Pest Megyi Hírlap, 1976. február (20. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-18 / 41. szám
6 1976. FEBRUAR 18., SZERDA Számvetés Megtelt a ráckevei nagyközségi közös tanács nagyterme a helyi termelőszövetkezeti sportkör vezetőségválasztó közgyűlésére. Az elnökségben helyet foglalt Pfendert Mi- hályné, a nagyközségi tanács vb-elnöke, valamint Molnár György, a járási sportfelügyelőség vezetője. Dr. Köteles György, a sportkör elnöke számolt be az egyesület munkájáról, s a soron következő feladatokat is ismertette. A klub négy éve működik a helyi Aranykalász Tsz patroná- lásával. A labdárúgócsapat 1975-ben járási bajnokságot nyert, de az oszitályozón nem sikerült a továbbjutást kiharcolnia. Emiatt sokan kedvüket vesztették, s ősszel szinte teljesen átszervezett csapat rajtolt a járási bajnokságban, ahol is a harmadik helyet szerezték meg. Az ifjúsági, valamint a serdülőbajnokságban játszó Királyréti tantúra Igen fontos a sportvezetők képzése, továbbképzése. A Pest megyei Testnevelési és Sporthivatal ennek jegyében az elmúlt esztendőkben rendszeresen megtartotta a sportköri elnökök részére az alapfokú sportvezetői tanfolyamot. Az elmúlt két évben 80-an, tehát a megyében működő egyesületi vezetők kétharmada hallgatta meg az előadássorozatot. Idén újításként az egyesületi elnökhelyettesek oktatása szerepel a programban. Mivel ezután az ő feladatuk a tömegsport irányítása, természetesen a Királyréten most kezdődött 10 napos tanfolyamon a tömegsporttal kapcsolatos tennivalókat ismertetik. Nagy Zsigmond, a PTSH főelőadója elmondta, hogy az előadásokon hallottakat még a helyszínen, a gyakorlatban is kamatoztathatják a részvevők. így például a munkahelyi testnevelés anyagából már Királyréten vizsgázhatnak. Az órák közötti szünetekben mindig más és más vezeti le az alkalmi tornaórát. Hogyan kell megszervezni egy tömegsportakciót ? Ez is a tantárgyak között szerepel. Az elnökhelyettesek dolgozatban felelnek a kérdésre, a korábbi előadás alapján. így például gondoskodnak a versenykiírásról, biztosítják a viadal színhelyét, ,s a közreműködő játékvezetőket, s természetesen a tömegsportakciók propagandájáról sem feledkezhetnek meg. A megyei természetbarát szövetségtől Spirk Tibort kérték fel arra; ismertesse egy túra megszervezését, lebonyolítását. Ezt követően a részvevők maguk készítenek egy túraprogramot, s ennek alapján tesznek kirándulást, tantúrát a környékre, mely kitűnő turistaterep. Sokrétű a tömegsportfelelősök tevékenysége, s pont ezért még az elsősegélynyújtásról is hallhatnak előadást. Egy-egy alapfokú viadalon ugyanis előfordulhat kisebb sérülés, s a Királyréten tanultak alapján elősegélyben részesítik a versenyzőt. Nagy Zsigmond hangoztatta, hogy az előadássorozaton, mint a fentiek is bizonyítják, igen nagy teret kap a gyakorlati oktatás, s ennek birtokában köny- nyebben el tudják látni oly fontos feladatukat az elnökhelyettesek. Az országban ez lesz az első ilyen tanfolyam, amelyen a megyei sporthivatal munkatársai mellett az OTSH-ból is érkezik előadó. A hallgatók a tanfolyam végén elmondják véleményüket, tapasztalataikat, s ezt is felhasználják majd a hasonló jellegű előadások szervezésénél, a tömegsportversenyek szervezésénél, lebonyolításánál. úttörőgárda egyaránt a második helyen zárta az első félévet A kosárlabdázók teremhiány miatt a fővárosban játszanak. A.Z idei esztendő egyik feladata, hogy Ráckevéin jussanak otthonhoz. A tömegsport keretében kézilabda-, sakkviadal, valamint vízisportok mozgósították a helyieket Simon László, a labdarúgó- szakosztály vezetője elemezte a szakosztály és a csapatok munkáját, valamint a tisztségviselők tevékenységét. Józsa László vezetőedző statisztikai adatokat ismertetett az őszi szereplésről, a játékosok teljesítményéről. Ennek alapján a legsportszerűbb' a legtöbb gólt szerző, valamint az edzéseken legjobban helytálló játékosok oklevelet, illetve vándorkupát kaptak. Az elnökség feladatként tűzte ki a labdarúgó-, kosárlabda-! és sakkszakosztály mellett újabb sportágak meghonosítását, újabb szakosztályok alakítását. A kézilabdázó KISZ-es lányok és fiúk a következő bajnoki évtől „hivatalosan” is szeretnének szerepelni. A hozzászólások után megválasztották a héttagú elnökséget, a számvizsgáló és a fegyelmi bizottságot. Huszár István Ma: MNK-nyitány Vasárnap: Kossuth KFSE-Ö. Dózsa Ma megkezdődnek a labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa 1976. évi országos döntőjének küzdelmei. A héten — pontosabban szerdán és csütörtökön — a versenyben levő 32 együttesből 26 lép pályára és oda-vissza alapon 24 óra alatt 26 mérkőzésre kerül sor. A további hat találkozó időpontja február 22 és 25, szereplői pedig a Ferencváros, az Ü. Dózsa és a Bp. Honvéd (ellenfeleik: Volán, Kossuth KFSE, Szolnoki MÁV). A három NB 1-es csapat halasztást kapott, mert kettőnél több játékosa szerepel a válogatottban. Az MNK 32-es mezőnyébe a 16 NB 1-es klub játék nélkül jutott, míg a 16 alsóbb osztályú csapat győztes mérkőzésekkel biztosította a helyét, köztük megyénkből a Kossuth KFSE. Véreredményben hat NB II-es (Vasas Izzó, Szolnoki MTE, Várpalota, Szekszárd, Kossuth KFSE, Volán), hat NB III-as (Ganz-MÁVAG, Pécsi VSK, Egri Dózsa, Szarvasi Spartacus, Székesfehéri MÁV és a Szolnoki MÁV), három megyei első osztályú (Thury SE, Nagyhalászi Textil, Győri Dózsa), és egy megyei másod- osztályú (KOMÉP) klub játszhat még. Ma 14 órakor kezdődnek a mérkőzések, az alábbi párosításban, az elöl álló csapat pályáján (a visszavágókat csütörtökön 14 órától rendezik meg): Ganz-MÁVAG— Cserháti négyese Az Országos Ifjúsági Kupában vasárnap a legjobb 16 közé jutásért játszottak a labdarúgócsapatok. Mint beszámoltunk, a két Pest megyei, együttes, az Érdi MEDOSZ és Tárnok nem jutott tovább. Igaz, mindkét együttesünk NB I-es klub ificsapatát fogadta, az érdiek a Zalaegerszegi TE, a tárnokiak pedig a Rába ETO gárdáját. Az Érdi MEDOSZ a rendes játékidőben döntetlenre végzett, majd az ezt követő 11-es rúgások tisztázták a vendégek továbbjutását. Akárcsak Érden, Tárnokon is elismerően vélekedtek a vendégcsapat vezetői a Pest megyeiek teljesítményéről. Tárnokon az első félidőben kiegyenlített játék folyt, felváltva estek a gólok. Az első játékrész 3:3-as eredménynyel zárult, majd a második félidőben elhúzott a vendégcsapat, s először 5:3-ra, majd 5:4-re szépítettek a hazaiak. A hajrában esett a vendégek utolsó gólja, s így gólzáport hozó, 6:4-es eredménnyel zárult a találkozó. Érdekesség, hogy a tárnoki együttes mind a négy gólját Cserháti szerezte, a négyes ritka csatárteljesítménynek számít. Labdarúgó-teremtorna A Ráckevei Járási Labdarúgó Szövetség a szigetszentmik- lósi 2-es számú iskolában labdarúgó-teremtornát rendezett a Felszabadulási Kupáért. A viadalon hét együttes vett részt, először a selejtezőket bonyolították le. Négy csapat jutott a döntőbe, ahol a követ kező eredmények születtek: Szigetújfalu—Taksony 7:1, Szigetszentmiklósi TK—Sziget- csép 4:2, Szigetújfalu—SZTK 5:2, Szigetcsép—Taksony 5:2, Taksony—SZTK 3:3, Szigetújfalu—Szigetcsép 4:0. A tornát Szigetújfalu nyerte az SZTK, Szigetcsép és Taksony együttese előtt. Az első forduló A Váci Híradás rendezésében sox-ra került labdarúgó Felszabadulási Kupa első fordulójának eredményei: Váci Híradás II—PENOMAH öregfiúk 3:1 (0:0), Váci VSE—Váci Híradásifi 1:0 (0:0). Tolótippjeink 1. Milan—-Bologna 1 x 2. Cagliari-—Inter v 1 x 3. Genoa—Napoli 1x2 4. Como—Sampdoria 1 5. Fiorentina—Juventus 2 x 6. Lazio—Perugia x 2 7. Verona—Roma 1 x 8. Avellino—Foggia 1 x 9. Catania—Catanzaro 1 10. Modena—Novara 1 x 11. Pescara—Spal 1 x 12. Sambeneriettese—Varese 1 13. Taranto—Brescia 1x2 Pótmérkőzések 14. Brindisi—Palermo 1 x 15. Ternana—Reggiana 1x2 16. Torino—Ascoli 1 Csepel, Vasas Izzó—Vasas, KOMÉP—MTK-VM, SZEOL— Szolnoki MTE, Pécsi VSK— Kaposvár, Thury SE—Zalaegerszegi TE, Egri Dózsa— Salgótarján, Nagyhalászi Textil—Diósgyőr, Győri Dózsa— Rába ETO, Várpalota—Haladás, Szarvasi Spartacus—Békéscsaba, Székesfehérvári MÁV—Tatabánya, Szekszárd— Videoton. Az elhalasztott mérkőzések miatt február 25-én alakul ki a legjobb 16 mezőnye. Egy nappal később elkészítik a legjobb nyolc közé jutást eldöntő, március 8-án, valamint 17-én sorrakerülö újabb forduló párosítását. Sajtótájékoztató az OTSH-ban Az OTSH keddi sajtótájékoztatóján többek között az OKISZ Sportosztály és a Spartacus-turisták által meghirdetett Rákóczi jubileumi emléktúra-mozgalomról esett szó. Az idén kezdődő Rákóczi- emléktúra azzal a céllal indult, hogy minél többen ismerjék meg a szabadságharc eseményeit, II. Rákóczi Ferenc életét és azokat a helyeket, ahol a szabadságharc vezére megfordult, tevékenykedett. Az országos ünnepségekhez csatlakozva az OKISZ Sportosztály és a Spartacus-turisták a Hazafias Népfront és honismereti bizottsága, valamint a Magyar Természetbarát Szövetség támogatásával hirdetik meg az újabb emléktúra-moz- galmat, amelynek keretében 118 helyszínt, 65 hazait és 9 országban 53 külföldit lehet meglátogatni. Azok, akik legalább tíz helyen megfordulnak a felkínált lehetőségek közül, alumínium plakettet kapnak, akik 15 „Rákóczi- helyszínen” tesznek látogatást, aranyozott plakettre számíthatnak, akik viszont ennél is szorgalmasabbak, és 35 vagy annál több emlékhelyet járnak be, azok díszes kerámia plakettra szereznek jogosultságot. A Kulturális Minisztérium múzeumi főosztálya, az OKISZ Sportosztály, a Spartacus Szövetkezeti Turisták Országos Bizottsága közösen „táj és történelem” címen pályázatot hirdet, s ezen azok vehetnek részt, akik legalább öt múzeumot felkeresnek a Rákóczi- szabadságharc emlékhelyein, és ezt bélyegzővel igazolni tudják. Utolsó állomás: Bogota Jól jött a magyar labdarúgó válogatott keretnek a kolumbiai Atletico Nációnál elleni 6:5-ös győzelem: egy csapásra az érdeklődés középpontjába került ebben a délamerikai országban. Az együttes egyébként hétfőn délben a fővárosba, Bogotába repült, a tengerentúli túra utolsó állomáshelyére, ahol óriási az érdeklődés a csütörtöki, a Santa Fé elleni mérkőzés iránt. Bogotában a kedd délelőtti edzést a tv kamerái is végigkísérték, és minden bizonnyal hatalmas közönség előtt búcsúzik csütörtökön este 20.45 órai kezdettel a magyar labdarúgó válogatott keret. Az ellenfél a Santa Fé csapata lesz, amely az elmúlt évi bajnok volt. Végezetül egy biztos: a magyar fiúk már nagyon várják az utolsó mérkőzést és még inkább a szerencsés szombati hazaérkezést. A váci járásból Február 22-én lesz a labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa megyei selejtezőjének nyitánya, amelyen a váci járást nyolc együttes képviseli: Letkés, Márianosztra, Verőce, Kismaros, Vácrátót, Szokolya, Kösd, Váchartyán, s ezen kívül az NB III-as Dunakeszi Vasutas és a Váci Híradás. A járási bajnokság I. osztályának tavaszi küzdelmei március 7-én kezdődnek, a II. osztály Északi csoportjában március 14-én, a Déli csoportban pedig április 4-én lesz a tavaszi rajt. Ugyancsak április elején kezdődik a váci városi bajnokság. A nyitány előtt február 25-én az I. osztály, március 3-án pedig az Északi és Déli csoportban szereplő csapatok képviselői részére tartanak megbeszélést. A játékvezetők is készülődnek, 40 bíró vett részt továbbképző tanfolyamon. Gyarapodott a járás játékvezetőinek létszáma, ugyanis tíz új bíró vizsgázott sikeresen. APROHIRDETESEK Raktárnokot zsákraktárba felveszünk. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Cím: Gabonaforgalmi és Malomipari Szóig. váll. Báziskirendeltsége Budapest IX., Soroksári út 24. Telefon: 342-324 A Pest megyei Fémipari és Kéziszerszam- gyártó Vállalat felvételt" hirdet dabasi üzemegységébe térfi esztergályos szakmunkára. valamim betanítunk férfiakat esztergályos munkakörbe Jelentkezés: üabas üzemegység. József Attila u. 79. Műszaki végzettségű normatechnológust, üzemi diszpécsert és programost keresünk műszaki munkakörökbe. A jelentkezéseket írásban vagy személyesen: Ipari Műszer- gyár személyzeti osztály, Aszód. Pf. 2. címre kérjük. A szentendrei MARKA üdítőital üzem felvesz női, férfi dolgozókat, lakatosokat, villany- szerelőket. kazánfűtőket, portásokat (nyugdíjast is). Jelentkezés: Szentendre—Pan nó- niatelep, Rózsa út 8. Váci telephelyünkre férfi műszerészeket és férfi betanított munkásokat műszerész- jellegű munkára azonnal alkalmaz a VBKM Kapcsolók és Készülékek Gyára, Budapest X., Kőbányai üt 41/C. Telefon: 130—547 A Fűrész- és Hordó- ipari Vállalat Ceglédi Üzeme felvételre keres ,,D”-vizsgával rendelkező gépkocsivezetőket. Jelentkezni lehet az üzemben. Cegléd. Kosárhegy utca 22. (Jászberényi úti felüljáró mellett) munkanapokon 8—16 óráig, szombat kivételével. ______________1 A Mechanikai (VIu vek Abonyi Gyáregységében telefongvár- táshoz eszrereáivos marós köszörűs, szerszámkészítő szakmunkásokat elektromechanikai és ‘-evét műszerészeket azonnal felveszünk Női munkaerőt. betanított munkára férfi segédmunkást és fiatalkorú kisegítőket szintén alkalmazunk Jelentkezni lehet az MM Munkaügyi osztá’ván A ROW TÓC7001 \» ia Üdülőgondnok aazas- párt keresünk. Dunakeszi, gödi szakioaros előnyben. Jelentkezés önéletrajzzal. tevéiben : Szirtes. 1365 Budapest. Postafiók 665. Termő szőlővel. 500 négyszögöles telek eladó. Monor, Malomhegy 4., (katolikus temetőnél) . Érdeklődni egész nap. Kétszobás, összkomfortos, beköltözhető öröklakás. Vác, Népek Barátsága útján eladó. Telefon: 10— 535. Kétlakásos családi ház, osztható, eladó. Bpest XX.. Rákóczi u. 61/b. Gödöllőn kétszintes, két szoba, összkomfort. plusz étkezöfül- kés házam eladó, vagy budapestire cserélném ráfizetéssel. Cím: 2100 Gödöllő. Bercsényi u. 41. sz. VEGYES Eskü vőiruha-különlegességek kölcsönzése, kedvező feltételekkel. XIV.. Dózsa Gy u- 29. 410—720. k l