lakosú Érdnek. Hogy mi volt indítóoka? A megőrzött jegyzetfüzetek olykor kincseket őriznek: egy gondolat születését, formáló­dását, a valósággá válás egy- egy állomását. Az újságírónak nincs más dolga, csupán visz- szaidézni a korábbi beszélge­tések feljegyzéseit. I-------------;-------------1 Csuka 19 65. április 2. | Zoltán--------------------------- érdli­geti dolgozószobája. Az asztal közepén írógép. Jobbról szótá­rak, jegyzetek, levelek. Balról Miroszlav Krlezsa: A fehér sas árnyékában című regénye horvát nyelven. Mellette a délelőtt kapott József Attila- díj. — Nehéz, nagyon nehéz ICrlezsa komor, nehézveretű sorait magyarra fordítani. A horvátok legnagyobb élő írója hallatlanul nagy tudású em­ber. Néha tíz-tizenöt percet is meditálok egy-egy mondaton: így vagy úgy lenne a leghűsé­gesebb a fordítás. Mert nem csupán a tartalom hűsége a fontos, a szavak muzsikája, a mű hangulata is. Persze, az olvasó mindebből csak a kész kötetet látja; az eredeti mű­vet, a szavak értelmét magya­rázó szótárakat, az író fordí­tói tanácsokat adó leveleit, már nem. Jó lenne mindezt egyszer odatárni az emberek elé. Az eredeti, műveket s ma­gyar fordításukat. S azokat az irodalmi értékű leveleket, amelyeket Ivó Andricstól, M’-- roszláv Krlezsától s másoktól kantam... Valahogy ilyesformán szüle­tett a gondolat, amely az évek múlásával formálódott, ala­kult, kiteljesedett. 1 1969. november 12. | Szerkesztőségi szoba. Az író­asztalon a tegnap kapott ki­tüntetés, a Jugoszláv Zászló- rend aranykoszorús érdem­rendje. — Az eddig lefordított több mint hetven kötet arra ösztö­A megjelenteket Ipacs László, a Haza­fias Népfront Érd nagyközségi bizottsá­gának elnöke üdvö­zölte, majd Csuka Zoltán mondotta el a Jószomszédság könyv­tára megalapításának rövid történetét. — Azt szeretném — mondotta —, hogy ez a könyvtár ne legyen üresen kongó emlék­ház, hanem az ide be­lépő embereket szün­telenül figyelmeztesse arra: az egymással szomszédos népeknek békében és szeretet- ben kell élniök. Hi­szem, hogy azok, akik majd távozásom után ezt a könyvtárat át­veszik és gondozzák, ezt a gondolatat fog­ják ápolni és fenntar­tani. A nagyközség la­kossága nevében Benussi Silvió, Érd tanács­elnöke mondott köszönetét az írónak. A könyvtár megtekintése után nagyszabású irodalmi műsort rendeztek az érdi művelődési központban. Itt Dobozi Imre és Gustav Krklec méltatta Csuka Zoltán munkásságát. A nagysikerű műsorban közreműködött Bánki Zsuzsa, Berek Kati, Dévai Nagy Kamilla, Horváth Ferenc és Keres Emil. Jószomszédság Csuka Zoltán és Benussi Silvió nöz, hogy valamilyen formá­ban megőrizzem mindezt azok számára, akik majdan utánam az egy égbolt alatt élő népek békés együttműködése felé vezető útra lépnek. Hogy mi lesz ez a forma, még nem tu­dom, csak azt, hogy a dolgo­zószobám már rég kicsi a munkámmal kapcsolatos köny­vek, levelek s más dokumen­tumok őrzéséhez... Az új­vidéki rádió vétségének főtitkára, Hadro- vics László professzor, a Ma­gyar Tudományos Akadémia tagja, Piszák Imre, a nagy­községi pártbizottság titkára, Benussi Silvió, a nagyközség tanácsának elnöke és Szekeres József vb-titkár. Az összejö­vetel célja: a hagyatéki szer­ződés ünnepélyes aláírása. 1976. szeptember 22. j 1974. január 30. klubja. Csuka Zoltán és Fehér Ferenc vajdasági költő érde­kes beszélgetése. Fehér: Mit mondanál, ha megkérdezném, mi életed leg­nagyobb terve? Csuka: Könyvekben, kézira­tokban, levelekben érdekes és értékes anyag gyűlt össze mű­fordítói munkásságom évtize­dei alatt. Szeretném, ha mind­ez fennmaradna. Ezért rend­szeresen gyűjtöm a Magyaror­szágon megjelent jugoszláv műveket, másrészt mindazokat a magyar könyveket, amelyek Jugoszlávia népeinek nyelvén jelentek meg. Ugyanakkor a vajdasági magyar irodalom összes köteteit is egybegyűj- töm s az a szándékom, hogy a Jószomszédság könyvtárát ala­pozom meg belőlük Érdlige­ten ... Ismét Érdli­get. Odafenn. Ez a lakóházzal szomszédos épületre vonatko­zik. Tizenkét lépcső vezet aj­tajához. Előbb egy kisebb, majd egy nagyobb szoba. Az egyik falon hatalmas rézdom­borítás, Borsos Miklós műve. Vele szemben jugoszláv festő magyar huszárt ábrázoló olaj­képe. És könyvek, könyvek mindenütt. — Mindezt, a két épülettel együtt, Érd nagyközség taná­csának ajánlottam fel, ellen­szolgáltatás nélkül. Azzal a feltétellel, hogy ne múzeum legyen, hanem olyan köz­könyvtár, amelyet Érdliget la­kossága naponta használhat. Gondolom, erre szükség is van, hiszen Érdligetnek pilla­natnyilag csak egy fiókkönyv­tára van, az is egy kicsi, kor­szerűtlen helyiségben. Addig pedig hiába beszélünk ‘olvasó népről, amíg ennek a feltéte­lét meg nem teremtettük. A hagyatéki szerződés elkészült. Ügy gondolom, némi korrigá­lás után sor kerülhet az alá­írására is... | 1975. november 11. | Kevés a hely az érdligeti ház nagyszobájában. Itt van Do­bozi Imre, a Magyar írók Szö­Színhely a Kulturális Miniszn tórium, néhány perccel az után, hogy átvette a Szocia­lista Magyarországért Érdem­rendet Pozsgay Imre minisz­tertől. — A könyvtár, amely az idén egy szobával bővült, át­adásra kész. A legbelső terem­ben saját gyűjtőmunkám eredménye, mintegy ezer kö­tet található. Ezeket csak helyben olvashatják majd az érdeklődők. A középső terem­ben kapott helyet a tulajdon­képpeni közkönyvtár kétezer kötete, amelyet a szomszédos népek irodalmából állított ösz- sze a Kulturális Minisztérium és a megyei tanács. A legelső helyiség pedig a kölcsönző és az olvasóterem ... Az évtizede született gondo­lat tegnap este valósággá vált. Prukner Pál Ösztöndíjtól a disszertációig Í fW V \ ■ . . .. MUNKÁK lís MINDENNAPOK- í Vvíí ,Úííi Adósom volt a sors eszel a véletlen találkozással, mert a nyár elején, amikor keres­tem, Samu János, a szentmár- tonkátai Kossuth Tsz fiatal el­nöke egy nap szabadságot vett ki, hogy orvoshoz vigye a kis­lányát. Most pedig éppen vé­get ért a naigykátai járási párt-végrehajtóbizottság ülése, psak útját kellett álltnom, ami­kor hazafelé indult. Lopva karórájára pillant, aztán meg­adja magát: tessék, kérdezzen. — Milyen minőségben vett részt a végrehajtó bizottság ülésén: tagként vagy meghí­vottként? — Három, különböző szintű párttestületnék vagyok tagja: otthon, a téeszben az alap- szarvezati vezetőségnek, a já­rásnál ä végrehajtó bizottság­nak, a megyénél pedig a párt­bizottságnak. — Mióta tagja az MSZMP- 1 nek? ’— Nyolc