Pest Megyi Hírlap, 1976. február (20. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-18 / 41. szám

1976. FEBRUÁR 18., SZERDA NO A LAKOSSÁG BETÉTÁLLOMÁNYA — Gyere, asszony, hizlaljuk még tovább!... Itt felesleg — ott kincs A Csepel Autógyár az anyagkörzén Az elfekvő anyag is lehet kincs. Talán szükségtelen a feltételes mód, hiszen a rak­táron heverő „felesleges” készletek csak az adott válla­lat számára használhatatla­nok. Leihet, hogy az ország egy másik gyárában éppen az ilyen anyagok hiánya miatt akadozik a termelés. Számuk­ra tehát valóban kincset ér­ne. Kölcsönös érdek Kézenfekvőnek látszik az ötlet: a felesleggel rendelkező Taksonyi kosarasok A Taksonyi Háziipari Szö­vetkezetben januárban új di­vatkosár fonását kezdték meg, amelyet fűz alapanyagból mű­anyag kombinációval készíte­nek. A minta bemutatása után a kereskedelem mintegy 27 ezer darabot rendelt. A szö­vetkezetben elmondották, hogy a hazai piacon kívül a máso­dik félévben már külföldre is szeretnének szállítani. Országszerte gond, hogy év­ről évre kevesebb a fűzfa, amely a kosárfonó szövetke­zetek legfontosabb alapanya­ga. Taksonyban ezzel sem lesz probléma, ugyanis tízéves szerződést kötöttek a duna- haraszti Ezüstkalász Termelő- szövetkezettel egy nyolchektá> ros terület fűzfatelepítésére. A szövetkezetnél profiltisz­títást hajtottak végre: az évi 16 millió forint értékű terme­lésből jelentős összeget tesz­nek ki a HUNGAROCOOP közreműködésével külföldre kerülő különböző hímzett blú­zok, amelyek többségét bedol­gozók készítik. Kép és szöveg: Koppány György Az általános iskola 8 osztályát elvégzett ipari tanulókat az 1976/77-es tanévre FELVESZÜNK kőművesszakmába Kollégiumi elhelyezésről, teljes ellátásról gondoskodunk. A tanulmányi eredménytől függően emelt ösztöndíjat fizetünk. Jelentkezni lehet a PROSPERITÁS ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET MUNKAÜGYI OSZTÁLYÁN: Budapest IX., Viola u. 45. FIATALOK, GYERTEK DOLGOZNI A METRÓHOZ! 1976-ban özembe lép az észak-déli metróvonal Nagyvárad tér—Deák tér közötti szakasza. A BKV METRO ÜZEMIGAZGATÓSÁGA középiskolai végzettségű férfiak és nők jelentkezését várja, és kiképezi őket MOTORKOCSI-SEGÉDVEZETÖVÉ Évi 5000 forint munkaköri pótlék. Havi 182 órás munkaidő. Felveszünk továbbá 18. életévüket betöltött, általános iskolát, vagy középiskolát végzett férfiakat és nőket MOZGÓLÉPCSŐ- ÉS PERONZÁR-UGYELETESI, ÁLLOMASPÉNZTAROSI MUNKAKÖRBE, valamint villanyszerelő, elektrikus, lakatos és műszerész szakmunkásokat, betanított munkásokat a metrókocsik, az elektromos és gépészed, berendezések üzemeltetéséhez, karbantartásához és javításához, alagút! és pályafenntartási munkákhoz. Havi 182, illetve 191 órás munkaidői A dolgozók és családtagjaik díjtalan utazási igazolványt kapnak a BKV menetrendszerű járataira. Bérezés és juttatások a kollektív szerződés szerint. FELVÉTEL ÉS FELVILÁGOSÍTÁS: BKV Metró üzemigazgatóság Budapest XIV., Hungária krt. 46. fszt. 59. (Telefon: 637—637/376-os mellék). segítse ki a rászorulót, termé­szetesen at átadott anyag árá­nak megtérítése ellenében. A gyakorlatban az egymásrata- láiást azonban sok tényező ne­hezíti. Az anyaggal való gaz­daságos bánásmód alapvető szükségességére az MSZMP Központi Bizottsága határo­zatban is fölhívta a figyel­met. De a vállalatok számá­ra saját gazdasági érdekük is szükségessé teszi e fontos elv gyakorlati alkalmazását. Az elmúlt évben e megérett szük­ségszerűség felismerése hozta létre az elfekvő készleteiken túladni akaró vállalatok ta­lálkozóját, népszerű nevén az anyagbörzét. A tavaly két alkalommal megrendezett -börzén Pest me­gyéből csak a Csepel Autó­gyár jelent meg. Hogyan vé­lekedik a részvétel eredmé­nyéről Jakubvsz László, a gyár készlet- és rezsigaadál- kodásj osztályvezetője? — Hasonló elképzeléssel mi önállóan is próbálkoztunk már — mondta az osztályve­zető. — A legnagyobb meny- nyiségű felesleges készle­teinkről kiadványokat készí­tettünk, és elküldtük 150— 300 vállalatnak. — Eredményes volt ez a módszer? — Az adott anyagokra oly­kor igém De ritkán alakult ki a levélváltást követően köz­vetlen kapcsolat. A börzének, vagy nevezzük értékesítési aukciónak, előnye, hogy az ér­dekelt szakemberek megis­merik egymást. S ha eladás nem történik is, a kialakult, élő kapcsolat lehetőséget ad a későbbi üzletkötésre, esetleg más anyagokkal. A választék korlátlan — Általában mit ajánlanak föl a résztvevők? — A választék szinte kor­látlan lehet. Mi többek kö­zött nyersanyagokat, vásárolt árukat, gépkocsialkatrészeket ajánlottunk korábban. —■ Jó gazdálkodás mellett is keletkezhet ilyen készletfeles­leg? — Az elfekvő készletet sok minden létrehozhatja, jő gaz­dálkodás esetén is. Nálunk például a megváltozott ter­mékszerkezet, a módosult be­ruházások, a gépkocsikon az élet- és vagyonbiztonság ér­dekében született konstruk­ciós változások okozták sok anyag feleslegessé válását, — Mit tudtak értékesíteni a tavalyi börzéken? — Az első alkalommal, má­jusban csaknem 20 millió fo­rint értékű anyagot ajánlot­tunk eladásra. Sajnos, a mód­szer újdonsága, meg a rosz- szul megválasztott városszéli hely m-iatt kevés volt az ér­deklődő. Az év végi aukció­ra 10 milliós értőikkel jelent­keztünk. Ezt a KGM Műsza­ki Tudományos Tájékoztató Intézet a Technika Házában rendezte. A hely most már megfelelőnek bizonyult, de a késő időpont miatt a vál­lalatok csak a legszüksége­sebbeket vásárolták meg az év utolsó napjaira. Végül is az első alkalommal a 6 nap alatt körülbelül 700 ezer fo­rintos üzletet kötöttünk. De ezzel nem lehet lezártnak te­kinteni az eredményt, hiszen a későbbiekben még 1,3 mil­lió értékű anyagot adtunk el, bizonyíthatóan a börze hatá­sára. Az év végén a kiárusí­tás ideje a-Iatt körülbelül fél­millióért, ezt követően még csaknem 1 millió forintért ér­tékesítettünk anyagot. Példa — követők néikül — Tehát kifizetődő a rész­vétel? — A fentiek is igazolják, hogy Igen. Az elmúlt évben értékesített 10 ' milliós elfek­vő készletünkből körülbelül 3 millió forintnyit igazolhatóan az első aukciók javára írha­tunk. Számunkra is lényege­sen gazdaságosabb eladni, mint esetleg kiselejtezni az anyagot. Az érdeklődés és az értékesítési lehetőség pedig még bizonyára növekedni fog. Ebben a reményben jelent­keztünk az idei első találko­zóra is. Ez alkalommal 12 millió forintos választékot ajánlunk. Ennek egy harmada kohászati anyag, a többi gép­kocsialkatrész, kötőelem, csap­ágy és egyéb. A Technika Házában 1976. március 1—5. között rende­zik meg az idei első elfekvő készletek aukcióját. Pest me­gyéből most is csak a Cse­pel Autógyár az egyetlen je­lentkező. Vajon a több; kis és nagy vállalat portáján nyu­godt lélekkel körülnézhet­nénk? Lakatos Tamás Régi épületek - kicsiben