Pest Megyi Hírlap, 1975. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-20 / 169. szám

MONOMltiB AP E S TjM E p V É I 'HÍRLAP- K Ü L Ö NTK I A 0 ÁS A ’ ^ ;; XVII. ÉVFOLYAM, 169. SZÁM 1975. JÚLIUS 20., VASÁRNAP Túl az első féléven Megszüntetik a gazdaságtalan íeriékek gyártását ÉSSZERŰ TAKARÉKOSSÁGI INTÉZKEDÉSEK A Monori Kefegyár a járá­si székhely egyik legjelentő­sebb ipari üzeme. Az utóbbi években figyelemre méltó eredményeket ért el a gyár kollektívája, mely évről év­re magasabbra emeli a mér­cét. Ezt bizonyítja az is, hogy 1975-ben a termelési tervet 54,4 millió forintban határoz­ták meg: csaknem tíz millió­val több az előző évinél. A most elkészült féléves mérleg biztató képet mutat, bár idő­arányosan 1,2 millióval el­maradtak, csupán 23 millió forint az első hat hónap be- vétele: remény van rá, hogy az elmaradást az év hátrale­vő részében pótolják. A hagyományos háztar­tási és egyéb kefékből 166 millió forint bevételre tet­tek szert. Ezekből a termékekből 7 millió forintos exportot ter­veztek, de csak 3 milliós va­lósult meg: a partnerek visz- szavonták, illetve csökkentet­ték megrendeléseiket. Mind­ezek ellenére, a kefeexport a második félévben várhatóan emelkedni fog, amint az a már eddigi rendelésekből is kitű­nik. Két és fél millió, külön­böző típusú háztartási és egyéb kefét gyártottak az el­ső félévben, s ennyi készül az év második felében is. Az öntödei részleg 5,7, a fa- és fémmintakészítők 1,7 millió forintos bevételi tervet teljesítettek június 30-ig. Több vállalattal sikerült a monbriaknak kooperációs kap­csolatot kialakítaniuk, pél­dául a szomszédos vasipari szövetkezettel közösen gyárt­ják a különböző típusú olaj­égőket, .a Tüzeléstechnikai Kutató Intézet részére. A budapesti sörgyárnak sörcsapokat, különböző söripari alkatrészeket ké­szítenek, színién kooperá­cióban, de gyártanak Monoron öntö­dei termékeket, öntvényeket a DIGÉP-nek, a hódmezővásár­helyi METRIPOND-nak és a jászberényi aprítógépgyárnak is. A logarléc régi, jól bevált terméke a Monori Keíegyár- nals. A PIÉRT a legtekinté­lyesebb megrendelő: 2 millió forintért . vásároltak belőle különböző típusokat. Jó kapcsolatot alakítottak ki a Pest megyei Fém- ésKé- ziszerszámgyártó Vállalattal: •kőműveskalapács- és kem- pingbalta-nyeleket gyártanak részükre. Az első félévben még csak 3000 darabra nyúj­totta be igényét, de az év vé­géig több tízezres tétel szállí­tását kéri majd a szentend­rei vállalat. Fontos feladatának tekinti a kefegyár vezetősége az üzem­ben a profiltisztítást. Az új termékek gyártásának meg­rendelésével egyidőben, foko­zatosan megszüntetik a gaz­daságtalan termékek gyártá­A TÁRGYALÓTEREMBŐL Súlyos testi sértésért - két év négy hónap börtön Kustáncz Jenő gyömrői la­kos jó ismerőse a bíróságnak: lopásért, súlyos testi sértésért, garázdaságért már többször elítélték, legutóbb éppen hat esztendőt töltött börtönben, KÉPZETT GYORS- ÉS GÉPÍRÓT FELVESZÜNK GYÖMRŐI RUHAIPARI SZÖVETKEZET Gyömrő, Steinmetz kapitány u. 69-71. Az Irodagépei és Finommechanikai Vállalat VASADI ÜZEM­EGYSÉGÉBE BETANÍTOTT FÉRFI ÉS NŐI MUNKAERŐKET AZONNAL FELVESZÜNK Jelentkezés: Vasad, Bem u. 1., Bak Imre üzemvezetőnél. két rendbeli erőszakos nemi közösülés miatt. Élettársa Gyomron lakott, hat gyerekükkel, de Kustáncz Jenó szabadulása után inkább a szomszédba költözött, ott választott magának új felesé­get, noha a régivel sem volt haragban. Egy este négyen ültek össze iszogatni' a két asszony, a férj és a nagybátyja. Erősen fel­öntötték a garatra, mert az új élettárs egyszercsak leesett a székről. — Vidd haza a feleségedet! — mondta a régi asszony, de Kustáncz nem teljesítette ké­rését Felnyalábolta hát a nőt a nagybácsi, s átvitte a szom­széd lakásba. Jó idő eltelt, mi­re Kustáncz utánuk ment, s amit látott, annyira felbőszí­tette, hogy vadul ütlegelni kezdte az ágyban fekvő asz- szonyt, aki súlyos sérüléseket szenvedett. Kustáncz Jenőt, visszaeső­ként elkövetett súlyos testi sértésért, két év négy hónap börtönbüntetésre, a közügyek­től kétévi eltiltásra ítélte a Monori Járásbíróság. (zs.) A monori postahivatal érettségizett vagy általános iskolai végzettséggel rendelkező női dolgozókat vesz fe' tisztviselői munkakörbe Jelentkezni lehet a monori postahivatal vezetőjénél. sát, például augusztustól már nem készítenek játékkerete­ket, amelyek nagy tételben is ráfizetésesek voltak. Figyelemre méltó eredmé­nyeket értek el már az első félévben az anyag- és ener­gia takarékosságban. Bár még részletes adatok nem állnak rendelkezé­sükre, annyi már bizonyos, hogy több mint félmillió forint a magtakarítás ér­téke. A monori gyár is nagy mennyiségű műanyagot, fő­leg pvc-t és polipropilént használ fel tömőanyagnak, melynek hulladékát nem dob­jak el, hanem visszaszállítják annak a gyárnak, amelyiktől vásárolták. A Kaposvári Ke­fe- és Műanyagipari Vállalat és a Dombóvári Vegyesipari Szövetkezet az így, visszaka­pott hulladékot újból felhasz­nálja a tömőanyaggyártásban. Gondot fordítanak arra is, hogy a kefetestek szabása so­rán lehetőleg kevés legyen a hulladék. Több, eddig import­ból származó anyagot belföl­divel helyettesítettek. A má­sodik félévben a termelés za­vartalanságát biztosítja az a nagy mennyiségű mexikói gyökér, amely az elmúlt hó­napokban érkezett a távoli or­szágból. Biztatóan zárult a félév a Monori Kefegyárban. Az üze­mi kollektíván nem múlik a második hat hónap sikere sem. Az utóbbi hetekben is­mét szép tanúbizonyságát ad­ták annak, hogy összefogás­ban az erő: társadalmi munkában le­betonozták a gyárudvar egy részét, és forgácstá­rolót is készítettek. az üzem ifjú szakemberei ba­ráti kapcsolatot alakítottak ki a Maglódi Vasipari Vállalat hasonló beosztású dolgozói­val, együttesen készítik majd el azt a részletes tervet, amely az anyagmozgatás korszerűsí­tését, a nehéz fizikai munka megkönnyítését hivatott szol­gálni a Monori Kefegyárban. G. J. Építkezés - társadalmi munkával A Magyar Honvédelmi Szövetség monori járási központjának udvarán hibaelhárító tanterem épül, társadalmi összefogással. A háromszázezer forintba kerülő létesítmény a sorköteles fiatalok hivatásos gépjárművezető-képzését szolgálja majd. Az ünnepélyes átadást szeptember végére tervezik: a fegyveres erők napján vehetik birtokukba a fia­talok. Képünkön: a Monori Építők Ipari Szövetkezeténél: másod- és harmadéves tanúiéi dolgoznak az építkezésen, Paszlendorf József irányításával. Mutnéfalvy Adorján felvétele Naponta száztíz kilométer • Postások — A nyár kellős közepén va­gyunk. A hőmérő háganyszáia már a délelőtti órákban a har­minc fok közelébe kúszik. Minden elismerés a melegben dolgozóknak, a kombájnosok- nak, a pékeknek, a téglaége- töknek, a pincéreknek. S nem maradhatnak ki a felsorolás­ból a posta kézbesítők sem, akik szintén fáradihaitatalnul helytállnak. Nap mint nap találkozunk velük, kerékpárjaikkal sok- sok -kilométert tesznek meg, mindannyiunkat szolgálnak. A gyömrői postahivatalban öten dolgoznak: Füstös Fe­rencivé, Csorba Sándor, Ko­vács János, Dobi Anrdás és Polák Mihály. Reggel, fél 7-kor bept vannak a hivatalban, szortírozzák a leveleket és az egyéb küldeményeket, s hét órakor már az utcán látjuk őket, megkezdik napi munká­jukat, amely egyáltalán nem nevezhető könnyűnek. Még nehezebb Délután fél háromra érkez­nek vissza hosszú útjukról. — Elfáradt? — kérdezem Füstös Ferencnétől. — Elég nagy a körzetem, a múltkori felmérés szerint, ti­zenhét kilométert kell meg­tennem naponta — mondja, TALLÓZÁS Hét nap krónikájából Vasárnap: A kora délutáni órákban utaztak el Nagykőrösre a mo­nori járás KlSZ-alapszerveze- teinek titkárai, egyhetes to­vábbképzésre : a következő mozgalmi év feladatait tárgyal­ják meg. A monori mozi előcsarnoká­ban befejeződött a Nagy Ist­ván képzőművészeti csoport kiállítása. Hétfő: A hét végi esőzések után tovább folytatódott az aratás a járás valamennyi termelőszö­vetkezetében. Ezen a napon kaptuk a hírt: végeztek a já­rásban az őszi árpa betakarí­tásával. A járási labdarúgó-szövet­ség megtartotta az új bajnoki évad első megbeszélését, s ez alkalommal lezajlott az MNK sorsolása. Kedd: A járási hivatal élelmiszer­gazdasági és -kereskedelmi osztálya szervezésében tanács­koztak a községi tanácsok végrehajtó bizottságainak tit- , kárai: megtárgyalták a máso- j dik félévi árellenőrzési mun- I katervben foglalt feladatokat, | valamint a harmadik negyed­évi árellenőrzések lebonyolítá­sának módját. Gyömrőn ülést tartott az MSZMP nagyközségi végre­hajtó bizottsága: beszámoló hangzott el a helyi ruhaipari szövetkezet pártirányításáról a gazdasági munkában. Szerda: A község egészségügyi hely­zetéről számolt be dr. Gáspár István ügyvezető körzeti orvos a sülysápi nagyközségi tanács végrehajtó bizottsági ülésén. Chilei szolidaritási nagygyű­lést tartottak Nagykőrösön, amelyen a monori járás ott­tartózkodó fiataljai is képvi­seltették magukat. Csütörtök: Ezen a napon, tartotta ülé­sét a vasadi közös községi ta­nács végrehajtó bizottsága. Napirendjén az első félévi pénzügyi gazdálkodás eredmé­nyeinek értékelése és a háztáji állatállomány felvásárlásának alakulása szerepelt. Péntek: Űriban a községi tanács vég­rehajtó bizottsága a költségve­tési és fejlesztési terv első félévi teljesítését vitatta meg. Szombat: Hazaérkeztek a monori járás KISZ-alapszervezeteinek tit­kárai az egyhetes nagykőrösi továbbkéozésről. A TÖVÁL tíz KISZ-fiatalja meglátogatta Jászár okszálláson az árvízi hős, Bogdán Flórián édesanyját: társadalmi mun­kában kicserélték a hét vé­gén az idős asszony házának födémjét. Összeállította: <g.) megtörölve izzadságtól gyön­gyöző homlokát. — Szinte minden ház előtt le kell szállnom a kerékpár­ról, eáekben a hetekben kü­lönösen megszaporodtak a le­velek, az üdvözlőlapok. Vár­ják is őket nagyon a címzet­tek, főleg a gyerekek, akik a nagyszülőknél vagy a roko­noknál töltik a szünidőt. Elég sok gondot okoz a rádió- és tv-számla összegének beszedé­se. Az egyik lakoshoz már harmadszor mentem a pén­zért. Előzőleg kétszer is ott jártam, s láttam, hogy otthon tartózkodik, de hiába csenget­tem, nem nyitott kaput. Vég­re, harmadszorra sikerült. — Aztán ott vannak a ku­tyák. A múltkor az egyik fel­dühödött eb még a bicikliről is lerángatott. Ebben a me­legben még nehezebb a mun­ka, de azért igyekszünk el­látni becsülettel. Harminchat éve A gyömrői postások doyenje Csorba Sándor, akinek har­minchat évi szolgálat van a háta mögött. Neki is több mint húsz kilométert kell be­járnia. — Igyekszünk becsülettel dolgozni a meleg napokban is. Adódnak azonban olyasmik, amik néha elkeserítik az em­bert. Például amíg önálló szakszervezeti csoportunk volt, többször is eljártunk kirán­dulni az ország különböző ré­szeibe. Mosit már azt sem tu­dom, mikor volt hasonló ren­dezvény. Az üdülőbeutalókat mindig akkor kapjuk, amikor nem tudunk elmenni. Decem­berben például lehetetlenség itthagynunk a postát. — Nálunk is bevezették a 44 órás munkahetet. Ennek elle­nére szombaton is dolgoznunk kell, mert két postás nem tud­ja ellátni a másik három te­rületét. Az igaz, hogy nincs annyi küldemény szombaton, mint más hétköznapokon, de mégis delet harangoznak, ami­re végzünk. Nagyon kellene még egy kézbesítő, ha lenne, tatán a kéthetenkénti szabad szombatot is kivehetnénk. — Van ugyan egy állandó helyettesítő, de éppen elég a dolga neki is. Megbecsültén Több mint harminc kilomé-: teres a körzete Kovács János­nak. Ú hordja a leveleket a Tövesbe és az Üjmajorba is. Szerény, becsületes ember hí­rében áll, a körzetében lakók megszerették.. Rá is szolgál a megbecsülés- ra. Sohasem hiányzott igazo­latlanul, többször kisegítette társait. Ki tudná megmondani, hány levelet kézbesített életé­ben? — Csak szívvel látható el, a kézbesítői munka — mondja szűkszavúan, majd hozzáteszi: — Bizony, fáradt vagyok, ami­kor beérkezem. A kánikulában különösen érzem a fáraditsá-’ got, már délelőtt rámtapad az ing, de mennem kell, mex-t meg hosszú út áll előttem. Dobi András és Polák Mi­hály képviseli a fiatalabb ge­nerációt a gyömrői postások között. Ők is közmegelégedés­re dolgoznak, szeretik őket a körzet lakói. ★ Lassan véget ér -a postások napi munkája. Gulyás Balázsné, a posta- hivatal vezetője lép a kézbe­sítők helyiségébe: — Becsületes, jól képzett emberek a postásaink. Télen, nyáron jól látják el felada­tukat, köEségsrzente becsülik őket. Három óra elmúlt. Kilép­nek a hivatal kapuján, fel- szállnak a kerékpárra, s elin­dulnak hazfelé. Egy forró napjuk véget ért. Gér József MŰSOR MOZIK Ecser: Nem zörög a haraszt. Gomba: Bekötött szemmel. Gyömrő: A legjobb ember, akit ismerek. Maglód: Vált­ságdíj egy halottért. Mende: Ámokfutás. Monor: Az asz- szony és az elítélt. Nyáregy­háza: Csak semmi szexet, ké­rem, angolok vagyunk! Pilis: Volt egyszer egy zsaru (fel­emelt helyár). Tápiósáp: Na- gyezsda. Úri: A keresztapa másik arca (felemelt helyár). Üllő: Rivaldafény. Vecsés: Nagyvárosi fények. Matiné: A törökfejes kopja. MŰVELŐDÉSI HÁZ Péteriben 9-től 12 óráig: MHSZ klubfoglalkozás; hét­főn, 19-től 22 óráig: a szín­játszó csoport próbája, Gyöm­rőn, 19-től 23 óráig: táncest, játszik az Apolló-együttes. Ügyeletes orvos Gombán, Bényén, Káván: dr. Nagy Márta (Káva, tanács­háza), Gyömrőn, Péteriben: központi ügyelet (Gyömrő, Steinmetz kapitány u, 12., te­lefon: 26.), Monoron és Mono- ri-erdőn: központi ügyelet (Monor, Petőfi Sándor u. 30., telefon: 207.), Maglódon és Ecseren: dr. Pápes Tibor (Maglód), Pilisen, Nyáregyhá­zán, Csévharaszton és Vasa­don: dr. Pázmány Elemér (Pi­lis. Kossuth Lajos u. 63.). Süly­sápon és Űriban: dr. Zolesz László (Sülysáp), Üllőn: dr. Koncz Lajos (Üllő, Faiskola u. 9.), Vecsésen: dr. Pallinger Georgina (Bajcsy-Zs. u.), tart ügyeletet. Ügyeletes gyógyszertár: Mo­noron a főtéri, Vecsésen a Halmy-telepi. Beteg állatok bejelentése a járás területén: vasárnap reg­gel 8 órától 13 óráig, illetve 15-től 19 óráig Monoron, a fő­téri gyógyszertárban. t

Next

/
Thumbnails
Contents