Pest Megyi Hírlap, 1976. augusztus (20. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-29 / 204. szám

if ccm 1976. AUGUSZTUS 29., VASÁRNAP TV-FIGYELŐ ErO A mélyből. „Megtanul­tuk azt, hogy egy almát nyolc- felé vágjunk” A csütörtökön este vetített Mélyről hozott erő című rinortfilmben hang­zott el ez a mondat, amelynél tömörebben aligha lehetne jellemezni a nógrádiak — el­sősorban a nógrádi asszonyok — életforma-változását. Köztudott, hogy népgazdasá­gi érdek miatt egy évtizede visszafejlesztették a nógrádi bányászatot, aminek következ­tében sok száz bányász kény­szerült más szerszámra cserél­ni a csákányt, s ugyanígy a bányászasszonvok is az újon­nan épített gyárakba, üzemek­be kerültek. Ott, az új közös­ségekben alakult ki a fentebb idézett gondolkodásmód, a társas óletmódnaik ez a meg­indítván szép fegyelme. Nehéz témát választott ma­gának Szepesi György riporter és Konner János, valamint Sí­pos József szerkesztő, amikor ezt az életforma- és szemlélet- változást járta körül, hiszen ahány család, annyi életút, annyi konfliktus. A néző még­is megértette, megérezte a fo­lyamat egészét: a szemünk előtt vált nyilvánvalóvá mi­lyen táj-, sőt emberformáló erő az egykori bányák fölé te­lepített ipar. Visegrád századai. Ezúttal nemzeti történelmünk ermk legszebb és legfontosabb szín­helyére, Visegrádra vezette el nézőit a Művészeti Magazin. Rapcsányi László riporter most is alapos felkészültség­gel idézte meg a Duna menti királyi székhely évszázadait. Beszélgetőtársai közül dr. Héj) Miklós, a visegrádi múzeum igazgatója, a tájnak immár harminc éve sikeres kutatója tömör összefoglalását adta an­nak, hogv mi történt eddig és mi várható még Visegrád fel­tárásában. A Mátyás-kori épít­kezés továbbá kutatása is sok szenzációt kínál, de legalább olyan érdekesnek ígérkezik a Sibrik-domb római kori emlé­keinek további kutatása is. Ezt a területet Szőke Mátyás ré­gész ássa, és munkája során mind teljesebben rajzolódik ki az egykori őr- és lakóhely. Most, amikor annyi látoga­tója van Visegrádnak, nagyon hasznos volt ez a rendkívül alapos szakértői eligazítás; a Művészeti Magazin készítői ez­úttal is igazi ismeretterjesz­tőknek bizonyultak. PI-ty BÁSli. őszintén szól­va többet vártunk ettől a „bliokfangos” című beszélge­téstől. Valami összegezést, a művészi pályának őszinte elemzését — vallomást. Ehe­lyett inkább arról volt szó, hogy miért olyan remek a bu­dapesti Play Strindberg elő­adás, amelyről ki így, ki meg amúgy nyilatkozott. Aztán lát­tuk ezt az előadást, amely — talán a tv a ludas ebben — nem tetszett annyira, mint el­ragadtatott dicsérőinek. Nem tudni hányadik színrevitelét örökítették meg, de a közre­működők bizony inkább a rá- és túl játszásban jeleskedtek. „Na, így szenved az ember huszonöt évi házasság után; ilyen jajdenaigyon, ilyen meg- veszekedetten.” „Ez lett el­játszva” — legalábbis a sok közeli kép figyelésébe belefá­sult tv-néző szerint. A nyár zenéi. Üde és ked­ves összeállítást láthattunk pénteken éjszaka az elmúlt nyár különféle zenés műsorai­ról. ízelítő innen, ízelítő onnan — csupán ennyit akart Csen- terics Ágnes rendező, és ez az igyekezete sikerrel is járt. A néző elandalodhatott a sok féle muzsika hallatán, és köz­ben elhatározhatta, hogy jö­vőre melyik zenés műsor szín­helyére vándorol majd el — ízlése, ideje és kedve szerint... Akácz László Megemlékezések a mohácsi csata évfordulóján Mohácson, illetve Pécsett a tudományos és kulturális ese­mények egész sorával emlé­keztek szombaton az 1526. au­gusztus 29-i honvédő csatára. A Duna-parti városban tudo­mányos ülést tartott a TIT Ba­ranya megyei szervezete. Az előadások Mohácsnak a ma­gyar történetírásban és az is­kolai oktatásban elfoglalt he­lyével, szerepével foglalkoz­tak. A mohácsi Kanizsai Do­rottya Múzeum kiállítást szen­telt a 450 év előtti események­nek. A csatatörténeti kiállítást dr. Fülep Ferenc, a Nemzeti Múzeum főigazgatója nyitotta meg. A Magyar Éremgyűjtők Egyesülete az évforduló alkal­mából Pécsett, illetve Mohá­cson tartja VIII. vándorgyűlé­sét. Az évfordulóra és a ván­dorgyűlésre reprezentatív em­lékérmet adtak ki; a Zsolnay Porcelángyár eozinból és por­celánból készített plaketteket. A Pécsi Nemzeti Színházban ősbemutatóra került sor. Ne- meskürty István „A hollószár­nyú enyészet című drámáját adták elő. A mohácsi csatáról szóló darabot a pécsi színház és a mohácsi tanács felkérésé­re írta a szerző. A Magyar Posta az évfor­dulóra bélyegblokkot adott ki és Mohácson a postahivatal emlékbélyegzőt használ ezek­ben a napokban. Korusmű-antológia A moszkvai Muzika Kiadó- vállalat Vlagyimir Zsivov szerkesztésében magyar zene­szerzők kórusműveit tartal­mazó antológiát adott ki. A gyűjteményben Erkel Ferenc, Mosonyi Mihály, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Bár­dos Lajos, Farkas Ferenc, Vásárhelyi Zoltán, Csenki Im­re, Járdányi Pál, Pelrovics Emil, Karai József, Borgulya András és Balázs Árpád ének­kari alkotásai jelentek meg. Pest megyei részvétellel Fal- és fértextil-biennálé Kiuchi Aya (Japán): Üsző jégtáblák, yukara őri szövés. A textil is képzőművészetté alakult az idők során — szob* ros és festői felületté attól füg­gően, hogy az alkotó színire vagy formára költi át ihletett elgondolásált. Napjainkban szerepe növekedett. A kezdet a fonalfestő francia Gobelin család nevéhez fűződik, 1440- ben alapították első műhelyü­ket Párizsban. Ma már a go­belintechnika számtalan válto­zattal bővült térplasztikává és faldísszé. Elterjedt az egész világon, a képzőművészét olyan műfaja, melynek míve- lői főleg nők. A szombathelyi IV. fal- és tértextil-biennálé részvételi arányszáma is ezt igazolja. A formateremtés sza­bad varázsa jellemzi a tárla­tot, mely a rendezés gondos­sága, és a kiállított anyag ma­gas átlagszínvonala révén va­lóban nemzetközi igényű, felér a lódzi textiltriennálé esztéti­kai hatékonyságával. Hazai termésünk világrang­ra emelkedett képzeletgazdag­sága és tisztázott megoldásai következményeként. Nem kö­Aija Bau mane (Szovjetunió): Változás, vegyes technikával. Szuppán Irén (Dunakeszi): Húsvét, hurkolt juta töttt ritmus rokonsága, hanem szinte a képi szabaovers me­derben tartott szárnyalása hoz létre színes fonalakkal, festett vászonnal, gyapjú- és juta- anyag-tánsitásaival, műszáljai, vegyes technikával, len-, ken­der-, alumínium változatok­kal, hímzéssel, préselt anyag­Hivatásban, közéletben Néhány évvel ezelőtt, egy súlyos influenzajárvány ide­jén, telefonon kértem tőle fel­világosítást a járásbeli hely­zetről. „Tessék, itt Verdes doh- tor” — mondta olyan rekedt hangon, hogy azt hittem, ő bezzeg lábon hordja ki az inf­luenzát. Most tudtam csak meg, hogy tévedtem. — A hangszálaim voltak be­tegek. Már kétszer kellett rendbehozatnom öltét a gégé­szekkel, de mit csináljak, ha szenvedélyesen szeretek be­szélni? — széttárja a karját, s nevetős bűntudattal néz a sze­membe. A Hazafias Népfront Pest megyei tikárságán va­gyunk, néhány perccel azután, hogy dr. Verdes Margit rác­kevei körzeti orvos, a Hazafias Népfront nagyközségi bizottsá- bának elnöke átvette a mozga­lom kitüntető jelvényét. — Tudja, én hiszek a jó szó ere­jében, abban, hogy türelem­mel, meggyőzéssel hatni lehet az emberekre. Példák hosszú sora bizonyítja az igazamat, csak éppen a hangszálaim lá­zadnak fel ellene. A Beibe!la nyergében Simán hátrafésült, fekete ha­ját dús kontyba csavarva vi­seli. Ajkán egy kevés rúzs, ar­ca festetlen. Az az embertí­pus, aki már az első pillana­tokban bizalmat kelt maga lránt. Ha Babettáján végigro­bog az utcán, az emberek mo­solyogva integetnek neki. — Tizennyolc éve élek Rác­kevén, azóta tartozik hozzám a cigánytelep: a Pokolhegy. A múltkor is arra jártam, a mo­toron rakott szoknyát szeretek viselni, azt nem fújja fel a szél. Egy cigányasszony oda­kiáltott : „Jaj, de aranyos szok­nyája van, doktornő, ha majd ki tetszik nőni, ugye, nekem adja?!" — Kocsija nincs? — Talán majd januárban. Trabantot szándékszom venni, kéz alól, most járok a vezető- tanfolyamra. Abból veszem észre, hogy múlnak az évek, hogy már a Babettán is fázom telente. Azelőtt gyorsabb mo­torral jártam, s fel sem vet­tem a hideget. VerdeS Margitot sosem ké­nyeztette el az élet. Apja, az OTI-kistisztviselő, taníttatni sem bírta volna tán, ha ő ma­ga nem keresi meg a tansze­rek költségeit. — Már kislánykoromtól fog­va tanítványokat vállaltam, nyaranta pedig rendszeresen dolgoztam, hol bolti eladóként, hol adminisztrációs munka­körben. Talán ekkor ivódott belém a tanítás, a nevelés ösz­töne. Egyetemista koromban demonstrátor voltam, fiatal örvösként az ápolónőképzőben tanítottam. — És most? — Most? Üton-útfélen — fe­leli nevetve. — A rendelési időben, TIT-tanfolyamokon, a Hazafias Népfront Klubban, a szakmaközi klubban, a vörös­keresztes szervezetekben; tar­tok egészségügyi előadásokat a diákoknak, és a szüleiknek is, a szülői munkaközösségekben. Én gyógyító munkámban min­dig is nagy súlyt fektettem az orvos—beteg közötti, interper­szonális kapcsolatokra. Nem szeretem válasz nélkül hagyni a betegek kérdéseit, s mindig elmagyarázom, mi várható a továbbiakban. Nem lehetett gyermekgyógyász ötödéves korában ment férj­hez, s szigorlóként már a má­sodik gyermekét várta. Pálya­futását a Schöpf-Merei Ágos­tonról elnevezett pesti kórház koraszülött osztályán kezdte, és gyermekgyógyásznak ké­szült. Aztán közbeszólt az élet. — Az ötvenes évek első fe­lében jártunk, a férjem rajzta­nár volt, akkoriban legendá­san szerény pedagógusi fize­téssel, én, pályakezdő orvos, 1400 