Pest Megyi Hírlap, 1976. július (20. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-11 / 163. szám

Szállóvendégek helyeit — építőmunkások Kijavítják az új kollégium hibáit Szeptembertől kétszáznyolcvan lakóval A Komócsin Zoltán Közép­iskolás Kollégium Vác jelen­tős létesítménye volt a IV. öt­éves terv idején. Azóta meg­szoktuk a sokablakos épületet a Mártírok útja és a Múzeum utca találkozásában. Vak Boty- tyán lovasszobra megragadja [éri mentőcsónakok A Magyar Hajó- és Darugyár váci gyáregységében, a kishajóműhelyben tengeri mentőcsónakokat is készítenek. Az első műveletekhez, a bordahajlításokhoz sablont használ­nak. :' '' ' > ’ ""**'**-•,. Az előkészített alkatrészekből összeszerelik a vízi jár­mű bordázatát, majd a bordázatra ráliegesztik a lemezeket. Sok munkával jár, míg kikerülhetnek a műhelyből a kiváló minőségű mentőcsónakok. Csépányl Lajos felvételei az arra haladó figyelmét. Min­dig van koszorú vagy virág a főbejárati emléktáblán, a név­adó tiszteletére. Molnár Sándor kollégium­igazgatóval beszélgettünk az elmúlt, az intézmény életében az első iskolaévről. Kétszáz­harminc lakójuk volt, de ősz­től már 280 lesz: felét az egészségügyi szakközépiskola adja, negyedét a közgazdasági szakközépiskola, a többiek a Sztáron Sándor Gimnázium diákjai. Helyet kaptak a kollé­giumban tanfolyamok, to­vábbképzők is. Két hétig ott laktak az orszá­gos ifjúsági sportvezető tábor hallgatói, egy hétig a Pest me­gyei általános iskolák tanítói népesítették be a helyisége­ket. Legutóbb a környék veze­tő óvónői számára ugyancsak ott rendeztek továbbképző tan­folyamot. Régebben szó volt róla, hogy a minden igényt kielégítő épü­letet a nyári hónapokban if­júsági szállodának, esetleg al­kalmi művésztelepnek hasz­nálják: segíthetné az állandó száilásgondokkal küszködő vá­rost és a verőcei Express tá­bort. Szívesen ellátogatnának Vácra fotósok, vagy más tan­folyami csoportok. Egyelőre azonban, semmiről sem lehet szó. Július első napjaitól a ki­vitelező, a Pest megyei Ál­lami Építőipari Vállalat vette át a terepet. Sok hihát soroltak fel a mű­szaki átvétel jegyzőkönyvében, s ezekben a hetekben pótolják a hiányosságokat. Már építik a Múzeum utca felé néző te­lekhatár vaskerítését, 6 az épületen belül kijavítják a ko­rábbi, garanciális hibákat. Arra gondoltak, hogy az egyik, utcára néző, földszinti helyiségből papírboltot alakí­tanak ki. ezt a tervet azonban elvetették, mert ott kap helyet a három­ezer kötetes kollégiumi könyvtár. A bejárat szomszédságában, bútorral, függönnyel ellátva, szép tanácskozóhelyiséget léte­sítettek. Papp Rezső A P E ST ME GYE I Hl R L A P KÜL Ö N KI APÁSA A VÁCI JÁRÁS ÉS VÁC VÁROS RÉSZÉRE XX. ÉVFOLYAM, 163. SZÁM 1976. JÚLIUS 11., VASÁRNAP Társulással olcsóbb Fellendülőben a járás juhtenyésztése A váci járás termelős2övet- [ kezeteinek következő öt évre szóló programjai szinte kivé-1 tel nélkül megfogalmazzák,. hogy elsősorban a meglevő adottságokat kihasználva, na- | gyobb beruházások nélkül kell hatékonyabban, jövedelme­zőbben gazdálkodni. Ezt a törekvést kívánta szolgálni a járási pártbizottság, amikor mezőgazdasági szakembere­ket bízott meg azzal, hogy mérjék