Az ókori és a középkori Pécs különös — miniatűr — világa elevenedik meg Fetter Antal helytörténet-kutató mű­helyében: arányos kicsinyí­tésben megépítette a város híres ' régi épületeinek ma­kettjét. Több mint negyven éve készít már maketteket épületekről és épületszerkeze­tekről, s ezzel a szép mester­séggel időközben párosult Pécs gazdag építészeti múlt­jának kutatása. Megépítette — többek kö­zött — a középkori Püspök­vár 1:5O0 arányban kicsinyí­tett makettjét, mégpedig a tö­rök hódoltság utáni állapot­nak megfelelően. Munkájához korabeli térképeket és met­szeteket használt fel, s figye­lembe vette a vár területén végzett ásatások eredményeit. Az utolsó simításokat vég­zi eddigi legnagyobb művén, a város központjában álló Gé­zi Kászim pasa dzsámijának makettjén, amelyet három év­vel ezelőtt kezdett építeni. Az épület éppen olyan lesz, mint háromszáz évvel ezelőtt volt — harmincszoros kicsinyítés­ben. Munkájához egy XVIII. századi rajzot használt fel, de segítséget kapott külföldről is: a törökországi Ankaráiból építészeti \ leírást, a jugoszlá­viai Szarajevóból pedig ai ottani dzsámi tervdokumen­tációját. — Jobb földeken. Az el­múlt öt esztendőben 200 mil­lió forintot fordítottak talaj- javításra a 'megyei termelő- szövetkezetek. s ehhez 127 millió forint állami támoga­tást kaptak. Rét- és legelő ja­vításra 63 millió forintot köl­töttek a közös gazdaságok. Elemez a korszerű számítógép Józan Gyuláné vezető közgazdász és Sugár Béla elektromos mér­nök az új berendezésnél. Tavaly, mintegy 150 millió forint termelési értéket érteik el a kiskunlacházj Kiskun Tsz-'ben, amely 4 ezer hektá­ros területtel rendelkezik és a közös gazdaságnak egy híján 800 fő a tagsága. A szántó­földi növénytermesztés mel­lett jelentős tétel a közös gaz­daságban a gyümölcstermesz­tés is. Az elmúlt évben 137 vagon almát, 11 és fél vagon cseresznyét és meggyet ad­tak a népgazdaságnak. A gyü­mölcsösök területét 1977-ben tovább bővítik 134 hektáros területtel, amelyen javarészt jonatánalmát telepítenek. A szántóföldi növénytermesz­tésben a kukoricából rekord mennyiségét értek el, hektá­ronként 72 mázsát takarítot­tak be májusi morzsolfcból. A gazdaság a szekszárdi kukoricatermesztési rendszer tagja január 1-től. Az idén 2420 hektáros területen ter­melnek iparszerűen tengerit. Üj, korszerű gépeket is vá­sárolnak az idén, mintegy .4 és fél millió forintért. A Kiskun TszJben 1969-foen vezették be a gépköriyvelést. A közelmúltban megérkezett az NDK-toól a 2 millió 600 ezer forint értékű elektroni­kus számítógép, a Celotron 8205/Z típusú berendezés, egyebek iközött a készletgaz­dálkodással kapcsolatos fel­adatok számítására és a költ­séggazdálkodás elemzésére. Gondoltak arra is, hogy a nagyközség valamennyi szö­vetkezetének számítási és adatfeldolgozási munkáját el­vállalják. K. Gy, íj filmek a KRESZ-ről Érdekes filmek készültek el a Mafilm propagandastúdió­jában az Országos Közlekedés- biztonsági Tanács megbízásá­ból. A 40 film az új KRESZ- szabályokat ismerteti, s így jelentős szerepet tölt majd be a megváltozott közlekedési sza­bályok oktatásában. A stúdió­ban egyébként az idén több hasonló témájú munka készül el. A többi között a gyermek- közlekedéssel is foglalkoznak majd. Javában áll a far­sang, egyre_másra rendezik a különböző táncmulatságokat, bálokat. Bár jóma­gam bizonyos moz­gásszervi bántalmak miatt (mindig ki­újul a reumám!) — nagy költőnk szavai­val élve — vitézlő harcosként nem le­hetek ott mindenütt, néhány gondolatot azért mégis szeretnék elmondani erről a báli forgatagról. Észrevettem, hogy ezeken a farsangi bá­lokon szakmai sovi­nizmus uralkodik. Már pedig a szakmai gőg, beképzeltség, a más szakmák lenézé­se társadalmilag nem éppen pozitív jelen­ség. Ezt azért mon­dom, mert napjaink­ban csalc a kiváltsá­gos szakmák rendez­nek bálokat. Újság­íróbál, közgazdászbál, autósok bálja, meg ilyenek. És hol a töb­bi szakma? Én még sohasem hallottam, hogy mondjuk a dié­tás nővérek bálját megrendezték vol­na. Hol van például a minisztériumi fő­osztályvezetők, a sík- nyomó gépmesterek, a kontírozó könyve­lők, vagy a belvízi fedélzeti tisztek bálja, nem beszélve a bonc­Farsang mesterekről és a te- metőcsőszökröl. Mert kérem ezek is fontos, és megbecsült szak­mák, kérem! Milyen szép lenne, ha egyszer megren­deznék ' a ráfizetéses vállalatok igazgatói­nak bálját. A .rende­zők a minisztériu­moktól megkapnák a protokoll-listát, hogy kiket kell meghívni és egy ilyen báion — mondjuk a Népsta­dion zöld gyepén •— ropná a csacsacsát a szakma minden kivá­lósága. Persze újság­írók is jelen lenné­nek. Az ember felkér­né egy igazgatóasz- szonyt, aztán a tánc közben beszélget­nénk: — Mondja csak, aranyoskám, hova tette maga azt a 25 millió forintot, amit az államtól kapott? Hallom, hogy az elektronikus műsze­rek helyett élelmd- szertartósító beren­dezéseket állított be a fafeldolgozó üzem­részbe. Csak az lenne a pech, ha a válaszadás előtt valaki lekérné az igazgató kartárs­nőt. Vagy mondjuk, a bürokratáik farsangi álarcosbálján talál­koznának a hivatali ügyintézők az ügyfe­leikkel. Természete­sen kizárólag az el­intézetlen ügyek pa­naszosait, ügyfeleit hívnák meg. És kép­zeljék el, éjfélkor mindenkinek le kel­lene vetnie az álar­cát. Micsoda kaval- kád lenne ott percek alatt! Ha az idén nem is, de jövőre meg lehet­ne rendezni, teszem azt a társadalmi tu­lajdont dézsmálók ég népi ellenőrök bál­ját. Jelmezes bál len­ne ez is. És akkor a népi ellenőr andalí­tó tangóra felkérne mondjuk egy szén-le- hordó munkás jelme­zébe öltözött hölgyet és miközben Korda György azt énekelné a mikrofonba, hogy Mások vittek rossz utakra engem, az el­lenőr bácsi beszélget­ne a kis dézsmálóval. — Mondja csak pi­ci baba, mióta dézs­málhatja maga a nép vagyonát? — Tetszik tudni, tulajdonképpen én a férjem helyett jöttem ide, mert ő a szén te­lep vezetője, csak most meglepte őket a rendőrség. De nem lesz leltárhiány,piert arra az uram nagyon vigyáz. — És mit vettek már az összehará­csolt pénzen? — Azon semmit. Igaz, hogy van a Balatonon kétemele­tes hétvégi üdülőnk, egy Mercedes-ko- csink és most fizet­tünk be egy tokiói társasutazásra, de tudjuk igazolni a pénz eredetét, mert örököltünk és a fér­jem nyert a' tóton. A múlt héten is volt egy 10 találatosa. 83 forintot kap érte. És ezen a bálon, mondjuk egy másod­fokú bíróság elnöke, vidám zeneszó mel­lett, ott a helyszínen minden ceremónia nélkül letárgyalná az ügyet, ítéletet hozna — fellebbezésnek he­lye nincs, azért má­sodfok! — és moso­lyogva jó pihenést kí­vánna a távozó pici babának. A többiek pedig vi­dáman táncolnának tovább a farsangi báli forgatagban. Minden szakmai so­vinizmus nélkül. Kiss György Mihály i A

Next

/
Thumbnails
Contents