Pest Megyi Hírlap, 1975. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-25 / 173. szám
r 1973. JÚLIUS 23., PÉNTEK ’xMUat Tizenkilencezer hektáron a megyében Segíti az OVF a nemesített vetőmagtermesztést Kalászemelők—soron kívül Az Országos Vetőmag-felügyelőségen dr. Rosta Károly igazgatóval és Dékány Lászlóval, a Pest megyei Vetőmag- felügyelőség vezetőjével beszélgettünk az aktuális feladatokról, tennivalókról. — Hazánkban 19 megyei székhelyen működik budapesti központunkhoz tartozó vetőmag-felügyelőség — mondja dr. Rosta Károly —, s ezenkívül Monoron mintegy 200 hektáron egy fajtamegállapító telep. Az országos központnak és az előbb említett területi szerveinek a nemesített vetőmagvak szántóföldi ellenőrzése, laboratóriumi vizsgálata, valamint faj- és fajtaazo- nossógának ellenőrző kitermesztése a legfőbb feladata. Intézetünk hatósági jogkörrel rendelkezik, s ennek megfelelően ellenőrzi a vetőmag tárolását, tisztítását és fel- használását. Hatásos érdekeltség A nemesített vetőmagvak előállításának szántóföldi ellenőrzése komoly feladat, hiszen országosan több mint 300 ezernyi hektáron termelnek ma már nemesített vetőmagot. Pest megye területén tekintélyes, megközelítően 19 ezer hektárra tehető a terület. — A termelőszövetkezetek és állami gazdaságok érdekeltek-e a termesztésben? — Nagymértékben. Ennek köszönhető, hogy az utóbbi öt évben országos szinten több mint 20 százalékkal nőtt a nemesített vetőmagszaporító terület és körülbelül 1400 mezőgazdasági üzem foglalkozik ma hazánkban a termeléssel. — És a megyében? Pályázat útján szerzett új üzlethelyiséget, illetve helyiségrészt a ceglédi ÁFÉSZ a Szövetség utca környékén megindult lakótelepi építkezés területén. Az egyik lakóház földszintjén — 450 négyzetmétert váltottak meg bisztró és élelmiszerbolt kialakítására az OTP-től. Az üzletek vonzáskörzetébe mintegy ezer lakás tartozik majd a környező, már lakott városnegyeddel együtt. Mint Balog Ferenc, az ÁFÉSZ elnöke elmondotta, a legjobb módja a hálózatfejlesztésnek a „meg- váltásos” módszer. Nincs vele gondja a szövetkezetnek, készen megkapja a helyiséget, miként a lakók az otthonukat. Ez esetben azonban mégis jócskán vegyül üröm a majdani örömbe... Luca széke lassan készül Az ügy előzménye 1971-re nyúlik vissza. A lakótelepi építkezés beruházójával, az OTP Pest megyei Igazgatóságával ekkor kötötték az első megállapodást, amikor a telepítés munkálatai éppen megindultak; 1972-ben pedig ki is fizették a rájuk eső beruházási hozzájárulást, 3 millió 655 ezer forintot. A szerződésben ígért határidő 1975. VI. 30. volt. Ma azonban még csak a ház betonváza ■ áll csontvázként. Vannak napok, amikor embert nem is látni ott. Az OTP ugyanis a ceglédi Vörös Csillag Tsz építőbrigádjára bízta ,a 240 lakás kivitelezését, tavaly, 1974- ben azonban a tsz bejelentette, hogy eláll a szerződéstől, nem tudja vállalni a továbbiakban a munkát. A beruházó kivitelezői kapacitást keresett, hogy befejezhessék a megkezdett munkálatokat. Vállalkozót azonban nem talált, de sikerült megegyezés- j ré jutni a tsz-szel, hogy mégis folytatják az építkezést. Így | lett az újabb határidő 1976 el- J ső féléve, de a jelek szerint ez — Itt is lemérhető a fejlődés: a megyében 72 üzem, ezen belül 57 termelőszövetkezet és 15 állami gazdaság állít elő szigorúan a meghatározott, pontos technológiai utasítások megtartásával jó minőségű vetőmagot — mondja Dékány László, a megyei felügyelőség vezetője. — Milyen segítséget nyújt intézetük a termesztéshez? — kérdezzük ismét az Országos Vetőmag-felügyelőség vezetőjétől. — Például az állandó helyszíni ellenőrzéssel, szemlékkel, melyek során megállapítjuk, valóban szakszerűen termesztik-e a nemesített vetőmagot, s ha nem, ennek mi az oka? — Gyakran előfordul, hogy kedvezőtlen ítéletet kell mon- daniok? — Évente az összterületnek mintegy 15—20 százaléka különböző okoknál fogva nem éri el a kívánt minőséget. Kizárjuk például, ha a növényállományt valamilyen kórokozó támadja meg, vagy ha faj- és fajtakeveredést észlelünk, továbbá, ha agrotechnikai hibák következtében nem találjuk megfelelőnek a termést. Pest megyében az alkalmatlansági arány évi 10— 15 százalék között mozog, ami tegyük hozzá, a jelentős területhez viszonyítva kedvezőnek mondható. Díjtalan szolgáltatás — Mi most a legaktuálisabb feladatuk? ' — Jelenleg a nemesített kalászos növények vetőmagis kétséges. A házból, amelyben az ÁFÉSZ üzletrésze van, jóformán alig készült el több, mint amikor az ominózus bejelentést megtette a tsz. Kit illet a bírálat? Zsengellér Lajos, az ÁFÉSZ főkönyvelője számos feljegyzés és átirat birtokában és az eddigi tapasztalatok ismeretében újabb kérdőjelekkel néz szembe. A fogyasztási szövetkezetnek benne fekszik a pénze a vállalkozásban; terveiket úgy állították össze annak idején, hogy az épülő bisztró és élelmiszerbolt 1975- ben már forgalomba áll. Így alakult ki a negyedik ötéves tervelőirányzatuk. A kedvezőtlen előjelek szerint azonban nemcsak a tervciklus befejező szakaszának előirányzata, de a következő ciklus kezdése sem kecsegtet sok jóval a számukra. Vétlenül kell elszenvedniük majd a különböző kritikákat. Akkor is vétlenek voltak, amikor hasonló megváltásos módszerrel lakberendezési áruházhoz jutottak: ezt 1973 vége helyett 1974 augusztusában kapták meg készen. A kivitelező szintén a Vörös Csillag Tsz építőbrigádja volt. Drágán kell megfizetni... A késed címeskedés, a munkálatok elhúzódása önmagában a dolog természeténél fogva drágító, költségnövelő tényező, duplán az, ha az objektumnak közellátási feladata ■ is van. A lakótelepi 2 üzletnek együttesen 16 millió forint lesz a forgalma éves szinten. Legalább ennyivel már biztosan megrövidítették a ceglédi ÁFÉSZ-t a jövőre halasztott átatjási ígérettel. Hogyan egyeztethető össze mindez * a takarékos gazdálkodás követelményeivel? Pazarolni, értékeket herdálni ilyen módon is lehet. Dékány Kálmán tését végezzük — veszi át' a szót a Pest megyei felügyelőség szakembere. — Hazánkban összesen 110 ezer hektáron, ebből Pest megyében és Budapest területén kereken 7 ezer hektáron termesztenek nemesített kalászos vetőmagot. A kalászosok közül a legnagyobb területet mintegy 5 ezer hektárt az őszi búza képviseli. Jelentős a zöldségnövények és a borsó — együttesen csaknem 2000 hektár — szaporítóterülete is. Az időjárás alakulása miatt az idén korábban kezdhetjük a hibridkukorica ellenőrzését is. Pest megyében körülbelül 4 ezer hektárt — vagyis az országos szaporítóterület 10 százalékát — teszi ki a minősítésre váró hibridkukorica vetésterülete. — Az árugabona-termelő gazdaságoknak mit kell elsősorban szem előtt tartaniok a nemesített vetőmagvak használatával kapcsolatban? — Annak érdekében, hogy nagy mennyiségű és jó minőségű termést érjenek el, legalább minden harmadik évben nemesített vetőmaggal kell felújítaniuk árutermő területüket. A felújítást vagy a saját maguk által termelt, vagy pedig fémzároltan vásárolt jó minőségű vetőmaggal célszerű elvégezni. Intézetünk ehhez minden támogatást megad. Így például, ha a gazdaságok a saját termésű és elvetni kívánt kalászos vetőmagvakból mintákat küldenek be címünkre, azokat térítés- mentesen vizsgáljuk, minősítjük, véleményezzük. Nőuekvő gombaveszély — Élnek-e a termelőszövetkezeti gazdaságok ezzel a lehetőséggel? — Egyre több helyén ismerik fel segítségünk jelentőségét. Az” elmúlt évben országosan összesen 30 ezer vagon saját termésű kalászos vetőmagmintáját küldték be vizsgálatra. A Pest megyei tsz- eknek 1500 vagonnyi vetőmagját vizsgáltuk meg. — Ebben az esztendőben fokozott körültekintéssel kell a gdzdaságoknak eljárniuk. Ugyanis a meglehetősen csapadékos időjárás kedvez a különféle betegségeknek, gombafertőzések elterjedésének. Így elsősorban fennáll a Fusárium-gomba nagymértékű elterjedésének veszélye, ami a vetőmagvak csirázóké- pességének és ezáltal a termés mennyisége csökkenéséhez vezethet. S. Zs. Megkoszorúzták Vajda Imre síremlékét A Mező Imre úti temető munkásmozgalmi panteonjának sírkertjében csütörtökön megkoszorúzták Vajda Imre akadémikus, nyugalmazott egyetemi tanár, a munkásmozgalom kiemelkedő alakja síremlékét születésének 75. évfordulója alkalmából. A Magyar Tudományos Akadémia nevében Bognár József akadémikus, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem részéről Berend T. Iván akadémikus, gz egyetem rektora helyezte el a . megemlékezés virágait. Határidő előtt A Kohászati Gyárépítő Vállalat tápiószelei gyárában dolgozó szocialista brigádok értékes felajánlásokkal gyorsítják a 200 milliós, könnyűszerkezetes beruházási program idei feladatainak teljesítését. Az I-es, II-es és V-ös csarnok, valamint a szerelőcsarnok világítását és erőátviteli rendszerét még az éves tervhez képest korábbra vállalt határidő előtt szerelték be. PEST MEGYE több mint 930 ezer lakosából 170 ezer nyugdíjkorhatáron felüli. Pest megyében 21 szociális otthon működik, megközelítően 1800 hellyel, a 29 öregek napközi otthonában csaknem 7Ö0-an részesülnek gondozásban. A házi szociális gondozás mintegy 1000 rászoruló idős emberre terjed ki s több ezren kapnak rendszeres szociális segélyt. Mindez egy évek óta tartó, átgondolt törődés, fejlesztés pillanatnyi eredménye. A fejlődés ellenére mégis nagyon sok feladat vár még az állami szociális gondoskodásra. Éppen ezért rendkívül nagy jelentősége van a társadalmi szervezetek, közöttük a Vörös- kereszt segítségének. Sokat segíthetünk és segítünk is. A Vöröskereszt-mozgalomban hagyománya van az időskorúak társadalmi gondozásának. Nem véletlenül rögzítette IV. kongresszusunk határozatában az ezzel kapcsolatos feladatokat így: „A Vöröskereszt vállaljon továbbra is jelentős szerepet az öregek helyzetének felmérésében, családi kapcsolataik erősítésében, a gondozásra szorulók védelmében és segítésében”. Megyénkben rendszeres a szociális otthonok és az öregek napközi otthonainak patronálnia. A gondoskodásnak, a megbecsülésnek egyik formája az idősek és nyugdíjasok napja is. Évente azonban 200 helyen rendezünk ilyent, együttműködve a helyi tanáccsal, a népfrontbizottsággal és a szakszervezetekkel. Tavaly 1360 idős, egyedülélő személyt gondoztak felnőtt és Az időjárás végre kedvez az aratóknak. Az elmúlt napokban csak helyi jellegű záporok, zivatarok voltak.de gondot okoz, hogy a korábbi esőzések nyomán megdőlt kalászosokat a kombájnok csak nagy nehézségek árán tudják levágni és kicsépelnL Olyannyira nehéz helyzet alakult ki, hogy a Mezőgép Tröszt vállalatainál soron kívül hozzá kellett látni a kombájnokra felszerelhető speciális kalászemelők szériagyártásához, ezek nélkül ugyanis az ország nagy területein lehetetlen lenne az avatás. A szakemberek szerint minden eddiginél szorosabb kapcsolat alakult ki az aratóbrigádok és a gépjavítók között. A javító vállalatok szervizautói a kombájnok nyomában járnak, és szükség esetén azonnal hozzálátnak a hibás gépek javításához. Ezekben a napokban összesen 670 szerelő dolgozik, ifjúsági vöröskeresztes aktivistáink. Van, ahol csupán rendben tartják a gondozottnál az utcát, a kertet, van ahol bevásárolnak, névnapjukon, születésnapjukon, anyák napján felköszöntik őket. Több helyen a vöröskeresztesek „csak” kedves vendégek, egy-egy látogatással, baráti beszélgetéssel oldják a magányt. És ez is rendkívül sokat jelent A SZERVEZETTEBB, másik forma az utóbbi években hódít mind nagyobb tért, s ez a házi szociális gondozás. Aktivistáink szorosan együttműködnek az egészségügyi szak- szolgálattal, igénylik szakirányításukat, segítő ellenőrzésüket Nagyon biztatóak az eddigi eredményei ennek az együttműködésnek. Mindennél többet mond talán az, hogy egy év alatt 510-ről 980-ra emelkedett a házi szociális gondozásban részesülők száma Pest megyében. Nyolcvan százalékuk egyedülálló, 57 százalékuk pedig 70 éven felüli. Mindehhez még hozzátenném, hogy a gondozottaknak megközelítően a fele mozgásképtelen, vagy mozgásában erősen korlátozott. Ügy gondolom, nem kell különösebben részletezni; az idős emberek többsége ragaszkodik megszokott otthonához és nehezen alkalmazkodik, vagy nehezen tudna alkalmazkodni egy új környezethez, legyen ez akár szociális otthon, akár öregek napközi otthona. A környezetváltozás sokuknál komoly lelki megrázkódtatást jelent — volt már rá nem egy példa —, s kedvezőtlenül hat egészségi állapotukra is. A házi szociális gondozással tehát saját otthonukban, megszokott környezetükben igyekszünk az sokszor a késő esti órákig, sőt még éjszaka is. Akadozott a korábbi hetekben az ékszíjellátás. Ezért az illetékesek között olyan megállapodás született, amely gyorsított szállítást tett lehetővé. Így sikerült a hibás ékszíjakat kicserélni, a gépek most már zavartalanul elláthatják munkájukat. Szántóverseny Hazaérkezettt a Szovjetunióból a KGSi-tagországok Tulá- ban megrendezett II. nemzetközi szánitóversenyén részt vett magyar csoport. Az I. kategóriában indult 21 versenyző között Rózsa József, a Bólyi Állami Gazdaság traktorosa negyedik, és Brenner Márton, a hartai Lenin Termelőszövetkezet traktorosa hetedik helyezést ért eh idős embereknek a legtöbbet nyújtani. A kérdésnek természetesen egy másik oldala is van. Annak ellenére, hogy megyénkben évről évre emelkedik a szociális otthoni helyek száma, mégis több százan várnak elhelyezésre. A jelenlegi gondozottaknak például több mint 40 százaléka eredetileg szociális otthonba kérte magát, többségük azonban elégedett a házi gondozással... Enyhít tehát ez a forma, ez a módszer egy másik gondon s ugyanakkor ismét csak hangsúlyoznám az emberi oldalát... Szólni kell a társadalmi gondozókról is. Megközelítően 600 társadalmi aktivista, úgynevezett házi szociális gondozó és mintegy másfél száz ifjúsági vöröskeresztes csoport, kollektíva, szocialista brigád vállalkozott, vállalkozik arra, hogv rendszeresen törődjön az idős emberekkel. Az egyéni gondozók többsége — maga is idős ember. Számokkal sok mindent íe- j hét mérni, bizonyítani, de a | szeretetet és az igazi emberi gondoskodást csupán érezni lehet. Mi nap mint nap találkozunk ezzel a szeretettel, a humánus segítőkészséggel, járjuk akár a budai, a gödöllői, a monori, a ráckevei járás, Szentendre vagy Vác városát. TÁRSADALMI segítségünket, tevékenységünket, figyelemmel kísérik a párt- és állami szervek, megkapjuk a segítséget is. S mindez számunkra jólesik. A Vöröskereszt Országos Elnökségének ebben a témakörben született határozatát megyei vezetőségünk is megtárgyalta s figyelembe véve Pest megye sajátos helyzetét, meghatároztuk további feladatainkat. Bővítenünk kell például mindenekelőtt a társadalmi gondozók körét, elsősorban az agglomerációs községekben, a tanyavilágban és városokban. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy nagyon sok üzemi, mezőgazdasági szocialista brigád, kollektíva segítene, a hívó szót azonban ki kell mondani. Semmiképpen sem akarjuk mi azt a munkát a Vöröskeresztnek és az egészségügynek kisajátítani. Említettem már. hogy eddig is eredménnyel működtünk együtt a különböző társadalmi szervekkel. Erre az együttműködésre azonban a jövőben az eddiginél is nagyobb szükség van.. Ahhoz, hogy az idős emberek társadalmi segítését közüggyé tegyük, nélkülözhetetlen a társadalmi háttér. MEGTEREMTETTÜK a hosszú öregkort és arra törekszünk, - hogy minden egyes esetben őszinte, humanista tartalmat adjunk az éveknek. Még ma is vannak idős emberek, egyedülállók, akikre napokig, sőt hetekig nem nyit ajtót senld. Nem akarjuk, hogy magányosak maradjanak. Szeretnénk minden idős ember életét széppé, boldoggá tenni. Németh Veronika, a Vöröskereszt Pest megyei titkára Már a szakiparosok dolgoznak Az év végére átadják a szép és modern művelődési központot Vácott. A nagyrészt társadalmi munkával és a váci vállalatok anyagi hozzájárulásával készülő épület kivitelezője a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat. Most a szakipari munkálatok folynak a már most is csodálatos épületben. Nagy Iván {elvétele előállító területeinek minősiPazarolni így is lehet Társadalmi feladatok a szociálpolitikában t i í