Pest Megyi Hírlap, 1976. március (20. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-20 / 68. szám
KOSSUTH GIMNÁZIUM C£ cl én/ A PEST NEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Tanácskozó fiatalok TÁNCHÁZ ÉS KIÁLLÍTÁS XX. ÉVFOLYAM, 68. SZÄM 1976. MÁRCIUS 20., SZOMBAT Népi ellenőrök a Ceglédi Állami Ta ngazdaságban Tovább csökkentik az alkalmazottak számát Üzemi konyha, orvosi rendelő a kerületekben Népi Ellenőrzési Bízott- I Eredménnyel járt a belső iir>A Ság városi-járási testületé a legutóbbi ülésén az alkalmazotti létszám alakulásával és a foglalkoztatás hatékonyságával foglalkozott, a Ceglédi Állami Tangazdaságban folytatott vizsgálat tapasztalatait tárgyalva meg. Részt vett az ülésen Rátóti István, a párt városi bizottságának titkára is. A vizsgálat megállapította, hogy a gazdaságban gondot fordítottak a megfelelő lét- Bzámgazd álkodásra. Az alkalmazotti létszámot, a körülményekhez képest a legszükségesebbre csökkentették. az ötödik ötéves tervben további 10 százalékkal mérsékelik Szándékuk végrehajtásához megfelelő alapot ad a normarendezés, belső átszervezések formájában. Megkezdődött a szervezeti felépítés korszerűsítése. A vezetők és a beosztottak arányát megfelelően alakították ki. Az alkalmazotti állomány képzettségi színvonalának emelésére a gazdaság részben oktatással, részben megfelelő szakképzettségű emberek beállításával törekszik. Rugalmas munkarend segíti a foglalkoztatás hatékonyságát. tézsmények létrehozása. így nz üzemorvosi rendelés két kerületben. Négy kerületben üzemi konyha működik, és két büfé is árusít a gazdaságban A személyszállításból részt vállal a gazdaság, saiát járművével. A társadalmi ellenőrzésben a gazdaság vezetősége a termelési tanácskozásokon elhangzott véleményekre és a szakszervezet munkájára támaszkodik, felszínre kerülnek azok a nehézségek, amelyek a termelés hatékonyságát csökkentik. Kedvezően értékelte a NEB, hogy a gazdaság több mint kétszeres termelési értéket tudott elérni az adott- időszakban, azonos alkalmazotti létszám foglalkoztatásával, a végrehajtott szervezeti módosítások és a munkaköri feladatok gondos meghatározása nyomán. A vita befejeztével Csonka Tibor, a gazdaság igazgatója tájékoztatta a bizottságot tevékenységükről, eredményeikről, terveikről. Széchenyi János NEB-el- nök beszámolójában elmondta. hogy dr. Éder Istvánná és Sáfrány Imre, a bizottság új OLVASÓNK LEVELE Miért tilos a beszélgetés? Panaszos levél érkezett a szerkesztőségbe. Írója, B. F. Cegléd, Kossuth Ferenc utca 40. szám alatti lakos, március 6-án délelőtt egy ismerősével betért a Délibáb cukrászdába, ahol kellemes melegben, gépzene mellett szórakozhat az ember. Az asztalhoz telepedve sört, üdítőitalt és valami röviditalt kértek, s mint írta, nem zavartatva a gépzene hangjától, beszélgettek. A fiatal pincér egyszer csak ott termett és csendre intette őket, újabb rendelésüket sem hallgatva meg. A levél írója nemtetszésének adott kifejezést,, a kiszolgálás kulturáltságát, a Délibábban az udvariasságot hiányolva. A szolnoki rádió műsora MÁRCIUS 22-TOL 28-IG Hétfő 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: Hétfői hullámhosszunk, zenés aktuális riportműsor. Ingázók között, Nagykátán. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Örökzöld melódiák. 18.27: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. 18.30—19.00: Szlovák műsor. Kedd 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.10: Munkásportré. Szolnok megyei summás- dalok. A Kilián György Repülő Műszaki Főiskola népdal- körét Kávási Sándor mutatja be. Miről írnak az üzemi lapok? 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Jimmy Hendrix és Jósé Feleciano felvételeiből. 18.28: Hírösszefoglaló, műsorelőzetes. Szerda, 17.00: Műsorismertetés, hírek. Az Equals-együt- tes játszik. Nyugdíjasok emlékkönyve. 17.25: Zenés autóstop, közlekedési magazin. 13.00: Alföldi krónika. 18.15: Tánclépésben. 18.27: Hírösz- szefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Csütörtök, 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: Hétközben, zenés riportműsor 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Tánczene, a szerzők előadásában. 18.23: Hírösszefoglaló, műsorelőzetes. Péntek, 17.00: Műsorismertetés, hírek. Pár perc dzsessz Kulturális figyelő. Szakácsi Sándor énekel. Néhány perc tudomány. Ritmuskoktél 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Prímásvetélkedő a szolnoki Tallinn Étteremben. 18.27: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Szombat, 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: Zene- zuhatag. A tartalomból: Slágergyűjtők albumába. Slágerek — 5, 10, 15 éve. Beat- hírek. Mikrofonvégen Diny- nyés József. Bemutató program, újdonságokból. Slágermúzeum: Jerry Lee Lewis és a Hungária-együttes felvételeiből. 18.00—18.30: Hét végi kaleidoszkóp (az Alföldi krónika heti összefoglalója). A tartalomból: a nap hírei; a héten történt; városi krónika, Karcag. Ünnepi készülődés: forradalmi tavasz. Az új gazdasági szabályozókról. Sport. Programa j ánlat. Vasárnap, 9.00—10.00: Vasárnapi magazin. A tartalomból: Alföldi lapszemle. Szó- 'istaparádé. Emberek között Az Alföld világa az irodalomban. Stúdiópódium. Kedvelt melódiák, népszerű előadók. 10.00—10.30: Szlovák műsor. Besztercebánya — tegnap és ma. Látogatás a püspökhatvani művelődési otthonban. Stúdió a budapesti szlovák gimnáziumban. Hírek, események. 18.00— 18.30: Sport és muzsika, ösz- szefoglaló a hétvége sport- eseményeiből, totó-eredmények. Az adások mindennap a 222 méterei középhullámon hangzanak el. tagjai, a megyei tanácson letették a hivatali esküt Ugyanakkor köszöntötte Tálas Jánosnét, aki 15 éve, T. Tóth Jánost és Takács Andrási, akik 10 éve tagjai a népi ellenőrzési bizottságnak. P. R. Hét nyári nap Utazás a bolgár tengerpartra A KISZ ceglédi városi bizottságának épületében, a Gubodi utcában kapott helyet az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda ceglédi fiókja, mely a tél folyamán több lengyelországi, tátrai utat szervezett. Március végén egy csoport Borova-Si- hotra utazik, autóbusszal. A nyárra, teljes ellátással, hétnapos, csoportos és egyéni utazásokat ajánl a fiataloknak, Bulgáriába: a nyaralók június 1-től szeptember 20-ig a bolgár tengerparton, Albenában tölthetik szabadságukat. Városi, járási KlSZ-kiildöttgyűIcs A ceglédi pártszékházban ma, március 20-án, délelőtt 9 órai kezdettel a KISZ városi bizottsága, vasárnap délelőtt 9 órai kezdettél a KISZ járási bizottsága tartja meg küldöttgyűlését. A gimnázium pinceklubjában az Alkotó ifjúság pályázatra beküldött anyagból rendeztek kiállítást. Apáti-Tőth Sándor felvétele Mozgalmas az élet a ceglédi Kossuth Gimnáziumban. A KISZ-hét keretében, érdekes események teszik változatossá a napokat. Rögtönöztek már széki táncházat, megnyitották az Alkotó ifjúság kiállítást. Az egyik délután megvitatták a KISZ-szervezet működését. Jelen voltak a testvér alapszervezetek vezetőségi tagjai, a kecskeméti Katona József Gimnáziumból, a nagykőrösi Toldi Miklós Élelmiszer- ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskolából és a szolnoki gépipari technikumból. Mellettük foglaltak helyet a ceglédi Április 4. Közgazdasági Szakközépiskola, a Török János Mezőgazdasági Szakközép- iskola, a Bem József és a Kereskedelmi Szakmunkásképző Iskola küldöttei. A KISZ városi bizottságát Némedi József munkatárs képviselte. A házigazdák közül Kürti György pártösszekötő tanár, Hegedűs Mária, az iskolai KlSZ-bizott- ság titkára, a testület tagjai és az alapszervezetek vezetői vettek részt a konferencián. Deminger Ilona adott tájékoztatást a szervezeti szabályzat módosításáról és a kongresszusi levélről. Beszéltek a klubok működéséről és a sportélet kiszélesítéséről, majd a KISZ XI. kongresszusának áprilisi határozatáról esett szó. Az egyéni feladatvállalások és az esetleges tagkizárások körül élénk vita alakult ki. A szolnoki vendégek politikai foglalkozásaik tapasztalatait mondták el. Fülöp Hajnalka Jubileum Az idén negyedszázados a Pest megyei állami zeneoktatás. Ebből az alkalomból számos rendezvényre kerül sor a tavasszal. Április 4-én a ceglédi zeneiskola hangversenyét rendezik meg, a ceglédi zeneiskolában. Április 8—10. között országos gitárversenyt rendeznek a váci állami zeneiskolában, ugyancsak áprilisban rendezik meg a megyei állami zeneiskolák volt tanárainak és növendékeinek baráti találkozóját Budapesten, a Fészek Klubban, melyen a nagykőrösiek is részt vesznek. Megkerültek a kerékpárok Kellemetlen meglepetésben, volt része annak, aki tavaly, október egyik napján, a Szolnoki úti gyógyszertár előtt hagyta Túra Csepel gyártmányú, TM. 070 564 gyári számú férfikerékpárját: mire érte ment, az eltűnt a helyéről. Most a ceglédi rendőrkapitányságon átveheti. Egy másik kerékpárt, amely fekete festésű és szovjet gyártmányú, 707 679. gyári számú, s amelyet a Kossuth téri ÁFÉSZ Aruház elől tulajdonítottak el tavaly novemberben, szintén átvehető a rendőrségen. MÁRCIUS 22-TOL Ismét vetítik a A ceglédi Szabadság Filmszínház és kamarafilmszínháza ismét műsorára tűzte az ismeretterjesztő KRESZ-filmet. Március 22—25-ig, délután fél három órai kezdettel, 27-én délelőtt fél 9 és fél 11 órai kezdettel. valamint március 28- án délelőtt fél 9 és fél 11 órai kezdettel tart előadásokat, hogy azok, akik délutáni műszakban dolgoznak, szintén megtekinthessék ezt az igen fontos, az új közlekedésrendészeti szabályokat ismertető és gyakorlatban bemutató filmöszeállí- tást. Az üzemekben, vállalatoknál, termelőszövetkezetekben kedvezményes belépti díjas, csoportos mozilátogatásokat szervezhetnek: egységáron kapják a csoport tagjai a belépőjegyet. Az új KRESZ ismerete nemcsak a gépjárművezetők számára fontos és kötelező, ismernie kell a szabályokat minden kerékpárosnak, valamennyi gyalogosnak, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. A tavaszi idő beköszöntővel, megnövekszik a forgalom a közutakon és a városokban is: mindent meg kell tenni a balesetmentes közlekedésért. Elmarad a holnapi kispályás mérkőzés A KISZ ceglédi városi bizottságától kapott tájékoztatás szerint, a Kongresszusi Kupáért kiirt kispályás labdarúgó-mérkőzés holnap, vasárnap elmarad, mert a rossz időjárás következtében a pálya tönkrement. A találkozóra előreláthatóan áprilisban kerül sor. Gyógyító mosoly Nemcsak a gyógyszer enyhíti a fájdalmakat. Az együttérző tekintet, a bátorító mosoly, a szép szó is. — Lídia néni, nagyon fáj... — Lídia néni, egész éjszaka szenvedtem... özvegy Szilágyi Gyuláné, Lidia néni, a kórházban mindig segít, minden mozdulatával a beteget védi a fájdalom ellen. Szakértelméért, emberségéért népszerű, szeretik. ★ Együtt idézzük föl a hosszú életút történetét. A háború pusztította, tépázta az embereket. a gyógyító kéz életet mentett minden percben. Lídia néni a sebesülteket ápolta, virrasztóit éjszakákat mellettük, értük. Talán e küzdelemben tett fogadalmat önmagának: az emberek gyógyításáért, életkedvük visszaadásáért dolgozik egész életében. — Amikor beköszöntött a béke, a ceglédi kórházba kerültem — mondja. — Több mint három évtizede már ennek ... Mennyi szenvedő, majd újra mosolygó, sugárzó arcot láttam! — Nehéz körülmények között kezdtük a munkát. Az ötvenes évek elején kevés volt még a szakember, hiányos a felszerelés, szorgalommal, akarattal, szívvel- lélekkel azonban sok mindent pótoltunk. Hajnalonként gyalog indultam be, távolról a kórházba, este fáradtan bandukoltam haza. De ha súlyos eset adódott, sajnos, gyakran, még éjszaka is bent maradtam. Nézem öt: a mély vonásokat a hosszú, nehéz évek vésték arcába. — Csodálatos érzés volt. amikor átköltöztünk e gyönyörű új kórházba! — sóhajt fel. — Ügy éreztem, mintha én is újjászülettem volna. Persze, a korszerű technika, a csodaqépek nem minden. Kitűnő kollektíva dolgozik itt az emberekért. özvegy Szilágyi Gyuláné 1974 elején nyugdíjba ment, de a hivatásszeretet nem hagyta pihenni: visszatért. Dolgozik, a régi buzgó- sággal. — Miből merít erőt még ma is? — Szeretem az embereket. Gyakran visszatérnek a régi betegek, azok is, akik tíz-húsz éve voltak itt. Nekem ez a . jutalom. Költői Ádám Monort fogadják a CVSE labdarúgói A vasárnapi három sport- esemény közül kiemelkedik a férfi asztaliteniszezők csapatmérkőzése, az NB I-es bajnokság első fordulójában. Asztalitenisz A Mészáros Lőrinc általános iskola tornatermében, fél 10-től, Ceglédi VSE—Pécsi MSC NB I-es összecsapás. Kétesélyes a nagy érdeklődéssel várt találkozó, hiszen a ceglédieknek tavaly sikerült legyőzniük a pécsieket. A CVSE azóta Némethiéi erősödött. Szoros küzdelemre, nagy csatára van kilátás. Lövészet A Volán UK és a járási sportfelügyelőség mellett működő szakszövetség rendezésében, a Földvári iskola pince- lőterében, 9 órai kezdettel, Tanácsköztársasági emlékverseny. Labdarúgás A megyei bajnokság harmadik fordulójában, a Ceglédi VSE sporttelepén, 15 órától. Ceglédi VSE—Monor mérkőzés. (Megyei felnőtt bajnokság.) A Monor nagyarányú vereséget szenvedett, a CVSE biztosan nyert első összecsapásán: a találkozó a Cegléd újabb sikerét ígéri. Fél 2-től a serdülők mérkőznek, fél 1-től, az országos ifjúsági bajnokságban: Ceglédi VSE—Kalocsa. (ungureán) TÖMEGSPORT Sakkozók — a kupáért A sportfeltígyelőség és a KISZ járási bizottsága rendezésében tartották meg a járási egyéni sakkversenyt, a Kongresszusi Kupa elnyeréséért. Eredmények: Lányok: 1. Kovács Katalin (Albertirsai ÁFÉSZ), 2. Mészár Edit (Abony, Somogyi iskola). Fiúk: 1. S. Tóth András (Abony), 2. Cziegelmayer Antal (Ceglédbercel), 3. Cseh István (Csemő). Rajt a megyei bajnokságban A megyei asztalitenisz csapatbajnokság első fordulójában a Nagykőrösi Kinizsi látogatott Ceglédre, ahol vendégszereplését nem kísérte siker: mindhárom összecsapást elvesztette. Eredmények Felnőtt, férfi: Ceglédi VSE II—Nagykőrösi K. II. 11:9. A ceglédiek legjobbja Farkas volt, aki mind a négy ellenfelét legyőzte. Ifjúsági, fiú: Ceglédi VSE—Nagykőrösi K. 8:2. Győzött: Mala (3), Kottlár (3), Kiss (1) és a Mala— Kottlár pár. Felnőtt, női: Ceglédi VSE—Nagykőrösi K. 7:3. Győzött: Zana (3), Márky (3) és a Zana—Márky pár. U. L. Hazai győzelmek A teke NB II ötödik fordulójában a KÖZGÉP SE itthon győzelmet ért el, az NB Ill- ban a Bem SE két legutóbbi mérkőzésén négy pontot szerzett. EREDMÉNYEK: KÖZGÉP SE—Vegyterv 6:2 2501—2480 Jók: Tornyosi (449), Molnár (441), Sárik (423). Sikeres az újonann igazol* Tornyosi hazai bemutatkozás? A következő fordulóban Mis kolcon lép pályára a csapat. Bem SE—Pénzügyőrök 5:3 2478—2430 Jók: Hollósi (459), Hlagyvig (442), Horváth (412). A Bem SE mérsékelt teljesítményt nyújtott s nehezen nyert. Bem SE—Lam part 6:2 2440—2378 Jók: Hlagyvig (426), Horváth (425), Lázár (413). A ceglédiek eddig négy győzelmet szerezve, s egyszer szenvedve vereséget, nyolc uonttal, az élmezőnyben állnak. (—ni—) i i