Pest Megyi Hírlap, 1976. június (20. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-19 / 144. szám
8 ZVcm ■ Kfunm) 1976. JÚNIUS 19., SZOMBAT JUf R . 1976. június 19., IVifl» szombat, Gyárfás napja, A nap kél 3.46 — nyugszik 19.44 órakor. A hold kél 23.39 — nyugszik 11.45 órakor. Kevés felhő, legfeljebb az ország északkeleti részén egykét helyen átfutó záporesővel. Hajnalban erős párásodás, helyenként köd. Időnként kissé megélénkülő nyugati, délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 23 —27 fok között. — Többen tanultak. A mezőgazdasági dolgozók körében is egyre nagyobb az érdeklődés a marxizmus tanai iránt. A most befejezéséhez közeledő oktatási évben minden eddiginél többen, összesen 471-en tanultak Pest megyében a marxista esti egyetem általános tagozatán. — Alkatrészek az iparnak. A hazai ipar számára 450-fé- le alkatrészt gyárt az Ipari Szerelvény- és Gépgyár. Az MGM diósdi gyárának csapágygyűrűket, a Csepel Autógyárnak és a Rába Műveknek egyebek között tengelyeket, pótalkatrészeket, kovácsolt termékeket készítenek. — Szőnyegek külföldre. Az Örkényi szövetkezet szőnyeg- szövő üzemében az idén több mint kétmillió forint értékű székely festett szőnyeget készítenek tőkés exportra. * Épül az Ädria-kßolajvezclek jugoszláv fogadóállomása Krk-szigetén megkezdődött az Adria-kőolajvezeték jugoszláviai fogadóállomásának építése. Az elmúlt hetekben megérkeztek Kuvaitiból a csövek is, amelyeket már a vezeték tervezett útvonalához szállítottak. A jugoszláv kormány a napokban megállapodást kötött Csehszlovákiával is az olajvezeték építésének részleteiről, s így a következő években folyamatosan épülhet ki koperációs vállalkozásban a közel-keleti olajat szállító vezetékrendszer, amely Százhalombattára is szállít nyersanyagot. — Profiltisztítás. A termékszerkezet egyszerűsítésének eredményeként a gyü- mölcskonzervgyártást 14, a zöldségkonzerv-termelést 33 százalékkal emeli az idén a dunakeszi gyümölcs- és főzelékkonzervgyár. PALME DUTT NYOLCVAN ÉVVEL EZELŐTT, 1896. június 19-én született Palme Dutt indiai származású angol publicista, Nagy-Britannia Kommunista Pártjának egyik alapító tagja, a nemzetközi kommunista mozgalom kiváló harcosa. Fiatalon eljegyezte magát a szocializmus, a kommunista eszmék szolgálatával. Kezdetben az angliai B. Webb és S. J. Webb tanítványa volt, 1914-től 1020-ig a Független Munkáspárt tagja. Ekkor a munkáspárt kutatási központjának nemzetközi részlegét vezette. A következő esztendőben elméleti folyóiratot indított meg, Labour Monthly (Munkásfolyóirat) címmel. 1921-ben a Független Munkáspárt baloldali csoportja élén belépett Nag3r- Britannia Kommunista Pártjába, s már a kővetkező esztendőben tagja lett a párt központi bizottságának. 1925-ben egyike volt a tizenkét letartóztatott és elítélt kommunista vezetőnek. Palme Dutt bekapcsolódott a Kommunista Inter- nacionálé tevékenységébe is, a VII. kongresszuson a végrehajtó bizottság póttagjává választották meg. 1936—38 között szerkesztette a KP központi lapját, a Daily Work ért. 1944M6Í csaknem három évtizeden át tagja volt a kommunista párt politikai bizottságának. 78 éves korában, 1974 decemberében hunyt el. Autómodellezők A Szovjetunió, Lengyelország, Bulgária és Magyarország 40 versenyzője vett részt a Pécsett rendezett autómodei- lező-versenyen. Négy kategóriában folyt a küzdelem, s a magyarok kitűnően szerepeitek. Egy percre... Az analfabéta öregasz- szony, valahányszor átvette a nyugdíját, mindig keresztet biggyesztett a nyugtára, egyszer azonban kereszt helyett karikáit rajzolt. — Mi történt, madame? — kérdezi a pénztáros —, miért rajzolt karikát? — Férjhez mentem, monsieur, és megváltozott a vezetéknevem! — Társadalmi munka. A telefongyár nagykátai gyáregységének dolgozói ez évre 800 társadalmi munkaórát ajánlottak fel üzemen kívül. Ebből 500 órát a nagyközség, 170 órát a gyermekintézmények szépítésére és fejlesztésére fordítanak, 130-at pedig a környékbeli szociális otthonokban dolgoznak le. — Gyorsabban. Jól beváltak a Tököl—Ráckeve vonal villamosítása után üzembe helyezett új szerelvények. Kényelmesebbek, csendesebbek, jobban fűthetők, mint a forgalomból kivont elődeik. Gyorsaságuk a Soroksári úti építkezések miatt a vonal teljes hosszában még nem érvényesül ugyan, de a Tököl—Ráckeve közötti szakaszon a menetidő kilenc perccel rövidült. ZÁRT AZ INTERKER BÖRZE Pénteken befejeződött az Építők Szakszervezetének székházéban rendezett kéthetes interker börze, amelyen 80 nagyvállalat és 14 ipari szövetkezet kínálta a nála valamilyen okból feleslegessé vált készletét, különféle anyagait, gépeit, műszereit. A börzét rendező Országos Piackutató Intézet gyorsmérlege szerint a negyedik akció is sikerrel zárult. A két hét alatt mintegy 180 millió forintos forgalmat bonyolítottak le, s több tízmillió forint értékű anyag későbbi szállításában állapodtak meg partnereikkel. Az Országos Piackutató Intézet az idei utolsó interker börzét augusztus 30. és szeptember 15. között tarttja. — Akácfából parketta. A Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság pusztava- csi üzemében az idén akácfából készítenek 160 ezer négyzetméter parkettát, elsősorban a kislakás-építkezésekhez. A lottó heti nyerőszáma! A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Decsen megtartott 25. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 7,10,14,17, 47 — Menetrendváltozás. A Volán 20. Vállalat közli, hogy a Budapest—Dunaújváros— Dunaföldvár—Szekszárd vonalon a 179. számú járat e héttől a Százhalombatta betérő útszakaszon is közlekedik. A 323. járat a DKV-fő- kapunál 20.43 órakor megáll. A FELNŐTTEK IS SZERETNEK JÁTSZANI Nagy-Britanniában szünet nélkül növekszik a társasjátékok iránti érdeklődés. Az Immár klasszikusnak nevezhető Sorabble-n és Mono- polyn kívül egyre több olyan társasjáték lát napvilágot, amelyet az időszerű események Ihlettek, s amelyek logikus gondolkodást és kö- vetkeztetokepességet Igényelnek. Egy pszichológus véleménye szerint a felnőttek játék közben kiélik az agresszivitás es a hatalom iránti nosztalgiájukat. Az új játékok neve is sokatmondó: konfrontáció, spekuláció, diplomácia, az Északitenger olaja stb. Reggeli színház A veresegyházi ifjúsági találkozón ma reggel fél 7-kor a piactéren szabadtéri bemutatót tartanak. Közreműködik a Komárom megyei Építőipari Vállalat Irodalmi színpada, és a veresegyházi Forrás színpad. Ugyanitt a műsor ideje alatt Káldi Nóra és Cs. Németh Lajos színművészek részvételével könyvpiacot tartanak. Fél tíztől az ifjúsági klubok, irodalmi színpadok, versmondók és amatőr képzőművészek játékos vetélkedőjére kerül sor, s ugyanez idő alatt ifjúságpolitikai vitafórumot rendeznek a találkozón részt vevő községek vezetőinek. Délután két órakor kezdődik az irodalmi színpadi bemutató, s a szavalóverseny döntője. A résztvevők este nyolckor beszélgetnek Szentmihályi Szabó Péter költővel, majd bállal zárul az est. Vasárnap kilenc órakor sportvetélkedő, fél 12-kor az ifjúsági ház társalgójában a háromnapos eseménysorozat eredményeit összegzik. A találkozón részt vevő nyolc irodalmi színpad, nyolc ifjúsági klub tagjai, s a harminc versmondó délután három órakor az ifjúsági ház színháztermében ad záró gálaműsort. Schiller darabjai közül talán a ''legnépszerűbb a Stuart Mária. A skótok királynője, Mária, amikor protestáns alattvalói fellázadnak ellene, királyi rokonához, Angliai Erzsébethez menekül. De Erzsébet nem tudja megbocsátani neki, hogy a pápa, a francia és a spanyol király segítségével meg akarta szerezni az ő trónusát, és az új protestáns vallást követő angolokat vissza akarta terelni a pápa uralma alá . .. Zenés hétvége Zehegényhen Magyar táncok A gyömrői művelődési házban ma a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem népi együttese lép pódiumra, műsoruk címe: Magyar táncok. Bál Számos táncos est, lemezlovasprogram várja megyénk fiataljait. Tápiószecsőn vasárnap este 8 órakor nyári táncestet tartanak a Mozaik együttes szereplésével. Szent- lőrinckátán a klubkönyvtárban ma este hétkor kezdődik a bál, melyen a Q-gli együttes játszik. Hasonló bált tartanak Kákán az ifjúsági klubban, ugyancsak ma este. Cegléden, a Kossuth Művelődési Központban 19-én este hét órakor kezdődik, s 11-ig tart a d-isc-jockey program, melyet a Szabari—Katona duó vezet. R Déryné Szigetszentmiklóson Szombaton este hét órakor a Csepel Autógyár művelődési házában, a Déryné Színház társulata Schiller Stuart Mária című drámáját adja elő. Angliai Erzsébet szerepét Feleki Sári, Kossuth-díjas érdemes művész, Talbot szerepét Hajdú Endre, Jászai-díjas, Mortimert Molnár Miklós alakítja. A címszerepben: Várnagy Katalin, Jászai-díjas színművésznő. A zebegényi Szőnyi István Emlékmúzeumban ismét zenés hétvégét szervez a Dunatour. A kétnapos programban ezúttal Mező László gordonkaművésszel, Szentpál Mónika színművésznővel, Mándy Iván íróval és Somogyi József Kossuih- dijas szobrászművésszel találkozhatnak a résztvevők. Leányfalvi művészeti napok Tizennyolcadikén kezdődött Leányfalun a háromnapos művészeti napok rendezvény- sorozata, melynek keretében ma este hétkor opera- és áriaest lesz. A komolyzene kedvelőit Osgyáni Csaba, a Magyar Rádió munkatársa látja vendégül a műsoron, melyben fellép Gulyás Dénes és Veszprémi András, a Zeneakadémia utolsó éves énekszakos hallgatója, valamint a televízió Kodály Zoltán énekhangversenyének győztese, Tokodi Ilona. Zongorán kísér Szokolay Ger-t gely. Kiállítások Még vasárnap megtekinthető Szentendrén, a művésztelepi galériában, Miháltz Pál festményeinek gyűjteményes kiállítása. A nagymarosi művelődési házban szombaton délelőtt 11 órakor nyílik Pécsi László Állami- és Munkácsy-díjas tex- tiltervező művész, valamint Krajcsovits Margit keramikus- művész közös tárlata. A kiállítást Otzel János, a Dunakanyar Intéző Bizottság elnö- lfe nyitja meg, majd dr. Aradi Nóra egyetemi tanár, az MTA művészettörténeti . kutatóintézetének igazgatója mond ismertetőt A tárlat július 4-ig, hétfő kivételével naponta 10 —18 óra között tekinthető meg. Június 26-ig látható a maglódi művelődési házban a néprajzi és népviseleti kiállítás. Százhalombattán a DKV irodaházában tolnai népi fafaragók munkáiból nyílott kiállítás a héten. Dorog vendégművészek * V. A sóskúti művelődési ház ifjúsági klubja a budai járás fiataljainak rendez vasárnap a pusztazámori kastélyparkban találkozót, amelyen fellép a 45 tagú Beloiannisz, görög nemzetiségi együttes tánc- és énekcsoportja. Egyórás műsorukban a görög nép táncaiból, dalaiból adnak ízelítőt. Utána vidám vetélkedő, komolyzenei rejtvényműsor és kerékpárverseny lesz. Este tánccal zárul a nap. _______________Horgászoknak A gyors áradás és az azt követő még gyorsabb apadás eléggé megzavarta a halakat. Leghamarabb még Tasson állt helyre a megszokott egyensúly. Az ezüstkárászt ismét tömegesen fogják, 10—20 kilogrammos zsákmány sem ritka. A süllő inkább a zsilipkamrában eszik, nem is túl nagyok — viszont ritkaszép kősüllők fordulnak elő köztük, és nem is ritkán. A Kunsági csatornán is sok a rablás, próbálkoznak is rá sokan, helyben szedett apró öklével, amelyből most nagyon sok van arrafelé. A csatornán sok az amur is. A hagyományos módszerekkel nehezen, vagy sehogy sem lehet ezeket megfogni, viszont ajánlunk egy új, Százhalombattán már bevált trükköt: a part szélén növő, hosszú szálú moszatból kell a horogra tűzni annyit, hogy 5—8 centire lclóg- jon a horog hegyétől. Ezzel a csalival, rövid eresztékkel, úszós felszereléssel úsztatva, a csatorna közepe körül aránylag hamar meg lehet fogni a növényevő halakat. A június legfőbb hala azonban — legalábbis a pontytilalom felszabadulásáig — a dé- vér. Érvényes ez ott is, ahol nincs tilalom a pontyra. Például a dömsödi, makádi Du- na-szakaszon, Tass—IV-es vízterületen, a Francia-öbölben, a Kunsági csatornában. Igaz, sokan állítják, hogy nem lehet a dévért megfogni, de ezt cáfolandó, erre is ajánlunk egy módszert, amely az elmúlt héten több vizen is ragyogóan bevált. Ennek három titka van: az egyik az érzékeny szerelés, bár túl érzékeny nem is kell. 15-ös zsinór, 8—10-es horog, érzékeny úszó — ezekkel még megfogható a dévér. A másik az etetés: nem elég a gyúrt, áztatott kenyér, kukoricalisztet vagy darát, és agyagot is kell hozzákeverni, hogy az etetőgombóc a víz fenekére merüljön, és sokáig megmaradjon. Végül a csali: az úgynevezett kenyérrózsa! Nem kell meg- gyúrni a kenyeret, színezni sem. Csupán lecsípni a természetes kenyérszeletből egy kö- römnyi darabot, kicsit összenyomni két újjal, épp hogy csak ne essen le a horogról. A finom bedobás után ez a csali, Igaz, hogy csak 1—2 percig tart ki a horgon, azután leázik — de erre nemigen van ideje. Túra SZÁZÉVES PÁNCÉLSZEKRÉNY \ Decsen minrtegy százévesre becsült páncélszekrénnyel gyarapodott a járási művelődési ház padlásmúzeumának gyűjteménye. A régi tárgyat a sárközi Egyetértés Tsz ajándékozta a helytörténeti múzeumnak. A valódi malomkőre rögzített súlyos páncélszekrényt öt izmos fiatalember cipelte fel új helyére. A zöldre festett vén kassza vaskulcsa lakatos remekmű, „cseles” zárja pedig — ha kinyitásával próbálkoztak — duplán zárt, ahelyett, hogy kitárult volna. Köszönetét mondok mindazoknak, akik férjem halála alkalmával részvétüket fejezték ki írásban vagy a temetésen való részvételükkel, özv. Horváth Leventénk, Szentendre, (x) A Váci Mezőgazdasági Szakközépiskola az 1976/77-es tanévre felvételt hirdet a levelező tagozat I. osztályába. Osztályokat nyitunk • Vác, Budapest, Ráckeve, Dabas. Dömsöd helységekben. Jelentkezni lehet: 1976. augusztus 20-ig Vác. Telep u. 2—4. szám alatt. Tv, 22.00: Részeg angyal Japán film. — örömmel üdvözöljük, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően, korábbi időpontban sugározzák a Kurosza- va-sorozat filmjét. így nyilván jóval többen nézik meg a fordulatos cselekményei, megrendítő hatású alkotást. A történet főhőse Szroda doktor, aki nem veti meg éppen az italt, de emellett nagyon jó orvos és jóindulatú ember. Elhatározza, hogy meggyógyítja az alvilág dgyik „fejedelmét”. Am a vakmerő bűnöző az egészségét sem félti, mindaddig, amíg egyszer- csak vért nem köp. A megrémült alvilági figura most már szívesen venné Szroda doktor gyógyító gondoskodását.. . A főszerepben, mint minden Kuroszava-filmben, Toshiro Minufet láthatjuk. KOSSUTH RÁDIÓ 4.25—7.59: Jó reggelt! Zenés műsor. 8.00: Hírek. Idő járás jelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 8.27: Sehütz-kórusok. 8.48: Lányok, asz- szonyok. 9.13: Az égigérő ember, összeállítás a sumér irodalomból. 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. 10.05: Az MRT szimfonikus zenekara játszik. 13.09: Sárkefe. Csurka. István rádió játéka. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva. 12.45: Melódiákoktól. Közben: 13.30: Gazdálkodás a berendezésekkel. Dezséry László írása. 14.00: Hírek. Időjárásjelen- tés. 14.05: Jónás Mátyás népi zenekara játszik. 14.25: Szerkesztőségi beszélgetés a Falurádióban. 14.55: Üj Zenei Üjság. 15.30: A Four Tops együttes lemezeiből. 15.55: Reklám. 16.00: 168 óra. Felelős szerkesztő: Ipper Pál. 17.00: Hírek. Idő járás jelentés. 17.30: Üj lemezeinkből. 18.25: Üj könyvek. 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Hírek. Idő járásjelentés. 18.40: Végtelen földek. Jorge Amado regényét Hartay Emil fordításában rádióra alkalmazta: Kutassy Ferenc. 19.40: Színes népi muzsika. 20.11: Péter Pears dalestje. 20.55: Hírek. 21.00: Híres történetek — nagy egyéniségek. 22.00: Hírek. Idő járás jelentés. 21.15: Sporthírek. 22.25: A beat kedvelőinek. 23.10: Weber operáiból. 24.00: Hírek. Időjárás jelentés. 0.10: Melódiakoktél. Közben: 1.00: Hírek. Idő járásjelentés. 1.58: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. Idő járásjelentés. 8.05: Bellini-áriák. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.30: Hírek. 8.33: Záray Márta és Vámosi János énekel. 9.15: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.30: Hírek. 9.33: Verbunkosok, katonadalok. 10.00— 12.00: Szombat délelőtt. Műsorvezető: Bakonyi Péter. Közben: 11.30: Hírek. 12.00: Johnny Johnson. Részletek Weill zenés játékából. 12.30: Hírek. 12.33: Népszerű muzsika. 13.05: Egy apróhirdetés dramaturgiája. 13.30: Hírek. 13.33: Keringő. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Napraforgó. A Gyermekrádió műsora. 15.00: Színes népi muzsika. 15.30: Hírek. 15.33: Versek világa. Vörösmarty Mihály. 15.50: Angot asszony lánya. Részletek Lecocq operettjéből. 16.30: Hírek. 16.33: ötórai tea. 17.30: Kozák Gábor József népi zenekara játszik, Horváth István cigánydalokat énekel. 18.00: Közvetítés a Magyarország—Szovjetunió labdarúgó utánpótlás EB-mérkőzés n. félidejéről. 18.50: Könnyűzene. 19.00: Kishegyi Árpád énekel. 19.15: Jó estét, gyerekek! 19.25: Pódiumon — Sarah Vaughn. 20.30: Hírek. 20.33: Sporthírek. 20.38: A Rádió Dalszínháza. A Cornwall! kalóz, avagy a becsület rabja. 21.58: Nóták. 22.30: Hírek. 22.33: Szabó Ferenc: Lúdas Matyi — szvit. 23.10: Slágermúzeum. 24.00: Hírek. Idő járás jelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 8.00: Hírek. Idő járás jelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.08: Zenekari muzsika. 10.00: Hírek. Időjárásje- lentés. 10.05: Üj Eterna-lemezeink- ből. 11.41: Dzsesszf elvételekből. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Magyar- országon először. Thiriet: Fuvola- verseny. 12.41: Palestrina: Missa breves. 13.07: Brahms-felvételek. 14.00: Hírek. 14.03: Műsorismertetés. 14.05: Századunk mesterműveiből. 15.15: Hangversenyciklus az új bécsi iskola mestereinek műveiből. Közben: 16.00: Hírek. 16.43: Radnóti Miklós versei. 16.40: Schubert: V. szimfónia. 17.17: A walkür. Két részlet Wagner zenedrámájából. 18.00: Hírek. 18.03: Tip-top parádé. 18.33: Francia muzsika. 19.30: Hírek. 19.33: Charles Münch vezényli a Bostoni Szimfonikus Zenekart. 20.59: Jurij Mazurok énekel. 21.31: Kárpáti József Bach-orgonaestje a Zeneakadémia nagytermében. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 8.53: Tévétorna. 9.00: Kuckó. 9.30: Háború és béke. Tolsztoj regényének magyarul beszélő tévéfilmváltozata. III. rész. 11.00: Mindenki közlekedik. 11.15: Letűnt kultúrák nyomában. Francia kultúrtörténeti sorozat, xm/7. rész. Mirgisszia (ism.). 11.40: Te meg én. Jugoszláv szórakoztató zenés film. 15.33: Sarkvidéki nyár. Kanadai ismeretterjesztő filmsorozat. XHF7. rész. Rókavadászat. 16.00: Hírek. 16.03: Marcel Marceau műsora. Zenés film. 16.55: Magyarország— Szovjetunió labdarúgó utánpótlás EB-döntö. Közvetítés az Üllői úti pályáról. A szünetben: Reklámműsor. 18.55: Egymillió fontos hangjegy. A Televízió könnyűzenei sorozata. 19.10: Cicavízió. 19.20: Tévétorna. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Tündér! nők. Magyarul beszélő olasz film. (Csak 16 éven felülieknek!) 21.50: Tv-híradó, 2. 22.00: Kuroszava-sorozat. Részeg angyal. Magyarul beszélő japán film. Ezúttal a megyéből kivezető útvonalat ajánljuk olvasóinknak. Pilisszentlászlóról az Öregnyílás völgyén, a Királyvölgyön és a Szőkeforrás völgyén át vezet Dömösre. Innen hajóval, busszal érhető el Visegrád, Szentendre, s a főváros. Ha szép idő lesz, a kisgyermekes családoknak javasoljuk, hogy a Nyugati pályaudvarról vonattal utazzanak Kismarosig, ahonnan az új úttörővas- úttal érhetik el Királyrétet. Itt nem csupán a játékra van elegendő hely, de találnak étkezési lehetőségeket is. összeállította: Vasvári G. Pál PEST MEGYEI HÍRLAP a Magvar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: DR. LÖKÖS “OLTAN Főszerkesztő-helyettes: SÁGI AGNES Szerkesztőség: Postacím: 1951 Budapest Vin., Somogyi Béla u. 6. n. em. Kiadja • Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Kiadóhivatal: VIII.. Blaha Lujza tér 8. Postacím: 1953 Budapest. A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343—100 142—220. Titkárság: 140—447. Előállítja: Szikra Lapnyomda. Budapest. Terjeszt) a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál# a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Kill). Budapest V., József oádor tér 1. Távbeszélő: 180—850. Postacím: Posta Központi Hírlap Iroda, 1900 Budapest. Előfizetés dfi havonta 20 forint. INDEX; 25 064 j 1 A rádió és televízió műsora