Pest Megyi Hírlap, 1975. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-29 / 151. szám
1975. JÚNIUS 29., VASÁRNAP »*"«1 -4Í/f?p ja ■KJuntm Diplomaosztó ünnepség a Kertészeti Egyetemen Szombaton oklevélosztó ünnepséget rendeztek a Kertészeti Egyetemen. Dr. Somos András, az egyetem rektora 107 okleveles kertészmérnöknek, 40 tartósítóipari mérnöknek és 77 tartósítóipari üzemmérnöknek adta át a diplomát. Ötvennégy lakás ősszel beköltözhető További nyolcvan cpilése kezdődik Nagykátán Határidő-hosszabbítással ugyan, de most már csaknem teljesen kész az 54 tanácsi bérlakást magában foglaló négyemeletes ház Nagykátán. Július folyamán feltétlenül ser kerül műszaki átadásra és ha a hibajegyzék nem lesz túl nagy, kora ősszel be is költözhetnek a ház lakói. Ezzel azonban a lakásigényeknek alig egyharmada elégíthető ki. Jelenleg ugyanis százötvennél többen várnak tanácsi lakásra. A most elkészült ház mellett rövidesen megkezdi az OTP három szövetkezeti lakóház építését, összesen 80 lakással. A tuajdonosokat, akiknek hitelt is nyújt az OTP, az építkezés elkészültekor jelöli ki. A bottyáni homokon - érett kaiásztenger Elindultak a kombájnok a váci járásban h őrbottyánban aratnak. Be sem várták Péter-Pál napját, a mai vasárnapot, már a hét elején belekóstoltak az árpába a kombájnok. A majorságbéli kavargás láttán ugyan azt vélnénk, hogy éppen csak a készülődésnek jött el az ideje: szép egymásutánban ballagnak elő a gép-\ színből a traktorok, egy piros MTZ s nagyorrú kék Dutra áll a bírálókörben. — Műszaki szemle — súgja az öles termetű főmezőgazdász, Mészáros Béla, s figyeli, mit jegyzőkönyvez a bizottság, a tűzoltóság, a rendőrség, a járási hivatal, a köis*égi tanács szakembere. A naplóba gyűlnek az efféle megjegyzések: szikrafogót megerősíteni, bal hátsó lámpa csere ... — A kombájnok? — Próbaaratáson. Majd kint a határban szemügyre veszik az illetékesek. Mit tehettünk? Az időjárás ritkán alkalmazkodik a tervekhez. Másutt esett, itt egy szikra csapadék nem volt az utóbbi napokban. A bottyáni föld, homok, amibe bokáig süllyed a láb, egykettőre átforrósodik, hamar beérleli a magot. Ilyenformán az a furcsa helyzet adódik, hogy Pest megye váci járásában az elsők között kezdenek aratni, s mivel fönn északon, a Börzsöny alján hűvösebb1 van, bőséggel esik, különösen, amikor nem kéne, a legvégén fejezik be. Segítő szomszédolás Int Mészáros Béla, s indulunk a Petőfi Tsz határába. A nap éget, a levegő alig mozdul, igazán aratóknak való időnk van. Az útszélén szemből gyerekek poroszkálnak, a pipacslámpások, égszínkék szarkalábak között csupasz lábszárukra a szekértengelyekről leszedett kocsikenőccsel tusrajzot mesterkedett a fű. A sárga kalásztenger túlsó oldalán közel a látóhatár pereméhez három kombájn fordul. A másik három gép a táblaszélen sorakozik, délidő van, fölváltva ebédelnek az emberek. Jobbról, most még két gép halványkékre, fehérre festett masinák, NDK-kombájnok úsznak a látómezőbe: — Azok ott a sződiek, jöttek segíteni, később majd mi adjuk vissza a kölcsönt. Nem mintha akármikor is elhúzódott volna nálunk az aratás, kipergett volna a szem, de akkor örül a gazda, ha magtárban a termés. Meg különben is az a terv, hogy egyesülünk a sződiekkel, úgyhogy családban marad a kölcsönmunka. Sárga fény — teli tartály Bogárszemű kislány zöld bikiniben mosogatja a tányérokat a ritka lombú akác hűvösében. A táblafelé néz, no, jön már ebédelni édesapám is — mondja. Az élen haladó arató-cséplőgép modern vonalú SZK—5-ös — mint a vezérhajó a flotta előtt — a szélkavarta hullámzásban közeleg. A vezetőfülke fölött sárga villogólámpa fénye gyúl. Jelzi, hogy megtelt a tartály. A zöld partról nekilódul egy teherautó, a kombájn mellé parkol, sugárban ömlik a mag a platóra. Kászálódik le az ülésből a sarlóbaj uszos, vékony, barna ember. — Csatári Zsigmond — mondja a nevét bemutatkozáskor, ő most a brigádvezelő, máskülönben