Pest Megyi Hírlap, 1976. augusztus (20. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-10 / 188. szám
VÁC I UAPLfl HHGQEI# xx. évfolyam, iss. szám 1976. augusztus 10., kedd Határidő előtt Hetven tartály a Tiszai Vegyi Kombinátnak Együttműködési szerződést kötöttek a szocialista brigádok Az ötödik ötéves terv egyik új alkotása lesz a Tiszai Vegyi Kombinát polipropilén- gyára. A kivitelezésben részt vevő vállalatok a befejezési határidő megtartására szocialista szerződést kötöttek. Az új gyár technológiai rendszerének hetven különböző méretű tartályát a Magyar Hajó- és Darugyár váci gyáregységében állítják elő. A készülékek gyártásában részt vevő szocialista brigádok e feladat határidő előtti teljesítésére — a már említett szocialista szerződés részeként — együttműködési szerződést kötöttek. A gyártáselőkészítés feletti védnökséget a Bánfi Sándor vezette Pattantyús Á. Géza szocialista brigád vállalta. Felajánlásuknak eleget téve, a vállalt feladatokat határidő előtt 15—60 nappal teljesítették, lehetővé téve a kivitelezési munkák augusztus elsejei zökkenőmentes megkezdését. A darabolóműhely Matejka János brigádja vállalta, h . y az alkatrészeket hibátlanul, határidő előtt szabja, és a Vörös Október brigádnak előkészítésre átadja. A szabás és a gépi megmunkálás után,-az alkatrészeket a 405-ös műhely József Attila és Auróra szocialista brigádjai, valamint a 412-es műhely Béke szocialista brigádja úgy használja fel, hogy az utolsó tartályt még az idén, december 15-ig — határidő előtt — elszállíthassák. A termelési osztály Lenin brigádja a gyártás valameny- nyi szakaszának művezetését, kordinálását és ütemezését tekinti feladatának. A szocialista együttműködési szerződést aláíró hét brigád a gyártás során gondosan takarékoskodik anyaggal és energiával, ugyanakkor a biztonsági előírásokat sem szegi meg. A szerződő brigádok arra is figyelemmel varrnak, hogy a gyáregység számára az éves terv megszabott határidejű teljesítése épp oly fontos, mint a szerződésbe foglalt vállalásé. Tóth György Készül a lerve Tágasabb mentőállomás Megkezdték az új váci mentőállomás tervezését. Az eddiginél lényegesen több mentőkocsi elhelyezésére alkalmas, új mentőállomás a Sző- nyi Tibor Kórház szomszédságában, a véradóállomás mögött épül fel. Megnyitás: augusztus 16-án E hó 16-án nyitják meg Vácott a Széchenyi úti új ABC- áruházat. Jelenleg az ajtókat, szekrényeket szerelik. Ungi Ferenc cs Pusz.ai József festéshez készíti elő az ajtókat. Zöldség helyett — gabona ? Kihasználatlan öntözési lehetőségek Kedvezmény berendezések vásárlásához Bár a váci járás meglehetősen sok folyóvízzel rendelkezik, elég kevés termelőszövetkezetben és elég kis területen. használják ki az öntözési lehetőségeket. Budapesttől Szobig csak egy-egy kisebb táblát öntöznek a Duna mentén, s a már megépült víztározók mellett is csak igen kis területen termesztenek víz- igényes növényeket. Az idei nyári szárazság idején például 1089 hektárra jutott el az éltető öntözővíz, de néhány termelőszövetkezetben, például Szódon, a budapesti Béke Tsz-ben, Letkésen és Perőcsényben, az öntözhető területre Is gabonát vetettek. Mint ismeretes, az öntözőberendezések vásárlásához az állam kedvezményt ad, végeredményben a szövetkezeteknek csak a vételár 30 százalékát kell vásárláskor kifizetniük. Ezzel a kedvező új lehetőséggel a járásban mindössze két termelőszövetkezet élt: a budapesti Blegoev és a szokolyai Béke. (cs.) Munkásőr-kirándulás A városi-járási Matheika János munkásőr egység dunakeszi alegységének tagjai családjukkal együtt közös kirándulást szerveztek. A túra a Gyöngyös—Mezőkövesd— Mátrafüred útvonalon olyan jól sikerült, hogy hamarosan Hét végi krónika Útépítés Deákváron Rékordtermelés a szikvízgyárban A hét végén is dolgoztak Deákvár újabb jelentős, részben társadalmi munkában vállalt útjavításán, a Nógrádi utca úttestének korszerűsítésén. Petővári Józsefné, az 58. számú választókerület tanácstagja vetette fel a gondolatot, hogy a meredek Nógrádi utcát is járhatóbbá kell tenni a járművek számára. Az érdekelt lakók közül sokan vállalták, hogy megfelelő irányítással, ellenszolgáltatás nélkül segédkeznek az építésben. A Dunakanyar Vízművek deákvári részlegének dolgozói is csatlakoztak a felajánlásokhoz. A kosdi országutat a vízművekkel összekötő Domb utca is új burkolatot kapott, majd a Nógrádi utca következett, a vízműteleptől a Kálvária utcáig. A deákváriak ismét jó példát mutattak. ★ Szombaton álltak a gépek az Erdei Termékeket Feldolgozó és Értékesítő Vállalat váci szikvíz- és üdítőital-készítő üzemében: a szabad szombat adta lehetőséget kihasználva, kijavították, karbantartásba vették a gépeket. A júliusi kánikula következtében, rekordtermelésről számolhatott be a Sebes Imre utcai üzem. A három szocialista kollektíva, a szikvízké- szítő, a szörpgyártó és a tmkbrigád, jó munkája révén, a legmelegebb napokban is szállítottak termékeikből a vendéglátó egységekbe, üzemekbe, viszonteladókhoz. A heti átlagos 30 ezer liter szikvíztermelést a kánikula idején 40 ezerre növelték, és eddig 47 vagon citrom-, illetve narancsszörpöt készítettek el. Jövőre bővül az üzem: Badacsonytomajból újabb gépsort kapnak. ★ Egymondatos hírek. A hét végére megszüntették a Fehér Galamb Étteremmel szemben levő gépkocsiparkolót. A televízió A müncheni férfi című magyar krimijének gyártásvezetője a váci So- moghy Kálmán volt. Brandt Jánost kinevezték a Váci Kommunális Költségvetési Üzem igazgatójának. A Vízművek ifiúszói részt vettek Szolnokon a szombatvasárnapi vízisportversenyen. A rádió megismételte vasárnap este a Pest megyei kaleidoszkóp című kétórás műsort, több váci betéttel. Az Üj Tükör vasárnap megjelent száma közölte, hogy a Vácott lakó dr. Joó Tivadar nyerte az olimpiai rejtvényverseny negyedik fordulójának fődíját. P. It. BAJNOKOK TORNÁJA Ma: Videoton—Újpesti Dózsa a váci stadionban Szombaton Dunakeszin, vasárnap Esztergomban játszották a Bajnokok tornája mérkőzéseit az NB I-es csapatok. Ma, kedden, Vácott játszik, fél 5 órai kezdettel, az alsóvárosi sportstadionban, a Videoton és az Üjpesti Dózsa. Amatőr csillagászok Polgár László második Az amatőr csillagász szakkörök első országos feladat- megoldó versenyét Dunaújvárosban rendezték meg. A területi döntőkről továbbjutott csapatok között első helyen egy budapesti szakkör versenyzői végeztek, a második helyet váci, a harmadik helyet pedig pomázi versenyzők szerezték meg. Az egyéni versenyben Várnái Ferenc (Kazincbarcika) lett az eiső, Polgár László (Vác) és Gugolya János (Székesfehérvár) előtt. Az áruház mögötti rakodóterülethez, melyre a Lőwy Sándor utcából lehet majd behajtani, mintegy 400 méteres szakaszon új utat építenek. Ifj. Fekete József felvételei újabbat szerveznek. A jó gazda törődésévé! Üvegszerkezetek — kislakásokhoz Az Orosházi Üveggyár a Hungaropan elnevezésű hő- és hangszigetelő üvegszerkezetekből havonta több ezer négyzetmétert állított elő, eddig kizárólag ipari felhasználásra. A gyár műszaki vezetése újabban megtalálta azokat a műszaki megoldásokat, amelyekkel a kislakásépítők részére is gyárthatnak Hungáro- pant: olyan nyílászáró rendszereket fejlesztettek ki, amelyeket kislakások építői is gazdaságosan tudnak alkalmazni. A járás termelőszövetkezeteiben a jó gazda törődésével már a télre is gondolnak. Az állatok téli takarmányszükségletéről most kell gondoskodniuk az állattenyésztő szakembereknek. Ezt szolgálják a közös gazdaságokban az aratást követő másod- és tarlóvetések, mellyel a tömeg- takarmányt és a téli abrakot biztosítják az állatállománynak. Hazaszeretet, internacionalizmus Partizánok útjain járva Hétköznapokon csendes község Vámosmikola. A férfiak java már kora hajnalban elutazik a gyárakba, a többiek a szántókon, a málnásban szorgoskodnak. Így annak is csak kevesen lehettek tanúi, hogy a nyár minden másod-, harmadnapján piros nyakkendös úttörők állnak meg a partizáneml lékmű előtt, s virággal adóznak az elesett hősök emlékének. Az úttörők között mindig ott áll egy-egy idősebb bajtárs, aki maga is részese volt a Börzsönyvidék felszabadításának. Várakozáson felül Az idei nyáron 26 úttörőcsapat több mint 700 tagja töltött néhány napot Királyréten, Nagyhideg-hegyen, Vámosmi- kolán, Nagybörzsönyben, Kisir- táspusztán, Kóspallagon és Ze- begényben, egymást váltp csoportokban, a börzsönyi vándortábor résztvevőjeként. Dunántúli, alföldi és néhány Pest megyei csapat úttörői vállalkoztak a könnyűnek éppen nem mondható túrára, hiszen az egymást követő táborhelyekre a maga lábán jutott el a csapat, erdőn-mezőn, patakmedreken, sziklák között, több mint 100 kilométert gyalogolva, a partizánok útjait járva. A Magyar Űttörők Szövetségét kétfajta cél is vezérelte, amikor két évvel ezelőtt létrehozta az első vándortábort a Börzsönyben. Az egyik: ismerjék és szeressék meg a tanulók hazai tájaink szépségeit, s közvetlen tapasztalatok szerzésével legyenek tanúi történelmének. A másik: végre olyan táborozást szervezni, mely megmozgatja a gyerekek testének minden tagját. A terv várakozáson felül sikerült. Miért? Erről őszintén vallanak a tábornaplók, s azok az emberek, akik önzetlen segítői voltak a kezdeményezésnek. Nevek a naplókban A gyerekes kézírással rótt sorok olyan élményekről szólnak, amelyeket kényelmes üdülők sohasem adhattak volna: egész embert kívánó gyalogtúrákról, a gyakorlatban jól- rosszul bevált szakácstudományról, őzekről, szarvasokról, szívélyes erdészekről és mezei munkásokról. Több vámosmikolai ember neve is piros tintával került a naplókba. Közéjük tartozik a határőrség néhány katonája, akik bemutatták kutyáik nyomozótudományát, a helyi iskola igazgatója, aki nem sajnálva az időt, majd minden idejét a gyerekekkel töltötte: elvitte őket a határfolyókhoz, az Ipoiy- hoz, labdarúgó-mérkőzést szervezett a helyi és a vendégúttörők között. Mindennapos vendég Névtelenül is sokakra emlékeznek szívesen a gyerekek. Például azokra a málnaszedő munkásokra, akik szívesen invitálták őket, lakjanak csak jól a Börzsöny aranyából. S ha már az evésről van szó, a pedagógusok is csodaként emlegetik, hogy a helyi ÁFÉSZ-ven- déglőben repetára is meghívták gyerekeiket. Persze, tarthatna tovább is a felsorolás. Hiszen a község tanácselnökének, Tóth Lajosnak sem igen akadt olyan napja, melyen ne nézte volna meg a vendéggyerekeket: nem hiány- zik-e valami, nincs-e szükségük segítségre? S hogy a község jó hírét is elvigyék, maga állított össze számukra kis ismertetőt, diafilmen, a község történetéről, jelenéről. Maradandó emlékek S ha az eddigiek felejthetetlen emlékként maradnak meg a gyerekfejekben, azokat a történeteket még inkább nem tudják elfelejtem, amelyeket az egykori görgeyista partizánoktól hallottak. Nagy Károly és a partizáncsoport többi tagja mindennapos vendég volt az úttörőtáborban, pedig Budapestről kellett kiutazniuk, hogy elmondják az úttörőknek a börzsönyi partizánok hiteles történetét. Gödöllei László, a helyi nemzetőrség tagjaként segítette a partizánok és a szovjet felderítők munkáját. Ma is Vámosmi- kolán él, jó kalauza, tanácsadója volt a gyerekeknek. Előkerültek a fényképek, a régi tablók, s kiderült, a partizánok, a helyi ellenállók némelyike alig volt idősebb, mint a vendégeskedő úttörők. Lehet-e hitelesebben. lehet-e jobb módon hazaszeretetre. internacionalizmusra nevelni, mint Vámosmi- kolán neveltek? Huszonhat úttörőcsoport járta végig a partizánok ösvényeit ezen a nyáron a Börzsönyben: több mint hétszáz gyerek viszi magával egy jól sikerült vakáció, egy gazdagon eltöltött nyár emlékeit. Csulák András Augusztus 16-án, hétfőn délután fél 3 árukor nyílik AZ ORSZÁG LEGKORSZERŰBB, LEGNAGYOBB VIDÉKI ÉLELMISZER-ÁRUHÁZA A 10. Sl. ÉLCímZCR ÁRUHÁZ VÁCOTT, A SZÉCHENYI UTCA 9-13. SZ. ALATT. a