Pest Megyi Hírlap, 1975. november (19. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-22 / 274. szám

1975. NOVEMBER 22., SZOMBAT %Húiao Megkezdődött a Közalkalmazottak Szakszervezetének Vili. kongresszusa Benke Valéria tolmácsolta a párt Központi Bizottságának üdvözletét * Tegnap a SZOT Tárogató úti központi iskolájában meg­kezdődött a, Közalkalmazottak Szakszervezetének VIII. kong­resszusa, amely a csaknem 190 ezer közhivatali dolgozót kép­viselő 300 küldött, valamint 100 meghívott vendég részvé­telével két napon át tanácsko­zik. A kongresszuson megje­lent és az elnökségben foglalt helyet Lázár György, a Mi­nisztertanács elnöke, Benke Valéria, a Társadalmi Szemle szerkesztő bizottságának elnö­ke és Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. Ott volt a kormány több tagja, az ál­lamélet számos vezető szemé­lyisége, továbbá Dagobert Krause, a Közalkalmazottak és Rokonszakmák Nemzetközi Szövetségének főtitkára. Dr. Csendes Károlynak, a szakszervezet elnökének meg­nyitója után dr. Prieszol Olga főtitkár szóbeli kiegészítést fűzött a központi vezetőség írásos jelentéséhez. — A szakszervezet sokolda­lúan közreműködött az általá­nos társadalmi célok megvaló­sításában — mondotta —, elő- segítője volt annak, hogy a hatáskörébe tartozó államigaz­gatási, igazságszolgáltatási, tu­dományos kutatóintézeti, köz- művelődési és egyéb szakterü­letek jobban betöltsék társa­dalmi szerepüket, emelkedjék munkájuk színvonala, tovább javuljanak a közhivatali dol­gozók élet- és munkakörülmé­nyei. Utalt azokra a jelentős in­tézkedésekre, amelyeket a kor­mány az elmúlt években tett a hatáskörök felülvizsgálatára és decentralizálására, az ügy­intézés egyszerűsítésére, az ál­lamigazgatási és igazságszol­gáltatási szervezet egységesí­tésére. — Az eredmények elisme­rése mellett meg kell állapí­tanunk — folytatta a főtitkár —, hogy a központi irányító szervek nem fordítottak kellő figyelmet az ügyintézés egy­szerűsítésére, egyes esetekben az utasítások kiadását nem követte a végrehajtás szigorú számonkérése. A minisztériu­mok felügyeleti munkájában az igazgatási tevékenység még nem kapott kellő súlyt. Érdekvédelmi kérdésekről szólva hangsúlyozta, hogy a közhivatali dolgozók élet- és munkakörülményei a beszá­molási időszakban számotte­vően tovább javultak. A köz­szolgálatban. jelentős bérren­dezésre került sor. A feladatokat összegezve a főtitkár hangsúlyozta: a szák­szervezetnek a maga mozgal­mi eszközeivel még hatható­sabban kell segítenie az álla­mi irányító munka színvona­lának emelését, a gazdasági ha­tékonyságot célzó intézkedések következetes végrehajtását. E munkájuk során a szakszerve­zet számít a közhivatali dol­gozók nagy tömegei — közöt­tük a 32 ezer választott szak- szervezeti tisztségviselő — cse­lekvő közreműködésére. A főtitkári beszámoló után Huber Lajos, a számvizsgáló bizottság elnöke beterjesztet­te a bizottság jelentését, majd megkezdődött a vita, amely­ben felszólalt Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Társadalmi Szemle szerkesztő bizottságá­nak elnöke, A párt Központi Bizottságának üdvözletét tol­mácsolta a kongresszus részt­vevőinek, majd a szakszenA?- zetek társadalmunkban betöl­tött szerepéről szólt, arról, hogy miközben hivatásuknak megfelelően szervezetten ellát­ják a dolgozó emberek érdek- védelmét, ugyanakkor a java­kat teremtő munka fejleszté­sét, segítését, előmozdítását is feladatuknak tartják. Ezután a világnézeti nevelés fontosságáról beszélt, s arról, mit jelent a szocialista állam­ban közszolgálati dolgozónak lenni. Rámutatott, hogy a szo­cialista társadalomban ez a te­vékenység nem egyszerűen jól működő közigazgatást jelent — természetesen azt is —, ha­nem egyúttal politikai öntuda­tot. a dolgozó nép hűséges szolgálatát, nagyfokú szemé­lyes felelősséget, elkötelezett magatartást tételez fel. A vitában felszólalt Gál László, a SZOT titkára, és dr. Papp Lajos államtitkár, a Mi­nisztertanács Tanácsi Hivata­lának elnöke is. A közalkal­mazottak szakszervezetének VIII. kongresszusa szombaton folytatja munkáját. Pest megyei küldött felszólalása A kongresszuson Pest me­gye több mint hétezer köz- szolgálati dolgozóját 11 kül­dött képviselte. Közülük dr. Tasnádi András csoportvezető ügyész, a Közalkalmazottak Szakszervezete központi veze­tőségének tagja kapott szót. Hozzászólása első részében az igazságszolgáltatásban te­vékenykedő technikai dolgo­zók — gépírónők, adminiszt­rátorok — fluktuációjával, s ami ezzel szorosan összefügg, bérezésével foglalkozott. El­mondotta, hogy ez régi. gond, amelynek rendezéséhez sürgős intézkedések szükségesek. Ugyanis a kilépő dolgozók, s ezek pótlása nemcsak lassítja, hanem veszélyezteti az érdemi munkát. Közismert tény, hogy az igazságszolgáltatási mun­kában rendkívül fontos a gyorsaság, sajnos ma már ezt óhatatlanul hátrányosan befo­lyásolja az említett dolgozók helyzete. A továbbiakban az ügyinté­zés egyszerűsítéséről szólt: el kell érni — mondotta —, hogy a közszolgálati munka egysze­rűvé nemesedjék, olyanná, amely teljes mértékben men­tes a bürokráciától. Ehhez az szükséges, hogy a közszolgá­lati dolgozók az embert, az állampolgárt vegyék figye­lembe, s a gyakorlati ügyek intézésekor — törvényeink szellemében — magatartásuk emberközpontú legyen. ■ Emlékünnepéi» Landler Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából Tegnap Újpesten, a Land­ler Jenő MÁV Jármű­javító Üzemben, az MSZMP Központi Bizottsága, a Haza­fias Népfront Országos Taná­csa, a KISZ Központi Bizott­sága, a KPM és a Vasutasok Szakszervezete emlékünnepsé­get rendezett Landler Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából. Dr. Molnár Bélá­nak, a HNF Országos Taná­csa titkárának megnyitó sza­vai után Szerényi Sándor, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottsága Titkárságának tag­ja mondott ünnepi beszédet, idézte fel Landler Jenő ese­ményekben gazdag életét, em­beri nagyságát, politikai fejlő­dését, nagyszerű életútját. ★ Landler Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából tudományos emlékülést rende­zett pénteken az MSZMP KB Párttörténeti Intézete és a Ma­gyar Történelmi Társulat. A Párttörténeti Intézet Alkot­mány utcai épületében tartott ülésen részt vett Nemes De­zső, az MSZMP Politikai Bi-, zottságának tagja, a Politikai Főiskola rektora, Szerényt Sándor, az MSZMP Központi Ellénőrző Bizottsága Titkársá­gának tagja. Vass Henrik, a Párttörténeti Intézet igazgatója, a Magyar Történelmi Társulat alelnöke mondott megnyitót, majd Sza­bó Ágnes kandidátus tartott előadást Landler Jenő helye a magyar forradalmi munkás- mozgalomban címmel. Ezután korreferátumok hangzottak el Landler Jenőnek a vasutas­mozgalomban és a Tanácsköz­társaság védelmében betöltött szerepéről, ügyvédi tevékeny­ségéről. Az ülés Vass Henriik zárszavával fejeződött be. ★ Rapai Gyula, hazánk moszk­vai rendkívüli és meghatal­mazott nagykövete a magyar nagykövetség vezető diplo­matáinak jelenlétében pén­teken délelőtt a moszkvai Kreml falánál koszorút helye­zett el Landler Jenőnek, a magyar és a nemzetközi mun­kásmozgalom kiemelkedő sze­mélyiségének emléktáblájá­nál, Landler Jenő születésé­nek századik évfordulója al­kalmából. Ugyancsak pénteken dél­előtt helyezték el koszorúju­kat Landler Jenő földi ma­radványainál a Szovjet Ba­ráti Társaságok Szövetségé­nek, valamint a Szovjet—Ma­gyar Baráti Társaságnak a képviselői is. Tétován kovácsolt kapcsok Az ágazatok együttműködésének eredményei és lehetőségei Pest megyében Sűrűn béklyóba veri gon dolkodásunkat a megszokás. A kérdésre, vajon az ember milyen formában fogyaszthat­ja a kukoricát, a megkérde­zettek egyöntetűen azt felel­ték, hogy nyáron szívesen esz­nek főtt kukoricát, télen pedig pattogatottat. A tudakozódás pikantériája csupán annyi, hogy Manoron esett meg ott, ahol az állami gazdaság szak­körökben méltán híres üzeme jó ideje készíti a kukoricapely- het, előállítanak— igaz, ezt már nem emberi fogyasztásra — takarmáinyzsírpont is a ku­koricából, s már nem a távoli jövő ígérete, hogy tetemes mennyiségben kukoricaolajat szintén kibocsássanak. Előreszaladtak ? Vannak, akik úgy véleked­nek, hogy a monori üzemmel a nagyon is messzi jövőt céloz­ta meg az élelmiszer-feldolgo­zás ma még különlegességnek számító ága. Az ok: a hazai fo­Volgográd lakosai semmiben sem kü­lönböznek a többi szovjet városban élő polgártársaiktól. Dolgoznak, tanulnak, szórakoznak, szeretnek, családot alapí­tanak és gyermekeket nevelnek. Szeretik a szépet és a jót, és büszkén állítják, hogy itt, Volgográdban élnek e vidék legszebb leányai. A város mindennapi életéhez — mint mindenütt 'a Szovjet­unióban — kitörölhetetlenül hozzátar­tozik azonban a háború emléke. Idézik azt a város különböző pontjain az ütkö­zet egy-egy jelentősebb állomásának színhelyén felállított emlékművek. Ma­gára vonja a figyelmet az örök memen- tóként megmaradt Pavlov-ház feketére égett épületmaradványa. A Pavlov-ház... a történelemben ritkán adódik a Pavlov- hoz és társaihoz hasonló hősöknek, hogy életben maradva, történelmi távlatból megismerjék tettük igazi nagyságát. A ház, amelynek védelmét I. F. Pavlov őrmesterre és társaira bízta a parancs­nokság, stratégiai fontosságú ponton feküdt. Mögötte 200 méterre a Volga folyó, és túlsó partján az ellentámadás­ra készülő hátország. Előttük a dühödt ellenség. A lőszer fogytán és mind keve­sebb a fegyvereket kezelni képes harcos. 53 napon és éjen át tartott a harc... A lőszerkészletet megsokszorozza, az él­ni akarás erejét legyőzhetetlen túlerő­vé teszi azonban az a tudat, hogy ezt a házat az élők érdekében meg kell vé­deni. Nem meghalni, harcolni kell! A Pavlov-ház jelképezi ma többek között azt is, hogy a fasiszta Németországnak volt ugyan ereje lerohanni és leigázni fél Európát, de nem volt, nem lehetett ereje, hogy ezt a Volgától elválasztó 200 métert elfoglalja. Volgográdról szólni a Mamajev Kur- gánon felállított óriás emlékmű említé­se nélkül nem lehet. Az emlékművet azon a helyen állították fel, ahol 1943. január 26-án véres és kemény harc árán egyesült a doni front 21. és 62. hadserege. Itt minden négyzetméternyi területen 500 lövedékmaradványt szed­tek össze a csata után. A harcokban részt vett hitlerista tábornokok még azt is állítják emlékirataikban, hogy itt valóságos csodák történtek: még a ha­lott szovjet katonák kezében sem né- multak el egy percre sem a fegyverek, és kíméletlenül tüzeltek rájuk. Innen az első békés tavasz és hóolvadás ide­jén sűrű patakokban folyt le a háborús szennyet magával ragadó, emberi vér­től vörösre festett fagyos víz. Érthető mindezért, hogy a védők emlékét ke­gyelettel és híven őrző mai nemzedék éppen itt állította fel e monumentális emlékművet az ismert és névtelen hő­söknek. Itt minden a ma élőkért tuda­tosan hozott áldozatra emlékeztet. Min­den szoborkompozíció és minden egyes alakja, minden egyes felirata. Nehéz szavakba önteni mindazt, amit az élők nevében, az emlékezők akaratából az al­kotó J. V. Vucsetyics Állami-díjas szob­rászművész itt vasban, kőben, beton­ban és gránitban kifejez. A végtelen tiszteletadás és kegyelet, a hűségeskü gondolatai ezek. Az égő fáklyát büszkén és némán ma­gasba tartó kéz ugyanazon női alak ke­ze, akiről az alkotó mester a szülőföldet ábrázoló szobrot mintázta. A ma élők boldogságáért, békés életéért elesett hő­sök nyugalma felett őrködő égő fáklyát és a ma háborús terveket szövőknek szóló figyelmeztetésként magasra emelt kard... Mennyire hozzátartozik ez a mai életünk valóságához! A hitleri fa­sizmus feletti győzelem 30. évfordulója az öröm és az emlékezés ünnepével együtt felelevenítette a régi emlékeket is, felszakította a régi sebeket. Itt, Vol­gográdban, a Mamajev Kurgánon jól érzékelhető, hogy miért tartozik hozzá a szovjet emberek mindennapi életéhez a háborúra való emlékezés. Emléke itt él a háborús kitüntetések, a győzelem utáni újjáépítés nem kevésbé nehéz és áldozatokat követelő évek hőstette és a ma nagyszerű valósága mellett a gyó­gyíthatatlan fájdalomban és gyászban is. A hős védők között voltak olyanok is, akik bejárták a harc útját Sztálin­grádtól Magyarországig, és életükkel utat törtek a fasizmus feletti győzelem­nek. A gyilkos lövés valahol hazánk földjén oltotta ki életét... Hazájukért, né­pükért, családjukért, de értünk, a mi gyermekeinkért is harcoltak... Gondolataimat félbeszakítja kísérőnk, aki a sirató anya szobrához visz el ben­nünket. A mester a szobor megmintá­zása közben eltakartatta az elesett ka­tona arcát. Nehogy az idelátogató, el­vesztett fiaikat, férjüket, testvérüket gyászoló anyák, feleségek vagy testvé­rek felismerni véljék hozzátartozójukat annak arcában. Az út az emlékmű központi alakjához vezet. Mindkét oldalon az elesett és az azóta elhunyt sztálingrádi hősök sírjai... Magával ragadóan szép ez a kardot ma­gasra emelő, szülőföldet jelképező női szobor! A világon egyedülálló: vasbe­tonból készült, talpazattól számítva több mint 80 méter magas. Maga a női alak 52 méteres. A kard titánból készült, hossza 27 méter. A hatalmas női alak arcából mélységes elszántság, de ezzel együtt nyugalom és biztonság érzése árad. Hatéves fiam, aki meghatottan szem­léli ezt — a hatalmas tömeg ellenére — szinte a levegőbe emelkedő szobrot, ellenvetést nem váró hangon odaszól nekem: — Anyu, elhiszed, hogy igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy senki se merjen a Szovjetunióra támadni? Mert, tudod-e, hogy ezzel a karddal bármilyen vastagságú tömeget is át lehet szúrni?!! B. Heszky Anna gyasztó a kukoricához a sze­génység fogalmát társítja, nem hajlandó azt napi élelmiszerei közé besorolni. A világ sok országában —az Egyesült Állramokban éppúgy, mint Angliában, Mexikóban — a kukorica a legfontosabb élel­miszerek közé tartozik. A szak­emberek hatalmas serege dol­gozik azon, hogy növelje a ku­korica fehérje- és lizintartal- mát, széles körben ismeretesek az eljárások tápszer, olaj, cu­kor kukoricából történő előál­lítására. Ma még hazánkban a kukorica ipari feldolgozása — fogyasztási célokra — je­lentéktelen, s bár a Monori Ál­lami Gazdaság üzemét nagy fi­gyelem kísérte, bővítése meg­kapta a kellő támogatást, még arról sem beszélhetünk, hogy az ügy kísérleti jelleggel ugyan, de elfogadásra talált. Jövőre lesz tíz esztendeje, hogy a Malomgépgyártól a Pestvidéki Gépgyár átvette az olajégők készítését. Az akkori, kezdetleges berendezésekből napjainkra korszerű, magas fokon automatizált termékcsa­lád fejlődött ki, s a szigethal­mi gyár most már a hazai fel- használás több, mint negyven százalékát fedezi. E fejlődés­ben jelentős kutatómunka ka­matozik — a gyár szoros kap­csolatban áll a Tüzeléstechni­kai Kutatóintézettel —, s ha szükség volt rá, attól sem riadtak vissza, hogy külföldi cégtől korszerű gyártmány do­kumentációját vásárolják meg. Nem a hírnév Ügy tűnhet esetleg, hogy a monori gazdaságban, a sziget­halmi gyárban a mai helyzetre azért tekintenek elégedetlenül, mert hírnevüket szeretnék öregbíteni, üzleti hasznukat növelni. Talán ez is közreját­szik, s ha igen, az sem hiba. Jóval több rejlik azonban a dolgok fájlalása mögött. Az, hogy mindkét helyén — s hoz­zájuk hasonlóan sok termelői közösségben — egyre világo­sabban felismerik: a befekte­tett fejlesztési források, legye­nek azok szellemiek vagy anyagiak, hamarabb hasznot hozhatnának, hamarabb meg­térülnének, ha mind a terve­zésben, mind a felhasználás­ban nagyobb lenne a körülte­kintés, a szervezettség, a jövő­belátás. Jogos igényt, sőt, követel­ményt fogalmazott meg a párt Központi Bizottsága 1975. júli­us 2-i ülése, amikor kimondot­ta, hogy a népgazdaság min­den területén javítani kell az ágazatok, iparcsoportok közötti együttműködést, s nagyobb fi­gyelmet szükséges fordítani a már elért fejlesztési eredmé­nyek minél szélesebb körű hasznosítására. Példáink ugyanis, bármennyire korláto­zott érvényűek, jól érzékelte­tik, hogy rendkívül lassan és tétován kovácsolódmak azok a kapcsok, amelyek a már lehet­ségest a ténylegesen megtette! összekötik. Ma sokkal nagyob­bak a már megtörtént fejleszté­sek kínálta erőforrások, mint amennyit a gyakorlatban a tor* melés igénybe vesz! Széles falak Idén igazán nem kedvezett az időjárás a búzatermesztés­nek — amit mutat a hozamok csökkenése —, ennek ellenére a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Tangazdasága hektá­ronként 48,2 mázsa búzát taka­rított be, ami tizenhat mázsá- vaí áll fölötte az országos át­lagnál. A gödöllőiek kidolgoz­ta búzatermelési iparszerű rendszer eredménye e figye­lemre méltó átlagtermés — 2040 hektáron termesztették a növényt —, s nagy előnye rendszerüknek, hogy csakis szocialista országokban gyár­tott gépek kellenek hozzá. Eljárásuk okkal keltette fel az érdeklődést szakmai ber­kekben — végül is az ország egyik legjelentősebb búzater­mesztő állami gazdasága a gödöllői, s termésátlaga 12,2 mázsával haladja meg az ál­lami gazdaságok országosan el­ért teljesítményét —, s ezért meglepő, hogy a megyén, a já­ráson belül szinte tudni sem tudnak róla. Illetve, hallottak ugyan valamit, de kevesen vet­ték a fáradságot, hogy alapo­san utánanézzenek. Mintha széles falait húzódnának a tu­domány és a gyakorlat, a kor­szerű eljárás és a korszerűt­len között! S e széles falak korántsem ebben az egyetlen esetben akadályozzák meg a társadalmilag fontos tapaszta­latok elterjesztését és gyakor­lat báni felhasználását. Hazánk nemzeti jövedelmé­nek több mint három száza­lékát fordítja tudományos ku­tatásra, s ez nemzetközi össze­hasonlításban tekintélyes arány. Sajnos, a ráfordítások hasznosságát, jövedelmezőségét tekintve már távolról sem ilyen kecsegtető a helyzet. Nemcsak arról van szó, hogy még mindig nem sikerült kellő szervezéssel, távlati megala­pozottsággal a fölös, párhuza­mos stb. kutatásokat visszaszo­rítani, hanem arról is szó van, hogy a tudományos eredmé­nyek minél előbbi elterjeszté­se legtöbbször óhaj csupán. Szembeszökő ráérősség jel­lemzi általában a tudomány és a termelés közötti kapcsok ko­vácsolását. Tapasztalataink szerint az érintettek mind­egyike a másikra vár, szinte tüntet azzal, hogy a dolog ne­ki nem sürgős. Közrejátszik ebben az érdekeltség tökélet­lensége is, s az ugyancsak, hogy az irányító szervek na­gyon keveset tettek a terüle­tükön elért eredmények elter­jesztése, elfogadtatása érdeké­ben. Sűrűn az a benyomása az embernek: a puszta véletlenen múlik, hogy valamit megis­mernek-e a friss kutatási ered­mények közül a termelők, a felhasználók, a fogyasztók, azaz a véletlenen múlik, hogy be­fektetett forintjai fejében ka­matokhoz jut-e a társadalom. Márpedig ezekre a kamatokra nagy szükség lenne. Mészáros Ottó 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents