Pest Megyi Hírlap, 1975. május (19. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-04 / 103. szám
1975. MÁJUS 4., VASÁRNAP V/uIfCBP A NÖVÉNYTERMESZTÉS ÚJDONSÁGAIRÓL, AZ ÁLLATTENYÉSZTÉS EREDMÉNYEIRŐL, a mezőgazdaság ÉRDEKESSÉGEIRŐL SZÁMOLUNK BE OLVASÓINKNAK E HETI TUDOMÁNYTECHNIKA ÖSSZEÁLLÍTÁSUNKBAN. A HSZV, mint rendszergazda Korszerű feltételek — több tej Az állattenyésztés különböző ágazatai közül a szarvasmarha-tenyésztés mindig is az első helyre soroltatott Pest megyében. Erről tanúskodnak a múlt század elejéről fennmaradt följegyzések, amelyek a svájci és holland tenyészetekről tesznek említést, avagy a későbbi gazdasági értekezések, amelyekben a jó hírű biai, po- mázi, váci, törökbálinti, budaiénál s Galga vidéki tehenészetekről esik szó. Az 1883-ban megalakult Pest-Pilis-Solt- Kiskun Vármegyei Állattenyésztést Előmozdító Egyesület Préselt kockák — „duzzadó cserepek" Tavasszal, a szaporítás fő időszakában fokozott figyelmet érdemel minden olyan újabb megoldás, amelynek alkalmazásával gyorsabbá, kevésbé munkaigényessé és ugyanakkor eredményesebbé tehető az egyébként nagyon is kézimunka-igényes továbbnevelésre alkalmas gyökeres növénykék, a palánták előállítása. Óránként több ezer A nálunk is elterjedt táp- kockás palántanevelés altkor lehet jelentősen kisebb munkaigényű, ha a palántaneveléshez készített tápkockákba közvetlenül bevetik a magvakat. A _ legkorszerűbb tápkoc- kagyárto gépek azonkívül, hogy a tápközeg aprításától, keverésétől, nedvesítésétől, mozgatásáról kezdve a tápkockák készre formálásáig mindent elvégeznek. Óránként több ezer tápkockát gyártanak, sőt még megfelelő méretű nj-ílást is mélyítenek minden egyes tápkockába a mag számára, elvetik a drazsíro- zott, illetve pillírozott magvakat rendszerint pneumatikus rendszerű, kiegészítöleg is felszerelhető szemenkénti vetőszerkezettel. A tápkockagyártás és a tápkockás palántanevelés mintájára több országban kezdik már használni a tömegszaporítással foglalkozó üzemek a dugványozással szaporítható növények dugványainak gyö- kereztetéséhez és egyben a kiültetésig tartó továbbneveléséhez alkalmas — műtrágyákkal megfelelően dúsított, rostos tőzegből a felhasználás évszaka szerint szükséges méretűre, 4,5 vagy 6 cm élhosz- szúságúra sajtolt — kockákat. Ezeket „gyökereztetőkockák- nak” is nevezhetnénk. Közepükre ugyanis a szokásos módon megvágott, és esetleg gyökeresedésserkentő kezelésen átesett hajtás- vagy levéldugványokat közvetlenül el- dugványozzák. Beöntözik és a gyökeresedésre kedvező viszonyok közé helyezik, majd meggyökeresedés után erre alkalmas helyen nevelik a cserepezésig vagy a kiültetésig. Oldatlan a tápanyag Készítenek már szintetikus anyagból is dugványozáshoz felhasználható kockádat. Mégpedig úgy préselik össze az anyagot szabályos kocka alakúra, hogy a kockák az aljuknál összefüggve, kisebb-na- gyobb számban, lapszerűen egybemaradjanak. Ez nemcsak a kihelyezésüket gyorsítja meg, hanem lehetővé teszi a későbbiekben az egy lapra került valamennyi dugványnövény együttes mozgatását. Beton-, eternitlapos vagy bármilyen egyéb egyszerű, műanyag fóliával bélelt peremes növényasztalra, növényágyba elhelyezhetők közvetlenül egymás mellé. A nedvességre különösen érzékeny növények szaporításánál kell csak vízelvezető rétegnek homokot vagy perlitet elteríteni alájuk. Miután eléggé átnedvesítették, közvetlenül bedugványozha- tók még a puha állományú dugványok is annyira könyen, hogy nem szükséges előzetesen lyukat készíteni számukra. A palánták fejlődéséhez szükséges tápanyagokat viszont megfelelő töménységű oldat formájában — részben akár a lombozatukra permetezve —, kell adagolni, amivel egyben a kémhatás is megfelelő szin ten tartható. A gyökeres dugványok szétültetése előtt alaposan be kell öntözni, utána szétválasztva őket egymástól, a szokásos módon nevelhetők tovább. A másfél évtizede bevezetett és már a hazai termesztők által is gyakran használt tőzegcserepek valamennyi előnyének megtartása mellett, a továbbfejlesztésükkel foglalkozó szakembereknek sikerült kiküszöbölniük azt a hátráA tőzegkockában gyökeresedett dugvány nem sínyli meg az átültetést. nyukat, hogy a bennük előnevelt növénykék gyökérzete a kiültetés után az erős tőzegfal miatt lassan kezdett továbbfejlődni, szétterjedni. Kevesebb munkával A legújabban kialakított úgynevezett duzzadó cserepek egyik típusa száraz állapotban szinte csak egy nagyobb méretű tablettának tűnik, mert mindössze 7 mm magas és nem egészen 50 mm átmérőjű, de szaporítóládába, tálcába vagy más alkalmas tartóedénybe kirakva és alaposan beöntözve 50 mm magasságúra és ugyanilyen átmérőjűre duzzad. Ezért is nevezik duzzadó cserépnek. Ennél a tőzeg alapanyagot kívülről olyan apró lyukú műanyag háló veszi körül, ami felül nyitott, és ide lehet vetni vagy dugványozni. Nemcsak önállóan állhatnak, hanem lyug- gatott fóliaívekre is' fel lehetnek ragasztva többesével, amelyről leválaszthatók és a palánták terebéíyesedésének megfelelő térállásba szétrakhatok. Az, hogy az új eljárások közül melyik és milyen mértékben terjed majd el a hazai termesztésben, a munkaerő- helyzet mellett a költség kihatásaitól függ. Azonban a hagyományos megoldásokkal szembeni számtalan előnyük miatt mind szélesebb körű alkalmazásukra rövidesen sor kerülhet. ■ tejtermelő fajták — elsősorban szimentáli — behozatalát tűzte célul. Gyorsabb ütemben A legtöbb intézkedést napjainkban is a szarvasmarhatenyésztés föllendítésére hozzák az illetékesek: csaknem három éve, 1972 nyarán hirdették meg azt a kormány- programot, amely kedvező közgazdasági környezetet teremtett a korábbinál gyorsabb ütemű fejlődéséhez. A megyei tervekhez igazodva valameny- nyi állami gazdaság és termelőszövetkezet elkészítette hosz- szú távú fejlesztési programját, meghatározva egyebek között a tenyésztés követendő módszereit, a tartásmódot s a szakosodás irányát. Miután Pest megye a főváros tejellátó övezete, elsősorban a tejtermelés színvonalának emelése a cél, amit a tervek is tükröznek: 1980-ra a megye tehénállománya — 1975-től évenként öt-hat százalékos létszámnövekedéssel számolva — eléri a 48 ezret, az egy tehénre jutó tejtermelés pedig 2950 literről 3450 literre emelkedik. A tervek szerint az állami gazdaságok tehénállományának 79 százalékát, a termelőszövetkezetek állományának pedig 70 százalékát tejtermelő típusú állatok alkotják 1980-ra. Ráckevei kezdeményezők Az ágazat fejlesztésében egyre nagyobb szerep jut a hús- és tejhasznú szarvasmarhatenyésztő termelőszövetkezetek közös vállalkozásának, a HSZV-nek, amely a ráckevei Aranykalász Tsz kezdeményezésére jött létre, s elsősorban a húshasznosítású szarvasmarhatartás rendszergazdájaként ismert. (Az országos hírű HSZV-szisztéma lényege: a csekély tej hozamú teheneket nem fejik, ezek haszna a borjú, amelyet szoptatással, öntözött legelőn nevelnek, majd az üszőket tenyésztésbe fogják, a bikát felhizlalják, s vágóállatként értékesítik.) Szakmai körökben kevésbé ismert a budaörsi székhelyű intézmény tejtermelést előmozdító yállalko- zása, amely 9 gazdaságot és 61 szerződéses tehenészeti telepet fog ősze. A HSZV technológiája szerint 17 ezer tejhasznú tehenet tartanak az országban. Mit nyújt a rendszergazda? Erről számolt be a Magyar Agrártudományi Egyesület Pest megyei szervezete állattenyésztési szakosztályának közelmúltban tartott ülésén dr. Csiffó György, a HSZV igazgatója, elmondva, hogy munkájuk célja elsősorban, javítani a tejtermelés színvonalát, zökkenőmentesé tenni a tehenészeti telepek alkatrészellátását, a fejőberendezések karbantartását, elősegíteni a szigorú egészségügyi és technológiai fegyelem megteremtését. A közös vállalat korszerűsített fejőberendezést juttat tagjainak, illetve a vele szerződésben álló gazdaságoknak, szaktanácsadói havonta műszerekkel ellenőrzik ezeknek a berendezéseknek a működését, elvégzik a tőgyegészségügyi vizsgálatot. Szakmai továbbképzés A technológiai fegyelem megszilárdításának feltételé, hogy a tehenészek ismerjék a korszerű munkamódszereket, ezért a HSZV közreműködik a fejők, a tehenészeti brigádvezetők, illetve telepvezetők szakmai továbbképzésében is. A vállalat specialistákból álló munkacsoportjai fölmérik az egyes tehenészetek továbbfejlesztésének lehetőségeit, az előkészítésre, a megvalósítás módjára javaslatot tesznek. A legfontosabb szempont minden esetben: a korszerűsített telepeken átlagosan ötezer liter tejest adjanak a tehenek. A. Z. Kevesebb maggal, eredményesebben A magról szaporítható növények termesztése a felnevelésük módjához, technológiájához igazodó magvetéssel kezdődik. így a legelső problémák a magvetéssel kapcsolatosak. Mindenekelőtt az okoz gondot, főképpen az állandó helyre vetendő növényeknél, hogy a gyakorlatban sokszor 20—30 magot is elvetnek egyetlen növény felneveléséhez. Ez nemcsak a vetőmagköltséget emeli meg tetemesen, különösen a kiváló terméseredményekre képes, de csak magas áron beszerezhető újabb fajták termesztésénél, hanem a kikelt 'felesleges növények eltávolítása sok többletmunkát okoz, miközben még károk is keletkezhetnek a visszamaradó növényekben. Sűrített levegővel A szemenkénti vetéshez alkalmas gépeknél, ha hagyományos módon működő vetőszerkezetekkel látják el, annál pontosabban kell illeszkednie a vetőszerkezet elemeinek, minél apróbb magvak szemenkénti vetésére kívánják alkalmazni. Mivel ez nemcsak a kialakításukat nehezíti, drágítja meg, hanem a meghibásodásuk lehetőségét is fokozza, törekednek a szemenkénti vetéshez alkalmasabbnak bizonyuló sűrített levegővel működő, pneumatikus vetőszerkezetű gépek kialakítására és tökéletesítésére. Gyártanak már olyan pneumatikus vetőszerkezeteket, amelyekkel közvetlenül vethetők különböző méretű agyag-, műanyag, vagy tőzegcserepekbe, de akár ugyancsak gépekkel sorozatban gyártott tápkockákba is. Vetés — szemenként A szemenkénti vetésnél megoldható az is, hogy megközelítőleg azonos mélységbe kerüljenek a magvak. Ez azért fontos, mert ha különböző mélységbe kerülnek a magvak, az apró magvaknál különösen könnyen bekövetkezhet, hogy a kikelő növények mérete és beérési foka egy időpontot tekintve eltérő lehet egymástól, ami hátráltatja, de lehetetlenné is teheti az egy menetben végzett szedést, értékesítést. A szemenkénti vetés azonban csak részben oldja meg a problémákat. Az elvetett és kelő magvakra ható, szinte magonként eltérő környezeti tényezők szemenkénti vetésnél is befolyásolhatják a növénykék fejlődését. A magvak azonos környezeti körülmények közötti kelését igyekeznek biztosítani többek között a különböző magbevonatokkal. Kezdetben agyagból, majd tőzegből készített pépből, újabban pedig • habosítható műanyagból képeznek burkolatot a magvak körül, amely a termesztéshez szükséges összes tápanyagokat, sőt növényvédő szert és serkentő anyagokat is tartalmazhat. Trágyalével vagy más növényre nem mérgező ragasztó hatású anyag segítségével, például forgó dobban képezhetnek a magvak körül többé-kevésbé egyenletes vastagságú burkolatot. Ha a magvakat két félgömb alakra formált burkolórész közé préselik, vagy ragasztják, nemcsak azt érhetik el, hogy egyforma vastag lesz a burkolat minden mag körül, ami a legkedvezőbb a vetés szempontjából, hanem az ilyen magtabletták készíthetők úgy is, hogy a talajba kerülve a legkisebb nedvesség hatására kettéváljanak, és így kiszabadulhassanak belőlük a magvak. Egyenletesebben Természetesen, akárcsak a drazsírozott magvakat, a tab- lettás magvakat is csak nyirr kos talajba szabad elvetni, hogy felhíguljanak a burkolóanyagukban levő hatóanyagok. A bevonat, különösen apró magvaknál, jelentősen növeli a magvak térfogatát és súlyát. A holnapi termés titka Az emberek már a civilizáció hajnalán, amikor betakar!- dolták, nemcsak a zöld hajtották a termést, igyekeztek a következő vetéshez a legjobb tások és levélek fogják fel magvakat kiválogatni. Azóta sok évezred telt el, de az elv és hasznosítják a fényt, ha- időközben sem változott: a legjobb magokat vetőmagnak kell nem már a magok is. felhasználni. Osztályozás a „tömörség" alapján helyezték el a vetőmagokat és mozdulatlan reflektorral végezték a megvilágítást. A vetőmagok fényimpulzusos kezelésének hatékonysága a besugárzási dózistól függ. Ha a besugárzás tartama és intenzitása nem nagy, a vetőmagok minősége fokozatosan javul. De ez a folyamat sem tart a végtelenségig. Például egy óráig tartó „fényfürdő” után a hatás a kukorica- és zabszemekre megszűnik, bekövetkezik a telítettség. A besugárzási dózis növelésére a növényi sejtekben tartós, örökletes elváltozások — mutációk — mennek végbe. Biztató eredmények A „Bezosztája—I” búzafajta magjainak fénykezelésével elérték, hogy az új termés bőségesebb lett és nagyobb fehérjetartalmú. A fény kezelt magú növény a fagyot és az aszályt is jobban elviselte, s ellenállóbbnak bizonyult az elterjedt búzabetegséggel, a fekete rozsdával szemben is. Taskenti tudósok azt tapasztalták, hogy az impulzusos fénykezelésnek alávetett burgonyagumók kb. 20 százalékkal több termést hoznak. E módon lényegesen csökkenteni tudták a burgonya betegségeit is. A zöldségfélék is pozitívan reagálnak a vetőmagok fénybesugárzással végzett vetés előtti kezelésére. A paradicsom terméshozamát például 17—25 százalékkal sikerült fokozni. A kapott terméstöbb- let értéke tízszeresen fedezte a fénykezelés költségeit. A fénysugárkezelés nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a minőséget is jó irányban befolyásolja, miután stimulálja a növények anyagcseréjét. Hatására növekszik a cukorrépa cukor- tartalma, a burgonyagumó keményítőtartalma. Édesebbé válik a paradicsom, a besugárzott vetőmagból kifejlődött gyógynövényekből pedig több hatóanyagot lehet kivonni. Herdes, hogy milyen feltételek elégítik ki „a legjobb vetőmag” fogalmát. Kezdetben megpróbálták a legnagyobb magokat kiválogatni, de kiderült, hogy nem mindig azok rendelkeznek a2 optimális termesztési tulajdonságokkal. Rájöttek, hogy a külső jegyek alapján nem lehet megállapítani a magok összes jellemzőit. Márpedig a vetőmagról sok mindent tudni kell, mielőtt a földbe kerül. Ismerni kell a meghatározott darabszámú mag súlya által jellemzett fizikai tulajdonságok összességét. Meg kell állapítani a magok vegyi összetételét, pl. fehérje-, nitrogén- és keményítőtartalmát. A vetési karakterisztikával is tisztában kell lenni, ismervén a csírázóképességet, a növekedési snergiát, stb. Ma még 7—10 napot fordítanak a szakem- oerek a vetőmagok csírázó- sépességének meghatározására, és három hónapig kell ráírniuk arra, hogy megismerjék a termőképességét. S :sak akkor derül ki, hogy íelyesen végezték-e el a vetőmagok válogatását. Űjab- nan kialakultak olyan módszerek is, amelyekkel már .biztosra lehet menni” a vá- ogatás műveletében. Szovjet tudósok rájöttek, rogy a vetőmagok fajsúlya üválaszthatatlanul összefügg izok vetési karakterisztikáival. A fajsúly — a magok „tömörsége” — viszont a nedvességtartalomtól és a vegyi jssze tételtől függ. Mindkét ényező a mag elektromos vezetőképességét is befolyásolja. Ennek alapján a kevésbé „tömör” magokat, mint vetésre alkalmatlanokat, köny- nyű elválasztani a jóktól. Az elektromos tér hatására ugyanis a kisebb fajsúlyú, kevésbé tömör magok gyorsan szeparálódnak a többiektől. A válogatás végrehajtására szerkesztett elektrosztatikus berendezés néhány másodperc alatt több ezer magot szétosztályoz. Magok a „fényfürdőben" Ugyancsak szovjet tudósok meglepő hatást észleltek, amikor koncentrált fényimpulzusokkal sugározták be a vetőmagokat. A besugárzott magok jobban csíráztak ki, mint a kontrollvetőmagok, és a belőlük kifejlődött növények nagyobb termést hoztak. Kiderült, hogy azzal ellentétben, mint korábban gonErdekes, hogy a vetőmagok számára nem közömbös, hogy folytonos vagy időközönkénti (impulzusos) fénybesugárzásnak vetik-e alá őket. A kísérletek során az időszakos fénydózis, amely az általa tartalmazott energiamennyiség tekintetében egyenlő volt a kontrollma- gokra folyamatosan áradó fény adag energiájával, a leendő növényre minden esetben jótékonyabb hatást gyakorolt. A vetőmagok impulzusos fénykezelésének. eszközei viszonylag egyszerűek. Elegendő egy nagy reflektor, amelynek tükröző felületét kis polírozott alumínium lemezkékből, vagy tükörlapocskákból alakítják ki. A fényáram megszakítása vagy egy periodikusan csukódó-nyíló retesszel, vagy a reflektor him- bálása útján történhet. Egyes kutatók forgó centrifugában
