Pest Megyi Hírlap, 1976. február (20. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-21 / 44. szám

Kezdődik a munka Vízmű épül Albertirsán Már postázzák az értesítéseket A .szomszédos Ceglédbercel és a másik nagyközség, Abony példája nyoméin, a múlt év nyarán Albertirsán is megala­kult a vízműtársulat. Létreho­zását azok szorgalmazták, akik úgy vélték, hogy a település­nek elegendő és megfelelő mi­nőségű ivóvízre van szüksége, még akkor is, ha biztosítása anyagi áldozatot kíván a la­kosságtól. A jelenlegi kutakat a KÖ­JÁL rendszeresen ellenőrzi, s amelyik körül rendellenessé­get talál, a fertőtlenítés idejé­re lezárják. A községbeliek házuk udvarán norton kuta­kat fúrtak, ám azok vize nem mindig egészséges. Tekintettel arra, hogy a kutakat többnyire nem szakemberek fúrják, könnyen fennáll a felszínhez közeli vízrétegek fertőzésének, szennyeződésének veszélye. Egyébként is az ásott illem­helyek és a szerves trágya le­ve könnyen leszivárog a föld alatti vízerekbe, és fertőző be­tegségek gócává teheti a nap mint nap fogyasztott, nélkü­lözhetetlen vizet.' A községi vízmű megépítésé­hez három mély fúrású kút már rendelkezésre áll. Egyet a Pest megyei Víz- és Csatorna­mű Vállalat, kettőt a Ceglédi Vízkutató- és Fúró Vállalat készített. A távlatilag várt 1500 köbméter naponkénti víz- fogyasztáshoz a három kút ele­gendő. Még a fürdőszobás la­kások igényét figyelembe vé­ve is elég lesz a víz. A terv 56 kilométer vízháló­zat megépítésére szól. A kivi­telező Duna-menti Regionális Vízmű- és Vízgazdálkodási Vállalat munkásai már felvo­nultak az építkezéshez. A munka első ütemében elkészül a szivattyútelep és kiépítenek egy fővezetéket a víztorony­hoz, illetve a trafóállomás dol­gozói számára, a község köz­pontjában építendő szolgálati lakásokhoz. Az ötszáz köbmé­teres víztorony a sportpálya mellett kap helyet, a Vízgépé­szeti Vállalat készíti. A szerződésbe foglalt mun­kák négy év alatt fejeződnek be. A hálózatépítés és a víz­torony együttes költsége előre­láthatóan negyvenmillió forint körüli összeget tesz ki. A la­kosság — beleértve a község­ben működő termelőszövetke­zeteket, más üzemeket, intéz­ményeket is — önerőből kép­telen lenne előteremteni a sú­lyos milliókat. Hozzájárulásá­ból a szükséges teendők hat­van százalékára futja, a hiány­zó pénzt az állam adja. 1975. július 28-án, az ala­kuló gyűlés időpontjában, a lakosság 54,6 százaléka belé­pett a társulatba. A szervezés tovább folytatódott, és az év végén már az érintettek több mint nyolcvan százaléka az önként belépők listájára ke­rült. Ök az OTP-től tíz évre nyernek hiteljogosultságot, ami azt jelenti, hogy az idő alatt évi 900 forintos részletekben fizethetik vissza a hozzájáru­láshoz kapott kölcsönt. — A község szélén, a Tán­csics úton megkezdték a víz­műtelep kialakítását — kap­A szolnoki rádió műsora Február 2 3-4 ól 29-ig HÉTFŐ 17.00: Műsorismertetés, hí­rek. 17.05: Hétfői hullámhosz- szunk. A tartalomból: A szov­jet hadsereg napján. Az Alek- szandrov együttes énekel. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Örökzöld melódiák. 18.27: Hír­összefoglaló, lap- és műsorelő­zetes. 18.30—19.00: Szlovák műsor. KEDD 17.00: Műsorismertetés, hí­rek. 17.10: Egységgyülések után. A munkásőrség központi férfikara énekel. Űttörőhíradó. 17.30: Szolnok megyei summás- dalok. A pórteleki népdalkört Kávási Sándor mutatja be. Miről írnak az üzemi lapok? Pár perc dzsessz. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: lke és Tina Tur­ner énekel. 18.27: Hírösszefog­laló, műsorelőzetes. SZERDA 17.00: Műsorismertetés, hí­rek. 17.05: Este a klubban. Szakácsi Sándor sanzonfelvéte­leiből. 17.25: Zenés autóstop — közlekedési magazin. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Kedvelt melódiák — népszerű előadók. 18.27: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. CSÜTÖRTÖK 17.00: Műsorismertetés, hí­rek. 17.05: Hétközben. A tarta­lomból: A szerkesztő jegyzete. Előadók ÁBC-ben. öt perc sport. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Ritmuskoktél. 18.27: Hírösszefoglaló, műsorelőzetes. PÉNTEK 17.00: Műsorismertetés, hí­rek. Gilbert O’ Sulivan felvéte­leiből. 17.10: Riportok a rend­őri munkáról. Könnyűzene. Intermezzo — összefoglaló a hónap zenei eseményeiből. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: A nótakedvelőknek Kovács Apol­lónia énekel. 18.27: Hírössze­foglaló, lap- és műsorelőzetes. SZOMBAT 17.00: Műsorismertetés, hí­rek. 17,05: Szerkesztik a hall­gatók — zenés kívánságműsor a hallgatók levelei alapján. Slágerantikvárium. A dzsessz- től a slágerig. Vallanak az Apostolék. 18.00—18.30: Hétvé­gi kaleidoszkóp — az Alföldi krónika heti összefoglalója. A tartalomból: A nap hírei, ese­ményei. — A héten történt. — Egy a hatvanegy közül. — Sport- és programajánlat. VASÁRNAP 9.00—10.00: Vasárnapi maga­zin. A tartalomból: Műsoris­mertetés. Lapszemle. A műsor vendége: Patkós Irma. 10.00— 10.30: Szlovák műsor. A tarta­lomból: Zárszámadás után Pitvaroson; Mátrai portré. Hí­rek. 18.00 órától: Sport és mu­zsika. Vasárnap labdarúgó-ösz- szefoglaló. A hét vége sportja. Az adások mindennap a 222 méteres középhullámon hang­zanak cl. tűk a tájékoztatást az albert- irsai tanácstól. A tanácsházán most postázzák az értesítése­ket arról, hogy a mellékelt csekken mekkora összeget kell befizetni. A február 23-i falugyűlésen valószínűleg szerepelni fog a vízműépítés sokakat foglalkoz­tató témája is. Tamasi Tamás A tanácselnök beszámolója Fiataloknak — Cegléd életéről A héten a ceglédi Dózsa György Ifjúsági klubba látoga­tott Kürti András, a városi ta­nács elnöke. Népes közönség várta. A tanácselnök előadást tar­tott a klubtagoknak arról, mi­képpen valósultak meg Ceglé­den azok a feladatok, melye­ket a IV. ötéves terv éveire jelöltek ki s amelyek teljesí­tésében már részt vettek a szakmunkás fiatalok is. Lira a klubban Híreken túli Magyarország Sok munkásfiatal látogatja a ceglédi Dózsa György Ifjúsági klubot, népes közönsége van mindig az irodalmi esteknek, a fiatalok szeretik a verseket, megértik a költők hozzájuk szóló szavát. A napokban Dénes Margit ze­neszerző, Merényi Judit és Szersén Gyula előadóművészek voltak a klub vendégei, a Híre­ken túli Magyarország című est előadói. Baranyi Ferenc, Váczi Mihály, Ladányi Mihály, Bor­bély Tibor, Soós Zoltán versei hangzottak el, hatásosan. Olyan est volt, amely után szí­vesen lapozták fel az ott lévők azokat a versesköteteket, me­lyekben a hallott versek meg­találhatók. Versek varázsa Minden bérlet elkelt Pórul jártak, akik elkéstek: a ceglédj Kossuth Művelődé­si Központ emeleti termében ugyancsak nehezen tudtak he­lyet szorítani az utolsóként érkezőknek. Latinovits Zoltán előadására sokan voltak kí­váncsiak, már jóval hamarább elkelt a szezon második elő­adás-sorozatának valamennyi bérlete. Ady Endre, Karinthy Fri­gyes, llyés Gyula, Radnóti Miklós, József Attila, Vörös­marty Mihály és Weöres Sán­dor műveire épült a művész jól szerkesztett műsora. Kü­lönösen a Petőfi-versek új­szerű értelmezése ragadott meg bennünket. Eddig nem hallott előadásban hangzott el A négyökrös szekér, de Vö­rösmarty A vén cigány-ónak elmondása is eltért a meg­szokottól. Hathatósan működött közre a Tolcsvay-trió a nagy sikerű esten. (t.) PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA CEGLÉDI JAPAS ES CEGLÉD__vÁgOS XX. ÉVFOLYAM, 44. SZÁM 1976. FEBRUÁR 21., SZOMBAT Törtei, Dózsa Tsz Nyereségesen gazdálkodtak Fejleszteni a szarvasmarha-tenyésztést Közös gazdálkodásának első évét zárta a törteli Dózsa Tsz. Egy esztendeje együttes aka­rattal vonták egybe a törteli határt a korábbi két szövetke­zet gazdái, érthető tehát, hogy különösen nagy figyelemmel hallgatták a beszámolót, a mérleg adatait. A közgyűlésen részt vett Bállá János, az MSZMP járási bizottságának első titkára, Győré Sándor, az Elnöki Tanács tagja, * a Dél- Pest megyei Termelőszövetke­zetek Területi Szövetségének elnöke és Murvai László, a Pest megyei pártbizottság gaz­daságpolitikai osztályának he­lyettes vezetője. Fazekas Sándor tsz-elnök elégedetten állapította meg, hogy az egyesülés után gyorsan összeszokott a tagság és a vezetőség. Ebben nagy szerepe volt a megfelelő előkészítésnek, amelyből a pártalapszervezet kommunistái becsülettel kivet­ték a részüket. Egész évben megfelelő légkörben ment a munka, kedvezően alakult a jövedelem, a megkezdett úton kívánnak haladni további cél­jaik felé. Szántóterületük tekintélyes részén búzát, kukoricát és lu­cernát termesztettek. A 757 hektáron elvetett búza 31,5 mázsát fizetett átlagosan, másfél mázsával a várt alatt maradt. A hatszáz hektárnyi kuko­rica jóval felülmúlta az előirányzott 46 mázsás hektáronkénti átlagot: át­lagosan 62,6 mázsát taka­rítottak be, májusi mor- zoltban számítva. A zöldborsó is jobban fize­tett, akárcsak az 50 hektárnyi cukorrépa, amely 456 mázsás átlagot adott. Mivel a növény- termesztés fontos feladata az állatállomány takarmánnyal való ellátása, különös gondot fordítottak rá. A több mint hatszáz hektáron termelt lu­cerna ugyancsak kedvezően termett, általában 68,7 mázsát vágtak le hektáronként. A silókukoricára sem lehet pa­naszuk. A szőlő megsínylette a rossz időjárást, almából is kevés ter­mett, a zöldségkertészet meg­közelítette a várt eredményt. A Dózsa Tsz gazdálkodásá­Gyerekek könyvtára ban gonddal jár a szarvasmar­ha-tenyésztés. Az egyesülés óta a törtelieknek két szakosí­tott szarvasmarhatelepük van, jelentős számú állománnyal, ennek ellenére a járásban ná­luk a legalacsonyabb a tehe­nenként! évi tej termelési átlag, mindössze 2 ezer 783 liter. Meg­felelő selejtezéssel és takar­mányozással, hozzáértő gon­doskodással arra törekednek, hogy az idén legalább 3 ezer literre emeljék a tehenenként! tejmennyiséget. A bikahizlalás nem hozta meg a várt ered­ményt, ráfizetéses. A juhászai­ban jó a szaporulat, és orszá­gos viszonylatban is kedvező- a juhonkénti hatkilós gyapjú­mennyiség. A pecsepyecsirke az előre kalkulált árbevételt adta. A szakosított sertéstelep a vártnál több, összesen kilencezer sertést bocsá­tott ki. Megkezdték a tenyészállatok értékesítését. A hizlalókat azonban figyelmezteti az egy kiló húsgyarapodáshoz fel­használt takarmány magas mennyisége, ami az önköltség emelkedésében jelentkezik: ezen sürgősen változtatni kell. A sertéstelep ennek ellenére nyereséget hozott. A gépcsoport traktorosai, gépkocsivezetői szorgalmasan dolgoztak, de a társadalmi tu­lajdon védelméért még többet kell tenniük. Szigorúan meg leéli gátolni a gépek és beren­dezések rongálását, a karban­tartás elhanyagolását, a lopást. Az is megvizsgálandó, miért emelkedtek tetemesen az ön­költségek? A jövőben a taka­rékosságra sokkal nagyobb gondot kell fordítani. A melléküzemek jelentősen hozzájárulnak a gazdaság ár­bevételéhez. A műanyag-, a forgácsoló- és a lakatosrészleg megfelelően látta el feladatát, a munkavédelmi kesztyűket gyártők is jól dolgoztak, az orsózóüzem azonban nem tel­jesítette tervét. A termelőszövetkezetben egész évben zavartalan volt a pénzgazdálkodás, kevesebb hi­telt vettek fel, a munkabére­ket rendben kifizették. A fel­sorolt gondok és nehézségek ellenére is eredménnyel zárták az évet: a tsz tiszta nyeresé­ge 9 millió 700 ezer forint. Az ellenőrző bizottság jelen­tését Pintér Tibor, a nőbizott­ságét Bakos Lászlóné, a döntő- bizottságét Czeróczki László, a versenybizottságét Kónya Fe­renc terjesztette a közgyűlés elé. A vitában felszólalók elége­detten beszéltek az eredmé­nyekről, ugyanakkor kritikai megjegyzéseiket, javaslataikat is megtették, segítve a további munka javítását, az eredmé­nyesebb és takarékosabb gaz­dálkodást. A vendégek nevében Bállá János kért szót. Elmondotta, hogy a megyei és a járási pártbizottság figyelemmel kí­sérte az egyesült tsz gazdálko­dását. Örömmel tapasztalták, hogy az egyesülés beváltotta a hozzá fűzött reményeket, eredményes volt a gazdálko­dás, nyereséget hozott. — Többször bíráltuk az ala­csony tejtermelési átlagot. A járás 3 ezer 275 literes tehe­nenként! tejmennyiségéhez mérten, a törteli alacsony. A két korszerű szarvasmarhate­lep kötelez a jobb eredmény­re. A sertéstelepen a hozzáér­tő vezetés kedvező változás ért el: a nagy beruházás má nyereséggel működik. Ugyan­ezt kell tenni a szarvasmarha- tenyésztésben is: megkeresni a hibák okát, és megfelelő szak­irányítással szervezni meg a munkát. A járási pártbizottság első titkára felhívta a figyelmet az állattenyésztés fejlesztésére, a takarmánytermelés mennyisé­gének és minőségének javítá­sára és a gépesítésre. Elismeréssel és köszönet­tel szólt a községfejlesztés céljainak támogatásáról és arról a segítségnyújtásról, amely a járási ifjúsági tá­bor felépítésében megnyil­vánult. A további gazdálkodáshoz jó eredményeket kívánt a szö­vetkezet tagságának és vezető­ségének. A közgyűlés végén megju­talmazták a szocialista munka- versenyben helyállt huszonöt brigádot és a törzsgárda tag­jait, a jól dolgozókat. T. T. Esküt tettek az új NEB-tagok A Pest megyei Tanács vég. renajtó bizottságának február 13-j ülésén a ceglédi járási­városi népi ellenőrzési bi­zottság tagjává választotta Sáfrán Imrét, a Közúti Gép­ellátó Vállalat főkönyvelőjét és dr. Éder Istvánnét, az ÉVIG ceglédi gyára üzemgaz­dasági osztályvezetőjét. A megválasztott NEB-tagok e héten a megyei tanács ülése i előtt letették a hivatali esküt. A HÉT VÉGÉN A ceglédi piactér szélén, nagy üvegablakos, világos épületben kapott helyet — több álta­lános iskola közelében — a városi-járási könyvtár gyermekrészlege. A költözés befejez­tével kedden, február 24-én fogadja első látogatóit a gyerekek könyvtára, sok ezer kötettel, hasznos és szórakoztató olvasmányokkal. Apáti-Tóth Sándor felvétele KISZ-esek versenyei, tekeraérközések A tekézők csapatbajnoksá­gában, a második fordulóban mindkét ceglédi gárda itthon játszik, a járási sportfelügye­lőség és a KISZ-bizottság pe­dig két asztalitenisz- és egy sakkversenyt rendez. SZOMBATON Teke: A Bem SE Batthyány utcai pályáján, délután fél há­rom órakor kezdődik a Bem SE —Bp. Gázgyár NB 111-as talál­kozó. A ceglédiek az első for­dulóban minimális arányú ve­reséget szenvedtek el, most el­ső győzelmük megszerzése vár­ható. Asztalitenisz: A Mészáros Lőrinc általános iskola torna- termébén, délután két órakor kerül sor a középiskolás KISZ- tagok egyéni versenyére, me­lyen igazolt versenyzők nem szerepelhetnek. VASÁRNAP Teke: A KÖZGÉP SE 4-es tekepályáján, 10 órai kezdettel rendezik meg a Ceglédi KÖZ­GÉP SE—Vasas Ikarus Nh II-es összecsapást. A tavaly bajnokságban az Ikarus nyer Cegléden, győzelme most, re­mélhetőleg, nem következik be. Asztalitenisz és sakk: Dél­előtt 9 órakor kezdődik a járás KISZ-tagjainak küzdelme. A sakkozók a sportcsarnokban, az asztaliteniszezők a Mészáros Lőric iskolában játszanak. A versenyre az Edzett ifjúságért akció keretében kerül sor. Hálás köszönetét mondunk mind­azoknak, akik drága férjem, nagy­apánk. Szabó Imre temetésén meg­jelentek fájdalmunkban osztoztak sírjára koszorút, virágot helyez­tek. A gyászoló család. 1 í

Next

/
Thumbnails
Contents