Pest Megyi Hírlap, 1976. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-21 / 17. szám
I 6 1976. JANUAR 21., SZERDA Budapest atlétikai bajnoksága Alig kezdődött el az atlétikai fedettpályás idény, s január 24-én és 25-én, szombaton és vasárnap már a Budapest bajnokságra kerül sor az olimpiai csarnokban. A verseny tulajdonképpen a magyar bajnokság főpróbájának tekinthető, mert részt vettetnek rajta a vidéki versenyzők is, így a Berlinben kiváló eredményt elért női távolugró, a nyíregyházi Szabó Ildikó (662 cm) is rajthoz állhat. Láthatják az érdeklődők a 60 m-es rajtnál Gresa Lajost is, aki nemrég beállította a nem hivatalos fedettpályás világcsúcsot (6.4 mp). A kétnapos vetélkedőn indulnak az olimpiai keret középtávfutói, a debreceni Lázár .Magdolna és az újpesti Zemen János is. Az első napon 11, a másodikon 10 számban avatnak bajnokot. Ráckevei járás Húsz sportkör, Labdarúgómérleg A ráckevei járási labdarúgóbajnokság 1975/76. évi küzdelemsorozatának első félidejében 20 sportkör 47 együttes szerepelt. Ez a létszám emelkedést jelent, ugyanis a korábbi esztendőben 36 csapat küzdött a bajnoki pontokért. A létszámnövekedéshez a II. osztályú viadal megindítása is hozzájárult. A felnőtt I. osztályban á megyebajnokságból kiAlbert is játszik az öregfiú válogatottban A miskolci Sportcsarnokban péntektől sorra kerülő „Focifarsang ’76” nagy érdeklődéssel várt eseménye a magyar öregfiú válogatott szombat-vasárnapi fellépése lesz. A régi híres játékosok szombaton Eperjes, vasárnap pedig Kassa válogatottja ellen szerepelnek nemzetközi találkozón. — Korábbi miskolci teremmérkőzéseinket, mint ismeretes, Budapest—Vidék néven egymás ellen játszottuk — mondotta Buzánszky Jenő, az öregfiú válogatott kapitánya. — A csehszlovák együttesek ellen érdekesebbnek ígérkezik a mérkőzés, velük még nem találkoztunk. Korábban úgy volt, hogy Albert Flórián sérülése miatt nem szerepelhet, most viszont közölte: rendben van, és vállalja a játékot. A Miskolcon szereplő magyar öregfiú válogatott tagjai: Ilku, Szenimihályi, Buzánszky, Mátrai, Sipos, Mészöly, Kovák, Keglovich, Komora, Szojka, Göröcs, Albert, Tichy, Rákosi, Fenyvesi dr. — Pénteken délután indulunk Miskolcra és aznap este edzést tartunk a sportcsarnokban — mondotta Buzánszky Jenő. — Az idei műsorunkról még most folynak a tárgyalások, a franciák például négy ország részvételével öregfiú kupa rendezését vetették fel. Elhunyt jászberényi János Életének 66. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Jászberényi János, a neves sport- újságíró, egykori kiváló labdarúgó, majd sikeres edző. Több évtizeden át fejtett ki eredményes újságírói tevékenységet - a különböző lapoknál. Nyugdíjba vonulása után a Magyar Hírlap szerkesztőségében dolgozott tovább. Temetéséről később történik intézkedés. esett Szigetújfalu szerepelt a legjobban, két pont előnnyel zárta az első félévet. Igaz, az első öt fordulóban Dömsöd vezetett, ekkor szenvedte el első vereségét Szigetújfalun, s ezután az újfa- luiak álltak az élre. Az éllovas Szigetújfalu egyetlen vereségét Kiskunlacházán szenvedte el. Az eredetileg kialakult őszi sorrend megváltozott, ugyanis a járási labdarúgó-szövetség 3:3 arányú döntetlennel végződött Ráckeve—Kiskunlacháza II. kér. mérkőzést a ráckevei óvása miatt újrajátszatta, s az ismétlésen Ráckeve 4:1 arányban diadalmaskodott. Meglepő gyengén szerepel Tököl és a Dunavarsány I. kerület együttese, a tököllek gyengélkedését bizonyítja, hogy csupán hat gólt szereztek, igaz, ifjúsági gárdájuk sem tündökölt. Nehéz megjósolni a végső sorrendet, amelynek kialakulásában nagy szerepet játszhat, hogy tavasszal Döm- södön lesz a Dömsöd—Szigetújfalu rangadó. Sajnálatos, hogy a bajnokságot sok kiállítás tarkította. Akárcsak az ifjúságiaknál, a serdülő szigeti csoportban is a Csepel Autó végzett az élen. Az ifjúságiak 13-as mezőnyében az élcsoport így alakult: 1. Csepel Autó 22, 2. Dömsöd 17, 3. Taksony 15, 4. Ráckeve 15, 5. Szigetcsép 14, 6. Szigetszent- miklósi TK 13 ponttal. Feltűnő a kiskunlaeháziak 9., valamint a szigetújfaluiak 10. he- lyezésQ, e két sportkör felnőtt gárdája lényegesen jobban kitett magáért. A felnőtt II. osztályban Szigetbecse egy pont előnnyel zárta az első félévet. Felnőtt I. osztály. 1. Szigetújfalu 13 11 1 1 40-13 23 2. Dömsöd 13 10 1 2 41- 7 21 3. SZTK 13 7 3 3 28-11 17 4. Ráckeve 13 7 3 3 32-17 17 5. Taksony 13 7 2 4 39-23 16 6. K.-lacháza 13 7 2 4 31-19 16 7. Halásztelek 13 7 2 4 26-15 16 8. Cs. Autó 13 6 1 6 24-24 13 9. Sz.-márton 13 4 4 5 19-23 12 10. D.-varsány II. k. 13 5 1 7 16-27 11 11. Szigetcsép 13 2 2 9 8-28 6 12. Tököl 13 2 1 10 6-45 5 13. ÉGSZÖV II. 13 1 2 10 16-51 4 14. D.-varsány I. k. 13 1 1 11 11-35 3 n. osztály 1. Szigetbecse 10 6 3 1 24-19 15 2. Majosháza 10 7 — 3 24-13 14 3. Apaj 10 5 1 4 28-17 11 4. Makád 10 3 1 6 14-21 7 5. Lórév 9 1 3 5 14-28 5 6. Délegyháza 9 2 1 6 9-25 5 Serdülők Kis-Dunán túli csoport 1. Délegyháza 5 5 — — 22- 3 10 2. Taksony 5 3 — 2 12- 9 6 3. Dömsöd 5 2 — 3 9-13 4 4. K.-lacháza 5 2 — 3 10-15 4 5. D.-varsány 5 1 1 3 5-8 3 6. ÉGSZÖV I. 5 1 — 4 5-15 2 Szigeti 1. Cs. Autó csoport 6 6 — — 19- 6 12 2. Szigetúj f. 6 4 1 1 33- 4 9 3. Ráckeve 6 3 2 1 30-11 8 4. Tököl 6 3 — 3 9-21 6 5. Halásztelek 6 1 3 2 11-11 5 6. Szigetcsép 6 2 1 3 9-15 5 7. SZTK 6 1 2 3 16-12 4 8. ÉGSZÖV n. 6 — 1 5 6-43 1 Egy fordulót tavaszra halasztottak. Bundies Péter Szorongatott helyzetben Alekszej Medvegyev jóslata Alekszej Medvegyev, korábbi híres súlyemelő, világ- és Európa-bajnok, jelenleg a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség alelnöke az Izvesztyijában nyilatkozott az olimpiai esélyekről és a várható eredményekről, Medvegyev három magyar súlyemelő nevét említette: Szűcsét, Kőszegiét és Benedekét. — Lepkesúlyban többen pályáznak az aranyéremre, így a szovjet Voro- nyin, a lengyel Smalczerz, a japán Takeucsei, az iráni Nas- siri és két magyar: Szűcs és Kőszegi. A győzelemhez 240— 245 kilós eredmény szükséges. Légsúlyban a bolgár Kirov egyelőre vetélytárs nélkül áll, pehelysúlyban a bolgár Todo- rov 235 kilóval tartja a világcsúcsot, a jelenlegi helyzet szerint a mögötte levő helyekért várható csata a szovjet Kolesznyikov, a lengyel Paw- lak és a magyar Benedek között. Könnyűsúlyban szovjet— lengyel, váltósúlyban bolgár— NDK—szovjet küzdelmet vár az aranyéremért. Középsúlyban a szovjet Sarij a legerősebb, a világcsúcs is az övé, 365 kilóval. Félnehézsúlyban a szovjet Rigert, a nehézsúlyban a bolgár Hrisztov kétségtelenül a legjobb, ólomsúlyban rendkívül izgalmas lesz a szovjet Alekszejev és a bolgár Placskov párviadala. Papp László Gedóról Gipszkötéssel a lábán a Sportkórház lakója Gedó György olimpiai bajnok, kétszeres ökölvívó Európa-bajnok. Sérülése balszerencsés körülmények között történt: medicinlabdával gyakoroltak a válogatott keret tagjai. Gedó rálépett az egyik labdára, elesett és bokájából lepattant egy kis csont. — Gedó úgy dolgozott, hogy öröm volt nézni, a rendszeres gyakorlással minden megmozdulása a régi Gedót idézte — mondotta Papp László, a válogatott keret vezető edzője — Balszerencsénkre most közbeszólt ez a sérülés. Állandó összeköttetésben vagyok vele megegyeztünk, hogy ülve, állva, fekve mindent ejyégez amit csak lehet, tehát nem esik ki teljesen a munkából. Láttam, mennyire akar, milyen szorgalmas, éppen ezért hiszem, hogy behozza e balszerencsés sérülésből adódó lemaradást. Változatlanul bízom sikeres montreali szereplésében Véleményem szerint február közepére már teljes értékű munkát kaphat a válogatott keretben. Ferencváros: öt gól előny Az elmúlt heti velencei tanácskozáson a KK-bizottság rögzítette a Labdarúgó Középeurópai Kupa tavaszi műsorát. A magyar futball a Ferencváros révén az A-cso- portban érdekelt, — ahol az őszi első három mérkőzésen körbeverték egymást az együttesek. .A Ferencváros áll a legjobban — öt plusz gólja van —, az osztrák SW Innsbrucknak semmi, a csehszlovák Brnónak pedig mínusz 5. Gyakorlatilag még mind a három együttes csoportelső, azaz döntős lehet. A tavaszi műsor március 10-én a Brno—Ferencváros mérkőzéssel kezdődik. A B- csoportban az Austria Wien reményei már elszálltak, Velezs—Perugia párharc lesz az első. helyért. A Dunakeszi Vasutas-sportcsarnokban vasárnap került sor a férfi kézilabda MNK első fordulójára. Az IM Vasas szoros mérkőzésen 20:18 (11:10) arányban nyert a Budakalászi Textiles ellen. Képünkön Horváth, a kalásziak csapatkapitánya szorongatott helyzetben is megcélozza a kaput. Koppány György felvétele Ha Spanyolország kiveri az NSZK-t Jugoszlávia EB-döntőt szeretne rendezni Jugoszláv labdarúgóberkekben bizakodással várják az UEFA végrehajtó bizottságának január 27-i ülését, amikor kijelölik a június 16— 20-a között sorra kerülő labdarúgó Európa-bajnokság döntőjének színhelyét. Ahhoz, hogy a jugoszlávok házigazdák legyenek, előbb természetesen az szükséges, hogy Wales legyőzésével a negyeddöntőből az elődöntőbe kerüljenek. Vasa Sztojkovics, a jugoszláv labdarúgó-szövetség főtitkára optimista az EB-szín- helyielöléssel kapcsolatban: — Mi minden olyan feltétellel rendelkezünk, amelyet az UEFA megkövetel attól az országtól, amelyiknek odaadja a finálé rendezésének iogát. Relgrádban 100, Zágrábban 70 ezres stadionban tudjuk lebonyolítani a küzdelmeket. Talán már rá is szolgálnánk egy ilyen döntő megrendezésére, hiszen többször ott voltunk a végküzdelemben. Tudjuk, hogy nagy riválisunk ezzel kapcsolatban az NSZK, HoLIandia és Belgium, közülük azonban az NSZK legutóbb VB-t rendezett, Belgiumban is volt már Európa- bajnokság döntője, így talán most már mi jöhetnénk sorra... Természetesen a negyeddöntő eredményei mindent a feje tetejére állíthatnak — mondta a főititkár. A jugoszlávok úgy vélekednek, jó volna, ha a negyeddöntőben Soanyolország „kiütné” az NSZK-t. de ha nem így lenne, akkor az NSZK elődöntőbeli legyőzésével szeretnének a döntőbe kerülni. Vízilabda, cselgáncs és az 1976-os sportnaptár Kedden délelőtt három téma szerepelt az OTSH sajtó- tájékoztatóján. Hólya István, a Magyar Cselgáncs Szövetség főtitkára a 11. alkalommal megrendezésre kerülő hagyományos nemzetközi Hungária Kupa előkészületeiről számolt be. Érdekesség, hogy a szövetség folytatni kívánva a tavaly megkezdett utat, a Hungária Kupát ezúttal is vidéken, a vendégszeretetéről és jó rendezőkészségérőd ismert Szolnokon bonyolítja le. A ’í'isza-parti sportcsarnok nézői január 31-én és február 1-én bolgár, NDK-beli, svájci, kubai, szovjet, román, csehszlovák júdósokat láthatnak, de előzetes tárgyalások alapján várják még Ausztria és Jugoszlávia jelentkezését. . Arday Andor, az OTSH főosztályvezető-helyettese az idei versenynaptár összeállításáról szólva kiemelte, hogy az egyes sportágak elfoglaltságai a nyári olimpiai játékoknak vannak és lesznek alárehdel- ve. Ebből'fakadóan az 1976-os esztendőt a fiatalok évének lehet nevezni. A magyar sportolókra az olimpia előtt két világverseny vár: a nehézatlétika két szakágban a Szovjetunióban rendez Euró- pa-bajnokságobat. A birkózók ánriliisban Leningrad, a csel- . gáncsozók pedig májusban Kijev vendégei lesznek. Magyarországon talán a legjelentősebb rendezvény 1976-ban a labdarúgó UEFA-torna, de semmivel sem kisebb „horderejű” a fiatal tornászok, súlyemelők és női röplabdázók ifjúsági bafátságversenye. Természetesen sor kerül a hagyományos nemzetközi viadalokra itthon, mint például az egyes sportágak felszabadulási emlékversenyei. Gyarmati Dezső elmondta, hogy a válogatott közös felkészülése november 20-án kezdődött, kezdetben 20 játékos volt, az együttesben ezt nemrég 13-ra csökkentették, májusban lesz további szűkítés 15-re, közülük kerül majd ki a Montrealba utazó 11 fős gárda. Jelenleg négy kapus (Molnár, Cservenyák, Steinmetz, és Hauszier) s 14 mezőnyjátékos (Faragó, Csapó, dr. Sárosi,' dr. Szívós, dr. Kancád, Székely, Horkai, Sudár, Vindisch, Bányai, Gerendás, Wiesner, Kucsera és Pintér) esélyes arra, hogy megkapja az olimpiai repülőjegyet. A kapitány hangsúlyozta, hogy a játékosok között óriási a versengés a csapatba jutásért, pillanatnyilag csak öt fix jelöltje van, hat hely, tehát kiadó. Szakmai kérdésekről is tájékoztatta a sajtó képviselőit, elmondta többek között, hogy a kapusokkal Goór István edző speciális gyakori ásókat végez, annál is inkább, mert a magyar kapuvédők döntő találkozókon általában mérsékeltebb teljesítményt produkálnak, ami nagy hátrány. A játékbeli elképzelésekkel kapcsolatban hangsúlyozta, hosry az emberelőnyök kihasználása, illetve az emberhátrányok ..kivédése” ma már elepgedhete^'en feltétele az eredményességnek. Négy nemzet a jégen Bár a magyar gyorskorcsolyázósport színvonala nem üti meg azt a szintet, amellyel legjobbjai a téli olimpián rajtolhatnának, nincs hiány elfoglaltságban, versenylehetőségben. A legrangosabb viadalra ma és holnap egyaránt 17.30 órai kezdettel került sor. Négy nemzet . — Lengyelország, Csehszlovákia, az NDK és a rendező magyarok — korcsolyásai mérik, össze tudásukat. Eredetileg várták a norvégokat, az osztrákokat és a románokat is, de ők technikai nehézségekre hivatkozva lemondták a részvételt, illetve a románok ebben az időpontban más viadalon próbálnak szerencsét. így sem lesz hiány azonban küzdelemben, érdekes versenyekben, hiszen az NDK küldöttségében — a kiírás szerint 4—4 sportoló kapott meghívást — ott lesz előzetes hírek szerint az 500-as csúcstartó (39.0 mp) Klaus Knauer,, s néhány más junior-kiválóság. Ami a magyarokat illeti: Temesi kivételével, aki már, az elmúlt heti. összetett; bajnokságról is hiányzott, a váoQSiligeti jégre lép a teljes hazai élgárda, s próbálkozik a vendégek megszorításával. Totótippjeink 1. Roma—Inter. 1 X 2. Bologna—Ascoli 1 3. Como—Cesena 1 X 4. Fiorentina—Cagliari 1x2 5. Perugia—Napoli 2 x 6. Sampdoria—Juventus 2 7. Avellino—Ternana 1x2 8. Catanzaro—Varese 2 x 9. Lanerossi—Foggia x 1 10. Novara—Genoa 1 11. Palermo—Atalanta 1x2 12. Piacenza—Taranto 1 X 13. Reggiana—Spal 2 x Pótmérkőzések 14. Pescara—Modena 1 X 15. Milan—Lazio 1x2 16. Torino—Verona 1 2 APRÓHIRDETÉSEK A POLIMER Műanyagfeldolgozó Szövetkezet keres azonnali belépéssel raktári kiadót, illetve szállító- munkást. Jelentkezés: Bp. XX., Ócsai u. 6. sz. (Vasöntöde mel- lett.) Telefon: 479—644. A Petőfi Mg. Tsi. csepeli autógyári munkahelyére FELVÉTELRE KERES: kőműveseket, ácsokat, vb.-szerelőket, kubikosokat, segédmunkásokat. Fizetés a szövetkezti bérszabályzat szerint. Jelentkezés személyesen, vagy levélben Petőfi Mg. Tsz. 2316 Tököl. Kolozsvári u. 18. Építési ágazatvezetőnél. A Filmtechnikai Vállalat monori gyáregysége KERES esztergályosokat, marósokat, gépfelújításhoz értő tmk-géplakatosokat, tmk-villanyszertílőt. Jelentkezés: Monor, Ipar u. 3. Könnyűipari Szerelő és Épitő Vállalat felvételre keres kalkulátorokat. őröket, villanyszerelőt, szerkezeti, lemez-, géplakatosokat, minősített hegesztő, ív., lánghegesztő, szobafestő mázoló, üveges és asztalos, hideaburkoló parkettás, műanyagburkoló szakmunkásokat és szakmunkások mellé segédmunkásokat. Jelentkezni lehet: szombat kivételével mindennap 8 órától 15 óráig 1475 3p. X.. Jászberényi út 34—36. Munkaerő- gazdálkodáson Juhászcsalád elhelyezkedne tsz-ben megegyezéssel. .Juhász PMH 77 635” leiigére a kiadóba. Az Orthopaediai Klinika FELVESZ gyakorlattal rendelkező szakképzett műtősnőt és röntgenasszisztenst. Jelentkezés az igazgatóságon: Budapest XI., Karolina út 27. Balatonalmádi üdülőövezetben üdülőnek alkalmas háromszintes, tíz szobára átalakítható családi ház eladó. ,.Júliusra 114 694” jeligére a veszprémi hirdetőbe. ____________ Mo noron, 4-es főút közelében. kétszintes új ház 100 négyzetméter felett, raktárnak is kiadó. Cím: 2200. Mo- nor. Postafiók 44. 2300-as Torinói Fiat személygéokocsi sürgősen eladó. Cím: Gödöllő. János u. 12/A. IV. 14. Bozsó László. Telefon: 545, este 6 óra után. i