Pest Megyi Hírlap, 1976. június (20. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-10 / 136. szám
4 1976. JÚNIUS 10., CSÜTÖRTÖK Veresegyházi találkozó Äz irodalom, a színház és a képzőművészet közös nyelvén A veresegyházi találkozóknak ma már rangja van. Részese lenni a négynapos eseménysorozatnak — bármilyen zsúfolt is legyen programja — sokáig maradandó élményt jelent. Hogy miért? Négy nyár tapasztalata arra enged következtetni: itt megtaláltak nemcsak a hangulatát, hanem a tartalmát is az ilyen jellegű rendezvénysorozatoknak. Itt — bárhonnan érkezzenek is a résztvevők — egyetlen óra alatt otthon érzi magát mindenki. Otthon, mert nemcsak olyan szeretettel fogadják, mint ahogy hazavárják az embereket, hanem olyan miliőt is teremtenek, amelyben a közös nyelven beszélők azonnal feltalálhatják magukat, folytathatják az éppen félbehagyott mondatot. Hogy mi ez a közös nyelv? 'Az irodalom, a színház, a képzőművészet és a társas együttlét klubszerű formája. Ebből máris kiderül, kik is tulajdoniképpen a részesei a veresegyházi találkozónak. Irodalmi színpadok, ifjúsági klubok, __versmondók, amatőr képzőművészek. Szakma és művelődéspolitika A veresegyházi találkozók jelentősége hármas. Az első és talán a legfontosabb: segít tisztázni az amatőr művészeti mozga’mah helyét, szerepét a közművelődés egészében. Szakmai és művelődéspolitikai előadások, viták, megbeszélések segítenek a helyére tenni, hogy milyen feladatok hárulnak az irodalmi színpadokra; mire vállalkoznak, mire nem; amit csinálnak, hogyan tegyék; mit tűzzenek célul maguk elé és így tovább. Minderre igencsak szükség van, mert ahogy mondani szokták: ahány ház, annyi szokás. Vagyis: akadnak még csoportok, amelyek produkciói a népszínművek hangulatvilágára emlékeztetnek, mások számára viszont Dürrenmatt, Becket és Ionescu bemutatása a cél. Az egyik véglet túlságosan alacsonyra állítja a mércét, a másik viszont erőt, képességet meghaladó magasságokba emeli. Azaz: egyik sem járható út. Hogy mi legyen a követendő példa, a követendő cél, a megvalósítandó feladat: erre keresik a választ itt a találkozó résztvevői; az irodalmi színpadok vezetői és tagjai, valamint a versmondók. És lényegében hasonló témákat vitatnak majd meg az ide érkező klubtagok és képzőművészek is. Tapasztalatcsere A találkozó másik jelentősége: alkalmat teremt az elmúlt évek során szerzett tapasztalatok kicserélésére. Következésképpen itt, Veresegyházán ez alatt a négy nap alatt elsősorban nem azért lépnek színpadra az együttesek, mutatják be foglalkozásaikat az ifjúsági klubok vagy műveiket az amatőr képzőművésziek, hogy produkcióikkal a nagyközönséget szórakoztassák, hanem azért, hogy utána őszinte véleményt cseréljenek arról, mi volt a jó, a meggyőző s mi a kevésbé sikerült, hamisan csengő a látottakban. Azaz: itt a jobbítás szándéka a produkciók bemutatásának. legfőbb célja. Ezért is szerepel a programban mindig egy bemutató előadás, amelyet egy, már országos rangot elért együttes visz színpadra: ehhez igazítják a többi csoport bemutatójának tartalmi-művészi értékét, ugyanakkor ez jelöli a továbblépés jó irányát is. Az idén a tatabányai KOMÉP Színpadra vár ez a feladat. Ebből következik az is, hogy nem verseny jellege van a veresegyházi találkozónak, sokkal inkább értékmérő, tapasztalatátadó szerepe. Ennek értelmében — megítélésünk szerint nagyon helyesen — a szakemberekből álló zsűri az utolsó napon nem rangsorolja csupán értékeli a látottakat. A veresegyházi találkozó harmadik jelentősége: segít kitágítani azt a kört, amelyben az együttesek jelenleg munkálkodnak. Vagyis: egymás produkcióinak megismerésével megteremtődik a lehetősége annak, hogy a jövőben már ne csupán Veresegyházon találkozhassanak egymással, hanem ki-ki a saját falujába-városába invitálja a neki leginkább' tetsző irodalmi produkciót, klubprogramot bemutató csoportot. Ez természetesen csak kölcsönösségi alapon képzelhető el. Ez nem csupán a barátság szálait erősíti az együttesek között, nem is csak nagyobb nyilvánosságot, új közönséget biztosít a csoportoknak, hanem megteremti az állandó és folyamatos tapasztalatcsere lehetőségét is. Táguló hatósugár Tapasztalat, hogy a veres- egyházi találkozó szervezői, rendezői mindent megtesznek e barátságok elmélyítése, a jó közösségi szellem alakítása érdekében. Ezt segíti például az a jó elképzelés, hogy az együttesek nem csupán a produktumaikat mutatják be egymásnak, s vitatják meg közösen a látottakat, hanem együttes munkával is erősítik az itt születő-alakuló baráti és szakmai kapcsolatokat. Esztendeje például fél éjszaka utat építettek a faluban — társadalmi munkában. Dalolva, vidáman, forradalmi lelkesedéssel. Pedig néhányuk- nak ugyancsak feltörte a tenyerét a csákány, a lapát, mégsem maradt távol senki. Az útszakasz elkészült, ünnepélyes felavatására most kerül majd sor. És az útépítés folytatására is. Mert az ünnep lényege mindig az: erőt ad a további, még odaadóbb munkához. Az idei találkozó a jövő héten, június 17-én kezdődik. Tíz irodalmi színpad, kilenc ifjúsági klub, harminchárom szavaló és tizenhat amatőr képzőművész tölt itt ismét négy, zsúfolt programú, de nagyon sokáig maradandó élményt nyújtó napot. Prukner Pál Magyar Nyelvőr 100. évfolyam, 1. szám Második századát éri meg a Magyar Nyelvőr, a Magyar Tudományos Akadémia anyanyelvi bizottságának a nyelvműveléssel és a nyelvtudománnyal foglalkozó folyóirata. A lap 187'2-ben született meg, a századik évfolyamának megjelenését azonban csak 1976-ban ünnepelheti, mert 1940 és 1945 között a szélsőjobboldali reakció tudománypolitikai nyomására betiltották. A 100. évfolyam első számának megjelenése alkalmából sajtótájékoztatót rendezett a folyóirat kiadója, az Akadémiai Kiadó, szerdán a Vörösmarty .téri Zeneművészek Klubjában. Lőrincze Lajos, a kiadvány felelős szerkesztője méltatta az évforduló jelentőségét és ismertette a lap további célkitűzéseit. A felelős szerkesztő elmondta, hogy vállalják a régi Magyar Nyelvőr múltját. Tovább folytatják azokat a tennivalókat amelyeket egykoron Szarvas Gábor, Simányi Zsig- mond, Balassa József és Beké Ödön a folyóirat korábbi felelőj szerkesztői jelöltek ki. A mai folyóiratnak is a nyelvi ismeret és az anyanyelvi műveltség az egyik fő feladata. A százéves Nyelvőr fontos programja a nyelvi népnevelés — hangsúlyozta Lőrincze Lajos. A 100. évfolyam most megjelent első számában Illyés Gyula, a Magyar Tudományos Akadémia anyanyelvi bizottságának elnöke köszöntötte vezércikkében a jubileumot. A múlt sok kudarcával szemben csatanyerések sorozatáról számolhat be a magyar nyelv épségét és helyes fejlődését védő mozgalom. „Helyesen beszélni és gondolkodni magyarul, vagyis magyar — nemzeti nyelvünket megfelelően forgatni az emberi — a nemzetközi — elme szolgálatában: közügy lett, mégpedig olyanfajta, melyre magányosok százezrei önhént, sőt lelkesen áldoznak munkát és időt’’ — írta Illyés Gyula. Kiállítótermekben A népművészet toki patrónusai Restaurátorok A művek, az új művek sok forrásból születő áradása oly tekintélyes, hogy a pesti tárlatok alig győzik a bemutatást. Az igazi értékre azonban előbb-utóbb sor kerül, s ma már ott tartunk, hogy a képzőművészet olyan problémáit is elemzik a kiállítások, amelyek eddig nélkülözték a közönség részvételét. Most elsőként erről emlékezünk meg az Iparművészeti Múzeum, jóvoltából, mely a restaurátorok névtelenségben rejtőző, de nélkülözhetetlenül fontos munkáját tárja feL Megmentett műkincsek E nélkül az önzetlen, alázatos tevékenység nélkül régen elpusztult volna számtalan érték. Ez századok óta a képzőművészet szolgálata, olyan kíséret, mely lényeges, mely nem pótolható. A restaurátor lemond a hírnévről annak ellenére, hogy a szobrászokkal, festőkkel, ötvösökkel azonos formakészséggel rendelkezik. A restaurátor gyógyít, meghosszabbítja a műtárgyak életkorát, ahogy Éri István összegezi ezt a csöndet igénylő hivatást a katalógus előszavában. Sorolom a tájakat, századokat sűrítő pompát, a magyar karqsszéket, a diógyökér borítású emeletes Irószekrényt, a bükkfából faragott XVI. századi magyar bölcsősasztalt, a perzsa tálat, a spanyol patikaedényt, Thököly Éva korállal díszített esküvői ruháját, a türkmén szőnyegtáskát vagy a japán buddhista szobrot. A felsorolás jelzi a változatossáseregszemléje got, s azt, hogy az átgondolt múzeumi munka e tárgyakat kiemelte a raktárak terméketlen homályából, s a nemzeti kincs részévé tette. Időszerű lenne szakfolyóiratokban a restaurátor-pályaképeket is bemutatni, de addig a mostani kiállítás műtárgygyógyító mestereinek nevét soroljuk tisztelettel: Jancsek Miklós Knotik Márta, Kótai József, Takács László, Melicher Mihály, Szabó Gábor, Nyíri Imre, Zoltán Éva, Soós Katalin, Nagy Katalin, Szvetnik Joachim, Kiss Pál, Rácz Jenő, Ungi István, Varga Péter, Borsi Sándomé, Farkasvölgyi Zsuzsa, Fikó Katalin és Hoffmann Erika munkásságát. Csákvári fazekasság Űj otthonában _ egyre nagyobb vállalkozásokba kezd a Néprajzi Múzeum. A finnugor néprajzi anyag után most rendre sorra veszi hazánk népművészeti múlttal gazdag tájait, ezúttal a csákvári fazekasság hagyományait. Egy biztos, bármerre tekintünk, mindenütt a szépség varázsa fogad, kimeríthetetlen a nép alkotó fantáziája. A csákvári fazekasok is vagy 133-an dolgoztak a XIX. század második harmadában. Ez volt a fénykor, amikor a tálak, köcsögök, bögrék, csutorák, boroskan- csók, csüngés virágcserepek mesterei remeköltek. A kézműves ipar céheiben iparművészeti színvonalon dolgoztak, amit bizonyít Sebestyén Lajos 1889-ben készült nagytála. Aki rontott az edényen; megbüntették. Mindez segítette közös erővel kialakítani az általános minőséget Örvendetes, hogy megyénk egyik községe, Tök vált az utóbbi években* a csákvári fazekasok pártolójává azáltal, hogy a helyi tsz asztali cserépedényeket rendelt a mai csákvári fazekasmesterektől, Nagy János és Nagy József műhelyéből. Csizmadia János ezen alkotókömek országos rangú képviselője, ő a népművészet mestere, öröm, hogy a csákvári fazekasság utánpótlása biztosított, új nemzedék folytatja az elődök nemes munkáját Munkás képzőművészek Napjaink népművészetének egyik továbbfejlesztője az ipari munkásság, erről győz meg a június 13-ig látható tárlat a Csepel Galériában. Vegyük példának Marosi Sándornét, ezt a megrendítően egyszerű és döbbenetes faszobrok alkotóját Gyermekkarától dolgozik a csepeli gyárban, innen ment nyugdíjba, szobrászata az utóbbi években teljesedett ki. Mély emberi élményeket közvetít a faragott fa humanizált felületén; együttérzést, áhítatot. Formavezetése egyedi, iskolázottságának egyedüli forrása önmaga. Hozzá hasonló elmélyültséggel fest Bányai Ferenc, aki az asztalos szakmában dolgozott egy életen át, nyugdíjas korában lett festő, egyéni szemlélettel felvértezett alkotó. Grafikai tárlatok A Helikon Galériában nyílt meg Bányai István kiállítása. Bár fiatal, máris a varsói pla- kátbiennálé különdíját és 1975 legjobb plakátjának mívódíját Perselybaba a Néprajzi Múzeum tárlatán. nyerte el. Üdítően könnyed és bravúros hálózatból kerekedik a világot és gondolatot rögzítő rajz, hétköznapjaink egyik szellemi kenyere. Az alkalmazott grafika csoportos kiállítása nyílt a Kulturális Kapcsolatok Intézetének Dorottya utcai helyiségében, ahol Balogh István, Papp Gábor, Hegedűs István, Schmal Károly és társaik mutatják be évi programjukat, ötletekkel zsúfoltan, szellemesen. Mit igénylünk a jövőben a technikát magabiztosan uraló rajzolók baráti csoportjától? Egyet; az ötletgazdagsághoz felzárkózó mélységet, a rajzi minőséghez társított gondolatot. Losonci Miklós HETI FILMJEGYZET Gyorsított eljárás Jelenet a Gyorsított eljárás című olasz filmből. Számos olasz film foglalkozott az utóbbi években a hatalmi szervek, elsősorban a rendőrség visszaéléseivel, törvénytelenségeivel, az olasz igazságszolgáltatás ijesztően korrupt, tehetetlen, csak a haladó erőkkel szemben működni kezdő gépezetével. E filmek hovatovább divatot teremtettek. A kitűnő rendezők kiemelkedő munkái mellett kezdtek felsorakozni a második, sőt harmadik vonal rendezői és filmjei, akik szépen ellavíroztak az erősebb, nagyobb egyéniségek és művek szélámyékában, s ügyesen meglovagolták azt a sikert, melyet a valóban komoly társadalmi mondanivalójú alkotások vívtak ki. A folyamatot nehéz lett volna megakadályozni. Egy, az üzletre épülő filmművészet (és filmipar), mint amilyen az olasz is, természetes módon tendál arrafelé, amerre a nagyobb hasznot sejti. Ha ez történeteken egy bíráló, társadalmi problémákat feszegető, kíméletlenül éles filmtípustól várható, akkor efelé fordul. Csakhogy... Csakhogy amikor a pénzt adó producer már alaposabban beleszól a művészi kérdésekbe is, akkor a társadalomkritika élei legömbölyödnek, a baloldali állásfoglalás lassan átcsúszik, átbillen egy legfeljebb polgári liberális nézőpontba, s igazi problémák helyett álproblémák, álkonfliktusok kerülnek a film középpontjába. Mindezt a most bemutatott új olasz film, a Gyorsított eljárás kapcsán kell elmondani. Lucia De Caro rendező munkája ugyanis szinte mintát szolgáltat a fentiekhez. A film témája látszólag igen haladó. Merényletet követnek el egy vonat ellen: valakik felrobbantják egy alagútbain. A rendőrség reflexei működni kezdenek, s azonnal letartóztatnak egy sereg baloldali embert, tekintet nélkül az árnyalatokra, amelyek köztük vannak. Kommunisták és anar- choid terrorszervek tagjai egyaránt bekerülnek a hálóba. Történik, hogy egy Baldini nevű fiatalember meghal a rendőrségen, kihallgatás közben. Szívinfarktus — mondják. De egy újságírónő, Cristina Visconti, nem hiszi el a rendőrség verzióját, magánnyomozásba kezd. Segíti őt a halott fiú húga, meg egy ügyvéd, akit izgat az érdekes ügy. Végül sikerül kideríteni, hogy a rendőrségen meg nem engedett módon vallatták a fiút, s később a terhelő tárgyi bizonyítékokat eltüntették. Az újságírónőt ugyan elmarasztalják egy perben, de a bíróság újra tárgyalja majd a Baldinl- ügyet. Első pillantásra itt arról van szó, hogy az olasz bűnüldöző szervek eleve előítélettel viseltetnek a baloldaliak ellen, és hogy szemrebbenés nélkül alkalmaznak erőszakot — akár életveszélyes fokig is — a vallomások kicsikarására. Meg hogy az újságírónő és a vele összefogók végül is leleplezik ezt az aljas machinációt, győz az igazság, stb. Ám a film ezt a különben távolról sem új mondanivalóját egész sor logikai és elvi hibával adja elő. Mindjárt a vonatrobbantás: végül is semmi nem derül ki a tettesekről vagy a tett oltáról, holott a film úgy indul, hogy ez lesz a nagy téma. Aztán: Baldini- ról megtudjuk, hogy bőven van vaj a fején, elkövetett már néhány, az anarchizmus határát súroló akciót. Azonkívül: úgy beszél a rendőrségen a detektívekkel, hogy ettől a szövegtől a világ valamennyi rendőrségén kinyílna a bicska a vallatok zsebében. Azt sem tudjuk meg, végül is, miért éppen őt akarják egy súlyos ügy felelősévé tenni, miért rá akarják kenni az egész vonatrobbantási ügyet? Maga az újságirónő pedig olyannyira nem rokonszenves egyéniségében és módszereiben sem, oly rámenősen agresszív, s annyira az igazság Grál- lovagjának tünteti fel a film (a legfontosabb pillanatokban, szinte felmagasztalja), hogy éppen ettől válik a néző szemében inkább ellenszenvessé, taszítóvá. (A szerepet alakító Ira Fürstenberg fizikai megjelenése és a magyar szinkronban Ronyecz Mária erőltetet- ten lemélyített, nem is mindig kellően artikulált, agresszív tónusú hangja együtt hozzák létre ezt a taszító hatást). Egy ilyen törtető, kollégáin átgázoló. mindenkit gyávának, megalkuvónak kijelentő újságírónőről jogosnak látszik kollégáinak a feltételezése: saját ügyének, karrierje, hírneve ugródeszkájának tekinti ezt az ügyet. Csakhogy a film mindezt nem érzékelteti, pedig ez a nő a világon semmit nem ér el — mert az ügy újratárgyalása még kevesebb bizonyítékot hoz majd, még jobban megdolgozott tanúkkal — de ezt a semmit igen látványosan teszi. Az alkalmazott keret — egy bírósági tárgyalás, a közbevágott korábbi képekkel, eseményekkel — sem új; ezerszer láttunk már hasonlót. Egy szó mint száz: a Gyorsított eljárás nem jó film. Becsapja a nézőt, mert azt a látszatot kelti, hogy egy bátor rendező bátran nyúlt egy Olaszországban nagyon kellemetlen témához, holott csak az történt, hogy a siker széljárásának megfelelően beállított vitorlákkal óvatosan elvitorlázott az igazi téma közelében, gondosan kerülve az esetleges veszélyes zátonyokat és szirteket Itt a sarkcsillag alatt Ritka esemény nálunk egy- egy finn film bemutatása. A most látható alkotás, Edvin Laine rendező kétrészes filmje, az Itt a sarkcsillag alatt (írója Váinö Linna) érdekes híradás testvér-népünk film- művészetéről. Amolyan filmre vitt családregény ez, a Koske- la család több nemzedékét kíséri végig viszontagságos útján, a századfordulótól a második világháború utáni időikig. Alapjaiban realista *ogantatású mű, módszerében és stílusában láthatólag sokat köszönhet a szovjet filmművészet nagy filmeposzainak. Külön érdekessége, hogy a konkrét történelmi szituáció és a helyi viszonyok eltérése dacára is sok a hasonlóság a közép-európai hasonló művekben, főként az irodalomban ábrázolt konfliktusokkal. Reymont, Móricz, Sadoveanu művei jutnak eszünkbe e film láttán. Takács István i
