Pest Megyi Hírlap, 1976. március (20. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-27 / 74. szám

XHMav 1976. MÁRCIUS 27., SZOMBAT ARGENTINA Ellentmondó intézkedések ENSZ BIZTONSÁGI TANACS Ciszjordánia: amerikai vétó A CSKP XV. KONGRESSZUSA ELŐTT Tovább erősödtek a párt tömegkapcsoiatai az élet minden területén A Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövetének sajtótájékoztatója A háromtagú argentin kato­nai junta pozíciójának meg­szilárdítására egyre szoro­sabbra fogja a gyeplőt. A Reuter péntek reggeli összefoglaló jelentése szerint a katonai rezsim betiltott öt baloldali politikai pártot, fel­függesztette a szakszervezetek tevékenységét és a sztrájkjo­got. Az öt betiltott párt között van két maoista, két trockis- ta párt, valamint a Munká­sok Szocialista Pártja. A junta — ugyancsak a brit hírügy­nökség szerint — az Argentin Kommunista Pártot nem he­lyezte törvényen kívül, de felfüggesztette mindennemű politikai tevékenységét. Egymásnak ellentmondó je­lentések érkeznek a katonai hatalomátvétel óta letartózta­tott személyek számáról. A Reuter-iroda korábban mintegy kétszáz személy őri­zetbevételéről tudósított. Az AP amerikai hírügynökség katonai forrásokra hivatkozva 1200-ra becsüli a letartózta­tottak számát. A junta szóvi­vője ezzel szemben úgy nyi­latkozott, hogy a letartózta­tottak számát hivatalosan még nem összegezték. A katonai junta csütörtökön a késő esti órákban kiadott közleményében jelezte, hogy három évig szándékozik ha­talmon maradni és magas rangú katonatisztet fog elnök­ké jelölni. A junta lesz „az állam legfelsőbb szerve”, s „szigorúan ellenőrizni fogja a maga elé tűzött célok végre­hajtását” — hangsúlyozta a nyilatkozat. A csütörtökön este közzé­tett közleményben nincs szó arról, hogy az elnököt mikor fogják kijelölni. A Reuter jól értesült forrásokra hivatkozva valószínűnek tartja, hogy e posztot. Jorge Videla altábor­nagy, a szárazföldi haderő fő- parancsnoka, a háromtagú katonai junta vezetője fogja betölteni. Hivatalos Buenos Aires-i tájékoztatás szerint a katonai junta csütörtökön este felol­dotta a korábban elrendelt sajtócenzúrát. Ám az új kor­mányzat szóvivője szerint az összes kiadványoknak „mér­Fred Harris, a demokrata párt balszárnyához számító elnökjelölt csütörtökön kije­lentette: tudomása szerint az amerikai kormány blokádot tervez Kuba ellen — anélkül, hogy erre felhatalmazást kér­ne a kongreszustól. Harris közölte: felkérte Sparkman szenátort, a szená­tus külügyi bizottságának el­nökét, vizsgálja ki a bizottság a kérdést, a kormány illetéke­seinek meghallgatásával. Ford elnök és Kissinger kül­ügyminiszter az elmúlt hetek­ben ismételten hevesen fenye­gette Kubát. Álláspontjuk sze­rint Kuba, az angolai törvé­nyes kormánynak nyújtott se­gítséggel „beavatkozott” az af­rikai kontinensen. A kardcsör- tetés célja .(amint washingtoni kormánykörökben nyíltan hangoztatják), hogy megaka­dályozzanak minden további kubai segítséget az afrikai fel­szabadító mozgalmaknak. Nessen, az elnök szóvivője csütörtöki sajtóértekezletén nem volt hajlandó válaszolni a kérdésre: milyen konkrét lé­péseket tervez a kormány — és milyen jogi alapja volna katonai jellegű intézkedésekre Kuba ellen, amelynek harma­dik országgal kapcsolatos po­litikáját kifogásolja Washing­ton. Sajtókörökben megjegyzik: a Kubára gyakorlandó nyomás kísértése nemcsak abból ered, hogy az Egyesült Államok a haladó mozgalmak további af­rikai sikereitől tart. Legalább ilyen fontos tényező Washing­ton félelme, hogy tovább nő Kuba tekintélye és befolyá­sa az Egyesült Államoktól „függetlenedni” kívánó latin­amerikai országokban. A Kuba elleni propaganda­hadjáratban természetesen sze­repe van a választási kam­pánynak is. Ronald Reagan, a republikánus jobbszárny el­téktartásról kell tanúbizony­ságot tenniük, s a katonai ha­tóságok által kiadott informá­ciók felhasználására kell tö­rekedniük”. A kérdéssel kap­csolatban „új normákat” tanul­mányoznak — fűzte hozzá a szóvivő. Az AFP arról tanúsított, hogy csütörtökön egész Ar­gentínában nyugodt volt a helyzet. A közhivatalok alkal­mazottai csütörtökön reggel ismét munkába álltak, helyre­állt a belföldi, légi- és tengeri forgalom. Lapzártakor érkezett: Az Egyesült Államok pénte­ken hivatalosan elismerte az új argentin katonai rendszert — jelenítette be közleményben a katonai junta. A katonai hatalomátvétel óta pénteken reggel volt az el­ső komolyabb incidens Argen­tínában: Cordoba közelében a rendőrség tűzharcban megölt négy gerillát, akik elraboltak egy teherautót. A háromtagú katonai junta pénteken este bejelentette, hogy Jorge Rafael. Videla tá­bornokot, a szárazföldi haderő parancsnokát, a junta tagját jelölte Argentína köztársasági elnökének tisztségére. A CHILEI katonai junta pénteken bejelentette, hogy meghatározatlan időre elha­lasztották Lois Corvalán perét. A Santiagóból érkezett jelen­tések szerint a junta illetékesei még nem döntötték el, hogy az 1973. szeptembere óta bebör­tönzött Corvalán perét katonai vagy haditörvényszék tárgyalja. NICOLAE CEAUSESCU, ro­mán államfő, az RKP főtitkára és felesége, pénteken hivatalos látogatásra Görögországba uta­zott. A BELGA KOMMUNISTA PÁRT küszöbönálló XXII. kongresszusa előtt pénteken közzétették a párt Központi Bizottságának külpolitikai programtervezetét. A tervezet nökjelöltje az „engedékeny” amerikai külpolitika bírálatá­val már eddig is jobbfelé nyomta Fordot. Az elnök vár­hatóan a következő időszakban is enged majd a külpolitikájá­ra nehezedő jobboldali nyo­másnak — amely mögött az ország közhangulatának vál­tozását is érezni véli. A Közel-Keleten továbbra is fennáll annak veszélye, hogy kiújulnak a harcok — írja a közel-keleti rendezés lehetőségeivel foglalkozó cik­kében a moszkvai Novoje Vremja. Köztudott, hogy ezért a helyzetért elsősorban Izraelt terheli a felelősség. Nem kis részük van azonban a jelenle­gi helyzet kialakulásában azoknak az óceánon túli kö­röknek is, amelyek katonai és gazdasági segítséget, valamint aktív politikai támogatást nyújtanak az izraeli agresz- szoroknak. Izrael és támogatói arra törekszenek, hogy felújítsák a szakaszos rendezés már hi­telét vesztett módszerét. Az 1975 szeptemberében létrejött egyiptomi—izraeli megállapo­dás világosan bebizonyította, hogy ennek a módszernek az alkalmazása ellentmond az arab országok nemzeti érde­keinek. Egyiptom példája bizonyí­ték arra — hangsúlyozza a Novoje Vremja —, milyen ne­Az ENSZ Biztonsági Taná­csa csütörtökön helyi idő sze­rint a késő esti órákban sza­vazással fejezte be vitáját az Izrael által megszállt Ciszjor­dánia helyzetéről. Az Egye­sült Államok vétójával meg­akadályozta a tanács elé be­terjesztett határozattervezet elfogadását. Az el nem kötelezett orszá­gok BT-ben képviselt csoport­ja által előkészített határozat- tervezet. mértékletes megfo­galmazásban sajnálkozását fejezte ki Izraelnek Jeruzsá­lem bekebelezésére irányuló politikája miatt. Felszólította továbbá az izraeli kormányt, hogy hatálytalanítsa a meg­szállt arab területek lakossága ellen irányuló intézkedéseket, tartsa tiszteletben a jeruzsá- lemi szent helyek sérthetet­lenségét, számoljon fel min­den olyan akciót, amely a vá­ros jogi státusának megvál­toztatását célozta és vonja A Biztonsági Tanács elnö­ke nevében egy ENSZ-szóvi- vő csütörtökön este bejelen­tette, hogy nem tartják meg azt a péntekre kitűzött BT- ülést, amelyen Dél-Afrika an­alapvető követelése: Belgium­nak olyan külpolitikát kell folytatnia, amely megfelel az ország valóságos érdekeinek, a dolgozók érdekelnek. NELSON ROCKEFELLER amerikai alelnök háromnapos iráni látogatásának befejezté­vel pénteken Malaysiába uta­zott. Libanonban egész éjszaka és pénteken a kora reggeli órák­ban is folytatódtak a harcok. Az egymással szembenálló fe­lek aknavetőket is bevetettek. Számos lövedék és akna csapó­dott be a főváros sűrűn lakott negyedeiben. Heves harcok voltak a Bej rút közelében lévő hegyvidékeken is. A legutóbbi 48 órában Libanonban több mint háromszázan vesztették életüket. Az ország egyre több politi­kusa követeli Frangié elnök le­mondását. Az ország nemzeti­hazafias erőinek képviselői hangsúlyozzák, hogy mindad­dig nem hajlandók semmifajta tűzszüneti megállapodásra, gatív következményekkel jár a külön egyzmények politi­kája az arab országok harcá­ra nézve. Az egyiptomi nem­zetgyűlés március 15-én Szá­dat elnök javaslatára fel­mondta az 1971 májusában az egyiptomi vezetés kívánsá­gára a Szovjetunióval kötött barátsági és együttműködési szerződést. A világközvéle­ményt érthetően megdöbben­tette ez a lépés, amelyre olyan időpontban került sor, ami­kor az Egyesült Államok fo­kozott katonai támogatást nyújt a Sinai-félsziget kilenc­tized részét, a Ghazai-öveze- tet, a Jordán folyó nyugati partját és a Golan-magaslatot megszállása alatt tartó Izrael­nek. Nyilvánvaló — mutat rá a Novoje Vremja cikke —, hogy Egyiptomban átértékelik az ország egész kül- és belpoli­tikáját és ezzel kárt okoznak annak a harcnak, amelyet az arab népek vívnak az igazsá­gos és szilárd rendezésért, az izraeli agresszió következmé­vissza az erre vonatkozóan meghozott korábbi intézkedé­seket. A szavazást megelőzően Scranton, az Egyesült Álla­mok új ENSZ-nagykövete azt fejtegette, hogy ez az előter­jesztett határozattervezet Washington szerint „nem szolgálná a közel-keleti békés rendezés elősegítését”. A Biztonsági Tanácsban képviselt országok küldöttei az Egyesült Államok kivéte­lével valamennyien a terve­zet elfogadása mellett foglal­tak állást. A Palesztinái Felszabadítá- si Szervezet képviselője ke­ményen bírálta az Egyesült Államokat a mérsékelt meg­fogalmazású tervezet megvé- tózása miatt. Nagy gvőzelem- nc nevezte a javaslatot tá­mogató 14 szavazatot, ami „világosan kifejezte az Egye­sült Államok elszigetelődé­sét”. golai agresszióját vitatták vol­na meg. A döntés azt köve­tően hozták, hogy Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára tájékoztatta Thomas Boyát, a BT soros elnökét arról a dél­afrikai ígéretről, amely sze­rint Johannesburg szombatig kivonja csapatait Angolából. Mint jelentettük, Pieter W. Botha dél-afrikai hadügymi­niszter pénteken a johannes­burgi parlamentben bejelen­tette, hogy szombatig vissza- vezénylik az ország Angolá­ban állomásozó katonai egysé­geit, mivel a kormány bizto­sítékot kapott Luandától az Angola déli határánál levő vízi erőmű zavartalan üzemel­tetésére. ameddig Frangié véglegesen le nem mond. A libanoni Haladó Szocialis­ta Párt elnöke az AP jelentése szerint — kilátásba helyezte: a baloldali erők támadást indí­tanak Jounieh városa ellen, hogy Frangiét lemondásra kényszerítsék. Időközben tovább folytatód­nak a libanoni válsággal kap­csolatos politikai tárgyalások. Pénteken Damaszkuszba érke­zett Husszein, jordániai ural­kodó, hogy Asszad szíriai el­nökkel a libanoni helyzetről tanácskozzon. Husszein kísé­retében van Rifai miniszterel­nök is. nyeinek felszámolásáért. Kül­földi megfigyelők egyhangú véleménye szerint Szadat el­nök lépéseivel a nyugati or­szágok, mindenekelőtt az Egyesült Államok, valamint a Perzsa-öböl nyugatbarát re- zsimjének jóindulatát próbál­ja megnyerni. Jelentős kato­nai és pénzügyi segélyre szá­mít ezektől az országoktól. Ezt a segélyt azonban — és ezt szintén egyhangúan álla­pítják meg a megfigyelők — az amerikai politikai életben, a kongresszusban nagy befo­lyással rendelkező izraelbarát lobby, fogja „adagolni”. Az Egyesült Államok egyiptomi fegyverszállításaival kapcso­latban a londoni Daily Te­legraph például megállapítot­ta — emlékeztet rá befejezé­sül a Novoje Vremja —, hogy ezek növelni fogiák az ame­rikai befolyást Kairóban és végső soron Izrael érdekeit szolgálják. ★ A kairói rádió egyenes adásban közvetítette, a péntek reggeli lapok pedig nagy ter­jedelemben ismertetik Szadat elnök beszédét. amely a Szuezi-csatorna térségében tett látogatásának záró ak­kordjaként csütörtökön egy Dr. Václav Moravec, a Cseh­szlovák Szocialista Köztársa­ság budapesti nagykövete Csehszlovákia Kommunista Pártja április 12-én kezdődő XV. kongresszusa alkalmából pénteken sajtótájékoztatót tar­tott. Elmondotta, hogy a XIV. kongresszus óta erősödtek a párt tömegkapcsolatai. A párt vezető szerepe a társadalmi élet minden területéin mélyült. A CSKP XIV. kongresszusa óta eltelt időszak a köztársa­ság fejlődésének legeredmé­nyesebb szakaszai közé tarto­zik. A párt vezetésével meg­szilárdult a szocialista rendszer, gyarapodott az ország gazda­sági ereje. Erősödtek Csehszlo­vákia kapcsolatai a szocialista országokkal, nőtt a köztársa­ság nemzetközi tekintélye. A part gazdaságpolitikájának alapvető céljait — amelyeket a XIV. kongresszus jelölt meg, s amelyek az V. ötéves nép- gazdasági fejlesztési terv fel­adataiban jutottak kifejezésre — teljesítették. Tovább szilár­dult a lakosság létbiztonsága, szükségleteit magasabb fokon elégítik ki. Kedvező feltételek teremtődtek a jövő gazdasági fejlődéséhez. A nemzeti jövedelem 1973- ben csaknem 33 százalékkal Pénteken a Szlovák Kom­munista Párt kongresszusa a központi bizottság beszámoló­ja feletti vitával folytatta munkáját. A kongresszus A Palesztinái Felszabadítási Szervezet budapesti irodájá­nak vezetője, Abdul Rahim Abu Dzsajjab, a szervezet két más képviselőjével együtt, pénteken Bécsben a nemzet­közi sajtó képviselői előtt nyilatkozatot tett. A szűk kör­ben, szigorú biztonsági intéz­kedésekkel rendezett tájékoz­tatón a PFSZ képviselői han­goztatták: abban az időszak­pontosan meg nem nevezett „Szuez-közeli” légitámaszpon­ton hangzott el. Szadat hosz- szan bizonygatta, hogy a „di­verzifikálási programnak megfelelően” a hadsereg egy­re több nyugati fegyvert kap. Szadat a jelenlegi körút so­rán első ízben rendkívül ha­tározottan leszögezte: nem fog tűrni semmi olyan kísér­letet, hogy a hadsereg tagjai politikába bonyolódjanak. Mint mondotta: a hadsereg tisztjeinek feladata az ország határainak védelme, az al­kotmány érvényesítésének biztosítása és eközben sem­miképpen sem állhatnak „egyetlen személy, osztály vagy párt oldalára” sem. Sza­dat utalt arra, hogy két rém­hír terjedt el; az egyik szerint az országban puccskísérlet történt, a másik arról szól, hogy a légierő körében nagy az elégedetlenség. Az elnök kijelentette: a legnagyobb eréllyel fog fellépni „a rém­hírterjesztők ellen, akiknek célja kételyek elhintése és a rendszer integritásának táma­dása, kihasználva a sajtósza­badságot”. Szadat szerint egyesek úgy tüntetik fel, mintha az ország nem lenne stabil. „A gazdaság liberalizálásának politikáját hibáztatják, amely politikával szilárd gazdaságot akarunk kiépíteni. Nem fogom meg­engedni hatalmi központok működését” — jelentette ki. szárnyalta túl az 1970. évi szintet. Az ipari termelés vo­lumene az elmúlt öt esztendő­ben 37,5 százalékkal növeke­dett: Terven felül mintegy 50 milliárd korona értékben állí­tottak elő különböző gyártmá­nyokat. Az elmúlt tervciklus­ban 607 ezer lakást építettek, 107 ezerrel többet mint amennyivel a XIV. kongresz- szus irányelve számolt. A VI. ötéves tervben körvo­nalazott gazdasági és szocia­lista fejlődés, amely minde­nekelőtt a munka hatékonysá­gának és társadalmi termelé­kenységének gyors ütemű nö­vekedésén alapszik, jelentősen hozzájárult a termelőerők fej­lődéséhez, az életszínvonal emelkedéséhez, és a fejlett szocialista társadalom további sikeres építéséhez. A nagykövet tájékoztatójá­ban elmondotta: pozitívan fej­lődtek a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közötti kap­csolatok. Örömét fejezte ki, hogy az utóbbi években a kél ország kapcsolatai és együtt­működése a korábbit jóval meghaladó mértékben fejlő­dött, és hozzájárult a két szo­cialista ország közötti baráti kapcsolatok megszilárdításá­hoz és erősítéséhez. szombaton fejeződik be, azt követően, hogy elfogadják a záródokumentumot és megvá­lasztják az új vezető szerve­ket. ban, amikor a palesztin arab nép elkeseredett harcot foly­tat a megszállókkal szemben, a PFSZ ismételten a nyilvá­nosság elé lép, hogy népének helyzetét igaz oldalról mutas­sa be. A PFSZ képviselői elítélték a cionizmust, amely a palesz­tin nép tragédiáját okozta. Is­mételten hangsúlyozták, hogy a közel-keleti igazságos és tartós béke érdekében meg kell szüntetni a megszállt te­rületeken folytatott izraeli agressziót, s valamennyi megszállt területről Izraelnek ki kell vonulnia. A szűk körben rendezett tájékoztatóról Bécsben keve­sen tudtak, miután az illeté­kesek biztonsági okokból megfelelő óvatosságot tanúsí­tottak. NEW YORK Időzített bomba Csütörtökön New Yorkban az Amtorg szovjet külkereske­delmi vállalat épületében az egyik alkalmazott teljesen vé­letlenül szerszámosládába rej­tett időzített bombára bukkant. Hamarosan kiderült, hogy a terrorcselekmény értelmi szer­zője az úgynevezett zsidó el­lenállási csoport, amely „azt a feladatot tűzte maga elé, hogy belövöldözzön a New York-i szovjet intézmények dolgozói­nak lakásaiba, szovjet diplo­matákat és családtagjaikat in- zultálja az utcán, valamint más provokációs cselekménye­ket kövessen el.” A szovjet külkereskedelmi vállalat vezetősége az ügy miatt határozottan tiltakozott az amerikai hatóságoknál, és azonnali intézkedéseket köve­telt az efféle bűncselekmények megakadályozása érdekében. Az USA újabb blokádot tervez Kuba ellen? CSAK RÖVIDEN... Szadat útja... Az amerikai hadügyminisztérium csütörtökön hiva­talosan a kongresszus elé terjesztette a katonai szállító­gépek egyiptomi eladásával kapcsolatos tervet. A kong­resszushoz közel álló források szerint a Pentagon azt is közölte, hogy valószínűleg a C—130-as szállítógép pol­gári változatát szállítják Egyiptomnak. A kongresszus három héten belül dönt arról, jóváhagyja-e a tervet. Elmaradt az angolai vita LIBANON Harcok és politikai tárgyalások Ma fejeződik be a Szlovák Kommunista Párt kongresszusa A Palesztinái Felszabadítási Szervezet sajtótájékoztatója Bécsben

Next

/
Thumbnails
Contents