Pest Megyi Hírlap, 1976. május (20. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-22 / 120. szám

2 Ä 1976. MÁJUS 22., SZOMBAT A szovjet kormány nyilatkozata (Folytatás az 1. oldalról.) Az, amit a Szovjetunió saját biztonságának védelmében és a szövetségesei irányában vállalt katonai kötelezettsé­gek tekintetében tesz, a mai helyzet miatt szükséges, ami­kor a másik fél fegyverkezési hajszát folytat, visszautasítja a leszerelési javaslatokat A kölcsönösségnek és annak az elvnek alapján, hogy nem érheti károsodás egyik részt vevő ország biztonságát sem, a Szovjetunió e téren kész a legradikálisabb intézkedések­re. Ezzel kapcsolatos javasla­tai jól ismertek és változat­lanul érvényben vannak. O A tények elferdítése, az enyhülés ellenségeinek semmiféle egyéb mesterkedése nem képes keresztülhúzni a háború utáni évek tapasztala­tait. E tapasztalatok pedig meggyőző módon bizonyítják, hogy a nemzetközi biztonság nem teremtődhet meg a poli­tikai és katonai szembenállás feltételei között Az enyhülés nem jelenti és nem is jelentheti a történel­mi fejlődés objektív folyama­tainak befagyasztását Egyben nem ad menlevelet az elavult, korhadt rendszernek. Nem jo­gosít fel senkit a népek nem­zeti felszabadulásukért folyta­tott igazságos harcának elnyo­mására. Nem szünteti meg a társadalmi átalakulások szükségességét. De mind­ezekről a kérdésekről minden ország saját népének kell döntenie. Az enyhülés lényege első­sorban abban rejlik, hogy az államok közötti viták és konf­liktusok esetében ki kell zár­ni az erő alkalmazását vagy az azzal való fenyegetőzést. Az enyhülés célja az új világ­háború fenyegetésének megfé­kezése, annak a lehetőségnek megteremtése, hogy a népek félelem nélkül tekintsenek a jövőbe. Az enyhülés egyik legalap­vetőbb feltétele a más orszá­gok belügyeibe való be nem avatkozás elvének szigorú megtartása, az egyes államok függetlenségének és szuvere­nitásának tiszteletben tartása. A Szovjetunió mindig is hű volt és hű marad a békés egy­más mellett élés magasztos el­veihez, minden államhoz fű­ződő kapcsolataiban. Minden­ki számíthat erre, aki a népek közötti kölcsönösen előnyös együttműködés és a tartós biztonság kialakításán mun­kálkodik. A Német Szövetségi Köz­társaság a Szovjetunió fontos nemzetközi partnere. Az utóbbi éveket a szovjet—nyu­gatnémet együttműködés legkü. lönbözőbb területein egyaránt jelentős előrelépések jellem­zik, ugyanakkor nem szabad szemet hunyni a még megle­vő nehézségek és megoldat­lan problémák felett sem. A Szovjetunió számára elvi fontosságúak a két ország kapcsolataiban bekövetkezett változások. A nem kis erőfe­szítéseknek köszönhetően az idegenkedés és a bizalmatlan­ság mindinkább átadja helyét a közös nyelv megtalálásának azokban a kérdésekben, ame­lyek közös érdekeket érinte­nek. Ebben a folyamatban óriási szerepük van a legfelső szintű személyes találkozók­nak. A Szovjetunió és az NSZK kapcsolataiban a stabil poli­tikai alap megléte hozzájárul a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok állandó fejlődésé­hez. Magáért beszél az a tény, hogy öt év alatt ötszörösére emelkedett a két ország kö­zötti árucsere-forgalom. Mindez öt-hat évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna. Ezt nem szabad elfelejteniük az NSZK „keleti politikája” bírá­lóinak. Ök ugyanis önkényes módon csak arról beszélnek, amit még nem tettünk meg ilyen vagy olyan területen, de hallgatnak arról, hogy a Né­met Szövetségi Köztársaság korábbi kormányai nem tud­ták vagy talán nem is akarták országuk és fél Európa kap­csolatéit a konstruktív együtt­működés vágányára állítani. A moszkvai szerződés nemcsak a szovjet— nyu­gatnémet kapcsolatok tekin­tetében értékelhető törté­nelmi jelentőségű határkő­ként. Aláírását követően dol­gozták ki az NSZK, illetve a Lengyel Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztár­saság és a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság szerző­déseit, és létesítettek diplo­máciai kapcsolatokat az NSZK és a szocialista országok kö­zött. Miként a Szovjetunió, úgy a többi szocialista or­szág esetében is az NSZK-hoz fűződő kapcsolatok normali­zálásának kiindulópontja a meglevő határok sérthetet­lenségének elismerése, az erő alkalmazásáról való le­mondás, az irreális, revan- sista szellemtől átitatott törek­vések feladása volt. Az a tény, hogy Bonn kész­nek mutatkozott politikáját a világban kialakult viszonyok­hoz igazítani, lehetővé tette az NSZK számára, hogy a nemzetközi kapcsolatok rend­szerében elfoglalja az őt meg­illető helyet. A háború utáni Európa történetében rendkívül fontos esemény volt a Nyu- gat-Berlinnel kapcsolatos négyoldalú megállapodás. A négyoldalú megállapodás lényegét tekintve az NSZK, illetve a Szovjetunió, az NDK és a többi szocialista ország közötti normális, jószomszédi kapcsolatok kialakítására irá­nyul. A megállapodás ilyen, és csakis ilyen, értelmezés­ben töltheti be sikerrel fel­adatait. © Azoknak, akik még kétség­be vonják az európai békés egymás mellett élés perspektí­váit, akik a fegyverkezési haj­sza fokozására^ biztatnak és „keménységet” követelnek a szocialista országokkal való kapcsolatokban, akik gátlásta­lanul kiforgatják az NSZK és a szocialista országok szerző­déseinek szellemét és betűjét, mindazoknak, akik a naciona­lista, revansista koncepció felélesztésén fáradoznak, nyíl­tan meg kellene mondaniuk: milyen más alternatívát aján­lanak Európa országainak és saját népüknek, hogyan gon­dolkodnak a Német Szövetsé­gi Köztársaság jövőjéről? Nem véletlen, hogy az NSZK-ban az enyhülés ellen­ségei megkerülik az ezekre a kérdésekre való válaszadást, hiszen a békés egymás mellett élés elvei túlságosan mély gyökereket eresztettek már ahhoz, hogy célszerű lenne nyíltan támadni őket. E poli­tikai körök taktikája elsősor­ban arra irányul, hogy mes­terséges módon bonyolulttá tegyék a nemzetközi helyzetet, akadályokat gördítsenek a szocialista államokkal való Európa nagyobb része már a kora1 nyári meleget élvezi, míg az esős Norvégia fázósan borzong. A NATO szokásos ta­vaszi ülésszakát a helyszínről figyelő újságírók éppen ezért jobbára ugyanazt a jelzőt hasz­nálhatták az oslói időjárás és a nyugati katonai tömb érte­kezletének jellemzésére: bo­rongás. Találóbb lenne azon­ban a tanácsülés, sőt az egész szövetség politikai hangulatát a norvég miniszterelnök meg­nyitó beszédének néhány kéte­lyeket sugárzó gondolatával il­lusztrálni. Odvar Nordli sze­rint ugyanis napjaink világ- politikáját a bizonytalan lég­kör és az egymásnak ellent­mondó irányzatok jellemzik. Nos, ha ez a nemzetközi hely­zet egészére nem is áll. a NA- TO-ra és tagállamai közötti kapcsolatokra feltétlenül. A norvég kormányfő tehát aka­ratlanul is . két olyan tényezőt említett, amely leginkább az oslói tanácskozás bizonyítvá­nehézséget annak bizonygatá- sára használjanak fel, hogy az enyhülés politikája ku­darcra van ítélve. Nem keveset kell még tenni azért, hogy a nem­zetközi feszültség enyhülésé­nek folyamata visszafordítha­tatlanná váljék. Ami a Szov­jetuniót illeti, az — mint az SZKP XXV. kongresszusán is kifejezésre jutott — a jövő­ben is következetesen folytat­ja a hosszútávú együttműkö­dés kapcsolatainak fejleszté­sére irányuló politikáját a Német Szövetségi Köztársa­ság irányában, a politikai, gazdasági, tudományos és kulturális élet területén egyaránt E politika megvaló­sításában a Szovjetunió kész együttműködni az NSZK mindazon erőivel, amelyek osztoznak ezekben a törekvé­sekben, és ennek az állás­pontnak a hívei. O A már elért eredmé­nyekre támaszkodva or­szágaink sokat elérhetnek a kétoldalú együttműködés to­vábbi szélesítésében politikai, kereskedelmi, gazdasági és más területeken. A Szovjetunió és az NSZK közötti együttműködés fejlesz­tésének széles körű lehetőségei vannak a nemzetközi színté­ren is. Szó lehet arról, hogy a két ország egyesíti erőfeszí­téseit európai jelentőségű nagy programok végrehajtásá­ban, például az energetika, a környezetvédelem vagy a köz­lekedés terén. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a kölcsönös kapcsolatok fontos szférájává hivatott válni a leszerelés és a fegyverkezési hajsza korláto­zása, amelyek korunk legége­tőbb kérdései. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára hang­súlyozta: a tartós békének az összes európai népek természe­tes életformájává kell válnia. Ezért szállnak síkra az euró­paiak milliói. A Német Szö­vetségi Köztársaság népe előtt, akárcsak bármely európai ál­lam népe előtt, ma ugyanúgy, mint tegnap, az az alapvető kérdés áll: mire fogja irányí­tani energiáját, a mérleg me­lyik serpenyőjére gyakorol befolyást, a béke vagy a há­ború serpenyőjére. Ez e kér­désre adandó választ nem ke­rülheti el egyetlen értelmes ember sem, még kevésbé egyetlen olyan személyiség sem, akinek köze van a kül­politika kialakításához. Az NSZK jövője és sorsa el­választhatatlanul összefügg az európai ügyek alakulásával, mégpedig a békés fejlődéssel.” nyának illik be: bizonytalan­ság és nézeteltérések. A legérdekesebb az egész­ben, hogy a bizonytalanság — és idegesség —, legfőbb oka, az olasz belpolitikai helyzet nem is szerepelhetett az érte­kezlet hivatalos vitáin. Pedig kétségtelenül ez izgatja mos­tanában leginkább a NATO- kedélyeket. Ismeretes, hogy az olasz kereszténydemokrata kor­mányzás immár véglegesnek tetsző csődje nyomán küszö­bön áll a nyugati polgári po­litikusok számára rémséges­nek tűnő, de az itáliai gazda­sági és politikai válságból egyedül kivezető megoldás: az Olasz Kommunista Párt belépése a kormányba. A NA­TO vezető körei számára ez szinte megemészthetetlen le­hetőség, amely azonban — joggal félnek a tagországok kormányai —, a júniusi olasz választásokon valósággá, azaz kikerülhetetlen ténnyé válhat. Tenni kellene valamit — eb­A chilei fasiszta junta újabb bűntettei A chilei ellenálló hazafiak havannai bizottsága csütörtö­kön este nemzetközi sajtótájé­koztatón számolt be az elmúlt napok véres letartóztatási hul­lámának újabb részleteiről. A sajtókonferencián részt vett Rodrigó Rojas, a Chilei Kom­munista Párt Politikai Bizott­ságának tagja, a Népi Egység hat pártjának képviselője. „A kommunista pártot — hangsúlyozta Rojas — nagy veszteség érte azáltal, hogy letartóztatták a párt főtitkár- helyettesét, Victor Diazt, és 12 más kommunista vezetőt. A párt az illegalitás nehéz körül­ményei között is tovább foly­tatja a harcot, szervezi az el­lenállást.” Az ellenállók Chiléből érke­zett jelentései alapján a bi­zottság nyilatkozatban szö­gezte le: „A véres puccs óta népünk a legnehezebb órákat élte át az elmúlt napokban. A hitleri módszereket túlszár­nyaló brutalitással vetették börtönbe kommunistákat, szakszervezeti vezetőket, diá­kokat, papokat. A chilei börtö­nökben szenvedők száma ma megközelíti a nyolcezret. Kö­zülük több mint 300-an 14 éven aluliak. A junta — emeli ki a nyi­latkozat — a lakosságot akar­ja megfélemlíteni, hogy az Amerikai Államok Szervezete június eleji santiagói közgyű­lésének idején „a nyugalmat, a békét” tudja majd bizonyítani a külügyminiszterek előtt. Szovjet—kínai fizetési megállapodás Pénteken, kormányküldött­ség élén Pekingbe érkezett Ivan Tyimoíejevics Grisin, a Szovjetunió külkereskedel­mi miniszterhelyettese és még ugyanaznap aláírta Csen Csie kínai külkereskedelmi miniszterhelyettessel az 1976. évre szóló szovjet—kínai árucsereforgalmi és fizetési megállapodást. Az aláírás előtt I. T. Gnisint fogadta Li Csiang, kínai külkereskedel­mi miniszter. PÁRIZS Baloldali csúcstalálkozó Georges Marchais, az FKP főtitkára, Francois Mitterand, a Szocialista Párt első titká­ra és Robert Fahre, a bal­oldali radikálisok mozgalmá­nak elnöke — pártjaik kül­döttségei élén — pénteken megbeszélést folytattak a szo­cialista párt székházában. ben csaknem maradéktalanul egyetértenek a szövetség veze­tői, de hogyan? Hiszen ez be­avatkozás lenne Olaszország belügyeibe, és ennek ódiumát sem a jelenlegi római kor­mány, sem NATO-partnerei nem merik vállalni. A látszat­ra Oslóban is nagyon ügyel­tek: csak általános, nagyon ár­nyalt megfogalmazások hang­zottak el. A színfalak mögött azonban lázas tanakodás folyt, aligha kétséges, hogy ered­mény nélkül. A kérdés sokkal nehezebb, s a NATO reakciós — katonai — köreinek, az amerikaiaknak, valamint a szuverenitásukra kényes euró­paiaknak sokkal jobban eltér­nek nézeteik annál, hogy akár­csak közös taktikát dolgozhas­sanak ki. Különben is egyre nehezebb a NATO-n belül megtalálni a közös nevezőt. Krónikus és súlyos nézeteltérések vannak a szövetség északi és déli szár­nyán egyaránt. Izland például kilépéssel fenyegetőzik, ha a híressé lett tőkehalháborúban Anglia nem nyugszik bele a kis szigetország halászati vi­zeinek kiterjesztésébe. Görög­ország és Törökország pedig még mindig kutya-macska­ként, enyhén szólva bizalmat­együttműködés útjába, és bár­mely esetlegesen felmerülő BEFEJEZŐDÖTT A NATO OSLÓI TANÁCSÜLÉSE Bizonytalanság és nézeteltérések Oslóban tegnap véget ért az Észak-atlanti Szövetség vezető testületének, a külügyminiszterek tanácsának értekezlete. A kétnapos tanácskozáson számos égető problémáról, és természe­tesen a nemzetközi helyzet legaktuálisabb kérdéseiről esett szó. A megbeszélésekről kiadott kommüniké jobbára igen általáno­san, „letompítva” fogalmazta meg azokat a témákat, amelyek körül zárt ajtók mögött — a hírek szerint — igen heves viták dúltak. A legközelebbi tanácsülés decemberben esedékes, addig azonban még többször is tárgyalniuk kell a NATO urainak azokról a kérdésekről, amelyek megoldását most elodázták. Folytatta munkáját az NSZEP IX. kongresszusa Referátum az ötéves terv irányelveiről Horst Sindermann előadói beszéde A Német Szocialista Egységpárt IX. kongresszusa pénte­ken délelőtt folytatta munkáját. Az ülésen Horst Sindermann, az NSZEP KB Politikai Bizottságának tagja, az NDK mi­niszterelnöke tartott előadói beszédet az NSZEP IX. kong­resszusának az NDK népgazdaságának fejlesztésére és az 1976—80-as évekre érvényes ötéves tervre vonatkozó irány­elveiről. A miniszterelnök hangsú­lyozta, hogy a VIII. és a IX. pártkongresszus között levő időszak az NDK fejlődésé­nek legeredményesebb szaka­sza, s ez szilárd alap ahhoz, hogy a jövőre még igénye­sebb célokat tűzzenek ki, mint ahogyan az az NSZEP Központi Bizottsága által or­szágos vitára bocsátott irány­elvekben meg is történt. Az 1971—75-ös népgazda­sági fejlődésről szólva, Sin­dermann kiemelte annak a jelentőségét, hogy ebben az időszakban az NDK-ban ál­lamosították a volt fél álla­mi üzemeket, továbbá szá­mos magánüzemet és az ipar- szerűen tevékenykedő kis­ipari termelőszövetkezeteket, s ezzel a nemzeti jövedelem termelésében a szocialista üzemek aránya az 1970. évi 85,5 százalékról 1975-re csak­nem 96 százalékra emelke­dett. A nemzeti jövedelem öt év alatt 32,7 milliárd márkával emelkedett, az ipari áruter­melés 137 százalékra nőtt, ez 6,5 százalékos évi növe­kedésnek felel meg. A lakosság reáljövedelme 1975-ben 1970-hez képest 131 százalékra nőtt. 381 000 volt a végzett egyetemi, főiskolai és szakiskolai hallgatók száma. A szónok ezután nyomaté­kosan hangsúlyozta, hogy 1976 és 1980 között a fő fel­adat változatlan marad, sőt magasabb színvonalra emel­kedik. A nemzeti jövedelem 1980- ig 127—130 százalékra nő. s eléri a 182—185 milliárd már­kát. Az árutermelés növe­kedési aránya: 34—36 száza­lék, a munka termelékenysé­ge pedig 30—32 százalék. A népgazdaságba öt év alatt 240—243 milliárd márkát ru­háznak be, azaz 60 milliárd márkával többet, mint 1971 és 1975 között. A szocialista országokkal folytatandó kül­kereskedelem 1980-ban más- félszerese lesz az 1975. évi­nek. A lakosságnak 750 000 új, illetve modernizált lakást adnak át, s ezzel 2,2 millió állampolgár lakásviszonyain javítanak. A lakosság tiszta pénzbevétele 1980-ban 120— 122 százaléka lesz az 1975. évi színvonalnak. Az árufor­galom 20—22 százalékkal nö­vekszik. Luns Oslóban, a NATO-tanács- ülés sajtókonferenciáján. Vajon mit nem ért a NATO főtitkára? lanul kerülgeti egymást, — a két esztendeje Ciprus ügyé­ben a végsőkig kiéelőzödött el­lentétek gordiuszi csomója csak nem oldódik. Oslóban mindkét viszályról folytak konzultációk, de a partnerek békítgetése csak nagyon cse­kély látható eredményt hozott. Változatlanul nagyok hát a repedések a NATO politikai burkán, s ez rányomta a bélye­gét a tanácskozás kézzelfog­ható eredményére, a közvéle­ményre. Az ily módon nyilvá­nosságra hozott egységes állás­pont éppen a nézetek egységé­nek. és főleg következetessé­gének hiányát tükrözte. Abban egyetértettek, hogy az enyhü­lésnek nincs alternatívája, abban azonban nem, hogy a kelet-nyugati közeledés eddigi mértéke és sebessége vajon megfelel-e a NATO érdekei­Tovébb javítják a nyug­díjasok helyzetét, mégpedig nemcsak a közvetlen anyagi juttatások növelésével, hanem a társadalmi gondoskodás ja­vítása útján is. Jelentős anyagi alapot biztosítanak az anyáról és a gyermekről való gondoskodás további kiter­jesztésére. Az ország minden, megyéjében számos kórhá­zat és poliklinikát létesíte­nek. Ami az oktatást illeti, ala­pul továbbra is megtartják a tízosztályos általános is­kolát. Minden fiatalnak le­hetőséget adnak rá, hogy szakmát tanuljon. A lakosság átlagosan 5 szá­zalékkal több iparcikkhez jut, mint az előző öt év alatt. Általában nagyon vi­gyáznak rá, hogy az emberek jobban hozzájuthassanak az „ezer apró cikkhez”, mint ed­dig. Az üzleteket pótalkat­részekkel is jobban ellátják. Jelentősen növelik a mező- gazdaságban az állati termé­kek állami felvásárlásának ütemét, a felvásárolt termé­kek mennyiségét. A miniszterelnök ezután, részletesen foglalkozott a ter­melés még hatékonyabbá té­telének problémáival, s kü­lön aláhúzta, hogy elsőren­dű feladat a KGST-orszá­gokkal való, még fokozottabb együttműködés. Ez az NDK elsőrendű nemzeti érdeke, hi­szen a nyersanyagban sze­gény Német Demokratikus Köztársaság importigényei­nek legnagyobb részét a test­véri szocialista országokból biztosítja. Elsősorban a Szov­jetunióból behozott nyers­anyagok nélkülözhetetlenek az NDK számára. Az árucs- re az NDK és a KGST-or- szágok között 1980-ig 50 szá­zalékkal növekszik. Az NDK természetesen szívesen keres­kedik az európai és az Eu­rópán kívüli fejlett kapita­lista országokkal, de termé­szetesen csakis az egyenjo­gúság és a kölcsönös előnyök elvének megtartásával. Horst Sindermann a veze­tés, a tervezés és az anyagi érdekeltség további javítása problémáinak taglalásával fe­jezte be referátumát. Az NSZEP IX. kongresszusa péntek délután a beszámoló megvitatásával folytatta mun­káját. nek. Azt mindenesetre az ed­digi hagyományokhoz híven hangsúlyozták, hogy a közele­désnek elsősorban a fegyver­zetcsökkentési- és korlátozási tárgyalásoknak a nyugati erőn kell alapulniuk. Tehát a szö­vetség változatlanul kulcsfon­tosságúnak tekinti haderejé­nek fejlesztését. Persze az ef­fajta „óvatos enyhülési poli­tika” ellentmondásossága nem újdonság. Hiszen maga az amerikai elnök vetette el az enyhülés szót, hogy helyette az erőn alapuló békepoiitika ki­fejezést használja. Ez is kéte­lyeket ébreszt a NATO-part- nerek többségében: vajon az ehhez hasonló — azóta is nemegyszer előfordult — meg­nyilatkozások az amerikai külpolitika megváltozását je­lentik, vagy csak választási taktikának minősíthetők. Kissinger, amerikai külügymi­niszter az utóbbit igyekezett sugalmazni kollégáinak Osló­ban, a NATO-héjákat lehűtve, a mérsékelteket megnyugtat­va. A miniszterek azonban mind­ettől függetlenül nem távoz­hatnak nyugodtan Norvégia borús ege alól. A szervezetet súlyosan nyomasztó gondokból mit sem sikerült megoldani, bár ezt tulajdonképpen még az optimisták sem remélték túl­ságosan. Azt viszont igen, hogy sikerül közelebb hozni egymáshoz az álláspontokat. Nos, minden jel arra mutat, hogy e tekintetben sem tettek nagy lépést. Minden okuk meg­van hát a borongásra. Avar Károly i á

Next

/
Thumbnails
Contents