Pest Megyi Hírlap, 1975. november (19. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-15 / 268. szám

1975. NOVEMBER 15., SZOMBAT Impozáns, tömegeket megmozgató műsorsorozat volt Dr. Orbán László nyilatkozata a szovjet kultúra napjairól Z. N. Bagirov, az Azerbajdzsán! SZSZK kulturális minisztere vezetésével pénteken elutazott hazánkból az a delegáció, amely a szovjet kultúra napjainak esemé­nyein, illetve záróünnepségén vett részt. A küldöttség tagjai: A. Sz. Konsztantyinov, a Moldavai SZSZK kul­turális minisztere, T. T. Szalahov festőművész, a Szov­jet Képzőművészek Szövetségének első titkára, a Szov­jetunió népművésze, Sz. A. Szvetlicsnaja filmszínésznő, az OSZSZSZK érdemes művésze, O. T. Ivanov, az SZKP KB kulturális osztályának munkatársa. A Ferihegyi repülőtéren a küldöttséget dr. Pozsgay Imre kulturális miniszterhelyettes, Nagy Mária, az MSZBT főtitkára, a Külügyminisztérium és a Kulturá­lis Minisztérium több vezető munkatársa búcsúztatta. Jelen volt V. J. Pavlov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete is. Felvonult a művészet minden ága November 4-től 13-ig or­szágos érdeklődés mellett ren­dezték meg hazánkban a Szovjetunió sok nemzetisé­gének művészetét bemutató szovjet kultúra napjainak eseménysorozatát. A gazdag és magas színvo­nalú programról, s azok fo­gadtatásairól dr. Orbán László kulturális miniszter nyilatko­zott. — Még nem áll módunkban részletesen elemezni a gaz­dag tapasztalatokat, annyi azonban már bizonyos: óriási sikert arattak a szovjet kul­túra napjainak műsorai. A szovjet kultúrának még soha ilyen seregszemléje, ilyen tö­megeket megmozgató ünnepe nem volt hazánkban — egybe­hangzóan vall erről a közön­ség, a szakma, a sajtó és a kritikusok ítélete. Az elő­adások telt, sőt legtöbbször zsúfolt házak előtt zajlottak, a múzeumok előtt nagyon so­kan álltak sorba, bejutásra várva. A színházakban, hang­versenytermekben tíz- és tíz­ezrek, a rádió és a televízió műsoraiból pedig milliók is­merkedhettek e kultúra klasz- szikus örökségével, és a leg­újabb, a kortársi művészet eredményeivel. Csaknem fél­ezer szovjet művész és alkotó minden művészeti ágat felvo­nultatott ezen az impozáns szemlén, A közízlést formálva — Növelte az érdeklődést, hogy kiemelkedő, nagy tehet­ségű együtteseket és előadó- művészeket üdvözölhettünk: a Leningrádi Filharmónia szimfonikus zenekarát, aSzov- remennyik Színházat, a Le­ningrádi Állami Klrov Ba­lettegyüttes tagjait, a Zsok- ot, a nagy sikerű képzőmű­vészeti kiállításokat, remek­műveket, könyvtárlatot, a TASZSZ-nak a Szovjetunió életét bemutató fényképki­állítását láthattuk. A mozik két olyan kiváló alkotást tűztek műsorukra, mint a Ha­záért harcoltak és a Vörös kányafa. Az. Operaház meg­rendezte a klasszikus, vala­mint a szovjet operák és ba­lettek hetét, amelynek műso­rain a főszerepeket világhí­rű szovjet .művészek énekel­ték, illetve táncolták. A Bu­dapesti Gyermekszínház szov­jet vendégrendezőt fogadott és a Varázslatos muzsika cí­mű előadással ajándékozta meg kis . nézőit. A komoly és a könnyű műfajok — gya­korta mesterségesen emelt — válaszfalain is kapuk nyíl­tak; a Pesznyári együttes és a különböző tematikus cso­portok magas színvonalú, igényes szórakoztató műso­rai valóban a közízlést for­málták. — A művészeti szövetségek konferenciákat, kerekasztal- beszélgetéseket rendeztek, ahol magyar és szovjet alkotómű­vészek, esztéták és tudósok találkoztak, . eszmecseréiken barátságok szövődtek, kimun­kálták a folyamatos együtt- 'működés további programját. Korunk legnemesebb eszméit hirdetve — A szovjet kultúra napjai ismét bizonyították, hogy a szovjet irodalom és művészet korunk legnemesebb — o szo­cializmus, az igazi humaniz­mus, a béke és a népek kö­zötti barátság — eszméit hir­deti nagy erkölcsi felelősség­gel, magas művészi színvona­lon. Vonzóan szól korunk kér­déseiről, formába önti a kom­munizmust építő szovjet nép érzelmeit, hírt ad a testvéri népek életéről, s ez .az alapja sikerének. Az eseménysorozat jelentőségét növelte, hogy azon Pjotr Gyemicsev, a Szov­jetunió Kommunista Pártja Politikai Bizottsága póttagjá­nak, a Szovjetunió kulturális miniszterének vezetésével ma­gas szintű szovjet küldöttség vett részt, és találkozott kul­turális életünk, művészetünk képviselőivel. — összegezve: a szov­jet kultúra napjainak ren­dezvénysorozata olyan je­lentős politikai eseménnyé vált, amely tovább erősíti kul­turális kapcsolatainkat, a né­peink közötti testvéri barát­ság kötelékeit. Vendégjáték után A Munka Vörös Zászló Érdemrenddel tüntették ki a 100 éves Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolát Centenáriumi ünnepség a Zeneakadémián A fennállásának 100. évfor­dulóját ünneplő Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egy évszázados munkásságáról emlékeztek meg pénteken a Zeneakadémia nagytermében megtartott ünnepségen. Meg­jelent az ünnepségen Övári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára, dr. Or­bán László kulturális minisz­ter és Király Andrásné, az MSZMP Budapesti Bizottságá­nak titkára, továbbá politikai és kulturális életünk számos más ismert személyisége, ott voltak a szocialista országok társintézményeinek rektorai, vezető tanárai is. Érvényesülnek Bariók és Kodály törekvései Kovács Dénes rektor ünnepi beszédében egyebek között hangoztatta, hogy a jubiláló intézmény döntő hatást gyako­rolt zenei életünk alakulására, eredményesen tevékenykedett jó muzsikusok-művészek és tanárok képzésében. A rektor a továbbiakban arról szólt, hogy az ország zenei életében szembetűnő az óriási fellendü­lés. Jelenleg 220 zeneiskolánk van, több mint ötvenezren ta­nulnak zenét. Bartók és Ko­dály törekvései, amélyekért anyagi áldozatot hoztak, erő­teljesen haladnak a beteljesü­lés felé. A főiskolán folyó szé­les körű oktatómunkáról a kö­vetkezőket mondotta: — Hét tanszéken: zeneszer­zés, zenetudomány, zongora-, vonós-, fúvósa, ének- és kö­zépiskolai énektanár- és kar­vezetőképző, valamint ezen belül 20 tanszakon folyik a magas szintű oktatás, sok nemzetközileg is elismert elő­adó- és alkotóművész vezeté­sével. A Kodály-szisztéma szerte a világon terjed, nagy az érdeklődés zeneszerzőink, zenetudósaink és előadóművé­szeink iránt is. A magyar ze­nészek — akik a világ szinte minden pontján megtalálhatók — úgyszólván valamennyien főiskolánk hallgatói voltak. Művészi lelkiismeretünk csak akkor lehet nyugodt, ha az utánunk jövők még messzebb­re jutnak, szilárd emberséggel óvják majd legnagyobb szel­lemi értékeinket, amelyeket a múlt és a jelen legkiválóbb- jai hagytak ránk. Érdemérem és aranygyűrű Ezután dr. Trautmann Re­zső, az Elnöki Tanács helyet­tes elnöke a jubiláló intéz­ménynek átnyújtotta a Munka Vörös Zászló Érdemrendet, amelyet Kovács Dénes vett át. Ezt követően Óvári Miklós köszöntötte a zeneművész- és tanárképzés 100. születésnap­ját ünneplő főiskoláját. Az ün­nepség kedves színfoltja volt, amikor a meghívott külföldi _J____________________________ vendégek nyújtották át a fő­iskolának szánt ajándékaikat, Az ünnepséget követő mű­sorban a főiskola kórusa adott hangversenyt. Vásárhelyi Zol­tán vezényletével, majd a ta­nácsteremben dr. Orbán László A i Szocialista Kultú­ráért Érdemérmet és jubileu­mi aranygyűrűt nyújtott át Benczés Edének, Forral Mik­lósnak, Szőnyi Erzsébetnek, Hernádi Lajosnak, Kadosa Pálnak, Kapitámffy Istvánnak, Nagy Olivérnek, Pécsi Sebes­tyénnek, Sárközy Istvánnak, Szegedi Ernőnek, Tibay Zol­tánnak, dr. Üjfalusi Lászlónak, Vasady Emíliának, Vásárhelyi Zoltánnak és Wehner Tibor­nak, akik 30 éve, illetve még régebben dolgoznak-tanítanak a főiskolán. Molnár Antal professzort vasdiplomával, Kása György zeneszerzőt gyé­mántdiplomával tüntették ki az ünnepi alkalomból. Díszhangverseny Este a Zeneakadémia nagy­termében nagy sikerű dísz- hangversenyt adott a főiskola zenekara Siiríon Albert és a főiskolai hallgató Koncz Ta­más vezényletével, amelyen Szenthelyi Miklós hegedűmű­vész és Schiff András zon­goraművész működött közre. A Déryné Színház jubileumi bemutatója Százhalombattán Tegnap Százhalombattára, a Dunai Kőolajipari Vállalathoz látogatott a Déryné Színház táre.iilata,( ahol a^zínhjl^ ne­gyedszázados fenmuf^s^ól is megemlékeztek.' ....... J *' •“ JE GYZETEK-4 SZÓ VREMENNYIK SZÍNHÁZRÓL Vajon van-e értelme részle­tesebben beszámolni egy szín­ház vendégjátékáról, amelynek előadásait összesen talán négy­öt ezer ember látta — vagy még annyi sem, hiszen a há­rom különböző darab budapes­ti bemutatóin a közönség egy- harmada estéről estére azonos volt: színéfzek, rendezők, szín­házi emberek, kritikusok, új­ságírók? Az olyan értékelő jellegű, orientáló igényű kritikának, amely egy most futó fővárosi előadásról adott beszámoló­hoz hasonlóan értékelné a moszkvai Szovremennyik Szín­ház előadásait, valóban nem sok gyakorlati haszna lenne. A társulat összecsomagolta a díszleteket, felült a repülőgép­re, hazautazott — előadásait nfár csak Moszkvában tekint­hetik meg az érdeklődők — ha jegyet kapnak, de ez még bennfentes moszkvaiak számá­ra is nehéz. A vendégjáték azonban kí­nál olyan általánosabb (és megszívlelendő), tanulságo- gat, amelyekről nem árt be­szélni. A név kötelez A Szovremennyik név ma­gyarul azt jelenti: Kortárs. És a színház valóban ez kíván lenni: kortársunk, amely a maga sajátos művészi eszkö­zeivel szól a korról a kortár­saknak, azaz nekünk. Megala­kulásának pillanatában, 1956 elején, s első bemutatójával (Rozov: örökké élnek című drámájával, melyből később a i világsikert aratott Szállnak a darvak című film készült), az akkor még Fiatal Színészek Stúdiója nevet viselő társulat elkötelezte magát a mával. Egész sor szovjet drámaíró — Rozovon kívül Szimonov, Vo- logyin, Tyeaidrjakov, Satrov, Akszjonov Zorin, Vampilov, Roscsin, Ajtmatov és mások — új darabjainak bemutatója fű­ződik a Szovremennyik nevé­hez, s talán minden más szov­jet színházénál nagyobb arányt mutatnak az eredeti szovjet művek az ő játékrendjükben. Hogy az elmúlt esztendőkben a szovjet dráma megújhodása és művészi-tartalmi gazdago­dása figyelhető meg, az nem kis mértékben a Szovremeny- nyiknek köszönhető. S ez a imához szólás érvényesül a színház egyéb bemutatóin is: Csehov, Gorkij, Szaltikov- Scsendrin, Goncsarov mellett Hemingway, Eduardo de Filip- pó, Rostand, Wesker, Osbor­ne, Albee, Rabe, Gibson, Ör­kény István, Shakespeare mű­veivel, azok korszerűen meg­formált előadásaival egyben azt is igazolják, hogy a világ drámairodalmának legújabb művei éppúgy szerves részét képezik műsortervüknek, mint az orosz és szovjet dráma klasszikusai, illetve a dramati- zálások. Ilyen határozott pro­filú műsorpolitika, a hosszú távra szóló tervezés ekkora tudatossága nem egyszerűen csak tiszteletreméltó: az esz­meileg elkötelezett színház művészetpolitikai és társadal­mi szerepének pontos felmé­rése, elemzése húzódik meg mögötte. A stílus Három darabot játszottak ná­lunk. Mintegy keresztmetsze­tét adták művészetüknek, s kicsit visszapillantást is nyúj­tottak múltjukra, fejlődésükre. Rozov említett darabját állan­dóan műsoron tartják, mint­egy alapműként, annak illuszt­rálására, hogy honnan indul­tak, s hogy az indulást nem kívánják megtagadni, az akko­ri eszméket nem akarják félre­tenni, legfeljebb az eltelt kö­zel húsz esztendő alatti fejlő­dést, a változások megkövetel­te módosulásokat reagálják le érzékenyen, de az alapot érin­tetlenül hagyják. Az alap pe­dig nem más, mint a legjob­ban értelmezett szanyiszlavsz- kíji hagyományokon kifejlesz­tett realista színjátszás. Alti azt hinné, hogy ez azonos va­lamiféle konzervatívsággal, merevséggel, az nagyon téved. Erre az első bemutatkozó, elő­adás, Roscsin: Szerelvény a hátországba című darabjának nagyszerű produkciója volt az eleven cáfolat. Ügy volt ez az előadás hallatlanul modern, friss, hogy hiányzott belőle minden külsődlegesség, min­den trükk, minden öncélú bra­vúroskodás. Emberábrázolást kaptunk, a legutolsó mozzana­tig hitelesen kidolgozott lélek­tani elemzést, a legkisebb sze­repről is teljessé rajzolt embe­ri portrét. Sorsok vonultak el előttünk, a hátországba tartó, evakuálókat szállító szerelvé­nyen utazók sorsát láttuk, együtt és külön-külön, a hábo­rú iszonyú zivatarában, az el- embertelenedett világban; s mégis megindítóan emberi mó­don. S ez az emberivé formált világ adta az Éjjeli menedék­hely nagy élményét is. Gorkij eredeti orosz címét (A mély­ben), vették alapul, s a század- forduló elnyomás alatt sínylő­dő, cári Oroszországának tár­sadalmi és emberi mélységei­ből hozták felszínre azt, ami még ebben a világban is meg­maradt emberinek, értéknek. Áz örökké élnek pedig a min­den embert próbára tevő, ér­tékét vagy értéktelenségét fel­színre hozó háború körülmé­nyei között kutatta áz embert, azokat az erényeket, amelyek képessé tették a szovjet haza fiait és lányait a fasizmus le­győzésére. Ez, a humánum keresése és felmutatása, egy emberközpon­tú színjátszás érzelmi effektu­sokban is bátor és gazdag, ön­törvényű világa a Szovre­mennyik stílusának legjellem­zőbb jegye. Sem az érzelmeket, sem az indulatokat nem szé­gyellő színház ez, nem tagadja, hogy ezekkel az effektusokkal akar hatni a nézőre, s így akarja magával ragadni, így akarja arra rávenni, hogy el­fogadja, befogadja a néző a színház előadásokkal kifejezett művészi üzenetét. Rendezők és színészek Mindez kivihetetlen volna erős egyéniségű rendezők nél­kül. Galina Völesek, a színház főrendezője (maga is kitűnő színész, az Örökké élnekben ragyogó kabinetalakítást nyúj­tott), a Gorkij- és a Rozov- darab rendezője, s a fiatal Jo- szif Rajhelgauz, a Roscsin-mű színpadra állítója, ilyen rende­zők. Hallatlan precizitás, ki­dolgozottság, az utolsó mozza­natig végiggondolt koncepció jellemezte, mind a három elő­adást. De a legkitűnőbb ren­dezői elképzelését is el kell va­lakinek játszania, s ménnél jobb a rendező, annál jobb szí­nészek kellenek ehhez. A Szovremennyik társulatában megvannak ezek a kitűnő mű. vészek. Oleg Tabakov, a szín­ház