forinttal egy olyan kór­házban, ahol a szigorú és pu­ritán vezetés eleve kizárta a hálapénzek elfogadását. Két gyermekünkön kívül anyóso­mat és szüléimét is mi tartot­tuk el. És ekkor,ibari 26—28 forint volt egy kiló jonatán­alma, ami úgy kellett a gye­rekeknek, mint a falat kenyér. Szóval, vidéki állás után kel­lett néznem, ahol kicsit több a kereset és olcsóbb az élet, mint Pesten. Így kerültem a Kiskunsági Állami Gazdaság­ba, Apa j pusztára. Ha volt valaha nem asz- szonynak való munkakör, ak­kor ez az volt, a javából! Az egész gazdaság területe, Rác­kevétól Bugyi határáig, egyet­len orvosi körzet. Gépkocsi persze sehol, a doktornő ho­mokfutóval járta a betegeket, volt olyan útja. ami oda-visz- sza nyolc órát vett igénybe. Közben a gyerekek is csepe­redtek, a pusztai iskolában gyenge volt a szaktanári ellá­tottság, a család tehát megint válaszút elé került: most aztán hová? Ráckevét választotta, a kettő közül az egyik körzeti állást. Két orvos — egy már akkor is jókora nagyközségben. Min­den második szombat-vasár­nap ügyelet. Rengeteg éjszakai hívás, a gyomorrontástól a gyermekszülésig. Hőskorszak. — Nehéz, de szép időszaka volt az életemnek — mondja Verdes Margit egy kis nosztal­giával. — Akkor az orvos job­ban magára volt utalva, mint most, amikor nálunk is a team-szellem, a csapatmunka hódított teret, s a gyógyító munka helyett a megelőzés, a beteggondozás lépett előtérbe. Azelőtt az emberek akkor hív­tak orvost, ha már nagy volt a baj; s ez legtöbbször éjjel történt meg, hiszen a betegnél általában éjszaka áll be a- krí­zis. Most alig fordul elő éjsza­kai hívás, mert csaknem két évtized alatt megérttettem a betegekkel: elsősorban nekik jobb, ha addig hívnak, amíg nincs nagy baj: olyankor köny- nyebben csökkenthető a láz, gyorsabban hatnak a gyógy­szerek. Virágágyások a Pokolhegyen A Pokolhegyet tíz—húsz éve még úgy emlegették, mint jár­ványgócot, olyan környéket, amit jobb messzire elkerülni, pedagógusok, a vöröskeresztes aktívák hiába próbáltaK segí­teni, jó szándékuk megtört az évezredes előítéletek, s az év­százados elmaradottsag konok sziklafalain. Ha gyűjtést indí­tottak a pokolhegyi cigányis­kola kis nebulóinak felruná- zására, egy-két nap múitán el­tűntek a kardigánok, cipők, ruhák; az értük kapott pénzt elnyelték az italboltok, zug­kocsmák. — Nagyon büszke vagyok arra a sok változásra, ami a cigánytelepen az elmúlt másfél évtizedben végbement — vall­ja meg a doktornő. — A ki­meszelt falakra, a putrik köré húzott ’kerítéseikre, amelyekre azért van szükség, nehogy a szomszéd gyerekei kárt tegye­nek a zöldség- meg a virág­ágyásokban; a tisztára sepert udvarokra, arra, hogy egyre többen vannak, akik munkát vállalnak s ragaszkodnak mun­kahelyükhöz. A nagyközségi ta náccsal most törjük a fejünket, hogyan lehetne a putrikat fo­kozatosan felszámolni, a lakó­kat egészséges otthonhoz jut­tatni. Ebben az ügyben nem­rég gyűlést tartottak a tele­pen. A gyűlésre gyönyörűen ki­takarított udvarral, fehér terí­tés asztalai vártak bennünket az emberek! Látja, ez többet ért a hivatalos elismerésnél. Ez már az én munkám gyü­mölcse is... A lánya szigorló orvos, a fia történelem-néprajz szakos egyetemi hallgató, szociológus szeretne lenni, dehát olyan szak nincs a magyar egyete­meken. Ügy látszik, nálunk a szociológus olyan, mint a poé­ta: non fit, séd nascitur. Nem lesz, hanem születik. — Ha — tegyük fél — akad egy kis szabad ideje, mivel szokta eltöteni? — Olvasással. Nekem az a legiobb pihentető. — Ki a kedvenc írója? Egy pilanatig sem kell tör­nie a fejét a válaszon: — Németh László. Minden művét többször olvastam. En­gem fiatal lány korom óta el­kísértek könyvei — együtt jártam gimnáziumba a gyere­keivel —, és számos levelét őrzöm, azon a naplókötetén kívül, amelyet dedikálva adott ajándékba nekem. Bizalom, szeretet Búcsúzik. Ha már Pesten jár, felugrik egy kicsit a gyerekei­hez, aztán — HÉV-vel a sza- j badba — siet hazafelé: vacso­rát kall főzni. Húsz éve küzd a babonák, 1 előítéletek, s a tudatlanság el- i len, az emberek testi-lelki | egészségéért. . Vagyont nem gyűjtött — ma is a rende’ő melletti szolgálati lakásban él ; — annál nagyobb tőkére tett szert megbecs .. bizalom bál, szereletböl. Nyíri Éva I gal, nyomott pamuttal mese­varázst, zuhatagot, absztrakt zászlót, tavaszünnepet, kimoz­dulást a síkból, hidakat, kap­csolódó formákat, menyegzőt, koránt, téli kokárdát. A re­mekül szerkesztett kiállítás szeptember 29-ig tekinthető meg, s a résztvevők közül a Dunakeszin lakó Szuppán Irén alkotásaival hamarosan Pest megyei tárlaton is megismer­kedhetünk. A szombathelyi textilbien- nálén ezúttal külföldi művé­szek is hírt adnak tevékeny­ségükről. Svájci, francia, len­gyel, portugál, román, ameri­kai textilesek mellett rangos művekkel szerepel a szovjet Alja Baumane és Ruta Bogus- tova. Először érkezett japán művész a szombathelyi bien- náléira Kiuchi Aya személyé­ben, aki speciális, yukara őri szövéssel készítette nagyon fi­nom és érzékeny műveit a sango-so növényről és az úszó jégtáblákról. Ö és a hokkaidói műhely vezetője, tagjai a to­vábbiakban is rendszeresen szeretnének bemutatkozni a szombathelyi nemzetközi tár­laton, ahol kőszegi kihelye­zésként bemutatták a múltkori biennálé magyar díjnyertesei­nek, Szilvitzky Margit, Németh Éva, Szenes Zsuzsa munká't. Jó ötlet. A most megalakult Magyar Képzőművészek Szö­vetsége Pest megyei szerveze­te kezdeményezhetné, hogy a Műcsarnokban rendezendő kisolasztikai nemzetközi bien­nálé bizonyos kollekcióit be­mutatnák azonos időpontban Szentendrén és Vácott kama­ratárlatok formájában. Losonci Miklós Feltárták az avar falut Avar falu idei ásatása feje­ződött be Szekszárd határá­ban. A szekszárdi múzeum tu­dományos főmunkatársa veze­tésével Tolna megyei középis­kolások és budapesti egyete­misták a korábbi években fel­tárt avar temető mintegy nyolcszáz sírja közelében la­kóházak maradványait ásták ki. A feltárás legmeglepőbb le­lete három, egykor működő és félkész állapotban napvilágra került avar kerámiaégető ke­mence. Ilyeneket eddig még se­hol sem találtak a Kárpát­medencében. Bennük nagyobb méretű égetett agyagedények­re bukkantak. A leletekből egy teljes kerá­miakemencét kiemelnek. s konzerváló rekonstrukciója u“án kiállítják majd a szek­szárdi múzeumban. i i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents