Pest Megyi Hírlap, 1975. november (19. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-16 / 269. szám
> PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! ' ff L - S- I ff ff A I A7. MSZMP PEST MEGYEI BIIOTTSAGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA xix. Évfolyam, 269. szám ara I FORINT 1975. november ic., vasárnap Tetőzik az őszi szállítás Csúcsforgalmat vár a posta A meteorológusok előrejelzése szerint az elmúlt három évinél hűvösebb, csapadékosabb télre számíthatunk. A közlekedésben, az áruszállításban számolná kell az időjárás változásaival: köddel, havas esővel, havazással, ami várhatóan lassítja majd a forgalmat. A MÁV Budapesti Igazgatósága minden eddiginél nagyobb forgalmat bonyolított le az idén Pest megyében. Az elmúlt tíz hónap alatt a tavalyi ötmillió-négyszázhatvan- három-ezerrel szemben ötmillió-nyolcszáznégy-ezer tonnányi árut szállítottak él a megyei vállalatoktól. S bár az őszi betakarítás befejeződött, a következő hetekben jelentős mennyiségű szemesterményt, cukorrépát kell fuvaroznia a vasútnak. Megyénkből eddig 23 ezer 300 tonnányi cukorrépát vittek a gyáraknak s jelenleg 4 ezer 700 tonnányi vár elszállításra hat állomáson. A cukorrépa február közepéig szerepel a fuvarozandó termények listáján. Az őszi forgalmat nehezíti, hogy néhány vállalat, köztük a szobi kőbánya, vasárnap nem rakodik. Pedig ha romlik az időjárás, a forgalom lassulása kizárólag a rakodás gyorsításával ellensúlyozható, A vasút egyébként felkészült d télre, a megye nagyobb állomásain, ahol villamos motor állítja a váltókat, etiléngliko- los oldattal olvasztják majd a havat és a jeget. Nagyobb hóesésben megindítják a hőlég- sugaras olvasztókat is, amelyek egyszerre fújják és olvasztják a zimankót. Ha kell, bevetik a hóekéket és a hómarókat. Órákig tartó, intenzív hóesés azonban megzavarhatja a forgalmat. ugyanis a vasút munkaerőgondokkal küszködik. A héten , tartotta téli gépszemléjét a KPM Budapesti Igazgatósága: 113 járművet — UNIMOG és ZIL hómarókat, hóekével, sószóróval felszerelt gépkocsikat — vonultattak fel a műszaki bemutatóra, ahol járatás közben ellenőrizték, eredményes volt-e a felkészítés. Az igazgatóság november 15-től március 15-ig megszervezte az állandó 24 órás hóügyeleti szolgálatot Pest megyében, három készültségi fokozatban, az időjárástól függően. Tizenöt tonna sót raktároznak a síkos utak felhintésére, amelyből a megye 2350 kilométeres úthálózatára is bőven jut. A százhét kilométernyi hófogórács 90 százalékát felállították az utak menten a mező- gazdasági területeken. Mintegy 56 kilométeren telepített erdősáv élősövényként védi az utakat. Az, igazgatóság felvette a kapcsolatot a társvállalatokkal, járások, községek, gazdaságok vezetőivel, hogy nagy havazások idején legyenek segítségükre. A Volán 20-as munkásjáratok zavartalan közlekedtetését is biztosítják, hogy hajnali indítások előtt őrjáratok ellenőrzik az juták állapotát és íelhintik a síkos szakaszokat. A Volán 1-es is felkészítette a télre négy és fél ezres kocsiparkját. A hűtőfolyadékot fagyállóra cserélték, ellenőrizték a gmnikat, olajat cseréltek és így tovább. A mező- gazdasági szállítások lassan befejeződnek, bár a cukorrépa januárig a közúton is kitart. A ceglédi üzemegység jelenleg is kiszolgálja a Nagykőrösi Konzervgyárat, most az exportra és a belföldi fogyasztásra termelt készárut szállítják el. Az év utolsó hónapjaiban megélénkül, 15 százalékkal nő a darabáru-forgalom: a fővárosi Fűszert és a Pest- Komárom-Nógrád megyei Élelmiszer-nagykereskedelmi Vállalat részére az eddigi 80 kocsi helyett most 100-nál is több járművük szállítja az olyan árut, amelyből a karácsonyi időszak előtt nagy a kereslet. Fokozódott a bútor- szállítás Gödöllő, Vác és Cegléd körzetében. A Volán 1-es nem feledkezett meg a postáról sem, a karácsonyi csomagdömping idején 20 kocsival segíti a szállítást. A postára váró feladatok sokszorosára növekednek decemberben, ezért 5-én, 19-én, 22-én és 23-án rendkívüli csomagjáratot indítanak Vác- ra, Érdre, Monorra, Gödöllőre és Vecsésre. Aszódra 10. és 23. között, Ceglédre 18. és 23. között szerveznek rendkívüli fuvarokat. Megyeszerte megerősítik a távirati kézbesítést 25-én és 28-án. A posta dolgozóira nehéz feladatok várnak, hiszen például csak Vácott naponta 20 kilónyi üdvözlő lapot adnak fel, az év utolsó hónapjában. Munkájukat a postaforgalmi szaliközépisköla hallgatói és a nyugdíjas postások igyekeznek könnyíteni, mégis szükség lesz helyenként túlórára. Cz. V.—H. A. Aczél György vezetésével tudományos és műszaki delegáció utazott Moszkvába Aczél Györgynek, a kormány elnökhelyettesének, a Tudománypolitikai Bizottság elnökének vezetésével V. A. Kirillinnek, a Szovjetunió minisztertanácsa elnökhelyettesének, a tudományos és műszaki állami bizottság elnökének meghívására szombaton este delegáció utazott Moszkvába. A küldöttség tagjai: dr. Polinszky Károly, oktatási miniszter, dr. Márta Ferenc, a Magyar Tudományos Akadé- mai főtitkára és dr. Komidesz Mihály, az MSZMP KB tudományos közoktatási és kulturális osztályának vezetője. Megnyílt Nagy-Britannia Kommunista Pártjának XXXIV. kongresszusa Nagy-Britannia Kommunista Pártja szombaton London Camden kerületében megkezdte négy napig tartó, harmincnegyedik országos kongresszusát. Az ötszáz küldöttel ismertették a párt központi végrehajtó bizottságának a harmincharmadik kongresszus óta eltelt időszak szervezeti kérdéseivel foglalkozó jelentékét, megválasztották a kongresz- szus munkabizottságait, majd pedig Gordon McLennan, a párt főtitkára emelkedett szólásra. McLennan bevezetőt mondott a kongresszus fődokumentumának vitájához. A dokumentum a tőkés világ válságát, a baloldal egységének kérdését és a kommunista párt helyzetét elemezte. (A főtitkár beszédét a 2. oldalon ismertetjük.) Kádár János fogadta Alvaro Cunhalt Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt - Központi Bizottságának első titkára szombaton a KB székházában fogadta Alvaro Cunhalt, a Portugál Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkárát és a kíséretében levő Diniz Mirandát, a Portugál Kommunista Párt Központi Bizottságának tagját, akik az y Kéri Dániel felvétele MSZMP Központi Bizottságának meghívására tartózkodnak hazánkban, A szívélyes, elvtársi légkörben lefolyt találkozón. részt vett Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára és dr. Be- recz János, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője. (Kommentárunk a 2. oldalon.) Csendes lesz a sólyatér 7 .w:- ■ léi elölt a dunaharaszti hajójavítóban A hűvösre forduló késő őszi időjárás sem csökkenti a munka lendületét a MaBART hajójavító üzemigazgatóságának dunaharaszti üzemében. Feladataik jelentős hányadát az uszálygyártás teszj ki. Az év hátralevő időszakában a csehszlovák megrendelésre készülő két 1600 tonnás uszályt fejeziik be. Bár a szabadban dolgozó munkásoknak forró teát adnak védőitalként, és az öltőHúsz Ozem, a község és a megye összefogásával Új óvodát avattak Dunakeszin Téglapiros-sárga színezésű, feliér ablaksorú kétszintes új1 óvodaépület hirdeti Dunakeszin, a Hunyadi és a Tábor utca sarkán: összefogással egyet akarással kiemelkedő eredményeket lehet elérni. A tegnap reggeli avatóünnepségen megjelent Barát Endre, a váci járási pártbizottság első titkára, Krima János, a járási hivatal elnöke, Peták Tibor, Dunakeszi választókörzet országgyűlési képviselője, dr. Monori Balázsné megyei óvodai felügyelő, valamint azoknak az üzemeknek, szövetkezeteknek, fegyveres alakulatoknak a képviselői, amelyek a 7,7 millióba kerülő építkezésből 6 millió forintértékű társadalmi munkát, hozzájárulást vállaltak. Dr. Csicsay Ivánnak, a megyed tanács elnökhelyettesének ünnepi köszöntő szavai után vették birtokba a kicsik a 22 ezres lakosú nagyközség legújabb, 150 gyermekeit befogadó óvodáját. Ezzel az óvodák száma hatra, a helyeké 650-re emelkedett a községben. Az épületet — a lakosság nevében — Papp István, a nagyközségi pártbizottság titkára és Török Sándor tanácselnök vette át, majd a kulcsokat továbbadták Bencze Istvánná óvodavezetőnek. Mindketten hangsúlyozták, hogy ily módon ezer, Dunakeszin lakó óvodás korú gyermekből a leginkább rászorulóitat mind el tudják helyezni. A rövid megnyitó ünnepséget az I-es számú általános iskola és a zeneiskola úttörőinek műsora fejezte be. Planicska Ferenc, a dunakeszi költségvetési üzem vezetője és munkatársai voltak az építkezés irányítói. A falakat a 43-as ÁÉV poligon előre gyártott elemeiből szerelték össze, a hidraulikus liftet a fót-csomá- di Vörösmarty Tsz szerelte. A dekoratív, színes bútorok és berendezés elkészítéséhez, vásárlásához a szövetkezetek és a vállalatok szintén hozzájárultak. k. m. zökben biztosított meleg víz is felfrissíti az elgémberedett izmokat, természetesen mégis igyekeznek a szabadtéri munkát a tél beállta előtt befejezni. A zord, embert nem kímélő idő beköszöntése előtt megszüntetik a gyártást a sólyatéren. A megfelelő munkakörülményekről az időben kidolgozott téli intézkedési terv alapján gondoskodnak. A leghidegebb téli hónapok alatt mind a 170 munkás zárt térben, a hőbefúvókkal fűtött hangárban dolgozik. Az előzetes tervek szerint jövőre 5 uszályt készít az üzem, szintén Csehszlovákia számára. Az ez évi tervfeladatok megoldása után ezek érgyártásához fognak hozzá. A vasszerkezeti, hegesztő és lemezmunkák közül először a hangárban is elvégezhetők kerülnek sorra. Az üzem, az előzetes adatok tanúsága szerint, némcsals termelési tervét teljesíti az év végéig, hanem energiatakarékossági tervének is eleget tesz. Az eredményekben jelentős részük van az itt dolgozó szocialista közösségeknek, a 15 fizikai és 2 alkalmazotti szocialista brigádnak. Tagjaik az üzem dolgozóinak 70 százalékát alkotják. L. T. Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, aki hivatalos látogatáson tartózkodott Ausztriában — tegnap hazaérkezett. Dr. Romány Fái mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, aki az ENSZ mezőgazdasági és élelmezésügyi szervezete, a FAO konferenciájának római, XVIII. ülésszakán vett részt, tegnap hazaérkezett. A november 27-ig tartó tanácskozáson a magyar küldöttséget a továbbiakban dr. Karcsai Károly, a FAO magyar nemzeti bizottságának főtitkára vezeti. A Arányok M a már tényként fogadhatjuk el, hogy a megyében a negyedik ötéves terv időszakára előirányzott lakásépítés megvalósul, sőt, a módosított programban szereplő számnál több otthon kerül tető alá. E kiemelt feladatot egészében jól sikerült végrehajtani a megyében a legutóbbi öt esztendőben, a részleteket tekintve azonban korántsem ilyen egyértelmű a helyzet. Főként ami1 a célcsoportos — azaz tanácsi — lakásépítést illeti. Százhalombattán és Nagykörösön zárják adósság nélkül a középtávú tervet, a célcsoportos lakásépítés programját. A többi városban — mert a tanácsi lakásépítés elsősorban ide koncentrálódik — különböző mértékű tartozást mutat a gyorsmérleg, s . emiatt a célcsoportos lakásépítés megyei összesített tervét nem sikerül teljesíteni. Nem mentség, de elősegíti a tisztánlátást: országosan is tetemes az adósság, az állami lakásépítés hozzávetőleg tizenöt százalékkal lesz kisebb az eredetileg számítottnál. Az ókok sokszorosam összefonódnak: áremelkedés, kivitelezői képességek hiánya, a terület- előkészítés akadozása, a közművek fejlesztésének zavarai stb. Mégis, az erőfeszítésekről mond valamit, hogy a megyében egyetlen tervidőszakban sem épült annyi állami lakás, mint most, ebben az öt esztendőben. S zázhalombattán az „ófalut” és az „újvárost” nemcsak az választja el, hogy előbbiben családi, utóbbiban pedig emeletes, korszerű technológiával emelt házakat találunk, hanem az is, hogy ezekben az emeletes házakban természetes szolgáltatásként meglelhető mindaz, ami a családi házak többségénél még csak kívánalom, vagy az sem, hanem puszta óhaj. Másféle életkörülményeket teremtenek a telepszerű építkezések, s ezért, hogy bár a megyében a családi házak száma a tervezettnél jóval gyorsabban gyarapodott — lényegében így sikerül teljesíteni a lakásépítés megyei programját. Gyarapodik tehát a tervezettnél is gyorsabban a családi házak alkotta lakásállomány — tanácsi vezetők figyelmeztettek rá: a pénzügyi megszorítás, azaz a kisebb kedvezmény nem csökkentette ennek az építkezési formának a népszerűségét —, ám velük együtt növekszik az a teher, mely néhány esztendőn belül a tanácsok nyakába szakad. S akkor már úgy hangzik az indok: fejleszteni kell ezt is, azt is, mert a házak állnak! Leegyszerűsítve, de á lényeget kimondva: a mai építkezések évtizedekre beleszólnak a belső településszerkezet alakulásába, a kommunális fejlesztés lehetséges léptékébe, s a mai gyarapodásnak később sok területen meg kell fizetni az árát. S ez csak egyike az arányok összetevőinek. Mert utaltunk arra is, hogy a tanácsi bérlakások építésénél meglevő elmaradás éppen a leg- rászorultabbakat sújtja, azokat, akik a szociálpolitika segítségével juthatnak kizárólag lakáshoz! E lismerést érdemel az üzemek többsége azért, ahogyan dolgozóik lakásgondjainak megoldását támogatták. Egyetlen adalékot ehhez: négy év alatt a Csepel Autógyárban 376 embernek összesen 4,2 millió forintot fizettek ki ilyen célra! Erősödött a munkáslakás-épí- tési akció — amiben megint csak nagy szerepet kap a társadalmi összefogás —, valamelyest javult az építőipari szervezettség, amit igazol az egy lakásra jutó kivitelezési idő csökkenése. S bár hasonló, kedvező jelekből még jó néhányat sorolhatnánk, mégsem lehetünk elégedettek. Azért nem, mert az arányok eltolódása hosszú távon befolyásolja a települések belső fejlődését, s mert több tekintetben keresztezi az össztársadalmi érdekeket. A negyedik ötéves tervben esztendőnként 60—70 lakás került tető alá Dunaharaszti nagyközségben, s 110—120 Abony nagyközségben. Túlnyomó részük családi ház, minden tekintetben hagyományos épület, azaz — mint azt megalapozott vizsgálatok mutatták — a társadalom és az egyén oldaláról egyaránt a legdrágább, mivel a fajlagos ráfordítások itt a legnagyobbak. A következő esztendőkben is számolni kell azzal. A következő esztendőkben, amelyekre most készítik a tanácsok középtávú tervüket. Tapasztalataink arra figyelmeztetnek, a lakásszám oly’ nagy súllyal kerül előtérbe, hogy szinte elvész a lakásokhoz kapcsolódó, s elengedhetetlen egyéb beruházások, fejlesztések gondja, teendője. S ha a lakásépítés belső arányain változtatni kell — mert kell, tűzön-vízen át megvalósítva a célcsoportos lakásépítés ötödik ötéves tervbeli programját — akkor ennél az aránynál is elkerülhetetlen az egyensúly irányába terelő beavatkozás. Mészáros Ottó 4 í