éve. Azt hiszem, több -kérdés er­ről felesleges. Akit ilyen fia­talon méltónak találtak elvtár- sai ezekre a tisztségekre, an­nak elsősorban a munkája ér­demel figyeu'met A 24 éves főmezőgazdász — Hatvanhét végén kerül­tem a szentmártonkátai ter­melőszövetkezetbe, miután elő­zőleg egy kényelmetlen dön­tésre kényszerültem: melyi­künk bontsa fel a szerződését munkáltatójával, a feleségem-e vagy én? Mindketten társadal­mi ösztöndíjasként szereztük a diplománkat, a feleségem az egri tanárképzőben, ón a Gö­döllői Agrártudományi Egye­temen; őt a tápiósági községi tanács támogatta tanulmányai­ban, engem az Üjszilvási Álla­mi Gazdaság. Nem vagyok há­látlan természetű, nehezemre esett felbontani a szerződést, -hiszen még a diplomamunká­mat is a komlóiermésztésról írtam, de minden Tápióság mellett szólt. A feleségem oda­való, az anyásomnál kaptunk otthont, és az asszony kezdő fizetése magasabb volt az enyémnél. így aztán 1967 no­vember közepén üzemgazdász! voltam a szentmártonkátai I Kossuthban. Néhány hónap j múlva nagy veszteség érte a : közös gazdaságot: fiatal fő- | mezőgazdászunk meghalt, s engem nevezitek ki — húszon- 1 négy évesen — a helyébe. tsz akikor 2600 hektár összte­rülettel rendelkezett, se nem túl nagy, se nem kicsi ah­hoz, hogy egy pályakezdő fia­tal megbirkózzék szakmai irá­nyításával. ^ ... Ez a vidék vízszegény te­rület, s abban az időben nem dicsekedhetett kimagasló ter­méseredményekkel. Emlékszem, búzából 10—11—12 mázsát ta­ikarítottuník be kaftasztrális holdamként, ami — hektárban számítva — 16—17 mázsának felelne meg. Hatalmas munká­ba kezdtünk: fajtaváltással, előveteményrendszer alkahna- zásával, kemizálással, a ma­gas szaporulati fokú gabona­fajták kiváltásával évről évre 6—8—10 mázsával javultak a terméshozamok. Tavalyelőtt már 35 mázsát, tavaly 41,7-et, az idén pedig 42,4 mázsa bú­zát takarítottunk be hektáron­ként. Kukoricából tavaly hek- táronikémt 70 mázsát, cukorré­pából 400-at gyűjtöttünk be. A megtett fejlődés elismeré- képpen május elsején kiváló termelőszövetkezet címet kap­tunk a mezőgazdasági és élel­mezésügyi minisztertől. Felvétel nélkül — egyetemre Samu János rossz időben — 1944 novemberében született. Apját négyéves korában is­merté meg, akkor került haza hadifogságból. A nagyszülők­től örökölt 11 hold később sok baj, keserűség forrása lett. A beszolgáltatást kötelezettség kivetésénél nem a sírnivalóan alacsony aranykorona-érték, hanem a birtok kiterjedése volt a mérvadó. — Apám bele is fáradt az egészbe, s hogy két fia kö- zépiskoBai taníttatása költségeit megteremthesse, 57-ben fel­ment Pestre, kubikosnak egy építőipari válalathoz. Később brigádvezető lett, munkatársai tiszteltek, mi pedig valósággal bálványoztuk az öcsémmel. Nyíltszívű, egyenes ember volt, ha vannak jó tulajdonságaink, ő oltotta belénk. Munkásszál­láson halt meg, Budapesten, 57 évesen ... — Eredetileg az volt a ter­vünk, hogy elvégzem a ceg­lédi mezőgazdasági techniku­mot, aztán munkát vállalok, Japán est. Mint a műsorúj­ság írja, szerencsés véletlen jóvoltából sikerült összeválo­gatni egy egész estére való ja­pán filmet: a magyar tévések részt vettek a Prix Japon — az ifjúsági és gyermekműso­rok egyik legrangosabb nem­zetközi fesztiválja — vetíté­sein, s egyúttal arra is időt szakítottak, hogy a legnagyobb japán tévétársaság, az NHK műsorából mustrát kérjenek. A pénteken este látott te­kercseket igen szerencsés kéz­zel emelték ki, hiszen este hattól egészen műsorzárásig nagyszerűen szórakozhattunk. ízlése és érdeklődési köre szerint ki-ki találhatott e mű­sorban magának valót. Aki a nyüzsgő városok, zsúfolt utak és vasutak mozgalmas képeit szereti, annak az est bevezető filmje szerezhetett kellemes perceket. Aki a madárvilág kedvelője, az bizonyára so­káig fog emlékezni a Japán darvak című — páratlan ope­ratőri és rendezői bravúrral elkészített — állatportréra. Aki pedig vacsorakészítés, -fogyasztás közben is tudott fi­gyelni, az — Terlanday Mária hangulatos riportja jóvoltából — megismerkedhetett azokkal a magyarországi japánokkal, akik baromfitenyésztő gazda­ságainkban dolgoznak, mint szexálók, vagyis naposcsibe­TV-FIGYELO válogatók. Talán ez a képsor volt a legmegindítóbb a ha­zai néző számára: egy nagyon távoli — nemcsak földrajzilag, hanem tradíciókban is idegen — ország fiainak otthonrata- lálását láthattuk; a kedves kettősséget, ahogyan itt étnek — japán—magyarul... Az Ariake-tenger iszapsiva­tagjának nézésekor aztán is­mét hangulatváltásna kénysze­rült a néző. Egy mind látvá­nyában, mind az ott élő em­berek életmódjában egyedül­álló vidékkel ismerkedhet­tünk meg, ahol a szó szoros értelmében a híg iszapból kell kikaparni a mindennapra va­lót. A féllábbal hajtott hor­dós csónak, a szemforgató ha­lak fogására szolgáló négyágú horog, az inas-eres kezek ál­tal nagy nehezen megtalált 16- tuszgyökér — mind-mind e kegyetlenül egzotikus világ jellemző rekvizitumai. Látvá­nyukat aligha feledjük el egy­hamar! Az est a hagyományos ja­pán bábjáték, a bunraku be­mutatásával zárult. Míg a ko­rábban látott képsorok inkább a messzi ország külső látvá­nyával nyűgözött le, ez a do- kumentumfilm a japán ember hit- és gondolatvilágába enge­dett betekintést. A japán éle­tet oly erősen meghatározó hagyománytisztelet talán ép­pen e furcsa színpadi játék­ban mutatkozik meg a leg­jobban. Évezredes gesztusok ismétlődnek benne; évezredes históriák — császárokról, sza­murájokról szóló tanmesék — elevenednek meg általa. Mindent összevetve ritka jó műsor volt ez a japán est! Ópium, hasis, heroin. Nagy ér­deklődéssel vártuk a Monitor című műsor új, kétrészes ösz- szeállítását a kábítószer-ter­mesztésről, -készítésről, -csem­pészésről, ám Schmitt Péter műsora csalódást keltett. Za­varosan, szerkesztetlenül ke­rült a képernyőre, és ami kü­lönösen lehangoló: igen gyen­ge technikai kivitelben. Hiába hallottuk a magyar szakértő, dr. Bayer István kommentár­ját e világszerte aggasztó je­lenségről, maga a látvány — a sok homályos, elkopott kép — nem volt olyan megdöb­bentő, mint amilyennek ere­detileg szánták. Valószínűleg már a kapott nyersanyag sem lehetett valami friss, és csak tovább romlott e legújabb fel­dolgozás során Akáca László hogy az öcsém is tanulhasson, áld öt évvel fiatalabb nálam. Másképp alakult: az érettségi előtt egy hónappal csapatunk I. dijat nyert a mezőgazdasá­gi technikumok országos ta­nulmányi versenyében, s mi, a csapat tagjai ezért felvételi vizsga nélküli kerülhettünk be az Agrártudományi Egyetem­re. A családi tanács úgy dön­tött, ezt a lehetőséget nem szabad elszalasztani. így aztán a matúra után elszegődtem kombájnosnak a szán tanárion- kátai gépállomásra, hogy az első évi taníttatás, meg a ru­házkodás költségeit megkeres­sem. 1966. decemberében ál- lamviz&gáztam, s addig min­den nyáron Újszilváson ba­rátkoztam a komlóval. Tápió- ságiról jártam át, s akármi­lyen korán jöttem, későn men­tem haza, mégsem voltam ; mindig kéznél, ha szükség volt rám... Megbukott a csőkutas rendszer A szentmártonkátai Kossuth Tsz-be 1974-ben beolvadt a tá- piószecsői Egyetértés, s a kö­vetkező tavasszal Samu Jánost választották elnökké. A közös gazdaság 4500 hektárral nőtt, amiből 3200 hektár a közös szántó, 360 hektár erdő, 350 hektár rét, 180 hektár a ház­táji, 80—90 hektár a legelő, 72 a nagyüzemi szőlő — ab­ból az időből, amikor minden­félét telepítettek, csak szóló legyen a neve —, és 12 hektár a gyümölcsös: kajszibarack, meg szilva. » — Kertészetük van-e? — Csak 40 hektár szárazföl­di, mert — mint mondtam — vízben rendkívül szegény vi­dék a miénk. Az idei nyáron ezt különösen, magéreztük: má- jus elsejétől augusztus 20-ig ■— vagyis épp a vegetációs időben! — mindössze 115 mil­liméter csapadék hullott ná- lunik. Épp most törjük a fe­jünket, hogyan tudnánk öntöz­ni, mert itt a csőkutas rend­szer sem váit be: még egy kis . teljesítményű szivattyút sem bírtunk üzemeltetni. Itt csak 200 méteres mély fúrású kutak jöhetnek számításba, szórófejes vagy esőztető rend­szerrel. Mihelyt a szövetkezetiről van szó, hévvel, szívesen magya­ráz. A nádudvari KITE-ről, amibe — elsőként a megyében — 1973-ban léptek be, és ku­koricát, búzát, cukorrépát ter­mesztenek a í'endszerben. Ép­pen abban az időben szorult a gépparkjuk is korszerűsítés­re, így aztán néhány lépcső­fokot kihagyva, nagyot léptek előre. Igénybe vették a rend­szer által biztosított gépeket is, meg aztán, mint mondja, arra is rákényszerültek, hogy a legfejlettebb termesztési technológiákat, s a legkorsze­rűbb vegyszereket alkalmaz­zák. Aztán a tehenészetről ma­gyaráz, a nemrégiben elkez­dett fajtaátalakitó keresztezé­sekről —, a magyar tarka és a Holstein-Fríz fekete tarka leszármazottainak előnyeiről, az erős emésztőtraktusról, a szangvikus alkatról, a kerin­gési rendszerről, s hogy év végéig 3000 liter tejet akar­nak fejni egy tehénből. — Mit csinál szabad idejé­ben? Készül a disszertáció — Barkácsolok. Három éve házat építettünk, és a három szoba úgy nyeli a polcokat, lámpákat, dísztárgyakat, hogy csak győzzem faragni-csinálni. A nyolcéves lányom mellett van egy nyolchónapos fiam is, neki én szoktam megfőzni a bébiételt vacsorára. Végül, ha még mindig marad időm, olyankor a doktori disszertá­ciómon dolgozom. — Komlótermesztésből? — Ugyan, hol van az már! Azóta növényvédelmi szakmér­nöki diplomát is szereztem, s most növénykórtani témá­ból írom az értekezésemet/ Ha már annyit dolgozom rajta, legalább használjak vele a szövetkezetnek. Nyíri Éva i i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents