Pest Megyi Hírlap, 1976. augusztus (20. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-20 / 197. szám

\ 8 EGYÜTT JELENÜNKÉRT, JÖVŐNKÉRT PEST uecret K~J Mírlm> 1976. AUGUSZTUS 2Ö., PÉNTEK Egyenlő eséllyel Tanulni mindannyiunk érdeke Ha szűkmarkú lennék az olvasóhoz, beérném a következő adatokkal: A PVCSV-nél ezerkétszázan dolgoznak jelenleg, s közülük tizenheten járnak egyetemre, főiskolát a, huszonnyolcán közép­iskolába, huszonötén általános iskolába. Kilencvenegyen tanul­nak a munka mellett szakmát. Az alkalmazottak közül huszon­nyolcán vesznek részt a szakmai továbbképzéseken. Az elmúlt tanévben mintegy 130 ezer forintot költött a vál­lalat a dolgozók oktatására. Az összegben természetesen nincs benne a tankönyvek ára, s a tanulmányi szabadságok miatt kieső idő sem. Mégis: a vállalat és a szakma érdekében támo­gatnak mindenkit, aki tovább szeretne tanulni, fejleszteni kí­vánja tudását. De még ennél is többről van szó, mert a tanulás nem csu­pán társadalmi, de lényeges vállalati, egyéni érdek is. Ahhoz, hogy mindannyian egyaránt részesedhessünk a tudásból, azo­nos esellyel kell indulnunk.. . Péter: erejéből Kővári Péter vegyszerfoltos fehér köpenyben fogad. A PVCSV szennyvízvizsgáló la­boratóriumában technikus: — Tizennégy éves korom óta szeretnék vegyész lenni —• mondja. — Most úgy fest, si­kerül. Persze hosszú volt idáig az út. Hazulról nem sokat kap­hattam, anyám nyugdíjas, apám egy cipőbolt vezetője. A technikusi oklevelet 1973-ban szereztem meg, azóta itt dol­gozom. — Azonnal jelentkeztem az egyetemre, de alig hiszem, hogy fölvesznek, ha nem járok az előkészítő tanfolyamra. A mun­ka mellett esténként Önerőből nem futotta volna felkészülés­re. Jelenleg a Budapesti Mű­szaki Egyetemen vagyok har­madéves hallgató. — Szerződést kötöttem a vál­lalattal: hat évig tanulok, s az egyetem után ugyanennyi ide­ig itt dolgozom. Cserében tá­mogat a vállalat. A tanulmá­nyi szabadságok idején is jár a fizetésem és a munkaidő­kedvezmény, de ennél többet is kapok. A munkatársaim so­kat segítenek. — A távolabbi cél? Gyer­mekcipőben jár még a környe­zetvédelem, sokat lehet alkot­ni ezen a területen. Ahhoz, hogy a kutatómunkában részt vehessek, nincsen más válasz­tásom, mint a tanulás. Azért választottam az esti egyetemet, mert a saját erőmből szeret­nék boldogulni... a csúcsra törekszik Szikora Sándor ugyancsak a vállalatnál dolgozik autószere­lőként: Sándor: — 1963-ban érettségiztem, majd a katonaidő letelte után a Szellőző Műveknél dolgoztam mint műszaki rajzoló. Nem elé­gített ki a munkám. Szeretem az autót, szeretek „bütykölni”. Így azután Mátyásföldön a Te- herautójavitó Vállalat III.-as üzemegységénél tanultam ki a szakmát. 1967-ben szabadul­tam fel. — A szüleim Szabolcs me­gyében élnek, egy isten háta mögötti faluban, Aranyosapá- tin. A tsz-ben dolgoztak, most már nyugdíjasok, öcsém ag- ronómus lett, otthon maradt, a szomszéd faluban, Papon. — Amíg tanultam, anyám rokonainál éltem, öt éve nő­sültem, s most itt lakom Bu­daörsön. A tanulást persze nem hagytam abba. Az autó- szerelés nemcsak abból áll, hogy szétszedem és összera­kom a motort. Ha eltörik egy alkatrész — mondjuk a mo­torblokk vagy a kuplungház — akkor hegeszteni kell. Különö­sen az öntvények okoznak gondot, mert hegesztésük kü­lönös