fel, miképpen lehetne az eddig is nagy hasznot hozó juhtenyésztést továbbfejlesz­teni, jövedelmezőségét nö­velni ? Mint kiderült, a járásban jelenleg is több mint egyezer 400 hektár olyan műveletlen terület van, amely csak juhok legeltetésére alkal­mas. de néhány termelőszövetkezet földjein további területeket is csak ilyen módon lehetne gaz­daságosan használni. Ugyan­akkor anyajuh mindössze 5 ezer 400 van, nedig tartá­suk olcsó, gazdaságos, s a le­gelőterület 10—12 ezer juh tar­tására is alkalmas. Miért nem tartanak több, jó áron értékesíthető, gazda­ságos exportárut jelentő bir­kát a szövetkezetek? Valószí­nűleg azért, is, mert egy-egy szövetkezeten vagy gazdasá­gon belül nincsenek meg a feltételek arra, hogy bárány­hizlalással, anyajuh-, vagy ahogy a szakemberek mond­ják, jerketenyésztéssel, gyap­júértékesítéssel. mesterséges megtermékenyítéssel, szapo­rítással foglalkozzanak. Az adottságokat felmérve, a bemecebaráti, a fóti, a gödi, a kisnémedi, a kos­di, a letkési, a püspökhat­vani és a szobi termelő- szövetkezet, valamint az Alagi Állami Gazdaság úgy határozott, hogy egy­szerű társasági szerződést köt a gazdaságos juhte­nyésztés fellendítése vé­gett, bárányhizlalásra és tenyészállat-nevelésre. Két-három szövetkezet fog­lalkozik a szaporítással, gon­doskodik a tenyészállat-után­pótlásról. Mivel ott a legjob­bak az adottságok, a kosdi Lenin Termelőszövetkezetben lesz a bárányhizlalda. A ter­vek szerint, még júliusban megkötik a szerződést, 1977 elejére feltöltik a hizlaldát, s az ötéves terv végére már va­lószínűleg mintegy 10 ezer birka lesz a járásban. A taggazdaságok maguk rendelkeznek majd a gyapjú­val, de közösen vásárolnak nyírógépeket, együtt gondos­kodnak a takarmányozásról, ellátják egymást tenyészálla­tokkal, s közösen részesednek a hízóbárányok hasznából is. Csulák András GOD Hőforrás után kutatnak Ősz elején kezdik el a kútfúrást Felsőgöd régebbi lakói még emlékeznek rá. hogy a negy­venes években, a Fenyveskör­nyéken olajat kerestek a ku­tatók, helyette azonban me­legvizet találtak. Igaz, a for­rás nem volt elég nagyhoza­mú, ezért elzárták. Azóta többször is szóba ke­rült a tanácsüléseken és más fórumokon, hogy hőforrásra van szüksége a nagyközség­nek. A kutatók szerint is ér­demes mélyfúrással próbál­kozni. Mivel a tanácsnak most si­került előteremtenie a kútfú­ráshoz szükséges pénzt, az Országos Vízkutató és Fúró Vállalat, az OVIT felé vezető út jobb oldalán, szeptember­ben hozzákezd egy körülbelül ezerméteres kút fúrásához. JÁRVÁNYVESZÉLYT OKOZHATNAK fiz otthonról táplált betegek NE VIGYENEK ÉLELMET A KÓRHÁZBA Látogatási napokon a Sző- rnyi Tibor Kórház 'kapuját szá­zak lépik át. Vácról és a kör­készítve, ünnepélyes keretek között búcsúztatják azokat a fiatal szakmun­kásokat, akik alighogy megkapták a szakmunkásbizonyítványukat, bevo­nulnak katonának. Leveleznek velük, folyamatosan tájékoztatják őket a gyár életéről, majd a katonai szolgálat be­fejezésekor értesítik, hogy visszavár­ja őket a gyár. A visszatérő fiatalokat ünnepélyesen fogadják. A gyár veze­tése meghitt, közvetlen kapcsolatot tart fenn a fiatalokat az üzembe küldő szü­lőkkel, honvédségi alakulatokkal