Pest Megyi Hírlap, 1976. augusztus (20. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-10 / 188. szám

1976. AUGUSZTUS 10., KEDD Északi végeken Az aratás utolsó napján Megfesteni kéne az aratást, itt a hegyekben, mintsem ír­ni róla. Közel , s távol erdő­bozontos csúcsok vonulatai, a völgynek szaladó sárga tarlók alant akácligetekbe ütköznek, fent a dombhátakon tölgyesek szegélyétől fordulnak vissza a kombájnok, innen a .tetőről poros dűlőút kanyarog a távoli összevissza házak közé, a fa­luba. Gyönyörű ez a nagybör­zsönyi határ. Vetőmagnak szánták — Jött Szobról segíteni há­rom kombájnos, dolgoznak is derekasan együtt a mieinkkel. De amikor amott az oldalban kellett vágni, egyikük megma­kacsolta magát, ilyen helyen a Szűzmáriának se arat, nem a nyakát szegni jött ide, inkább beállt egy laposabb táblába. Hát szó ami szó, ez az utol­jára hagyott búzamező sem éppen síma, jókora hullámokat vet a kalászostenger, amint megfordul túl a tizenegy kom­bájn, egyik-másik elvész a szem elől. Mondja Tornán István, a három község hatá­rában gazdálkodó letkési Ipolyvölgyc Tsz elnöke, hogy nem is hirdetnek versenyt a kombájnosoknak, persze a ga­bonát időben kell betakarítani, ami nem csekély feladat, hi­szen 1100 hektáron terem, nyolcszázon a búza, a többin őszi árpa. Szokás szerint, pon­tosabban a beérés rendjében, az idén is Letkésen és az ípolytölgyesi búzamezőkön kezdték az aratást, idefenn egy héttel később álltak a táblákba a gépek. Előbb a Fertődi—293-as búzát vágták, majd a Kavkáz jött sorra, vé­gül a Mironovszkája. Ennek az utolsó — egyéb­ként legnagyobb, 45 hektáros — táblának a termését vető­magnak szánták, olyan szép, egészséges, tömött kalászokat érlelt. — Négyvagonnyi vetőma­gunk már a magtárban van, megtisztítva, még kilenc és fél vagonnal tartalékolunk — említi Kárpáti Róbert, a fő­mezőgazdász. S ha már a szá­moknál tartunk, elmondja: összesen 240 vagon búzára kö­töttek szerződést, s annyit le is szállítanak a szobi magtár­nak. Hektáronként úgy har­minc mázsa körül alakul a hozam búzából, nem valami fényes eredmény. Az árpa vi­szont elég szépen fizetett, 26 mázsát. Terepjárón jön az ebéd — Nem valami fényes ter­més — dünnyög az elnök, csakhogy soha nem annyi te­rem, mint amit végül betaka­rítunk. Látja azokat a kanyar­gós csíkokat a tarlón, tudja, mi az? Vadcsapás. Az előbb ugrott meg egy vadkan a kombájn vágóasztala elől. Kukoricát jövőre már nem is teszünk, most sincs már több 80 hektárnál. — Kiszámoltam — így a fő­mezőgazdász —, tavaly 30 mázsa kukoricát hoztunk le, májusi morzsoltban. Talaj­munkát, műtrágyát, munkadí­jat, tehát a termelési költ­ségeket összevetve, 700 forin­tunkba került egy mázsa. — Ami az állatainknak kell, inkább megvesszük — mond­ja erre az elnök, mert hiába szép most a kukorica, nagyon helyrehozta az eső, ha jut is belőle, marad is. Porfelhőt kavarva befut az ebédeskocsi, terepjáró GAZ, hozza a gulyáslevest, káposz­tás cvekedlit, görögdinnyét. A gépek sorra kiállnak a gyep­szélre, három már messziről villogtat: egyezményes jel ez, megtelt a tartály, lódulhat a vontató, hogy mellé álljon, sugárban zuhog a piros búza a pótkocsira. — Nagy rendben folyik a szemszállítás — mondják ké­sőbb a kombájnosok —, meg­látszik, hogy két rendőrünk is van. Esik? Nem esik? S való igaz, ketten a von­tatóvezetők közül rendőr tiszt- helyettesek, jogosítványuk van traktorra is, az aratásra 'idő­zítették a szabadságot. Délről felhők gyülekeznek, a Magyar-hegy csúcsa körül vetnek horgonyt az esőhozó égi gályák. Felhősödlk. A kombájnosok sietve kanalaz­zák az ebédet — „ez a jó, a le- veses étel, nem a száraz rán­tott hús” —, kevés búza áll már lábon, jó lenne lekapni az eső előtt. — Ha a múlt hónap húsza­dikán nem marad félbe az aratás az eső miatt, már vé­geztünk volna egy hete. Be­álltunk volna az Ipolyba, meg­fürdettük volna a gépeket, pi­henjenek jövő tavaszig — mondja Pálos József, akinek ez épp a tizedik aratása, mint kiderül. Tizedik a tsz-ben, a gépállomási éveket hozzászá­mítva a tizennyolcadik. Talán csak a múzeum őriz egy-egy példányt azokból a kombáj­nokból, az AC—400-asból, Ba­latonból, amilyen neki jutott az első években. Kétségtelen, hogy amivel most aratnak, an­nál is van modernebb típus, hiszen négy-öt évesek már az SZK—4-es masinák. — Csoda, hogy még bírják — tűnődik Orsik János, aki amúgy, akár a többiek csak­nem mind, traktoros a gazda­ságban. — Az idén már négy sebességváltót kellett cserélni, hiába ez a terep erősen igény­be veszi a gépeket. Voltaképpen nem is csodá­nak, hanem a kombájnosok és a szerelők lelkiismeretének függvénye egy-egy gép mun­kaképes életkora. A műhely­beli gondviselés, a hajnali gépápolás őrzi „egészségét”. Akad egy újabb kombájn is — hároméves — a mezőnyben, SZK—5-ös, vezetője, Kiss László maga is kitűnik a töb­biek közül. Mintha csak most érkezett volna hazulról, necc- ingben, vasalt nadrágban, míg a többiek, akár az ördögök, fü­lig porosak, feketék. Merthogy ezen a gépen már vezetőfülke van, üvegfalú, légkondicio­nált. Csepp-csepp, zápor készülő­dik. S itt az újabb dilemma. Mert az esőnek is örülni kell, végre sarjad a lucerna, a má­sodvetésű csalamádé, zöldül­nek a legelők odalenn, az Ipoly mentén, ahol a gazdaság két gulyájának, 370 „hús­hasznú” tehénnek s a szabad ég alatt nevelkedő ugyanilyen létszámú szaporulatnak, ké­sőbb hízóba fogott növendék­állatnak térit asztalt a legelő. Jó az eső. De most abbama­radhatna, csak vasárnap, hogy innen északról is jelent­hessék: befejeződött az aratás. A. Z. Tápiószecsői találkozó Közösen az ingázókért Egy sokatmondó számadat: Pest megyéből a fővárosba naponta bejáró dolgozók száma a legszerényebb számítások szerint is eléri a 170 ezret. A nagykátai járásban fekvő, hat­ezres lélekszámú Tápiószecső lakóinak például több mint egy- harmada tartozik az ingázók közé. Aktuális a kérdés: kinek a feladata e sajátos réteg szakmai és kulturális képzése, hi­szen idejük jelentős része utazással telik el? Konkrétan mi­ként oszthatók fel a tennivalók a munkahely és a lakóterü­let között? Igény a korszerű műveltség Hallamasek László, ' az SZMT kulturális-agitációs és propagandaosztályának veze­tője tartott vitaindító elő­adást. Hangsúlyozta: abban, hogy a korszerű, mai igé­A választ vasárnap a tápió­szecsői Damjanich művelődési házban megrendezett baráti találkozó résztvevői — a ma­guk területén — megadták. A helybeli szakmaközi bizottság e napra meghívta azoknak a fővárosi vállalatoknak a ve­zetőit, ahol a tápiószecsői be­járók nagy része kenyerét ke­resi. A fontos megbeszélésre a Fővárosi Szerelőipari Válla­lat, valamint a Minőségi Cipő­gyár kőbányai üzemegységén kívül eljöttek a tápiószecsői intézmények képviselői is. Ofella Sándor, a szakmakö­zi bizottság titkára, a Dam­janich művelődési ház igazga­tója elmondta: a mostani ta­lálkozó folytatása annak az eszmecserének, amelyet a ta­valy nyári falunapon rendez­tek meg első ízben a bejáró dolgozók művelődési lehető­ségeiről. nyéknek megfelelő műveltsé­get és szakképzettséget