Pest Megyi Hírlap, 1976. május (20. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-26 / 123. szám
Életmentők a konzervgyárban Kitüntetések, jutalmak Az életmentő, önkéntes véradásban kiemelkedő eredményekkel vesznek részt a Nagykőrösi Konzervgyár dolgozói. Ennek elismeréseként a Vörös- kereszt megyei vezetői a gyárban a véradóknak ünnepséget rendeztek, melyen részt vett Görbe Ferenc, a gyár igazgatója. dr. Gyetvay István, a ceglédi véradóállomás főorvosa és dr. Faith Istvánná, a Vörös- kereszt városi szervezetének titkára. Az ünnepségen dr. Gyetvay István főorvos meleghangú beszédben mondott köszönetét a véradók emberbaráti, áldozatos tevékenységéért. Ezután a konzervgyárnak elismerő oklevelet, a véradómozgalom gyári szervezőinek, Bende Jánosáénak, Friss An- talnénak, Tarjám Aladárnak és Tóth-Szalicai Istvánnénak kitüntetést, 70 véradónak pedig arany-, ezüst-, bronzérmet, oklevelet és emléktárgyalcat . adtak át. Görbe Ferenc a gyár nevében mondott köszöÄetet a véradóknak, és pénzjutalmakat osztott ki, majd megvendégelték az ünnpeség résztvevőit. A fagykárok miatt Az adó mérséklése kérhető A városi tanács termelés- és ellátásfelügyeleti osztálya értesíti a város lakosságát, hogy a termő szőlő- és gyümölcsösöket ért fagykár miatt a mező- gazdasági jövedelemadó mérséklését lehet kérni a városi tanács vb pénzügyi osztályától. A kérelmet 2 példányban írásban kell beadni június 1-ig. A kérelemnek tartalmaznia kell az adózó nevét, pontos címét, a károsult földrészlet elnevezését, helyrajzi számát, művelési ágát, a terület nagyságát és kataszteri tiszta jövedelmét. A mérséklést azok kérhetik, akiknek ültetvényében a fagy 25 százaléknál nagyobb mértékű kárt okozott PESTM£frYEI HÍRLAP KÓLÓM KI A P A S A XX. ÉVFOLYAM. 133. SZÁM 1976. MÁJUS 26., SZERDA Gyarapodó Nyársapát Társadalmi munkával A szomszédos község, Nyársapát évről évre szépen fejlődik. Tevékeny tanácselnöke, La- bancz Árpád elmondotta, hogy a községi tanács a legutóbbi öt esztendőben 43 új házhelyet osztott ki, amelyek néhány kivétellel, szépen beépültek. Az újabb igénylések miatt most további házhelyekről kell gondoskodni. Az iskola mellett transzformátorállomást építenek, hogy tovább fejleszthessék a villany- hálózatot, s ezzel a környéken újabb telkeket jelölhetnek ki. Nagy elismeréssel szólt a tanácselnök arról, hogy a község lakossága tetemes társadalmi munkával segíti Nyársapát fejlődését. Szép példája ennek a művelődési ház felújítása. De nem marad el ez a segítség az óvoda bővítésében, a sportpálya és a lőtér korszerűsítésében sem. — A község kereskedelmi, élelmiszer- és vendéglátóipari ellátását jól szolgálja a Nagykőrös és Vidéke ÁFÉSZ. Nemrégiben a ceglédi MEZÖKÖV Szövetkezeti Vállalat terményboltot nyitott, a budapesti Ferrokémiai Szövetkezet vegyianyag-kiszerelő üzemet létesített, a helyi Haladás Termelőszövetkezet pedig gondoskodik a mezőgazdasági lakosság foglalkoztatásáról és jó munkaalkalmat nyújtanak a gazdaság ipari üzemei is. AZ IDÉN ÖTÖDSZÖR Vetélkedő írásban és szóban Évről évre több ezer közép- iskolás fiatal vesz részt az Ok- taitási Minisztérium által meghirdetett „Édes anyanyelvűnk” szép beszéd versenyen. A minisztérium a versenyt az 1976—77. tanévre is kiírta és ELNÖKÖT VÁLASZTOTTAK Közgyűlés az Arany János Tsz-ben Amint megírtuk, Bárány Lajos betegsége miatt lemondott az Arany János Termelőszövetkezet elnökségéről, s azóta Csizmadia Ferenc főmezőgazdász, elnökhelyettes irányította a szövetkezetét. A gazdaság most közgyűlést tartott, amelyen részt vett S. Hegedűs László, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára. Pásztor István a városi pártbizottság első titkára, Kocsis Jánosné, a városi tanács elnöke. A közgyűlésen dr. Horváth Lajos jogtanácsos előterjesztése alapján módosították a szövetkezet alapszabályát: a megválasztandó elnök mellé egy elnökhelyettest jelöltek, majd a jelölés alapján ti tiros szavazással egyhangúlag Sz. Tóth László agrármérnököt választották elnöknek, elnök- helyettesnek pedig L ócskái Lajost. Ezután Besenyei Kálmánná és Nagy Ferenc személyében két ellenőrző bizottsági tagot is választottak. A választás után Sz. Tóth László elnök megköszönte a tagság bizalmát, s szorgalmas munkát ígért és kért a közös célhoz. Pásztor István, a városi pártbizottság első titkára is köszöntötte a megválasztott elnököt és elnökhelyettest. Beszédében szólt arról, hogy az V. ötéves terv nagy feladat elé állítja a termelőszövetkezeteket is a gabona-, a szőlő- és gyümölcstermesztésben és az állattenyésztésiben, és kívánatos, hogy a munkába minél több fiatal is bekapcsolódjék. S. Hegedűs László, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, aki nagykőrösi lévén, annak idején részt vett az Arany János Tsz elődje, a Petőfi Termelőszövetkezet megalakításában és fejlesztésében, hozzászólásában megállapította: az Arány János Tsz- ben vannak ugyan gondok és nehézségek, ezek azonban közös erővel, lelkiismeretes munkával leküzdhetők. Mint mondotta, a vezetők és a tagok igyekezetével kiemelkedő eredményeket lehet elérni. SPORT Kézilabda-mérkőzések Az egyesületi és az úttörő kézilabda-mérkőzésekre a Kinizsi-sporttelepen, a most indult városi KISZ-es szabadtéri bajnokság első találkozóira a TRAKIS-pályán került sor, míg a szövetkezeti nők idegenben játszottak. Megyei férfi bajnoki Nk. Kinizsi—Dunai Kőolaj (Százhalombatta) 29:21 (16:12). A fürgébben kezdő, megyei középmezőnybe tartozó vendégek 7 perc alatt 4:0-ás vezetést szereztek. Ez felrázta a kinizsiseket, az ellenfél megingásait kihasználva átvették a vezetést. A csapat lelkesen küzdött, a különbség megérdemelt. Nk. Kinizsi ifi—Dunai Kőolaj ifi 9:9 (2:2). A hat főve! érkezett erősebb fizikumú kő- olajosok elleni döntetlen a hazaiak fegyelmezetlen játéka miatt reális. Cttörőmérkőzések Az eredetinél később, két játéknapon rendezték a nyári úttörő-olimpia városi mérkőzéseit, amely a Kinizsi tehetségkutató viadala is volt egyben. A fiúknál a Kossuth-is- kolások voltak a kiemelkedően jobbak, eredmények: Kossuth—Arany 10:6, Petőfi— Rákóczi 8:2, Kossuth—Rákóczi 21:4, Arany—Petőfi 7:6, Rákóczi—Arany 11:10, Kossuth—Petőfi 17:5, végeredmény: 1. Kossuth 6 pont (48:15 gól), 2. Arany 2 (23:27), 3. Petőfi 2 (19:26), 4. Rákóczi 2 (17:39). A lányoknál szorosabb volt a mezőny, ott is a kossuthosok nyertek: Kossuth—Arany 3:2, Rákóczi •Rákóczi 8:2, Kossuth—Rákóczi 3:1, Arany—Petőfi 8 3), Arany—Rákóczi 7:1, Kossuth —Petőfi 10:1, végül 1. Kossuth 6 oont (16:4 gól), 2. Arany 4 (T7:4V 3. F.áVóczi 2 (6:13), 4. Petőfi 0 (4:22). Barátságos férfi mérkőzés Ceglédi KÖZGÉP—Nk. Kinizsi 35:34 (9:8, 19:16). A három harmados találkozó, jó előkészületi mérkőzés volt a szomszéd városbeli NB II- esekkel. •Városi KISZ-es bajnoki Megindult a KISZ városi szabadtéri kézilabda-bajnoksága. Az első mérkőzésekre a TRAKIS-pályán került sor. Férfiak: Konzervgyár—TRA- KIS 15:9 (9:3). Ifjú Gárda- Gépjavító Szöv. 16:7 (8:3). A Toldi—Városgazdálkodás férfi és a TRAKIS—Toldi női mérkőzés elmaradt, mert az utóbbi csapatok nem jelentek meg. Szövetkezeti kézilabdázás Zsámbékon rendezték a szövetkezeti dolgozók megyei MÉSZÖV Kupa vetélkedőjét. A nőknél rendszeresen bajnokságban szereplő játékosok is voltak az ellenfelek között, az Nk. ÁFÉ$Z a negyedik helyen végzett. SZERDAI SPORTMŰSOR Labdarúgás Kinizsi-sporttelep, 15 óra: a Konzervgyári kispályás bajnokság 13/a fordulója. Kiskunhalas: K. MEDOSZ—Nk. Kinizsi barátságos mérkőzés. S. Z. Mit latunk ma a moziban? Emlékezz a nevedre! Színes, szinkronizált szovjet—lengyel film. Kísérőműsor: Madrid határán. Előadások kezdete: 6 és 8 órakor. Kiskörzeti mozi a bánomi iskolában. A törökfejes kopja. Magyar film. Előadás kezdete: fél 7- kor. az iskolák többségében a helyi selejtezőket már megtartották. A megyei, illetve fővárosi,, szintű elődöntőkre szeptemberben, az országos döntőre — amelyet Sátoraljaújhelyen tartanak — októberben kerül sor. A Kazinczy-verseny mellett az „Édes anyanyelvűnk” a másik olyan verseny, amely a középfokú iskolák tanulóinak beszédkészségét, szép beszédjét hivatott kiművelni, fejleszteni. Az idei vetélkedő sorrendiben az ötödik lesz, a résztvevők egy írásbeli — nyelvhelyességi — és egy szóbeli feladatot oldanak meg. A szóbeli feladat: az úgynevezett közéleti műfajokban — ünnepi beszéd, iskolai névadó emlékbeszéd, felszólalás, riport — kell 3—5 perc alatt bizonyítaniuk, hogy képesek nagyobb nyilvánosság előtt is szépen beszélni a nyelvet. Rajzok az aszfalton A városi könyvtár sikeres , szebbnél szebb rajzokkal dí- aszfaltrajzversenyt rendezett j szítve a Kossuth Lajos utca az általános iskolás diákok- járdáit. Közülük a legügye- nak. A népes vetélkedőn csak- sebbek könyvjutalmat kaptak, nem hetven pajtás vett részt, ‘ várkonyi Pál felvételei Gyorsabb, mint a hagyományos Űjabb hat, gyémántkorongos csiszolóberendezést állítottak munkába a világhírű ólom- kristály-kelyheket gyártó ajkai üveggyárban. Most már 18 nagy teljesítményű gépen gyémánttal csiszolják a különböző hagyományos és modern mintákat. Ezeken a berendezéseken a legügyesebb kezű szakemberek dolgoznak, hiszen a nagy keménységű gyémánt rendkívül gyorsan metszi az üveget. A gyémántkorongos berendezések' teljesítménye egyébként kétszerese a hagyományosénak, és segítségükkel kívánja a gyár kielégíteni az egyre növekvő külföldi igényeket. Jelenleg 20 országba szállítanak rendszeresen, de a felmérések szerint a jelenleginél kétszer nagyobb ólomkristály- termelésnek is könnyen találnának piacot. Segít a legeltetési bizottság Mégy pásztor őrzi a jószágokat Kürtilaposon, Alszegen — gépesített itatás Nagykőrösön a szarvasmarha-tenyésztést, s kiváltképp a tehéntartást, jelentős mértékben segíti a legeltetési bizottság, mely a Kürtilaposon és az alszegi állatvásártérén minden évben tavasztól őszig legelőt tart fenn a jószágoknak. A legeltetési bizottság, a városi tanács fennhatósága alatt, önállóan tevékenykedik, elnöke Kucsera Dénes; dr. Csele Lajos, pedig az adminisztratív vezető. A város területét — mondották érdeklődésünkre — jószáglegeltetés szempontjából, két részre osztottuk: A kárpitosüzemben A kocséri Űj Elet Tsz kárpitosrészlegében a Zalka Máté szocialista brigád havonta 400 ezer forint értékű terméket készít. Szorgos munkájuk jutalmaként már elnyerték az ezüstkoszorús szocialista brigád címet. Képünkön: Szabó István és Kovács Ferenc munka közben. kürtilaposi legelőnkön az I—V. kerületi lakosok, az Alszegen pedig a VI—X. kerületiek bérelhetnek legelőt. Mindkét helyen 2—2 pásztor őrzi az állatokat. — A kürtilaposi legelőkre az idén 24 tehenet hajtanak ki, éjszakánként 15 növendékmarhára is vigyázunk, de még vagy húsának lenne hely. A VI—X. kerületben már több a legelőigénylő, oda 83 tehenet hajtanak. — Mennyi a legelőbér? —- A féléves szezonra 1200 forint. Ebben benne van a jószágok kihajtása, itatása és felügyelete. A tehenek tulajdonosai részes szénakaszálást is igényelhetnek. — Bevételeik fedezik-e kiadásukat? — Tavaly 500 ezer forint bevételünk volt. Ez elegendő, bár sok a kiadás is. A pásztorbér fejenként havi 3 ezer forint körül van. A legelők javítására az idén például 164 mázsa . műtrágyát használtunk fel. Jelentős összeget fordítottunk a gépesített itató berendésünk karbantartására és üzemeltetésére is. K. L. Csütörtökön nyílik a kocscri kisáruház A Nagykőrös és Vidéke ÁFÉSZ kocséri iparcikk-kis- áruháza május 27-én csütörtökön reggel 8 órakor nyílik meg. Szezon előtt Cséplőgépek a határban Serény szerelők Az állami gazdaságban és a termelőszövetkezetekben szorgalmasan vetik a borsót, amely a nagykőrösi határban összesen több mint ötszáz hektáron kerül majd a földbé. Remélhető hát, hogy jövőre nem lesz hiánycikk a boltokban a mirelit zöldborsó sem. A konzervgyár szakemberei most azon munkálkodnak, hogy mire teremni kezd a borsó, üzemképesek legyenek a határban lévő borsócséplőgépek. A gyári Kun Béla szocialista brigáddal a Mészáros János Tsz első kerületében találkoztunk. Papp Lajos brigádvezető elmondotta, hogy a cséplőgépszínt fóliával vonták be. A három cséplőgép rendbehozásához még a hűvös márciu napokon hozzáfogtak, és röv desen elkészülnek e műnk: val. Bár a gazdaság dolgoz az idén az eddiginél is nagyot gonddal igyekeznek a bors megvédeni a terméskiesé okozó fertőzéstől, a gépek, azért az idén is felszerelik a: a berendezést, amely a tiszt: egészséges szemeket kiválogat ja. Mint Szőke József brigád vezetőhelyettestől megtudtuk,: brigádban nyolcán dolgoznál s május 20-ra Nagykőrösön ki vül Törteién, Abonybat Szolnokon, Nagykátán és sol más helyen is befejezik a bor sócséplőgépek karbantartásé javítását, hogy május végén é június elején megkezdődhessen a cséplés. 1 i