technológiát igényel. — Így hát most újabb szak­mát tanulok. Két éve iratkoz­tam be egy hegesztői tanfo­lyamra, levelezőként. Hetente egy alkalommal kell csak is­kolába járni. A technikusi ok­levél mellé minősített hegesz­tői oklevelet is kapok. Már írom a szakdolgozatot. A cí­me: Modern hegesztéstechno­lógia a járműiparban. — A technikusi képesítés még nem a csúcs. Van még mit tanulnom a hegesztésről. Azt tervezem, hogy elvégzem majd a hegesztőszakértői tan­folyamot is. Eddig mindenben támogatott a vállalat. Hogy csak egy apróságot említsek: munkaidőben mehettem el a BNV-re megnézni az újdonsá­gokat. Mihály: diploma — Az alap hiányzott, elein­te, ezért ment nehezen a ta­nulás — mondja Sütő Mihály mérnök. — A szüleim budaörsiek, édesanyám németajkú. Apám erdélyi, Marosvásárhelyről jött ide még a háború előtt: esz­tergályos volt, most már nyug­díjas. Hárman vagyunk test­vérek, mind a hárman mérnö­kök lettünk. — Az érettségi után nem si­került az egyetemi felvételim. Inárcs-Kakucson voltam fél évig segédmunkás a gépállo­máson. Utána a Nyugati pá­lyaudvaron rakodó. A követ­kező évben vettek fel, az Ag­ráregyetem gépészmérnöki ka­rára. Nappalin végeztem. Ak­kor is a „vizes” szakma érde­kelt már, s a diplomamunká­mat egy kisebb település vízel­látásáról írtam. Elsőre sikerült megvédeni. — Három évig a MÉLYÉP- TERV-nél dolgoztam, majd ha­zajöttem Budaörsre, 1971 óta a PVCSV-nél vagyok. Megbe­csülik, megfizetik a munká­mat. Tavalyelőtt kiváló dolgozó kitüntetést kaptam. Még nem elég. Továbbtanulok. Miért? — Három éve iratkoztam be a Műegyetem Építészmérnöki Karán a vízellátási, csatorná­zási és egészségügyi szakmér­nöki szakra. Idén végzek, ez lesz a második diplomám. — Már mondottam, a kezdet volt a legnehezebb. Én voltam a legidősebb testvér, mégis ta­nultam. Mindannyiunkat apám tartott el, négy-ötszáz forint jutott együnkre. Az egyetemi ösztöndíj, szociális segély nagy támogatást jelentett. — Ma már családom van, két fiam. A feleségem az Or­szágos Tervhivatal számítás- technikai központjában dolgo­zik. A nagyobbik gyerekünk ötéves. Azt hiszem, műszaki lesz, amit a kezébe kap, azt máris szétszereli... Vasvári G. Pál Mire lordítják a Kutat, úszómedencét, ifjúsági házat építenek a településfejlesztési verseny első helyezettjei Idén a felszabadulás évfor­dulóján, Pest megyében rende­zett ünnepségek egyik kiemel­kedő eseménye, mint más esz­tendőkben is, a versenyjutal­mak átadása volt. Múlt évi eredményeik alapján mind a három kategóriában kicsinye­ké lett az első díj pálmája. Mire fordították a jutalmat, és hogyan vesznek részt ez idén a versenyben, ezt vizsgáltuk meg ezen a három településen. A községek közül a megye legeslegkisebbje, Lórév végzett az első helyen, és vette át a 200 ezer forint jutalmat. 1970- ben 400 lakosát írták össze, az­óta tízzel kevesebben élnek a községben. A múlt évben el­végzett 1 millió 567 ezer 200 forint értékű társadalmi mun­kából 3 ezer 918 forint jutott egy főre. Igaz, hogy a társa­dalmi munka túlnyomó részét a helybeli, megyei viszonylat­ban ugyancsak kicsi, Duna- menti Tsz adta. Vízművet épí­tett saját részére, de akkorát, hogy abból az egész község ivóvízellátását biztosíthatja, és a lakosság részére is megépí­tette a vezetéket minden el­lenszolgáltatás nélkül. A Dun- dity Alexa, meg a Csarnojevity Arzén utca úttestének szilárd burkolata építéséből is erősen kivette a részét, és még egyéb kisebb fejlesztési munkában is sokat segített. Egyszóval a tsz tette összeg­szerűen a legtöbbet Lórévért De tagjai, akik a nagy segít­séget lehetővé tevő eredmé­nyes munkát adták, helybeli lakosok, akik a társadalmi munkából másként is kivették részüket. S mondjuk el, hogy a tavalyi és az idei útépítés tervét a Mélyépítő Tervező Vállalat készítette, mégpedig annak az a szocialista brigád­ja, amelyiknek dr. Lásztity Volyiszláv, lórévi születésű mérnök a tagja. — A község másik két utcá­ja, a Dózsa Györgyről és Kos­István, a tanács szakigazgatási szervének helyettes vezetője. — Vállalattól kértünk áraján­latot, kétmillióba kerülne a két utca 1100 méter hosszú út­testének megépítése. Egész idei fejlesztési alapunk a tsz 400 ezer forintot és a megyei ta­nács 100 ezer forintot kitevő hozzájárulásával, meg a múlt évi maradvánnyal és a 200 ez­res jutalommal együtt 937 ezer forint. Ez talán elég lesz a társadalmi munkában és a tsz által önköltségi áron elvégzett úttestburkoláshoz. • az elsők elvégzett társadalmi munka va­lamivel meghaladja a milliót. A legnagyobb, körülbelül há­rommilliós idei beruházás: út­törőtábor és park épül az er­dőben. Erre sem kell két-há- romszázezer forintnál többet fordítani, olyan sok társadal­mi munkával épül. — De mi lett a 350 ezer fo­rintos jutalomból? — Az, ami az ugyanilyen összegű előző évivel, tartalé­koltuk, éspedig úszómedence építésére. A Duna-part mellé, a nemrég emelt csónakház kö­zelében szándékszunk megépí­teni. Hogy mikor? Ha lesz hoz­zá elegendő pénzünk, mert 700 ezer forint még akkor is kevés, bár ebben is bőségesen számít­hatunk társadalmi munkára. De arra is, hogv jövőre megint kiérdemeljük a jutalmat, leg­alább második, harmadik he­lyen. Szentendre 15 ezer 50 lako­sával ma is a megye legki­sebb városa lenne, ha a leg­újabb város, Százhalombatta népessége nem volna még en­nél is valamivel kevesebb. A patinás, öreg városban azon­ban 1975-ben még csak 14 ezer 600 ember élt. és teljesített 4 millió 300 ezer forint értékű társadalmi munkát. Ezzel érte el a városok közül az első he­lyezést, és jutalmul 450 ezer forintot kapott. millió 700 ezer forint lailási kedve semmit sem csök­kent, a vállalatok, szövetkeze­tek ez évben is kitettek ma­gukért. Az OTP például az új városrész közművesítéséhez 662 ezer forinttal járult hozzá. Az Építéstudományi Intézet félmillió készpénzt fizetett a város fejlesztésének költségei­re. Más vállalatok és az ÁFÉSZ további 90 ezret. A Beton- és Vasbetonipari Művek gyára pedig három kilométer útépí­téshez elegendő, úgynevezett transzportbetont adott. Több vállalat és szövetkezet szakipa­ri munkák végzését és fuvaro­zását vállalta ebben az eszten­dőben is. — Az erre az évre előirány­zott községfejlesztési adó 1 millió 100 ezer forint, amiből 463 ezer a féléves teljesítés — közli számadatokban lapozgat­va Németh Ferenc, a városi tanács pénzügyi osztályának vezetője. Majd hozzáfűzi öröm­mel: — További 560 ezer fo­rintot tesz ki a lakosság ön­kéntes hozzájárulása. — A második félév mindig jobb — szólal, meg ismét Né­meth ' Ferenc —, július elejé­től szeptember végéig van az építkezés igazi idénye. Így hát bízunk benne, ezidén is leg­alább 4 millió 300 ezer forint lesz a társadalmi munka, és ezzel valamelyik helyezésre ismét esélyesek leszünk. — Mi történt a tavalyi juta­lommal? — Még teljes egészében meg­van, de már nem Sokáig. If­júsági házat építünk. Van a Lenin utca 89. szám alatt egy jó fekvésű, nagy telken álló, szép, régi, de lakatlan épület. Kisajátítjuk, az eljárás már folyik. Ami a kisajátítási ár­ból megmarad, abból talán rendbehozhatjuk, belsejét is átépíthetjük, sőt esetleg vala­mennyi még a berendezésre is futja. A hiányzó összeget pe­dig előteremtjük. Folyik tehát tovább a ver­seny, és a tavalyi első helye­zettek nemcsak részt vesznek benne, de újra a győztesek kö­zé akarnak kerülni. A közvet­lenül utánuk következők, a helyezett városok és községek is nagyon igyekeznek. Egye­lőre persze, még korai lenne felmérni, hogy áll a verseny mezőnye idén. Szokoly Endre Satupad, a felejthetetlen m u unva > r r 11 i ki ÉS MINDENNAPOK .. . -■ - • ■ Hallgatva élete történetét, La Fontaine A tücsök és a hangya című örökérvényű meséje jut eszembe: a szorgalom, az akarás elnyeri jutalmát.., Horváth Sándor üzemmér­nököt a Magyar Gördülőcsa­págy Művek diósdi gyárában két hónappal ezelőtt helyez­ték a szerszámszerkesztési osztályra. Szakmai pályafutá­sa nem a megszokott; iskola­padból az egyetemre, majd a mérnöki rajzasztal mellé, ő a nehezebb, de tapasztalatokban gazdagabb utat választotta. Végigjárta a lépcsőfokokat. — Nem tartoztam a vagány- kodó, grundra járó gyerekek közé, inkább csendes, félre­húzódó voltam, szerettem a könyveket, kiváltképp apám szakkönyvei izgatták a fantá­ziámat. Ö ugyanis autó- és motorszerelő. Ha csak tehet­tem, a műszaki kiadványokat bújtam, már kisiskolás ko­romban ismertem a gépkocsi- alkatrészeket. A felnőtt férfiben megma­radt az egykori kisfiú gyerme­kes nyíltsága. Udvarias, szelíd modorú, szorgalma a gyárban is rokonszenvet váltott ki. Egy pesti klinikán lattá meg először a Napot, de bennszülött diósai­nak tartja magát, itt töltötte gyermekéveit, innen járt be na­ponta autóbusszal a fővárosba, a Keleti Károly utcai gimná­ziumba, ahol érettségizett. Bátyja akkor már a Műszaki Egyetem hallgatója volt. Ö másképp határozott. A megvál­tozott családi körülmények miatt előbb munkába akart áll­ni, hogy édesanyjának anyagi gondjait csökkentse. A Kábel-, és Műanyaggyárhoz került ipa­ri tanulónak. Bár autóvillamos­sági műszerész szeretett volna lenni, rábeszélték a szerszám­készítő szakmára. Még alig száradt meg a tinta a szak­munkás-bizonyítványán, ami­kor behívták tényleges katonai szolgálatra. — Készültem rá, ezért az iskolai évek alatt az MHSZ- ben megszereztem a gépko­csivezetői jogosítványt. Jól számítottam, mint honvédsé­gi sofőr bejárhattam az egész országot — emlékezik vissza, majd a leszerelés utáni évek elevenednek meg: — vissza­térve Diósdra, elhatároztam, otthagyom a pesti munkahe­lyemet, közelebb keresek ál­lást. Egy gyermekkori bará­tommal jelentkeztünk itt a gyárban. Ma ő a sógorom. A féleségemet már egész kislány kora óta ismerem, kamasz szokásból jó párszor megci- báltam hosszú hajfonatait. — Ö is a gyárban dolgozik? — Nem, Pestre jár, a GEL- KA központjában könyvelő. Hol is hagytuk abba a törté­netet? Igen, tizenhat évvel ez­előtt kerültem a gyár görgő­köszörű üzemrészébe, mint gépbeállító. Hamarosan áthe­lyeztek a szerszámüzembe: kosárszerszámokat készítet­tem, javítottam. A műhelybéliek megkedvel­ték szorgalmáért, barátságos természetéért, sőt elismerték, hogy szakmájának mestere. Számos újítása született. Nem- Tisak az érdekelte, ami közvet­len a feladata volt, hanem a kapcsolódó témák is. Ha mun­kaasztalán szétterített egy mű­szaki rajzot, nem elégedett meg azzal, hogy a mechanikus má­soló szerepét töltse be, állan­dóan az ésszerűbb megoldáso­kat kereste. — A papíron és a gyakor­latban nem mindig egyeztet­hető össze a mérnök és a szakmunkás gondolata — ma­gyarázza. — Lehet, hogy a rajzon a munkadarab min­den részlete tökéletesen kidol­gozott, csak amikor az elkép­zelést megpróbáljuk formába önteni, derül ki, hogy az anyag megmakacsolja magát. Folyton a miértekre kerestem választ, összefüggéseiben is szerettem volna ismerni a gépeket, amelyekhez a szer­számokat gyártottuk. Kilenc­tagú szocialista brigádunkhoz, amelynek vezetője voltam, műszakiak is tartoztak... Kétszer kapott kiváló dolgozó kitüntetést a műhelykorszak- ban. Mint ifjúmunkás . csakha­mar rájött, hogy a gyár fejlő­dése az ő szakmai előrehaladá­sának is távlatokat nyit. Ami­kor a vezetőség bejelentette, hogy pár éven belül megkezdő­dik a több százmilliós* rekonst­rukció, s a bonyolult, elektro­nikus mérővezérléssel ellátott csapúgygyűrűgyártó berende­zésekhez magasabb szintű tech­nológiai ismereteket kell elsa­játítani, ehhez képzett fiata? szakembergárdára lesz szükség — nem sokáig töprengett. 1971- ben beiratkozott a Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskolába. A gyárral tanulmányi szerző­dést kötött, egy héten három­szor járt előadásokra. — Az érdem, hogy 1975-ben átvehettem négyes rendű dip­lomámat, nemcsak az enyém. Sokat tett értem a brigád. Dolgoztak helyettem is, s nem éreztették, hogy kevesebbet húzok. Azt mondták: hagyd csak Sanyi, neked is szüksé­ged van a pénzre, a házépí­téshez kölcsönt vettél fel, a benzin is pénzbe kerül... Ugyanis vettem egy kocsit, mobilizálva könnyebben fut­hattam be Pestre, meg estén­ként előbb kerülhettem ágy­ba __ Hogy hosszú volt-e a nég y év? Egyáltalán nem. Ér­dekelt a tananyag, szívesen töltöttem vele a szabad idő­met. Persze, a szórakozásról, utazásról le kellett mondani. Most viszont pótoljuk. Az idén életében másodszor járt külföldön. (Korábban a KISZ-fiatalokkal vett részt egy Moszkva—Kijev—Leningrád ju­tái omút on.) Hárman — felesé­gével és a 12 éves Krisztivel — nemrég négy országot érintő európai kőrútról érkeztek visz- sza. — Szóval, ha tavasszal ke­restem volna fel, még a mun­kapadja mellett találom? — Már nem. A főiskola be­fejezése előtt műszaki állo­mányba kerültem, a gyártó­eszköz-gazdálkodási osztály­ra. Közelről ismertem ezt a területet, s nap mint nap együtt dolgozhattam a régi munkatársaimmal. A gyárt­mánysorozatokhoz megfelelő szerszámok előkészítése volt a feladatom. Volt egy olyan hó­nap, amikor éjszakai munkát vállaltam az üzemben, a gép­soron. Kicsit rá kellett kap­csolni a tervteljesítésre, aki akart jelentkezhetett a gyár­ból a műszakiak közül is az állandó harmadik műszakba. suth Lajosról élnevezettek út­testét idén' látjuk el szilárd burkolattal — közli Stáhly Másodszor Akad Szobnál kevésbé sűrűn lakott nagyközség is Pest me­gyében. Például a Duna túl­partján Visegrád vagy Leány­falu, csakhogy azok nyáron sokkal látogatottabbak. Szob lakosainak száma vagy százzal a háromezer alatt maradt az idén. Még kevesebb, mintegy 2800 volt 1965-ben, amikor egy lakosra 1038 forint értékű tár­sadalmi munka jutott, és ezzel a nagyközség elérte a fejlesz­tési verseny első helyezését — másodszor. Mert fejenként 915 forintot ért az 1974-ben végzett társadalmi munka, és akkor is megkapta Szob ezért a 350 ezer forint jutalmat. — Kétezerhatszáz munka­hely van Szobon, tehát jóval több, mint a munkaképes ko­rú lakosa. Az itt működő vál­lalatok, szövetkezetek 80 szo­cialista brigádja, függetlenül attól, hogy tagjai helybeli la­kosok-e, élenjárnak mindig a társadalmi munkában. De ki­veszik abból részüket az intéz­mények dolgozói és a határőr­ség meg a rendőrség szintén — sorolja Himmer Lőrinc nagyközségi tanácselnök, és hozzáteszi: — Szobon nemcsak lakhelyüket, munlcahelyüket is szeretik az emberek, meg is tesznek érte minden lehetőt. Elmondja a tanácselnök, hogy az ez év első felében Már az első félévben 1 Idén lényegében ugyanazok a munkák folynak, mint ta­valy. Út- és járdaépítés, nem­csak a régi, hanem az új vá­rosrészben is, ahol a sokemele­tes házak emelkednek. Áthú­zódott erre az esztendőre a bölcsőde-, az óvoda-, az iskola- építés. A lakosság munkavál­Sokat segít a tsz Esztendők óta folyik a tele­pülésfejlesztési verseny, és a legjobb eredményt elérő vá­rosok, illetve községek évről évre nagy összegű jutalomban részesülnek. Mégpedig három város, három nagyközség és három község. Hiszen mind a három különböző „kategóriá­ban” indul a versenyben. Kérem, mutassa meg a szerszámüzemet, azt a kollektívát, amelyben dolgozott. Örömmel állt fel székéről. Amikor be­lépünk a nyitott műhelyajtón, a munkapadok mellől jóked­vűen intenek feléje, a csarnok végébe tartunk, ahol Kormos Róbert brigádvezető és társai kitörő, hangos kiáltással fogad­ják. A szokott pajtási mozdulattal hátba veregetik a „szöke­vényt”, aki valójában most is sűrűn lejár közéjük, segít ösz- szeállitani a szocialista brigádvállalásokat, az értékelhetőség­nek megfelelően. Körülállják, bizonygatják, hogy mennyire hiányzik. Horváth Sándor csendes mosollyal hallgatja, időn­ként közbe-közbeszól, hogy nincs pótolhatatlan ember. Kö­vetem tekintetét, mely minduntalan egy pontra irányul, a sarokban álló satupadhoz, ahol most egy új, fiatal szakmun­kás hajol reszelőjével a munkadarab fölé. Talán éppen azzal a mozdulattal, ahogy ő tette, nem is olyan régen... Horváth Anita A rutinjellegű munkát most felváltotta az érdekesebb, ma­gasabb szintű, mérnöki ismere­teket igénylő szerkesztés, ter­vezés. Itt, a szerszámszakosítási osztályon jelenleg az NDK-ból érkezett SIW 3 B fúratköszörü- automaták felszerszámozásán dolgozik, s a görgősajtolás szerszámait is tervezi. — Nemcsak a géppel érke­zett dokumentációkat kell ta­nulmányoznom, hanem a gyártmány előírását is. A technológia meghonosítása összetett feladat. Jó hasznát veszem a szakmunkás múl­tamnak. Érzem az anyagot a papíron, másképp gondolko­dom szerkesztés közben, mint mondjuk egy kezdő fiatal üzemmérnök. Nem volt elve­szett idő, amit „lent” töltöt­tem.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents