Pest Megyi Hírlap, 1975. szeptember (19. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-11 / 213. szám

Segítség érkéz sít Kolleklív paradicsomszüret Az üllői Üj Tavasz Tsz 46 hektáros paradicsom földjének termése jóval kevesebb a várt­nál. Hogy a hajnalonként» köd még nagyobb kárt ne tegyen, a munkacsapatoknak segíte­nek a szedésben a szőlészet, a Ropi-üzem és $z 'irodák dol­gozói is. Itt vannak a Péteriek és munkálkodik a helyi álta­lános iskola felsőtagozatának 500—700 tanulója is. Sietni kell, a szerződött mennyiség ugyanis jóval több mint száz vagon, a Budapesti Konzervgyár pedig alig 80 va­gont vett még csak át. Szedik, mentik a termést, de van még bőven a bokrok alatt. A ká­tyú* dűlőúton fröcsköli a la­tyakot a szeszmentes büfásko- csi. nem sokkal később üresen, indul vissza a községbe. .Munkáskézben tehát nincs Mánv, csupán néhánv napnyi meleg idő kellene még. Szocialista brigádok. vetélkedője Pilisen Szeptember 26-án érdekes esemény színhelye lesz a pilisi művelődési ház, megrendezik a község szocialista brigádjai­nak szellemi vetélkedőjét. Az esemény délután három óra­kor kezdődik. MOHOSAIDÉRT A P E S T- M E G Y t I ÍH í R LAP K 0 L O N K I A D Á yA XVII. ÉVFOLYAM, 213. SZÁM 1975. SZEPTEMBER 11., CSÜTÖRTÖK Telt íiáz a Hangulatban Közművelődés - helyi lehetőségek Fiókkönyvtár két ozövetkezetben Monor közművelődési életét befolyásolja a főváros közel­sége: a lakosság nagy része ingázó. A budapesti üzemeli, intézmények nem, vagy alig foglalkoznak a bejáró dolgozók kulturális* igényeinek kielégí­tésével. Ezért szükséges az ott­honi lehetőségeket jobban ki­használni. A járási művelődé­si ház azonban nem alkalmas feladata betöltésére: az épület korszerűtlen, komolyabb át­alakításra egyelőre nincs is lehetőség. Sokat jelent, hogy a nagytermet nyáron kettévá­lasztották, barátságosabbá tet­ték, de jól bevált, népszerű kiscsoportos foglalkozásokhoz Az ügyintézés is javult Adóbefizetés önként és felszólításra A községi tanácsok — többi között — az utakat, a járdá­kat, a művelődési és egész­ségügyi hálózatot állami költ­ségvetésből tartják fenn. Az összeget egyrészt állami tá­mogatásból, másrészt a saját bevételükből teremtik elő; így például az adóikból. Nem vé­letlen tehát, hogy a községi tanácsi végrehajtó bizottsági üléseken rendszeresen napi­rendre tűzik az 'adóügyeket. Vasadon, a sok tanyából álló településeken, ahol egyik-másik porta 8—10 kilo­méterre esik a község köz­pontjától, az adóbevételi ter­veket évek óta 105—108 szá­zalékra teljesítik. Nagy gon­dot fordítanak a tanácsi dol­gozók szakmai ismereteinek bővítésére, a jogszabályok megértetésére, helyes . alkal­mazására. Sajnos még mindig magas azoknak a száma, akik csak felszólítás után fizetik be az adót. * A vasadi tanács vb-ülésén a jelentést előterjesztő Benke Sándor vb-titkár ismertette a legújabb, s a vasasak közül különösen sok személyt érintő tanácsrendeletet. Mivel Itt még nincs termelőszövetke­zet, csak szakcsoport, ezért a legtöbben mezőgazdasági és jövedelemadót Is fizetnék, bor­iforgalmi, gépjármű- és ház­adóval együtt. Ebben az évben Vasad és Csévharaszt adófizetőinek egy­millió 836 ezer 788 forintot kell befizetniük. Ezeken a kis településeken, csakúgy, mint más helyisé­gekben egyre növekszik az ön­kéntes adófizetők tábora. A végrehajtó bizottság nekik külön is köszönetét mondott, majd határozatban mondták ki: Vasad és Csévharaszt ösz- szevont községekben az adó­ügyi munka az utóbbi évek­ben sokat javult, de jobb lett az ügyintézés színvonala is. K. Gy. így is kevés a helyiség. A mű­velődési ház dolgozói a kis­csoportok nagy részét — oko- .san és helyesen — az iskolák­ba „vitték ki”. Az ifjúsági klub évenként azí átalakulás korszakát éli. Nehéz becsalogatni a fiatalo­kat komolyabb programokra, a tánc- és a beatzene viszont ke­vés ahhoz, hogy klubéletről beszélhessünk. Feltétlenül szükség lenne a nagyközségi KlSZ-bi- zettség közreműködésére ahhoz hogy az idejáró fiatalok hasznosan mun­kálkodó közösséggé ková- csolódjanak. A színházteremben évek óta nem rendeztek előadást, mivel az alapvető technikai felsze­relések hiányoznak: nincs ref­lektor, öltöző, folyóvíz ... Aki színházat akar látni, utazik a fővárosba. Még válogathat is/a darabok között. Jó kezdeményezés volt — népszerűségét mi sem bizo­nyítja jobban, mint hogy egy előadás helyett kettőt kell tar­tani esténként — az irodalmi presszó létrehozása. A Han­gulat eszpresszóba így is ke­vesen férnek be, bizony nem lenne haszontalan azon gon­dolkodni, hogyan lehetne a he­lyi üzemek egyikében-másiká- ban is megrendezni egy-egy ilyen estet... Jó a művelődési ház kap­csolata a filmszínházzal és a könyvtárral. A mozi előcsar­nokában például főbb közös kiállítást rendeztek már, si­kerrel. A járási könyvtárat nem is olyan régen bővítették, de máris | raktározási gondokkal Kölcsönzés lakodalomhoz, disznótorhoz Amit a lakosság keres, azt megtalálja az üllői kölcsönző- boltban. Egyes cikkek, ame­lyek évekkel ezelőtt kelen­dőek voltak, ma már nem ke­resettek. Néhány esztendeje a gyermekkocsikat bérelték a legtöbben. Ma inkább megve­szik. öt gyermekkocsi van a Veszélyes kanyar A vecsési Bajcsy-Zsilinszky | folyamatban van, ' utat az Öcsa—Némedi—Gyál j Költői Anna felé igyekvő autósok, motoro­sok is gyakran igénybe ve­szik. Az útszakasz állandóan zsú­folt, szélessége pedig csak annyi, mint egy mellékutcáé. Ebben az utcában két S-ka- r.yar is van, amelyeket ugyan figyelmeztető. KRESZ-táblák jeleznek, mégis sok meglepe­tést okoznak a gépjárműveze­tőknek. Biztató, hogy a kanyarok mielőbbi megszüntetése már hogy a utcát — amely merőlegesen a Bajcsy-Zsd- knszky útba torkollik — egye­nes folytatásaként alakítják ki, egészen a 4-es főközleke­dési útig. A csatornamű ge­rincvezetékét már lerakták. A Pest megyei Víz- és Csator­namű Vállalat elvonulása után az útépítők látnak mun­kához. Ezzel teljesül a vecsé- sieik régi kívánsága. Kép és szöveg: Ifj. Fekete József raktáron, s nincs rájuk elő­jegyzés. Hasonló a helyzet a mosó­gépekkel is. Ma már a legtöbb háziasszony saját mosógéppel dolgozik. Az elmúlt években öt gép is kevés volt, most egy is elegendő. Ugyanígy a táskarádiót sem igénylik már az emberek, sajátjuk van. A legkeresettebbek az ara­nyos szélű és apró mintás tá­nyérok, a nagy főzőedények, a fehér borosüvegek, a poha­rak és az asztalterítők. A szép edényekért még a mesz- szi környékről is eljönnek. Szeptemberben Pilisen lesz egy nagy lakodalom, 300 sze­mélyre kértek terítéket — mondta Virág Petemé, a Mo­nor és Vidéke ÁFÉSZ üllői kölcsönzőboltjának vezetője. — A kölcsönzésnek is van sze­zonja. Télen például a disznóvágá­sokhoz nagy lábasokat, fa­zekakat Ó6 hurka-, kolbásztöl­tő gépeket kölcsönöznek. Keresett jelenleg a táska­írógép, ebből három van, mindnek gyors- és gépírást tanuló lányok a „gazdái”. (em.) MŰSOR MOZIK Gomba: La Mancha lovagja. Monor: Egy kis előkelőség. Űri: Nagyvárosi fények. Ve- csés: 141 perc A befejezetlen mondatból, I—II. MŰVELŐDÉSI HÁZAK Ecseren, 15-től 18 óráig: a népi tánccsoport próbája, Gyomron, 19-től: KISZ klub­est, Péteriben, 18-tól 22-ig: if­júsági klubfoglalkozás, 19-től 20-ig: sportvezetőségi megbe­szélés, 19-től 22-ig: hangstú­dió, műsorszerkesztés. küzd. A könyvállomány két­ezerötszáz darabbal gyarapszik évente. Igaz, a selejtezés he­lyek, ad az új könyveknek, de archiválni már nem tudnak. Az olvasók száma egyre nő, köszönhető ez annak is, hogy a központi könyvtár mel­lett két fiókkölcsönzőt is létesítettek a vasipari és az építők ipari szövetkeze­tében. A filmszínházat 1972-ben kívülről, belülről felújították; a műsorpolitika kifogástalan. Kétszer — tavaly és tavaly­előtt — kiváló filmszínház lett a monori. Kifogás csupán amiatt merülhet fel, hogy nem elég szigorúak a rendbontók­kal szemben. A magyarázat: a nődolgozók bizony valóban ne­hezen szállnak szembe a re- nitenskedökkel. A gazdasági egységek kultu­rális alapjait Mönoron az elő­írásoknak megfelelően, de nem elég hatékonyan használták fel. Az üzemek, vállalatok csak ritkán igénylik a műve­lődési ház segítségét. A jövő megoldandó felada­tai között nemigen lehet fon­tossági sorrendet kialakítani — egyformán fontos valameny- nyi. Néhány közülük: a bejá­ró dolgozók kulturálódásának érdekében munkahelyeikkel mielőbb kapcsolatot kell te­remteni. Jobban lehetne tá­maszkodni a szocialista brigá­dok segítségére. Jó lenne javítani az ifjú­sági klubmunka feltéte­lein s ugyancsak idősze­rű a falumúzeum megala­pítása. Hosszú lenne felsorolni vala­mennyi teendőt. Megvalósíta­ni, végrehajtani sem lesz egy­szerű. Sok ember összehangolt, közös munkájára van szükség. Hogy Monoron mit kellene tenni a közművelődési élet fellendítése érdekében, azt már megtárgyalta a tanács • végrehajtó bizottsága. E fontos téma hamarosan tanácsülés elé kerül (köblén ez) Előadások, gyakorlati bemutatók Kiállító kertbarátok Vecsésen l Az évszaktól függetlenül virágoztatásra késztethetünk bármilyen hagymás, gumós dísznövényt, ha a megfelelő pihentetés utáh a bio­klímát biztosítjuk. Például a kardvirág pontosan 70 map alatt bont nompás virágot. Képünkön; erről tészmérnök. Pest megyében sok kertba­rátkört tartanak nyilván, köz­tük a monori járási nagy múl­tú, vecsési kört, amelynek je­lenleg harminchat tagja van. Az időszerű munkákkal párhu­zamosan oktatásban részesül­nek a tagok: kiváló szaktekin­télyek tartanak előadásokat. Az elsőt Dr. Mády Rezső, a Kertészeti Egyetem gyümölcs­termesztési tanszékvezető ta­nára tartotta, aki vállalta a kör patronálását is. Ezt köve­tően meghallgatták: Bernáth Kálmán kertészmérnök elő­adását a házikertek zöldség­termesztéséről. Terhe István, a Kertészeti Egyetem tanára ugyancsak a konyhakerti te­endőkről, míg dr. Glits Márton a Kertészeti Egyetem adjunk­tusa, Tóth Károly mezőgazda- sági mérnök, növényvédelmi szakmérnök és dr. Tóth György tudományos munka­társ a rovarkártevőkről, a növé­nyi gombabetegségekről és az ellenük való védekezésről be­széltek. tart előadást Sárvári József ker- Ifj. Fekete József felvétele A kémiai szerek helyes használatáról, a méregárta- lomról dr. Szebeni Antal or­vos beszélt. Pisák Ferenc egyetemi tanár a szőlőtermesz­tésről, míg dr. Mády Rezső a gyümölcsfák helyes telepítésé­ről, gondozásáról tartott elmé­leti és gyakorlati oktatást a kör tagjainak mintakertjei­ben. Sárvári József kertész- mérnök tanár a virág és rózsa­termesztés tudnivalóiról szólt. A vecsési kertbarátok köre a kertbarátok országos társadal­mi szövetségének tagja. Savanyó István mérnök,a kör titkára eddig is fáradhatatla­nul tevékenykedett, de napja­inkban még nagyobb tempót diktál számára a szervezés, a készülődés. Felújítva a régi hagyományokat, őszi kiállítás megrendezésére készülnek szeptember 12—15 között. A kiskertek gyümölcs-, zöldség-, virágtermését sorakoztatják majd fel a látogatók előtt. A kiállításra a Ferihegy Terme­lőszövetkezet is benevezett. Fekete Gizella HÚSBBSZERZÓ ÁFÉSZ KOCSI? Boltvizit Sülysápon Sülysáp község 58-as számú húsboltjának vezetését, már három hónapja Kovács József nyugdíjas, szőlősnyaralói lakos vette át. Az üzletet legelőször kicsinosította, a csempézett fal rozsdás fogasait befestette, a pult külső részét díszítésekkel látta el, az eladói részen pe­dig lécet szerelt a padozatra. Elmondta, hogy vásárlói nincsenek megelégedve a hús­ellátással. A tőkehúst rend­szerint hiánytalanul megkapja PALYASZÉLI JEGYZET iklad-Monor 2:0 Szemerkélő esőben kezdő­dött a találkozó. Déri késése miatt a következő csapat lé­pett a pályára: Kaloosa, Kecs­kéi I., Paput, Petries, Si­monov ics, Gergely, Lomén, Halápi, Kécskei L„ Szabó, Hochstein. A hazai csapat lépétt fel tá­madólag, hamarosan mezőny­fölényt harcoltak ki. Táma­dásaik nyomában több gól­helyzetük is akadt, de a mo- noriak jól hárították a meg­megújuló rohamokat. A 27. percben egy sarokrúgás után csukafejessel szerezték meg a hazaiak a vezetést, Kécskei I. késlekedett a közbelépéssel. A következő percben Szabó lö­vése centiméterekkel szállt fölé. Szünet után a monori csa­pat lendült támadásba, de a hazai csapat önfeláldozóan, igaz, néha szabálytalan eszkö­zökkel állította meg a táma­dásokat. A 75. percben egy kis kisiklás a monori véde­lemben és újabb gólhoz jutot­tak a hazaiak. Loment a 86. percben a 16-os vonalánál felvágták. A megítélt szabad­rúgást Szabó lőtte, de a hazai kapus kivédte. Jó iramú, küzdelmes mér­kőzést vívott a két csapat. A hazaiak már kezdettől fogva mezőnyfölényben játszottak. A monori csapatban a védelem jeleskedett, a csatársorban nem volt meg az összhang. Kalocsa a gólokról nem tehe­tett. Monori serdülők—Ikladi ser­dülök 1:1. Jók: Bokros, Biró, Somogyi. (vitéz) a bolt, a felvágottat azonban ritkán. A Ceglédi Húsipari Vállalat a megrendelés elenyé­sző hányadát teljesíti. Csütörtökön meglátogattuk a sápi részen levő húsüzletet is. Itt ugyancsak példás ren­det találtunk, del csak kon­zerv és vagdalthús árválkodott a pulton. Az üzletvezető elmondta, hogy turistaszalámit és gyulai kolbászt egész nyáron át nem. kapott. Legutóbb 250 kiló töl­telékárut kért, ennek azonban csak az ötödrésze érkezett meg. Az elmúlt esztendőkben a sülysápi ÁFÉSZ saját teher­gépkocsijával a közeli és távoli környéket járta és többször is gondoskodott — kielégítően — az áruellátásról. Nem lehetne ezt a bevált módszert feleleveníteni? K. L. Kézilabda, megyei I. osztályú férfibajnokság Gödöllői Vasas—Gyömrő 28:25 (16:9) Gyömrő, vezette: Tóth J., Berthóthy. Az igen fontos mérkőzésre a gyömrőiak az alább összeállí­tásban léptek pályára: Heim — Titz, Lendvai, Szabó, Pin- tácsi (Arnits), György, Novák. A gyömrőiek szerezték meg a vezetést, de ezután az el­adott labdák miatt a magassá­gi fölényben levő vendégek 8:2-re elhúztak. A gyömrőiek megpróbáltak erősíteni, de a félidő végéig csak szépíteniük sikerült A második félidőben határ­talan lelkesedéssel küzdött a házai csapat. Néhány perc alatt szorossá tudták tenni az eredményt, A 43. percben már csak egy góllal, 23:22-re veze­tett a gödöllői csapat. Megvolt az alkalom az egyenlítésre is, de Novák hibázott. Az ered­mény ezután így alakult: 23:22, 24:22, 25:22, 26:22, 27:22. A ha­zaiak még egyszer megpróbál­tak erősíteni, de ez már csak a szépítéshez volt elegendő. Nagyiramú, helyenként szín­vonalas mérkőzést hozott a két csapat összecsapása. A ha­zaiak végeredményben az első félideji rossz játékuknak kö­szönhetik, hogy vereséget szenvedtek. A második fél­időben már erősen feljavultak, de már csak szorossá tudták tenni a mérkőzés állását. ,Góldobó: Titz (10), Szabó (9), Lendvai (4), Pintácsi, No­vák. Jó: Szabó (a mezőny leg­jobbja), Titz. Ifi: Gödöllői Vasas—Gyömrő 23:17 (10:10). A gyömrőiek összeállítása: Pölöskei — Punyi. Fityka, Szél, Gyenes, Kovács. A hat emberrel kiálló gyöm­rőiek akár a győzelmet is megszerezhették volna. Góldobó: Fityka (7), Gyenes (5), Szél (3), Kovács (2). Jó: Pölöskei, Fityka. A gyömrőiek legközelebb vasárnap Domonyban lépnek pályára (gér) »

Next

/
Thumbnails
Contents