Pest Megyi Hírlap, 1976. április (20. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-25 / 98. szám

II

A SZOCIALISTA DEMOKRÁCIA KÉRDÉSÉIRŐL

Összefüggő vizsgálódások közben ismét napirendre került a hatalom kérdése is. A munkásosztály vezető szerepének érvényesítésében, a dolgozó, a termelő és a többségében közösségi életet élő állampolgár életében a hatalom ügyében is előbbre lehetett lépni.

Az üzemi demokrácia kérdése — hatalmi kérdés, és nem vezetési technikák keresése volt a Magyar Szocialista Munkáspárt részéről; azaz a munkás az ő érdekében működő proletárdiktatúra történetében a közvetlen részvétel alapján is részesülni akar és részesülni fog a hatalomból — ez volt az alapgondolata az üzemi demokrácia fejlesztésének. Vagyis jelentős kezdeményezések történtek az állami élet fejlesztésében azért, hogy a helyi demokrácia, mindenekelőtt az üzemi, munkahelyi demokrácia fejlesztése is napirendre kerülhessen.

Az üzemi demokrácia kérdése nem elsősorban technikai kérdés, és nem elsősorban vezetői technikák keresése, hanem hatalmi kérdés, a munkásosztály hatalomgyakorlásának egyik alapvető problémája. Nem mellékes természetesen, éppen a vezetői munka szempontjából, hogy tud-e egy vezető garnitúra, egy testület, egy személy demokratikus módon vezetni. De nem mindegy, hogy milyen hatalmi, politikai rendszerben történik ennek a kérdésnek a tisztázása. Az üzemi demokrácia, az állami élet demokráciája, tehát ez a két fontos terület itt kapcsolódik egybe, a hatalmi kérdésen keresztül, a kié a hatalom, és hogyan gyakorolják a hatalmat kérdésén keresztül.

Világosan kell beszélni arról, hogy a munkásosztály vezető szerepe, amely államhatalmi eszközökkel, a párt irányítása mellett érvényesül, az nem befejezett és végleges formája a szocialista, a kommunista társadalomnak, de elkerülhetetlen és kikerülhetetlen formája, és olyan társadalmi kooperációs viszonyok között, a munkamegosztás olyan körülményei között élünk, hogy — amint ezt a Magyar Szocialista Munkáspárt 1969-es határozata mondja — még belátható ideig az állam eszköze és az államhatalmi eszközrendszer nem nélkülözhető. S minden olyan nézetet, amikor egy oligarchikus, hatalomkisajátító szereppel vádolnak bennünket, épperi ezen az alapon elutasíthatunk és ezzel szembeszállhatunk.

De — és ez a „de” nem keveset jelent, azt hiszem — megtehetjük a szükséges lépéseket, hogy a hatalmi viszonyoktól kötetlen módon is beleszóljanak a munkahelyen, a közösségekben, a termelőszövetkezetekben, intézményekben, tehát az emberi megnyilvánulás legkülönbözőbb szféráiban az emberek. Éppen ezért, s ebből adódóan fontos annak tisztázása, hogy a képviseleti és a közvetlen demokrácia hogyan viszonyuljanak egymáshoz, milyen legyen a kapcsolat a képviseleti és a közvetlen demokrácia között. Ezek mind polémikus kérdések és többnyire végletesen fogalmaznak ezekben az ügyekben. Vagy a képviseleti demokráciát, vagy a közvetlen demokráciát szentesítenék és alkalmaznák. Az a bizonyos 1969-es központi bizottsági határozat, éppen mert közvetítő rendszerre, az állam eszközrendszerére bízza a hatalom gyakorlását, első helyre a képviseleti demokrácia fejlesztését, a képviseleti demokráciának megfelelő intézmények fejlesztését teszi, de hangsúlyozza, hogy nincs képviselet közvetlen demokrácia nélkül, és lehetnek ügyek, ahol a döntésben is mindennapi módon részt vehetnek az állampolgárok. Ez kifejeződik az' alkotmányban, kifejeződik a tanácstörvényben és még inkább kifejeződik az üzemi demokrácia különböző intézményeiben, fórumain. Tehát mi nem olyan feltételrendszerre törekszünk, ahol vagy képviseleti demokráciát, vagy közvetlen demokráciát kell választani, hanem a képviseleti és a közvetlen demokrácia együttes alkalmazására törekszik politikai rendszerünk.

Egyik legfontosabb kérdés, amit mindig megfogalmaznak, amikor ebben az országban demokráciáról esik szó, hogy alkalmas-e népünk arra, hogy demokráciában éljen és a szocialista hatalomgyakorlást demokratikus eszközökkel valósítsa meg. A kérdés abszurd, és így elutasítandó. Egy nép rátermettségéről nem szoktak a történelemben vitatkozni, de a kérdésnek van egy másik oldala, tudniillik az, hogy a demokrácia feltételezi a közügyekben való felvilágosulfcságot és tájékozottságot és még inkább a közügyekben való érdekeltséget. És ebben a tekintetben szembe kell néznünk Magyarország történetével, vagyis a magyar tényekkel. Kétségtelen, hogy nem túlzottan fejlett politikai iskolát járt a magyar dolgozó nép, de az sem igaz, hogy az elnyomatás közben demokratikus hagyományok nélkül élt a magyar társadalom az elmúlt száz esztendőben. Éppen a munkásmozgalmat tagadná meg, az agrár- szocialista mozgalmat tagadná meg, azokat a közösségi formákat tagadná meg, amelyekben a demokrácia mindennapi gyakorlására is lehetősége volt ennek a népnek, még akkor is, ha az elnyomatás feltételei között teremtek ezek a lehetőségek. Tehát nem mindenféle politikai iskolázottság nélkül, csak a polgári demokrácia iskolája nélkül — ami kétségtelenül hiányossága történelmünknek —, kellett hozzáfogni a szocialista demokrácia megteremtéséhez. És ez kétségtelenül történelmi hátrány. De ez nem befolyásolja a nép illetékességének ügyét. A nép illetékességéről — jelentősebb politikai kérdésekben vagy sem — nem képzettsége szerint kell válaszolni. Ezért a képviseleti elv is, a közvetlen demokrácia elve is elsősorban a tömegek kompetenciájára, mozgásképességére, cselekvő- képességére épít.

A szocialista demokrácia fejlesztésének ezt, a párt által megfogalmazott dialektikáját és az ehhez kapcsolódó történelmi tapasztalatokat így vázlatosan megemlítve, arról kell szólnom, hogy a párt XI. kongresszusán hogyan vetődtek fel a szocialista demokrácia kérdései. Egy bizonyos tekintetben új módon, és ezt az új módot szeretném mindenekelőtt hangsúlyozni: a Magyar Szocialista Munkáspárt fő politikai irányvonalának változatlansága mellett, ennek a fő politikai irányvonalnak megfelelő módon, az egyik gondolat így fogalmazódik meg, hogy fejlettségünk egyik fokmérője a szocialista demokrácia fejlettsége. A másik, hogy hatalmunk erősödik azáltal, ha fejlődik a szocialista demokrácia.

A két gondolat szorosan összetartozik, és elvi jelentőségű, új mozzanatot jelent a párt életében is. Bár látszólag nem tartalmaz semmi újat & könnyen elsiklunk felette, azt a gondolatot szeretném hangsúlyozni, amely fejlettségünk mércéjeként említi a szocialista demokráciát.

A másik gondolat, amelyik úgy szól, hogy hatalmunk erősödik azáltal, ha fejlődik a szocialista demokrácia, szintén bizonyos fajta szemléletbeli változást is tükröz. A demokrácia nem arra a dialektikára jár, hogyha elég erősek vagyunk, akkor adunk egy kis demokráciát, ha nem vagyunk elég erősek, akkor megvonjuk a demokráciát. Ellenkezőleg. Minél többen vannak az elkötelezettek, a közéletben aktívan részt vevők, annál befolyásoltabb, annál erőteljesebb a hatalmi rendszerünk, a hatalmi struktúránk. Tehát valójában a demokrácia a társadalom irányítására mindenekelőtt hivatott munkásosztály szerepét tisztázza — annak a hatalmáról van szó —, és a demokrácia fejlesztése a hatalom erősítését jelenti.

Napi politikai kérdés is lehet, hogy hogyan egyeztethető össze a nagyobb szigorúság, a központi célok következetes alkalmazása a demokráciával? Én azt hiszem, és meggyőződésem, hogy a kettő nemcsak hogy nincs ellentmondásban egymással, hanem kölcsönösen feltételezik egymást. A demokrácia feltételezi a felelős állampolgárt, azt a felelős állampolgárt, akinek lehetőségek vannak véleményt mondani, dönteni- az állam különböző intézményeiben, mert látja cselekedeteinek a következményét is. Feltételezi azt a bizonyos, előbb általam már emlegetett elvi rendet, ahol a cselekvésnek kiszámítható következményei vannak, és a következmények nem is maradnak el, akár pozitív, akár negatív következményekről van szó. Ez a fajta követelmény nem választható el, sőt szorosan összefügg a demokráciával, mert a szocialista demokrácia éppen intézményrendszerénél fogva a legteljesebb nyilvánosságot is jelenti az emberi cselekvés számára. A nyilvánosság melletti szereplés akár munkában, akár egyéb közügyekben — a demokrácia egyik feltétele. A nyilvánosság pedig csak a következetes és becsületes cselekvést tudja elfogadni.

A szigorúbb, és éppen a nép által, a társadalom, a munkásosztály által megkövetelt, következetesebb cselekvési rendszer és a demokrácia, azok feltételezik egymást, a nyilvánosság előtt kell történnie minden közügyben való cselekvésnek.

És végül — ugyancsak szinte tézisszerűen és röviden — a szocialista demokrácia fejlesztése, a XI. kongresszus után indult egész politikai élénkülés, mozgás, amely vitákkal is együtt járt — s ki tagadná ezeknek a vitáknak a létét —, viszonylag nehéz gazdasági, társadalmi feltételek között megy végbe. Tehát ezeknek a meglevő feltételeknek a viszonyai között ismét csak felvetődhet a kérdés: nem luxus-e a demokrácia. A Magyar Szocialista Munkáspárt a XI. kongresszuson válaszolt erre — könnyű dolgom ezt elismételni —, s éppen abban válaszolt, ahogyan az előbb már Idéztem: hatalmi kérdésként felfogva a demokráciát; olyan kérdésként, amelynek tisztázása közben az üzemek, vállalatok, munkahelyek is egyre inkább politikai intézményekké, társadalmi, politikai intézményekké is válnak.

A SZOCIALISTA DEMOKRÁCIA KÉRDÉSEIRŐL

VII

CSÁSZÁR FERENC,

a Pest megyei Tanács általános elnökhelyettese.

A képviseleti demokrácia a nagyközségi tanácsok munkájában

A

z MSZMP XI. kongresszusának határozata megállapította, hogy — a párt kezdeményezésére — több fontos intézkedés született az államélet demokratizmusának fejlesztésére. Ezek eredményeként fokozódott az állampolgárok részvétele, aktivitása a társadalmi, politikai élet minden területén.

A tanácsok többsége eredményesen él megnövekedett önállóságával. A tanácsok munkája a párt céllá tűzéseinek megfelelően fejlődött. A /ejtett szocialista társadalom építésének időszakában azonban mindinkálbb olyan funkciói is előtérbe lépnek, mint a gazdasági szervező, a kulturális nevelő munka.

A XI. kongresszus a tanácsoknak és szerveiknek feladataként jelölte meg, hogy folyamatosan fejlesszék népképviseleti, önkormányzati és államigazgatási tevékenységüket. Munkájukban tovább kell erősödnie annak a szemléletnek és gyakorlatnak, amely a központi törekvések, célok megvalósítását szolgálja. Ezen beiül fontos a helyi erőforrások hatékony felhasználása, a jogos és reális érdekek jobb összehangolása, s az igényeli mind teljesebb kielégítésé, s nem utolsósorban a szocialista demokrácia állandó fejlesztése. Ez utóbbinak réisze a lakóhelyi demokrácia, melynek lényege, hogy az állampolgároknak mind nagyobb köre vehessen és vegyen is részt a települést érintő döntések előkészítésében, meghozatalában, az elképzelések megvalósításában és ellenőrzésében, vagyis a hatalom gyakorlásában. A tanácsoknak, mint népképviseleti szerveknek kötélességük megteremteni ennek a helyi feltételeit.

A nagyközségi településkategória és tanácstípus hót év óta ismert szocialista állami szervezetünkben. Pest megye községei népességének csaknem kétharmada nagyközségekben él. A tanácstörvény és az 1016-os kormányhatározat alapján a megyei tanács 1970. óta folyamatosan 52 települést sorol ebbe a kategóriába. Ezzel az ország 294 nagyközségének 18 százaiéira Pest megyében van.

Az államéletben, így a tanácsoknál — e többi közt a nagyközségi tanácsoknál is — alapvetően két formája van a szocialista demokratizmusnak: a közvetlen és a képviseleti demokrácia. A tanácstörvény megalkotása mindkét formában nagy előrelépést jelentett. Ma minden feltétel és fórum adott a tanácsi demokrácia további kibontakoztatásához, csak jobban kell élni a lehetőségekkel, s a formákat igazi tartalommal kell megtölteni.

A gyakorlatban sokszor együtt jelentkezik a közvetlen és a képviseleti demokrácia. Bármilyen fontos is a közvetlen forma, az államéletben a képviseleti demokrácia fejlesztése az elsőrendű. A szocialista demokratizmus ugyanis döntően képviseleti úton, a tanácsi testületek és a tanácstagok választókerületi munkájában érvényesül. A tanácstestület dönt a terület és a település fejlődését, a lakosság életkörülményeit befolyásoló minden fontos kérdésben. Ebből következik, hogy a tanácsi demokrácia fejlesztésének kulcskérdése a testületek szerepének növelése, munkájuk javítása, a tanácstagok aktívabb választókerületi tevékenysége.

A nagyközségi tanácsok az elmúlt három évben több mint 250 tanácsrendelet alkotásával járultak hozzá a felsőbb rendelkezések végrehajtásához, a helyi gazdasági, társadalmi élet szabályozásához. Sok esetben a rendelettervezietet széles körű társadalmi vita előzte meg, de ennek ellenére az a tapasztalat, hogy a tanácsrendeleteknek még nem mindenütt van kalló tekintélyük. Ugyanis az a gondosság, társadalmi aktivitás, ami e rendeletek megalkotását megelőzte, már nem jelentkezik a végrehajtás során. A tanácsok ebben a fázisban, de különösen az ellenőrzésben már nem kapnak megfelelő szerepet. Ezért a rendeletek megszegőinek felelősségrevonása sem mindig következetes. Hozzájárul mindehhez a tanácsapparátus túlterhelése is.

Éppen ezért a jövőben sokkal nagyobb gondot kell fordítani a tanácsrendeletek és a határozatok végrehajtásának megszervezésére, a végrehajtás ellenőrzésére, s ha kell, a megfelelő felelőssógrevonásira. Indokolt, hogy a tanácsülések következetesebben kísérjék nyomon saját rendeleteik, határozataik sorát. Szükség van a tisztviselők nagyobb következetességére is.

A nagyközségi testületek munkája tervszerű, bár az elmúlt évben is előfordult, hogy két tanácsülést határozatképtelenség miaitt újra össze kellett hívni. Az ok a nem megfelelő szervezés és időpontkiválasztás volt, A tervek készítésére nagy gondot fordít a vezetés, figyelembe veszi a tanácstagok tanácsi bizottságok és társszervek javaslatait. A véleményeket jelentőségük, időszerűségük szerint a tanács testületéinek, munkabizottságainak, m unka tervében,

illetve az apparátus irányításában hasznosítják Aránylag kevés javaslat érkezik a tanácstagoktól és a tanácsok bizottságaitól. Szervezettebb és rendszeresebb informálásuk, látókörük szélesítése hozzájárulhat a helyzet változásához.

A korábbinál céltudatosabb, a tanácsülések, vb-ülések fő napirendi témáinak kiválasztása. Mind több átfogó társadalompolitikai kérdés van napirenden az üléseken. A fontos tervek megtárgyalása nyomán születő tanácsi határozatok jól szolgáltál! a politikai döntések megvalósítását.

Néhány szorosan vett szakmai előterjesztésben is tapasztalhatók a törekvések a társadalompolitikai nézőpont érvényesítésére. Ezek azonban szórványosak, eseti jellegűek. E szemléletmódot erőteljesebbé, majd általánossá kell tenni. Ebben a nagyközségi pártbizottságok, pártvezetőségek fokozott követelménytámasztással, a végrehajtás ellenőrzésével sok segítséget tudnak adni tanácsainknak.

A testületek elé kerülő előterjesztések egyre igényesebben készülnek. Bár a szakigazgatási szervek jelentései és nemegyszer a tanácsi vezetők beszámolói is jobbára csak adatokkal alátámasztott helyzetképet adnak, s nem fejtik ki a problémákat. Több lehetőséget ajánló javaslat igen ritka az előterjesztésekben. Ennek, gyökerére utal, hogy a szakigazgatási szervek úgy vélik: azért egyeztetik az előterjesztést különböző szervekkel, hogy a szakmai követelményeknek megfelelő, legjobb javaslatot terjesszék a testületek elé. Több megoldási lehetőség előterjesztése esetleg határozatlanságot vagy a kötelező egyeztetések elmulasztását jelezné. Pedig az egyeztetés nem küszöböli ki az ellentmondásokat, arról nem is szólva, hogy a testületnek joga van megismernie az előkészítés során zajló vitákat, éppen a helyes és reális döntés érdekében. Hibás az a nézet is, amely szerint csak a fejlesztési kérdéseiknél lehetséges alternatív javaslat.

Az elemző, problémafeivető előterjesztések tartalma is adhat alapot akár alternatív javaslatokban megfogalmazott, akár a vitában kialakult többféle megoldási lehetőségire. -Ezért indokolt, hogy nagyközségi tanácsaink vezetői elsősorban a tartalmi kérdésekben, az elemzésben, érvelésben támasszanak nagyobb igényt és bátorítsák jobban a különböző lehetőségek felvetését az előterjesztőkkel és az előterjesztésekért felelősökkel szemben.

A testületi ülések, előterjesztéseik Jobb előkészítését három fontos követelmény szolgálja Az első a tanácstagok sokoldalúbb, részletesebb, rendszeresebb és reális tájékoztatása, mert a tanácstag csak megfelelő információ birtokában tud érdemben véleményt kialakítani és felelősséggel szavazni. Csak így várható el, hogy a tanácstag hirdetője, ha úgy tetszik, agitátora, legyen a testület határozatainak, elképzeléseinek.

A második követelmény az előterjesztések gondosabb, megalapozottabb előkészítése. Ennek során a szakigazgatási szervek tapasztalatain kívül a tanácstagok tanácsi bizottságok széles körű helyi ismeretére támaszkodva jobban és frissebben érzékelhetnék a valóságos problémákat i