Pest Megyi Hírlap, 1976. szeptember (20. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-11 / 215. szám
Szolidáris a ceglédi ifjúság' Czolidaritás: — ez a szó ^ méiy emberi érzéseket, sorsvállalást, egymásért való cselekvést, anyagi és erkölcsi áldozatvállalást foglal magában. A KISZ nevelő munkájának fontos része az ifjúság internacionalista meggyőződésének erősítése, szolidaritásának. fokozása. amely elválaszthatatlan a mozgalom egész tevékenységétől. Ugyanakkor része a Magyar Szocialista Munkáspárt nemzetközi tevékenységének, a Magyar Népköztársaság külpolitikájának, és természetesen a nemzetközi ifjúsági mozgalomnak is. Az internacionalizmus, a szolidaritás végigkíséri a nemzetközi munkásmozgalom egész történetét. Ifjúságunk többsége szolidáris a nemzeti felszabadulásukért es függetlenségükért, a demokráciáért és a társadalmi haladásért küzdő népekkel. Politikailag, erkölcsileg és anyagilag támogatjuk harcukat. Cegléd ifjúsága, a KISZ vezetésével, tevékenyen részt vesz a szolidaritási akciókban. A vietnami nép harcának támogatására 1965-ben a „Vádoljak az imperializmust!’’, majd 1970-ben „A világ ifjúsága vádolja az imperializmust!’’ kampányokhoz csatlakoztunk. Békében sem feledkeztünk meg vietnami testvéreinkről, részt vállaltunk ezerszemélyes szakmunkásképző intézetük megteremtéséből. Tudjuk, hogy Indokína népeinek továbbra is szükségük van a haladó erők támogatására. az ifjúsággal az élen. 1973. szeptember 11-én újabb sötét és véres folt keletkezett a világ térképén. A chilei terrorra és vérengzésre emlékeztet ez a nap. Tiltakozó táviratok, levelezőlapok százai indultak városunkból is Chile irányába. Az évfordulón rögtönzött gyűléseken emlékeztünk meg Allendéröl és társairól. a hősökről, a Chilei Kommunista Párt bebörtönzött főtitkáráról. Corvalan elvtársról, akinek sorsa egyben a chilei szabadság sorsa. Tavaly ilyenkor nagyszerű demonstrációnak lehettek részesei Cegléd lakói, a KISZ-fiatalok szolidaritási nagygyűlésén. Az imperialista agresszorok továbbra is minden eszközt és minden lehetőséget megragadnak az ellentmondások kiélezésére, újabb tűzfészkek kialakítására. Most palesztin emberek — férfiak, nők, gyermekek — halnak meg ártatlanul. Dél-Afrika és Rhodesia fajüldöző kormánya büntetlenül folytatja rémtetteit. A chilei kommunista párt vezetői koncentrációs táborokban sínylődnek. Európában él még a spanyol fasizmus. Ezek a példák is bizonyítiák, hogv napjainkban tovább kell harcolnunk céljaink érdekében, a világ békéjéért es biztonságáért, az imperializmus, a gyarmati elnyomás és az újgyarmatosítás, a kapitalista kizsákmányolás, a fasizmus és a fajüldörés ellen. A társadalmi haladásért, az ifjúság jogainak védelméért folytatott harc újabb kezdeményezéseket igényel. A szocializmust a világon együtt kell építeni. Nagyszerű eredményeink tudatában kötelességünk figyelemmel kísérni a világ öt földrészén történő eseménveket. Kötelességünk a marxizmus—le- ninizmus tanításának szellemében cselekedve falemelni tiltakozó szavunkat. Ezt szolgálja a ceglédi ifjúság mai, chilei szolidaritási demonstrációja is. Fehér István, a Ceglédi Sütőipari Vállalat pártvezetőségének tagja, szervező titkár * A fenti cikk a KISZ városi bizottsága által hirdetett szolidaritási pályázatra készült díjnyertes írás. Készenléti szolgálatiján a szerelők A Ceglédi Városgazdálkodási Vállalat értesíti az állami lakások bérlőit, hogy az azonnali beavatkozást, javítást igénylő hibákat a rendes munkaidőn kívül — reggel 6—8 óráig és délután 16—22 óráig — bejelenthetik a házfelügyelőnél, vagy személyesen, illetve a 10—690-es telefonon, a vállalat központi telephelyén. (Cegléd, Alszegi út 7.). Az esti, illetve hajnali telefonhívást az éjjeliőr felveszi. A készenléti szolgálatot teljesítő szerelőket a hibafelvevők értesítik. Készenlét van a hét öt napján 16—22 óráig, szombaton 12—22 óráig, vasárnap és ünnepnap g—22 óráig. A Városgazdálkodási Vállalat intézkedése 1976. szeptember 15-től lép életbe. A szolnoki rádió műsora Szeptember 13-tól 19-ig Hétfő: 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: Hétfői hullámhosszunk — zenés, aktuális riportműsor. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Örökzöld melódiák. 13.27: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. 18.30—19.00: Szlovák műsor. Kedd: 17.00: Műsorismertetés, hírek. A Hot Chokolate együttes slágereiből. 17.10: Munkásportré. A jászberényi Tanítóképző Főiskola kórusa énekel. Gyümölcsszüret a Kunságban. Népdalok, csárdások. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Kedvencünk volt — Tom Jones énekel. 18.28: Hírösszefoglaló, műsorelőzetes. Szerda: 17.00: Műsorismertetés, hírek. Az 5. dimenzió énekegyüttes műsorából. 17.10: Kezdők a katedrán. 17.25: Farmer és nyakkendő — Ifjúsági magazin. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Melódiakoktél. 18.27: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Csütörtök: 17.00 Műsorismertetés. hírek. 17.05: Hét közben — zenés riportműsor. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: j Tánczene a szerzők előadásába^. 18.28: Hírösszefoglaló, m űsorelőzetes. Péntek: 17.00: Műsorismet- | tetés, hírek. Pár perc dzsessz. 17.10: A mezőhegyesi cukor- , gyárban. Filmzene. 17.30: A tanácselnöké a szó. A Skorpió együttes új felvételeiből. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: A nóta- ' kedvelőknek Reményi Sándor | énekel. 18.27: Hírösszefoglaló. ' lap- és műsorelőzetes. Szombat: 17.00: Műsorismer- i tetés, hírek. 17.05: Zenezuha- tag. 18.00—18.30: Hát végi kaleidoszkóp — az Alföldi krónika heti összefoglalója. Vasárnap: 9.00—10.00: Vasárnapi magazin. Lapszemle. Szótistaparádé. Fmberek között. A Golden Gate együttes felvételeiből. A sas is madár — Kutas Jánös vasárnapi beszélgetése Sass József színművészszel a humorról. 10.00—10.30: Szlovák műsor. A tartalomból Bánhegyesi határszemle. A csömöri kultúrotthoniban. Hírek, lapszemle. 13.00—18.30: Sport 'és muzsika. Az adások mindennap a 222 méteres középhullámon hangzanak el. Á‘ PEST NEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA _A CEGLÉDI JAPAS ES CEGLÉD VÁROS RÉSZÉRE XX, ÉVFOLYAM, 215. SZÁM 1976. SZEPTEMBER 11., SZOMBAT Raktár telik, vagon indul Exportnövelő beruházás a Ceglédi Konzervgyárban Készül a fedett tároló — Áttérnek a gázfűtésre A közismert zöldségtermesztési gondok miatt nehezen indult az év a Ceglédi Konzervgyárban. Kevés nyersanyag érkezett, termelési feladataikat nem tudták teljesíteni. Nyolcszáz ember folyamatos munkájáról úgy gondoskodtak, hogy a gyár a készáru kiszerelésére és értékesítésére összpontosította az erejét. Termékeiknek széles piaca van Nyugat-Európában, nagy a kereslet. Július óta ismét folyamatos a termelés, telik a raktár. A gyár termeltetési osztályát megerősítették, szervezettebbé tették a felvásárlást és a termeltetést. Szárítmányaik jelentős része hagyma. A jelzések szerint 6500 tonnát fognak begyűjteni feldolgozásra. Közvetlenül a termesztőkkel vannak szerződésben, a gyár gépkocsi- parkja foglalkozik a szállítással. Előkészítő-, tisztítótelepük rpűködik Szentlörincká- tán, Pilisen, Tápiószőlősön, Albertirsán, és Nagykőrösön. Százharminc ember dolgozik ezeken, főként' asszonyok, lányok. Kézzel, késsel tisztítják a hagymafejeket. Év végére bővül a géppark: négy, angol hagymatisztító gépet kapnak, több mint 10 millió forint értékben. Egy-egy gép nyolcórás műszakonként 25 mázsa hagymát tisztit teljesen csu- ma- és héjmentesre, és mindössze öt embert foglalkoztat. A gép vásárlására megállapodást a Konzervipari Tröszt, a HUNGAROFRUCT, a Kül- kei eskedelmi Minisztérium és a Magyar Nemzeti Bank kötött. Középlejáratú, tőkésex- port-fejlesztő hitelt kaptak. A ceglédi gyár vállalta, hogy 1980-ig évente 48 tonna hagy- maszárítmány-többletet szállít tőkés exportra. Az angol gépek a világon a legkorszerűbbek a hagymaelőkészítéshez, szinte csak „etetni” kell őket. A felszabaduló munkaerőt a gyár más konzervipari tevékenységhez csoportosítja át. hiszen az emberekre is szükség van. A Ceglédi Konzervgyár a város egyik legnagyobb energiai elhasználó ja. Évente 4500 tonna fűtőolajat használnak el. A hőt a szá- rítmánygyártás igényli a legjobban, hiszen párologtatással érik el a folyadékveszteséget a zöldárunál. Most új beruházás van készülőben: jövőre átállnak gázfűtésre. Tizenkétmillió forintos ay gyár gázprogramja, már épül a gázfogadó állomás. A tervek szerint 1977 márciusáig az átállás befejeződik. A számítások szerint energiaköltségeik így évi 2 millió forinttal csökkennek, tehát öt év alatt megtérül a költség, melyet az építésre fordítanak. A negyedik negyedévben a hagymatárolás biztonságosabbá tétele érdekében öt, udvari tároló szín épül, fedett helyre kerül a hagyma tetemes része a feldolgozásig is. Erre 1,6 millió forintot fordítanak. A gyár felkészül a termékek fogadására, hiszen egyre gyakrabban és nagyobb mennyiségben érkeznek a szállítmányok. 800 tonna fejes káposzta, 16J0 tonna sárgarépa, 3000 tonna paszternák, 1200 tonna zellergumó tárolásáról kell gondoskodni a második félévben. Vöröshagymából már 2517 tonna érkezett be feldolgozásra, zömében Makó térségéből. Az idei termés jobb a tavalyinál. Eltartható, egészséges, szárazanyag-tartalma 6 százalékkal jobb a tavalyinál. Hagymát szállítanak még Fejér megyéből, a Soroksári Állami Tangazdaságból, Szolnok megyéből, Rákóczifalváról. Zellerzöld és petrezselyem az ország számos területéről érkezett. Kedvezően alakul a második félév készáruexportja. Eszerint holland és olasz megrendelésre 120 mázsa szárított petrezselymet, két nyugatnémet cég rendelésére 70 mázsa kaporlevelet, Irország1 ba, NSZK-ba, Svájcba 900 I mázsa vöröshagymaszeleteí, Svédországba 700 mázsa vö- röshagymaport kell küldeni, paszternákot, paradicsompaprikát várnak jelentős tételben nyugatnémet exportra. Itthon a Debreceni Konzervgyár levesporgyára tart igényt szárítmányaikra, ezeket használja fel a NESTLÉ-szabada- lom alapján készülő áruihoz. E. K. Feli, Mid Mackó és társaik Színházbérlet, gyerekeknek A ceglédi Kossuth Művelődési Központ a múlt évadhoz hasonlóan ismét bérletakciót indít, gyermekelőadásokra. Az Állami Déryné Színházzal három ifjúsági előadásra kötöttek szerződést. Eszerint a társulat bemutatja a Három rabló és a Peti vigyázz! című mesejátékot, valamint a Mici Mackó című mesejátékot. Egy- egy előadást a kecskeméti és a szolnoki színház társulata tart a bérleti sorozatban. Kedden sorsolják Tombola a lottózóban Az augusztusi lottószelvényekhez mindenki, aki egyszerre négyet vásárolt, egy tombolajegyet kapott a ceglédi totó-lottó irodában. A sorsolás, melyen a nyerteseket értékes jutalommal örvendeztetik meg, kedden, szeptember 14-én délután 14 órakor lesz, a Kossuth téri lottózóban. Várják a diákokat Tő tel, Tápiógyörgye az élen Több tej a háztájiból Az év végére elkészül az új üzem Cegléden, a Közép-magyar- orszagi Tejipari Vállalat öreg, szűk tejüzemében már nagyon várják, hogy az új, korszerű üzem a Külső-Jászberényi úton elkészüljön. A minden igényt kielégítő új üzemet 81 millió forintos költségelőirányzattal átépítik, s a szerződés szerint, december 15-ré elkészül. Az üzemlátogatás során Pintye Attila üzemigazgató kérdésemre elmondotta, hogy naponta 60 ezer liter tejet szállítanak be hozzájuk a ceglédi, monori és nagykátai járások 21 községéből, a nagyüzemi és háztáji gazdaságokból. — Mi lesz ezzel a tejjel? — Harmincötezer liter tejből literes és félliteres zacskós tejet készítünk, s Cegléd város, valamint a körzetünkbe tartozó községek fogyasztói részére szállítjuk, Abonytól Vecsé- sig és Szentmártonkátától Nyársapátig. A többi tejjel Budapest tej ellátását segítjük. Mi most tejterméket nem gyártunk, azokat — a fogyasztók ellátására — a budapesti, szolnoki, nagykőrösi és kecskeméti társüzemektől kapjuk. — Előreláthatólag mikor költöznek az új üzembe? — Ha minden jól megy, 1977 januárjában. Az új üzem méreteiben és kapacitásában . jóval nagyobb és korszerűbb lesz a mostaninál, építtetésébe és fenntartásába 17 termelőszövetkezet is bekapcsolódott. Dolgozóink számát a jelenlegi 110- ről 200-ra növeljük. A zacskós és poharas tej, s a kakaó mellett bevezetjük a különféle túrók, a tejfel és a joghurt készítését. — Növekedik-e a tejtermelés? — Az idén több tejet kapunk, mint a múlt évben, főleg a háztáji termelőktől. — Melyek a legtöbb tejet termelő községek? — Aránylag Törtei szállít legtöbb tehéntejet, s utána Tápiógyörgye következik. Juhte- jet azonban most már egyáltalán nem termelnek. Sok baj van a fejéssel, s előnyösebbnek látják a pecsenye bárány- nevelést — tájékoztatott az üzemigazgató. A HÉT VEGE SPORTMŰSORA Rajt az asztalitenisz NB l-ben Érdekes kiállítás nyílt a Kossuth Múzeumban, dr. Tóth Pál és Kocsis Gyula rendezésében. A mohácsi csata 450. évfordulójának emlékére egykorú dokumentumok, a többi között U. Lajos kézjegyét őrző okiratok, ősnyomtatványok, felbecsülhetetlen értékű eredeti Dürer-metszetek, s történelmünk, nemzeti kultúránk emlékei láthatók a tárlókban. A kiállítás, mely méltán tart igényt az iskolák csoportos látogatására, szeptember 22-ig látható. Apáti-Tóíh Sándor felvétele A KÖZGÉP ceglédi gyárának két kispályás labdarúgó- csapata rajthoz állt a közelmúltban. Pécsett négy csapat részyételével rendezték meg az Űttröszt Kupa selejtezőjét. A tavalyi kupagyőztesek ceglédiek, bár nem szerepeltek rosszul, nem lehetnek ott az idei döntőben, ugyanis rosz- szabb gólkülönbségükkel a második helyre szorultak. Eredmények: KÖZGÉP—Pécsi KÉV 1:0, Kaposvári KÉV —KÖZGÉP 2:1. KÖZGÉP— Zalaegerszegi KÉV 6:0. A végeredmény: 1. Pécs, 2. KÖZGÉP, egyaránt 4—4 ponttal, 3. Kaposvár, 4. Zalaegerszeg 2—2 ponttal. 1 A szocialista brigádok bajnokságának döntője Budapesten volt. A KÖZGÉP három szocialista brigádjából (Rákóczi, Gagarin, Mészáros) összeállított együttes a középdöntőbe került. SPORTMŰSOR Szombaton Kézilabda: a Vasutas sporttelepén a női megyei bajnokságban Ceglédi VSE—Budaörs találkozó délután négy órai kezdettel. Utána az ifjúságiak mérkőznek. Vízilabda: szombaton és vasárnap : a városi uszodában rendezi meg a sportfelügyelőség a Kossuth Kupa vízilabdatornát, melyen öt csapat, közöttük a Ceglédi VSE vesz részt. A mérkőzések szombaton 10 és 14.30-kor. vasárnap 9 és 13 órakor kezdődnek. Vasárnap Kézilabda: a CVSE női játékosai délelőtt 10 órakor a Gödöllői SC-t fogadják. Az ifjúságiak összecsapása 9 órakor kezdődik. Teke: a KÖZGÉP SE csapata fél 9-től a KÖZGÉP négyes tekepályáján a Szegedi AK együttesével játszik. Asztalitenisz: az NB I őszi idényének első fordulójában a Mészáros Lőrinc általános iskolában, 11 órától Ceglédi VSE —VM KÖZGÉP összecsapás. Labdarúgás: a Bem SE ger- jei sporttelepén 15.30-tól Bem SE—Erzsébeti Sp. NB III-as mérkőzés. A ceglédiek az eddigi öt fordulóban két pontot szereztek, javítaniuk kell mérlegükön. U. L. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, jó szomszédoknak, barátoknak, a Sütőipari Vállalat vezetőségének, munkatársainak, a kórház dolgozóinak, akik felejthetetlen férjem, édesapánk, gyermekünk. Nagy Ferenc tragikus elhunyta alkalmából mély gyászunkban részvétüket nyilvánították, sírjára koszorút, virágot helyeztek, özv. Naev Ferencné és két gyermeke Erika és Ferike. Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk. Pálinkás István temetésén részt vettek és fájdalmunkban osztoztak. Külön köszönetét mondunk a Magyar—Szovjet Barátság Tsz. Párt és Gazdasági vezetőségének és tagságának a küldött koszorúkért és részvételükért, özv. Pálinkás Istvánná és a gyászoló család.