meg­szerezhessék a bejáró dolgo­zók is, kiemelkedő szerepe van a lakóhelyek, illetve az üzemek, vállalatok közötti szoros együttműködésnek. A tápiószecsői szakmaközi bi­zottság a jelek szerint megta­lálta a leginkább járható utat: a munkahelyekkel tartós kap­csolatot építettek ki. Ennek eredményeként az intézmény látogatóinak, klubtagjainak nyolcvan százaléka éppen a bejáró dolgozók közül kerül ki. Gazdagodó együttműködés a fővárosi üzemekkel Erzsit visszavárják Diákok a gyárban A Nagykőrösi Konzervgyár udvarán fehér köpenyes, fe­hér sapkás fiatalok jönnek szembe. A köpeny alól ki-ki - villan a színes trikó emblé­mája: a Budapesti Kertészeti Egyetemé. — Elég tarka képet mutat ilyenkor nyár derekán a gyár — mondja Détári Endre, a ter­melési főosztály vezetője- — Egyetemisták, szakközépisko­lások, szakmunkástanulók vég - zik itt nyári gyakorlatukat Nemcsak hazaiak. Dolgoztak nálunk NDK-beliek és lengyel egyetemisták is két-két hetet. Hazánk szakemberei építenek Szíriában két konzervgyárat. Ezek jövendő munkásai, tech­nikusai is nálunk ismerked­nek a szakmával. Hasonló ok­ból végezték itt gyakorlatukat az épülő algériai konzervgyár szakemberei is. — Ez év nyarán mintegy lhO diák végzett s végez a gyár különböző üzemeiben termelő­munkát. Mindenekelőtt a nagykőrösi Toldi Miklós Élel­miszeripari Szakközépiskola hallgatói, akik egyhónapos nyári gyakorlatukat töltötték nálunk. De ők a gyárban vég­zik évközi szakmai gyakorla­taikat is. Régi hagyomány ez nálunk, több mint tízéves. A termelővonalakon A Kertészeti Egyetem hall­gatói — a tartósítóipari karról jöttek — itt tartják építőtábo­rukat. Gróz Elek harmadéves hallgató, a tábor vezetője: — Mi vagyunk a második turnus, negyven első- és má­sodéves. Szakmunkát és beta­nított munkát is végzünk. A fizetés is tisztességes, tízforin­tos órabért kapunk. De nem is ez a lényeg. Fontos ismere­tekhez jutunk, ismerkedünk jövendőbeli szakmánkkal, az itt dolgozókkal. — A diákok dolgoztak már a gyümölcsüzemben, a sava- nyítóban, a készételgyártó üzem termelővonalain. Szele­teltek tököt, húst, válogattak paradicsomot, uborkát, őszi­barackot, cseresznyét, végez­tek töltést, anyagfeladást. Szinte az egész gyárat ismerik már — mondja Kiséri Péter- né, aki két éve diplomázott az egyetemen, azóta a gyár dol­gozója, s most a tábor műsza­ki vezetője. Tábori konzervkávé Nemcsak a munkaidőt, de a többit is hasznosan töltik az egyetemisták. Egymás szavába vágva mesélik élményeiket: lovagoltak Bugacon, kirándul­tak és fürödtek Tiszakécskén, és ellátogattak a Tőserdőbe botanikai ritkaságokat nézni. A keresetük nagy részét a ma­guk szervezte programokra költik. S hogy a hangulat nem csupán csorbítatlan, de lelkes is, azt jól mutatja az egyik táborlakó felfedezése: az ötvenszemélyes kávéfőző. Az Ötlet egyszerű — mesé­lik. Harminchat forint ára da­rált kávét kell egy ötliteres befőttesüvegbe tölteni, s rá színültig a vizet. Ezután le kell zárni a konzervet, és a 80 fo­kos pasztőrözőbe ereszteni. Rövid idő múltán a törökös kávét — szűrés után — ki le­het tölteni. A módszer előnyei: minden táborlakónak jut ká­vé, s nem kell várni. Kevés az aromaveszteség és egy adag önköltségi ára csupán 80 fil­lér ... — Fáradtak vagytok? — Hát, az első napokban szokni kellett a munkát, most, a vége felé pedig azért bóbis­kolunk, mert az éjszaka nem­csak álvásra való... Egészsé­ges fáradtság ez, szervezni szinte semmit se kell, a prog­ramok maguktól összeállnak. Enyhülnek a gondok — A Kertészeti Egyetemmel több mint öt esztendeje koo­perálunk — mondja a kon­zervgyár igazgatóhelyettese, Antal László. — A gyárnak is hasznos a fiatalok munkája, hiszen tel­jes értékű. Egy munkásunk havi termelése körülbelül 35 ezer forint. Az egyetemisták mindegyike többet termelt két hét alatt, mint a fenti összeg fele. — Az elmúlt évben több mint százan hagyták el a gyá­rat. A nyári szakmai gyakor­latok, építőtáborok éppen a konzerválás dandárja idején könnyítenek munkaerőgond­jainkon. De nemcsak az egye­temisták, a szakközépiskolások is kitesznek magukért. Nekik köszönhetjük, hogy az idén a gyár 2-es telepén időben vé­gezhettünk a borsó konzervá­lásával. — Eddigi kapcsolataink te­hát szilárdulnak, szélesednek. S hogy az egyetemisták is szép emlékekkel távozzanak, mi is mindent megteszünk: a gyár KISZ-esei tavaly készült klub­jukban látják vendégül őket, mi pedig búcsúvacsorát adunk tiszteletükre. A búcsú azonban nem min­dig szól örökre. Jó példa erre Varga Erzsi, aki már szakkö­zépiskolás korában is ide járt gyakorlatra, s most mint az egyetem másodévese táborozik nálunk, s tanulmányai végez­tével a gyárba tér vissza: már várják a technológiai csoport­nál. V. G. P. Új üzemcsarnok A hozzászólások sorát Sa­mu János, a szentmártonkátai Kossuth Termelőszövetkezet elnöke nyitotta meg. Kiemel­te a technika fejlődésével a szövetkezet vezetőire háruló fontos tennivalókat: a jövő­ben egyre több művelt, jól képzett dolgozóra van szüksé­gük. A termelőszövetkezet Tá- piószecsőn és Szentmártonká- tán a közművelődési célok va- lóraváltásához az idén száz­ezer forint támogatást nyújt a különböző intézményeknek. Tátrai György, a Fővárosi Szerelőipari Vállalat igazga­tója elöljáróban elmondta: az elmúlt években legfontosabb feladatuknak a minden szem­pontból felkészült, alapos tu­dással rendelkező szakember- és vezetőgárda kialakítását te­kintették. S mivel most már egyre nagyobb gondot fordí­tanak a műveltségi szint eme­lésére is, a jövőben — hetven Tápiószecsőről bejáró dolgo­zójuk érdekeit figyelembevéve — anyagilag is támogatni fogják a helybeli művelődési ház tevékenységét. Közös ki­rándulásaikhoz ezután is — ugyanúgy, mint eddig — szí­vesen bocsátanak autóbuszt rendelkezésükre. A jó kap­csolatot bizonyította az is, hogy amikor két esztendővel ezelőtt felújították a művelő­dési házat, a vállalat támoga­tásával vezették be a vizet. Dr. Baranyai Pálné, a Mi­nőségi Cipőgyár üzemegysé­gének pártalapszervezeti tit­kára arról beszélt, hogy a munkahely és a nagyközség együttműködésének legfon­tosabb területe — a bejárók esetében is — az általános is­kolai végbizonyítvány meg­szerzésének segítése, majd to­vábblépve, a szakmunkáskép­zés. Az üzem számára viszont a kétműszakos termelés mel­lett e feladat megoldása nem kis nehézséget jelent, éppen ezért szeretnék felvenni a kapcsolatot a helyi általános iskolával. Ennek érdekében személyre szólóan „feltérké­pezik”, kik azok, akik nem fejezték be általános iskolai tanulmányaikat, s szorgalmaz­ni fogják mielőbbi bekapcso­lódásukat az oktatásba. Van lehetőségük arra is, hogy a Damjanich művelődési ház különböző rendezvényeinek belépőjegyeit a kőbányai üzemben is árusítsák. Az újpesti Gyapjúszövő és Fonógyár helyi üzemében dol­gozók kulturális tevékenysé­géről Brecsok Györgyné mű­szakvezető, a Pest megyei Ta­nács III. számú Sütőipari Vál­lalata telepének munkájáról Bartucz Antal telepvezető, a Tápiószecső és Vidéke ÁFÉSZ ténykedéséről Kankai And­rás munkatárs, az egyik hon­védségi alakulat