Pest Megyi Hírlap, 1975. december (19. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-09 / 288. szám
1975. DECEMBER 9., KEDD %m*ap 5 A Lengyel Egyesült Munkáspárt VII. kongresszusán A Politikai Bizottság programreferátuma A kongresszus elnöksége (az első sorban balról jobbra): Kádár János, Todor Zslvkov, Leonyid Brezsnycv és Edward Gierek. Edward Gierek, a LEMP KB első titkára pontosan 16 órakor lépett a szónokemelvényre és az Internacionálé eléneklése után megnyitotta a kongresszust. Gierek rövid megnyitó beszéde utón a kongresszus megválasztotta elnökségét, titkárságát és munkabizottságait. Megszavazták, hogy a kongresszus szerdán 17 munkabizottságban folytatja a beszámolók vitáját. A kongresszus napirendje a következő: — a politikai bizottság programreferátuma, előadó: Edward Gierek; — az 1976—1980-as lengyel ötéves terv irányelvei, előadó: Piotr Jaroszewicz miniszterelnök ; — a beszámolók vitája; — a párt vezető szerveinek megválasztása, határozathozatal. A központi bizottságnak a két kongresz- szus közötti időszakban végzett munkájáról szóló jelentését már előzetesen írásban kézhez kapták a delegátusok. Edward Gierek 17 órakor kezdte meg előadói beszédét, amely mintegy négy órán át tartott. A fejlett szocialista társadalom építésének szakaszába léptünk Edward Gierek beszámolóba Edward Gierek, a LEMP Politikai Bizottságának „A szocialista építés további gyors ütemű fejlesztéséért, a munka és az életszínvonal minőségének emeléséért” című programbeszámolójában bevezetőül többek között hangsúlyozta: — Csaknem öt évvel ezelőtt pártunk igen nehéz helyzetben dolgozta ki és fogadta el társadalom- és gazdaságfejlesztési politikájának alapelveit, amelyek két fő célt jelöltek meg: a társadalom jólétének és Lengyelország erőinek növelését. Ezt a politikát pártunk továbbfejlesztette és határozataiba foglalta. Azóta következetesen dolgoztunk végrehajtásán és minden területen jó eredményeket értünk el, számottevően túlszárnyaltuk az eredeti előirányzatokat. Mostani kongresszusunk a népi Lengyelország három évtizedes történetének legeredményesebb ötéves időszakáról adhat számot. — Az új ötéves' tervben megkülönböztetett figyelmet fordítunk a piaci árutermelés és szolgáltatások fejlesztésére, valamint az exporttermelés további növelésére. Elsősorban azokat az iparágakat erősítjük, amelyekre szakosodunk, és amelyekben a legnagyobb tapasztalatokkal rendelkezünk. — Foglalkoztatási politikánkban munkaerő-tartalékaink ésszerű felhasználására törekszünk. A jövőben az eddiginél jobban ki kell használnunk dolgozóink képességeit. — Következetesen érvényesíteni fogjuk azt az elvet, hogy a jobb minőségű és nagyobb munkát magasabban jutalmazzuk. — A mostani kongresszus elé terjesztett program végrehajtása minőségileg új, magasabb fejlődési szintre emeli országunkat — mutatott rá a LEMP KB első titkára. — A népi Lengyelország a szocialista fejlődés új, magasabb szakaszába, a fejlett szocialista társadalom építésének szakaszába lép. Ez a tény széles távlatokat nyit. Elmondhatjuk, hogy lényegében felépítettük országunkban a szocializmus alapjait, szilárddá tettük társadalmát és gazdaságát és politikai struktúráját. — A hatodik és hetedik kongresszus között eltelt időben helyesen és következetesen megvalósítottuk azt az elvet, hogy „a párt vezet, a kormány pedig kormányoz”. — A hatodik kongresszus határozatait végrehajtva, megkezdtük a munkát a Lengyel Népköztársaság alkotmányában végrehajtandó módosításokon. — Elmondhatjuk, hogy országunk életének egyetlen j olyan területe sincs, ahol a legutóbbi öt évben ne gyorsult volna meg a fejlődés, és nem I léptünk volna alkotó módon előbbre. — Ezekben az években gyakran fordultunk a munkás- osztályhoz, a parasztsághoz és az értelmiséghez segítségért és támogatásért. Kértük, biztosítsanak terven felüli termékeket a belső piacra és exportra. Társadalmunk sohasem hagyott bennünket cserben, pártunk és kormányunk minden egyes felhívását tettekkel, az erkölcsi és anyagi értékek gazdagításával támogatta. — A hatodik kongresszus határozatainak eredményes megvalósításában kiemelkedő szerepet játszott a Szovjetunióval és az SZKP-val megvalósított testvéri egység és együttműködés. A lengyel—szovjet egységet, barátságot és testvériességet a jövőben is állandóan erősítjük. — Dinamikus fejlesztési politikánk helyességét a gyakorlat igazolta. Ezt a politikát fogjuk tehát folytatni és erősíteni. A hetedik pártkongresszus téziseiről folytatott össznépi vita teljes támogatásáról biztosította Központi Bizottságunk programját, amelyet számos értékes javaslattal gazdagított. Ezeket a javaslatokat gondosan tanulmányozzuk és alkalmazni fogjuk. — Pártunknak eltökélt szándéka, hogy tovább folytatja a hatodik kongresszusán elfogadott társadalom- és gazdaságfejlesztési politikáját — húzta alá Edward Gierek. Minden feltételünk megvan ahhoz, hogy a következő ötéves tervben 40—42 százalékkal növeljük a nemzeti jövedelmet. Azt tervezzük, hogy a lengyel ipar összes termelése 1980-ban körülbelül 48—50 százalékkal lesz magasabb az ideinél és az ipar biztosítja a nemzeti jövedelem 62 százalékát. — A legutóbbi években a szocialista demokráciát új formával gazdagítottuk: minden fontos társadalmi-gazdasági kérdés megoldásakor konzultálunk a dolgozókkal. — Továbbra is gondoskodnunk kell ideológiai frontunk hatékonyságáról, offenzív jellegének és harcosságának fokozásáról. A szocializmus elleni ideológiai harcban a reakciós és a konzervatív erők napjainkban egyesülnek a re- vizionizmussal és a maóiz- mussal, a jobb- és baloldali opportunizmussal. Állandó éberségre és a párt jobb eszmei felfegyverzésére van szükségünk. — Mély megelégedéssel állapítjuk meg — mondotta a továbbiakban Edward Gierek —, hogy az elmúlt 5 esztendőben különösen dinamikusan fejlődtek a lengyel—szovjet kapcsolatok. Testvéri együttműködésünk minden területén szorosabbá vált. A Szovjetunióval fenntartott testvén kapcsolatok alapvető jelentőségűek népünk és szocialista hazánk számára. — A szocialista és kommunista építés jelenlegi szakaj szának objektív törvényszerű- sége, hogy tovább kell mélyí- j teni a KGST-országok gazdasági integrációját. Lengyelország állást foglal e folyamat bővítése mellett. — A LEMP külpolitikájában abból indulunk ki, hogy korunkban a béke oszthatatlan. Mindenütt, ahol arra szükség és lehetőség lesz, támogatni fogjuk a feszültség- gócok és tűzfészkek megszüntetésére, a tartós béke megteremtésére irányuló törekvéseket. — Pártunk alapvető jelentőségűnek tartja a világ'kommunistáinak egységét- és együttműködését. Pártunk Központi Bizottsá- ;ga a mostani kongresszus elé terjesztett programmal tovább folytatja és alkotó módon továbbfejleszti öt esztendővel ezelőtt megkezdett politikáját. Ezt a politikát a gyakorlat igazolta. Helyes úton járunk. Ezen az úton kell következetesen és határozottan továbbhaladni — fejezte be beszédét Edward Gierek. A kongresszus ma folytatja munkáját. Minies Moszkvában Milos Minies, a JKSZ KB elnökségének tagja, a Szövetségi Végrehajtó Tanács alelnöke, külügyminiszter, hétfőn a szovjet kormány meghívására hivatalos baráti látogatásra Moszkvába érkezett. A jugoszláv államférfi a vnukovói repülőtéren Andrej Gromiko, az SZKP KB PB tagja, külügyminiszter, valamint más hivatalos személyiségek fogadták. Minden jel arra mutat, hogy nemkívánatos módon, a legkülönfélébb bonyodalmakkal fenyegetve szűnik meg Portugália négy és fél évszázados jelenléte utolsó gyarmatán, a Kis- Szunda-szigetcsoporthoz tartozó, mintegy tizenkilencezer négyzetkilométer területű Ke- let-Timoron. A legújabb fejlemény: indonéz katonai beavatkozás és ennek nyomán diplomáciai szakítás Lisszabon és Djakarta között. A háttérben dióhéjban a következő: november 28-án egyoldalúan kikiáltotta a független Kelet-Timort a FRETILIN nevű politikai párt. A FRETILIN augusztus 13-a óta tartja kezében az ország kulcspozícióit. Ezen a napon nagy ve- télytársa, az UDT nevű szerveGeorge Macovescu Budapesten Megkezdődtek a magyar-román külügyminiszteri tárgyalások Púja Frigyes külügyminiszter meghívására, hétfőn hivatalos baráti látogatásra hazánkba érkezett George Macovescu, a Román Szocialista Köztársaság külügyminisztere, akit útjára elkísért felesége is. George Macovescu, a Román Szocialista Köztársaság külügyminisztere 1M3. május 28-án született. A bukaresti jogi fakultáson szerzett diplomát. 1945-ig újság- íróüéní dolgozott. Elméleti tanulmányokat és irodalmi kritikákat is publikált. 1936 óta tagja a Román Kommunista Pártnak. A felszabad dulás után a tájékoztatási minisztérium főtitkára (1945—1947), Románia londoni ideiglenes ügyvivője (1947—1949), a külügyminisztérium igazgatója (1949—1952), a filmgyártás vezérigazgatója (1955— 1959), Románia washingtoni követe (1959—1961), külügyminiszter-helyettes (1961—1967), a külügyminiszter első helyettese (1S67—1972) volt. 1972. október 18-án nevezték ki külügyminiszterré. A Román Kommunista Párt X. kongresszusán (1989) a Központi Bizottság tagjává választották. 1974-ben az RKP XI. kongresszusán KB-tagként újraválasztották. A nagy nemzet- gyűlés képviselője 1969 óta. Hétfőn délután a külügyminisztériumban megkezdődtek a hivatalos magyar—román külügyminiszteri tárgyalások. Púja Frigyes magyar és George Macovescu román külügyminiszter tárgyalásain részt vettek Roska István külügyminiszter-helyettes, Tóth Elek külügyminisztériumi csoportfőnök, dr. Biczó György, a Magyar Népköztársaság bukaresti nagykövete, dr. Németh József a külügyminisztérium főosztályvezetője, továbbá loan Co- tot, a Román Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete, Ion Ciubotaru, a román külügyminisztérium I. területi igazgatóságának vezetője és Traian Chebeleu,, a külügyminiszter tanácsadója. Púja Frigyes és felesége hétfőn vacsorát adott George Macovescu és felesége tiszteletére a Gellert szállóban. A vacsorán Púja Frigyes és George Macovescu pohárköszöntőt mondott. A kommunistáknak most az a legfontosabb feladatuk, hogy rendezetten visszavonuljanak, megkíméljék erejüket, megvédjék pozícióikat és minél kedvezőbb feltételeket alakítsanak ki a további harchoz, ahhoz, hogy ismét támadásba lendülhessenek a szocialista társadalom kivívásáért, a forradalom végső győzelméért — jelentette Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt főtitkára azon a nagygyűlésen, amelyet Lisszabonban rendeztek vasárnap délután, először azóta, hogy Portugáliában elfojtották a katonai lázadást. A főtitkár annak a véleményének adott hangot, hogy a „munkásmozgalomnak mind szervezeti formáit, mind harcának eszközeit tekintve alkalmazkodnia kell ahhoz az új helyzethez”, amelyre az jellemző, hogy felszámolták a forradalmi katonai baloldal pozícióit. „Ha nem tudunk alkalmazkodni és az új helyzetnek megfelelő szövetségi politikát folytatni, jobboldali dikzet fegyveres puccsal próbálta a maga javára billenteni a mérleget, de ehhez gyengének bizonyult. Mint most kiderült, veresége nyomán az UDT titokban szövetkezett az Indonéziához való csatlakozást hirdető APODE- TI-vel és ehhez a „tengelyhez” csatoltak még két kisebb, ugyancsak indonézbarát szervezetet. Djakarta erre a négyesfogatra építve határozta el az akciót —, de a végső döntésben persze más tényezők is komoly szerepet kaptak. ® A FRETILIN függetlenségi deklarációjára 49 afroázsiai országból érkezett kedvező visszhang és Djakarta nem akarta megvárni, amíg megkezdődik a diplomáciai elismerések láncreakciója. O Suharto tábornok úgy látta, hogy a nyugati hatalmaktól nincs mit tartania. Az ameNyikolaj Podgomij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke hétfőn hivatalos baráti látogatásra, Mohammed Daud, afgán állam- és kormányfő meghívására Afganisztánba utazott. A spanyol rendőrség bejelentése szerint vasárnap száz személyt vettek őrizetbe a madridi kormányellenes megmozdulások kapcsán. Ekkor tüntetők több százas csoportja általános amnesztiát, tatúrát kockáztatunk” — mondotta. Közölte, hogy pártja nem fogja nevét adni egy olyan kormány politikájához, amelyik „antidemokratikus és munkásellenes” vonalat visz. Cunhal felszólította a portugál kommunistákat és minden demokratikus erőt, hogy haladéktalanul fogjanak össze a fasiszta veszély ellen a demokrácia megvédéséért, a mélyreható társadalmi reformok folytatásáért. ★ A Portugál Demokratikus Néppárt nem utasítja el a kommunistákkal való „együttműködést” a kormányban — jelentette ki Francisco Sa Car- neiro, a PPD főtitkára a párt Aveiróban ülésező rendkívüli kongresszusán. A főtitkár, aki korábban makacsul elutasította a kommunistákkal való együttműködést, állásfoglalását indokolva rámutatott, hogy az összhangban van a portugál nép érdekeivel. rikaiak indokínai veresége után Washington és Indonézia más hitelezői felújították, sőt fokozták gazdasági és katonai segélyakcióikat — azzal a nem titkolt céllal, hogy Indonéziát az ázsiai haladó áramlatok elleni gáttá építsék ki. Bár a Fehér Ház szóvivője sietett kijelenteni, hogy Suharto nem tájékoztatta az éppen az akció előestéjén Djakartában tartózkodó Fordot, az tény, hogy az indonéz fővárosban Kissinger „megértőén’* nyilatkozott Indonézia „timori szándékairól**. Indonéziában nagyok a tár- sadalmi-gazdasági ellentétek és a politikai foglyok szánra ötvenezer. Ugs^anakkor bombaként robbant a Pertamina Állami Olajtársaság fantasztikus korrupciós botránya — vezetőjét, Sutowo tábornokot le is váltották — és a nemzeti érzelmeket felkorbácsoló timori kaland figyelemelterelő manővernek sem rossz. Egyelőre csak annyi biztos, hogy a djakartai döntés nyomán még sokáig viharos lesz a tenger a Szunda-szigetek nemrég még mozdulatlannak tűnő víztükrében. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke útközben hétfőn Taskentba — Szovjet-Üzbegisztán fővárosába — érkezett. valamennyi politikai fogoly szabadon bocsátását követelte a madridi Carabanchel börtön előtt. A rendőrség durván rátámadt a tömegre és szétverte a felvonulást. Alig egy héttel szabadon bocsátása után ismét letartózat- ták Marcelino Camacho szak- szervezeti vezetőt. Azzal vádolják, hogy „felbujtotta” és irányította a börtön előtti tüntetőket. Felesége azonban újságíróknak elmondotta, hogy Camachot az utcán tartóztatták le, amikor vasárnapi újságokat vásárolt egy hírlapárusnál. Hétfőn a franeóista rezsim karhatalmi erői hermetikusan lezárták a főváros Ventas nevű városrészét. Ezzel több száz tüntetőt meg akartak akadályozni abban, hogy Pablo Igle- sias születésének 50. évfordulója alkalmából egyrészt leróják kegyeletüket a Spanyol Szocialista Munkáspárt, valamint a Spanyol Általános Munkaszövetség alapítójának az említett városrészben levő sírjánál, másrészt a politikai szabadságjogok biztosítását követeljék. A rendőrség akciója során több tucat tüntetőt őrizetbe vett. Bogota — á KKP kongresszusán A külföldi monopóliumok leleplezése A Kolumbiai Kommunista Párt kongresszusa folytatja munkáját. A küldöttek felszólalásaikban elemezték a kommunistáknak a munkásosztály, a dolgozó nép érdekében folytatott harcát. A küldöttek felszólalásaikban leleplezték a külföldi monopóliumoknak az országot kifosztó tevékenységét. Az amerikai monopóliumoknak egyre növekvő túlsúlya a kőolajiparban és más iparágakban komoly veszélyt jelent Kolumbia gazdasági életére. Az SZKP KB és a szovjet kommunisták millióinak nevében A. VOSSZ, a Lett Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, a szovjet delegáció vezetője üdvözölte a kongresz- szust. A Kolumbiai Kommunista Párt kongresszusán részt vesznek a baráti országok küldöttségei, közöttük a magyar párt delegációja is, amelyet Kozári József, az MSZMP KB osztály- 1 vezetője vezet. Vihar Timur Minél kedvezőbb feltételeket kell kialakítani a további harchoz A PKP lisszaboni nagygyűlésén Alvaro Cunhal mondott beszédet Kádár János üdvözlő távirata Dolores Ibarraríhoz Dolores Ibarrurit forradalmi tevékenységéért, a fasizmus ellent aktív harcáért, a népek barátságáért, a békéért és a szocializmusért kifejtett erőfeszítései elismeréseképpen 80. születésnapja alkalmából hétfőn Moszkvában az Októberi Forradalom Érdemrenddel tüntették ki. A magas kitüntetést a Tudósok Házában megrendezett ünnepségen Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja a KB titkára nyújtotta át Ibarrurinak. Dolores Ibárruri elvtársnőnek, a Spanyol Kommunista Párt elnökének Tisztelt Ibárruri elvtársnő! A magyar kommunisták, pártunk Központi Bizottsága és a magam nevében szívből köszöntőm Önt 80. születésnapja alkalmából. Az Ön személyében olyan elvtársunkat üdvözöljük, aki egész életét a munkásosztály forradalmi küldetésének szentelte. őszinte elismeréssel és megbecsüléssel tekintünk arra a töretlen és áldozatkész harcra, amelyet a Spanyol Kommunista Párt élén a fasiszta diktatúra ellen, a spanyol nép szabadságáért, társadalmi felemelkedéséért, a nemzetközi kommunista mozgalom internacionalista összefogásáért folytat. Kedves Ibárruri elvtársnő! Kívánunk önnek továbbra is jó egészséget, személyes boldogságot és sok sikert a szabad, szocialista Spanyolország megteremtéséért vívott küzdelemben. Elvtársi üdvözlettel: Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára További letartóztatások Spanyolországban Nyikolaj Podgornij Afganisztánba utazott