és mindazon intézményekkel is, melyek a fiatalok nevelésében részt vesznek. Az egyre növekvő termelési ered­ményekben jelentős szerepe van. az üzemekben kiválóan működő termelési agitációnak. Valamennyi műhelyben üzemrészben feltűnő helyen megtalál­hatók azok a táblák, grafikonok, ame­lyek a termelési célkitűzéseket, a ter­vek teljesítését szemléltetik. Itt helye­zik el az egyéni vállalási lapokat. Nagy tiszteletet ébresztett bennünk, hogy bárhol jártunk, ipari vagy me­zőgazdasági üzemben, mindenütt ott láttuk nagy méretű fényképeken azo­kat. akik a termelés élenjárói, vagy éppen a szocialista munka hősei. Min­denütt tapasztaltuk, hogy a szovjet emberek nagy megbecsüléssel övezik azokat, akiket a munkában elért ered­mények alapján kitüntetésben része­sítettek. területek fejleszté­séért rendkívül A mezőgazdasági Az állattenyésztés fejlesztésére nagy gondot fordít az SZKP Omszk megyei bizottsága. A Szovjetunió összes me­gyéi közül Omszk a vajtermelésben az első, tejtermelésben a negyedik helyet foglalja el. Hústermelésben igen je­lentős szerepet tölt be a megye leg­nagyobb állattenyésztő kombinátja, mely 1973-ban jött létre, nyolc szov- hoz egyesülésével. Összesen 170 ezer sertést tenyésztenek a kombináthoz tartozó telepeken, ebből a kombinát központjában, egyetlen helyen 90 ez­ret. Tavaly — a megyei fogyasztáson kívül — 20 ezer tonna húst adtak át az államnak. Egy mázsa hús termelé­sének önköltsége 30 rubelbe került és 142 rubelért értékesítik. Magyar fia­talok is dolgoznak e kombinát építke­zésén, megnozzá Pest megyeiek, a Gö­döllői Agrártudományi Egyetem hall­gatói. Epitőtábori munkában vettek itt részt. Igen nagy elismeréssel szóltak a kombinát vezetői a fiatalok ottani teljesítményéről, múmiájáról. A kombinátnak saját lakótelepe, is­kolája és óvodája van. Delegációnk tiszteletére az intézmény óvodájának végzős csemetéi rögtönzött műsorral kedveskedtek. Nagyon tanulságos volt a párt- és állami szerveknek az a tu­datos törekvése, hogy a fiatalokat óvo­dás kortól a munkáoa állás időszakáig megalapozottan részesítik folyamatos, intezmenyesített nevelésben. A tudatos nevelés kedves és jellem­ző epizódjának voltunk részesei az óvodások műsorát követően. Egy sző­ke, kék szemű, hatéves kisgyermek jött hozzám és megkérdezte; — Bácsi, abban az országban, ahon­nan jöttek, ott nincs háború? Amikor elmondtam, hogy nincs, a gyermek nagy megnyugvással vette tudomásul. Természetesen a követke­ző kérdése az volt, hogy „a bácsiék- nál iskola sincs?” Mire mondtam: „Miért, ha nincs akkor eljössz velünk?” A válasz: „Természetesen!”. Ám e vá- lasznan nem elsősorban az iskolától, az ismeretlentől való félelem rejlett — ahova ősszel kell menniük —, ha­nem annyira szeretik az óvodában számukra biztosított programot, hogy továbbra is ott szeretnének maradni. | A pártszervezetek fZ€rve2eti «e­__________________ t€nGK javítását, az Omszk megyei pártbizottság igen jelentős feladatának tekinti a pártfe­gyelem szilárdítását. Ezt a célt szol­gálta a pártszervezetekben lebonyolí­tott tagkönyvcsere, melynek során minden párttaggal beszélgetést foly­tattak. Minden kommunistának í>e kellett számolnia arról, mit végzett amióta tagja a pártnak, s hogy ítéli meg saját tevékenységét. Emellett vé­leményt kértek a kommunistáktól az alapszervezet vezetőségének munká­járól. Különösen figyelemmel kísérték azokat, akiknek korábban pártfegyel­mi büntetést adtak. A beszélgetéseket — a mi tagkönyvcserénk gyakorlatá­tól eltérően — a kerületi pártbizott­ságokon folytatták le, a kerületi párt­végrehajtóbizottsági tagok irányításá­val. Ott intézték az adminisztrációs munkát is. Jellemző, hogy az Omszk városi pártalapszervezetekben 62 ezer kommunista közül csak 3 százalék nem kapott új párttagsági könyvet. Jelenleg Omszk megyében a taglét­szám eléri a 115 ezret. Nagy gondot fordítanak a pártalapszervezetekben a káderkérdésre, a kommunisták eszmei, ideológiai felkészítésére. A tagfelvé­telek során elsősorban a fizikai mun­kások kerülnek be a pártba, a tagje­löltek mintegy 73 százaléka közvetle­nül a termelésben dolgozó fizikai munkás és az 1300 tagjelölt mintegy 30 százaléka komszomolista, 44 száza­léka pedig a nők sorából kerül a pártba. A megyeszékhely, Omszk város — amellyel látoga­tásunk során módúak volt részlete­sebben megismerkedni — Szibéria második legnagyobb városa. Belépett már a Szovjetunió 14 nagy városa, az egymilliós lakosúak sorába. Ez iparilag fejlett városra elsősorban a gépgyár­tás és a vegyipar dinamikus fejlődése a jellemző. Hét kerületben több mint 800 alapszervezetben tevékenykednek a város kommunistái. Emlékezetes pontja marad látogatá­sunknak a Filharmónia megismerése. Olyan intézmény munkájába pillant­hattunk be, mely Szibéria kultúrájá­nak és népi művészetének ápolására hivatott. Az 500 tagú ének-zene és táncegyüttes magas színvonalon telje­síti e feladatát. Az orosz népművészet kiváló reprezentánsa külföldön is. Vezetőjük régi. tapasztalt pártmun­kás, korábban a megyei pártbizottság agit-prop. osztályát vezette, majd a Testnevelési Főiskola rektora volt, je­lenleg a kultúra e fellegvárának irá­nyítója A megye sokszámú kulturális, mű­vészeti életének szoros tartozéka a képzőművészek klubja. Megismerked­hetünk itt a szibériai emberek életét és munkáját bemutató alkotásokkal. Külön öröm volt számunkra, hogy nagy melegséggel és elismeréssel be­széltek a Pest megyei képzőművészek omszki bemutatkozásáról, kiállításá­ról. Az omszki művészek alkotásaik­kal is kifejezik ragaszkodásukat a szi­bériai tájhoz, a természethez, az orosz nép történelméhez, haladó hagyomá­nyaihoz. Műveikben kifejezésre jut az a keménység és kitartó munka, me­lyet a természet megkövetelt a Szibé­riában élő, dolgozó és alkotó embertől. Az Omszki Testnevelési Főiskola munkája is érdekes élményt nyújtott. Igazgatója A. A. Gromiko, korábban a szovjet birkózóválogatott edzője volt. Tapasztaltuk azt a szívós, kemény munkát, amely a főiskolán korszerű létesítményekkel, edzési és verseny- feltételek megteremtésével folyik or­szágos bajnokok és olimpikonok neve­lésére. | Barátok között, elvtársi gondosko- ------------------------- dassal győződhet­tünk meg ismételten arról a nagy és szerteágazó kommunista építőmunká­ról. mely a Szovjetunióban a kommu­nista párt vezetésével folyik. Meg­tiszteltetés volt érezni vezetőktől és dolgozóktól azt, hogy az omszkiak építőmunkánkban, a szocialista építés magyarországi terveinek valóraváltá- sában együtt gondolkoznak, együtt éreznek velünk. Jó érzéssel búcsúzhattunk ettől a gyönyörű, hatalmas méreteket jelentő szibériai tájtól, ahol mindenütt meleg­szívű barátokra, nagyszerű elvtársak­ra és harcostársakra találtunk. Szibéria sokkal hatalmasabb — győ­ződtünk meg róla —, ereje és gazda­sága. potenciálja sokkal erősebb, mint az írásokból vagy dokumentumokból kiolvasható. De hogy ez a szibériai gazdaság a nép anvagi erejévé és jó­létévé váljon, ahhoz harcokban ed­zett. bátor kommunista vezetőkre van szükség szilárd, keménykezű és meg­feszítetten dolgozó munkásokra, kol- hoznaras7tokra Olyanokra, amilyenek a mai Szibéria és Omszk földjén ne­velkednek, élnek. ARATÓ ANDRÁS nyező községekből érkezik a hozzátartozók népes csapata. Sokan ételhordókat, termoszt szorongatnak a kezükben, má­sok boldogok, hogy kijátszot­tak a kapus, majd a portás éberségét, s az italosüvegek, kisebb demizsonoik is eljutnak a kórtermekbe. Dr. Kőrös Károly, a kórház higiénikus főorvosa, aki egy évtizedig közegészségügyi fel­ügyelő volt a váci járásban, ezt mondja: — A napokban főorvosi ta­nácskozást tartottunk. Napi­renden szerepelt a kórházi élelmezés, a fontos egészség- ügyi intézmény ellátása. Bete­gek százai és az itt dolgozók tanúsíthatják: változatos, jó a kórházi koszt. — Mit tanácsol a hozzátar­tozóknak? — Higgyék el, itt benn job­ban tudják, hogy mit ehet és ihat a beteg, különösen mű­tét után. Az ellen is tenni kel­lene, hogy a kórház előtt, földre terített papírosról áru­sítanak kétes tisztaságú gyü­mölcsöt, amit aztán a látoga­tók behoznak, s röviddel ké­sőbb kínálják vele a beteget. Emlékezetes, hogy két évvel ezelőtt konyhai szabálytalan­ság miatt milyen fertőzésnek voltak kitéve a kórház osztá­lyai. Megkérném a hozzátar­tozókat: otthonról ne hozza­nak ételt a kórházba, meggon­dolatlanságukkal járványve­szélyt okozhatnak. F. R. Orvosi ügyelet Hétfőn dr. Áfra Tamás, ked­den dr. Csömör Pál, szerdán dr. Bénik Gyula, csütörtökön dr. Kovács Pál, pénteken dr. Gulyás Zoltán, szombaton és vasárnap dr. Bea János tart ügyeletes orvosi szolgálatot Vácott, a Köztársaság útja 30. szám alatti központi orvosi rendelőben. Az ügyeletes or­vosok a 11—199-es telefonszá­mon is felhívhatók. A beosztás hét közben meg­változhat. I t i 1 sokat tesznek a megyeszékhely ipari üzemei. A Szovjetszkij kerület pártbi­zottságának első titkára mondta el, hogy a kerület üzemei 130 helyen épí­tenek a megye kolhozainak mezőgaz­dasági létesítményeket, közöttük pél­dául 36 búzatároíót. A gumigyár sa­ját fejlesztési alapjából korszerűen berendezett művelődési házat épített, a televíziógyár évente dolgozói számá­ra két ötemeletes házat épít 236 la­kással, lakóházanként 70 ezer rubel értékben. Ugyancsak ez a gyár egy­millió rubelos beruházással és szám­talan kommunista szombat szervezésé­vel épített fedett sportcsarnokot, 50 méteres fedett uszodával. A városban több olyan nagyüzemük működik, amely 500 személyes úttörőtábort tart jfenn az Irtisz folyó partján, illetve a ' hegyvidékeken.

Next

/
Thumbnails
Contents