polgári al­kalmazottainak művelődési le­hetőségeiről Kárpáti Sándor őrnagy számolt be. Török Sándor, a nagyköz­ségi tanács elnöke zárszavá­ban kifejtetté: a baráti talál­kozó résztvevőinek tenniaka- rása egyben biztosítéka is az előrelépésnek. Falus Gábor SÖDI FÉSZEK NAPOK, IS7S. Emlékezés a vörös Dana-partra Az MGM diósai gyárának mintegy 1 milliárdos beruházása kereté­ben elkészült a korszerű üzemcsarnok és épül a hűtőfolyadék-tároló pince. Bozsán Péter felvétele A két világháború közötti években az illegális kommu­nista párt és a legális szociál­demokraták baloldali vezetői minden lehetőséget kihasznál­tak arra, hogy terjesszék a marxizmus—leninizmus tanait, a világforradalom eszméit. Többek között ezért alakítot­ták a szavalókórusokat, a munkásdalköröket, az eszpe­rantó-tanfolyamokat, a mun­kássportköröket. A városfala­kon bedül azonban egyre ke­vésbé lehetett nyíltan szaba­don beszélni, a rendőrök, a spiclik fülei edőd megbújni, ezért a hétvégeken százak ke­rekedtek fel gyalog, kerókpár- ral, vonattal, hogy az összejö­vetelen elkerüljék a zaklatáso­kat. Jó néhány találkozóhely ala­kult ki a Duna két partján is, azonban közülük a legnagyobb és a leglátogatottabb a Gödi Fészek volt. Ügy is nevezték: a vörös Duna-part. A vörös Duna-part hétről hétre megtelt fiatalokkal és idősebbekkel, kommunistákkal és szociáldemokratákkal, s velük jöttek azok is, akik csak szimpatizáltak a baloldali esz­mékkel. Így vált a Gödi Fé­szek a magyar munkásmozga­lom egyik iskolájává. Idővel a Fészek területét meg is vá­sárolta a Munkás Testedző Egylet, s mr»guk közül ve­zetősínét is választottak a sport, a kulturális tevékeny­ség és természetesen a poli­tikai munka irányítására. A Fészek mai vezetősége, a járási pártbizottság és a két szomszédos község, Dunakeszi és Göd társadalmi szervei min­den évben ünnepséggel és sportversenyékkel emlékeznek a Gödi Fészek munkásmozgal­mi hagyományaira, az egykori Fészek mártírjaira. Az idei rendezvények ke­retében a gödi úttörőtábor la­kói veteránokkal találkoztak. Vasárnap már reggel 8 körül gyülekeztek a hajdani „Fé­szek-lakók” — akik közül ma is sokan töltik nyarukat az apró Duna-parti házakban —, a családtagok, a szomszédos községek vezetői, úttörők és KISZ-fiatalok és természete­sen a délutáni sportversenyek résztvevői. Fél tízkor koszorúzás! ün­nepséget tartottak az országút melletti munkásmozgalmi em­lékműnél. Tóth Istvánné alap- szervezeti párttitkár, a Duna­keszi Nagyközségi Tanács mű­velődési előadója mondott megemlékező beszédet. A járási, valamint a két nagyközség pártbizottságai, az ifjúsági szervezet, a spor­tolók és a Gödi Fészek veze­tőségének képviselői koszorút helyeztek el az emlékmű ta­lapzatánál. Egy óra múlva — innen mindössze egy kilométerre a Fészekben folytatódott a prog­ram. A Fészek-emlékmű mel­letti tisztáson a dunakeszi pol- beat együttes elevenítette fel a régi munkásmozgalmi dalo­kat, s adott elő a mai protest- songokból egy csokorra valót — nagy sikerrel. A Fészek ve­teránjai nevében Várkonyi Jenő elevenítette fel a hely múltját, küzdelmeik történetét, majd a férfikórus hangjai mel­lett a dunakeszi üzemek, a »gödi és dunakeszi tanács, a Textil- és Bőripari Szakszer­vezet és a Fészek vezetősége helyezett el koszorút az em­lékoszlopnál. A környék sportpályái ez­után megteltek versenyzőkkel és nézőkkel. Több sportágban estig tartottak a versenyek, so­kan látogatták meg a Fészek emlékmúzeumát is. CS. A.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents