Pest Megyi Hírlap, 1976. május (20. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-26 / 123. szám

Újabb brigád vette fel Komócsin Zoltán nevét A Vác és Környéke Elelmi- szerkiskereslcedelmi Vállalat váci Földvári téri 73. számú élelmiszerboltjának szocialista brigádja Komócsin Zoltán ne­vét vette fel. A szocialista brigád tagjai, Antal Magdolna, Wirsinger István, Libor Lászióné és Seb- jón Éva, akiknek átlag életko­ra 22 év, a bolt forgalmát egy év alatt 273 százalékkal, tehát csaknem a háromszorosára emelték, az egy dolgozóra eső forgalmazási összeg több mint harmincezer forinttal emelke­dett. s ma már túlhaladja a százezer forintot. Az okleveles szocialista brigád a munkaversenyben a boltcso­porton belül az előkelő harma- . dik helyezést érte el. Tudja, hogy új neve újabb kötelezettségeket is jelent: eredményeit tovább akarja ja­vítani. Ezer beteg kérdőíve A számítógépek folytatják Érdekei felmérést végeztek Vácott, a Március 15. téri köz­ponti rendelőintézetben: egyetlen munkanapon, reggel­től estig, kérdőívet osztottak szét az aznap ott megfordult ezer beteg között, a követke­ző kérdéscsoportokkal: 1. Vá­ci, vidéki? 2. Nő, férfi, gyer­mek? 3. Dolgozó, nyugdíjas? 4. Melyik szakrendelést vette igénybe? Gyógykezelték, kór­házba utalták? 5. Belépésének ideje, kilépésének ideje? A látszólag egyszerűnek tű­nő kérdések segítségével, nem­csak a betegek áramlását si­került megfigyelni, de kép alakult ki az egyes osztályok elfoglaltságáról, a központi rendelőben eltöltött időről stb. A válaszokat kódolják, majd a lapokat a számítóközpontba továbbítják, ahol csoportosít­ják őket, éa a Szakemberek megkapják a válaszokat, a kért formában. Végső soron nemcsak a mostani helyen segíti majd az eredmény a betegellátást, de irányt mutat a kőrház szom­szédságában épülő új rende­lőintézet beosztásához is. (P.) Pillanatok alatt a magaskan Hamiacméteres Gyakorlatoznak vele, kipróbálják Piros színű tűzoltákocsi tű­nik fel e. Szabadság téren. A járókelő!: rávetik a tekinte­tüket: tűs van? De hamaro­san elcsitulnak a kedélyek: semmi baj, csak gyakorlatoz­nak. A tűzoltóautó megáll a tíz­szintes torónyház Lenin út fe­lé néző oldalán. Gyors pa­rancsszavaik, egy tiszt a kocsi oldalán levő irányítótábléhoz lép. Gombnyomás és már nyú­lik is a létra a magasba. Két város, Vác és Salgótar­ján kapott az NDK-ból érke­zett, korszerű járműből. A te­tejére szerelt, s pillanatok alatt a magasba irányítható tolólétrát, megfelelő terepen, 30 méter magasságba lehet felvezetni. Értéke: másfél millió forint. A műszaki átadás lezajlott, ezekben a hetekben próbálják ki. A váci tűzoltók elsajátí­tották az irányítóberendezés kezelését, de szükséges még néhány helyszíni gyakorlat, hogy teljes biztonsággal mű­ködjék a Szilasy utcai tűzol­tóparancsnokság legújabb gép­járműve. (papp—iványi) Ingyenes jogi tanácsadás A szakmaközi bizottság szervezésében, május 27-én, holnap délután öt órától 'in­gyenes jogi tanácsadás lesz Vácott, a párt- és tömegszer­vezeti székház (Lenin út 45.) első emeletén: a Váci Járási Ügyvédi Munkaközösség ügye­letes tagja ad “felvilágosítást jogi vonatkozású ügyekben. A PEST ME G Y El HÍRLAP KÜLÖNKI AD ÁS A-'á'- v- • ;r, •: v ■ t i. „■ A VÁCI JÁRÁS ÉS VÁC VÁROS RÉSZERE XX. ÉVFOLYAM, 123. SZÁM 1976. MÁJUS 26., SZERDA Üzemi híradó Alkotó ifjúság pályázat - az idén is Elismerés a jó munkáért A Váci Kötöttárugyár gaz­dasági, párt- és tömegszerve­zeti vezetősége, a KISZ Köz­ponti Bizottságának kezdemé­nyezésével és a Könnyűipari Minisztérium felhívásával egyetértve, idén is meghirdeti az Alkotó ifjúság pályázatot. A beérkező pályamunkák­ból, azok értékelése után, az 1977. évi forradalmi Ifjúsági napok időszaká­ban kiállítást rendeznek. A felhívás célul tűzte ki, hogy a kötöttárugyári fiata­lok munkaköri kötelezettsé­geiken túlmenően, alkotásaik­kal járuljanak hozzá a XI. pártkongresszus határozatai­nak valóraváltásához és a V. ötéves terv megvalósításához. A gyár vezetői kérik a fiata­lokat, hogy alkotó tevékeny­ségük elsősorban a közvetlen munkahelyük és a vállalat előtt álló feladatok megoldá­sára törekedjék. Célfeladatok a munka ter­melékenységének növelése Decembertől májusig A Bartók-rcndezvcnysorozat fináléja Sikeresnek bizonyult a kezdeményezés Befejeződött a Váci Állami Zeneiskolában az 1975 decem­berében kezdődött Bartók Bé­la emlékének adózó zenei ren­dezvénysorozat, melyet a zene­A TÁRGYALÓTEREMBŐL Súlyos ítéletek - erőszakoskodásért öt napig tartó tárgyalás utón ítélkezett három váci fiatalember felett a Váci Já­rásbíróság büntetőtanácsa. A vád súlyos volt: többek által, azonos alkalommal elkövetett erőszakos nemi közösülés. Hiába kaptak mások hasonló tettért súlyos büntetést, az sem tartotta vissza a triót at­tól, hogy hasonlót elkövessen. Hárman, jóbarátok, a bűntett estéjén is együtt ittak, szóra­koztak, először a Margaréta presszóban, majd a Fehér Ga­lamb Étteremben. Távozáskor a 22 éves Gáspár Sándor, a 21 éves Nagy Kázmér és a 24 éves Galba József két lányt arra kért, hogy menjenek Gás­pár nagyanyjának a lakására, „egy feketekávéra”. A lányok tiltakoztak. Egy irányban haladtak. Amikor az említett lakáshoz értek, a továbbra is vonakodó lányokat pofonnal, veréssel, cibálással kényszerítették arra, hogy bemenjenek. A lányok a földre estek, az udvaron végig­húzták s belökdösíék őket a lakásba, ahol mindkettőjükkel erőszakoskodtak. Gáspár Sándort és Nagy Kázmért Öt-öt évi szabadság- vesztésre, Galba Józsefet két és félévi elzárásra ítélte a bí­róság, s további évekre eltil­totta a közügyek gyakorlásá­tól. Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, a védelem enyhíté­sért fellebbezett. (—pr—) Elzárás és pénzbírság — garázdálkodásért Szatmári Imre, Szobonya Zoltán, Zsupkó János és Sári János dunakeszi lakosok együtt italoztak, majd este 10 óra tájban betévedtek a sütőipa­ri vállalat üzemébe, s ott ke­nyeret kértek. Kérésüket nem teljesítették, ezért botrányt okoztak, trágár szavakkal illet­ték a sütöde dolgozóit, de az erélyes fellépés elvette bátor­ságukat, elfutottak a helyszín­ről. Garázdaság címén felelős­ségre vonták őket a Váci Já­rásbíróságon. Büntetésük négy­től nyolc hónapig terjedő — részben felfüggesztett — elzá­rás, mellékbüntetésük 2 ezer 500—3 ezer forint pénzbírság, s eltiltás a közügyek gyakorlá­sától. iskola, a KISZ, az úttörők szervezete és a Madách Imre Művelődési Központ gondozott, s amely lehetőséget adott Bar­tók zenéjének, népzenekutató munkájának, művészi egyéni­ségének megismerésére. A kezdeményezés sikeresnek bizonyult. Februárban például a zeneiskola öt növendékhang­versenyét telt ház tapsolta vé­gig. Rokonszenwel fogadták a vendégművészeket is, a Liszt Ferenc kamarazenekart, Ná­dor Györgyöt, Szokolay Ba­lázst. Látogatottak voltaik a hétfői nyilvános zenei órák: tizen­hetet rendeztek belőlük. Eze­ken az órákon szó esett Bartók életéről, munkásságáról, hall­hattuk valamennyi jelentős alkotását. Sokszor volt bérleti hang­verseny színhelye a Konstan­tin téri zeneiskola nagyterme. A sort a KISZ-kórus kezdte, a zeneiskola tanári kara követ­kezett, azután a Musica Hu­mana zenekar, végül a Vox Humana énekkar. ★ A rendezvényeket záró, Bar­tók Béla zenei műveltségi ver­seny döntőjére is sor került. A selejtezőket követő döntőbe bejutott versenyzők három korcsoportban adtak számot tudásukról. A döntő két részből állt: a tesztlapok kitöltéséből és a zenei művek felismeréséből. A zsűri elnöke Somfai László, a fővárosi ’ Bartók Archívum igazgatója volt. Részt vett a városi tanács képviseletében Venesz Ernő, a művelődés- ügyi osztály vezetője, is. Az I. korcsoportban első he­lyezést ért el Boda Mária és Vida Zsuzsa. Második lett Menyes Csaba, harmadik Rudnai Péter. A II. és a III. korcsoportban első helyre ke­rült Csemok Emília és Sebes­tyén Andrea, második lett Harrriath Krisztina, harmadik Farkas Pál. A csoportos értékelésben I. Hámán Kató Általános Iskola, II. Gábor József Általános Is­kola, III. Báthori utcai Általá­nos Iskola. A mintegy hatezer forint értékű díjat — könyveket, könyvutalványokat, hangleme­zeket — Cs. Nagy Tamás ze­neiskola-igazgató adta át a nyerteseknek. (P) műszaki fejlesztéssel, üzem- és munkaszervezéssel, ügyvi­telszervezéssel, a kelmék, gyártmányok minőségének ja­vítása, a takarékosság alap­anyagokkal, segédanyagokkal, a kelme- és gyártmányfej­lesztés, a munkavédelem fo­kozása. Pályázni lehet egyénileg és kollektíván is. A pályamun­kák készítőit a pályamunkák értékének megfelelő erkölcsi és anyagi elismerésben része­sítik. ir A Pamutfonóipari Vállalat tavalyi gazdasági eredményei alapján elnyerte a kiváló cí­met. A szép munkasikerhez a váci gyár (finomfonó) je­lentős eredményekkel járult hozzá: a gazdaságosságban, a tervhez viszonyítva, 6,7 százalék túlteljesítést ért el, ami egymillió 353 ezer forint többleteredményt jelentett. Szintetikus fonalaikból, amelyek az iparágban elis­mert minőségi paraméterek­kel rendelkeznek, 80,9 száza­lék volt az I. osztályú termé­kek részaránya. Tizenhat szo­cialista brigádjuk közül há­rom elnyerte' A vállalat kiváló brigádja címet, 12 kollektíva pedig a szocialista brigádok arany fokozata minősítésben részesült. Fazekas Gábomé gyűrűsfanó előmunkás, Pólyák Istvánná cérnázó előmunkás, Kőhalmi Gyula javítóműhely-csoport­vezető, Singhoffer Gézáné meó-vezető, Koch Lászlóné előfonó gépkezelő, Gönczöl Ferenc lakatos és Hallinger Imréné munkaügyi osztályve­zető megkapta A könnyűipar kiváló dolgozója kitüntetést. A vezérigazgatóság a vá­ci gyár teljes kollektívá­ját is jutalomban részesí­tette. A vállalatvezetés úgy döntött, hogy vacsorát rendez az üzem dolgozóinak. A közös vacsorá­ra a minap került sor a váci Fehér Galamb Étteremben. A menü kitűnő volt, nem­különben a hangulat: a Vám utcai üzem dolgozói a hajnali órákig együtt maradtak. P. R. Országgyűlési képviselő fogadóórája A dunakeszi nagyközségi iskolában holnap, május 27-én 16 órától fogadóórát tart Peták Tibor országgyű­lési képviselő. Megszerettetni a klasszikus zenét Minden szerdán találkoznak POSTÁNKBÓL Legalább a szülők... Hogyan mehettek fel oda a gyerekek? Nem zárják le a lépcsőházat a munka szüne­teltetésének idejére? Nincs telepőr? Abból a magasságból csak a biztos halálba zuhanhatnak a meggondolatlan gyerekek. (Egyik ismerősömre gondol­tam, alti egy vigyázatlan mozdulat következtében lezu­hant a minap a garázstetőről, s jelenleg is csigolyatöréssel fekszik a kórházban). Ha nincs semmiféle intézke­dés a tetőre hatolás megaka­dályozására, legalább a- szü­lőik ellenőrizzék a gyermeke­ket, mielőtt valami szeren­csétlenség történne. G. F, A vác—alsóvárosi lakótele­pen most érték el az épülő to­ronyház utolsó szintjét. A szomszédos épületek lakásai­ból látni lehet a magasba tö­rő házat. Szombat délután, négy óra tájban, veszedelmes hancúro­zást figyeltem. meg a tizedik emelet födémjén: egy piros pulóveres és két kék ruhás gyerek kergetőzött a lapos te­tőn, miközben többször egé­szen közel kerültek a pár­kányhoz. A váci Madách Imre Mun­kás- és Ifjúsági Művelődési Központban május elsejével megalakult a hanglemezhall­gatók baráti köre, melynek tagjai minden szerdán délután hat órakor találkoznak a ka­marateremben, hogy meghall­gassák a legújabb lemezeket. — Mindig nehézségeket oko­zott a hanglemezvásárlóknak a mű teljes végighallgatása — mondta Máté Lajosné, a ba­ráti kör megszervezője —, hi­szen mind a két váci boltban csak egy-egy lemezjátszó áll rendelkezésre, és sorban áll­nak előtte a vevők. A baráti körben lehetséges a mű teljes végighallgatása, - megismerése. Tervünk, hogy a meghallgatás előtt a műről rövid, öt-tízper­ces előadást, ismertetést tar­tunk, egy hónapra előre készí­tünk programot és a megjele­nő hanglemezekről írásos is­mertetőt adunk a baráti kör tagjainak. — Amikor megtudta a Ma­gyar Hanglemezgyártó Válla­lat, hogy városunkban meg­alakult a kör, azonnal anya­gilag is segítségünkre sietett: az, aki a körnek tagja 'és évente ötven forint tagdíjat fi­zet, évente öt, a Magyar Hang­lemezgyártó Vállalat által ki­adott, bármelyik klasszikus művet tartalmazó lemez meg­vásárlására darabonként 23 forint engedményt kap. Ter­mészetesen a „tagdíj” nem kö­telező. Célunk még a zeneked­velők igényeinek kielégítése, az igény felmérése, a piacku­tatás és az, hogy minél több emberrel megszerettessük a klasszikus zenét. M. Gy. NAGYMAROS Képek a vadászéletről A , Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja, a Dunaka­nyar Intéző Bizottság és a Nagymaros Nagyközségi Ta­nács közös rendezésében, jú­nius ötödikén, délelőtt 10 óra­kor, a helyi művelődési ház­ban, újabb kiállítás nyílik meg: ez elkalommal Csergezán Pál festőművész vadászati té­májú alkotásait és Olcsai- Kiss Zoltán szobrászművész alkotásait mutatják be a ki­állítóteremben. Megnyitó beszédet mond Vallus Pál, a Magyar Vadá­szok Országos Szövetsége el­nöke és dr. Losonci Miklós művészettörténész. Olcsó napok MÁJUS 20-TÓL JÚNIUS 5-IG ß a Dunakanyar Áruházban Vác, Széchenyi u. 34—36. Készruhák, cipők, kötöttáruk, divatáruk, paplanok, lepedők 20—40%-os árengedménnyel kaphatók. Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat 1 í

Next

/
Thumbnails
Contents