Pest Megyi Hírlap, 1975. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-09 / 186. szám
1975. AUGUSZTUS 9., SZOMBAT ~<SÚd(iv SZMT-ülés Mérlegen négy év munkája Tegnap ülést tartott a szak- szervezetek megyei tanácsa. Az ülés résztvevői a megyei küldöttértekezlet elé kerülő jelentést vitatták meg az elmúlt négy esztendő szak- szervezeti munkájáról. A napirend előadója Jámbor Miklós, az SZMT vezető titkára volt. PARTNERE A VEZETŐNEK Munkaversenytitkárok a nehézipari vállalatoknál A szocialista munkaverseny szervezésének és irányításának fejlesztése érdekében új intézkedéseket adott ki a nehézipari miniszter. Megerősítik a munkaverseny koordinálására és egyéb feladatok ellátására korábban kialakított versenyirodák, versenyfe- lelősök szervezetét, hogy a gazdasági vezetők jobban eleMészáros Ottó get tehessenek a munkaköri kötelezettségből rájuk háruló versenyszervezési és irányítási feladatoknak. A legtöbb vállalatnál ugyanis a versenyfelelős munkája az utóbbi időben adminisztratív jellegűvé vált. Ezért a feladatkört megnevezésben és tartalmában is módosítani kell. Az új intézkedések szerint a munkaverseny koordinálására versenytitkárt neveznek ki, olyan személyt, aki a legalább középvezetői besorolásnak megfelelő szakmai, politikai, helyi és emberismeretekkel rendelkezik, és így alkalmasabb partnere lehet annak a tröszti, vállalati vezetőnek, aki a munkaverseny szervezését és irányítását intézi. Az egységes értelmezés és gyakorlat érdekében a nehézipari miniszter irányelveket adott ki a munkaversenytitkárok feladatkörére. Többek között a versenytitkár, illetve a versenyiroda feladata, hogy javaslatokat tegyen az illetékes szerveknek a munka- verseny-szabályzat korszerűsítésére, az éves és középtávú tervekkel összehangolt versenyformákra és célokra, a versenyértékelés fejlesztésére, a jutalmazásra, kitüntetésekre stb. Természetesen gondoskodik a mumkaverseny nyilvántartásáról, a verseny eredményeinek nyilvánosságáról, a jól bevált versenymódszerek ismertetéséről is. Mindenki ügye a DKV nál a takarékosság Kis üzem - páratlan eredményekkel — Az AV—III. üzemet nézze meg — tanácsolja Sokorai István, a DKV műszaki igazgatóhelyettese, akinek szemmel láthatóan minden perce be van programozva. Vappel László műszaki titkár még hozzáteszi, hogy nem árt, ha a szomszédos benzin- frakcionáló üzembe is bekukkantok, hiszen a vállklat első félévi, műszaki-gazdasági tevékenységének summájából egyértelműen az derül ki, hogy itt takarékoskodtak a legokosabban. Kitűnő bizonyítvány Ráállok az ajánlatra, annál is inkább, mert nem jártam még ebben az üzemben, míg a hárommilliós régi jó ismerősöm. Már hívja is a titkár telefonon Szabó Zoltán üzem- csoport-vezetőt, hogy legyen segítségemre, kerül sisak is, s már száguldunk a helybeli taxik egyikén a Dunai Kőolajipari Vállalat országútjain. Az új csodákat bámulva — az orto-xilol üzem felöltöztetett óriás fémtomya mellett, ha lehet még nagyobb betontorony hívja fel magára a figyelmet, s az út bal oldalán, közel a Dunához már jól kivehetők az épülő 40 ezer köbméter űrtartalmú tároló- tartályok hatalmas sziluettjei — arra gondolok, hogy vajon nem pocsékoltak-e ott megelőzően, ahol ezekben az elszánt hónapokban a takarékosságnak azelőtt soha nem Augusztus közepéig Elkészülnek a gépek Magyar cukorrépa-betaka- rító gépeket használnak az idén Iránban. A szekszárdi MEZŐGÉP Vállalat ötven. cukorré- pa-kiszedő gépet szállított el a közel-keleti országba. A gépeket — kívánságra — szélesített, 500 milliméteres sortávolságra készítették. A Tolna megyei vállalat dolgozói a munkaversenyben felajánlott vállalásukat túlteljesítették, és a kitűzött határidő előtt három héttel előbb elszállították a megrendelt gépeket Iránba. Augusztus közepéig eleget tesz a vállalat a hazai megrendeléseknek is: nyolcvan darab hatsoros cukorréparakodó gépet, ötven darab tárcsás kiszedőgépet szállít az AGROKER-telepekre, s már legyártott 200 darab CB—I jelzésű egysoros cukorrépa- kombájnt is. Ezenkívül ötven cukorrépa-fejező gépet határidő előtt átadott a mezőgazdaságnak. Vecsésről Kétezer vagon zöldség A szövetkezet vezetői is elégedettek az idei paradicsomterméssel. Balról jobbra: Dobrovics József elnökhelyettes, Horváth Boldizsár párttitkár és Moór Nándor, a szövetkezet elnöke. A vecsési Ferihegy Termelőszövetkezet jelentősen hozzájárul a lakosság ellátásához. Az idén mintegy kétezer vagon zöldséget termelnek, amelyből a legnagyobb tétel, ezer vagon a káposzta, Paradicsomból 300 vagonnal, sárgarépából 250 vagonnal, korai öntözött burgonyából 190 vagonná1 termesztenek. Kisebb tétel a saját savanyító üzembe feldolgozásra kerülő paprika és uborka. A közelmúltban próbálták k< a közös gazdaságban a szovjet gyártmányú káposztabetakarító gépet, őszre egy osztrák gyárt- mányút is beszereznek. Mint a szövetkezet elnökhelyettese. Dobrovics József elmondotta, paradicsomtermésük az idén rekordmennyiségű. Nyolcvanhárom hektáron termelnek Különböző fajtákból, amely lépcsőzetesen érik be. Jelenleg naponta 200 mázsát szednek Bár szerződésük van a Budapesti Konzervgyárral, hogy részükre szállítják a teljes mennyiséget, a gyár azonban lehetővé tette, hogy a korai paradicsomot eladják a lakosságnak. A jelenlegi felmérések szerint hektáronként a szövetkezet paradicsomtermése mintegy 460 mázsa. A vecsési termelőszövetkezetből Budapest tíz kerületébe szállítanak savanyúságot és zöldséget. K. Gy. tapasztalt eredményeiről adnak számot... Kezemben a DKV másnapi műszaki konferenciájának írásos anyaga... „Az éves eredmény növelése érdekében a vállalat anyag- és energiatakarékossági intézkedési tervet dolgozott ki... Az első félévben az anyag- és energiamegtakarítással 35,3 millió forintos eredményt értünk el, így már az első félévben teljesítettük éves vállalásunkat.” Szó se róla: tiszta kitűnő bizonyítvány. De hát... kissé óvatosnak, visszafogottnak tűnik a vállalás... Ügy látszik, hogy azok a bizonyos rejtett tartalékok kimeríthe- tetlenek... egyelőre... Vagy még mindig talány egy kicsit, hogy a szocialista közösségek, a brigádok, milyen erőfeszítésekre képesek, ha egyszer a fejükbe vesznek valamit ... Hált persze, hogy a DKV-nál is a takarékossági vállalások csaknem egészét ezek a közösségek vették vállaikra: hat hónap alatt 23,7 ezer tonna fűtőanyagot, 56,3 ezer tonna gőzt s hasonlóan tekintélyes mennyiségű villamosenergiát spóroltak meg. Babérjaikon persze ezek után sem pihennek, következnek a kiegészítő vállalások... Zsinórmenef Szabó Zoltán, a vállalat legnagyobb üzemcsoportjának főnöke. Felségterülete a három desztillációs üzem, az AV —I, AV—II. és az AV—III., a pentánmentesítő, a benzin- frakcionáló s az üzempróbáit heteken belül elkezdő gáz- frakcionáló üzem. Beszélgetésünk színhelye a hárommilliós üzem szomszédságában levő benzinfrakcionáló irodája, ahol természetesen jelen van az idén április elsején kinevezett fiatal üzemvezető, Macsali Károly is. Tipikus DKV-s karrier az övé, ahogy mondani szokás, jóformán még meg sem Száradt a tinta a diplomáján, melyet most három esztendeje kapott kézhez Veszprémben az egyetemen. Műszakvezetőként kezdett Százhalombattán, előbb az egy majd a hárommilliósnál, s most üzemvezető. — A benzinfrakcionáló üzem — kezdi a visszaemlékezést Szabó Zoltán — 1973- novemberében indult. Kapacitása évi 1 millió tonna. A desztilláló üzemekben keletkező könnyű és nehéz benzinpárlatok keverése, s 40-től 180 fok;g különböző frakciókra szétválasztása történik itt, aszerint, hogy a további feldolgozást végző reformáló üzemeknek milyen forráspontú alapanyagokra van szükségük: az országos igényeknek megfelelően. Tehát a technológiát, az igényeknek megfelelően tudjuk változtatni. — Napi 3900—3200 tonna a teljesítményünk — veszi át a szót Macsali Károly —, a folyamatos üzemeléshez, négy és fél műszakra 32 ember áll rendelkezésre. Többségük a desztillációs üzemekben sajátította el a mesterség fortélyait. Hozzáteszem mindjárt, hogy eredetileg a technológiai létszám 36 volt, lecsökkentését egyrészt a munkaerőhelyzet, másrészt a kollektíva áldozat- vállalása indokolja. A takarékosság szempontjából tehát fogalmazhatunk úgy, hogy ebben az üzemben még a munkaerővel is takarékoskodnak, méghozzá úgy, hogy a folyamatos üzemmenet, vagy ahogy errefelé mondják, a zsinórmenet nem szenved késedelmet. Kár a gőzért... — Üzemcsoporturik éves szinten 11,955 millió forintos megtakarítást vállalt — mondja jegyzeteiben lapozva Szabó Zoltán —, ezt az első hat hónap alatt csaknem megkétszerezte. A 20,426 millió forint értékű megtakarítás a vállalat egész takarékosságának 64 százaléka, s ebből a benzin- reformáló, amélyik viszonylag kisebb üzem, egymaga 13,7 milliót tudhat magáénak. Vagyis jó helyen járok, még akkor is, ha nem könnyű elképzelnem rövid idő alatt ekkora változást: ugyanannyit termelni nagyságrendileg kisebb önköltséggel...! Dehát a tények makacs dolgok... Kezdjük mindjárt a gőzfogyasztással, hiszen a fajlagos felhasználás itt alakult a legkedvezőbben. A normát általában az előző évi szintben állapítják meg. A benzinreformáló üzemnél egy tonna párlat további feldolgozására 62 kilogramm gőzt használhattak fel, ezzel szemben 31,6 kilogramm is elegendő volt. Hát ez meg hogyan lehetséges? — Lehetőségünk nyílt a gőzfogyasztás csökkentésére, természetesen úgy, hogy azelőtt sem pocsékoltunk — kezd a magyarázatba az üzem ifjú vezetője. — Annak ellenére, hogy vegyes tüzelésű üzem vagyunk, sikerült uralkodóvá tenni a gáztüzelést, úgy, hogy olajjal csak rendkívüli esetben fűtünk. A gáz viszont — van a vállalat területén éppen elég mennyiségben, úgynevezett hulladékgáz — lényegesen olcsóbb mint a fűtőolaj. — Ezzel párhuzamosan — teszi hozzá a másik komponenst az üzemcsoport-vezető — a technológia bizonyos módosításával ugyancsak tetemes gőzmennyiséget takarítunk meg. Kisebb villanyszámla Villamosenergia: 10,2 kWó helyett mindössze 6,7 kilowattóra az egy tonnára jutó felhasználás. A magyarázat itt sem titok — a technológiai megújításban található. Korábban állandóan ment az üzem, most nagy teljesítményű villanymotorok s egyéb berendezések időnkénti kiiktatásával érthetően kisebb a villanyszámla. Természetesen vannak olyan alapanyagok — például a xilolé —, amelyeknél nincs ilyen mérvű takarékosságra lehetőség. Az azonban kétségtelen, hogy az ötlet megszületésénél, az elmúlt esztendő végén számosán bábáskodtak S essék már akkor szó a csökkent vízfogyasztásról is, amely szintén nem a véletlen műve: Az történt ugyanis, hogy a szivattyúk hűtővízrendszerébe építettek egy fúvató- rendszert, amely a lerakódások megakadályozása következtében csökkenti a vízfogyasztást. Ennyi az egész... — A nagy ugrást megtettük — mondja Szabó Zoltán üzemcsoport-vezető —, az elkövetkező időkben érthetően ilyen nagyságrendben nem fokozhatjuk a takarékosságot. Célunk a szinttartás, amibe — zárójelben jegyzem meg — természetesen nem törődünk bele, továbbra is törjük a fejünket, hogy mit lehetne még kitalálni. Vagyis lesznek újabb eredmények, csak nem ilyen látványosak. A benzi'nfrakcionáló üzem kollektívája, amely szocialista brigád is egyben, aligha kétséges, hogy továbbra Is megfelelő partner lesz ehhez az erőfeszítéshez. A brigád csak az elmúlt év elején alakult, s már bronz fokozattal büszkélkedhet — a cím odaítélésénél az volt a mindent eldöntő érv, hogy tagjai korábban már kiváló szocialista közösségekben bizonyítottak. Gyöngy Márton üzemvezető-helyettes, Joó Lajos műszakvezető, Vasas Béla csőkemencefűtő és Nagy György lakatos legalább tíz esztendeje battaiak, s jóformán minden újabb üzem elindításánál ott voltak. Ügy hogy cseppet sem tűnik túlzásnak — féléves eredményük ismeretében pedig kivált nem —,, hogy év végére az arany fo»- kozat elérését tűzték ki célul. K. P. BizoiByííváity ténnyel, hogy például Gödöllő városában a munkások, negyven százaléka nem fejezte be a nyolc általánost! Egy olyan városban, ahol ott található az agrártudományi egyetem, kutatóintézetek sora, ahol az ipari üzemek túlnyomó része gyorsan korszerűsíti termelőberendezéseit és termelési technológiáit, azaz ott, ahol kitapintható a jövő. Sőt, ennél részletesebben is kibonthatók ennek fő vonalai, hiszen — egyetlen adalékot említve — o Ganz Műszer Művek Áramrriérőgyárában úgy emelkedett négy esztendő alatt 27,5 százalékkal az átlagjövedelem, hogy benne meghatározó szerepet vitt a szakképzettség emelkedése, a betanított munkák — mert ez is bizonyos foka mái- a szakmai tudásnak — arányának bővülése. Az tehát, hogy javult a dolgozók alkalmassága a megnövekedett feladatok elvégzésére. A lkalmassága? Igén! Lehet, nyersen hangzik, de az igazságot nem kell szépítgetni. Ezért megdöbbentő, hogy szinte már erényt csinálnak sokán annak hangoztatásán bál: öli' nem szeretnek tanulni. Válasszuk el- "tőlük azok vékony rétegét, akik lehetetlen körülményeik vagy természet adta képességeik miatt nem tudnak tanulni, esetleg még a nyolc osztályt sem hagyják maguk mögött, s kérdezzük meg a vállhuaogató tizen- és buszon-, olykor harmincéveseket, mit értenek azon, hogy nem szeretnek tanulni? Korántsem azt értik, hogy ennek fejében beérik nagyon szerény javadalmazással, a létminimumra korlátozódó életszínvonallal. Sőt! Meglehetősen széles körű tapasztalataim szerint ezek soraiban találhatni a legtöbb elégedetlent, hangoskodót, akik a szocializmust, a társadalmat kárhoztatják, hogy „nekik csak ennyit jut”, de fel nem ötlik bennük saját szerepük, felelősségük. Idén, a szeptemberben kezdődő tanévre szerettek volna 61 ezer szakmunkástanulót felvenni az országban, de ez nem sikerült, jó, ha a tervezett létszámnak a 85—87 százaléka meglesz. Pest megyében ennél is szerényebb az arány, ám ugyanakkor még ma sem, augusztus elején sem tudja, hogy befejezve a nyolc általánost, a középiskolát, mát csinál majd szeptemberben meg a következő hónapokban, években! Nem azért, mert lehetőségük nincsen, hanem mert könnyen dönt úgy a család, hogy „addig itthon leszel, amíg akad valami”... Ez a valami legtöbbször látszatállás, jövőt nem ígérő időleges elfoglaltság. A bizonyítványt, egy- egy tanulmányi szakasz lezárultakor az iskolák adják. Ám nem kellene elgondolkoznunk azon, hogy van a társadalomnak minden rétegében egy csoport, mely jövőjét illetően, mindenfajta tanulás elhárításával szintén bizonyítványt állít ki — önmagáról?! M p«7.á.r nc. Oí N agyszerű eredményeket érnek el a Kisállattenyésztési Kutató Intézet tudományos munkatársai, hiszen például nagyüzemi nyúltenyésztési rendszerüknek csodájára járna a világ, ha hagynák, ám inkább éjadják a módszert, mintsem túl kíváncsi látogatók elé tárják ... Ez persze semmit nem von le az eljárás értékéből, ami csupán egyike eredményeinknek. Ezért első hallásra meghökkentő: itt, ahol szinte kézzel foghatóvá válik a tudás, a tudomány jelentősége, a kisegítő személyzet harminc éven aluli nődoügozói közül 22 százaléknak nincs meg a nyolq általánosa! Hangsúlyozzuk még egyszer: harminc éven aluliakról van szó, hiszen azt, hogy az ötven évnél idősebbek között magas a nyolc osztályt el nem végzettek aránya, sajnos, természetesnek vehetjük, mégpedig országos érvénynyel. A munkások iskolázottságát napjainkban szinte hasonlítani sem lehet a negyedszázaddal ezelőtti állapotokhoz, mert akkor a nyolc osztályt végzettek aránya mindössze 18 százalékot tett ki, ma pédig meghaladja az ötvenhatot. Mégis azt kell mondanunk, hogy a tekintélyes haladás ellenére almának nyugtalanító jelek. Az például, hogy a fiatalabb korosztályokban is viszonylag magas azok aránya, akik nem fejezték be az általános iskolát, vagy az, hogy a nyolc általánost kijártak számottevő csoportja befejezettnek tekinti egy életre tanulmányait, azaz nem kíván semmit, szakmát sem tanulni. Tévednek ugyanis azok, akik azt hiszik, a KisáHaítenyésztési Kutató Intézet , vezetői, társadalmi szervezetei belenyugodva szemlélik a bevezetőben jelzett helyzetet. Erőfeszítéseik elismerést érdemelnek, ám sűrűn ezek megtörnek az érintettek ellenállásán. Hiszen akadt, aki azzal felelt a kérő, biztató szóira, hogy kilép, ha nem hggyják békén... K épzetlenek, nyolc osztályt sem végzettek, mint a tudomány segítői? Mielőtt elhamarkodott következtetéseket vonnánk le, utaljunk arra, hogy az iparban negyedszázaddal ezelőtt minden száz munkás közül csupán harmincnak volt szakmája — a mezőgazdaságban az egy százalékot sem érte el a szakképzettséggel rendelkezők csoportja! —, s betanított munkásként dolgozott az összes fizikai állományúak 14 százaléka. Ha tehát azt írjuk, hogy ma a szakmunkások az ipari munkásságnak 40, a betanítottak pedig 31 százalékát alkotják, akkor ezzel azt is rögzítettük, hogy mekkora a megtett út. Toldjuk még hozzá, hogy tág legyen a kör: a mezőgazdaságban tizenöt év alatt, 1960 és 1975 között a szakmunkások száma megnégyszereződött, ötről húsz százalékra nőtt. Most, a1 számok elvon- tabb világából lépjünk vissza a nyers valóságba, s nézzünk szembe azzal a
