Pest Megyi Hírlap, 1975. május (19. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-23 / 119. szám
1975. MÁJUS 23., PÉNTEK vÁfnfriP Nem hűtötte le a vásári hangulatot a hirtelen jött záport tegnap a reggeli nyitás első percétől kezdve műszaki érdeklődésű szakemberek ezrei töltötték meg a pavilonokat. Már az első szakmai napon foglalt volt minden kereskedelmi tárgyalóterem. Két sajtótájékoztatóról is hirt adhatunk: a járműipari csarnokban a legújabb Ikarus-autóbuszok — köztük a BNV-díjas Ikarus 212-es, a trópusi személyszállító, az ovibusz —, valamint a külföldre is szállított és a Hun- garocamion megrendelésére készült Rába-járművek konstrukciójáról adtak információt. Továbbá a Csepel Autógyár korszerű, speciális termékeit — a BNV-díjas 079- típusú, fogasléces szervókor- mányművet, a VOLVO-ínotor- ral szerelt hosszított alvázat, terepjáró gépkocsit — mutatták be az újságíróknak. A B-pavilon gyógyszeripari sajtótájékoztatóján elmondták, hogy tavaly 32 új gyógyszert és tápszert hoztak forgalomba. A kiállított cikkek köziül — melyek először szerepelnek a vásáron — máris nemzetközi érdeklődést keltett fel a Prodectin. A szív- infarktus megelőzésében és az érszűkületgyógyításban van nagy jelentősége. A Probon pedig mint morfiumszárma- zékú új fájdalomcsillapító és az Elobromol rákellenes gyógyszer rendkívüli nagyhatású készítményként jelent meg a gyógyszerpiacon. Ez utóbbi a firenzei rákkongresszuson is nagyon jó minősítést kapott. A BNV első két napján már kialakult vélemény, hogy a tavalyinál jóval szervezettebb és gazdagabb kiállítású a vásár. Ez a megállapítás vonatkozik a Pest megyei kiállítókra is. A D-pa- vilonban kiemelkedően ízléses az Ikladi Ipari Műszergyár bemutatója. Nagy motorcsaládjuk — az általános és speciális indukciós motorok, háztartási és ipari motoros készülékek széles választéka — mellett a gyár gyors fejlődését illusztrálják egyéb korszerűsített, illetve új cikkek is, melyekből szintén egy-egy modellt A gyáregységben a nagyközség vezetőivel Munkásfórum Abonyban Az abonyi kulturális napok keretében tegnap a Mechanikai Művek helybeli gyáregységében a nagyközség vezetőivel találkoztak a munkások. A beszélgetésre — akár a tv-fóru- mokra — már előzetesen több tucat kérdés érkezett, és az eszmecsere során újabb cédulákat juttattak a vendégek asztalához. Zoboki János párttitkár mint házigazda köszöntötte a vendégeket, majd dr. Somodi István, a nagyközségi pártbizottság titkára válaszolt elsőként a hozzá intézett kérdésekre. Az Abonyban működő három termelőszövetkezet egyesülését kívánatosnak ítélte, megállapítva, hogy ennek minden feltétele adott. Az Egy üzem, egy iskola mozgalom további célkitűzéseként az anyagi támogatás összehangoltabb felhasználását jelölte meg. Szűcs László tanácselnök a községfejlesztési tervekről számolt be: a lakásépítéssel, telekmegosztással, új utcák nyitásával kapcsolatos kérdésekre adott választ. A jelenlevők örömmel hallgatták, hogy még az idén megoldódik a gyermek- gyógyászati szakrendelés, és megtörténnek az előkészületek a nőgyógyászati rendelésre is. Tarkó Sándor tanácselnökhelyettes a 4-es számú út abonyi belterületi szakaszának forgalmával foglalkozott. Elmondotta, hpgy a lakott területen továbbra is engedélyezik a kerékpározást, de a növekvő forgalom miatt nagy körültekintésre van szükség a közlekedésben. Többen a közműfejlesztési hozzájárulás kivetésének módja felől érdeklődtek. Drávay József közművelődésügyi felügyelő arról számolt be, hogy a Somogyi Imre iskola egy napközi otthoni csoporttal gyarapodik. Az illetékesek vizsgálják a községbeli gimnázium szakosításának lehetőségét. Kezdetként a gépírást vezették be új tantárgyként. Zsemlye János, az ÁFÉSZ igazgatósági elnöke a Kinizsi Söröző átépítéséről, konyhájának bővítéséről, a Mechanikai Művek gyáregységében létesítendő üzemi étkezdéről és büféről beszélt. Skultéty Sándor a vidéki színházak vendégszerepléseinek nehézségeit hangsúlyozta, kilátásba helyezve, hogy a napokban átadott szabadtéri színpadon már sokféle rendezvényt tarthatnak. Győré Pál vb-titkár a vízellátással, a közműfejlesztési hozzájárulással foglalkozott. Sokan a helyszínen fogalmazták meg kérdéseiket. Kovács Györgyné a telefon beszerelését sürgette az üzemorvos lakásába. Ezt a tanács támogatja. Fabula Andrásné iskolai problémával jelentkezett, megvizsgálják bejelentését. Bene Magdolna a Kinizsi Sörözővel kapcsolatos panaszát mondta el. Kun Ferencné azt kérdezte, miért van hosszabb ideje zárva az egyik élelmiszerbolt. Babcsány Istvánná sürgette a telefon bekötését az óvodákba, napközikbe. Egedi József a motorsport meghonosításához kért segítséget. Ezen á délután 70 kérdésre kaptak választ a gyáregység munkásai. T. T. Az MI vásári díjas terméke: a THERMOFLUX 1200 kézszárító. Koppány György felvétele hoztak el a vásárra. Érdekes vonalával nagy feltűnést kelit a fehér műanyag burkolatú BNV-díjas THER- MOFLUX 1200 automata kéz- szárító, amely 30 másodperc alatt eltünteti a nedvességet a bőrről. A készülékbe térkapacitás-változásra érzékeny kapcsolót szereltek: közelítésre és kézelvótelre reagál. Jelenleg az Egyesült Államok már nagy tételt rendelt az új magyar találmányból. A gyorsan szárító készülék kórházak műtőiben, középületek, éttermek, szállodák, iskolák mosdóiban célszerű, abszolút higiénikus. Az IMI tulajdonképpen egész gyárát elhozta a vásárra: rendszeres időközönként, kétszer tíz perces hangos, színes filmet vetítenek, bemutatva modem, automata gépekkel felszerelt, világszínvonalon álló üzemeiket, ahol évenként csaknem másfél millió motor készül. Ma ismét szakmai nap lesz a vásáron. A közönséget délután 2-től fogadják a kiállítók. H. A. A megyei választási elnökség értékelése Nagy érdeklődés, politikai aktivitás Folytatódik az országgyűlési képviselőválasztás előkészítése Tegnap délelőtt ülést tartott a megyei választási elnökség, amelyen értékelte az országgyűlési képviselőválasztás első szakaszának, a jelölőgyűlések lebonyolításának tapasztalatait, valamint a hátralévő időszak tennivalóit. A megyei választási elnökség megállapította, hogy Pest megyében a jelölőgyűlések demokratikus légkörben, jó hangulatban fejeződtek be. A jó hangulat elsősorban azzal magyarázható, hogy a párt XI. kongresszusa nyílt, őszinte politikája, demokratikus vitája kedvezően hatott a választópolgárokra. Mindenütt elkészültek a választói névjegyzékek, amelyeket közszemlére tettek. A választópolgárokat a névjegyzékbe vételről értesítették. Pest megye 29 választókerületében ötvenhárom gyűlésen harmincegy képviselőt jelöltek. A jelölőgyűléseken 19 026 dolgozó vett részt és az aktivitásra jellemző, hogy 446-an szólaltak fel. A Hazafias Népfront jelöltjeit ‘valamennyi jelölőgyűlésen elfogadták. A népfront bizottságai a különböző társadalmi szervezetekkel karöltve ünnepélyes kereteket biztosítottak és jól mozgósították a lakosságot a választásd előkészület e fontos aktusára. A jelölőgyűlések demokratikus voltára jellemző, hogy sok javaslat, bírálat, megyei, lakóhelyi és országos szintű észrevétel hangzott el. Legtöbb helyen közérdekű dolgokról esett sízó. A megyei választási elnökség összességében úgy értékelte az eddigi előkészítést, hogy mind a gyűlések szervezői, mind az azokon részt vevő választópolgárok, akik aktivitásúkkal segítették a további munkát, kellő politikai érettségről, a jelöltek iránti bizalomról tettek tanúbizonyságot. Külön elismerés illeti a lakosságot azért, hogy nemcsak bírált, javasolt, hanem kifejezte azt a készségét is: hajlandó részt vállalni a feladatok teljesítéséből, társadalmi munkájukkal támogatják munka- és lakóhelyük gondjainak megoldását. Az országigyűlési képviselőválasztások előkészítésének első szakasza tehát lezárult, de további figyelemre, aktivitásra, összefogásra van szükség a következő szakasz sikeres lebonyolítása idején is —, következnek a réteggyűlések, valamint a választási gyűlések. Pest megye 650 000 választó- polgára egy választói nagygyűlésen és 35 választól gyűlésen hallgathatja meg, milyen feladatok várnak a következő időben az állampolgárokra. Elmondhatják, milyen országos, megyei tennivalókban kérik jövendő képviselőjük támogatását. A réteg- és választói gyűlések újabb demokratikus fórumai lesznek a vitáknak, az olyan közvetlen hangulatú, emberközelségű eszmecseréknek, mint amilyenek a jelölőgyűlések voltak. A következő napokban az a cél, hogy a lakosság minél nagyobb számban vegyen részt a találkozókon, a gyűléseken, hogy ne csupán a választás napján, június 15-én fejezze ki egyetértését a párt, a kormány politikája iránt, hanem véleményével, javaslatával, tapasztalatainak átadásával legyen aktív részese ennek az egész ország számára fontos aktusnak. Az országgyűlési képviselőválasztásokkal egy időben kerül sor a megüresedett 158 városi és községi tanácstagi választókerületben az időközi tanácstagi választásra is. A tanácstagi jelölőgyűléseket is, az országgyűlési jelölőgyűlésekhez hasonlóan, az állampolgárok érdeklődése, aktivitása jellemezte. A megyei választási elnökség felhívja Pest megye valamennyi választópolgárát, hogy június 15-én szavazatával tegyen hitet a Hazafias Népfront választási programja, az országgyűlési képviselőjelöltek és a tanácstagjelöltek mellett. S. A. Solohov hetvenéves Előadások az íróról az érdi magyar—szovjet pedagógustalálkozón Mihail Solohov hetvenéves. De már több mint negyven éve hangos nevétől a világ. A fiatal szovjet író első sikereit hazájában elbeszéléseivel aratta, a nagyvilágban pedig akkor, amikor a húszas évek vége felé megjelentek a hatalmas regény, a Csendes Don első kötetei. Solohov ma a világ egyik legismertebb, legtekintélyesebb írója, akinek jelentékeny hatása volt a világirodalom, különösen a szocialista országok irodalmának fejlődésére. Immár hagyományosan Amikor az év elején az érdi gimnázium tanárai és a Hazafias Népfront budai járási bizottsága döntött arról, hogy az idén kinek szenteljék a gimnáziumban immár hagyományos magyar—szovjet pedagógustalálkozót, elhatározták, hogy a tavalyi Puskin-megemlékezés után az idén a hetvenéves . Solohov művészete lesz a téma. A találkozót tegnap délután rendezték az érdi Vörösmarty Gimnáziumban. Részt vett a megemlékezésen Kovács Antalné, a Hazafias Népfront Pest megyei bizottságának titkára, Mógor Béla, a járási pártbizottság titkára, A. 1. Kudrjasov, a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza metodikai kabinetjének vezetője, valamint szovjet pedagógusok és az érdi gimnázium tanárai, továbbá orosz nyelvi szakkörének tagjai. A megjelenteket Somfai István tanár üdvözölte. A találkozó első előadását — Solohov hatása a szocialista irodalom fejlődésére címmel — A. I. Kudrjasov tartotta. Az élénk figyelemmel kísért előadást nagy tetszéssel fogadta a hallgatóság. A második előadást — Solohov és a magyar irodalom címmel — Dizseri Sándor, a gimnázium igazgatója tartotta. Az első hiteles kép Mindkét előadás részletesen elemezte a nagy szovjet író munkásságának kivételes jelentőségét. Solohov hatása nemcsak egyszerűen irodalmi, hanem politikai is: nem korlátozódik kizárólag az irodalomra és az írókra, hanem az emberek, az olvasók százmillióinak gondolkodását formálta-alakította. Ezt a kivételes és különleges hatásit egyaránt kifejezik Solohov legismertebb írásainak, a Csendes Donnak, a Feltört ugarnak, az Emberi sorsnak szinte páratlan népszerűsége az olvasók között, és az olyan hivatalos elismerések, mint a Lenin-díj^ amelyet többször megkapott, és a No- bel-díj. Magyarországon a két világháború között Gorkij mellett Solohov volt az a szovjet író, akinek műveiből először kapott a magyar olvasó hiteles képet a szovjet nép hősi küzdelmeiről. Bátor könyvkiadónk, a Cserépfalvi jóvoltából megjelentek a Csendes Don első kötetei. Radnóti Miklós és Szerb Antal meleg hangon méltatták a nagy •művet. A magyar írók és olvasók ekkor figyelhettek fel arra, hogy a szocialista irodalom valóságos forradalmi erő. Két nyelven az Emberi sorsból A felszabadulás után az új Magyarország írói közül igen sokan példaképüknek tekintették Solohovot, az elkötelezett, őszinte ábrázolásában, a társadalmi változások mély átélésében és a művészi igényességben. S nem oktalanul. Solohovnak nagy értékek megteremtését köszönheti a világ. Mindezekelőtt a szovjet ember reális ábrázolását, a szocialista ember kimagasló értékeibe vetett szilárd hitet, a szovjet nép küzdelmeinek lenyűgöző írói ábrázolását, a realizmus erőteljes, gazdag nyelvét, az epikus bemutatás új lehetőségeit. Az előadások után Solohov Emberi sors című regényéből mutattak be részleteket — oroszul és magyarul — az érdi gimnazisták. ö. L. KGST szénbányászati tudományos-műszaki tanácskozás Csütörtökön Fonyódon megkezdődött a KGST szénbányászati állandó bizottságához tartozó, a mélyműveléses szén- termelés fejlesztésével foglalkozó tudományos és műszaki tanács 23. ülése. A hatnapos szakmai tanácskozáson részt vesznek Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyar- ország, NDK, Szovjetunió és Rormánia szakértői. Tizenegy napirendi pontban tárgyalják meg az időszerű közös tennivalókat. Beszámolnak arról a nagyszabású együttes munkáról, amely során meghatározták a bányászat komplex gépesítésének módját, megszabták az ezzel kapcsolatos műszaki követelményeket és a technológiát is. Ebben a témában egyébként hazánk szakemberei a témavezető és a koordináló szerepet töltötték be. A műszaki és tudományos ülésen hazánk képviselői részletesen beszámoltak a magyar szénbányáik komplex gépesítésének tapasztalatairól. Nálunk a teljes széntermelés 30 százaléka már komplex gépesített bányákból kerül felszínre a legkisebb fizikai erő ráfordítással. Úton a hajók KITŰZŐK SZOBRÓL Az idei május kedvez a dunai hajósoknak. A fő mederben levő hajózó utak kiszélesedtek, zavartalan az egyre növekvő hajóforgalom. Ezekben a napokban éjszaka is hajóznak és a nap 24 órájában több mint 100 ezer tonna árut továbbítanak, fölfelé Pozsony, Bécs, Linz, Passau és Regensburg, lefelé pedig BudaBrigddsiker pest, Belgrád és az al-du- nai kikötők irányába. Egyre nagyobb számban jelennek meg a Dunán az 1300 tonnás uszályok is. A kedvező vízállás ellenére is fokozott szolgálatot tart mind a magyar, mind a szlovák hajóút kitűző szolgálata. A Dévényi-szoros és a Szob közötti Duna-sza- kaszon négy kitiízőhajó — két magyar és két szlovák — tart állandó szolgálatot, s azonnal kirakják a vízállás változásait jelző bójákat. A váci Híradástechnikai Anyagok Gyárában 5« szocialista brigád dolgozik, közi.»ük u a szerelvénygyártó üzemben. Felvételünk a kétszeres arany koszorús József Attila brigádról készült. A 15 nőből álló kollektíva 104 százalékra teljesítette tervét. A brigádtagok nagy része egyben kiváló dolgozó is. Szabad idejükben a Fóti Gyermekváros 2. szá mi óvodáját patronálják. Gárdos Katalin felyétele Pest megyeiek a BNV-n Jármű- és gyógyszeripari bemutató Az IMI egész gyára a vásáron