Pest Megyi Hírlap, 1975. szeptember (19. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-20 / 221. szám
2 1975. SZEPTEMBER 20., SZOMBAT FÓKUSZ Terror ( Augusztus 29-én Burgos közelében egy katonai törvényszék halálra ítélt két baszk el- j lenállót, akik a vád szerint meggyilkoltak egy rendőrt. A baszk fiatalembereket az országban nemrég életbeléptetett terrorizmus-ellenes törvény alapján ítélték halálra. E törvény jelentős mértékben megnyirbálta a még érvényben levő szabadságjogokat, és szinte korlátlan hatalmat biztosított a rendőri szerveknek: így az egész spanyol népet sújtja. Ezért vált a baszk fiatalok elleni ítélet az egész világ haladó közvéleményének tiltakozó zászlajává: követelve a spanyol kormánytól nemcsak a halálra ítélt hazafiak életének megmentését, de minden politikai fogoly szabadonbocsátását, amnesztia meghirdetését és az emberi jogok tiszteletben tartását. A NEMZETKÖZI tiltakozó hullám ellenére csütörtökön a spanyol katonai bíróság újabb halálos ítéleteket hozott, öt hazafit ítéltek halálra — köztük két terhes nőt — rendőr- gyilkosság vádjával. A spanyolországi újabb terrorítéletek mély felháborodást és széles körű tiltakozást keltettek újból világszerte. Ezek a tiltakozások egyértelműen hangsúlyozzák, hogy az ítéleteket sommás tárgyalások, a védelem jogainak lábbal tip- rásával hozták. A KIVÉGZÉSEKET KIMONDÓ határozatok a megpecsételt sorsú, tántorgó Fran- co-diktatúra utolsó kísérletei arra, hogy megfélemlítse a bűnös uralom ellen fellépő népi ellenállást — írta tegnapi számában a londoni Morning Star. Hogy ez valóban így van, bizonyítja: a spanyol polgárháború óta most első alkalommal ítéltek halálra nőket, méghozzá terhességük idején. A párizsi Figaro pedig felhívta a figyelmet arra, hogy a madridi rendszer a mostani terrorítéletekkel újabb viharok magvait veti el. A CSÜTÖRTÖKÖN HOZOTT halálos ítéletek elleni tiltakozásul Bernben péntek délelőtt tijntetők foglalták el a spanyol nagykövetség épületét, s az épület homlokzatára a következő feliratot tűzték ki: „Szabadságot a politikai foglyoknak!”, „Semmisítsék meg a halálos ítéleteket.” A svájci rendőrség felszólítására a tüntetők két óra múltával hagyták el a nagykövetség épületét. „FRANCÓNAK 83 éves korában már nincs veszteni valója. Ha az öregség hajótörés, egy diktátor öregsége a nép kálváriája — írja a Quotidien de Paris. — A megújhodásnak az a reménye, amely az országban támadt, páni félelmét kelt az agg diktátorban, s eltűnése pillanatában rendszerét is magával fogja rántani a halálba.” Franco elnökletével — a nemzetközi szolidaritási kampány nyomására tegnap délután — ülést tartott a spanyol minisztertanács, de a hírek szerint nem foglaltak állásit a csütörtökön gyorsított eljárással halálra ítélt öt személy ügyében, pedig a spanyol törvények értelmében, ha 12 órán belül Franco államfő nem kegyelmez meg az elítélteknek: az ítéleteket végrehajtják. A MINISZTERTANÁCSRÓL kiadott rövid közlemény csak a kormánynak azt a szándékát erősí tgette, hogy folytatja minden eszközzel a harcot a „terroristák” ellen, a terrorizmus ellenes törvény szellemében. Előre megmondhatjuk, hogy hiába... Alacs B. Tamás A JÖVŐ HÉTEN Űj-zélandi kereskedelmi küldöttség kelet-európai körútra indul Kelet-európai körútra indul a jövő héten egy 12 tagú új- zélandi kereskedelmi küldöttség A mezőgazdasági, ipari, pénzügyi és kereskedelmi szakemberekből álló küldöttség ellátogat Jugoszláviába, Lengyelországba, Magyarországra és Romániába. PORTUGÁLIA Az ENSZ-közgyű£és 30. ülésszaka Kormányátalakítás - kompromisszumokkal Százötvenezer tüntető a Tejo partjától az Eduard-parkig A portugál fővárosban csütörtök este 150 000 dolgozó vonult végig a Tejo partjától az Eduard parkig antifasiszta, baloldali jelszavakat kiáltva. A megmozdulást 40 lisszaboni gyár üzemi bizottságai szervezték, és csatlakáztak hozzá a szakszervezetek, az alente- jói földműveseik és az alkalmazottak különféle rétegei. A portugállal helyzettel kapcsolatban az Országos Béketanács elnöksége állásfoglalást tett közzé, mely szerint ebben a válságos helyzetben teljes szolidaritásáról biztosította azokat a portugál hazafiakat és forradalmárokat, kik a munkások, parasztok és katonák közös és erélyes fellépésével akarják megvédeni és továbbfejleszteni április 25. vívmányait, a népi Portugália jövőjét. Az Országos Béketanáes elnöksége — a magyar dolgozók millióinak akaratát tolmácsolva — követelte, hogy szűnjék meg az imperialista beavatkozás Portugália belügyci- be, tartsák tiszteletben az európai országok kapcsolatait szabályozó helsinki alapelveket. „El a kezekkel Portugáliától — Portugália nem lesz újabb Chile.” A reakció ellen tüntetők az Eduard parkban nagygyűlést tartottak. „Szocializmust akarunk és érte még nagyobb áldozatokra is készek vagyunk” — mondta egy vasipari munkás, aki beszédet intézett az egybegyűltekhez. A tömeg a „Venceremos” (Győzni fogunk) dalt énekelte válaszul szavaira. Közfelkiáltással vállaltak szolidaritást a tüntetők azoknak a délvidéki parasztoknak igazságos harcával, akik megakadályozták, hogy a földesurak elvegyék tőlük a földreformmal nekik juttatott földet. „A munkások és parasztok testvérek az osztályharcban; a taunkásosztály az agrárreform mellett áll; a föld azé, aki megműveli” — harsogta a tömeg. A politikai helyzet erélyes fellépést követel meg a dolgozóktól, hogy megakadályozzák a jobbratolódást. Szükség van a munkás- és parasztszervezetek harcának összehangolására, a népi hatalmi szervek megerősítésére. „Tüntetésünk annak a harcnak a folytatása, amelyet az üzemekben, falun és a hivatalokban vívunk a szocialista Portugáliáért” — mondták vasas-felszólalók. A résztvevők internacionalista szolidaritást vállaltak a fasizmus elten küzdő chilei, spanyol és brazil néppel, és támogatásukról biztosították Angola „egyetlen igazi felsza- badítási szervezetét”, a Népi Feiszabadítási Mozgalmat (MPLA). A tüntetés és a nagygyűlés a portugál himnusz elénéklésével fejeződött be. Péntek hajnalban ért véget a Portugál Fegyveres Erők Mozgalma legfelsőbb forradalmi tanácsának 'maratoni ülése, s nem sóikkal később bejelentették: az új kormány délután leteszi az esküt. Amikor e sorokat írjuk, még nincs hír arról, vajon Lisszabonban csakugyan esküt tett-e a hatodik ideiglenes kabinet. Mi tagadás, nehéz feladatot vállalt magára Pinheiro de Azevedo tengernagy az új kabinet megalakításával. A rendkívül feszült belpolitikai helyzetben a korábbinál is jobban kiéleződtek az ellentétek a Portugál Kommunista Párt, a szocialisták és a jobboldali polgári Demokratikus Néppárt között. Miután Gon- calves kormánya a katonai vezetésben bekövetkezett jobb- ratolódás miatt a múlt héten formálisan is beszüntette működését, több mint egy hétig tulajdonképpen kormány nélkül maradt Portugália. Azevedo kabinetjének megalakulását a múlt csütörtökre várták, ám a tárgyalások jócskán elhúzódtak. A legutolsó híradás szerint az új kormányban 19-en kapnak helyet. Közülük négyen a szocialistákat, ketten a FFD-t, a Polgári Demokratikus Pártot képviselik, egy tárca élére pedig kommunista politikus kerül. Már önmagában ebből is kitűnik: Azevedo rugalmas taktikát folytatott a kormány- alakítás során, s az eredmény csakis kompromisszumok árán jöhetett létre. Érződik az is, hogy a jobboldal erőteljes nyomást gyakorolt a kijelölt kormányfőre. A tárcák fenti elosztása — amennyiben a végső kormánylista nem tartalmaz majd változást — az áprilisban rendezett nemzet- gyűlési választásokon kialakult erőviszonyókat tükrözi. Lisszaboni értesülések szerint a szocialisták osztoznak majd a gazdasági tárcákon. Az FKP Központi Bizottsága — mint már jelentettük —elhatározta, hogy 1976. február 4. és 8. között St. Ouen-ban tartja meg a párt 22. kongresszusát. A kongresszus megvitatja majd Georges Marchais főtitkár beszámolóját, amelynek témája: mit akarnak a kommunisták Franciaország érdekében, majd újra választja a párt vezető szerveit. Ha ez így lesz, híven kifejeződik majd az az igény, amely régóta szorgalmazta a Közös Piac irányában való nyitást. (Nemrég a Közös Piac külügyminiszterei Velencében úgy döntöttek: megfelelő garanciák, vagyis a nyugati értelemben vett pluralista demokrácia fenntartása esetében hajlandók anyagi áldozatokat hozni Lisszabonért.) Ha az új kabinet Azevedo programjának szellemében jár el, a forradalmi vívmányok: az államosítás és a földreform nem vonható vissza. Ha viszont a súlyos válsággal küszködő portugál gazdasági élet számára nélkülözhetetlen anyagi támogatás fejében ettől eltérő feltételeket kényszerítenek az országra, a forradalmi folyamat kerül veszélybe. Az új kabinet mindenképpen válaszút előtt áll. A döntés alapvetően meghatározza majd a demokratikus népi forradalom sorsát. Lapzártakor érkezett: Costa Gomes államfő előtt péntek este letette a hivatalos esküt Portugália hatodik ideiglenes kormánya. A kabinetet Pinheiro de Azevedo tengernagy vezeti, összetételében jelentős jobbratolódást mutat Goncalves ötödik ideiglenes kormányához képest. A kormányban egy kommunista kapott miniszteri tárcát. A KB határozata a többi között hangsúlyozza, hogy a kommunistáknak fokozniok kell tevékenységüket az üzemekben, védelmezniük kell a szakszervezeti jogokat és a dolgozók politikai jogait, amelyeket veszély fenyeget, mert a nagytőke érdekeit szolgáló kormány azok megnyirbálására törekszik. Sf. Ouen: február 4—8 A kommunisták Franciaországért Gyurkó Géza: r Öt és fé!országon át 5. nincs más vesztes, mint a bika" Az aréna most egy kisebbfajta tragédia színhelye. Ó, nem azért, mert a koromfekete fürge bikák egymás után esnek áldozatul a lovas ban- dereillónak, meg a gyalogos matadornak. Még csak azért sem, mert lám, az egyik matador a hátán érezhette, hogy egy rajta ülő ötmázsás fáradt és rezignált bika milyen nehéz. A tragédia a nézőtéren zajlott le. Igaz, hogy hétköznap van, igaz, hogy közeleg a nyár vége, de akkor is ... hol vannak már a régi idők, amikor őrjöngött a zsúfolt aréna, s a bikák már attól tüzet fújtak, hogy bármerre néztek, bármerre füleltek, mindenütt csak ugráló, kendőt lobogtató, ordító emberek tanyáztak, fel egészen a legfelső, a legolcsóbb helyig. Ahonnan most éppen én nézem a bikaviadalt. Az a néhány spanyol, aki itt az arénában, most is őrjöng és lelkesedik és fütyül és íújjol és tapsol, és ezt teszi az a néhány beavatott külföldi, aki így akar hozzáértője lenni a bikaviadalnak, de lehet, hogy valóban már az is. A többiek — és most jön a tragédia! —, a huszonötezres aréna ötezres nézőserege csendben, kicsit feszélyezve először inkább csak gondolva, mint irtózva, majd csendes unalommal szemléli, hogy Barcelona szívében, az éppen félévszázados arénában, hogyan folyik az évszázados — pardon! — évezredes szertartás, hogyan táncol kecses piruettet a matador az ostoba bika előtt, amely bőszültan rohamozza meg újra és újra az előtte lengetett vörös-sárga kendőt. (A bika egyébként színvak. Fütyül arra, hogy milyen a kendő színe. A mozgás ingerli. Ha majd akad egyszer egy olyan okos bika, amelyik nem a kendőt, hanem az embereket „veszi fontolóra”, a bikaviadalnak mindörökre befellegzett.) Aligha lenne igazam, ha azt írnám, hogy leáldozóban van a bikaviadal Spanyolországban, s aligha ha- zudok, ha azt írom: ma már nem olyan népszerű, mint volt akár csak néhány évtizeddel ezelőtt is. És éppen a fiatalság lelkesedik kevésbé a bikákért. Nekik labdarúgósztárjaik vannak! Az ötezres nézősereg, az ásító üléssorok elveszik a bikák, de a viadorok kedvét is, az előttem ülő és szakértőnek tűnő szőke nyugatnémet hölgy, a harmadik üveg sör és a negyedik bika után lemondóan közli velem: — Gyenge bikák... És gyenge matadorok — teszi még hozzá, és hinnem kell neki, mert már réginek tűnő személyes jó ismerőse a szűk sorok között rikoltozó sörárusnak. Ezek az árusok pedig nélkülözhetetlenek a sörökön túl is, mert a gyanútlan és a viadalokhoz nem értő néző tőlük tudja meg, mikor kapja az időközben lent a homokon az öt-hat embertől is kifárasztott, több sebtől vérző bika az utolsó döfést, vagy az utolsó előttit. Vagy még azt a néhányat — ha már szégyenszemre a matadpr nem tudott egyetlen pengeszúrással elbánni vele —, ami még a végső diadalhoz kell. A bika még azt hiszi, hogy van remény, ám a sörárus már jajveszékelésnek vélhető ordítozással kínálja újra sörét, s ez csalhatatlanul egy viadal elbukott hősének gyászindulóját jelenti. Rakord-napiren d Az ENSZ-közgyűlés 30. ülésszaka még az általános vita hétfői megkezdése előtt tárgyalja a Vietnami Demokratikus Köztársaság és Dél-Viet- nam tagfelvételi kérelmét. A közgyűlés ügyrendi bizottsága határozott úgy, hogy a két Vietnam kérelmét a tanácskozás napirendjére kell tűzni. Mint ismeretes, az Egyesült Államok képviselője augusztusban a Biztonsági Tanácsban megvétózta a két Vietnam tagfelvételi kérelmét, amelyet az amerikaiak össze akartak kapcsolni Dél-Korea felvételével. Amikor a BT elutasította Dél-Korea ENSZ- felvételét, az Egyesült Államok képviselője élt vétójogával. A közgyűlés pénteki tanácskozásán legelőször az ügyrendi bizottságnak a napirenddel kapcsolatos ajánlásait vitatta meg. A bizottság 125 pontból álló rekord-napirendet terjesztett a közgyűlés elé. ★ ' Az ENSZ közgyűlésének 30. ülésszaka pénteki ülésén elfogadta a 125 pontból álló napirendet. A közgyűlés legfontosabb bizottsága — a politikai bizottság — által tárgyalandó 15 pont közé felvették az atomfegyver-kísérletek általános és teljes betiltására vonatkozó szovjet javaslatot. A napirendi pontok között szerepel a Közel-Kelet, Ciprus és Dél-Afrika kérdése, valamint több szociális és gazdasági kérdéscsoport. Az ülésszak előreláthatólag december 16-án fejeződik be. Lapzártakor érkezett: Az ENSZ-közgyűlés péntek délutáni ülésén Algéria küldötte 54 tagország nevében közös határozati javaslatot terjesztett be, amelyben állást foglalnak a Vietnami Demokratikus Köztársaság és Dél- Vietnam ENSZ-tagsága mellett és tagfelvételük újratárgyalását kérik a Biztonsági Tanácstól. Az Egyesült Államok ugyanakkor szilárdan kitart korábbi álláspontja mellett, miszerint a két Vietnam ENSZ-tagságát Dél-Korea felvételétől teszi függővé. CSAK RÖVIDEK... MOSZKVÁBAN pénteken befejeződött az afro-ázsiai szolidaritási szervezet tanácsának 12. ülésszaka. TOVÁBB FOLYTATJA Föld körüli repülését a múlt év december 26-án felbocsátott automatikus rendszerű Szal- jut—4 szovjet tudományos űrállomás. Pénteken, középeurópai idő szerint 11 óráig az állomás 4200 Föld körüli fordulatot tett meg. MA MOSZKVÁBA érkeznek az Apollo ame ikai űrhajó személyzetének tagjai családjuk kíséretében. Bejrúti barikádok A kormány sokszori tűzszüneti felhívása ellenére is folytatódnak a jobboldali elemek által szított fegyveres összetűzések Bejrútban. A képen: álarcos, fegyveres falangista a libanoni főváros egyik ostromlott utcáján. Péntekre virradó éjszaka kiújultak a harcok a szembenálló csapatok között a libanoni fővárosban. A csütörtökön elért tűzszünet mindössze kilenc óráig volt érvényben Bejrútban. . Pénteken hajnalban a libanoni főváros elhagyott utcáin robbanások zaja és géppuskaropogás hallatszott. A libanoni rádió híradása szerint az összecsapások kiterjedtek Bejrút belvárosára, valamint a libanoni főváros több körzetére. A Bej rút—Szaida főútvonalon a közlekedés lehetetlenné vált, mert az útvonalon barikádokat emeltek. Állítólag a spanyolok egy része sem rajong a bikaviadalokért. A más része persze annál jobban. És ezek hogyan tiltakoznak, ha a bikaviadal véres voltáról esik szó, vagy arról, hogy mi a sport abban, ha öten hatan, meg tízen bánnak el — voltaképpen a bikával? Ha a szerencsétlen fekete jószágnak még az ezermillió az egyhez sincs esélye — ó, nem arra, hogy győzzön! —, hogy megússza az egész dolgot? Miért, mennyivel szebb és mennyivel sportszerűbb egy bánatos szemű gyenge őz lelövése — igaz, piruett és koreográfia nélkül —, de meglesve egy fa mögül... Különben is, tessék csak odaállni akár a legfáradtabb bika elé is, s akkor majd megtudja a tisztelt kételkedő, hogy van-e esélye a bikának, vagy sem? És, hogy kemény sport-e a bikaviadal, avagy sem? Így a bikaviadalok védelmezői, amelyről, mármint a bikaviadalról írni többet nem is kell, meg Hemingway után nem is szabad. Legfeljebb csak annyit, hogyha holnap bezárnák az arénát Barcelonában, nem valószínű, hogy azt kibírná a katalán főváros viadalokért rajongó lakója, de elképzelhető. Ám, hogy a bikatenyésztő gazdaságok kitűnő üzletet csináló tulajdonosai aligha bírnák ki — az mindennél valószínűbb. (Vége) A kormány egyelőre nem tudta eldönteni, hogy bevesse-e vagy sem a hadsereg egységeit az ellenségeskedések megszüntetésére. Rasid Karami miniszterelnök csütörtökön tervbe vette lemondását, nem akar hozzájárulni a hadsereg egységeinek felhasználásához, később azonban politikai szövetségesei tanácsára elállt szándékától. Az idei libanoni összecsapások mostani negyedik fordulója során eddig több mint 170 ember vesztette életét, közülük 19-en a csütörtöki lövöldözések és robbantások következtében. A libanoni fővárosban pénteken kiújult harcok átterjedtek Bej rút központi negyedeire. A főváros nyugati és keleti részei teljesen el vannak zárva a külvilágtól, az utcákat barikádokkal torlaszolták el. Sok utcasarkon homokzsákokkal fedezett géppuskafészkek láthatók, az utcákon sem járművek, sem gyalogosok nem közlekednek. A rádió állandóan arra hívja fel a lakosokat, hogy ne hagyják el otthonukat. A főváros központjában levő A1 Arabi szálloda leégett és összedőlt. A Bejrútból kivezető útvonalak le vannak zárva, megbénult^ kikötő is, éj a bejrúti repülőtér üzemanyaghiány miatt nem fogad gépeket Éjszakai kijárási tilalmat rendelt el pénteken Bejrút kormányzója. Karami miniszterelnök pénteken a libanoni hadsereg vezetőivel, Frangié köztársasági elnök pedig több miniszterrel tárgyalt a bejrúti összecsapások megszüntetésének lehetőségeiről. J. » 1