a termelőszövetkezet műhelyfőnöke. S a többiek, Unyi László, Molnár István, Csányi Imre, Hajdú Pál, Teknős János szintén műhelybeliek, szerelők. Miként az autóversenyen, mindenki maga készítette föl a gépét, s maga javítja is. A mozgó szerviz szolgálat Szűcs Vendel, csak a szükséges alkatrészeket hordja a tábla szélébe, félórája tán, hogy a fejébe csapta kikirics- sárga bukósisakját, motorra pattant, s elszaladt tartalék ékszíjért. Megtörtént á váltás, fölbőge- tik a motort, beállnak a táblába. Unyi László még visszaszól: — el ne felejtsem, jegyezze már föl, hogy az SZK— 4-esékhez készített hazai gyártmányú kombájnos fülkék levegőtlenek, majd megfő bennük az ember a napon. Az új Nyivára, az SZK—5- ösre már gyárilag szerelték a fülkét, mutatja Csatári Zsig- mond, hogy milyen jó rugó- zású az ülés, kellemes a klíma is, hiszen három ventillátort szereltek be. A műszerfal mellett vagy másfél tucat kapcsoló, csak nézi az ember, hogyan is igazodik el a kombájnos. — Szerencsére a gyárban ötletesen megoldották a kezdeti tájékozódást, szöveg semmi, kis ábrák mutatják, melyik kapcsolókar mire szolgál. Itt van például a variátor •— mutat a fülke oldalára csavarozott fémtáblácska egyik ábrájára —, a sebességfelező, a lassúmenet kapcsolását egy teknősbéka jelzi, a gyorsjáratot meg egy nyúl. Irány az Óhegy Szélről, a haragoszöld szőlők mellett, s távolabb, a vácrátóti víkendtelep —: tavacska, sok apró fehér ház — szegélyében az utolját falják a kombájnok. — Ezzel vége is a próbaaratásnak. Az első tízegynéhány hektáros őszi árpaföldünkről betakarítottuk a termést, délután már jönnek is a bálázógépek összegyűjteni a szalmát — szól a főmezőgazdász, míg fölsorakoztatja a kombájnokat, kiadván a jelszót: irány az Öhegy! Az aratás java vasárnaptól következik, hátravan még 200 hektár árpa, 402 hektár búza, 147 hektár rozs, s némi zab is, mert sportlovakat tenyészt a gazdaság. Milyen termésre számítanak? A legutóbbi becslés szerint búzából például 32—33 friázsára, ami igazán szép ezen a sivó — rlo, persze tápanyaggal, műtrágyával alaposan fel- töltött homokon. Hogy milyen keresetre? — Tavaly 13 ezer 600 forint volt a keresményem — mondja a műhelyfőnök-brigádveze- tő, remélem, az idén sem lesz kevesebb. Évről évre tervezett bevétel az aratópénz a családi költségvetésben. Huszonhárom esztendeje ültem először egy szovjet ZISZ nyergébe, még Békésben, Ecsegfalván, ahonnan ideszármaztam. Mire fordítódik? 1971-ben, amikor ideköltöztünk, vettem egy kétszobás, konyhás házat, most fürdőszobát, meg garázst építek majd hozzá. Reggeltől mackófogásig Meg lesz a pénzük az idén is, számítják a kombájnosok, szép summát lehet megkeresni, ha igyekszik valaki. S az igyekezet mércéje ? —. Reggel 7-kor már felszárad a harmat, indulhat az ember. Este 11-ig lehet aratni, holdvilágnál, lámpafénynél, aztán megnedvesedik a gabona, összetapad, mackót fog a gép, magyarán az összegubancolódott szár megköti a vágószerkezetet, nem érdemes tovább bajlódni. Nyilván, hiszen reggel új nap kezdődik, munkanap, szombaton is, vasárnap is, s ez még néhány hétig így lesz. A. Z. A társadalom adósai Ha egy lépcsőfok hiányzik A kíméletes biztatás így hangzik: szervezettebbé kell tenni a termelő munkát. Nyersebben szólva, a tényeket nevükön nevezve azt mondhatjuk: hatékonyabban csak akkor dolgozhatunk, ha erőteljesen csökken a zavarforrások száma, ha sikerül megakadályozni, hogy a különböző eredetű, de azonos hatású bajok ismétlődjenek. A negyedik ötéves tervben sok minden történt a megye ipari üzemeiben annak érdekében, hogy növekedjék a munka szervezettsége, hatékonysága, kevesebb legyen a fennakadás. Legtöbbször azonban részeredményekről beszélhetünk csu-. pán, s mert egy-egy elengedhetetlen lépcsőfok kimaradt, összeköttetés híján a tökéletesebb részekből nem formálódik a célokat jobban szolgáló egész. Mennek, s alig jönnek Senki sem tehet szemrehányást o Könnyűipari Gépgyártó Vállalat váci gyáregysége vezetőinek azért, hogy nem keresik a gyártás- és gyártmányfejlesztés korszerűbb lehetőségeit. Csökkenő munkáslétszám mellett kilenc százalékkal növelték a termelést, jelentősen túlteljesítették a KGST kooperációban készülő szövőgépekhez kapcsolódó, s a Szovjetunióba irányuló szállításaikat. Fejlesztették a szerszámkészítést, olyan eszközöket szerkesztettek, amilyenekkel a betanított munkások is dolgozhatnak — azaz a hiányzó szakismeretet a szerszámnak kell pótolnia —, a mai követelményeknek jobban megfelelő belső szállítási rendszert alakítottak ki. Ezek és a hasonló intézkedések azonban együttesen sem ellensúlyozhatják annak terhét, hogy az öntöde rekonstrukciója holtponton vesztegel, a nehéz fizikai munka miatt elmennek a gyárból az emberek, s helyükbe alig jönnek. Az ország öntödéinek kétharmada nélkülözi a szükséges gépeket, berendezéseket, azaz nem szabályt erősítő kivétel a váci üzem, s ahogy máshonnét, innét szintén tekintélyes a munkaerő elvándorlása. Talán felesleges leírni: a váci gyáregységnek olyan feladatra, mint amilyen egy öntödei rekonstrukció, nincs pénze. S nélkülözi azt a nagyvállalat is, mert ugyan feladatai, kötelezettségei rohamosan növekedtek— az ágazat rekonstrukciós programja ugrásszerűen bővítette az igényeket —, ezzel korántsem tartottak lépést fejlesztési forrásaik. Hiányzik tehát egy lépcsőfok, s nélküle csak ismétlődő zavarokkal folytatható a termelés. Vitatható sorrend Még a nem szakember előtt is nyilvánvaló, hogy az ipar korszerűsítésével, a gépi, termelő berendezésbeli fejlesztések előtérbe kerülésével egyre nagyobb igény termelődik az ipari szerelvényekre, csapoktól a zárakon át a szelepekig. Ezt beszédesen tanúsítja, hogy egyre nagyobb mennyiségű behozatalra kényszerül az ország, s mivel e cikkek a világpiacon nagyon keresettek, nem köny- nyű azokhoz hozzájutni. Néhány év alatt alapvető változások mentek végbe az Ipari Szerelvény- és Gépgyárban, de az igények növekedésével így sem tudtak lépést tartani. Gyármányait korszerűsítette a vállalat — licencet vásároltak, több találmányt kidolgoztak, s azokra szabadalmat szereztek —, de azon nem változtathatnak, hogy termelőberendezéseik jelentős része elavult, alkalmatlan a termelékeny, nagy sorozatú gyártásra, s ezen belül is elsősorban az öntöde a leggyengébb pont. Az importmegtakarítás, illetve a hazai szükségletek jobb kielégítése jegyében kidolgoztak egy átfogó fejlesztési tervet, aminek anyagi, pénzügyi fedezete akkora, amekkorát saját alapjaikból hosszú évek alatt sem teremthetnek elő. Egyezzünk bele abba, hogy a forintok összege vitatható — 600 millió forintos költségvetési hozzájárulásról volt szó —, azt viszont kétségbevonhatatlannak tartjuk, hogy a fejlesztés elkerülhetetlen. Mégis, az Ipari Szerelvény- és Gépgyár javaslatait különösebb értékelés nélkül azzal utasították vissza, hogy a fémtömegcikkipar fejlesztésére nincs pénz, vannak fontosabb feladatok. Kétséges sorrend! Merev határok Ebben a kérdésben is, akárcsak tucatnyi másban, az igazolódik be, hogy túl merev határok között vizsgálják, mérlegelik — ha vizsgálják, ha mérlegelik — az ágazati kapcsolatok aprónak tűnő részleteit. Hiszen éppen megyebeli beruházások, egyebek között a Dunamenti Hőerőmű Vállalat, a Dunai Kőolajipari Vállalat bővítése figyelmeztetnek arra, hogy nagymértékű berendezések üzembe helyezését késleltetik a hiányzó szerelvények, s hogy az általuk keltett zavar újra meg újra visz- szatér. Ki tagadná, hogy az iparban — és valamennyi népgazdasági területen — jóval nagyobbak a beruházási igények, mint a tényleges lehetőségek, hiszen idén mintegy 30 milliárd forinttal haladták meg a fejlesztési bejelentések a felhasználható pénzforrásokat. Ennek ismeretében is azt kell mondanunk: ami az ipari szerelvények — tehát nem okvetlenül a gyár! — körül történt, történik, az szemléletes példája annak, máként marad ki egy lépcső, s következményeként milyen fölösen bukdácsolunk seregnyi beruházásnál, rekonstrukciónál, bővítésnél, olykor a legegyszerűbb fejlesztésnél is. Túl gyakran használt „magyarázat” napjainkban az, hogy erre van, arra a fejlesztésre nincs pénz. S azért a macskaköröm a magyarázat mellett, mert ez az érvelés olykor hamis, nem állja "meg a helyét. Pénz ugyanis van, csak éppen nem arra, s ott használják fel, amire, ahol a legindokoltabb, a népgazdasági érdekeket legjobban szolgáló lehetne. Megmaradt hátrány Régóta hangoztatott követelmény — s markánsan fogalmazta meg a párt Központi Bizottsága 1974. december 5-i ülése — a szelektivitás, azaz a fejlesztések rangsorolása, súlyuk, népgazdasági fontosságuk szerint. Ez azonban még mindig csak ott tart, hogy az egyes tárcák ■— sőt sűrűn iparcsoportok, iparágak — mérlegelgetik, mi az, amit megtehetnek, s mit kell elhagyniuk, későbbre halaszta- niuk, de korántsem érvényesül a kívánt mértékben az ágazati kapcsolatokban. Ügy tehát, hogy a fejlesztések — vagy az elhalasztott fejlesztések — segítsék, illetve, elmaradásuk esetén ne zavarják már népgazdasági területek, más tárcák vállalatainak tevékenységét. Megmaradt a hátrány napjainkig is, amit régóta cipelünk magunkkal; az ágazati kapcsolatok javításának meglevő lehetőségeit kis mértékben hasznosítjuk csupán. Holott néhány konkrét ügyben a tárcaközi bizottságok tevékenysége bebizonyította, nem lehet mereven értelmezni az illetékességi határokat, s hogy bizonyos tárcaérdekeknél előbbre áll a népgazdaság érdeke. Az ajtó előtt Új feladatok tömegét rótta a Ganz Műszer Művek Áram- mérőgyárára az a kooperáció, mely a Polski Fiat műszerfalainak magyar előállítására vonatkozik. Mind a gödöllői gyár, mind a GMM többi egysége, akik szintén részesei ennek a munkának — a vállalati központ irányításával — úgy teremtették meg az új cikk előállításának feltételeit, hogy több ízben sorra vették a lépcsőket, kínosan ügyelve arra, egyetlen fok se maradhasson ki. Volt idő, amikor ilyesfajta „feledékenységért” az export csökkenésével, hazai ellátási zavarokkal kellett szembenézniük, s a vállalati szervezet fölhasználta az akkor szerzett keserves tanulságokat. Azt tartják: a bajokat, a zavarolcat még az ajtó előtt kell megállítani, s nem akkor felfedezni azokat, amikor már a műhelyekben, az üzemekben vannak jelen. Sajnos, ezt a nagyon hasznos gyakorlatot sem vállalati, sem tágabb körben nem mondhatjuk általánosnak. A vállalatok többsége, s az irányító szervek ugyancsak, akkor vélik időszerűnek a megoldások keresését, amikor a baj már bekövetkezett, amikor a termelést akadályozó okok szinte csukott szemmel is látszanak. Nem a forinttól függ Ilyenkor egyszeriben égetővé válnak korábban ráérősen kezelt, újra meg újra hátrább tolt ügyek, s persze, jóval költségesebb a megoldás is, mint lehetett volna, ha időben cselekednek. Tapasztalatok sokasága tanúsítja, hogy a hiányzó lépcsőfokok korántsem pusztán a pénzforrások korlátozottságára, a sűrűn emlegetett tőkehiányra vezethetők vissza. Igaz, némelyik beruházásnál közrejátszik ez is, többségében azonban arról van szó, hogy az előrelátást nélkülöző tervezés, a kapkodás, az örökös idölegesség szüli a bajokat, az ismétlődő zavarokat. Bizonyára lesz egyszer gépesített öntöde Vácott, s lesz nagyarányú fejlesztés az Ipari Szerelvény- és Gépgyárban is. Jogos kérdés azonban, hogy addig mibe kerül a hiányzó lépcsőfok a népgazdaságnak, akár a két üzem, akár a többi, sok tucatnyi esetében? Kihasználatlan kapacitások, nehezen értékesíthető termékek intenek arra, hogy előnyben részesített, pénzzel alaposan ellátott fejlesztések hagyják beváltatlanul a hozzájuk fűzött reményeket, adósai maradnak a finanszírozó társadalomnak. Akkor, amikor ezek a pénzek másutt nagyon hiányoznak, s hiányuk miatt megintcsak zsebébe nyúlhat, mégpedig jó mélyen, a társadalom. M. O. l
