Pest Megyi Hírlap, 1976. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-15 / 12. szám
%/iídtm 1976. JANUÄR 15., CSÜTÖRTÖK Petőfi Aszódja — Aszód Petőfije P etőfi halhatatlanságának egy villanó fénysugara Aszódhoz kapcsolódik. Ezt a környéket pásztázza, mivel ez a forrása. Annál inkább örvendetes, hogy a Pe- tőfi-filológia rendszeres feldolgozása után is a helyi patrióták és kutatók általános érvényű irodalomtörténeti tényekre, igazságokra bukkantak fáradhatatlan oknyomozásuk során. Az összefogás szép jele, hogy az aszódi Petőfi Múzeum kiadásában megjelenő Múzeumi Füzetek legújabb, 7. számát a nagyközségi tanács finanszírozta, s a szerkesztésit Asztalos István múzeumigazgató a tőle megszokott alapossággal látta el. Ű írta a bevezető.tanulmányt, az aszódi Petőii-ku!tusz történetét és a latin iskola könyvtárának létrejöttét, állományának határait A szerkesztés igényes elképzelését dicséri az összefüggő taniulmány- sorozat egységes, egymást erősítő rendszere, a más-más szerző egyéniségét is általános koncepcióhoz kötött fegyelmezettsége. Ez eredményezi a füzet tudományos módszerét, a források megbízhatóságát. Mindenki számára hasznos a tanulmányokat kísérő jegyzetanyag, a felhasznált irodalom ismertetése, a német nyelvű összegezés, (melyet azonban franciára, angolra, oroszra, szlovákra sem ártott volna bővíteni) és a gazdag képmelléklet. Aszód mezővárosának korszakait Asztalos István erős adattárral érzékeltette. Ez a rész kicsit rövidebb a kelleténél, a társadalmi rétegződés elemzése a jó irányadás kíséretében a jövőre marad. Ja- kus Lajos levéltári kutatás és egyházi anyakönyvek alapos tanulmányozása után összegezte vizsgálódásának eredményeit, mely Petőfi családfáját kereste Aszód környékén. Meglepő az a tény, hogy Petőfi éppen e családi rokonság nyomán jutott az aszódi gimnáziumba. Jakus Lajos lelkiismeretes filológiai gondossággal állította össze Petőfi nagy családfáját, melyben a Dunatáj teljes etnikuma ösz- szegeződik, hiszen a kisneme- si magyar Ruttkayaktól, a Szlovák eredetű Hruz családig, délszlávok, magyarok sürgették Petőfi születését. Sal- kovics Zsuzsanna, Hudecz Mihály, Miklián György, dere- bek Zsuzsanna, Benczúr Mátyás közelebbről, távolabbról mind Petőfi rokonai voltak, hogy Petőfi Sándorban össze- geződjék a Dunatáj etnikumának kohéziója, s minden itt élő népnek, kiváltképp nekünk magyaroknak századokig, ezredévig szellemi ismerőse, példája és tiszta forrása legyen. Jakus Lajos logikusan csoportosítja az adatokat, kimutatja, hogy Petrovios István Aszódon az 1810-es években tartózkodott. Tanulmányában akad több hipotézis is, kívánjuk, hogy adatokkal sikerüljön irodalomtörténeti tényékké, hitelesíteni. Detre János az aszódi evangélikus iskolák épületeinek történetét adja át az olvasónak pontos leírásokkal és számadatokkal, néhai Rell Lajos nagy szeretettel és könyvészeti apparátussal, Koren István portréját rajzolta meg. Kardos Győző tárgyilagos hevülettel elemzi azt a szellemi környezetet, melyben Petőfi aszódi diák volt. Kimutatja, hogy költővé érésének fontos időszakát töltötte Aszódon 1835-től 1838-ig. Ismerteti a Koren István által előadott tananyagot és Petőfi osztályzatait. Rendkívül érdekes azon eszmefuttatása, melyben adatokra támaszkodva mutatja be Petőfinek Cancriny Emíliához fűződő egyoldalú érzelmeit, részletesen ismerteti a kislány élet- történetét. Számbaveszi a kutatás eddigi eredményeit, s említi azt az epizódot is, melynek kapcsán Koren István nem érthetően, de ténylegesen megsérti a szerelmes Petőfit társai előtt. Adatokra támaszkodva adja elő Kardos Győiző Petőfi szökési tervét, hiszen ekkor színész akart lenni, az 1838-i búcsúverset, mely az aszódi iskoláihoz és Koren Istvánhoz kapcsolódik, s azt a vallomást, melyet az „Első esküm”-ben. írt meg, azt az aszódi felismerését „Hogy életemnek egy jő célja lesz, S ez: a zsarnokság ellen kiiz- \ deni”, Költői földrajza Pest megyéhez is kötődik, hiszen aszódi magányos esküje után Dömsödön gyógyult meg a Felhők nosztalgiájából, s kezdte megvalósítani egyetemes, élet jobbító költői programját. Jó érzéssel vehetjük kezünkbe e kötetet, még jobb érzéssel tesszük le, mert gazdagodtunk Petőfi-ismeretünkben, még pontosabban látjuk e halhatatlan életművet. Örömünk része, hogy aszódi hely- történészek, kutatók és tanárok gondozzák méltó fegyelemmel Petőfi le nem zárt és le nem zárható életművét, melynek újra és újra előbukkanó adatai még inkább megvilágítják költészetének európai fontosságát, határtalan határait. Pest megyei oldäkkä t lapozgatva LOSONCI MIXLÖS KÖNYVKRITIKAl Fejfák ú j kiadványaink egyenletes áramlásában megrázó erővel szólnak a Magyar Heli- • . 14011 ^iaúásában megjelent Fejfák című kötet képen Egyszerűen azért, mert kitűnő a könyv előkészítése, megoldása, továbbá az a tény, hogy a fotóművészet a költészetet, régi irodalmunk elfelejtett szövegeit, porladó siratóénekeket hív szövetségesnek. Hibátlanok az arányok, hibátlan a szöveggel megszakított képsorok ritmusa. Ez a csöndes heroiz- mus tájainkat és múltunkat összegezi, nyitánynak Nagy László versét kéri fel. ..Hóval meg lánggal bútoros minden tér a Világban” kiált fel a költő az élet hevére és fagyára utalva, s ezt a lírai indítást folytatja Olasz Ferenc az általa kiválasztot biblikus töredékek, népi siratok, zsoltárok idézésével és a képek megdöbbentő sorozatával, E Ivan Mestrovic I van MeStrovic szobrász! életműve 1962-ben. zárult le, s hat évtizede megszállott munka nyomán, a világhírhez mesterművek szintjén jutott. A mű lezárult, egyre tárgyilago- sabb az esztétikai ítélkezés. Udvary Gyöngyvér és Vincze Lajos körösen írt, a Gondolat Kiadónál most megjelent Mestrovic-könyve az idő olyan első ütemében készült, amikor még az emlékezés friss ereje is szolgáltat adatot, de az információt már a kontinentális kritikai hullám is biztosítja. A függelék bizonyítja ezt a fontos kettősséget, hiszen az ismert író-képzőművész házaspár jelzi is a filológiai és a szóbeli közlések hátterét. Mintegy harminc MeStrovic-monográfiát tanulmányozhattak, köztük Milan Curcin, Dusko Keckemét, Miroslav Krleza tanulmányait Művükben felhasználták a spliti és zágrábi Mestrovic- gyűjteményekiben őrzött dokumentumokat, forrásként alkalmazták azon szóbeli közléseket melyeket MeStrovic rokonai és író, szobrász barátai szolgáltattak, így a könyv egyedi a maga nemében: teljességre, pontosságra törekszik. E korrektséghez érzékeny műelemzések, társulnak, olyan sűrített véleményeit, melyek során Udvary Gyöngyvér és Vincze Lajos saját megállapításaikhoz csatolják a Mestrovic-kutatók eszmefuttatásait. Ezzel munkájuk sokrétű, több nézőpontból is ellenőrzött, ennek ellenére egyéni hangvételű, mert a kellemes előadásmód tapintatos líraiságáihoz széles tárgyilagosság, nagyfokú anyag- ismeret kapcsolódik. A kettős szerzőség igazi csapatmunka, sőt a páros szellemi erőfeszítés tekintetbe veszi MeStrovic naplójegy- zeteát, Miroslav Krleza, a nagy horvát író méltató, s olykor MeStrovic „politikai analfabétizmusát” korholó ítéletét. Köztudott, hogy MeStrovic hosszú ideig fenntartásokkal bár, de túlzott reményeket táplált Sándor szerb király uralkodását illetően. A fasizmustól viszont azonnal és véglegesen elhatárolta magát, sőt üldöztetést is szenvedett. Mindez, csak azért említendő, hogy jelezzük a könyv minden adatot, minden mozzanatot feltáró tisztességét, a számbavétel és vizsgálódás törekvésének egyetemességét. A könyv természetes tónusa szervesen mutatja be olvasóinak körültekintő alapossággal MeStrovic otavicei indulását, tehetségének kibontakozását, azon társadalmi tényezőket, melyek segítették, gátolták szobrászi hivatásának horvát, szlavón, szerb karakterét, mely végül mégis HETI FILMJEGYZET Oly távol, oly közel Jelenet az Oly távol, oly közel című lengyel tilmből Különös film ez az 1972-ben forgatott lengyel mű, Tadeusz Konwicki rendező ailkotása (ő írta a forgatókönyvet is). Különös, tartalmát és formáját illetően egyaránt. Jellegzetességeire már a cím is utal: olyasmiről akar beszélni Konwicki, ami a film hőséhez — s magához a szerzőhöz és a szerző nemzedékéhez, a ma ötven körüliekhez — egyszerre nagyon közel van, mondhatni, mindennapjaik része, s nagyon távol is, mert már vagy három évtized távlatából dereng vissza. Nem nehéz kitalálni, hogy ez a valami a háború, illetve azok az élmények, amelyeket a film hőse, Andrzej, s kortársiai átéltek, és amelyektől talán soha nem tudnak már szabadulni. Az Oly távol, oly közel tehát emlékező film, de egyben az önvizsgálat, sőt a nemzedék kollektív lelkiismeretének a vizsgálata is. Nem fehér holló ez a téma a lengyel filmművészet legutóbbi termésében, mint ahogyan nem az számos szocialista ország filmművészetében sem. (Elég, ha a mi filmjeink közül említünk néhány címet: Hideg napok, Utószezon, Apa, Bekötött szemmel, Hószakadás.) Nos, Konwicki abból indul ki, bogy -oe a nemzedéki amely a háború alatt volt fiatal, azaz tizen- vagy huszonéves, részint úgy élt meg annak idején egy sor konfliktust, hogy vagy alig tudta: most éppen egy konfliktust él át, vagy ma már látja, mit tett , helyesen, s mit nem, részint pedig mindmáig a gondolataiban hurcolja, agysejtjeibe és idegeibe beépülten raktározza magában a háborús évek s a későbbi időszak minden benyomását. S továbbmenve: ezek a régi és frissebb történések átjátszanak egymásba, elmosódik köztük az időrendi határ, és a jelen minden pillanatában, cselekvésében ott van valami a múltból, valami jó, de igen sokszor valami rossz, kellemetlen, lelkifurdalásra késztető. A film ezt a tendkívül öszszetett problematikát igyekszik átvilágítani. Hősét, AncLr- zejt szinte egyazon pillanatban látjuk a mában, s a múltban. Emlékező-idéző tudat folyamának áramlásában felbukkannak előttünk régi események, mozzanatok, néha csak töredékek, s ezek mellett ott él és lüktet a mai lengyel élet, a varsói mindennapok világa. Andrzej barátja, Maks is feltűnik, s kettejük viszonyában, majd odaadó baráti, majd meg ellenszenves, sőt ellenséges kapcsolatában újabb oldaláról tárul fel a múlt meg a jelen, illetve Andrzej belső világa. Hogy milyen ez a világ? Nagy tettekkel és kicsinyes megalkuvásokkal teli, sőt, időmként azt tapasztaljuk, hogy Andrzej átformálja a múltat, kiretusálja a neki nem tetsző eseményeket, szebbé teszi a maga személyét és szerepét, mint amilyen valójában volt. Ilyenkor ad új nézőpontot a barát alakja és err^léke- zése. Ez a különös, vibráló szerkesztésmód mind tartalmilag, mind formailag csak Icomoly erőfeszítéssel követhető. A nézőnek egy percre sem lankadhat a figyelme, mert az állandóan ide-oda áramló,_ jelentből a jnúltba, múltból a jelenbe haladó, majd a kettőt egymásra kopírozó, összefonó képsorok folyton kapcsolatban állnak a hős egy-egy korábbi, vagy esetleg csak később bekövetkező tettével, gondolattöredékével, apró cselekvésmozzanatával. Ráadásul a film — hogy ezt a meghatározást használjuk — rendkívül lengyel. Ami azt jelenti, hogy minden utalás valószínűleg csak egy lengyel számára világos, de még közülük is elsősorban a Konwicki nemzedékéhez tartozónak. Így a film amely leginkább egy modem lélektani regény technikájához hasonlóan épül fel, bonyolult assízocióciókkal, belső monológokkal, tér-idő-cselekmény felbontással — minden érdekessége és gazdagsága mellett is számunkra igen nehezen átélhető. A de rvis es a hala Különösen az utóbbi években megélénkült úgynevezett Mohács-vita kapcsán eléggé erősen tudatosodik bennünk a magyar történelem török korszaka, a százötven éves megszállás időszaka. Ugyanakkor szinte alig jut eszünkbe, hogy a tőlünk délre élő népek a Balkánon részint jóval előbb megizlelték a török uralmat, mint mi, részint pedig sokkal tovább hordták a török igát, mint a magyarok. Hogy a szerbek, horvátok, bosnyákok, makedónok, görögök, bolgárok évszázadokkal hosszabb ideig voltak török uralom alatt, arról csak nagy ritkán hallunk, pedig hát ezeknek a népeknek a sorsa sem volt könyebb, mint a miénk. • Az új jugoszláv film, A dervis és a halál, melyet egy népszerű regényből (írója Mesa Selimovic) Zdravko Veli- movic írt és rendezett, ebbe a balkáni török időszakba enged bepillantást. A bonyolult, szerteágazó cselekmény középpontjában egy dervis, Ahmed Nurudin áll. Ahhoz az emberfajtához tartozik, aki számára minden és mindenki tiszta, mert ö maga az. Keserves megpróbáltatásokon kell átmennie, míg megtanulja: az ottomán rend, a világi hatalom éppúgy korrupt, aljas, erőszakos, vérszomjas és makacs, mint a világi hatalommal szorosan összefonódott egyház. Saját bőrén tapasztalja, mi történik azzal, aki túl sokat tud a visszaélésekről, s felemeli a szavát, illetve, mi történik, ha egy jószándékú, becsületes ember — maga Ahmed — fontos vezető pozícióba kerül, s ott az igazságosságot, emberséget akarja érvényesíteni. A helyenként a klasszikus szovjet filmművészet eszközeit idéző, nagy hatású, szélesen hömpölygő film történelmi témája dacára is sok mai utalást tartalmaz. Ez külön érdekességet kölcsönöz a műnek. Csempészek nyomában Szovjet film, a bűnügyi és kémfilmek sok ismert kellékével. Nem túlságosan izgalmas meséjét kissé körülmé- nyesikedve adja elő. Alkotói mintha olvasták volna Rejtő Jenő A tizennégykarátas autó című könyvét... Takács István i fotók a költészet rangján szólalnak meg, s a fejfák me- zökezdetű, lombkömyezetből felvillanó, gazzal és virággal benépesült esztétikuma olyan elementáris, hogy elhisszük Babits nyomán Olasz Ferencnek, a magyar fotóművészet új, megszületett lírikusának, hogy „nem is olyan nagy dolog a halál”. Különös módon igazolják e technika és szemlélet közösségében létrejött képsorok, hogy temetőkertjeink szoborjelei életigenlője, s ha méltósággal rögzíti is a hátramaradottak fájdalmát, nem lehangolóak. Dőlnek a szatmárcsekei fejfák, mint a Húsvét szigeti bálványok, francia disszertáció foglalkozott kapcsolatukról, szobrok, emberalakú bálványok a kukoricás szélén, hólepellel takarva. Máskor tavaszi virágszínzuhataggal ujjonganak föl, egyetlen hatalmas kert a csekei temető! Olasz Ferenc járt megyénk temetőiben is. Masinájával és szívével. Görcsös talajon láttatja tahitótfalui sírjelét, giz-gazban ágaskodó fejfa- roncsot jelez Ráckevéról, napfény szikrázik bogáncs- környezetű ácsai fejfáján. Közli Mészáros Julianna tá- piószecsői asszony édesapját sirató szövegét, mely a jaj felkiáltást árnyalja, s megáll a kosdi temető Biczó Ilona által gyűjtött feliratainál, az alsónémedi sírkert gondosan faragott fejtáinál. Mindegyik faragás összetartozik, s formája mégis vonzóan egyéni, a környezet megis- mételhetetlenségéről nem is beszélve. Ilyenek a könyvben is idézett monori fejfák tömbjei, ahol még nem is olyan régen- népszokás tette a sírtáblákra a könnyfogó térítőkét, ahogy Petőfi is említette ezt a hagyományt Szendrey Júliához intézve az óhajt: „fejfámra sötét lobogóul akaszd”. Olasz Ferenc rátalál Molnár Katalint idéző Bartók-jegy- zetre: „Jó idesanyám! Bézárta minden boldogságunkat ... kedves jó idesanyánk”. Adódnak tréfásan találó sorok is: „sohase hittem, hogy egy ijjen rossz embert ij nehezen lehet elfelejteni... Jaj, jaj, jaj, nekem egyetlen rossz férjem!” Ilyen mesteri színvonal mellett nem kérhetjük számon a teljességet, hiszen a könyv minőségével érte azt el, mégis Olasz Ferenc figyelmét felhívjuk a majosházi temetőre, ahol Szalacsy István székely és kiskunsági mintákat egyeztet, a makádi temetőkert Árpád-kori érintetlenségére, és a pusztavacsi sírkert utcarendjére, mely a faluból hiányzik, s a nép rendteremtő nosztalgiáját az erdő közepére szerkesztett közös nyughelyére korlátozta más lehetőség hiányával. A természet és a múlt hatalmas névtelenségének érett költészete tekint ránk Olasz Ferenc képpel, szöveggel társított könyvéből, melyet dr. Kós Károly szakavatott tanulmánya és gazdag könyvészeti anyag zár. Itt találkoztunk Novák László nagykőrösi múzeumigazgató nevével, aki köztudottan hosszabb ideje foglalkozik a népi fejfák eredetével. Az újabb kiadásban megfontolandó azon kiegészítés, mely a fotó- és szövegkíséret mellett számba- veszi képzőművészetünk ezzel kapcsolatos feldolgozásait. Itt említem meg, hogy Somogyi József áporkai kopjafákkal támasztja meg újabb Dózsa-szobrát, és széles körben ismeretesek Miklosovits László albertirsai fejfákat, Dohnál Tibor ceglédi emlékjeleket és Vecsési Sándor dömsödi—dabi sírtáblákat elemző festményei, grafikái, melyek ebből a népi forrásanyagból merítenek. elérte az áhított egyetemességet Érző, értő figyelemmel követi a tanulmány Mestrovic bécsi korszakát, ahol Hellmer tanítványa volt, de már akkor Rodin eszményeihez és a szecesszióhoz kötődött, mely a Zágrábban felállított művében, „Az élet kútjában” tisztán megfigyelhető. Ezután következett Párizs és csodálata Michelangelo iránt is abban valami jelképes, hogy nagy elődjéhez ha- sonloan, az ő több szoborból allo es a jugoszláv népek történelmét összegező vidov- dani panteonja csak töredékesen készült el, Gyula pápa síremlékéhez hasonlóan. Igaz. hT,°KKknemCSak ezért, sokkal ml«ibb képességeiért neveztek „dalmat Michelangelónak . Fegyelmezett erőbeosztással, nem lankadó feszítettséggel idézik a szerzők Mestrovic pályájának római szakaszát, sikeresztendeit, emberi és művészi válsága időszakát, az amerikai tartózkodást, ahol Bartókhoz hasonlóan „rettenetes szorgalommal” dolgozott megszállottan. Századunk egyik kimagasló szobrászművésze volt, aki plasztikai együtthatókkal ösz- szegezte elnyomott, s azóta szabaddá gyarapodott népének életérzését úgy, hogy művészetének minősége átlépte a nacionális határokat és emberi tanulságul szolgál mindannyiunknak a mű kivívott véglegességével. E kitűnő kötet esetleges újabb kiadásához csak anyait jegyeznénk meg* hogy igényelnénk a Szépművészeti Múzeumban őrzött Anyai gond mélyebb elemzését is, mely MeStrovic egyik elfelejtett, de annál kiválóbb alkotása. Érdemes volna számba venni a róla szóló magyar művészettörténeti cikkeket is, ideértve Veres Péter elemzését. Kívánatos további munka Mestrovic hatásának ösz- szegezése. Szellemi hagyatékának méltó örököse egyik kiváló tanítványa, Joseph Turkaly (kinek magyar felesége, Szente Júlia, Öcsán nevelkedett). ö készítette Mestrovicról a Clevelandban felállított bronzszobrát, amelyben összegyűjtötte és felvillantotta tobzódó energiáit és aszkétikus fegyelmét. Mindezek azonban olyan gondolatok, amelyek természetszerűleg túlnőnek a jelen vállalkozáson, illetve épp ez indíthatja el azt az újabb vállalkozást. A most kezünkben tartott könyvtanulmány, Udvary Gyöngyvér és Vincze Lajos munkája mindenképpen a hazai, sőt a nemzetközi MeStrovic-irodalom nagy nyeresége.