igazgatója, egy sajtótájé­koztatón hangsúlyozta: a Szov­remennyik a színészek színhá­za. Ezt az előadások a legmesz- szebbmenőkig igazolták. Vég­telenül tudatos, a mesterség­beli tudás igen magas fokán álló művészeket láthattunk, akik a maximális művészi fe­gyelemmel és alázattal köze­lednek a szerepekhez, s egyet­len esetben sem a kiemelke­dés, a sztárság igényével, ha. nam a tökéletesen összecsi­szolt, mindenkit, a legkisebb szereplőt is magas szintre fel­hozó együttesjáték létrehozá­sának vágyával. A Szovremennyik Színház vendégjátékának mindenek­előtt e téren vannak nagyon megszívlelendő tanulságai. S mivel esténként számos kitűnő magyar színművész és rendező ült ott a nézőtéren, talán re­mélhetjük, hogy a látottak őket is elgondolkoztatták. Takács István Az ünnepségen részt vett Balázs Gézáné, a városi párt- bizottság első titkára és Hargi­tai Károly, a Pest, rpegvei Ta­nács művelődési osztályának a vezetője. Szekeres József, a város ta­nácselnöke a színház jubileu­mát méltatta, majd Cenner Mihály, a Színháztörténeti In­tézet munkatársa a társulat történetét bemutató kiállítást nyitott meg. A színház ^ együt­tese Smetana Eladott ‘meny­asszony című daljátékát mu­tatta bei. Radnóti-bieiinálé Győrött ülést tartott a RacL nóti Miklós Emlékbizottság és elfogadta a III. Radnóti-bien- nálé — a mártírhalált halt költő emlékét őrző országos versmondó-találkozó — prog­ramját. Negyvenöt meghívott versmondó áll majd zsűri elé. A köitőtalálkozóra csaknem 30 meghívót küldenek szét; Köztük lesznek a korábbi biennálé díjazottjai: Nagy László, Juhász Ferenc, Kis Benedek és Buda Ferenc. El­ső alkalommal lesznek jelen a győri Kassák kollégium fiatal költői. A költők a győri üze­mekben, iskolákban, intézmé- nyekberí találkoznak olva­sóikkal. Könyvek - honvédelemről misztrov, a Szovjetunió hőse, a páncélos csapatok főmar- sallja a téma kitűnő szakér­tője, hiszen 50 évet szolgait a szovjet fegyveres erőknél. Művéből jóformán mindent megtudunk, amit az új, dina­mikus erejű fegyverről, a harckocsiról ismerni lehet. ,Visszapillant a harckocsi- csapatok kialakulásának tör­ténetére, részletesen bemu­tatja fejlődésének állomásait, e csapatok szerepét a második világháborúban és újabb al­kalmazásukat, korszerűsítésü­ket a háború után, sőt felvá­zolja a jövő harckocsijait is. Értékes mű, különösen, ha fi­gyelembe vesszük jelentőségét e fegyvernek, amely nagy A Zrínyi Katonai Kiadó két mozgékonyságot, csapásmárő új kötete a honvédelem, a erőt és tűzerőt', manőverező- haddtechndka iránt érdeklő- képességet, megbízható pán- dőknek igen hasznos és ér- célvédettséget egyesít miagá- dekes újdonságokkal szolgál, ban, vagyis mindazokat a tu- A Haditechnilca 1975 című ta- lajdonságokat, amelyeket ko- nulmánygyűjtemény néphad- rabban egyetlen fegyverfajtá- saregünknek e téren elért há- nál sem találunk meg. .rom évtizedes fejlődéséről _____ ny újt átfogó képet. A nyolc tanulmány — Sárdy Tibor szerkesztésében — hű tükör­képét nyújtja annak, hogyan kezdődött harminc éve és hol tartunk ma a legfontosább fegyverekben, haditechnikai eszközökben. Kiemelt figyel­met fordít a könyv arra az együttműködésire, amelyet a szocialista országokban, min­denekelőtt a Szovjetunióval értünk el haditechnikánk fej­lesztésében, s megvilágítja a magyar szakemberek munkája nyomán keletkezett nem kis jelentőségű eredményeket is. A másik kötet: Az idő és a harckocsik, szerzője P. A. R'ot­4 i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents